Népsport, 1964. október (20. évfolyam, 194-219. szám)

1964-10-01 / 194. szám

Átválogatott—Ikarus 2:1 (1:0) (Folytatás az 1. oldalról) — mondta az edzőmérkőzés után Baróti szövetségi kapitány. — Keveset és pontatlanul lőttek a csatárok, gyakran elakadtak a kombinációk. Csak időnként volt kielégítő a csapatjáték. Remé­lem, hogy Albert játszhat Bern­ben, és azt is, hogy ott lesz a pályán Fenyvesi dr. is. Ebben az esetben Pál II és Rákosi közül valamelyik játékos nem lesz tagja a kezdő csapatnak. A hátsó csapatrészek összetétele nem lehet kérdéses, de a táma­dósor tagjait véglegesen csak Bernben a pénteki edzés után jelölöm ki. A döntésnél figye­lembe veszem majd a svájciak összeállítását is. A válogatott csapat Mátyás­földről egyenesen a Ferihegyre ment, a játékosok a repülőtér szállójában töltik az éjszakát és csütörtökön 8.15 ómkor az IL— 18-as menetrendszerű géppel utaznak Svájcba. N. Gy. sa­yí­k Belgrád. A VI. forduló ered­ményei: Trifunovics—Matulovics döntetlen, Janosevics—Larsen döntetlen, Grigorics—Ivkov füg­gő, M­iics—Korcsnoj 0:1, Szpasszkij—Szabó függő, Flesch — Bronstein döntetlen, Csirics— Matan­ovics döntetlen, Mjeics— Panna döntetlen, Benkő—Zuide­­ma függő. Függőjátszmák: Par­­ma—Bronstein, továbbra is füg­gő. Matulovics—Milics továbbra is függő. Szabó—Flesch tovább­ra is függő. Gligorics—Benkő 1:0. Korcsnoj—Szpasszki,­ dön­tetlen. A VII. forduló: Ivkov— Benkő döntetlen. Larsen—Gligo­­rics függő. Korcsról—Trifuno­vics függő, Szabó—Milics 0:1, Bronstein— Szpasszkij függő, Ma­­tanovics—Flesch függő, Zuidema — Min­les 0:1, Parma—Csirics döntetlen, Matulovics—Janose­­vics függő, Szuhumi. A nők sakk világ­bajnok-jelöltek versenyének 15. fordulója. Befejezett játszmák: Kan­ni­ku—Moschini 1:0, Kusnyir — Leni 1:0, Nedeljkovics—Teodo­­rescu 1:0, Gresser—Cenci 1:0, Zvonikina — Brezova 1:0. Döntet­lenre adták a korábban függő­ben maradt Lazarevics —Zvoni­­kina játszmát. Az élcsoport állása: Lazarevics 10.5 pont (3), Kusnyir 10.5 pont (1), Zatulov­­szka­ia 9 pont (2). telex-telex-telex-telex-telex-telex-telex-telex-telex-telex-telex-telex- TOKIÓI JEGYZETEK Abebe — cipőben ♦ A mókás ausztrálok ♦ A kambodzsai vitorlázók esete Gurics Györgyöt, a birkózók edzőjét kitűnő hangulatban ta­láltam, örömmel közölte, hogy versenyzői legyőzték az átállás nehézségeit, mindenki jókedvű, örömmel vesz részt az edzésen. A birkózók legtöbbje olyan jól alszik már, mint hazai otthoná­ban. Jól hozzák testsúlyukat is. — Úgy látom, a fiúk ismét kezdenek „harapni” — jegyez­te meg Gurics__ Ezzel az edző azt érzékeltette, hogy birkózói már túljutottak a fáradtságon és módon kíván­ják az edzésmunkát. A verseny­­szerű birkózás során végig bír­ják a versenyidőt. Birkózóink edzésén legutóbb, japán „kollégáik” is megjelen­tek. A magyarok érdeklődéssel figyelték a japán vendégeket, abban a hiszemben, hogy olim­­piások. Aztán kiderült: nem a japán olimpiai csapat tagjai, hanem annak az egyetemnek a versenyzői, amelynek torna­termében Guricsék a vendé­gek .. Vívóink fogytak, vízilabdázóink híztak A hosszú utazást, az időeltoló­dást, az új éghajlatot nemcsak az egyének, hanem az egyes sportágak képviselői sem egy­formán viselik el. Erre két pél­da: Sákovics József, a vívók ve­zetője közölte, hogy verseny­zőink közül többen erősen le­fogytak. A párás, fülledt levegő ugyanis néhány vívót erősen igénybe vett. Edzésük során nagy volt a folyadékveszteségük, utána nem volt étvágyuk. Sákovics e tünet után rögtön megbeszélést folytatott dr. Juhász József sportorvossal. Most már remél­hető, hogy az átállás megtörté­­­­nik és ezek a körülmények nem hatnak zavaróan. Laky Károlynak, a vízilabdá­zók edzőjének ezzel szemben más a problémája. Néhány já­tékosa veszedelmesen kezd híz­ni. Kárpáti Gyurival például az utolsó három estét a szaunában töltötte az edző. Természetesen változtatások történtek a hízásra hajlamosak étrendjén! Abebe cipőben fut Bikila Abebe, a római olimpia nagy meglepetése, kedden meg­érkezett Tokióba. Délután már edzést is tartott az olimpiai falu edzőpályáján. Érkezése nagy szenzáció volt és a japán újság­írók elsősorban azt figyelték, hogy mezítláb edz-e? Nos , Bikita úgy látszik, hogy szakított a hagyományokkal, mert tornacipőben edzett. Egyéb­ként a következőket mondta: — Szerencsésen túljutottam a vakbélműtéten. Már rendesen edzek, a versenyen pedig nem mezítláb, hanem cipőben fogok futni. Érthető ez, mert az út­vonal talaja egészen más, mint Rómában volt. Ehhez kell ne­kem is alkalmazkodnom. Az esélyekről ennyit mondott: — Nemsokára elérem csúcs­formámat és remélem, hogy meg tudom védeni olimpiai bajnok­ságomat. A körülbelül 30 perces edzés során kevés gimnasztikát, köny­­nyű futásokat, tehát elsősor­ban lazító jellegű munkát vég­zett. Sok nézője akadt, közöt­tük Kenzsi Kimihara, az idei japán maratoni bajnok, aki az edzés megtekintése után kije­lentette: — Nagyon nehéz dolga lesz Bikilának. Itt ismerik már és ezért nem tud meglepetést okoz­ni. Persze ebben a számban nem sokat számít, hogy ügyel­nek-e az emberre, vagy sem. Itt futni kell és Bikila vitatha­tatlanul jó futó. Thannak nincsenek nagy reményei Kedden megérkezett Tokióba az osztrák olimpiások 74 tagú küldöttsége, közöttük Heinrich Thun, a kitűnő kalapácsvető. — Nincsenek nagy reményeim — válaszolt Thun az újságírók ostromára —, beteg voltam, so­káig kihagytam edzéseimet. Most sem vagyok jó­ formában. Egész­ségem ugyan helyre állt, kemé­nyen dolgoztam az utóbbi he­tekben, de aligha sikerül már a hátralevő időben elérnem a csúcsformámat. — Kiket tart a szám esélye­seinek? — kérdezték tőle. — Elsősorban a szovjet és a magyar versenyzőket — vála­szolta —, de természetesen bele­szólhat az aranyérem sorsának eldöntésébe a veterán Connolly is. A sajtóház tréfamestere Martin Lauer, a németek olimpiai bajnok gátfutója, aki Róma után súlyos sérülést szen­vedett, megérkezett Tokióba. Természetesen nem mint ver­senyző, hanem mint a „Stera” és a „Sport Magazin” című né­met lapok tudósítója. A sajtóházba költözése óta egyike a fő hangulatcsinálók­­nak. Máris kitűnő humoráról ismerik a személyzet tagjai és a japán felszolgáló lányok már előre mosolyognak, ha feltűnik a közelben. A tréfa nem is ma­rad el. Sokkal sajnálatosabb, hogy az olimpiai bajnokból lett vidám sportújságíró bizony alaposan húzza a lábát és ezen állítólag már nem lehet­ segíteni. Az ausztrálok elkezdték... Nem edzésről van szó a cím­ben, hiszen az ausztrálok is ja­vában edzenek már. Mint min­den olimpiához, nyilván a to­kióihoz sok vidám történet is fűződik majd. Úgy látszik, hogy ennek az olimpiának az ausztrá­lok lesznek a fő mókamesterei, humorban ők viszik el az olim­piai pálmát, mert már elkezd­ték __ A minap — olimpiai műsoron kívüli — rúdra mászásban jeles­kedtek: két ausztrált a falu zászlórúdjáról szedtek le. Aztán folytatták: kedden furcsa levél érkezett az ausztrál csapat veze­tőségéhez, amelyben két japán lány „közölte”, hogy házasság céljából szeretne megismerkedni két ausztrál sportolóval. Később derült csak ki, hogy a levelet az ausztrál csapat mókát kedvelő tagjai írták, így akar­ván beugratni néhány fiatalabb társukat különben a „házas­sági ajánlatra” igen sok levél érkezett... McGregor: így érzem, győzni fogok... Megérkezett a brit küldött­ség első csoportja: úszók, kerék­párosok, evezősök, öttusázók. A legnagyobb érdeklődés termé­szetesen az úszókat vette körül, akik között olyan nagyságok vannak, mint McGregor, Nor­folk, Mitchell. McGregor kijelentette: — Az az érzésem, hogy győz­ni fogok. Mindenkiről sok szó esett már az utóbbi időben, csak rólam feledkeztek meg. Pedig elég jó formában vagyok ... Jill Norfolk már szerényebben vélekedett: — Számomra az is nagy öröm, hogy egyáltalán itt lehetek. Tu­lajdonképpen csak négy éve úszom rendszeresen... Nehéz most jósolni... Nagy út — hiába Hétfőn megérkezett Tokióba a kambodzsai vitorláscsapat hat tagja. Rögtön érdeklődtek, hol laknak majd és hol tarthatnak edzést. A derék kambodzsai vitorlá­zók elkeseredetten hallhatták a választ: mivel nem kvalifikál­ták magukat az olimpiai verse­nyeken való részvételre, nem indulhatnak. Tehát — mint ver­senyzők — hiába tették­ meg Tokióig a hosszú utat... Mivel a szigorú japán rende­zők még ilyen esetben sem tesz­nek kivételt, a kambodzsaiak még az olimpiai falu területére sem léphetnek. Most valahol a tízmilliós világváros külső ré­szén keresnek egy olcsó hotelt, feltéve, ha ilyet találnak. Törik is a fejüket, visszautazzanak-e Kambodzsába, vagy ha már itt vannak, nézzék-e meg az olim­piai küzdelmeket. a. a. EK Második edzőm­érkőzésére alaposan feljavult az olimpiai válogatott Magyarország-Japán 7:1 (2:1) A találkozóra a Kemigava­­Stadionban került sor. Ez a helység 62 kilométerre van Tokió középpontjától. A magyar labdarúgók két és fél órás uta­zás után érkeztek a mérkőzés színhelyére. Itt van egyébként a japán Olimpiai csapat edző­tábora. Mivel Orbán és Nagy István még mindig érzi a sérülését, a magyar csapat a következő összeállításban játszott: Gelei (Szentmihályi) — Novák, Sze­pesi, Ihász — Palotai, Nógrádi — Farkas, Varga, Bene, Komo­­ra, Katona. A magyar csapat friss, ötletes játékkal kezdett. A fedezetpár jobbnál jobb labdákkal tömte a csatársort. Támadósorunk a lö­vésekkel sem fukarkodott, az első húsz percben négy kapu­fát lőtt. A vezető gól a 21. percben esett: Varga lefutott a jobbszé­len, Bene elé tálalta a labdát és a középcsatár kapásból lőtt a hálóba. 1:0. Továbbra is a magyar csa­pat irányított, mégis a japán együttes ért el gólt: a 30. perc­ben egy ellentámadás végén, jól sikerült távoli lövésből jutott a hálóba a labda. 1:1. A magyar csapatot nem zök­kentette ki a váratlan gól, to­vább gördültek a folyamatos tá­madások és a 41. percben Ka­tona jól ívelt beadását Bene kapásból a jobb felső sarokba vágta. 2:1. SZÜNET UTÁN sem esett a játék színvonala és a nagy kedvvel játszó ma­gyar csapat egyre-másra érte el góljait. Az 55. percben Varga óriási lövése a kapufáról pattant visz­­sza, s a nagy lendülettel bero­hanó Farkas a hálóba sodorta a labdát. 3:1. A 62. percben Farkas ívelt be egy szögletet, Varga ügyesen át­lépte a labdát, és Bene a 11-es pont tájáról lőtt a hálóba. 4:1. Két perc múlva Palotai kitűnő labdával ugratta ki a jobbössze­kötő helyére húzódott Komorát, aki a kapus mellett, nagy nyu­galommal, gurított a kapuba, 5:1. Az újabb gól után a magyar csapat kissé engedett az Iram­ból. Mintha megelégelte volna a góllövést, így azután a japán csapat is feljött. Vezetett is né­hány ügyes támadást, a magyar csapat hátsó alakzata azonban, Szepesi vezérletével, magabizto­san hárította a japánok próbál­kozásait. A hajrában ismét rákapcsolt a magyar együttes. A 86. perc­ben Farkas négy védőt is kicse­lezve, ellenállhatatlanul tört be a 16-oson belülre, és óriási lö­véssel küldte gólba a labdát. 6:1. Rögtön utána Katona egyéni alakítása következett. Néhány csel után, villámgyorsan az el­lenfél kapuja előtt termett, és az ellenkező sarokba helyezett labdájával szemben a kapus te­hetetlen volt. 7:1. A magyar csapat ezen a mérkőzésen már sokkal job­ban játszott, mint az első ed­zőmérkőzésén. Úgy látszik, hogy a játékosok többsége már kezdi leküzdeni az átállás nehézségeit, s ha ebben nem áll be törés, akkor remélhető, hogy az olimpia kezdetéig to­vább javul a csapat formája. A magyar együttes legjobb része a két fedezet volt. Ki­tűnően megszűrték a japán támadásokat, labdáiknak pedig valósággal „szeme” volt. Eb­ben nagyszerű segítőtársuk volt a hátrahúzódó Komora. A többiek közül Bene mozgé­konysága, gyorsasága és gól­lövőkészsége, Katona lendü­lete és Szepesi biztonsága ér­demel külön dicséretet. A japán csapat lényegében ugyanazt nyújtotta, mint ami­kor Budapesten járt. Gyors, kemény, küzdőképes együttes, de a játéka meglehetősen sab­lonos. A mérkőzés után Lakat Ká­roly, a magyar csapat edzője így vélekedett: — Tokióba érkezésünk óta most tetszett legjobban a fiúk mozgása. Frissen és jól is ját­szottak. Különösen Palotai, Nóg­rádi és Komora volt elemében, de a többiekre sem lehet külö­nösebb panasz. Orbán és Nagy Pista sérülése nem komoly, egy­két napon belül mindkét játé­kos teljesen rendbe jön. A. A. Hétfőn egész nap zuhogott, vagy ta­lán inkább elkeserítő szívóssággal per­metezett az eső. Ennek következtében a város felett párafelhő hullámzott, és az ember egyszerre fázott és melege is volt. Az olimpia lüktető ritmusa azonban már elég egyenletes. A sportolók a faluból a program szerint mentek ed­zéseikre, az újságíró is ugyanezt akar­ta tenni, de lehetőségeit az időjárás nagyon korlátozta. A „zuhany” alatt állva ugyanis nehezen lehet riporto­kat készíteni. Éppen ezért annál jobban örültem a keddi napsütésnek. — No, ezt gyorsan ki kell használni! A mai sétánk célja a Meidzsi-sport­­park lesz... Meidzsi császár volt az a nevezetes japán uralkodó, akinek a nevéhez a modern Japán megteremtése fűződik. Az ő emlékére 1926-ban egy szentélyt emeltek, és ezt gyönyörű parkkal vet­ték körül. Ebben egész éven át zöldel­lő és virágzó fák vannak. A Meidzsi­­szentély egyszerű vonalaival, szinte azt mondhatnánk, dísztelenségével, tüntet, s készteti áhítatra a japán hí­vőket. A park szélén a stadion Tekintve, hogy a park jóval előbb készült, mint a stadion és a többi sportlétesítmény, azokat nem a közép­pontjában, hanem annak a szélén he­lyezték el. A stadiont egyik oldalról tehát a város, a másikról pedig a park határolja. Északi oldalán fut vé­gig az igazán minden elismerést meg­érdemlő új, gyorsforgalmú út a maga félelmetes autóforgatagával. Mellette dübörög a város fölé épített pályán ro­hanó gyorsvasút , Tokió fő közleke­dési eszköze. Én a déli oldalról közelítettem meg a Nemzeti Stadiont, s előbb a Csicsibu hercegről elnevezett labdarúgópályára kukkantottam be. Ez eredetileg rögbi­pályának épült, és csak most, az olim­piai labdarúgótornára alakították át futballpályává. Környéke sűrűn be­épült kisebb és nagyobb házakkal. Ahogy a kapuján beléptem, láthat­tam: még itt is javában folyik az épít­kezés. A környék rendezésére pedig csak ezután kerülhet sor. A kapuk mö­götti részen csak most szerelik fel az it1 ülőhelyeket. Maga 10 , a pálya azonban 1 ,1 igazán kitűnő. Gon­ál­dósan kezelt, hen­■ gerelt, nyírt és le-V csőtt a fű — ezen bizonyára öröm lesz futballozni. Munkásokban sincs hiány, ottlétemkor legalább százan dolgoztak a különböző helyeken. Tovább haladva a stadion felé, két baseballpálya következett egymás után. Ezek szinte a nap minden órá­jában foglaltak, zsúfolásig í telve van­nak diákokkal. Japánban ugyanis a baseball a legnépszerűbb sportjáték. Rengeteg híve van, és a mi labdarúgó­baj­nokságainkhoz hasonlóan kétfordu­lós, körmérkőzéses rendszerben, külön­böző osztályokban küzdenek a bajnoki címekért. Rengeteg az iskolai csapat. Azt, hogy a pályákon mérkőzés van — elsősorban a zajról, az ütemes kiál­tásokról lehet megtudni. No és termé­szetesen, a sötétkék egyenruhában sza­ladgáló diákgyerekekről. . Alighogy elhagytam a két baseball­­pályát, megpillantottam a Nemzeti Stadiont. Zászlórudak és egyéb tűnő megoldások Impozáns, szép látvány, bár nem annyira megkapó, mint a mi Népsta­dionunk vagy a római Olimpiai Sta­dion. Ennek elsősorban az az oka, hogy körülötte nagyon kicsi a szabad tér, a sok épület között nem tud kellően ér­vényesülni. Egyébként a japánok sze­rint­ is ez az egyik legfőbb gyöngéje, ami elsősorban a parkírozóhelyek kor­látozottságában jelentkezik. Igaz vi­szont, kitűnő a közlekedése. Gyors­vasúttal, földalattival egyaránt köny­­nen megközelíthető. Nagy nehezen megtaláltam az egyet­len nyitva levő bejáratot, felmutattam igazolványomat, mire bebocsátottak a stadion területére. Nyomban nekivág­tam hát a lépcsősornak és nagy so­kára kijutottam a nézőtérre. Innen már lényegesen megkapóbb volt a létesítmény, amelyet 1957-ben kezdtek építeni az Ázsiai Játékok al­kalmából. Amikor azonban az Olimpiai Szervező Bizottság munkához kezdett, úgy ítélte meg: bizonyos átalakításokat kell végezni a stadionon ahhoz, hogy az olimpia céljainak megfeleljen. Első lépésként kibővítették a nézőteret. A stadionban jelenleg 72 ezer néző foglalhat helyet. Középen füvesített a játéktér, amelyet 400 méteres futópálya vesz körül. Természetesen megvannak a stadionban a szükséges ugró- és dobóhelyek is. Van azonban, amiben alaposan felülmúlja e létesítmény a mi Népstadionunkat: ez elsősorban a hely nagyszerű kihasználása. A nézőtér alatt ugyanis van még egy 25 méteres fedett uszoda, egy tornacsarnok, és egy 70 méter hosszú atlétikai edzőpálya, ahol bármelyik ugrószámban lehet ed­zeni, versenyezni. Ezeket az edzőpá­lyákat alagút köti össze a stadion bel­sejével, amelyen keresztül zavartala­nul közlekedhetnek a versenyzők. Teljesen készen áll a Nemzeti Sta­dion, ottlétemkor csak itt-ott dolgozott néhány munkás. Javítgattak, díszít­­gettek, az olimpia tiszteletére a­­sta­diont zászlórudakkal vették körül. Ezeken a megnyitás után a résztvevő nemzetek zászlói lobognak majd. A pálya berendezését egy elektromos eredményjelző tábla és egy hatalmas kandeláber egészíti ki. Tokióba érke­zése után ebben lobog majd az olim­piai láng. A néptelen stadion után a jóval né­pesebb fővárosi fedett uszodát válasz­tottam sétám következő állomásául. Ide egy felüljárón át érkeztem a sta­dionból. Itt rendezik majd az olimpián a vízilabda torna selejtező küzdelmeit. Kívülről elsősorban a sok fel- és le­járó ragadja meg az emberek figyel­mét. No meg a stadion felé néző ol­dala, amely olyan, mint egy hatalmas kékes ragyogású üvegablak. Vízilabdázók kékes fényben Odabent javában tart az edzés. Tekintve, hogy ragyogóan sütött a nap , az egész csarnok valami kellemes, kékes fényben úszott. Az oldalról jövő világítást fentről neonfények ellen­súlyozzák. Egy 50 méteres úszómeden­ce és egy ugrómedence van benne, utóbbi szabályos ugrótoronnyal. Ezt az uszodát is az Ázsiai Játékokra építet­ték, nézők csak az üvegfallal szem­közti oldalon helyezhetők el, teljes befogadóképessége 3000 fő. A vízben, ottlétemkor éppen az olasz és az ausztrál csapat vívott kétkapus edzőmérkőzést. 4:2-re az olaszok győz­tek. Nagyon könnyen vették a talál­kozót, de elég fáradtan, mereven mo­zogtak. Ez érthető is, hiszen csak­ az előző napon érkeztek meg, é­s Zólyomi Endre, magyar származású edzőjük közölte: még ki sem tudták magukat aludni rendesen. „A négy nagy" már itt van Laky Károly, a magyar csapat edzője ült mellénk, tőle kértem tájékoztatást. — Az olimpiai vízilabdatorna 13 résztvevőjéből nyolc már itt tartózko­dik, közöttük elsősorban azok, akik a bajnoki címre és a helyezésekre leg­inkább esélyesek - mondta. - A ha­zaiakon kívül találkoztunk már az ausztrálokkal, az­­olaszokkal, a jugo­­szlávokkal, a szovjetekkel, a németek­kel és a románokkal. Hiányoznak még a hollandok, a belgák, a brazilok, az amerikaiak és az EAK-beliek. Az olasz—ausztrál mérkőzés után a magyarok edzése következett. Közel két órát tartózkodtak a vízben a ma­gyar játékosok. — Az ausztrál és a japán csapattal többször is játszottunk már — mon­dotta Laky. — A gólkülönbség mindig 8—9 volt, természetesen a javunkra. A fiúk - úgy látom — jó erőben vannak, s bár kemény munkát végeznek, egy­általán nem fáradtak. Az ausztrálok és a japánok kitűnő edzőtársak, gyorsak, lelkesek és kemények. Az edzésidő vége felé ismerős köze­ledett. Kisztyakovszkij, a szovjet válo­gatott edzője volt. — No végre, csakhogy süt a nap! — mondta. — Mindjárt jobb az ember kedve... Közbevágtam. — Milyen formában van a csapata? — Ezt most magam sem tudom. Az előkészítés során úgy látszott, hogy lényegében pótolni tudtuk vesztesé­geinket. Nagy kérdés azonban, hogy mi lesz majd az olimpiai tornán. Én elégedett leszek, ha a legjobb négy közé kerül a csapat. Bár... a fiúk nagyon meg akarják mutatni ... A fővárosi tornacsarnok­­ zárva A Meidzsi olimpiai park negyedik jelentős létesítménye a fővárosi torna­­csarnok, amelynek impozáns épülete az uszoda tőszomszédságában van. Ide azonban e sétám alkalmával sem sike­rült bejutnom. A kapukra mindenütt nagy betűkkel ki volt írva: „Zárva!” Úgy látszik, a tornászok még nem edzenek. Hiába, többségük csak később érkezik. Ők: a tornaversenyek az olim­piai játékok második felében lesznek. No, nem haj, majd legközelebb. Ardai Aladár (Folytatjuk.) OLIMPIAI LÁNG FÉNYÉNÉL XI. A Meidzsi napfénybenm m. 1!l Csütörtök, 1964. október 1.–

Next