Népsport, 1964. november (20. évfolyam, 220-241. szám)
1964-11-20 / 234. szám
Szurkolókból - sportolók! Közel négyszáz sportköri tag hallgatta nagy figyelemmel az elnökség beszámolóját. Ahogy fogytak az előadó kezéből a sűrűn teleírt papírlapok, úgy változott a lelkes hallgatóság hangulata is az eredmények és hiányosságok felsorolásakor. Amikor például az érdemes sportolói szint túlteljesítéséről volt szó, a szemek az egyik széksor szélén szerényen meghúzódó Kármán Katit, a pécsiek úszóválogatottját keresték. Amikor viszont az egyéves becsületes munka ered-ményét, a megszerzett NB I-es helyet említette az előadó, a férfi kézilabdacsapat tagjai húzták ki magukat — a helyeiken — jogosan. A Pécsi Dózsa közgyűlésén nemcsak a kézzel fogható eredményekről beszéltek. Láttunk a nagyteremben lehorgasztott fejű sportolókat is. Az ökölvívók és főleg a vízilabdázók voltak ők, annak a két szakosztálynak tagjai, akikre a vártnál jóval szerényebb eredmények, de még inkább gazdasági okok miatt, ennek a közgyűlésnek kellett helyben hagynia az ideiglenes szüneteltetést kimondó határozatot. Hiába, nem közömbös a sportköri kollektívához ragaszkodóknak, ha öt-tíz esztendő után más színű mezt kell majd magukra húzniok! Az elnökség beszámolójában nemcsak a jelenlévőkről volt szó. Nemcsak a rendszeres munkát végző szakosztályokat dicsérték, vagy bírálták. Említés történt, sőt határozat született a belügyi és tanácsi dolgozókkal kapcsolatban is, akiknek egy része csak mint pártoló tag figyeli „kívülről” az egyesületben folyó sportmunkát. Ezekről a dolgozókról és a velük kapcsolatos tömegsportról igen önkritikusan beszélt az elnökség nevében dr. Nagy Gyula, akit egyébként a közgyűlés végén a klub új elnökévé választottak, a sportköri taglétszámot is gyarapítsák. Pedig a tömegsport szervezetté tétele kedvező kölcsönhatást eredményezhetett volna. Egy csomó ember kissé megropogtathatta volna az izmait, hasznos szórakozást talált volna kedvére a különböző alapfokú versenyeken és jól járt volna az egyesület is. A pártoló tagok ugyanis nemcsak erkölcsi támogatást jelentenek. — Jelenleg hatszázötven olyan tagunk van, akik rendszeresen fizetik is a tagdíjat. Tervünk az, hogy ezt a számot 1965-ben ezer főre emeljük! — hangoztatta az elnök és ezzel egyetértett a sportköri tagság. Persze, a tagdíjért nyújtania kell valamit a klubnak is. Nemcsak a versenysportok kedvelőinek, hanem a sportot kedvelő dolgozók részére is. Az elnök elismerte, hogy azért a nehézségeket le lehetett volna küzdeni, ha nagyon akarják. Mert igaz, hogy a sporttelepet az idén füvesítették és időnként bizony az atléták, sőt a labdarúgók is kiszorultak onnan, de ez nem lett volna ok arra, hogy meghátráljon a vezetőség. A közgyűlés hallgatólagosan tudomásul vette az önbírálatot, és lelkesen tapsolt a jövő terveinek, amelyekben szerepet kapott a tömegsport is. — Tavasszal megkezdjük a sporttelepen a kispályák, öltözők, salakos versenyhelyek korszerűsítését. Salakos labdarúgópályát is létesítünk és egy olyan tömegsport-szertárt rendezünk be tagjaink részére, ahol egyszerre száz személy sportolási igényét lehet majd felszerelésekkel kielégíteni. Jövőre tehát nemcsak a tíz minőségi szakosztály „él” majd a Pécsi Dózsában. A háttérből talán kissé előbbre léphetnek az eddig névtelenül szurkoló tagok, akik ha nem is hétről hétre rendszeresen, de kedvük szerint rúghatják a bőrlabdát a kispályás bajnokságokban, vagy űzhetik a „szelídebb” foglalkozást az asztalitenisz házibajnokságok során. A reggeli órákban gyűltössze és csaknem délig tanácskozott a Pécsi Dózsa sportköri tagsága. Amikor a zárszó után a terem zárt széksorai közül a szabadba, a napfényes utcára igyekeztek az atléták, az úszók, a kézilabdázók és a többi szakosztályhoz tartozó fiatalok, még kint is a jövő terveiről, versenyeiről és az ezekhez kapcsolódó költségvetési számokról beszélgettek. Azokról a forintokról, amelyek sorsáról az imént döntöttek. És amely forintösszegek között talán észre sem vették azt a harmincötezer forintot, amely szerényen húzódott meg az egyes szakosztályok nagyobb számai között — a tömegsport javára! T. Z. Engedtük, hogy a tömegsport háttérbe szoruljon a Pécsi Dózsában, igazán keveset tettünk annak érdekében, hogy dolgozóink részére háziversenyeket rendezzünk és ezzel Péntek, 1964. november 20. M Minden jó, ha a vége jó! – tartja a mondás. Valóban ha csak a végeredményeket nézzük, elégedettek lehetünk a szerdai kupamérkőzéseiken részt vett csapatainkkal. A Ferencváros és a Győri Vasas ETO is izgalmas körülmények között, de végeredményben több góllal győzött, ami a bajnokság befejezése óta eltelt jó néhány hetes holtidényt figyelembevéve, egyéb szempontból is örvendetes eseménynek könyvelhető el. De míg az FTC-nek a 2:0 egy nehéz fordulón való továbbjutást, a WSC-vel vívott fej-fej melletti küzdelem lezárását jelenti, addig a győriek 5:3-as eredménye — s különösen ahogy az az 5:3 megszületett — elég sok fejfájást okozott, s a visszavágóig feltehetőleg okoz is majd a csapat vezetőinek. Sok érdekes mozzanat akadt a két kupatalálkozón, amelyekkel kapcsolatban, úgy gondoljuk, szívesen olvassák el a szurkolók a „főszereplők” nyilatkozatát, de még mielőtt erre rátérnénk, egy kedves kötelezettségnek kell eleget tennünk. Győrött a mérkőzés után egyöntetű vélemény volt az öl-Hidegkúti Nándort általában csendes, halkszavú embernek könyvelik el, így a szurkolók el sem tudnák képzelni, milyen erélyes szavakkal korholta játékosait a szünetben az edző. — Kénytelen voltam , kiabálni is, hogy kizökkentsem a fiúkat addigi fásultságukból, s rádöbbentsem őket arra, hogy tragikus vereséget is szenvedhetünk, ha nem szedik össze magukat — mondotta a mérkőzés után jóval engedékenyebben az edző. — De most is le kell szögeznem: egyáltalán nem vagyok elégedett a teljesítménnyel. Még az eredménnyel sem! Több játékosunk egyáltalán nem tartotta be a taktikai utasításokat, Máté például ahelyett, hogy a megbeszélés értelmében a „biztonsági tartalék*" szerepét töltötte volna be Orbán mellett, elkalandozott, a Az, hogy a bolgárok a mérkőzés után nagyon el voltak keseredve, s hogy még a banketten sem volt valami különös étvágyuk, úgy véljük, teljesen érthető. Felcsillant előttük a bravúros szereplés lehetősége, már vezettek is, s a végén mégis kétgólos hátrányba kerültek. Annál érdekesebb viszont, hogy dr. Stefan Dersanszki, a csapat orvosa, a bolgár küldöttség lélektani kérdésekben legjáratosabb tagja, mivel magyarázza a mérkőzés hajrájában bekövetkezett erős Visszaesést, tőzőben, hogy a lelkes szurkolóhad buzdítása nélkül aligha tudott volna újra talpraállni a csapat a második félidőben. S akkor jött a hír Budapestről, hogy a Népstadion 40 000 nézője a jeges eső, a hideg szél ellenére is hősiesen kitart csapata mellett. Le a kalappal a közönség előtti — összegezte Orbán társainak a véleményét, s többen is kérték, hogy tolmácsolják elismerésüket, köszönetüket a szinte felmérhetetlen segítségért, lelkesítésért. Node térjünk a tárgyra: hogyan látták a küzdelmeket, azok főbb mozzanatait az edzők és a játékosok? Az első szó a győrieké: két szélső úgyszólván kísérletet sem tett arra, hogy az oldalvonal mentén a védők hátába kerüljön, a hátvédek nem fogtak embert, s kaptunk három potyagólt!. .. Én nem vagyok telhetetlen vezető, de tudom, hogy nagyon nehéz visszavágó előtt állunk, s milyen jó lett volna egy esetleges 5:1, vagy 5:2 december hatodikára . .. — Kétségtelen, hogy még semmi sem veszett el, szerencsések voltunk, hogy a nagy hibákért, a gyenge játékért nem kellett csúfos vereséggel megfizetni, mindemellett szerintem ennek a mérkőzésnek a tapasztalataiból okulnunk kell. A visszavágóra remélhetőleg rendbe jönnek a sérültjeink, de a „komplett” csapatnak is legalább úgy kell küzdenie Szófiában, mint ahogy a mostani harcolt az utolsó félórában. — Mi nagy tisztelői vagyunk a magyar labdarúgásnak. A Győrről csak azt tudtuk, hogy bajnokságot nyert, s Hidegkúti Nándor az edzője, de ez is bőven elég volt ahhoz, hogy szerény terveket kovácsoljunk az első mérkőzéssel kapcsolatban. Úgy jöttünk ide, hogy megerősített védelemmel, ahogy mondani szokták „bekkeléssel” megpróbálunk egy döntetlent, vagy esetleg egy minimális arányú vereséget kiharcolni. Döntő volt számunkra a vezető gól, amit — bárcsak kihagyott volna Debarszki!. . . Hiába kiabáltunk be a fiúknak, hogy ne szédüljenek meg a lehetőségtől, nem lehetett őket visszatartani. Az óvatosságból átcsaptak a türelmetlen vágyakozásba. Győzni akartak, még több gólt rúgni. Egy pillanat alatt felbomlott a sok munkával előA győri játékosok — mint ilyenkor a a már lenni szokott — a banketten alaposan kiértékelték a mérkőzést. Szó volt az első kapott gólról, hogy örök tanulság: szabadrúgás esetén gyorsan fel kell állítani a sorfalat, hogy a kapus idejében tájékozódhassak. Hogy a védőknek csúszós pályán bizony néha ,,vágni” is kell a labdát, mindegy, hogy hova, csak el a kapu közeléből (Orbán a második gól előtt le akarta kezelni, s elpattant tőle a labda), de a legérthetetlenebbül Máté rossz hazaadása előtt álltak. Hiszen szinte „tálcán kínálta” a labdát a gólhelyzetben levő bolgár csatárnak. Szándékosan hagytuk a legvégére ennek a kérdésnek a felvetését, mert kielégítő választ adni rá — egyszerűen nem lehet. A bolgár labdarúgás színvonaláról nagyon hiányosak az ismereteink. Azt tudjuk, hogy a régi nagycsapatunk nemigen bírt velük, mert nem feküdt nekik a bolgárok keménysége, ha ír atlan küzdőképeessége, ami már akkor kifogástalan erőnléttel is párosult. A Szófiai Lokomotív játéka mindemellett még fejlett technikai képzettségről is „árulkodó”. Különösen a csatárok kapuralövési tudománya tűnt fel a győri szurkolóknak — Kotkov a nyolcból 5 gólt rúgott a Malmőnek! — s ez bizony sorsdöntő lehet Szófiában. Egy biztos: a bolgárok minden emberileg elkövethetőt megtesznek majd annak érdekében, hogy kiköszörüljék a szerdai készített hadrend, mire a pályán is észrevették, hogy a Győr mégis jó csapat, már késő volt. « . *— Felnéztem én előtte, de csak Orbánt láttam magam előtt — magyarázta a „bűnös”. — Úgy látszik, Debarszki éppen mögötte volt, egy cipőt, egy kezet sem láttam belőle. A rúgás előtti pillanatban aztán valaki rémülten rámkiáltott, ebe már késő volt. Csak azt eredményezte, hogy visszafogtam a lábam, s úgy gurítottam oda a szó szoros értelmében a labdát a balszélsőnek. Egyébként belátom, hogy idegesen, hibás felfogásban játszottam, s ha lehetőséget ad rá az edzőm, nagyon igyekezni fogok Szófiában, hogy feledtessem a szerdai baklövéseket, csorbát. Most már gátlásaik sincsenek, hiszen Győrött, a 65. percben 3:2-re vezettek a Győr elleni Persze 3 gólt berúgni úgy, hogy közben egyet sem kapjon a csapat — ez nem ki© dolog, s a győriek ügyesen kihasználhatják azt, hogy az ellenfélnek minél gyorsabban gólokat kell szereznie. Az ilyen helyzet jó lehetőségeket tár fel a gyors ellentámadásokra képes, szemfüles csatárok előtt. Minden attól függ, hogy az ETO-játékosok melyik részét őrzik meg szívükben ennek a mérkőzésnek. Az első vagy a második félidőt folytatják-e majd december 6-án Szófiában. Mert azért — ezzel tartozunk nekik a fejmosás mellett is — becsületesen harcoltak a hajrá- Irráni 90 perc a minden. Ott áll vagy bukik a továbbjutás sorsa. Ott csak egy taktika van: győzni... Nos, szerdán mind a két együttes nyerni akart. S ezért hozott jó játékot, nagy küzdelmet, izgalmas harcot a találkozó, ezért nem mozdult el végig a helyéről a közelnegyvenezer szurkoló. Pedig — mint már megírtuk — az időjárás miatt minden oka meglett volna erre. És hogy a Ferencváros ezen a mérkőzésen győzött, azt nem csupán veszélyesebb és gyorsabb támadójátékának köszönhette. Szerdán sorsdöntő volt, hogy a bajnokcsapat játékosai küz- időképesség tekintetében magasan felülmúlták az osztrákokat. Ez segítette át a csapatot a spers- t döntő időszakokon. Hogyan látták edzők és játékosok a két izgalmas kupamérkőzést? „Még az eredménnyel sem lehetünk elégedettek. A vezető gól „szétszedte" a csapatot Orbán eltakarta Debarszkit És végül mire jogosít a kétgólos előny ? EGY LÉPÉSSEL ELŐBBRE... A Telefongyár üzemi bajnokságiakban az idén nemcsak a módszerek, hanem a versenykiírás formája is változott. Új volt többek között az, hogy a teke, az asztalitenisz, a súlyemelés é© az atlétika kivételével minden sportágban kétfordulós rendszerben bonyolították le a versenyeket. Labdarúgásban 313-am, női és férfi kézilabdában 260-an, sakkban 90-en, tekében 110-en, asztaliteniszben 106-an, súlyemelésben 33-an, természetjárásban 140-en, atlétikában 82-en vettek részt az üzemi bajnokságban. Összesen tehát 1134-en. Ez a szám azonban, ha figyelembe vesszük a vállalat létszámát, nem mondható nagynak. Ebben közrejátszott többek között az is, hogy létesítmények dolgában a telefongyárnak nem a legjobban állnak Az 1965-Ö© esztendő e tekintetben feltétlen javulást ígér. A gyár dolgozói 1964-ben társadalmi munkában egy kézilabdapályát és egy labdarúgóedzőpályát építettek — minden anyagi befektetés nélkül, öltözőgondjaikkal azonban nem tudtak megbirkózni. Ha ezt a problémát is sikerül a közeljövőben megoldani, további fejlődé© várható a Telefongyár tömegsportéletében. Itt GYŐZNI kellett! Néhány szót általában az FTC mérkőzéséről Harmadik mérkőzés. Ez már magában is igen vonzólag hat. A kupatalálkozóknak ugyanis már van egy bevett, megszokott ,,menetrendje”. Az első mérkőzésen, ha idegenben játszik egy csapat, akkor biztonságos védekezéssel ügyel arra, hogy lehetőleg szoros eredményt harcoljon ki, hogy a visszavágón otthon majd dönthessen. És ami az egyik mérkőzésen nem sikerű, az a másodikon még bejöhet . . A harmadik mérkőzés viszont már más. Azon újból tiszta lappal indulnak a csapatok, s az a Albert ismét ellenállhatatlan volt Mészáros Józsefnek, a csapat edzőjének szerda délelőtt igen kellemetlen tényekkel kellett szembenéznie. A fiatal Varga Zoltán ugyanis bejelentette, hogy nem tudja vállalni a játékot. — Mondanom sem kell, hogy nagyon megzavart a bejelentés — mesélte utólag az edző. — Zoli ugyanis régóta bajlódik a fogaival, a hétfői edzésen is panaszkodott már, hogy nagyon érzékenyek, de én mégis számítottam arra, hogy Varga tud majd játszani. A gyereket azonban annyira elővették a fájdalmak, hogy sem aludni, sem pedig enni nem tudott, így el kellett tekinteni a játékától. Maradt Fenyvesi 11 és Friedmanszky. Fenyvesi 11 keveset játszott belső csatárt. Friedmanszky elfoglaltsága miatt a hétfői edzést kihagyta. A pillanatnyi forma mégis Friedmanszky mellett döntött. Kitért az edző arra is, hogy noha az osztrákok idegenben játszottak, mégis bizonyos helyzeti előnyben voltak, hiszen Ausztriában jelenleg is folyik a bajnokság. — Nos, ilyen körülmények között került sor a mérkőzésre — folytatta Mészáros. — Ehhez aztán menet közben jött a szélvihar, az eső, a jég... Én tudom, hogy ez mennyire kizökkentheti a játékosokat a játék rendes ritmusából, örülök, hogy a kedvezőtlen körülmények között is jelesre vizsgázott a gárda. Ezen a találkozón pompás harci erényeket csillogtatott a gárda. Végig nagy erőbedobással, lelkesen, önfeláldozóan harcoltak a fiúk és megérdemelték a győzelmet. Külön öröm számomra, hogy ennyire jól sikerült „konzerválni” a csapat formáját, enynyi hét után is. Az edző külön kiemelte a fedezetpárt és Albertét. — Ezen a mérkőzésen Albert nagyszerű játéka is döntő vol. A csatár két remekbe szabó gólján kívül a mezőnyben is is sokat dolgozott, küzdött. .. fe- Decker tárgyilagos Karl Decker, a Wiener Sportklub edzője a tőle megszokott higgadtsággal beszélt a mérkőzésről: — Mindenekelőtt le kell szögeznem: a Ferencváros teljesen megérdemelte a győzelmet! Mi Bécsben, az első találkozó alkalmával szalasztottuk el a továbbjutás lehetőségét. Ekkor kellett volna jelentős előnyt szereznünk. Sajnos, csatáraink gólképtelensége már ekkor is kiütközött. Ugyanígy is áll Linzben a bajnoki mérkőzésen, majd Budapesten a Népstadionban is. Büntetlenül nem lehet enynyi gólhelyzetet kihagyni. Most, a gólnélküli első félidő után, még nyílt volt a mérkőzés. Igaz, többet támadott a Ferencvárost de mégis megszerezhettük volna a vezetést. És ha ez sikerül, talán másként alakul a találkozó. Ezen az összecsapáson egyébként fontos volt, ki szerzi meg a vezető gólt. Az ugyanis lelki nyugtatóként hatott, jelen esetben a Ferencváros számára. De lehettünk volna mi is ebben a helyzetben . . . A WSC edzője szerint az FTC a harmadik találkozón nyújtotta a legjobb teljesítményt. Egyénileg ő is elsősorban Albertét dicsérte, aki szerinte irányítója volt csapatának. — Ilyen típusú karmester hiányzott a WSC-ből — mondta eléggé lehangoltam „A gólokat nem védhettem" Stanwald kapus ezúttal is produkált lehetetlennek tűnő dolgokat. Kétszer azonban ő is tehetetennek bizonyult. — Úgy érzem, a gólokat nem védhettem — emlékezett vissza a kellemetlen epizódokra este már mosolyogva a kapus. — Albert fejese mértani pontossággal le volt helyezte a kapufa tövéhez, a másodiknál viszont Windisch combját érintette a labda, s így irányt változtatott. Sokszor nagy volt a Ferencváros nyomása, de ha mi lőttük volna a vezető gólt, aligha kapunk ki. • • Nemcsak a döntők voltak izgalmasak A tokiói részidők nyomában Ha nem is mindig győzött a tokiói bajnok jobb idővel, a futóknak általában sokkal nehezebb útjuk volt a döntőkig, mint Rómában. Nemcsak a döntők voltak izgalmasak, a hoszszabb távokon egy-egy selejtező futam is felért egy önálló, nagy versennyel. Bátor iramfutások, egészen furcsa beosztású taktikai küzdelmek, óriási hajrák váltogatták egymást. S ha az eredmények már ismertek is, a részletek és a részidők még mindig érdekesek és tanulságosak. Micsoda előfutamok! így 400 m-en akadt már olyan előfutam, amelyben öten futottak 47 mp-en belül! 800 m-en már nem lehetett döntőbe kerülni 1:47.1-gyel (Rómában ez a bronzéremre lett volna elég). A római 1500-as döntőben összesen hárman futottak 3:40-en belül, Tokióban már az első elődöntőben — öten! Az angol Whetton 3:39.9-cel is csak mint jobb ötödik került tovább. A francia Bernard elejétől kezdve hajtott (részidők: 56.5, 1:55.8, 2:55.8), és a kilenc induló közül nyolcnak az 1200-as részideje 2:59-en belül volt. Csak az utolsó 150 m döntött. A másik elődöntőben már jóval szelidebb volt az iram, de itt is 3:41.9 kellett a negyediknek a döntőbe jutáshoz, s ugyanennyit futott még a hatodik is. Az akadályfutás előfutamaiban öten érték el Krzyszkowiak római győztes idejét (8:34.2). Csak az első előfutamban (Mocsáréban) volt aránylag nyugodt, egyenletes az iram (2:49.6, 5:46.6). A második azonban öt elég álmos kör után egyszerre felélénkült, és a 2:45-ös utolsó kilométerrel sorra dőltek az országos csúcsok, a negyedik is 8:34.6-ot futott. A harmadikban Roelants világcsúcsiramban kezdett, 2:43.6, majd 5:37-es részidőkkel szétrázta a mezőnyt. De 2000 után a „szívóskodó” Aleksiejunasnak láthatólag átengedte a kezdeményezést. Csengetéskor (7:19) a szovjet futó még világcsúcsra állt, de az utolsó körben visszaesett. A négy 5000-es előfutam közül háromban összesen tizenegyen értek el legalább 13:55-öt! Mindháromban 4000 mig rendszerint nyugodt volt az iram, a továbbjutás a hátralevő két és fél körben dőlt el. Érdemes feljegyezni az utolsó kilométerek idejét. íme: az elsőben 2:36, a másodikban 2:35.8, az utolsó sorban 2:42.4. Csak egy (a harmadik) előfutamból lehetett továbbjutni jóval 14-en felüli idővel. Ebben Halberg vezetésével végig kényelmesen (2:56.2, 5:49.4, 8:43.2, 11:35.6) kocogott a mezőny, és a csengetésig, amikor újabb szúrást kapott, Mecser is az élbolyban haladt. Ha rendben van, már sokkal korábban kellett volna erősítenie, hiszen az utolsó körben a lényegesen gyorsabb hajrázókkal szemben nem lett volna esélye. Eldönthetetlen vita Az 1500-as döntőben Snell nem vállalkozott vezetésre, ellenfeleihez alkalmazkodott. Annál is inkább, hiszen Burleson, akitől leginkább tartott, előzőleg a lényegesen lassúbb elődöntőben futott, Bernard ezúttal óvatosabban, csak 58 mp-cel kezdett, azután két körre Davies váltotta fel, de 2:00.5-ös és 2:59.3-as részidőkkel túlságosan ő sem erőltette meg magát. Snell 1200 után tört előre, és ragyogó hajráját csak Odlozil tudta követni. Jellemző, hogy Snell 38.6-ra, Odlozil 39.9-re futotta az utolsó 300- at — mindössze két nappal a gyilkos elődöntő után! Az akadályfutás esélyese, Roelants más taktikát választott. A flamand rendőrtisztviselőről az EB óta tudjuk,, hogy milyen bátor futó. Tokióban az első körökben mérsékelt irammal lepte meg ellenfeleit. Igaz, nem sokáig. A szelid 2:52-s első kilométert 2:46.6-os (!) második követte, és csengetésig Roelants több mint 40 m-rel futott el a mezőnytől. Akik egy ideig követni próbálták (Aleksiejunas, Texereau), hamarosan elkészültek erejükkel, viszont az utolsó körben meglepően frissen felnyomuló Herriott, sőt Beljajev sokat ledolgozott. Az utolsó kilométert Herriott 2:48.4-re, Beljajev 2:50.4-re futotta, Roelants csak 2:52.2-re. Az angol szakemberek napokig vitatkoztak azon, hogy nem engedte-e el Herriott túlságosan is Roelantst? Mások szerint viszont a belga bajnok tudott volna a hajrában még erősíteni. A vita természetesen eldönthetetlen marad. Jazy tévedése Nem lehet megmondani, hogyan alakul az 5000 m-es döntő, ha az előfutamokéhoz hasonló, kellemes az idő. De amikor a 13 fokos, nyirkos levegőben, a szakadó esőtől felázott pályán rajthoz állt a mezőny, mindenki tudta, hogy itt nagy idő aligha lehet. S mindenki arra számított, hogy majd Clarke vezet. Az ausztrál futó élre is állt, de nem volt benne sok köszönet. Láthatólag nem akarta másoknak kikaparni a gesztenyét, 2:50.2-s ezerrel kedvetlenül ballagott. 2000 m (5:39.4) után hirtelen bevágott egy 62.4-es kört, majd ismét lassított. A 3000-es részidő (8:22.2) másfél mp-cel gyengébb volt mint a tízezres verseny alatt s utána Clarke már csak egyszer, 200 m-re vágott bele. A boly tömör maradt. Az esélyes Schul egy pillanatra sem zökkent ki saját iramából, Jazy viszont „beugrott” Clarke erősítéseinek. 4000-nél (11:15.6) még élre is állt s 300 m-rel a cél előtt úgy érezte, hogy elérkezett az ideje. Súlyosan tévedett! Türelmetlenségében jóval korábban kezdte a hajrát, mint ahogy eredetileg tervezte, elfeledkezett a nehéz pályáról, s nem számolt azzal, hogy most nem három kör után kell hajráznia, mint 1500-as versenyein. Százötven méteren keresztül örömmámorba hozta a franciákat, de az utolsó kanyar végén ujjongásuk már elhalkult. Jazy egyre nehezebben emelte a lábát, a célegyenes elején Schul, majd Narpoth elszáguldott mellette és az utolsó méteren Dellinger még a bronzéremtől is elütötte a fej vesztes, jobb sorsra érdemes francia futót. Hogy milyen volt a hajrá, arról eleget mond, hogy Schul 54 mp-re, Norpoth 54.5-re futotta az utolsó kört s az első négy helyezett utolsó 600 m-ének ideje legalább 1:25.5 volt. Óriási kár, hogy ez a nagy verseny nem pereghetett le kedvező körülmények között.