Népsport, 1964. november (20. évfolyam, 220-241. szám)
1964-11-20 / 234. szám
iem pihennek babérjaikon! Az új vezetőktől a körzeti bajnokságig isó veri, hideg szél szántja végig a faj lásd utcákat. A sáros sportpályát már csak néhány elszánt sportoló és szurkoló keresi fel, de ők is csak rövid időre. Aztán — a máskor olyan hangos pálya környéke újra — csendes lesz__ Őszi, téli gondok a falu sportjában. Nem először és nem utoljára. Hol, hogyan és mit? Mindmegannyit nehéz kérdés, a megoldást azonban már eddig is meg kellett találni. S a mozgalom vezetői néhány évvel ezelőtt meg is találták. A téli spartakiádversenyesőnek vitathatatlanul nagy sikerük volt a falusi fiatalok körében. Tízezrek ütögették a kis kaucsuklabdát az asztal egyik oldaláról a másikra, tízezrek törték a fejüket esténként, hogyan lehetne mielőbb mattot adni az ellenfélnek. Az asztalitenisz és a sakk nagy diadalt aratott falun is. Úgy-ahogy tehát, a sportvezetők leküzdötték a tél nehézségeit. A tél azonban e biztató jelenségek ellenére sem könnyű probléma a falvakban. Nem könnyű ilyenkor sportot csinálni a falun. Ezt a téli spartakiádok ellenére is elmondhatjuk, s ennek a korlátozott lehetőségeken kívül más okai is vannak. A gyakorlat ugyanis azt mutatja, hogy a falusi sportélet még élénkebb fejlődésének akadályát most is a falusi sportvezetők alacsony számában, illetőleg a kollektív vezetés hiányában kell keresni. Nem mindenütt — de a legtöbb helységben. A falusi sportmozgalom csak akkor és ott indulhat olyan fejlődésnek, amilyet szeretnénk, ha a tsz-sportkörök fejlesztésével egyidőben a megfelelő sportvezetők kiválasztása és képzése is megtörténik. S a kérdés, tehát a probléma sikeres megoldása a megyében, a járásban, illetve magában a faluban lehetséges. Tehát ott, ahol a jelentkezés, a kiválasztás, a képzés történik. Az utóbbi években minden eddiginél hatásosabb intézkedések történtek a hiányosságok orvoslására, s ennek eredményeként soksok, a sportot nagyon szerető sportvezető kapcsolódott be a falvak sportéletébe. Mindez azt is mutatja, hogy a sportmozgalom vezetői a probléma minden változatát ismerik. Az idei tél egyik legfontosabb teendője a vezetőképzés. Jó néhány megyében máris folynak a tanfolyamok, s remélhetőleg ezek a tanfolyamok is növelik majd a sportot szerető, sporthoz értő falusi vezetők számát, örvendetes, hogy néhány megyében még ennél is tovább mennek. Vezetőképző előadógárdát alakítanak ki, s az ilyen 5—6 főből álló kollektíva a sportkörök vezetőinek a bevonásával megtárgyalja a legfontosabb helyi feladatokat. Hajdú-Biharban például sokat várnak a vezetők tanácskozásától. A tervek szerint Kábán, a sportvezetők tanácskozásán többször is megtárgyalhatják, hogyan lehetne tovább tömegesíteni a kábai birkózóéletet, hogyan lehetne ismét fellendíteni a kábai úszósportot. , A nyár sparta kiad-versenyeik után országszerte megkezdődtek az előkészületek a falvak sportolóinak őszi és téli foglalkoztatására. A munka homlokterében az MTI Országos Tanácsa a testnevelés és sport további tömegesítését célzó határozatának gyakorlati végrehajtása áll. A határozat alapján elkészültek a tervek, s ezek pontosan megszabják a sportszövetségek, a falusi sportkörök téli feladatait. Az egyik ilyen feladat: azokban a községekben, ahol még nincs, sportkört kell alakítani. Győr-Sopron megyében például 15 községben alakítanak majd sportkört, ahol eddig nem volt, s ezzel sok száz fiatal szervezett keretek közötti rendszeres sportolásét igyekeznek biztosítani. Somogyban a múlt évben nagyszerűen sikerült téli versenyeket rendeztek, közel 5000-en indultak ezeken a falvak fiataljai közül, fiúk és lányok egyaránt. A tavalyi siker alapján a megye vezető: az idei télre még alaposabb terveket dolgoztatt ki. A terv lényege: újabb tömegek bekapcsolása, a sportéletbe. A tervek között íme egy merésznek látszó elképzelés: a téli versenynyek „új” sportága Somogyban — a torna! A csapatok életrekeltése már korábban megkezdődött, s a közeljövő mutatja majd meg, hogy a vállalkozás sikerrel jár-e. Fontos téli feladat, ott, ahol még mindig csak egy szakosztály (legtöbbször a labdarúgó) működik, s ahol erre lehetőség nyílik, a szakosztályok számának bővítése. Elsősorban a már népszerű és kisebb költségeket igénylő sportágakban, asztaliteniszben, kézi- és röplabdában, tekében, sakkban. Az új szakosztályok megalakítása új és több munkát ró a sportvezetőkre. Elsősorban a körzeti bajnokságok további szélesítésére gondolunk, most már nemcsak labdarúgásban, hanem más sportágakban is. És a téli időszak nemcsak arra jó, hogy megszervezzék, hanem arra is, hogy néhány sportágban el is indítsák a körzeti bajnokságot a járásokban. Csak úgy lehet színesebbé tenni a falu sportéletét, ha minél több körzeti versenyt, körzeti bajnokságot rendeznek országszerte. Mert a körzetesítés nagy előnye, sok-sok más mellett az is, hogy rendszeressé teszi a falusi sportolók foglalkoztatását, másrészt új csapatok alakulását is maga után vonhatja. ( 'Csak néhány fontos problémáját említi tettük meg a vidék, a falu sportjának, olyanokat azonban, amelyek — jó megoldás esetén — sokat jelenthetnek a jobb falusi sportmunka, a falusi tömegsport szempontjából. Az ősz, a tél sok tekintetben a tervezés, a szervezés időszaka is. Nem mindegy, hogy ez a munka hogyan sikerül városon és falun egyaránt. S talán még egy lépéssel tovább is mehetünk: a falusi sportélet nyári sikereit a télen kell megalapozni ... Nagy József A sárga mezbe öltözött fiatal játékos éppen hogy csak meg tudja fogni a nem kis erővel eldobott labdát. Egy pillanatra úgy látszik, mintha megtántorodna, de visszanyerve egyensúlyát, mély lélegzetet vesz, és már az ő kezéből röppen a gömbölyű „varázsszer” vissza a társnőjéhez. A labda nem nagy. Alig valamivel haladja meg a szabályos kézilabda terjedelmét. Nem nagy, de mégis nehéz, mert nem levegővel, hanem lószőrrel van telítve. Amolyan kisebbfajta gyógylabda, amely kitűnően fejleszti — persze, csak akkor, ha sokat dobálgatják — a kézilabdázók dobóerejét. — Megvan ez vagy két kiló is — mondja huncut mosollyal Stillerné, a Bp. Spartacus női kézilabdacsapatának népszerű kapuvédője, s a többiek szaporán bólogatnak e megjegyzésre, de azért ők is mosolyognak. Nem könnyű a feladat, amit végezniük kell a heti négy edzésen, mégis szívesen és jó kedvvel csinálják. Tudják, hogy a bajnokság kötelez! Az ötszörös bajnokság — mondhatni — ötszörösen kötelez! Mert az ötszörös bajnokegyüttes Bp. Spartacus nem pihen babérjain, hanem erőteljesen készül új feladatára, a női kézilabda Európa Kupában való sikeres részvételre. Mindig előre kell nézni! — Nem jó sokat töprengeni az elmúlt dolgokon — mondja Nádori Pál, a Bp. Spartacus kitűnő edzője. — A múlt dicsősége feletti ,,mélázgatás” túlzottan elégedetté teszi az embert, az pedig hiba. A bajnokság megnyerése valóban szép fegyvertény volt a lányoktól, de ez már a múlté. Most arra kell törekednünk, hogy az Európa Kupában sikeresen helytálljunk, ehhez pedig erős munka kell! Szavait játékosainak tettei bizonyítják. Valóban nem „mélázgatnak”, hanem keményen dolgoznak, pedig nem figyelmezteti őket senki. De most már nem helyben adogatják egymásnak a kis gyógylabdákat, hanem gyors futásban passzolgatnak. A Szentkirályi utcai, gyönyörűen rendbe hozott OKISZ-terem parkettja csak úgy dong a lépteik alatt. Tizenhatan a keretben Tizenhat játékos készül az EK-ra. Bár tudják, hogy nem mindegyikük jön számításba a csapat-összeállításnál, egyik sem kevésbé lelkes, mint a másik. Rajtuk kívül, természetesen, a jelen nem levő válogatottak — Guricsné, Hajekné, Csenkiné, Balogh és Jóna — szintén számítanak az EK-ban való részvételre. — A Ruch Chorzow nem lebecsülendő ellenfél, és velük kerülünk össze e hó 29-én Tatán — mondja Sproch János szakosztályvezető. — 1961-ben ugyan 5:3 arányban legyőztük őket, egy krakkói teremtornán, de azóta ők már három ízben nyerték meg a lengyel bajnokságot. Gyorsak, kemények, labdabiztosak, egyszóval nem lehet biztosra menni ellenük! Négy edzés + egy mérkőzés Kemény ellenfél ellen kemény felkészülés — ez a jelszó a bajnokcsapatnál. Mint már említettük, hetenként négy alkalommal dolgoznak a játékosok, és emellett egy edzőmérkőzést is játszanak. Többször voltak: már Tatán, megmérkőztek a legjobb magyar együttessel — a válogatott kerettel, s ez hasznosnak bizonyult mindkét fél számára. — Még gyorsabbá, labdabiztosabbá szeretnénk tenni játékunkat a hátralevő idő alatt — mondja Nádori edző —, mert sikerre csak így számíthatunk. A lányok meg — legalábbis a látottak alapján — nagyon akarják ezt a sikert. Bár az edzés megkezdése óta legalább egy óra eltelt, a gyors, kemény munka irama egy pillanatra sem csökkent, s ez azt mutatja, hogy szavak helyett tettekkel szeretnének bizonyítani! Nagy György EGY EVEZŐS GONDOLATAI KKÉT ÉVVEL AZUTÁN, hogy abbahagytam az aktív versenyzést, már csak baráti körben vállalkozom arra, hogy szakmai kérdésekben véleményt mondjak. A sport fejlődésének rohanó árját figyelve attól félek, hogy két év előtti személyes tapasztalataim, amiket ma két mint versenyző szereztem, ma már elavultak. Hogy most mégis szakmai szöveget készülök papírra vetni, méghozzá nem is a saját sportágammal kapcsolatban, ennek több oka van. A televízió képernyőjén az olimpia kajak-kenuversenyeit nézve, rendkívül sok gondolatom támadt, és következtetéseim alapos támaszt kaptak később, a hazatért versenyzőkkel való beszélgetések során. Éppen ennek a sportágnak a vártnál gyengébb olimpiai szereplése késztetett arra, hogy mint a testvérsportág, az evezés képviselője, tapasztalataimat elmondjam — hátha adhatok néhány olyan gondolatot a kajaksport vezetőinek, amelyeket hasznosíthatnak a jövőben. Ugyanazon a vizen, gyakran ugyanabban az edzőtáborban készültem az előttem álló feladatokra, mint a kajakosok, kenuzók a magukéra. Sokat beszélgettem, vitatkoztam is velük az évek folyamán, sőt az 1960-as olimpia előtt hosszú hónapokig együtt is dolgoztam velük mint botcsinálta kajakos. Őszintén remélem, hogy nem úgy fogadják az alábbi gondolatmenetemet, mint egy tévedhetetlen pápa kijelentéseit, vagy mint valami kioktatást, hanem annak veszik, aminek szánom: vitaalapnak, gondolatébresztőnek. A KAJAKOSOK, KENUSOK ELÉVÜLHETETLEN ÉRDEME, hogy az elsők között fogadták el és tették gyakorlatukká a sok munka elméletét a sportban. Emlékezetes, kirobbanó, világszenzáció erejével ható sikereiket elsősorban ennek köszönhették. Évekig példaképei voltak más sportágaknak, tanulni vágyó edzők zarándokoltak el edzéseik megtekintésére. Hullámvölgy, kudarc sem térítette le őket erről azútról. Példájuk hatása minden kétséget kizáróan benne van abban a tíz aranyéremben, és a további nagyszerű helyezésekben, amelyeket sportolóink szereztek Tokióban. A sors iróniája, hogy éppen a kajakosok csak egy ezüsttel járultak hozzá az éremgyűjteményhez. Szerencsés a helyzetem hiszen köztudomású volt rólam: a sok és kegyetlenségig menő, kemény munka híve vagyok, így senki sem fogja ezen elv elleni támadásként felfogni mondandómat. A testi teljesítőképesség növelése érdekében a testet sok munkával kell terhelni. Van azonban egy tényező, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni: ez pedig az idegrendszer érzékenysége, fáradékonysága. A központi idegrendszer egyik életvédelmi funkciója az, hogy fáradságérzettel reagál a fizikai terhelésre, mégpedig jóval előbb, mint ahogy az a végkimerüléshez, a halálhoz vezethetne. Ha a központi idegrendszer valami oknál fogva eleve fáradt, jóval hamarább jelez fáradtságot és így egy edzett versenyző esetében óriási erőtartalékok maradnak kihasználatlanul. A sok edzésmunkát SOKFÉLEKÉPPEN LEHET ELVÉGEZNI, úgy is, hogy az teljes mértékben pozitívan hat az eredményre, és úgy is, hogy nagyfokú idegfáradságot idézve elő, csak kismértékben térül meg a verseny alatt. Ez utóbbi esetben a monoton, egyhangú edzésmunka lehet a „bűnös”. Sok munka? Igen, igen, igen! De hogyan? — Változatosan!!! Amikor a tél partra''veti a vízisportolókat, a kiegészítő sportok, az edzésszínhelyek sokasága szinte kínálja a sok munka mellett is az üdítő változatosságot. A lehetőségek felhasználása sok energiát kíván a szervezőktől, az edzésvezetőktől, de megéri: a versenyzők idegrendszeri károsodás nélkül kerülnek ki az alapozás nehéz csatájából. A vízen is sok lehetőség kínálkozik a változatosságra. Az időjárás maga is szolgáltat — sokszor nem kívánt — meglepetéseket, a szélirány ■megszabja, hogy melyik partoldalon, milyen irányban célszerű megkezdeni az edzést. Semmi esetre sem lemérhető, nem kimutatható az idegrendszert érő káros íratás, ha az amúgy is ciklikus mozgásból álló evezős-, kajakosedzést mindig megközelítőleg azonos vízszakaszon és távon hajtjuk végre. Akik megszokták a viszonylag egyhangú, kevés változatosságot nyújtó edzéseket, talán el sem hiszik nekem, hogyan roncsolja ez láthatatlanul és észrevétlenül az idegrendszert, amely azután éppen a döntő pillanatban mutatja meg kimerültségét azzal, hogy a tényleges fizikai felkészültségnél jóval előbb jelez fáradtságot. A sok munkának változatos MÓDON VALÓ VÉGREHAJTÁSA MELLETT edzőmmel volt még egy vesszőparipánk: a versenypálya „belövése”. Ez a munka szervesen beleépülve az egész évi, illetve a sok év felkészülésbe, külön szakaszt jelentett. Időpontja az év legnagyobb versenyét (az én esetemben az Európa-bajnokságot) megelőző hat hét volt. Ez az időszak döntő jelentőségű. Ekkor történik meg az a folyamat, amikor az egész évi, illetve sok évi edzésmennyiséget, a nagy akarásokat, a lemondásokat és a szenvedéseket néhány percbe, a pálya leevezéséhez szükséges időbe sűrítjük. Ezt nevezem én a pálya „belövésének”. Ezalatt már nem versenyeztem, még külföldi indulást is lemondtunk. A tavaszi, kora nyári versenyidőszak alatt megkopott erőt ,,kis alapozással”, azaz egy másfélhetes, az alapozó időszakhoz hasonló munkával pótoltuk (szárazföldön), közben a vizen hosszabb, nyugodt, ritmusú, egyenletes evezés volt a műsoron. Ezután az edzések időtartama, a leevezett kilométerek száma csökkent, de a munka intenzitása hatalmasan megnövekedett. A cél ekkor a nagy terheléseken belül az volt, hogy a pályatempó, a pályabeosztás szinte beleivedjék az idegekbe, és a fizikai felkészülésnek megfelelő maximális gyorsaságú pálya leevezésének módja, ritmusa szinte automatikussá váljék. Az ily módon felkészült versenyző a nagy versenyen még akkor is a maximumot tudja nyújtani, ha egyébként — mint én is — ideges, félelemtől gyötört a futam előtt, nem fordulhat elő vele az, hogy „eltaktikázza” a versenyt: viszonylag frissen, teljesítőképességétől messze elmaradva a mezőny közepén, vagy végén fut be a célba. A jól „belőtt” pálya semmivel nem pótolható biztonságot ad a versenyzőknek, nem kell pálya közben az ellenfelek viselkedését elemezgetnie. Olyan találós kérdések ezek, amelyekre' a rossz feleletet Hosszú önvád követ, mert egy-egy nagy verseny döntőjét nem is i imétlik meg sohasem ... Ehhez a versenyző NAGYFOKÚ TUDATOSSÁGA SZÜKSÉGES, Ilyenkor fokozottan fontos, hogy a résztávokat, fél vagy egész pályákat ne csak mint puszta edzésmennyiséget fogja fel, hanem minden esetben a végzett munkát a pályára vetítse ki gondolatban, arra a pályára, amit majd ott, azon a bizonyos nagy versenyen fog leevezni. Ez a nagy fizikai terhelés mellett kétségtelenül hatalmas idegi terhelést is jelent. Ezért ebben az időszakban még fokozottabban kerülni kell az egyhangúságot, a hosszú időtartamú edzéseket, és gondoskodni kell arról, hogy a versenyzők a szabad idejüket kellemesen, szórakoztatóan,, kulturáltan töltsék el. Fel kell figyelni arra, ha valamelyik versenyző nem tudja magát elfoglalni, hatúl sokat bíbelődik gondolatban önmagával, a versennyel, és arra is, ha indokolatlan elégedetlenség, vagy harapós hangulat terjed el a versenyzők között. Az ilyen — szemre talán nem is nagy — hibáknak is megvan az a kellemetlen tulajdonságuk, hogy éppen a döntő pillanatban, a versenyen bosszulják meg magukat. Pap Kornélia Szagami után TÖBBRE VÁGYNAK A BOLYAIBAN Amikor beléptünk az iskola kapuján, nem valami épületes látvány tárult a szemünk elé. Az ajtókat, az ablakokat mész borította, s még a folyosókon és a lépcsőkön is fehér mészporc csillogott. A vak is láthatta, hogy tatarozzák az épületet. Bizony, szó, ami szó, ráfér egy kis csinosítás a Bolyai Gimnázium évszázados falaira. De hiszen akkor tanítás nincs — volt a következő gondatunk és akkor hiába ttünk. Néhány másodperc íva azonban összereztenk, amikor élesen megszólalt ’slco’a csengője. S mintegyként pillanatokon belül benépesültek a folyosók. Rövidesen feltűnik Jakobzen József testnevelő tanár is, amint diákjai társaságában jött lefelé a lépcsőn. — Csak nem az emeleten van a tornaterem? — volt az első kérdésünk. — Nem, de a tatarozás a tornatermünket sem kíméli. S mivel a terem diákok helyett jelenleg munkásokkal és állványokkal van tele, kénytelenek vagyunk a testnevelési órákat minduntalan az osztálytermekben tartani — válaszolta, miközben igyekeztünk olyan helyiséget keresni, ahol legalább kis időre zavartalanul elbeszélgethettünk. — Igyekszünk az órákat hasznos elméleti foglalkozásokkal eltölteni. Kezdetben az ókori olimpiákról beszéltem a fiúknak. Később szabálymagyarázatot tartottam nekik azokról a sportágakról, amelyekkel majd a testnevelési órákon agyakorlatban is megismerkednek, végül pedig az általuk kevésbé ismert sportágakról lesz szó. Végezetül összefoglaló dolgozatot iratok velük a hallottakról, hiszen ennyi idő eltelte után kell, hogy osztályzatot kapjanak. A testnevelő tanár csak szeptember közepén került a gimnáziumba, miután elődjét nyugdíjazták. Kétségtelen, hogy nem túlságosan kellemes benyomásokkal foglalta el új munkahelyét, mert a Bolyai Gimnázium nem a legjobban ellátott a létesítményeket illetően. Vannak ugyanis iskolák, amelyeknek diákjai akkor jutnak nehéz helyzetbe, ha a rossz idő beálltával be kell vonulniuk a tornaterembe. Ez azonban a tanév kisebbik részét teszi ki. Itt éppen fordított a helyzet, mert a 16x9-es tornaterembe., sok mindent lehet végezni a testnevelési órákon és a sportköri foglalkozásokon, az udvaron viszont annál kevesebb a lehetőség, ha ugyan udvarnak lehet nevezni azt a méreteiben igen kicsi s ráadásul formátlan szabadtéri helyet, ahol még egy szabályos kosárlabdapályát sem lehet kijelölni. — Ha olyan társaságba kerültem volna a fiatalok körében, akiket „hidegen” hagynak a nehézségek, akkor talán én is könnyebben viselném el mindezt — mondta elgondolkozva a tanár. — De tessék elképzelni, milyen érzésem volt, amikor már az első alkalommal azzal a kérdéssel fogadott valamennyi osztály: mikor kezdődnek meg a házi bajnokságok? Nos, az elmondottak azt bízottítják, hogy a gimnázium fiataljai szeretik, igénylik a sportot. S nemcsak szeretik és igénylik, hanem tőlük telhetően sok mindent tesznek is a sportért. Hogyan? A fiúk közül sokan a MEDOSZ-ban és más egyesületekben sportolnak és napról napra azzal a kéréssel fordulnak az egyesületek vezetőihez, hogy bocsássák az iskola rendelkezésére a pályákat a házi bajnokságok megrendezésére. Az egyesületek vezetői pedig, miután látják, hogy a fiatalok menynyire rajonganak a sportért — ha olykor némi huzavona árán is — engednek a kérésnek. Ennek eredményeként kézilabdában már megvolt a házi bajnokság, labdarúgásban most folyik, ezenkívül kosárlabdában és atlétikában, valamint — ha a tornaterem felszabadul — asztaliteniszben és sakkban is összemérik tudásukat az osztályok. Hat sportágat említettünk, pedig az iskolában csak két szakosztály van (mivel egy tanár csak egy szakosztályt vállalhat). S mindez azért, mert a fiatalok — többre vágjak! (gallal) \X\^^XX^^XXX^X^^^^^^XXXX^X\>XXXXX\XX\XXXXXXXXXXXXXXXXXXXX\XXXXVXXX^XX\XXXXXXX'Vy HIHETETLEN?! hihetetlen! — fogadott a minap Granek István, az ajak-kenu szakember, csoda?... Mondd el részletesebben! jó! Ide figyelj! Az olimpiáról hazaérkezve, elhagy rövid pihenő után fokozatosan megkezdtkező évi előkészületeket. Ennek során mint azn is, kijárogattunk a Sportuszodába, mert az számunkra egyelőre amolyan könnyítésfélék. Elsősorban idegi pihentetésre alkalmasak. Az utóbbi években azonban az úszóedzéseink kezdetét meglehetősen nagy huzavona előzte meg. Csak a legkülönfélébb „szertartások” után, igen sok utánjárásra, nagy hercehurca végén engedélyezték a Sportuszodában való belépést. Mire egyáltalán megkaptuk az engedélyt, az alapozó időszak nagyobb része már el is telt. Most meg?... A múlt hét elején átírtunk a Sportuszodának és postafordultával már meg is kaptuk a választ: mehetünk! Kész az engedély, edzhetünk nyugodtan. Hát... Szóval ez az a „hihetetlen!” Most már érted? Igen. Most már értem. S tegnap ki is mentem a Sportuszodába. Zsúfoltak voltak a pályák. A hivatalosan még „szabadságon” levő úszók közül is igen sokan ott edzettek, de ott láttam még nagyon sok sportág képviselőit. Nem edzettek , csak edzegettek. Kiegészítő, nagyon is kitűnő kiegészítő foglalkozásnak szánták az uszodában eltöltött egy-másfél órácskát. A kajakosok éppen egy kiadós súlyemelőedzés után keresték fel a szigeti víziparadicsomot. Mindenkinek jól esett az a néhány hossz, amit az előző napi focizás után leúszott. Voltak ott vívók, akik — mint mondották — létszükségletnek tartják az uszodai edzéseket a versenyidényben csakúgy, mint a felkészülés legnehezebb szakaszaiban. S érdekes: mind nagyon jól megfértek egymás mellett. Pedig évekkel ezelőtt az elutasító, vagy halogató kifogás mindig az volt: kevés a hely. S a Sportuszodát azóta sem bővítették ki, azóta is valóban parányi a hely, az edzési, úszási lehetőség. S azóta egyre növekedett azoknak a tábora, akik igénylik az uszoda biztosította kiegészítő edzési lehetőséget. S azóta — biztosítja is az uszoda igazgatója mindezeket azok számára, akik igénylik ezt — természetesen a válogatott csapatok tagjai közül. Ilyenkor tél előtt, s majd egész télen, helyet kapnak a Sportuszodában mindazok, akik a hideg időjárás miatt kénytelenek edzéseik megtartására elfogadható megoldást választani, vagy azok, akik más, keményebb edzéshelyeken szerzett fáradalmaikat kívánják a valóban fellazítást jelentő úszóedzésekkel levezetni. Igen szűkreszabottak a Sportuszoda lehetőségei. Úgy szeretettel, jóakarással, jóindulattal azonban nem akadhat teljesíthetetlen kérés a mai uszodában. Mint ahogy nem volt ilyesmi az úszók olimpiai felkészülésénél, s — remélhetőleg nem lesz a jövőben sem. — Lehetetlen... — ilyesmit manapság nem ismernek a Sportuszodában. Hihetetlen?... Csak a két-három év előtti felfogás szerint. (sz. gy.) xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxvá Camping a Csónakázó tó mellett A jövő nyáron új létesítménynyel gazdagodik Szombathely. Az oladi domb lejtőjén, a Csónakázó tó mellett egy korszerű camping nyitja meg kapuit, amelynek közelében strandfürdő, termálfürdő és lovaspálya van így a turistáik válogathatnak a szórakozási lehetőségekben. A sátortábor tervei már elkészültek és hamarosan megkezdik a tereprendezést is. A tervek szerint a tábor körforgalmú utat, mosdókat főműhelyeket kap, sőt az autós turissták részére kcemosó is létesül A csepeliek tízpróba-csúcstartóját Bakai Józsefet az idény végén megoperálták. A műtétet májusi bokatörése tette szükségessé. Bakai lábáról a napokban lekerül a járókötés és remélhető, hogy a télen már zavartalanul végezheti előkészületeit. Péntek, 1964. november 20.3