Népsport, 1964. november (20. évfolyam, 220-241. szám)

1964-11-20 / 234. szám

iem pihennek babérjaikon! Az új vezetőktől a körzeti bajnokságig i­­­só veri, hideg szél szántja végig a fa­­j lásd utcákat. A sáros sportpályát már csak néhány elszánt sportoló és szurkoló keresi fel, de ők is csak rövid időre. Aztán — a máskor olyan hangos pálya környéke újra — csendes lesz__ Őszi, téli gondok a falu sportjában. Nem először és nem utoljára. Hol, hogyan és mit? Mindmegannyit nehéz kérdés, a meg­oldást azonban már eddig is meg kellett találni. S a mozgalom vezetői néhány évvel ezelőtt meg is találták. A téli spartakiád­­versenyesőnek vitathatatlanul nagy sikerük volt a falusi fiatalok körében. Tízezrek ütögették a kis kaucsuklabdát az asztal egyik oldaláról a másikra, tízezrek törték a fejüket esténként, hogyan lehetne mi­előbb mattot adni az ellenfélnek. Az asz­talitenisz és a sakk nagy diadalt aratott falun is. Úgy-ahogy tehát, a sportvezetők leküzdötték a tél nehézségeit. A tél azonban e biztató jelenségek elle­nére sem könnyű probléma a falvak­ban. Nem könnyű ilyenkor­­ sportot csinálni a falun. Ezt a téli spartakiádok ellenére is elmondhatjuk, s ennek a korlá­tozott lehetőségeken kívül más okai is van­nak. A gyakorlat ugyanis azt mutatja, hogy a falusi sportélet még élénkebb fej­lődésének akadályát most is a falusi sport­vezetők alacsony számában, illetőleg a kol­lektív vezetés hiányában kell keresni. Nem mindenütt — de a legtöbb helységben. A falusi sportmozgalom csak akkor és ott indulhat olyan fejlődésnek, amilyet szeret­nénk, ha a tsz-sportkörök fejlesztésével egyidőben a megfelelő sportvezetők kivá­lasztása és képzése is megtörténik. S a kér­dés, tehát a probléma sikeres megoldása a megyében, a járásban, illetve magában a faluban lehetséges. Tehát ott, ahol a jelent­kezés, a kiválasztás, a képzés történik. Az utóbbi években minden eddiginél hatáso­sabb intézkedések történtek a hiányosságok orvoslására, s ennek eredményeként sok­sok, a sportot nagyon szerető sportvezető kapcsolódott be a falvak sportéletébe. Mindez azt is mutatja, hogy a sportmoz­galom vezetői a probléma minden válto­zatát ismerik. A­z idei tél egyik legfontosabb teendője a vezetőképzés. Jó néhány megyé­ben máris folynak a tanfolyamok, s remélhetőleg ezek a tanfolyamok is nö­velik majd a sportot szerető, sporthoz értő falusi vezetők számát, örvendetes, hogy néhány megyében még ennél is tovább mennek. Vezetőképző előadógárdát alakí­tanak ki, s az ilyen 5—6 főből álló kollek­tíva a sportkörök vezetőinek a bevonásával megtárgyalja a legfontosabb helyi felada­tokat. Hajdú-Biharban például sokat vár­nak­ a vezetők tanácskozásától. A tervek szerint Kábán, a sportvezetők tanácskozá­sán többször is megtárgyalhatják, hogyan lehetne tovább tömegesíteni a kábai bir­kózóéletet, hogyan lehetne ismét fellendí­teni a kábai úszósportot. , A nyár spa­rta kiad-versenyeik után or­szágszerte megkezdődtek az előké­születek a falvak sportolóinak őszi és téli foglalkoztatására. A munka homlok­terében az MTI Országos Tanácsa a test­nevelés és sport további tömegesítését célzó határozatának gyakorlati végrehajtása áll. A határozat alapján elkészültek a ter­vek, s ezek pontosan megszabják a sport­­szövetségek, a falusi sportkörök téli fel­adatait. Az egyik ilyen feladat: azokban a községekben, ahol még nincs, sportkört kell alakítani. Győr-Sopron megyében pél­dául 15 községben alakítanak majd sport­kört, ahol eddig nem volt, s ezzel sok száz fiatal szervezett keretek közötti rendszeres sportolásét igyekeznek biztosítani. Somogyban a múlt évben nagyszerűen sikerült téli versenyeket rendeztek, közel 5000-en indultak ezeken a falvak fiatal­jai közül, fiúk és lányok egyaránt. A tavalyi siker alapján a megye vezető: az idei télre még alaposabb terveket dolgoztatt ki. A terv lényege: újabb tömegek bekapcsolása, a sportéletbe. A tervek között íme egy­­ merésznek látszó elképzelés: a téli versen­y­nyek­ „új” sportága Somogyban — a torna! A csapatok életrekeltése már korábban megkezdődött, s a közeljövő mutatja majd­­ meg, hogy a vállalkozás sikerrel jár-e. Fontos téli feladat, ott, ahol még mindig csak egy szakosztály (legtöbbször a labda­rúgó­) működik, s ahol erre lehetőség nyí­lik, a szakosztályok számának bővítése. Elsősorban a már népszerű és kisebb költ­ségeket igénylő sportágakban, asztalitenisz­ben, kézi- és röplabdában, tekében, sakk­ban. Az új szakosztályok megalakítása új és több munkát ró a sportvezetőkre. Első­sorban a körzeti bajnokságok további szé­lesítésére gondolunk, most már nemcsak labdarúgásban, hanem más sportágakban is. És a téli időszak nemcsak arra jó, hogy megszervezzék, hanem arra is, hogy né­hány sportágban el is indítsák a körzeti bajnokságot a járásokban. Csak úgy lehet színesebbé tenni a falu sportéletét, ha mi­nél több körzeti versenyt, körzeti bajnok­ságot rendeznek országszerte. Mert a kör­zetesítés nagy előnye, sok-sok más mellett az is, hogy rendszeressé teszi a falusi sportolók foglalkoztatását, másrészt új csa­patok alakulását is maga után vonhatja. ( 'Csak néhány fontos problémáját emlí­ti tettük meg a vidék, a falu sportjá­­­­nak, olyanokat azonban, amelyek — jó megoldás esetén — sokat jelenthetnek a jobb falusi sportmunka, a falusi tömeg­sport szempontjából. Az ősz, a tél sok te­kintetben a tervezés, a szervezés időszaka is. Nem mindegy, hogy ez a munka hogyan sikerül városon és falun egyaránt. S talán még egy lépéssel tovább is mehetünk: a falusi sportélet nyári sikereit a télen kell megalapozni ... Nagy József A sárga mezbe öltözött fiatal játékos éppen hogy csak meg tudja fogni a nem kis erővel el­dobott labdát. Egy pillanatra úgy látszik, mintha megtántorod­­na, de visszanyerve egyensúlyát, mély lélegzetet vesz, és már az ő kezéből röppen a gömbölyű „varázsszer” vissza a társnőjé­hez. A labda nem nagy. Alig vala­mivel haladja meg a szabályos kézilabda terjedelmét. Nem nagy, de mégis nehéz, mert nem levegővel, hanem lószőrrel van telítve. Amolyan kisebbfajta gyógylabda, amely kitűnően fej­leszti — persze, csak akkor, ha sokat dobálgatják — a kézilab­dázók dobóerejét. — Megvan ez vagy két kiló is — mondja huncut mosollyal Stillerné, a Bp. Spartacus női kézilabdacsapatának népszerű kapuvédője, s a többiek szapo­rán bólogatnak e megjegyzésre, de azért ők is mosolyognak. Nem könnyű a feladat, amit vé­gezniük kell a heti négy edzé­sen, mégis szívesen és jó kedv­vel csinálják. Tudják, hogy a bajnokság kötelez! Az ötszörös bajnokság — mondhatni — öt­szörösen kötelez! Mert az ötszörös bajnokegyüt­tes Bp. Spartacus nem pihen babérjain, hanem erőteljesen készül új feladatára, a női kézi­labda Európa Kupában való si­keres részvételre. Mindig előre kell nézni! — Nem jó sokat töprengeni az elmúlt dolgokon — mondja Ná­dori Pál, a Bp. Spartacus kitű­nő edzője. — A múlt dicsősége feletti ,,mélázgatás” túlzottan elégedetté teszi az embert, az pedig hiba. A bajnokság meg­nyerése valóban szép fegyver­tény volt a lányoktól, de ez már a múlté. Most arra kell töreked­nünk, hogy az Európa Kupában sikeresen helytálljunk, ehhez pedig erős munka kell! Szavait játékosainak tettei bi­zonyítják. Valóban nem „méláz­­gatnak”, hanem keményen dol­goznak, pedig nem figyelmezte­ti őket senki. De most már nem helyben adogatják egymásnak a kis gyógy­labdákat, hanem gyors futásban passzolgatnak. A Szent­­királyi utcai, gyönyörűen rend­be hozott OKISZ-terem parkett­ja csak úgy dong a lépteik alatt. Tizenhatan a keretben Tizenhat játékos készül az EK-ra. Bár tudják, hogy nem mindegyikük jön számításba a csapat-összeállításnál, egyik sem kevésbé lelkes, mint a másik. Rajtuk kívül, természetesen, a jelen nem levő válogatottak — Guricsné, Hajekné, Csenkiné, Balogh és Jóna — szintén szá­mítanak az EK-ban való részvé­telre. — A Ruch Chorzow nem lebe­csülendő ellenfél, és velük kerü­lünk össze e hó 29-én Tatán — mondja Sproch János szakosz­tályvezető. — 1961-ben ugyan 5:3 arányban legyőztük őket, egy krakkói teremtornán, de az­óta ők már három ízben nyer­ték meg a lengyel bajnokságot. Gyorsak, kemények, labdabizto­sak, egyszóval nem lehet biztos­ra menni ellenük! Négy edzés + egy mérkőzés Kemény ellenfél ellen kemény felkészülés — ez a jelszó a baj­nokcsapatnál. Mint már említet­tük, hetenként négy alkalommal dolgoznak a játékosok, és emellett egy edzőmérkőzést is játszanak. Többször voltak­: már Tatán, megmérkőztek a legjobb magyar együttessel — a váloga­tott kerettel, s ez hasznosnak bizonyult mindkét fél számára. — Még gyorsabbá, labdabizto­­sabbá szeretnénk tenni játékun­kat a hátralevő idő alatt — mondja Nádori edző —, mert sikerre csak így számíthatunk. A lányok meg — legalábbis a látottak alapján — nagyon akar­ják ezt a sikert. Bár az edzés megkezdése óta legalább egy óra eltelt, a gyors, kemény munka irama egy pillanatra sem csökkent, s ez azt mutatja, hogy szavak helyett tettekkel szeret­nének bizonyítani! Nagy György EGY EVEZŐS GONDOLATAI­ KK­ÉT ÉVVEL AZUTÁN, hogy abbahagytam az aktív versenyzést, már csak­ baráti körben vállalkozom arra, hogy szakmai kérdésekben vé­leményt mondjak. A sport fej­lődésének rohanó árját figyelve attól félek, hogy két év előtti személyes tapasztalataim, ami­ket ma két mint versenyző szereztem, ma már elavultak. Hogy most mégis szakmai szöveget készü­lök papírra vetni, méghozzá nem is a saját sportágammal kapcsolatban, ennek több oka van. A televízió képernyőjén az olimpia kajak-kenuverse­­nyeit nézve, rendkívül sok gon­dolatom támadt, és következte­téseim alapos támaszt kaptak később, a hazatért versenyzők­kel való beszélgetések során. Éppen ennek a sportágnak a vártnál gyengébb olimpiai sze­replése késztetett arra, hogy mint a testvérsportág, az eve­zés képviselője, tapasztalatai­mat elmondjam — hátha adha­tok néhány olyan gondolatot a kajaksport vezetőinek, amelye­ket hasznosíthatnak a jövőben. Ugyanazon a vizen, gyakran ugyanabban az edzőtáborban készültem az előttem álló fel­adatokra, mint a kajakosok, kenuzók a magukéra. Sokat be­szélgettem, vitatkoztam is ve­lük az évek folyamán, sőt az 1960-as olimpia előtt hosszú hó­napokig együtt is dolgoztam velük mint botcsinálta kajakos. Őszintén remélem, hogy nem úgy fogadják az alábbi gondo­latmenetemet, mint egy téved­hetetlen pápa kijelentéseit, vagy mint valami kioktatást, hanem annak veszik, aminek szánom: vitaalapnak, gondolatébresztő­nek. A KAJAKOSOK, KENU­SOK ELÉVÜLHETET­LEN ÉRDEME, hogy az elsők között fogadták el és tet­ték gyakorlatukká a sok munka elméletét a sportban. Emléke­zetes, kirobbanó, világszenzáció erejével ható sikereiket elsősor­ban ennek köszönhették. Éve­kig példaképei voltak más sportágaknak, tanulni vágyó­ ed­zők zarándokoltak el edzéseik megtekintésére. Hullámvölgy, kudarc sem térítette le őket erről az­­útról. Példájuk hatása minden kétséget kizáróan benne van abban a tíz aranyéremben, és a további nagyszerű helye­zésekben, amelyek­et sportolóink szereztek Tokióban. A sors iró­niája, hogy éppen a kajakosok csak egy ezüsttel járultak hozzá az éremgyűjteményhez. Szerencsés a helyzetem hi­szen köztudomású volt rólam: a sok és kegyetlenségig menő, kemény munka híve vagyok, így senki sem fogja ezen elv elleni támadásként felfogni mondandómat. A testi teljesítő­képesség növelése érdekében a testet sok munkával kell ter­helni. Van azonban egy té­nyező, amit nem szabad figyel­men kívül hagyni: ez pedig az idegrendszer érzékenysége, fáradékonysága. A központi idegrendszer egyik életvédelmi funkciója az, hogy fáradság­érzettel reagál a fizikai terhe­lésre, mégpedig jóval előbb, mint ahogy az a végkimerülés­hez, a halálhoz vezethetne. Ha a központi idegrendszer valami oknál fogva eleve fáradt, jóval hamarább jelez fáradtságot és így egy edzett versenyző eseté­ben óriási erőtartalékok marad­nak kihasználatlanul. A sok edzésmunkát SOKFÉLEKÉPPEN LE­HET ELVÉGEZNI, úgy is, hogy az teljes mértékben pozitívan hat az eredményre, és úgy is, hogy nagyfokú ideg­fáradságot idézve elő, csak kis­mértékben térül meg a verseny alatt. Ez utóbbi esetben a mo­noton, egyhangú edzésmunka lehet a „bűnös”. Sok munka? Igen, igen, igen! De hogyan? — Változatosan!!! Amikor a tél partra''veti a vízisportolókat, a kiegészítő sportok, az edzésszínhelyek so­kasága szinte kínálja a sok munka mellett is az üdítő vál­tozatosságot. A lehetőségek fel­­használása sok energiát kíván a szervezőktől, az edzésveze­tőktől, de megéri: a versenyzők idegrendszeri károsodás nélkül kerülnek ki az alapozás nehéz csatájából. A vízen is sok lehe­tőség kínálkozik a változatos­ságra. Az időjárás maga is szol­gáltat — sokszor nem kívánt — meglepetéseket, a szélirány ■megszabja, hogy melyik part­oldalon, milyen irányban cél­szerű megkezdeni az edzést. Semmi esetre sem lemérhető, nem kimutatható az idegrend­szert érő káros íratás, ha az amúgy is ciklikus mozgásból álló evezős-, kajakosedzést min­dig megközelítőleg azonos víz­szakaszon és távon hajtjuk végre. Akik megszokták a vi­szonylag egyhangú, kevés vál­tozatosságot nyújtó edzéseket, talán el sem hiszik nekem, ho­gyan roncsolja ez láthatatlanul és észrevétlenül az idegrend­szert, amely azután éppen a döntő pillanatban mutatja meg kimerültségét azzal, hogy a tényleges fizikai felkészültség­nél jóval előbb jelez fáradtsá­got. A sok munkának vál­tozatos MÓDON VA­LÓ VÉGREHAJTÁSA MELLETT edzőmmel volt még egy vesszőparipánk: a verseny­­pálya „belövése”. Ez a munka szervesen beleépülve az egész évi, illetve a sok év felkészü­lésbe, külön szakaszt jelentett. Időpontja az év legnagyobb versenyét (az én esetemben az Európa-bajnokságot) megelőző hat hét volt. Ez az időszak döntő jelentőségű. Ekkor törté­nik meg az a folyamat, amikor az egész évi, illetve sok évi edzésmennyiséget, a nagy aka­rásokat, a lemondásokat és a szenvedéseket néhány percbe, a pálya leevezéséhez szükséges időbe sűrítjük. Ezt nevezem én a pálya „belövésének”. Ezalatt már nem versenyeztem, még külföldi indulást is lemondtunk. A tavaszi, kora nyári verseny­­időszak alatt megkopott erőt ,,kis alapozással”, azaz egy másfélhetes, az alapozó idő­szakhoz hasonló munkával pó­toltuk (szárazföldön), közben a vizen hosszabb, nyugodt, rit­musú, egyenletes evezés volt a műsoron. Ezután az edzések időtartama, a leevezett kilomé­terek száma csökkent, de a munka intenzitása hatalmasan megnövekedett. A cél ekkor a nagy terheléseken belül az volt, hogy a pályatempó, a pálya­­beosztás szinte belei­ved­j­ék az idegekbe, és a fizikai felkészü­lésnek megfelelő maximális gyorsaságú pálya leevezésének­ módja, ritmusa szinte automa­tikussá váljék. Az ily módon felkészült ver­senyző a nagy versenyen még ak­kor is a maximumot tudja nyújtani, ha egyébként — mint én is — ideges, félelemtől gyö­tört a futam előtt, nem fordulhat elő vele az, hogy „el­­taktikázza” a versenyt: vi­szonylag frissen, teljesítőképes­ségétől messze elmaradva a me­zőny közepén, vagy végén fut be a célba. A jól „belőtt” pálya semmivel nem pótolható bizton­­­­ságot ad a versenyzőknek, nem­­ kell pálya közben az ellenfelek viselkedését elemezgetnie. Olyan­­ találós kérdések ezek, ame­­l­­y­ekre' a rossz feleletet Hosszú­­ önvád követ, mert egy-egy­­ nagy verseny döntőjét nem is i i­m­étlik meg sohasem ... E­hhez a versenyző NAGYFOKÚ TUDATOS­SÁGA SZÜKSÉGES,­­ Ilyenkor fokozottan fontos,­­ hogy a résztávokat, fél vagy egész pályákat ne csak­ mint puszta edzésmennyiséget fogja fel, hanem minden esetben a végzett munkát a pályára ve­­t­­ítse ki gondolatban, arra a­­ pályára, amit majd ott, azon a­­ bizonyos nagy versenyen fog­­ leevezni. Ez a nagy fizikai ter­helés mellett kétségtelenül ha­talmas idegi terhelést is jelent. Ezért ebben az időszakban még fokozottabban kerülni kell az egyhangúságot, a hosszú­­ idő­tartamú edzéseket, és gondos­kodni kell arról, hogy a ver­senyzők a szabad idejüket kel­lemesen, szórakoztatóan,, kultu­ráltan töltsék el. Fel kell fi­gyelni arra, ha valamelyik ver­senyző nem tudja magát elfog­lalni, ha­­túl sokat bíbelődik gondolatban önmagával, a ver­sennyel, és arra is, ha indoko­latlan elégedetlenség, vagy ha­rapós hangulat terjed el a ver­­­senyzők között. Az ilyen — szemre talán nem is nagy — hibáknak is megvan az a kel­lemetlen tulajdonságuk, hogy éppen a döntő pillanatban, a versenyen bosszulják meg ma­­­­gukat. Pap Kornélia Szagami után TÖBBRE VÁGYNAK A BOLYAIBAN Amikor beléptünk az iskola kapuján, nem valami épületes látvány tárult a szemünk elé. Az ajtókat, az ablakokat mész borította, s még a folyosókon és a lépcsőkön is fehér mész­­por­c csillogott. A vak is láthatta, hogy tatarozzák az épületet. Bizony, szó, ami szó, ráfér egy kis csinosítás a Bo­lyai Gimnázium évszázados fa­laira. De hiszen akkor tanítás nincs — volt a következő gon­­d­atunk és akkor hiába ttünk. Néhány másodperc íva azonban összerezten­­k, amikor élesen megszólalt ’sl­co’a csengője. S mintegy­­ként pillanatokon belül benépesültek a folyosók. Rövide­sen feltűnik Jakobzen József test­nevelő tanár is, amint diákjai társaságában jött lefelé a lép­csőn. — Csak nem az emeleten van a tornaterem? — volt az első kérdésünk. — Nem, de a tatarozás a torna­termünket sem kíméli. S mivel a terem diákok helyett jelenleg munkásokkal és állványokkal van tele, kénytelenek vagyunk a testnevelési órákat minduntalan az osztálytermekben tartani — válaszolta, miközben igyekeztünk olyan helyiséget keresni, ahol legalább kis időre zavartalanul elbeszélgethettünk. — Igyekszünk az órákat hasz­nos elméleti foglalkozásokkal el­tölteni. Kezdetben az ókori olimpiákról beszéltem a fiúknak. Később szabálymagyarázatot tar­tottam nekik azokról a sport­ágakról, amelyekkel majd a testnevelési órákon a­­gyakor­latban is megismerkednek, végül pedig az általuk kevésbé is­mert sportágakról lesz szó. Vége­zetül összefoglaló dolgozatot ira­tok velük a hallottakról, hiszen ennyi idő eltelte után kell, hogy osztályzatot kapjanak. A testnevelő tanár csak szep­tember közepén került a gimná­ziumba, miután elődjét nyugdí­jazták. Kétségtelen, hogy nem túlságosan kellemes benyomá­sokkal foglalta el új munka­helyét, mert a Bolyai Gimná­zium nem a legjobban ellátott a létesítményeket illetően. Van­nak ugyanis iskolák, amelyek­­nek diákjai akkor jutn­ak ne­héz helyzetbe, ha a rossz idő beálltával be kell vonulniuk a tornaterembe. Ez azonban­ a tanév kisebbik részét teszi ki. Itt éppen fordított a helyzet, mert a 16x9-es tornatere­mbe.­, sok mindent lehet végezni a testnevelési órákon és a sport­köri foglalkozásokon, az udva­ron viszont annál kevesebb a lehetőség, ha ugyan udvarnak lehet nevezni azt a méreteiben igen kicsi s ráadásul formátlan szabadtéri helyet, ahol még egy szabályos kosárlabdapályá­t sem lehet ki­jelölni. — Ha olyan társaságba kerül­tem volna a fiatalok­ körében, akiket „hidegen” hagynak a nehézségek, akkor talán én is könnyebben viselném el mind­ezt — mondta elgondolkozva a tanár. — De tessék elképzelni, mi­lyen érzésem volt, amikor már az első alkalommal azzal a kér­déssel fogadott valamennyi osz­tály: mikor kezdődnek meg a házi bajnokságok? Nos, az elmondottak azt bízo­tt­­ítják, hogy a gimnázium fia­taljai szeretik, igénylik a spor­tot. S nemcsak szeretik és igény­lik, hanem tőlük telhetően sok mindent tesznek is a sportért. Hogyan? A fiúk közül sokan a ME­DOSZ-ban és más egyesületek­ben sportolnak és napról napra azzal a kéréssel fordulnak az egyesületek vezetőihez, hogy bocsássák az iskola rendelkezé­sére a pályákat a házi bajnok­ságok megrendezésére. Az egye­sületek vezetői pedig, miután látják, hogy a fiatalok meny­nyire rajonganak a sportért — ha olykor némi huzavona árán is — engednek a kérésnek. Ennek eredményeként kézi­labdában már megvolt a házi bajnokság, labdarúgásban most folyik,­­ ezenkívül kosárlabdá­ban és atlétikában, valamint — ha a tornaterem felszabadul — asztaliteniszben és sakkban is összemérik tudásukat az osztá­lyok. Hat sportágat említettünk, pedig az iskolában csak két szakosztály van (mivel egy ta­nár csak egy szakosztályt vál­lalhat). S mindez azért, mert a fiatalok — többre vágjak! (gallal) \X\^^XX^^XXX^X^^^^^^XXXX^X\>XXXXX\XX\XXXXXXXXXXXXXXXXXXXX\XXXXVXXX^XX\XXXXXXX'Vy HIHETETLEN?! hihetetlen! — fogadott a minap Granek István, az ajak-kenu szakember, csoda?... Mondd el részletesebben!­­ jó! Ide figyelj! Az olimpiáról hazaérkezve, el­hagy rövid pihenő után fokozatosan megkezd­­tkező évi előkészületeket. Ennek során mint a­zn is, kijárogattunk a Sportuszodába, mert az számunkra egyelőre amolyan könnyítésfélék. Elsősorban idegi pihentetésre alkalmasak. Az utóbbi évek­ben azonban az úszóedzéseink kezdetét meglehetősen nagy huzavona előzte meg. Csak a legkülönfélébb „szertartá­sok” után, igen sok utánjárásra, nagy hercehurca végén engedélyezték a Sportuszodában való belépést. Mire egy­általán megkaptuk az engedélyt, az alapozó időszak nagyobb része már el is telt. Most meg?... A múlt hét elején át­írtunk a Sportuszodának és postafordultával már meg is kaptuk a választ: mehetünk! Kész az engedély, edzhetünk nyugodtan. Hát... Szóval ez az a „hihetetlen!” Most már érted? Igen. Most már értem. S tegnap ki is mentem a Sport­uszodába. Zsúfoltak voltak a pályák. A hivatalosan még „szabadságon” levő úszók közül is igen sokan ott edzettek, de ott láttam még nagyon sok sportág képviselőit. Nem edzettek , csak edzegettek. Kiegészítő, nagyon is kitűnő kiegészítő foglalkozásnak szánták az uszodában eltöltött egy-másfél órácskát. A kajakosok éppen egy kiadós súly­emelőedzés után keresték fel a szigeti víziparadicsomot. Mindenkinek jól esett az a néhány hossz, amit az előző napi focizás után leúszott. Voltak ott vívók, akik — mint mondották — létszükségletnek tartják az uszodai edzése­ket a versenyidényben csakúgy, mint a felkészülés legne­hezebb szakaszaiban. S érdekes: mind nagyon jól megfértek egymás mel­lett. Pedig évekkel ezelőtt az elutasító, vagy halogató ki­fogás mindig az volt: kevés a hely. S a Sportuszodát azóta sem bővítették ki, azóta is valóban parányi a hely, az edzési, úszási lehetőség. S azóta­­ egyre növekedett azok­nak a tábora, akik igénylik az uszoda biztosította kiegé­szítő edzési lehetőséget. S azóta — biztosítja is az uszoda igazgatója mindezeket azok számára, akik igénylik ezt — természetesen a válogatott csapatok tagjai közül. Ilyenkor tél előtt, s majd egész télen, helyet kapnak a Sportuszodában mindazok, akik a hideg időjárás miatt kénytelenek edzéseik megtartására elfogadható megoldást választani, vagy azok, akik más, keményebb edzéshelye­ken szerzett fáradalmaikat kívánják a valóban fellazítást jelentő úszóedzésekkel levezetni. Igen szűkreszabottak a Sportuszoda lehetőségei. Úgy szeretettel, jóakarással, jóindulattal azonban nem akadhat teljesíthetetlen kérés a mai uszodában. Mint ahogy nem volt ilyesmi az úszók olimpiai felkészülésé­nél, s — remélhetőleg nem lesz a jövőben sem. — Lehetetlen... — ilyesmit manapság nem ismernek a Sportuszodában. Hihetetlen?... Csak a két-három év előtti felfogás szerint. (sz. gy.) xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxvá Camping a Csónakázó tó mellett A jövő nyáron új létesítmény­nyel gazdagodik Szombathely. Az oladi domb lejtőjén, a Csó­nakázó tó mellett egy korszerű camping nyitja meg kapuit, amelynek közelében strandfür­dő, termálfürdő és lovaspálya v­an így a turistáik válogathat­­n­ak a szórakozási le­hetőségek­ben. A sátortábor tervei már elkészültek és hamarosan meg­kezdik a tereprendezést is. A tervek szerint a tábor körfor­galmú utat, mosdókat főműhe­lyeket kap, sőt az autós turiss­­ták részére kce­­mosó is létesül A csepeliek tízpróba-csúcstar­­tóját Bakai Józsefet az idény végén megoperálták. A műtétet májusi bokatörése tette szüksé­gessé. Bakai lábáról a napok­ban lekerül a járókötés és re­mélhető, hogy a télen már za­vartalanul végezheti előkészüle­teit. Péntek, 1964. november 20.­3

Next