Népsport, 1965. április (21. évfolyam, 64-85. szám)
1965-04-18 / 76. szám
A mezei bajnokság legjobbjai az esélyekről Vasárnap reggel a lóversenypályán lesz a nagy előadás, a mezei futóbajnokság. Az idén még a szokottnál is nehezebb a j őslás, hiszen eddig jóformán nem volt olyan verseny, amelyen csak valamelyest is összekerültek volna a nagyok. A bajnokság „főszereplőinek” zöme együtt, Tatán végezte edzéseit a héten. Ott igyekeztünk kipuhatolni, mit várnak, hogyan látják az esélyeket maguk az érdekeltek. A nevezésekből már tudjuk, hogy az idén a csapatérdekek miatt sok vérbeli hosszútávfutót is 4 km-en indítanak az egyesületek. S ebből következik, hogy a bajnokság még a tavalyinál is nyíltabbnak ígérkezik. Ez a véleménye Szabó Miklós dr. szakfelügyelőnek is. — Szerintem a kismezei „négyesélyes" — mondja. — A két Kiss, Szekeres és Sütő közül bármelyik nyerhet. Pillanatnyilag még nehéz összehasonlítani a formákat, de mindenképpen nagyon jó verseny várható. Néhány lépés, és a két Kissiért találkozunk — éppen a tatai fenyvesbe készülnek edzésre. Kiss György, a védő, nevetve mutat névrokonára, Istvánra: — Itt az első számú esélyes, ilyen sovány tavasszal még sohasem volt. — Azután hozzáteszi: — Erős iramra számítunk, és sok függ attól, hogy milyen lesz a talaj. Ha kemény, akkor nem félek, menni fog, de ha puha, az inkább Szekeresnek kedvez. Szerintem Simon Attilával is számolni kell, múlt vasárnap peches volt, görcsöt kapott, pedig jó formában van. Kiss István tiltakozik az esélyesség ellen, de az biztos, hogy vékony, nincs súlyfeleslege, az utolsó hetekben zavartalanul készülhetett, míg tavaly ilyenkor még sérüléssel bajlódott. A Vasas-futókat pályaedzés közben találjuk, éppen két kilométert „gyúrnak” le. — Naponta változnak a formák, sok az esélyes — vélekedik Szekeres. — Mi Sütővel mindenesetre végig nyomni akarjuk az iramot, és akkor a végére, azt hiszem, már kevesebb lesz az esélyes. Sütő bólogat. Elégedett, gyorsabb, mint tavaly ilyenkor volt, már 58,7-et futott négyszázra, és ez nála sokat mond. Mindjárt magyarázza, hogy nem ok nélkül lett hűtlen a 10 km-hez, már tavaly elhatározták, hogy az idén 4 km-en indulnak. Érdemes, hiszen csapatuk biztos embere még Porsch és Andok, és ezzel a gárdával a védő Honvéd (amely még nem számíthat Jómra) s az Újpesti Dóssa aligha veheti fel a versenyt. És mi várható 10 km-en? A nagymezein megcsappant az élmezőny, de azért nem tartják lefutottnak a bajnokságot. Az első számú esélyes a védő Mecser, az idén csak a l’Humanité versenyén indult, s ott erős szúrás miatt esett vissza. A salgótarjáni futó zárkózott, nem akar beszélni az esélyekről, a formájáról, látszik azonban, hogy mindenképpen meg akarja védeni a bajnokságot. Legerősebb ellenfelei, a Spartacus- futók már beszédesebbek. Pintér ugyan kisebb húzódás miatt panaszkodik, ő azonban tavaly is a vártnál sokkal jobban szerepelt a bajnokságom. Simon Dénes nem panaszkodik, rendben van és az elsőség kérdésébe bele szeretne szólni. Kunnal hármasban minden bizonnyal megvédik a csapatbajnokságot a nyíregyháziak előtt, akiknél Fehér és Kiss mellé Raffai az idén erősen feljavult. Legjobb női középtávfutóink is a pályán találhatók. Nagy Zsuzsa, a tavalyi bajnoknő szomorú : — Második hete kezdtem el az edzést, de még mindig nagyon fáj a bokám. Kár volna erőltetni. Sajnos, nem indulhatok a bajnokságon. Kívüle vasárnap néző lesz Kazi Olga is. Súlyfeleslege nincs, de elég nagy edzéskihagyást kell az idén behoznia, így azután a Budapest-bajnok Nagy Katalin első számú esélyessé lépett elő. „Kellett ez nekem” — panaszolja Kati, de elárulja, hogy bízik a győzelemben. Legveszélyesebb ellenfelének a szombathelyi Szenteleket tartja, ebbe azonban lesz beleszólása a békéscsabai Zsilaknak is. Szentelek!, a tavalyi ifjúsági bajnoknő kicsit tart a hosszú távtól, de legalább az első három között akar végezni. Csapatban, akárcsak a fővárosiaknak, a szombathelyieknek sincs megfelelő harmadik versenyzőjük s így alighanem a csabai lányok viszik majd el a pálmát A nagyokkal együtt készülnek Tatán többen a legjobb ifjúságiak közül is. Németh Balázs, a Vasas reménysége a lábát fájlalja. Szerinte a bajnokságon az esélyes Törököt így csak Mohácsi vagy Pokorny szoríthatja meg, hacsak nem tör be valaki a vidékiek közül. Abban viszont megegyeznek a vélemények, hogy a Honvéd ifjúsági gárdája verhetetlen, az egész bajnokság legbiztosabb csapatesélyese. A női ifjúságiak versenye viszont már sokkal nyíltabb. Szabó dr. segít a jóslásban: — Egyénileg kettőn komoly esélyesek. Az újpesti Kiss gyorsabb, a komlói Prohászska kitartóbb. Csapatban pedig? — úgy fest, hogy a fővárosi legjobbak, a Honvéd, a Vörös Meteor és a Dózsa lányai leginkább a szolnoki és a békéscsabai ifiktől tarthatnak. Csak a serdülő számokról nem esik szó Tatán. Hiába kérdezzük az esélyek felől az edzőket, nem hajlandók jósolni. Az idén is a régi, sok éves refrént hajtogatják, a serdülőknél minden lehetséges... (s. z.) HAJSZÁL 3ÍJÁN — Kiküldött munkatársunk tdvbeszélő-jelentése. —• Rotterdam, április 17. Az Energiehal, ahol az ifjúsági vívók világbajnoksága folyik, bár eredeti rendeltetését tekintve sportcsarnok, egyre inkább hasonlít egy nagy vásárcsarnokhoz, ahol mindent mérnek. A hatalmas terem majd minden sarkában verseny folyik. A férfi tőrvívók 10 páston kezdték el a harcot pénteken. Sok zászló, kevés néző A teremben megszámlálhatatlan zászló fogadja a megjelenteket: a holland nemzeti zászló, Rotterdam város zászlaja, valamint a királyi ház narancssárga lobogója. Bizonyos diplomáciai húzás ez a rendezők részéről, amellyel kerülni akarták a konfliktust a két német csapattal szemben. Továbbá ezért nem viselnek karszalagot sem a vivőik. Szerencsére a vezetők hatalmas nemzeti emblémával járkálnak, így ha másról nem, erről felismerhető a körülöttük levő vívók nemzetisége is. A megnyitás előtti napon azt kérdeztem az egyik szervezőtől, hogy mennyi lesz egy belépőjegy ára. Szkeptikusan azt felelte: „Nem fogunk meggazdagodni rajta.” Nem tudom, hogy bölcs előrelátás sugallta-e ezt a megállapítást de tény, hogy pénteken nem tolongtak hosszú sorok az Energiehal bejárata előtt, pedig az első nap még parádét is ígért, amely itt nem megvetendő szórakozásnak számít. A férfi tőrözők alaposan elhúzódó döntője előtt került sor az ünnepélyes megnyitóra, számtalan üdvözlő beszédre, majd a felvonulásra és egy dobhártyát repesztgető fúvószenekar bemutatkozására. A döntőre már magasított páston került sor, és a részvevők között ott volt Czakkel Pista is. Olexa, Dimont, Losert és Czakkel_ Pista vív, küzd , Losert győz. Ezután Olexa következik. Czakkel azt kérdezi, mit kell ez ellen a csehszlovák fiú ellen csinálni. Szabó sóhajt. Hja, ha ő azt tudta volna, akkor két magyar van a négyes döntőben. Czakkel tudta. Ez volt az egyetlen győzelme. Az ezt követő asezójában Dimonttól már kikapott, a pástról lejövet mégis derülten azt kérdezi Papp Bertalantól: „Ugye dobogón vagyok?” — Sajnos nem. Negyedik vagy. Hajszál híján. De negyedik... Erre Czakkel Pista úgy elszótlanodott, hogy többet nem is lehetett hallani a hangját. De ennek más oka is van. A győzelmi emelvényen Losert. Jobbra-balra Dimont és Olexa. Osztrák himnusz, kúszik felfelé az osztrák zászló. Az emelvény mellett pedig ott ál1 a negyedik, Czakkel Pista, s az ő hazájának zászlaját is felhúzzák. Kedves gesztus ez: hadd örüljön a negyedik is! De lám, Pista nem örül, elkomorul az ábrázata, vörösödik az orra táján, beharmatosodik a szeme is, csúszkál az ádámcsutkája lefel, le-fel. De hiszen ez a fiú sír! Losert egy professzor akkurátusságával törölgeti fekete keretes, „vasárnapi” szemüvegét. Amint lelép a győzelmi emelvényről, felteszi ódivatú okuláréját Crakkel még sokáig szőtten. — Jobbat várt? — Hát... Negyedik már akkor voltam, amikor bekerültem. Nagyon fáj, hogy lemaradtam a dobogósról... Czakkel Pista 17 éves. Szabó, az „öreg” viszont a nyolc között volt hasonló állapotban. — Nagyon, sajnálom, hogy nem jutottam tovább. Ez volt az utolsó évem az ifik között. Az osztrákoknál érthetően nagy az öröm, bár Losert nem hamarkodja el a dolgot. — Holnap is lesz nap — mondotta. És valóban szombaton ott van a párbajtőrözők között. A tőrvivó lányok első fordulója után ugyanis elkezdődött a párbajtőrvivók küzdelme is. És a lányok... A padsorok között „keleti” kényelemben Harsay Éva. Melegítő, fürdőköpeny és feje alatt vívózsák. Lábánál jókedvűen üldögél Rónay Ildikó, Szárai Márta csomagol. Szipogó hangon kérdezi: — Leányok, kinek kell vezeték vagy tőr? Az első fordulóban Szárai Márta holtversenyben kiesett, s nagyon könnyen eltörik itt a mécses a leányoknál, fiúknál egyaránt. A versenybíróik ilyenkor elnézően mosolyognak, a csapatvezetők megsimogatják a buksi fejeket, mint most Czvikovszky Ferenc is. — Ne lógassátok az orrotokat — mondja Szabó, és Szárad Márta felé. — De amikor olyan rosszkor jött a vereség — válaszolja búsan Márta. — Hát igen, gyerekek — a vereség sose jön jól. Réti Anna Nápolyban befejeződöttek a háromnapos nemzetiközi víziabdia tortrla küzdelmei. Az első-második helyet eldöntő találkozón, a Ganottieri Napoli és a Partizán Belgrrád 2:2 arányban mérkőzött. A Rari Nantes (Nápoly) együttese 4: 3 arányban győzött a BVSC ellen, ami azt jelentette, hogy a magyar vasutascsapat utolsó lett a tornán. Végeire dánényben: 1. Canottieri Napoli, 2. Partizan Belgrád, 3. Kari Nantes, 4. BVSC. (MTI) AZ AUCH-I PÉLDA A Rg huszonháromezres lélekszámú város Auch, Gascogne fővárosa Franciaországban, az utóbbi időkben mégis nagyon sok szó esett róla. Azon egyszerű okból, hogy elnyerte — 1964. évi ténykedése alapján — a francia városok számára felajánlott vándordíját, amelyet a sportért legtöbbet tett település számára írtak ki még 1937-ben. A gascognei legények és lányok, nemkülönben pedig a lelkes városatyák ma nagyon büszkék kitüntetésükre, tehetnek is, hiszen a város mintegy 10 hektárnyi területén levő Moulias-sporttelep éle, büszkesége Audi-nak. S amire a legbüszkébbek: saját erőből, saját maguk építették, a legigényesebbeket is kielégítő, s manapság nagyszerű sportkombinátnak nevezhető létesítménykomplexumot. Van ott két uszoda — az egyik mozgatható tetővel télen be is fedhető — számos labdarúgópálya, s még ki tudja hány sportág befogadására alkalmas sporttelep. A városi vezetők, s a város sportszerető polgárainak lelkesedése, kezdeményezőkészsége, s munkája következtében ma, Franciaországban sokak által irigyelt hely az audi-i Moulias-sportpark. S azt egyre több, sport iránt érdeklődő keresi fel naponta. Mindehhez még valamit: nem voltak kevésbé büszkék a korábbi védők, közöttük ismert, nagyvárosok (Nice, Lyon, Bordeaux) s az átlagember számára alig ismert települések (Thionville, Yvetot). Ismert a francia ember lelkesedése. Nem hinnők azonban, hogy nálunk, az egészséges életet, a sport örömeit kedvelők és maguk a szurkolók — ha kell, s erre szükség van — ne lennének sokszorosan aktívak, lelkesek és önfeláldozók. S egészen biztosan — így, „hivatalos” verseny nélkül is — településeink, városaink, falvaink tanácsi és társadalmi vezetői manapság is tesznek tetemes erőfeszítéseket sportlétesítmények építéséért a város sportjának fejlesztéséért. Üzemünk láttára szaporodnak gombamódra a sportos pályák, s a statisztikai kimutatások bizonyítják: üzemi, vállalati, vagy tanácsi támogatással, a lakosság, a dolgozók összefogásával napról napra emelkedik a sportot, testnevelést szolgáló vagyontárgyak értéke, a testnevelés és sportmozgalom különféle területein egyre többen kapcsolódnak be a sportmozgalom vérkeringésébe, ösztönző erő ebben fejlődő társadalmunk emberének fokozódó igénye — saját magával szemben is. A ma embere szereti a szépet, büszke arra, ha városát sokan emlegetik, f elismerő szavakkal illetik, szívesen teremti meg a későbbi dicséretek előfeltételeit. Ha az egyének lelkesedéséhez, a vezetők jó példája, szervezőkészsége járul, széles társadalmi összefogással a már ma is tapasztalható eredményeket is sokszorosan túl lehet szárnyalni! S ha ezek mellett külön is jelentkezik valamifajta verseny — hasonló talán, mint a L’Équipe által kiírt vándordíj — rövid időn belül újfajta mozgolódás lesz majd észlelhető, pezsgőbb életnek lehetünk szemtanúi városainkban, településeinken. Ha presztízskérdést csinálnak majd a város sportjának fellendítéséből, a dicsőségszerzésből, maguk a város legilletékesebb vezetői is, a franciaországi kisváros példája újabb lendületet adhat — egy jól szervezett, hasonló versennyel — sportmozgalmunk, ezen belül elsősorban a városok, települések sportja fejlődésének. Jó küzdelemben dőlt el a kézilabda Eb sorsa Bp. Spartacus—HG Koppenhága 10:7 (5:3) Karszalagos rendezők, dán és magyar újságírók, a televízió munkatársai, serényen dolgozó fotóriporterek, a gombostű hasonlatig zsúfolt nézőtér és izgatott, várakozásteljes moraj — ez volt a tatai edzőtábor péntek délután 4 óra előtt. Kupahangulat, kupavárakozás ... És később — igazi kupamérkőzés. A KUPA. Ott állt a nagy csarnokban egy kis asztalkán selyemmel bélelt piros dobozában, csábítóan mutogatta erőteljes, mégis karcsú üvegtestét. Impozáns jelenség volt. Láttára sokakban felszakadt a sóhaj : „Ó, ha mégis .. .” De mindenki tudta, hogy itt, sajnos, már nemigen lehet „ha”. Ennek a „ha”-nak a lehetősége elveszett a koppenhágai Bellahaj-csarnokban. Nyolc gól hátrány, az nyolc gól hátrány. S ezt a legjobban talán maga a dán csapat érezte. AZ ELLENFÉL. Könnyedség, magabiztosság látszott rajtuk a bemelegítés során. Aki nem tudta, még álmában sem mert volna arra gondolni, hogy ezek a fürge hölgyek lekésték csütörtökön a bécsi gyorsot, hogy autóbusszal érkeztek Budapestre hajnali öt órakor, hogy néhány óra pihenéssel újabb kocsikázás után futottak be Tatára. És dicséretükre legyen mondva, ez később a mérkőzés folyamán sem látszott meg rajtuk. A MÉRKŐZÉS. Úgy kezdődött, hogy a dánok megszerezték a labdát és talán még a második percben sem járt az óra, amikor Gunnarsen lövése nyomán a hálóban táncolt a labda. De a gól érvénytelen. (A nézőtéren sóhaj.) Aztán Jena kapufát lő. (Még nagyobb sóhaj.) A harmadik percben pedig Bjerna érvényes gólt ér el A hátrány növekedett, ahelyett, hogy csökkent volna. (A nézőtéren csönd.) A dánok játszanak, ide-oda mozgatják a Spertacus-falat, közöttük Balogh Márta igyekszik zavart kelteni, fut a labda után, Gunnarsentől Nilssonig, Nilssontól Bjernáig. Csőn, csőn, gyűrű... AZTÁN egy Balogh—Jane- összjáték, és olyan gól, amely szinte mindenért kárpótol. (A nézőtér fergetegesen buzdít.) És most már a félidő végéig nincs megállás: Csenkiné kapufát lő, Hajekné félelmetes nagy gólt, aztán Jóna, megint Jóna, aztán Balogh. (Frenetikus tetezésvihar.) De — a gólokból hozzánk is pottyan egy-kettő — pontosan három. Ám ezek már kevésbé tetszenek — nekünk. IZGALOM a második félidőre is maradt bőven: egy 7 m-es, amelyet Stillemé bravúrral véd és egy újabb, amelyet már nem. Gálné a kapusba lövi a labdát, Balogh egyszer, kétszer, négyszer a kapufára bombáz, Jéna lő gólt, Christiansen válaszol rá A végeredmény 10:7 a javunkra. Összesítve: 21:10 a dánok javára. Igazán jó küzdelemben, amelyben a csapat minden egyes tagja tudása legjava nyújtva megtette a magáét — és győzött! — a Bp. Spartacus, a női kézilabda-bajnokcsapatok Európa Kupájában az igen értékes második hely birtokosa lett. NYILATKOZATOK: Svend Lauridsen, a dánok csapatvezetője: „Úgy érzem, csapatom jól oldotta meg feladatát, megállta helyét a teljesen eltérő stílusú magyar együttessel szemben is. A kupa, amely nemzetközi szereplésünk első és mindjárt csattanó, trófeája, természetesen nagy örömünkre szolgál.” Markovits Kálmán, a Bp. Spartacus elnöke: „A mérkőzés nagyon jó volt, s láttára bizony kicsit érthetetlen is a kint elszenvedett nyolcgólos vereség. A második hely különben igen szép teljesítmény.” Bp. Spartacus —HG Koppenhága 10:7 (5:3), Tata. Vezette: Doleza (csehszlovák). Bp. Spartacus: Stillerné — Gálné, Balogh. Kurucsai, Csenkiné. Hajekné, Jóna. Csere: Csók, Tóth. HG Koppenhága: Poulsen — Bjertia, Gunnarsen. Refshavge, A. Christianean, M. Chrietian-sen, Nilsson. Csere: Eskensen, Henriksen, Jorgensen. Góldobó: Jóna (5), Csenkiné (21), Balogh. Csók, Hajekné. iH. Refshavge (2), A. Christiansen (2), Bjerna, Nasson, Gunarsen (7 m-esből), Kocsis L. Mihály . Vasárnap, 1965. április 1.S. — Izgatott gyerekek a zöld asztal körül — Távbeszélő-jelentésünk. — A ljubljanai sportcsarnokban naponta mintegy ötezer iskolásfiú és -leány ül a nézőtéren, hogy ismerkedjék az asztaliteniszsporttal, a világ legjobb versenyzőivel. Bora Popovics, a jugoszlávok szövetségi kapitánya időnként felnéz a zsúfolt lelátóra, és bizakodva mondja: — A legtöbb gyerek először van asztalitenisz-versenyen. Mi pedig reméljük, hogy közülük kerülnek majd ki a jövő bajnokai. Persze, ezek az izgatott fiatalok nemcsak tanulnak, hanem szurkolnak is a Tivolicsarnokban. Mi tagadás, sokszor olyan lelkesedéssel buzdítják Veckoékat, hogy a hatalmas hangorkántól, a zúgó tapsvihartól a többi 19 asztalon nem tudnak játszani. A gyerekeknek ennyi nacionalizmust igazán meg lehet bocsátani, különösen ha ezzel a biztatással győzelemre segítik a csapatukat, mint például Románia és Csehszlovákia ellen, amikor valósággal a „célba sodorták” a jugoszláv együttest De a kínaiak ellen ez a határtalan lelkesedés sem segített A kínai versenyzők mit sem törődtek a kiabálásokkal, mindenből kikapcsolódva, jól koncentrálva játszottak. És amikor a szemaforom megjelent: Kína —Jugoszlávia 5:0, a gyerekek végre elcsendesedtek. A szovjet lányoké a jövő Valentin Ivanov, a szovjet válogatott edzője, aki egyébként színházi díszletfestő, egy feketére invitált a büfébe. — Valamikor csodálattal néz■ tűk a japán versenyzők ketörtracsatáit — mondta Ivanov te , most ime a mi leányainik és fiaink te ugyanezt teszik, örülök, hogy a leányok helytálltak a kínaiak ellen, a fiúk pedig legyőzték az NSZK csapatát. örülök annak te, hogy többen, például a régi bajnok EhrSch a mi leányainkban látja a jövő bajnokait. Egyébként tizenhét év az átlag korhatár csapaítünkben! ! — Mi a véleménye erről a VB-ról? ! — A rendezés és a szervezés még a pekingi és a prágai világbajnokságot ie felülmúlja ! Véleményem szerint a Irina’ férfiak változatlanak tartják az elsőséget, a japán nők tálén 3 még mindig a legjobbak, de ? már nem olyan veszélyesek . . 3 ^ Ki ez a Bozorgzadeh ? Sokáig várattak magukra az első meglepetések. Itt-ott szűkített egy-egy váratlan eredmény. 3 Ez valami volt, de még nem az igazi. Az acél idegzetű nyugat£ német Scherer kezdte meg a 3 sort, amikor három mérkőzéstt nyert a románok ellen, majd a szovjet Szvetlána Grinberg folyatatta: egy kínai versenyzőit győzött le, másnap pedig megszüntetett a VB eddigi legnagyobb meglepetése, az iráni Bozorgzajdeh mindhárom koreai ellenfelét legyőzte! És hogyan? Ezt biizony nehéz elmondani és le- 3 írni. Mert a huszonkilenc éves gumiütős iráni versenyző, akihazájában nem is a legjobb, jó- 3 formán nem csinált semmit, csakt telkesen, ügyesen tologatott, időnként gyorsan adogatott. Va-lamelyik magyar megjegyezte: „Barátom, ha nálunk játszott volna, Bozorgradek, biztosan nyertünk volna a koreaiak és az angolok éllen ... Hámori Tibor : Színfoltok a ljubljanai VB-ról