Népsport, 1965. augusztus (21. évfolyam, 151-173. szám)

1965-08-01 / 151. szám

Két ezüstből - két Felsőrajkon, a várhelyi majorban nagy a csend ilyenkor. Csak a gyereksereg játszadozik az udvaron, felnőttet elvétve látni. Sürget a munka, hiszen errefelé is jócskán hullott az idén tavasszal, nyárelőin az eső. Az épületek mögötti „nagykertben” — a háztájinak ez a része külön nevet kapott — fiatal lány emelkedik fel az egyik veteményes táblából. — Ő az, a Terka.. . aki győzött Egerszegen a futásban ... — mutat feléje a kísérőinül szegődött kisfiú, s Fazekas Teréz, a falusi spartakiád Zala megyei döntőjének egyik váratlan győztese máris bemutatkozik. — Tizennyolc éves múltam — kezdi az ebben a korban még jogos és érthető őszinteséggel —, s édesanyámmal meg négy testvéremmel együtt lakunk itt, a majorban. Édesapám 1951-ben halt meg, ő is az állami gazdaságban dolgozott, akárcsak én... A sportra terelődik a szó. Elmondja, hogy tavaly indult először a körzeti versenyen, akkor is 400 méteren, és második lett földije, s azóta is legnagyobbvetélytársa, a kanizsai gimnazista Mezősi Edit mögött. — Galambokon, a járási döntőn is ugyanígy végeztem, s megint csak Edit előzött meg, a megyei döntőn azonban én végeztem jobban nála, bár újra csak az „ezüst” lett az enyém ... A szép siker újabb örömmel járt: Terka eljutott Debrecenbe, az országos döntőre, s * ^a'Jerrei stadionban sem vallott szégyent: döntőbe jutott, pontot szerzett Zalának. — Pedig furcsa volt ott, idegenben, olyan messzire hazulról. El is tévedtünk egyszer a Nagyerdőn ... — emlékezik vissza most már mosolyogva tavalyi bolyongására és ijedelmére, majd a sikeres szereplés okozta örömére. Az idén már számítottak rá a nagykanizsai járás sportvezetői, s amikor a járási döntőn, ezúttal Nagykanizsáin megint második lett Mezősi Edit mögött, úgy érezte, „kibérelte” már magának ezt a helyet. Hiába, nem telik többre az erejéből . .. Aztán jött az egerszegi döntő, s Fazekas Teréz álma végre valóra vált: az előző évi két ezüstérem helyett , mert a spartakiád váltóban is második lett társaival — az idén két aranyat vihetett haza: nemcsak a 400 méteres síkfutásban lett első, hanem a váltóban is sikerült járásuk csapatának diadalt aratnia. Érdekes, hogy Terka tulajdonképpen kézilabdás, most is ezt a sportágat kedveli leginkább, s talán spartakiád-győzelménél is többre értékeli fiatal csapatuk idei kitűnő szereplését a járási bajnokságban. S most már — elárulja — itthon sincs baj. A sikerek meggyőzték édesanyját is, pedig de sokszor aggódott, s bosszankodott is miatta korábban! — Nem tudtam, mire való az ilyesmi, hisz egt jelen vasárnapot nem töltött itthon a lányom — mondja Fazekas néni, de a kicsi asszony szemében vidám tüzek lobbannak fel, amikor lánya sikeréről beszél. — A vőlegénye is sportoló, futballista... — árulja el aztán a mama a családi titkot, s Teri most már maga folytatja azzal, hogy — továbbra is szeretne sportolni, annál is inkább, mert leendő férje is örül jó eredményeinek. — Hívtak már Kanizsára, de szívesebben maradok itthon, én már ezt szoktam meg... — hangoztatja az idei zalai spartakiád egyetlen olyan női győztese, aki nemcsak falun él, hanem ott is sportol, nem is kevés sikerrel. Hildebrand Elek, a felsőrajkiak fiatal pedagógusa, Terka „felfedezője”, és jelenlegi kézilabda-edzője, még egy jó tulajdonságát árulja, él a kislánynak: — Nem szállt a fejébe a dicsőség, s ma is éppen olyan szorgalmasan jár az edzésekre, mint azelőtt, amikor még nem díszítette szobájukat a két ,pirany” ... Márpedig ez a felfogás további sikerek alapja lehet Fazekas Terka számára. Ajkay Jenő ! A Bp. Postás vagy a Bp. Spartacus lesz a tavaszi első a női kézilabda NB I-ben? Az Esti Kupa keretén belül kerül megrendezésre a női kézilabda NB I tizenharmadik tavaszi fordulójában a Bp. Spartacus a Bp. Postás mérkőzés, csütörtökön 18 órai kezdettel a Bp. Spartacus Klapka utcai sporttelepén. A találkozó érdekessége, hogy — mivel eddig a Bp. Postás jobb gólarányával áll a táblázat élén a Bp. Spartacus előtt —, a mérkőzés eredménye eldönti egyben a tavaszi elsőség kérdését is. Mindkét csapat győzelemre számít, s a két hét múlva megkezdődő őszi idényben elsőként szeretne ismét pályára lépni. Rajna dr. visszatér Ostoba, és még maga előtt is megmagyarázhatatlan kézmozdulat volt. Akaratlan, ösztönös... Tulajdonképpen akkor, azzal az elátkozott pillanattal kezdődött! ... 1964. III. hó 8-án a Valencia —Újpesti Dózsa VVK labdarúgómérkőzés második félidejében — 3:0-ás hazai vezetés után — a verejtékes elkeseredéssel, erejét nem kímélve küzdő újpesti csapatnak sikerült 3:2-re szépítenie ... És akkor, egy ártatlannak tűnő Valencia-támadás során a tizenhatoson belül Rajna Karcsi izgatott igyekezetében egy ösztönös kézmozdulattal megfogta a labdát. Tizenegyes és 4:2! Ez a büntető megpecsételte az újpestiek sorsát Valenciában. Végeredményben 5:2-s vereséggel, kissé szégyenkezve vonultak le a pályáról. A sorsdöntő hiba tudatának gyötrelmes érzésével, heves szemrehányásokkal Rajna Karcsi keserű kálváriára indult .. • REMÉNYSÉG Az első csapatba ezután csak elvétve került be. Pedig ugyanolyan lelkiismeretesen, a tőle megszokott komoly szorgalommal végezte az edzéseket, mint azelőtt — réges-régóta mindig: először 1943-ban, mint úttörő, aztán mint ifi, majd később, 1953 óta, mint az újpesti „nagycsapat” jobbhátvédje. .. . Akkor még nem csüggedt.. Erő feszült benne, bízott önmagában, s elhessegette magától a csökönyösen vissza-visszatérő lehangoló gondolatokat: „Hiába erőlteted!... Láthatod, nincs itt már szükség rád . .. Másként kell formálnod az életedet ...” BALSZERENCSE 1964 őszén a Megyeri úton 1:0-ra győztek az MTK ellen. Rajnát újra elővették! Úgy igyekezett, mint még soha." Feszült összpontosítással és teljes erőbedobással — válogatott formában játszott. De a második félidőben — rúgást kapott a térdére — megsérült. Két hét múlva játékra jelentkezett. Erre azonban nem került sor mind a mai napig. Nehezen elviselhető érzés kikerülni a csapatból. De annál kínosabb nincs, mint amikor egyre szilárdabban érzi a játékos, hogy feleslegessé is vált! A focinak, persze, nem lehet ám olyan egyszerűen hátat fordítani. A varázslatos szenvedélyről nem is lehet lemondani ... meg a gyerekekről sem... MEGNYUGVÁS Rajna dr. hétről hétre tovább játszott a „második sorban”. Megbékélve élvezte a játékot. ... Amikor néhány héttel ezelőtt Balogh Sándor vette át a lila-fehérek edzéseinek vezetését, nem feledkezett meg az „önkéntes számkivetettről”. Rajna Karcsi pedig már leszámolt. „Át is igazolt”. Igaz, nem a szokásos módon. Csak beiratkozott a BM Horgász Egyesületébe, s szabad idejének javarészét békés hangulatú, gondolatébresztő keszegetéssel, pecázással töltötte. Pontosan nem tudni, hogyan zajlott le a rövid, de jelentős beszélgetés Balogh edző és a kissé meglepett jobbhátvéd között. De az bizonyos, hogy Rajna Karcsi egyszeriben sutba vágta az orsót, zsinórt, horgot, botot — nagy munkához látott! ÚJRAKEZDÉS Három hete ismét az első csapat keretének tagja. Az edző véleménye szerint Rajna olyan labdarúgó, aki szántó mindent tud, csapatának szükséges értéke, annál is inkább, mert szorgalmas, szerény, jószellemű játékos ... Vasárnap délután az őszi labdarúgó-forduló nyitányának rangadóján, az Újpesti Dózsa— FTC-mérkőzésen a lila-fehérek védelmének tengelyében egy régen látott, de jól ismert, jellegzetesen hosszú, nyújtott mozdulatokkal játszó alakot fedezhetünk fel ismét a Népstadion gyepszőnyegén. Rajna Karcsi visszatért! Gallov Rezső A Magyar Testnevelési és Sportszövetség Országos Tanácsának ülése A Magyar Testnevelési és Sportszövetség Országos Tanácsa 1965. július 30-án ülést tartott. A tanácsülésen Egri Gyula, az MTS országos tanácsa elnöke „Az MSZMP Központi Bizottsága ideológiai irányelveinek érvényre juttatása a testnevelési és sportmozgalomban” címmel tartott, beszámolót. Az Országos Tanács meghallgatta és megvitatta Kutas Istvánnak, az MTS OT elnökhelyettesének beszámolóját a hároméves hazai és nemzetközi versenynaptár kidolgozásának Irányelveiről. Terényi Imre, az MTS OT elnökhelyettese tett javaslatot a tanácsülésen az 1965. második félévben esedékes sportegyesületi (sportköri) vezetőségválasztó közgyűlések megtartására, továbbá az MTS területi tanácsai és a különféle típusú sportegyesületek működését szabályozó irányelvek kiadására. A tanácsülés végül személyi ügyeket tárgyalt. Az MTI Országos Tanácsa, az előadott témakörök utáni vitát követően megfelelő határozatokat hozott. Akik alaposan felborították A PAPÍRFORMÁT Az atlétikiai bajnokság pénteken a papírforma, no meg az esernyők és esőkabátok jegyében inutóbbiakra szerencsére nem sokáig volt szükség. Izgalommentesen peregtek le az előfutamok, az első nyolcas döntőt, gáton, Mélykúti nyerte, közben gerelyhajításban Kulcsárnak „kiszurkolták” a nézők, a 80-as dobást. A derűről pedig a nagy eredményhirdető tábla állandóan rakoncátlankodó számai gondoskodtak. Azután Kleiberné erős küzdelemre szorította súlylökésben Bognárt, Nagy Zsuzsa pedig a 400 hajrájában biztosan győzte le Munkácsit. ♦ De — még egyik sem volt az igazi meglepetés. Csak ezután ingott meg a papírforma és született meg az első — 100 m-en. Az ellenszél a ludas, hogy — csak 10.7 mp alatt. Csutorás vagy Rozsnyai — ez volt a kérdés a férfi 100-as döntő előtt. Csutorás négyszer egymás után nyerte, de most az ötödik bajnokság nem sikerült. Hajdú után a második rajtnál kiugrott és amikor harmadszorra dördült el az ágyús hangú új rajtpisztoly, Rozsnyai és Babos villámgyorsan ellépett a bajnoktól. Rozsnyai nagyszerűen bírta a táv végét is, a lazán besurranó Rábai pedig elütötte Csutorást a második helytől. A sorrend nem volt vitás, de az időmérésen joggal boszszankodott a közönség. Mert Rozsnyai és a helyezettek között feltétlenül volt egy tized különbség. ♦ A 400-asok folytatták. Már az is meglepetésnek számított, hogy Mihályfi itt indult el (Ki kell próbálnom, hogy mit tudok ezen a távon — magyarázta). A döntőben a legkülső pályát kapta, s a nézők inkább a 2. pályán az esélyes Gyulait, s az előtte, az 5-ösön induló Istáczkyt figyelték. Az újpesti „titkos” esélyes azonban olyan álmosan ballagott, hogy már féltávnál elbúcsúzhatott összes reményeitől. Gyulai eleinte hozzá igazodott, de azután „kapcsolt”, behozta a pályaelőnyöket, és már simának látszott az ügy. Háromszázötvenig. „Úgy éreztem, hogy ekkor már megnyertem, s hirtelen nem tudtam újra erősíteni” — vallotta utána Gyulai. Kívül, a jó ritmusban, bátran kezdő Mihályfi viszont úgy érezte, hogy még tud újítani. S a célban tisztán a fekete BEAC-mez villant meg elöli . A csattanó még hátra volt. Hármas tétért indultak az 5000-esek: a bajnoki érmekért, a Horváth Pál emlékére alapított és a Népsport-vándordíjért. Mecser álmosságról panaszkodott a rajt előtt s erre szokatlanul erős, 63,5-ös első körrel igyekezett felvillanyozni magát. Utána azonban már sem ő, sem Kiss István nem biztosította a folytatást. A felgyulladó fényszórók fényénél 68-as, sőt még gyengébb körök is következtek. Csak háromezer után kezdett szakadozni az élboly, veszélyben forgott az igazán jó idő. Három körrel a cél előtt már csak hárman voltak elől. Mecser: Kiss István (négy napja boldog apa) és a pirosnadrágos Simon Dénes. A Spartacus-futó, aki az idén még nem nyert nagyobb 5000-es versenyt, most úgy érezte, hogy még „kereshet”. Újra Mecser vezetett, de a kis közönség hiába várta, hogy a feketemezes futó „megindul”. Helyette az utolsó előtti körben Kiss és Simon indult meg s a célbírók is annyira meglepődtek, hogy a csengetésről is elfelejtkeztek. Úgy látszott, hogy Kiss megismétli három év előtti győzelmét, de a hajrában Simon bizonyult gyorsabbnak. Az idei legnagyobb futóesélyes harmadik , teljes lett a meglepetés. Érthető, hogy a szombat és vasárnap bajnokjelöltjei nem a legnyugodtabban indultak a stadionból hazafelé ... (s z) ig ' — írt y »' "■ Nyolc érintendő pont tól nálunk ugyan meglehetősen távol van a tájékozódási sport, de azért kétségtelen, hogy évről évre nagyobb tömegeket hódít meg, és örvendetesen emelkedik a hozzáértő vezetők, szervezők száma is. A népszerűsítése a kedvcsinálást célozza az Újpesti Dózsa és az MTSZ közösen rendezendő hétvégi nagyszabású megmozdulása is — a budai hegyekben. Balla Sándor, az Újpesti Dózsa tájékozódási versenyzőinek edzője, egyben a szakosztály mindenese, a verseny főrendezője véleménye szerint érdekes verseny várható. — Nem az a célunk, hogy minél nehezebb pályát építsünk. A kijelölt terep, amely a Normafától a csillebérci úttörőtáborig vezet, közepes fizikai felkészültséget és tájékozódási készséget feltételez. A férfiak távja — légvonalban mérve — 10 500, a nőké pedig 6700 méter. A szintkülönbség az előbbinél mintegy hatszáz-, az utóbbinál háromszázméteres. A pályán egyébként nyolc érintendő pontot helyezünk el... A hétvégi verseny hagyományos, hiszen a Borsos Rózsiemlékversenyt már negyedízben rendezi meg az Újpesti Dózsa. Minden évben jelentősen emelkedett az indulók száma. Vajon most, vasárnap milyen mezőnyökre számítanak? — Az eddigi nevezések kedvezőek, s arra mutatnak, hogy ebben az évben is tovább emelkedik a versenyzők száma. A férfiaknál 80—85, a nőknél 30— 35 indulóra számíthatunk... A verseny eredményeit, a csapatok végső sorrendjét a beérkező férfi és női csapat helyezésének összesítése adja majd. S még egy újítás. Igaz, kettes csapatok vetélkednek majd, de ez nem jelenti azt, hogy csak ketten indulhatnak. A csapatok létszámát nem korlátozzuk — hiszen éppen a tömegesítés a célunk —, hanem az együttes két legeredményesebb versenyzőjének idejét számítjuk... Azt hiszem, igazán vonzó feltételeket szabtunk... Balla Sándorék nagyon készülnek a vasárnapi versenyre, s remélik, hogy eredményesen járulnak hozzá a tájékozódási sport népszerűsítéséhez. Kissé meglepően hangzik ugyan, de bizonyító adatok erősítik, hogy például Svédországban a labdarúgás után a tájékozódási sport az egyik legnépszerűbb tömegsport. Nem ritka, hogy akár háromezer induló is rajtol egy-egy versenyen. Ettől a feltűnő népszerűség AUGUSZTUSI EMLÉKKÖNYV Emlékezetes, sportsikerekben gazdag augusztusi emlékkönyvünk lapjairól elsőként — a forró időszak igényeinek megfelelően — egy hűs habokban született diadal emlékét idézzük. A Császárfürdő nagy napja Az úszósport Európa-bajnoki küzdelmeinért gondolatát jó négy évtizeddel ezelőtt magyar sportemberek vetették fel. Amikor sor került a megvalósításra, a nemzetközi szövetség az első EB megrendezését a magyarokra bízta. 1926. augusztus 18-a és 22-e között a Császárfürdő volt a nevezetes sportesemény színhelye. Úszóink nagy igyekezettel harcoltak, de az utolsó napig győzelemre nem futotta az erejükből. A vendégek közül a svédek „csodaúszója”, a legendás emlékű Arne Borg tüntette ki leginkább magát. Szinte játszi könnyedséggel győzött 400 és 1500 m-en. (Az utóbbi távon világcsúcsot javított.) A versenysorozat utolsó napján került sor a 100 m-es gyorsúszásra. Ezen a távon is elindult a nagy Arne. Nem titkolta: itt is diadalmaskodni akar, hogy győzelmi „mesterhármassal” íratkozhassék fel az EB-krónika első lapjaira. Egy 19 éves egri ifjú, Bárány István személyében a magyar úszósport egy sokat ígérő tehetsége is rajthoz állt. Augusztus 22-én az öreg „Csaszi” lelátóit soha nem látott tömeg ostromolta meg: ötezer ember szorongott a nézőtéren. A nap fénypontjára, a 100 m-es gyorsúszás döntőjére halálos csendben sorakoztak fel kontinensünk legjobb úszói. Bárány és Borg már néhány méter megtétele után megelőzték a mezőnyt- Forduláskor szinte egyszerre érintették a falat. A fiatal magyar úszó ragyogóan állta a harcot világhírű, tapasztalt ellenfelével szemben. A közönség helyéről felállva szurkolta végig az utolsó méterek izgalmas párharcát. Még a cél előtt is szinte hajszálnyira együtt volt a két vetélytárs. A falnál azonban a magyar fiú keze villant fel először. A nézősereg egy pillanatig szinte hitetlenkedve meredt a nagy küzdelemtől még tajtékzó hullámokra, majd elemi erővel tört fel az ünneplés, a tombolás. Hamarosan hirdették az eredményt: a 100 m-es gyorsúszás első Európa-bajnoka Bárány István 10 1 mp-es magyar csúcsbeállítással! A derék „Csaszi” számtalan úszóviadal vendégszerető házigazdája és figyelmes szemtanúja volt. De ezt a nagy napot aligha feledi, amíg a falai fennállnak .. . Két győzelem — egy csapásra! Az 1928. évi amszterdami olimpiai játékokra ökölvívóink szerény kilátásokkal indultak el. Ez érthető volt, hiszen addig magyar öklöző sem olimpián, sem EB-n nem diadalmaskodott. A küzdelmek első két napja során azonban a légsúlyú Kocsis Antal egyre erősbbdő reménységet plántált a magyar színekért szurkoló szívekbe. Kitűnő versenyzőnk az 1. fordulóban a spanyol Villanova, majd a II-ban a súlycsoport egyik esélyese, a német Ausböck ellen győzött fölényes biztonsággal. Az elődöntőben az olasz Cavagnoli volt az ellenfele. A gyors és technikás olasz alaposan megdolgoztatta bajnokunkat, aki azonban bátor és okos „vívás”-sal ezen az akadályon is átverekedte magát.* Az augusztus 11-i döntőben a francia Apell ellen lépett szorítóba. A magyar fiú elfogódottan kezdett. Az I. menet a francia versenyzőé volt. A következőben a magyar öklöző nagy akarással vetette magát a küzdelembe, és némileg csökkentette hátrányát. Az utolsó három percben mindent beleadott Kocsis. A francia egyre kevésbé bírta az öldöklő iramot, és csak elvétve tudott válaszolni a szüntelenül ismétlődő támadásokra. A mérkőzés után a közönség nagy tapssal jutalmazta a két kitűnő ökölvívót. Az érdekeltek számára ekkor következett a legizgalmasabb „menet”: a versenybíróság tanácskozása. Végtelennek tűnő percek után harsant fel a bemondó hangja: „Champion olympique: Kocsis Antal, Hongrie!” A népszerű Kocsis ezzel a győzelmével nemcsak olimpiai aranyérmet nyert, hanem Európa-bajnokságot is. Akkoriban úgyanik az olimpia ökölvívóküzdelmeit EB-ként is értékelték, így a magyar fiú két győzelmet aratott — egy csapásra! Ámbár, amíg eljutott odáig, jó néhány ökölcsapásra volt szüksége Diadal a berni „temetőben" 1954. július 4-én Bern labdarúgó „aranycsapatunk” világbajnoki reményeinek temetőjévé vált. Alig másfél hónappal később az atlétika legjobb magyar képviselőinek ugyanott kellett helytállni az Európabajnokság nagy versenyén. Az augusztus 25—29. között lezajlott küzdelemsorozat első három napja csak helyezéseket hozott a magyar sportolóknak. 28-án végre „felvirradt” a mieink számára is. Ezen a naepon három magyar atléta léphetett fel a győzelmi dobogó legmagasabb fokára. Először a 800 m-es síkfutás végén ünnepelhetett magyar győztest a közönség. Pedig előzetesen Szentgáli Lajos számára nem sok győzelmi esélyt adtak a világ-csúcstartó belga Moens és honfitársa, De Munyck, a nagy- szerű norvég Boysen és a meg- bízható angol Johnson ellené- ben. A magyar futó kitűnő tak- tikával versenyzett. Okosan he-lyezkedve végig szorosan a ve- zetők nyomában haladt. Ötven 5 méterrel a cél előtt ellenállha-í tatlan hajrával élre tört, és elsőként futott át a célvonalon. 11:47.1-as időeredménye azóta is érintetlenül áll a magyar csúcs- listán. Rövidesen megszületett a második magyar győzelem is. Erre viszont számítottunk. Évek 5ken át, kontinensünk legjobb és legmegbízhatóbb távolugrójának bizonyult Földessy Ödön, aki Bernben sem hagyta cserében a benne bízóikat. Bár a nagy esélyesség súlya némileg zavarta, 751 cm-es ugrása ele- gendő volt az Európa-bajnoki aranyérem megszerzéséhez. Ez-után ismét olyan siker követke- zett, amelyre szinte senki nem számított. A 3000 m-es akadály- 5 futásban Rozsnyói Sándor, a nemzetközileg addig alig ismert testnevelési főiskolás, imponálóan higgadt, bátor versenyzés-sel, 8:49.6-os világcsúccsal szakította át a célszalagot. Az EBU befejező napján, 29-én, a 4x100 m-es váltóban a „villámikrek”, Zarándi László, Varasdi Géza, Csányi György és Goldoványi Béla ismételten bebizonyították, hogy még a futópályán is él „egységben az erő!” Ha külön- külön nem is tudtak érmet sze rezni, együttesen nem adták aranyéremnél alább! Időeredmé- ínyük 40.6 mp-es EB-csúcs volt. $ A magyar labdarúgás „Mohi $ pusztája” négy győzelmet és $ számos értékes helyezést szer- | zett atlétáink számára feledhe- ^ tetlen diadalok varázsos emlé- $ kű, csodálatos városává szépült. És ez a „jóvátétel” emlék- ^ könyvünk számára is megfelelő ^ — happy end ... Antal Zoltán * Vasárnap, 1965. augusztus 1. )