Népsport, 1965. október (21. évfolyam, 195-216. szám)

1965-10-01 / 195. szám

GÓRCSŐ ALATT AZ ATLÉTIKAI EURÓPA KUPA Az idén első ízben, mintegy kísérletkép­pen kiírt atlétikai Európa Kupa hatalmas sikere minden kétséget eloszlatott az új versenysorozat jövőjét illetően. Bizonyosra vehető, hogy megvalósítója, az Európa­­bizottság novemberben a kétévenkénti ren­dezését határozza el Már az idén csaknem valamennyi európai ország bekapcsolódott az EK-ba. A nagyszerű döntőket közel százezren, a tv-készülékek elfitt pedig mil­liók nézték végig. Természetese­n erősen vitatható lenne az olyan megállapítás, hogy az EK sorrendje teljesen híven tük­rözi az erőviszonyokait, s ezen keresztül egy ország atlétikájának igazi ereje lemér­hető. De nem is ez a célja, inkább félhiva­talos európai atlétikai csapatbajnokságnak felel meg. Ha most rendszeresítik, akkor az olimpiák és EB-k nélküli, páratlan évek­ben is komoly célt állít az atléták elé, je­lentősen segítheti a kontinens atlétikájának fejlődését és népszerűsítését. Kell-e a formáján változtatni ? A jelenlegi lebonyolítási forma — szá­monként egy indulóval — lehetőséget ad a kisebb élgárdával,­­illetve egyes számok­ban kevés kiemelkedő versenyzővel­ ren­delkező országoknak is arra, hogy viszony­lag sikeresen szerepelhessenek, amellett feltétlenül növeli is az atléták versengését a csapatba való bekerülésért. Az összpontozá­­sos értékelés folytán a kevésbé esélyes csapatok versenyzői is alaposan beleszól­hatnak „közbeékelődéseikkel” a nagyok küzdelmébe, s ez teszi a versenyt igazán izgalmassá, kiegyensúlyozottá! A párizsi L’Équipe (és általában a franciák) kedvenc vesszőparipája, a két fővel való indulás, a versenyt éppen ettől az érdekességétől, sa­játosságától fosztaná meg. Mindenképpen nagy kár volna ezt az újszerű verseny­­sorozatot a szokásos párosviadalok kibőví­tett formájára átalakítani. Ezt az állás­pontot képviselik a szovjet szakemberek is, pedig­­ számukra a két versenyző indí­tása feltétlenül előnyösebb lenne! Bizonyos változtatások azonban szüksége­sek. Egyet lehet érteni azzal a francia ja­vaslattal, hogy a győztes hét, tehát a má­sodiknál ne egy, hanem két ponttal többet kapjon. Helyesnek látszik az a már koráb­ban is felvetett megszorítás, hogy egy ver­senyző csak egy egyéni számban indulhas­son, s ezáltal az egészen kimagasló klasz­­szisok ne játsszanak a pontverseny alaku­lásában túlzott szerepet A versenysorozat kibővítését jelentené az a javaslat, hogy a férfiaknál az elődöntők harmadik és ne­gyedik helyezettjei részére rendezzenek B-döntőt. Megvalósítása elsősorban anya­gi kérdés. Kétségtelen, hogy egy ilyen döntő az idén a magyar, a csehszlovák, a svéd, a finn, az olasz és a román csapat részvételével valóban érdekes lett volna. Végül, de nem utolsósorban, a jövőben az elődöntők beosztásánál alaposabban fel kell mérni az erőviszonyokat A döntők tanulságai A két döntő egymástól erősen különbö­zött A kasselin az esélyes szovjet női csa­pat győzelme pillanatig sem volt vitás, de a nyílt második helyért vívott küzdelem, ki­tűnt eredményekkel így is érdekes ver­senyt biztosított. A stuttgarti férfi döntőt az első és a harmadik helyért végig izgal­mas, feszült küzdelem jellemezte, és ez a kedvezőtlen időjárással együtt az eredmé­nyekre is rányomta bélyegét. A közép- és hosszútávokon a már szinte túlzásba vitt taktikázás érvényesült, a hajrában a leg­gyorsabb futók győztek — erősen közepes időkkel. A szeptemberi időpontra időzítés elég nehéz feladatot jelentett, hiszen a döntőn érdekelt csapatok előzőleg is több fontos, erős viadalon vettek részt. Kassában a szovjet és az NDK-beli atlétanők csaknem mind „hozták” legjobb eredményeiket, a többieknél már akadtak erős ingadozások. Stuttgartban a szovjet csapat papírforma szerinti biztos győzelme azért forgott bo­rotvaélen, mert futó, kevés kivétellel az amerikaiak elleni csúcsformájukat másfél hónappal később már nem tudták újra el­érni. A nyugatnémeteknek a formaidőzítés a döntőre jobban sikerült, ők viszont nyá­ron az amerikaiakkal szemben szinte sta­tiszta szerepet játszottak. A meglehetősen koros lengyel csapatban az „öregek” álta­lában még mindig kivágták a rezet, bár voltak feltűnően gyenge számaik. Az esélytelennek tartott NDK-válogatott nagy meglepetést okozott Igaz, nem volt vesz­tenivalója, csendben gyűjtötte a pontokat, noha legjobb futója, May már kissé fárad­tan szerepelt. A franciák nagy reményei és összeállítási sakkhúzásai nem váltak be, túl sokat akartak markolni, s keveset fog­tak A britek augusztusi szereplésükhöz képest teljesen szétesett csapat benyomá­sát keltették, hagyományos küzdőképessé­güket is csak nagy ritkán lehetett tapasz­talni. És a mieink? A magyar női válogatott szerepléséről Kasisel után már megállapítottuk, hogy a várakozásnak megfelelt. A döntőn a Szov­jetunió mögötti hármas tagjai között nem volt lényeges különbség. Éppen ezért, ha Nagy Zsuzsa előzőleg nem betegeskedik, s Nemesbárdné jobb napot fog ki, a mieink máris versenyben lehettek volna mindkét német és a lengyel csapattal a 2.-4. helyért! A férfiaknak az augusztusban még gyen­gélkedő futókkal a legerősebb, az oslói csoportban nem lehetett esélyük a tovább­jutásra. A stuttgarti döntő után, amely a tv-közvetítés folytán nálu­nk is nagy érdek­lődést váltott ki, érthetően felmerült a kér­dés: hogyan szerepelt volna a magyar csa­pat, ha mégis sikerült volna bejutnia, mondjuk a britek helyett. A válasz roppant nehéz, hiszen mérlegelni kell a döntő adott körülményeit (időjárás, taktika, lég­kör, stb.) is. Feltehető, hogy az utolsó bri­teknél több pontot szerzett volna, de a leg­jobb esetben is csak megszoríthatta volna a franciákat az ötödik helyért Ha az Európa Kupáit már két év múlva újra megrendezik, a cél számunkra vilá­gos. El kell érni, hogy női csapatunk job­ban szerepeljen és a férfi is a döntő részt­vevője legyen. S mindkettőre megvan a lehetőség! (s. z.) Keményen készülnek idényükre a síugrók Bár ez a szeszélyes időjárás már nemegyszer komolyan megtréfált bennünket, abban biztosak lehetünk, hogy a tél az idén is megérkezik. (S ha bát­ran támaszkodunk eddigi ta­pasztalatainkra, tudjuk, hogy nem is olyan sokára.) Ennek következtében a sporttábor ér­deklődése a téli sportok iránt is fokozatosan növekszik. Sísportunk nemzetközileg leg­eredményesebb szakága — per­sze, azért vigyázzunk kissé az „eredményes” szóval — az utóbbi években a síugrás volt. Valószínű, hogy az elkövetkező idényben is az ugrókról hallunk majd legtöbbet. Nem kis mértékben azért, mert az előzetes elképze­lések és tervek szerint, részt vesznek majd a februárban Os­lóban megrendezésre kerülő vi­lágbajnokságon. Ez a részvétel, amely önma­gában is a bizalom jele, termé­szetesen kötelezi a szövetsé­get, edzőket, és versenyzőket egyaránt. Legelsősorban is arra, hogy egyéves szünet után ismét válogatott keretet állítsanak fel, amelyben közösen készül­hetnek erre a komoly feladat­ra. A szövetség még a nyár ele­jén fel is állította az ugrók vá­logatott keretét, amelyben Gel­­lér László és Mihály, Kiss End­re, Csávás László, Papp Pál és Sudár Tamás kapott helyet. Jú­nius 10-től Hemrik Ferenc ed­ző szakmai irányításával meg is kezdték felkészülésüket. Szeptember végéig befejezték a száraz alapozást, és rátértek a műanyagláncon a technikai alapozásra. Jelenleg ezt a mun­kát végzik. — A felkészülés első részé­ben — mondja Hemrik Ferenc — az általános fizikai képessé­gek fejlesztésén volt a hang­súly. Heti négy edzésünkben helyet kapott a könnyű atlétika (főként az ugrószámok), a szer­es talajtorna, szekrényugrás, labdajátékok és súlyzógyakor­latok sokasága. Szeptember ele­jétől heti hatra emelkedett ed­zéseink száma és végre rátér­tünk a síugrás technikai részére. Az előző évek gyakorlatától el­térően kezdtük ilyen későn az ugrásokat, mivel a tapasztalat azt mutatja, hogy így fenn tud­juk tartani a versenyzőkben egészen az idény végéig az úgynevezett ugráséhséget, amelynek hiánya oly gyakran vezetett elfásultsághoz. Az edző elmondta, hogy a technikai kérdések közül szinte kizárólagos fontosságot tulaj­donít most a talaj­fogás gyakor­lásának, hiszen a továbbfejlő­désnek alapvető feltétele a he­lyes talaj­fogás elsajátítása és begyakorlása. Különösen most nőtt meg ennek a jelentősége, hogy a nemzetközi szövetség visszatért ahhoz a szabályhoz, amely kimondja: nemzetközi versenyeken csak két ugrást hajtanak végre az indulók, amelyből mind a kettőt értéke­lik. (Kiesett tehát a nem érté­kelt harmadik ugrás, s ennek kihatása könnyen lemérhető.) — Nem kell különösebben szakembernek lenni ahhoz, hogy valaki ezek után belássa: mennyire megnőtt az új sza­bály következtében a biztonsá­gosság szerepe a síugrásban. Ha valaki nem tudja megállni csak az egyik ugrását a kettő közül, már elveszett ember. S természetes az is, hogy a biz­tonságra úgy kell törekedni, hogy azért távolságban lehető­leg ne veszítsünk semmit. A legutóbbi műanyagsánc kupa­versenyen már meglátszott a válogatottakon az új technikára való törekvés, nemegyszer már annak sikeres alkalmazása is tapasztalható volt. Október 17-én a válogatott keret Oberhofba utazik, ahol a nagy műanyagsáncon felké­szülésük újabb fontos állomása következik. — November közepén kezd­jük meg a havas alapozást, első versenyünk pedig a hagyomá­nyos „Négysánc-verseny” lesz december végén, január elején. A világbajnokságot február 12-e és 22-e között rendezik­­ meg. Addig még több, mint négy hónapunk van, s az csak természetes, hogy a rendelke­zésünkre álló időt minél jobban igyekszünk kihasználni. K. L. M. 2 Péntek, 1965. október 1. villáminterjú A jeges előkészületekről, az új edzőkről és Vásárhelyi amerikai útjáról A Kisstadion küzdőterén és a Millenáris gépházában javában folynak a jégidény előkészüle­tei. A tervek szerint két hét múlva már korcsolyázni is le­het ... — Korcsolyázni éppenséggel máris lehet a szeptember köze­pén megnyílt Jégszínházban, a legjobbak pedig október első napjától Pozsonyban nagypályán folytatják előkészületeiket és a Kisstadion megnyitására térnek vissza — újságolta dr. Tertáik Elemér, a Jégsport Szövetség ügyvezető elnökségének tagja, a műkorcsolyázók szakvezetője. — S hogyan telt a nyár? — Régi dolog, hogy a nyári hónapokat világszerte igyekez­nek a lehető legjobban kihasz­nálni. Télen már csak finomí­tást, csiszolást lehet a gyakor­latokon elvégezni. Ha szabad így mondanom: „korcsolyázni nyáron kell megtanulni”, nyá­ron kell a téli versenyekre iga­zán felkészülni. — Mit tettek a magyar ver­senyzők ennek érdekében? — Nyugodtan állítom: jóval többet, mint eddig bármikor. Akiktől legtöbbet várunk, s akiktől még fejlődést remélhe­tünk (Almássy Zs, Horváth, Csordás, Kondi páros) azok a Magyar és az Osztrák Olimpiai Bizottság megállapodása alapján Bécsben tölthettek egy hónapot. Velük volt a kis Homolya Zsuzsi is, majd Almássy az NSZK-ban járt és most tavaly Richmondban elnyert vándor­díja megvédésére készül. — Ez csak a szűk élgárda. És mit csináltak a többiek? — Küföldi edzéslehetőséget érthetően csak a legjobbak szá­mára tudtunk biztosítani. A többiek, itthontartózkodásuk al­kalmával a legjobbakkal közö­sen atlétikai és gimnasztika edzéseket végeztek és végeznek, s balettok­tatá­son vesznek részt — Egyszóval mindenki „dol­gozott’’? — A döntő többség feltétle­nül ... — Tehát reménykedve vár­hatjuk az új versenyidényt? — Sokat várhatunk a Jégszín­házból visszatért egykori kiváló versenyzők bekapcsolódásától is. Nagy Mariamme a Bp. Petőfinél, Jurek Eszter a Bp. Spartacus­­nál, Vida Gábor az FTC-nél, Botond Györgyi pedig a Nép­stadionnál vállalt edzői meg­bízatását. Tudásukkal, tapaszta­latukkal komoly hasznára le­hetnek a magyar jégsportnak, hozzájárulhatnak a feltétlenül kívánatos egészséges verseny­­szellem kialakításához. — Mi van a Korda, Vásár­helyi-táncospárral? — Vásárhelyi Pali mint ku­tató mérnök nagy jelentőségű hivatalos kiküldetésben az Egye­sült Államokban tartózkodik, így csak október közepén kezd­heti el az edzéseket a tanul­mányait befejező s időközben férjhez ment Korda Györgyivel. Remélem, a viszonylag rövid idő alatt is sikerül elérniök ta­valyi teljesítményük színvona­lát. Ám Korda Györgyiek mellett a derűlátó nyilatkozat alapján talán mások is több örömet sze­reznek az új idényben... V. D. Izgalmas lépések az országos egyéni bajnoki döntők felé Az idei esztendő nagyon moz­galmas volt sakkversenyekben. Világbajnoki zónaversenyektől kezdve nemzetközi versenyekig és bajnoki selejtezőktől orszá­gos elődöntőkig számos ese­ményben volt része sok ezer versenyzőnek. Ezek közül a ver­senyek közül a december 8-án kezdődő országos egyéni baj­noki döntő utolsó lépcsőjeként a középdöntők kerültek sorra, amelyek két héten át nap-nap után izgalmas fordulókban zajlottak le s végeredményben a döntő küzdő gárdáját alakították ki. A háromcsoportos középdöntő csoportonként 14—14 versenyző­nek adott alkalmat, hogy kivív­ja a döntőbe való jutást jelentő helyezést. A 42 versenyző kö­zött öt nemzetközi mester, 26­ mester és 11 mesterjelölt küz­dött, köztük a vidék hét képvi­selője: három Debrecenből, há­rom Diósgyőrből és egy Tata­bányáról. Mivel mestereinknek több nemzetközi­­ kötelezettsé­gük volt, közülük egyesek fel­mentést kaptak a középdöntő­ben való indulás alól és a kül­földi versenyeken elérendő eredményektől függ, hogy egye­nesen a döntőbe jutnak-e, vagy pedig újabb körmérkőzésen kell bizonyítaniuk. A decemberi döntőben a következő nagymesterek indulhatnak: Barcza, Bitek, Lengyel, Portisch L. és Szabó; az előző bajnoki döntőben elért magas helyezé­sük alapján Dely és Honfi a most lefolyt középdöntők ered­ményei alapján pedig az I. cso­portból dr. Liptay, Bokor, Csém és Polgár, a II. csoportból Fi­lep, Bárczay, Flesch és M. Ko­vács, a III. csoportból Portisch F., Vamusz, Navarovszky és Faragó. A középdöntők ötödik helye­zettjei (Felméri, Földi és Ti­­pary), jogosultak részt venni a további két bejutásért folyta­tandó körmérkőzésen. A közép­döntők mindvégig változatos és az utolsó fordulóig nyílt küz­delmeket hoztak. A játszmák tartalma és színvonala végig kielégítő volt. Kellemes meglepeté­sek, de csalódások is bő­ven akadtak. Elsősorban meglepő a fiatal diósgyőri mesterjelölt, Bokor István sikere, aki csoportjában a második helyet érte el, és eredményével teljesítette a miérten normát is. Elismerés illeti Portisch Ferencet (a nagy­mester fivére), Filepet, Bár­­czayt, dr. Liptayt és Varnuszt magabiztos játékukért, többet vártunk viszont Jeney, dr. Szily, Kóbert, Ozsváth, Szilágyi Péter és Kluger mesterektől, akik többféle okból adósak marad­tak a jobb teljesítménnyel. Végeredményben azonban mindhárom csoportban olyan erős volt a mezőny, hogy senki sem mehetett biztosra. Számos megnyitásbeli ér­dekesség, izgalmas lebo­nyolítás és tanulságos vég­játék jellemezte a küzdel­meket. Az újoncok jól mutatkoztak be. Kisebb hibaként jelentke­zett, hogy egyik-másik verseny­ző néha elkedvetlenedett, mert nem ismerte fel idejében a le­hetőségeket. Szerencsére a több­ség vállalkozó kedve jellemezte a viadalt, s így a merész, lele­ményes játék került túlsúlyba. Szakmai tanulságként azonban megállapítható, hogy nemcsak fizikai, hanem lelki, idegi álló­képességre is szükség van a sakktábla mellett. Persze, akik továbbjutottak a középdöntőből, azok ingadoztak a legkevésbé, s közülük többen — nagy meg­lepetésre — veretlenek marad­tak. Jó előjel ez a folytatás szempontjából, hiszen így a de­cemberi nagy döntő a korábbi döntőknél is színesebb, harco­sabb és eseménydúsabb küzdel­meket ígér. B. L. A feladat: felkészülni a világbajnokságra! Néhány na-­aw nwik­i pót aludtunk­­ rá, lecsilla­podtak a ke­l­­-délyek és Lj _ *, ? minden elf o­| | | Q gultság nél-1dfiS « kül kiálíthat­—■ ’ ---------- juik a vég­bizonyítványt a férfi röplabda Világ Kupa­­tornáról. Magáról a Világ Ku­páról csak annyit: az első ilyen torna, kisebb hibái mel­lett is hasznos volt, jó erő­próbának bizonyult, hiszen a nemzetközi élmezőny legjobb 11 csapata mérte össze erejét A Világ Kupa első három helyezettje Ami a csapatok szereplését, helyezését illeti — egy-két tel­jesítménytől eltekintve — meg­felelt a várakozásnak. A Világ Kupát megérdemelten, a szov­jet csapat nyerte. A megfiata­lított együttes — átlagos élet­koruk 23,4 év — igazolta az előzetes jóslásokat. Bugajen­­kov és Vengerovszkij irányí­tása mellett a 20 éves Krav­­csenkó és Lapisinszkij játéka, ütőereje bámulatra méltó volt és a nemzetközi szakemberek elismerését vívta ki. A csapat játékát egyébként a dinamikus, sokmozgásos, kiválóan előké­szített támadások és a félelme­tes ütések jellemezték. A Világ Kupa második he­lyezettje, Lengyelország csa­pata is kiváló felkészülésről tett tanúságot. A hazai pálya előnye mellett olyan egyfor­mán jó képességű 12 játékos­sal rendelkeztek, akik végig tudták küzdeni az egész mér­kőzést, s akiknek játékát a szellemes, kombinatív megoldá­sok, erőteljes befejezések jelle­mezték. Csehszlovákia csapata, a Vi­lág Kupa 3. helyezettje egyen­letes teljesítményt nyújtott. Meglepetésnek számított, hogy a teljesen fiatal csapat milyen ötletesen, magas színvonalon játszott. Hallatlan szívósság és akarat jellemezte játékukat, és feltehetően nehéz ellenfélnek bizonyulnak majd hazai kör­nyezetben, a prágai világbaj­nokságon. A magyar csapat bizonyítványa A Világ Kupa végeredménye is igazolta, hogy — a mi szem­pontunkból — milyen kedvezőt­lenül sikerült a sorsolás. A se­lejtezőkben két partnerünk, a szovjet és a lengyel csapat az első két helyet vívta ki a dön­tőben is. Az erőviszonyok alap­ján nyugodtan állíthatjuk: ha az A-csoporton kívül bárme­lyik csoportba kerülünk, ott lehettünk volna a döntőben. Utólag persze könnyű elmél­kedni, de a selejtezők utáni csapatteljesítményünk , pél­dául nagyon színvonalas játék­ban megvertük azt a jugoszláv csapatot, amely előzőleg a cseh­szlovákokat győzte le, és Kiel­­cében veretlenül az első helyen végeztünk — arra mutat, hogy a csoportbeosztás minket súj­tott a legérzékenyebben. Igaz, hogy a selejtező mérkőzéseit sok tanulsággal szolgálták, az is tény, hogy csapatunk játé­kán érződött a fáradtság, az előző öt hét 18 nemzetközi mér­kőzése , de két nagy ellen­felünk jobb volt, s ezekkel egy csoportban csak „elvérezni” le­hetett. . A második „felvonásban” csa­patunk a tőle megszokott játé­kát nyújtotta, az erős és­­ nem lebecsülhető mezőnyben meg­állta a helyét. Régen látott szín­vonalas játékkal legyőzte az olimpián ötödik helyet elért bolgár csapatot, szép győzelmet aratott Jugoszlávia együttese felett, és nem okozott gondot neki Hollandia válogatottjának kétvállra fektetése sem. A játszmákon belül volt ingado­zás, de csapatunk teljesítménye napról napra felfelé ívelt, és színvonalas játékával méltán érdemelte ki a lengyel közönség elismerését. Az egész torna so­rán a csapat erőssége a támadás volt, és ezzel egyidőben foko­zatosan javult a sáncolásunk is. Gyenge pontunk é­s ez a kiel­­cei kisdöntőben is kiütközött — a nyitás-fogadás volt, ezzel füg­gött össze az is, hogy sokszor akadozott a kombinatív táma­dás előkészítése. De mindent összegezve, a nemzetközi szak­emberek véleménye szerint is, nagyszerű, élvonalbeli játékot nyújtott a magyar csapat és ilyen sorsolás mellett az elért hetedik hely nem lebecsülhető teljesítmény. A magyar csapat fegyelmezett játékával, küzdeni tudásával jelesre vizsgázott. Tatár körül­tekintően, higgadtan játszott, de ennél is többet mond az az elismerés, amelyet a nemzetkö­zi zsűri nyújtott neki, ő nyerte el „a torna legjobb játékosa" címet. Nagyon ötletes, színes, ütőerőben is veszélyes játékos volt Jánosi. Mérkőzésről mér­kőzésre hívta fel magára a fi­gyelmet Molnár, aki sokoldalú játékával és helyezett ütéseivel értékes tagja volt a csapatnak. A legfiatalabb játékos, Buzek, nem okozott csalódást, félelme­tes ütései és jó sáncolásai emelték a játék színvonalát. Flórián, Tüske, a feladó szerep­körben megállták a helyüket, s a tőlük megszokott, jó teljesít­ményt nyújtották. Kisebb inga­­­dozásoktól eltekintve, Lantos,­­ Sárosi, Bodó, Czafik és Prouzn­­ játéka sem okozott csalódást.­ Mint cserejátékosok hasznos­­ tagjai voltak az együttesnek,­ megoldották feladatukat. A jövő .­­ A Világ Kupa is megmutatta,­ milyen rohamos fejlődés ta-­­pasztalható ebben a sportágban­ is. Csapatunk nemzetközi él- 1 vonalhoz való tartozása meg-, követeli tehát, hogy a jövőben­ még erőteljesebb legyen a csa-­­­pat felkészítése, mert a közele-­­­dő világbajnokságon csak így­­ tudunk majd helytállni. Maga-­­ sabb szintre kell emelni és sok-­­ oldalúbbá kell tenni a válogatott­ edzéseit és a klubedzésekkel­­ összekötve több egyéni , foglal- l­kozást kell beiktatni, például a­­ nyitásfogadás irányításánál és­ a támadás színesebbé tételénél.­­ Fontos tapasztalattal szolgált­­ a Világ Kupa az utánpótlás­­ szempontjából is. A ki­válasz-­­ tásnál továbbra is keresni kell­­ azokat a magas, ruganyos, moz­­í­gékony fiatal játékosokat, akik­­ jó ugrók és egyben jó mezőny-­­ játékosok is, akik ki tudják­­ használni az új szabályok adta­­ lehetőségeit. A problémák megoldása nem­­ távoli cél, hanem már most­­ napi feladattá lépett elő, annál­­ is inkább, mert a Világ Kupán­­ részt vett 11 nemzet csapatá-­ nak szereplése megmutatta,­­ hogy milyen küzdelmekre,­­ meglepetésekre számíthatunk a­­ jövő évi világbajnokságon. Er-­­ re pedig már most kell készül-­­ nie férfi röplabda-válogatot- j tunknak. Csécsey József . Szombat du, fél 3 órakor KOMLÓS VILMOS EMLÉKVERSENY Műsorral egybekötött amatőr verseny.

Next