Népsport, 1966. január (22. évfolyam, 1-21. szám)

1966-01-03 / 1. szám

M­i történt agota. (Ne gondoljon senki arra a „gurításra’’, amelyet más szóval füllentésnek is neveznek. He­­rentden a valóságban gurítanak, mégpedig a tekebajz­okság leg­magasabb fokán — az NB I- ben.) „Most még csak a vázakészí­tés megy Herenden, de ..ír­tuk ezelőtt közel nyolc eszten­dővel. A „de” szócska azt je­lentette, hogy ebbe nem nyug­szanak bele. Akkoriban a sport­kör vezetői még csak ábrándoz­tak arról, hogy egykor a váza­­készítés mesterei a sportolásban is megállják a helyüket...­ ­ A golyó vonzó ereje A fizika törvénye azt bizo­nyítja, hogy a nagyobb tömeg vonzza a kisebbet. Herenden megdőlt ez a fizikai törvény. A kis golyó vonzotta a nagyobb tömeget, az embert. Hogy ho­gyan történt? Éppen emiatt lá­togattam el Herendre. Mégiscsak nagy dolog az, hogy egy ilyen kis sportkör eljut a legmagasabb fokig. A tekeszakosztály ver­senyzői az idén ott küzdenek majd az ország legjobbjai kö­zött. A régi vezetőség tagjai közül már nem találtam senkit. Idő­közben visszahúzódtak a sport­kör vezetésétől. Új ember került a sportkör élére. A fiatal Bédi Imre. Vele beszélgettem. — Bizonyára nagy az öröm__ — indítottam el a szót. — Nem tagadom — folytatta Bédi Imre —, még álmodni sem mertünk róla, amikor négy év­vel ezelőtt a sportkör elnöke lettem. — Hogyan kezdték? — Az úgy volt, hogy nem mindenki született futballistá­nak. Egy kis hasznos szórako­zásra pedig sokan vágytak. A falusiak kedves mulatságát, a tekét választották sokan az üzem dolgozói közül. Megépült a kettes pálya. Először csak úgy maguk között gurigáztak. Azután egy-egy üzemegység ki­hívta a másikat. — A versengés közben — folytatta a sportköri elnök — kitűnt, hogy egyik-másik ver­senyző igen ügyesen döntögeti a bábukat. Elindultak a járási baj­nokságban ... Ki hitte volna, hogy ilyen hamar átlépnek az NB 1 kapuján? — Oktatta őket valaki? — Nincs edzőjük. A legjobb játékos, Etlinger János magya­­rázgat nekik. Meg is fogadják a tanácsait. — Hányan tököznek rendsze­resen a gyárban? — Körülbelül százötvenen. Nem is félünk az utánpótlás miatt. (Úgy vélem, megérdemli a most már NB I-es csapat, hogy felsoroljam a versenyzők nevét: Etlinger János, Molnár Károly, Rieth Ignác, Staub Pál, Kauf­­mann Ottó, Fuchs Róbert, Né­meth József, Gaschler Emil, Kovács Emil.)­ ­ A labda mindenütt gömbölyű Amikor nyolc évvel ezelőtt Herenden jártam, csak a labda­rúgó-szakosztály működött rend­szeresen­­, de nagyon siralma­san. Előfordult, hogy a járási bajnokságban nyolc mérkőzésen keresztül egyetlen gólt sem tudott rúgni a csapat, viszont annál többet kapott — No, és mi van a labdarú­gókkal? — fordítottam a beszél­getésen. — Most már mégsem va­gyunk olyan pofozógépek, mint akkoriban. A járási bajnokság kilencedik helyén végeztünk, de mi ennek is örülünk. Nálunk nincsenek olyan játékosok, akik ne az üzemben dolgoznának. Azért pedig, hogy feljebb ke­rüljünk, nem akarunk idegen­ből jött jobb játékosokkal ékes­kedni. A labda mindegyik osz­tályban gömbölyű. Lehet azt kergetni jó kedvvel minden fo­kon. A mieink pedig azt teszik. Egyszeribe belemelegedett Bendi Imre. — Fodor József edzőnek az az öröme, hogy neveli a fiatalokat. Jó munkáját bizonyítja, hogy a fiatal Merczelt most vitte el az NB I-es Győri ETO, Kanczlert pedig a keszthelyiek igazolták. Sajnáljuk őket, de hát ennek így kellett történnie. Egyszer talán a mi fiataljaink is fel­jebb lépnek. Minden a rendel­kezésükre áll. Két évvel ezelőtt felújított, kitűnő füves pálya, kifogástalan felszerelés.­ ­ Egyszer talán a nők is — Milyen szakosztályok ala­kultak az utóbbi években? — Férfi kézilabda, asztalite­nisz és röplabda. Sajnos, terem­­hiánnyal küzdünk, és ez akadá­lyozza az asztaliteniszezők rend­szeres sportolását. — Sok nő is dolgozik a gyár­ban. Azok nem sportolnak? — kérdeztem. — Ez nagyon érdekes kérdés — válaszolta nevetve a sport­köri elnök. — Hétköznap szíve­sen kézilabdáznak, de vasárnap nem jönnek el. Az a baj ugyan­is, hogy nem a faluban lakik a nagy többség. A vasárnapot szeretik otthon tölteni. Azt hi­szem azonban, hogy most jó kezekbe kerültek. Kislaki Erika azon fáradozik, hogy rábírja őket a rendszeres versenyzésre. Lehet, hogy sikerül neki... Eddig tartott a beszélgetésünk. Nem kétséges, hogy nagyot léptek előre Herenden ... Tari István can­cóon aurítanak az idén HERENDEN... A legfiatalabbak alkalmi lövészversenyén Amikor a puska nagyobb, mint Peti­t A gavalléros nyilatkozat — Kásás, tudsz te úszni? — Az is valami? — Akkor kérj te is jegyet Holly bácsitól, és holnapután versenyzőnk egyet kutyában, jó? A válasz kedvező volt, és egy­­gyel többen indulnak el hol­napután a Császárban az MHL Központi Lövész Klub ifjonc légpuskásai közül, hogy részt vegyenek a sokoldalú lövészfel­­készítésben. A postás a sok üdvözlőlap kö­zött ugyanis ilyen szöveggel ír­takat is széthordott az óév vé­gén a Marczdibányi téri lőtér környékén: „Január 2-án reggel 9 órára kérjük, jelenjen meg a klubhe­lyiségünkben.” — Nem tudod, mit akarnak? — kérdezgették a korán jövők egymástól. — Fogunk lőni is? Aztán alig fogtak hozzá vagy húszan a szilveszteri tv-műsor megtárgyalásához, megérkezett Holly Ferenc, a fiatalok patró­­nusa, hogy bejelentse: — Azért küldtünk mindenki­nek meghívót, hogy rendezzük a versenyre való felkészülés előtt sorainkat, és akik valami ok miatt elmaradtak, újra puskát vegyenek a kezükbe. Most pe­dig hallgassátok meg Ágoston Imre mesteredzőt, hogyan is kell álló testhelyzetben a tízes­be lőni. Rövid előadás következett ez­után, és hogy Ágoston Imre ért a gyerekek nyelvén, azt az is bizonyítja, hogy fél órával ké­sőbb a 15 méteres légpuskale­­állásokban már úgy próbálgat­ták a lövészcsemeték, ahogyan azt a mester mondta és mutatta. De hát ilyenkor előfordul azért még egy-két nehézség. Egy pöttöm legény viaskodik v­agy elszántsággal egy nála csaknem nagyobb fegyverrel. Hornyai Peti még csak most lesz 11 éves, először jött Holly bácsihoz, akiről már öreg lövő­nek számító bátyja, mától kezdve Hornyai I, annyi jót mesélt. Csak hát még egy ki­csit nehéz neki a légpuska. De a többiek nem hagyják cserbe kis pajtásukat. Röpködnek a számok, a kettes. .. huszon­­ötös ... az könnyebb. Végül aztán Holly Ferenc el­dönti a javaslatokat és a rak­tárba szalaszt egy gyereket a legkönnyebb fegyverért. A töb­bi azután már gyerekjáték, hi­szen a legjobb lövőnek szá­mító Pintér Laci veszi pártfo­gásba Petit. Nyolcan állnak egyszerre lő­állásba és öt próba után kerül sor a húsz értékelt lövésre. A 12 éves Pintér mindjárt igazolja is, hogy nem hiába vezetőségi tag a lérgpus­­kás-szakosztályban, aki két éve ugyanúgy kezdte, mint most a kis Hornyai, azaz Hornyai Is. Fölényes biztonsággal nyeri a kis házi versenyt és így szerez megbecsülést az „erősebb” nem­nek, amikor megelőzi a máso­dik eredményt elérő Szatmári Enikőt. Amikor gratulálunk sikeré­hez, szerényen hárítja el ma­gától a dicséretet: — Én lőttem már ennél job­bat is, de a Szatmárit tessék az újságba beírni, mert ő még csak szeptember óta jár lőni. A gavallérhoz illő válasz után álljon itt a végeredmény. A ne­veket talán nem árt megje­gyezni, hiszen a múlt évi or­szágos pus­kásbajnokok közül öten ugyanitt és ugyanígy kezd­ték lövészpályafutásukat. Lá­nyok: 1. Szatmári 20/133, 2. Nagy 20/98, 3. Gellér 20/70. Fiúk: 1. Pintér 20/145, 2. Földi 20/130, 3. Farkas 20/127. – Hétfő, 1966. január 3. Néhány nap itthon csak az ünnepekre ruccant haza, s most, vasárnap már in­dult is vissza, Lipcsébe. Döme Gábor vívómestert a munkája oda szólítja. Az új év elejéből nem illik lefaragni egyetlen na­pot sem. Döme Gábor ifjúsági válogatott ka­rdvívót elég sokan ismerték, akik pedig nem, azok­nak néhány mondatban bemu­tatjuk. Huszonhárom éves, az Angyalföldi Sportiskolában kez­dett vívni, majd az Újpesti Dó­zsa színeiben versenyzett. A Testnevelési Főiskola vívómes­terképzőjét az elsők között vé­gezte. Ifjúsági válogatott volt kardvívásban, tavaly Bécs vá­ros bajnokságán ötödik, koráb­ban az eisenachi nemzetközi versenyein második a lengyel Odiyra mögött. Háromnegyed éve Lipcsében a DHJK egyik vívómestere. — Reményteljesen induló versenyzői pályafutást ha­gyott felibe fiatalon, nem fáj ér­te a szíve? — Kicsit fáj. De azért nem vészes. Nekem életcélom volt, hogy vívómester legyek, ez tel­jesült, így könnyebb a szakítás. — Tanítványai? — Egyelőre az NDK váloga­tottjának néhány tagja: Dirnho­­fer, Falkenstein (Tanzer), Paul, Hornkohl... de ők még Kecs­kés Pista bácsi neveltjei. Én most kezdek majd egészen kez­dőket tanítani az új évben. — Fiatalsága nem volt aka­dálya „mesterségének”? — Nem. Nem vettem észre. Homkohlék nem is olyan régen ellenfeleim voltak a páston, jó barátok vagyunk, és igyekszem a tőlem telhető legjobbat adni. — Valami új az NDK vívásá­ban? — Miután az olimpián két német csapat lesz, nagyon igyek­szünk. Eddig az NDK vívóit ki­szorították a közös olimpiai együttesből az NSZK verseny­zői. Az olimpiai részvétel lehe­tősége most adott, s ez kötelez. — Használ valamit hazai tapasztalataiból? — Hogyne. A múlt évi fel­készülésben még mint ver­senyző végig részt vettem ide­haza. Amit tapasztaltam, azt most igyekszem kamatoztatni. Remélem, sikerrel. A lehetősé­gek adottak. Nem szeretnék na­gyot mondani, de az az érzé­­sem, Európában egyedülálló az a tökéletes technikai felszerelés, reflexmérőtől a különböző erő­fejlesztő masinákig, ami Lipcséd­ben rendelkezésünkre áll. — Mi volt a legnehezebb? — Áthidalni a nyelvi nehéz­ségeket. De úgy-ahogy már si­került. Legutóbb már fel is szó­laltam egy értekezleten — óriá­si sikerem volt. Mindenki gra­tulált, és azt, mondta: ilyen mu­latságos évi beszámolót régen hallott. 56 MÉRKŐZÉS - sok szép röplabdasiker Baján Reggel hatkor indul, este ki­lencre tér haza. A hét végét vo­naton utazással tölti. Felesége gyakran elkíséri, s ilyenkor együtt „a család’’: a házaspár és Mátrai Sándor százados fiai, a Bajai Honvéd röpla­bdásai. A százados gondok idején is mo­solygós, kerek arca 1965-ben többször különösen felderült. Csapata nemcsak bajnokságot nyert az NB II-ben, hanem be­jutott az MNK nyolcas döntő­jébe is. A bajai röplabdázok si­kereire méltán figyeltek fel az illetékesek. A szakosztály ma­gas elismerésben részesült, a honvédelmi minisztertől kapott dicséretet A híres, tésztával együtt fő­zött halászlé és a kosárlabdázók eredményei után a röplabda is mind jobban hozzájárul a vá­ros jó hírének öregbítéséhez. Régebben érthetően Budapestre, tehetségüket jelezve, a váloga­tottba vezetett a bajai röplab­dázok útja. A különböző egye­temeken, főiskolákon továbbta­nuló III. Béla gimnazisták, Gá­los, Lantos vagy Tüske, a válo­gatott állandó tagjai, mások él­vonalbeli csapatok erősségei let­tek, magát a várost pedig jó ide­je a röplabda egyik vidéki fel­legvárának tekinthetjük. A fel­legvár egyre erősödött, a taní­tás előtti reggeli edzéseken már diákokkal is nagyszerű csapat­tá fejlődött a Bajai Honvéd. — ötvenhat mérkőzést ját­szottunk 1965-ben, és úgy ér­zem, valóban jól szerepeltünk — mondta elgondolkozva Mátrai Sándor, aki 20 éve az egyik el­ső magyar röplabdacsapatban, a Ganz TE-ben játszott. Ott, ab­ban a klubban, amelyiknek ap­ja 35 éven át volt egyik veze­tője. Mátrai Sanyi barátunk, névrokonával, a labdarúgóval el­lentétben — nem szégyen ezt mia már bevallani — nem vitte sokra a sportban. Helyette „fiai” ostromolják a válogatott­ság, az élvonal kapuját Petre­­kanics Máté — most harmadik gimnazista — már a válogatott keret edzéseire is hivatalos, a másik Bajára visszatért játékos, Páncsoty István társaságában. De ott van az 1950-es születésű, 196 centiméter magas Bogár Gé­za és néhány másik társa. — A harminc, egész éven át igen szorgalmasan készülődő já­tékosból álló szakosztályunkat szeretnénk tovább erősíteni — mondta a tervekről Mátrai Sán­dor. — A kétévenként ismétlő­dő toborzást már az általános is­­kolában megkezdjük. A röplab­­daszakos tornászbajnok Schmidt Lajos után Garamvölgyi Má­tyás is visszatér júniusban a Testnevelési főiskola elvégzése után Rajtuk kívül néhány ka­tonai szolgálatra bevonult fiatal röplabdást irányítottak Bajára, s úgy látszik, hogy Tüske Fe­renc, a válogatott is hazajön a nyáron, már végzett állatorvos­ként. De az erősítések mellett az edzéseket sem hanyagoljuk el. Mi a rendszeres, naponta két­szer végzett edzésnek köszön­hetjük sikereinket, és ezt a munkát folytatjuk a jövőben. így éli világát a röpla­bdasport egyik, azaz inkább, sajnos, egyetlen vidéki fellegvára, ahol Mátrai százados a bajai legé­nyek kapitánya I V. D. Egy arc a seregből Többen azt hitték Hasz­­szán Attiláról a vivósereg­­szemlén, hogy korengedé­­lyes. A termete csapott be mindenkit, mert a BVSC úttörő korú tőrvívója mel­lett mindenki más egészen „Vlaszovnak” látszott. — Ezek a nagy laklik előnyben vannak velem szemben, de azért nem fé­lek tőlük — mondta, és ment és — győzött. — Na ugye? — mondta aztán — reflexen múlik az egész és a komoly edzésen. Arról is beszélt, hogy jó ez a verseny, mert ilyen nagy esemény az ő korcso­portjukban nemigen van. A terveiről azt mondta: — Első és legfontosabb tervem — megnőni. A töb­bi ehhez képest másodran­gú , majd ismét vívott, ismét egy „lakk­*’ ellen­, megint győzött. Bár vé­gül aztán nem nyer­te meg a versenyt, de ahogy vívott, küzdött, úgy láttuk, megnő. (v­b.) yssssssssjy^fsssssssssssssssssssssssssssssX Negyvenezer játékos Talán csak most kezdett a szélesebb sportközvélemény iga­zán odafigyelni a kézilabda­sportra, miután női válogatot­tunk Dortmundban kiharcolta a világbajnoki aranyérmet. Pedig a sportág már eddig is megérdemelte a figyelmet, hi­szen hazánkban a labdarúgást követően a legnagyobb létszá­mot mozgatja meg. Ennek iga­zolására fordultunk Szemes László főtitkárhoz, érdeklődve egyben a jövő terveiről is. — Az országban mintegy negyvenezer igazolt versenyző kézilabdázik — kezdte a főtit­kár — 2800 szakosztályban. Saj­nos, a csapatok létszámát­ ille­tően pillanatnyilag nincsenek pontos adataink, azt hiszem azonban, ezt a számot kitűnően érzékelteti az a tény, hogy az idén 741 csapat versengett a 13—15 évesek korosztályában, s mintegy 650 a 16—18 éveseké­ben. — Valóban, kézilabda-pályá­val szinte mindenütt találkoz­hatunk az országot járva, is­kolaudvaroktól kezdve sok­szor egészen a legapróbb kis faluig.­­ Az ország mintegy 120 já­rásából 76-ban folyik járási baj­nokság kézilabdában, nem egy helyen kétcsoportos is. Ha pe­dig még valamilyen módon al­kalmunk lenne felmérni, hogy hány ember űzi ezt a sportágat alsóbb szinten, üzemi, iskolai bajnokságokban, akkor vélemé­nyem szerint meglepően nagy létszámot kapnánk. — A minőségi osztályok mennyi sportolót foglalkoztat­nak? — Az NB I-ben 14—14, az NB II-ben pedig 36—36 csapatot fog­lalkoztatunk. Ezzel a létszám­mal indul 1966. április 10-én a bajnokság. A következő évre azonban az NB II-ben létszám­­emelést szeretnénk végrehajta­ni, tizennégyes létszámra emelni az egyes csoportokat, ez tehát összesen újabb 12 csapatot je­lent majd.­­ Amint egy korábban em­lített adat bizonyítja, a sport­ág helyzete az utánpótlást te­kintve is megnyugtató. Mi­lyen újabb tervek vannak a fiatalok foglalkoztatására? — Az Országos Ifjúsági Kupa mennyiségileg kielégítő volt már az idén is. Jövőre azt sze­retnénk elérni, hogy minőségé­ben, tartalmában is­ nagyobb rangra emelkedjék. A kiválasztó versenyek idei sikere is azt mutatja, hogy ezen a téren még óriási lehetőségek vannak. Létszámemelésre is gondolunk, ám még fokozottabb gondot kell fordítanunk az itt feltűnt fiatalok további figyelemmel kísérésére, hiszen hosszabb tá­von csak így mutatkozik meg az igazi haszna ennek a ver­senyformának. A jövő év egyik újdonsága lesz különben az is, hogy sportágunkban először ke­rül sor az úttörő olimpia ver­senyeinek lebonyolítására. Vé­leményem szerint ez tovább szélesíti és erősíti sportágunk alapjait.­­ Az utánpótlás-versenyzők nemzetközi foglalkoztatására is vannak elképzelések? — Igen. Augusztus közepén női junior válogatottunk a ro­mánokkal találkozik, a férfiak pedig decemberben a Duna Kupa-mérkőzéssorozaton vesz­nek részt. Mellesleg nagyválo­gatottjaink programja is igen gazdagnak ígérkezik. A férfiak világbajnoki selejtezőket ját­szanak márciusig, a további találkozók pedig komoly segít­séget nyújtanak nekik a világ­­bajnoki felkészülésre, természe­tesen amennyiben továbbjutnak. Világbajnok női együttesünk­nek is lesz alkalma megőriznie frissen szerzett babonait. * Állandó utánpótlás-bázis Újabb VB előtt a kézilabdasport NYILATKOZIK A SZÖVETSÉG FŐTITKÁRA ZOLI BÁCSI Egyik ismert labdarúgónkkal sétáltunk a Körúton. Arról be­szélt, hogy kislányának kinőttek az első tej fogai. Hirtelen mo­solyra derült az arca, s nagyot köszönt egy szembejövő idő­sebb férfinak. — Csókolom, Zoli bácsi. A szembe jövőn vattakabát volt, s a vasboltba igyekezett. Egy pillanatra megállt. — Szervusz, örülök, hogy lát­lak. Gratulálok a góljaidhoz. — Köszönöm, Zoli bácsi. Ismertük mi is Varga Zoli bácsit, de hallgattunk, hadd mondja el a játékos, mit is tud Varga Zoli bácsiról. — Lehet annak vagy tíz éve is már, hogy először találkoz­tam vele — így a játékos. Én a BLSZ II. osztályban játszot­tam. Zoli bácsi látott egyszer, s odajött hozzám. Arra kért, hogy jöjjek el a legközelebbi utánpótlás-seregszemlére, köze­lebbről meg akar ismerkedni velem. Kis füzet volt nála, ki­pipálta a nevemet és elment. A „triálon” persze ott voltam, s nagyon szerettem volna jól játszani. Sikerült, mert beke­rültem a pesti utánpótlás-ke­retbe. Jól ment a játék, s a kö­vetkező évben megkeresett az egyik NB I-es klub és átiga­zolt ... Eddig a történet, közben rót­tuk tovább az utat, s eszünkbe jutott egy másik kép. Novem­ber közepén kinn jártunk a Czabán Samu téri pályán. Nagy hó esett és hideg is volt. Lassan gyülekeztek a játéko­sok. Bevalljuk, egyiküket sem ismertük, többségük a BLSZ I. és II. osztályában játszik. Ma még névtelenek. Edzést nem le­hetett tartani, s azzal búcsúz­tak Zoli bácsitól a résztvevők hogy tavasszal újra összejön­nek. Biztos lesz köztük néhány olyan labdarúgó, aki rövidesen a legjobbak közé kerül et. Zoli bácsi nem tartozik egy klubhoz sem. Társadalmi mun­kás. A BLSZ munkáját segíti. — Az én szívemben nincse­nek színek. Az egész magyar labdarúgásért szeretnék tenni valamit — rablja. Minden kis csapatot ismer, fejből tudja valamennyi fővá­rosi labdarúgópálya méretét, cí­mét. Ha egy kis ideje van — a tehertaxinál gépkocsivezető —, máris szalad az edzéseikre, mér­kőzésekre. Már 60 felé jár, de töretlen lendülettel kutatja a kis csapatok legtehetségesebb labdarúgóit. — Akkor vagyok legboldo­gabb, amikor megyek az utcán és ezek a meglett nagydarab fiúk „csókalomot” köszönnek nekem, s ha képeslapot kapok valamelyik portyázó csapat tag­jaitól. Számomra ez a leg­nagyobb öröm. Szeretnék még sok fiatalt átsegíteni a lámpa­lázon, s hozzásegíteni ahhoz, hogy megtalálják helyüket a magyar labdarúgás nagy csa­ládjában. Könyvespolc Szakonyi Károly: Férfiak. No­vellák (Szépirodalmi). Julián Szemjonov: Veszélyes játék, regény (Európa). Vámos Imre: Európai utazá­sok (Magvető). ----------­SORON KÖVETKEZIK TÖBB NAPOS ESEMÉNYEK Egész héten, jégkormon­­­yozóink közül az FTC Franciaországban, a Kp. Építők Ausztriában sze­repel. CSÜTÖRTÖKÖN A nemzetközi négysánc­­ú.­onny utolsó részverse­nye Bischofshofenben: „vftt'Skorcsolyázóink toasrru°kban állnak rajt­hoZ SZOMBATON A Budapesti Úszó Szö­­vetség ú­sz­óverse­n­ye a Sportuszodában. SZOMBATON ÉS VASÁRNAP A síelők Budapest Ku­pájának fordulója a Sza­badság-hegyen: gyorskor­csolyázóink Berlinben és Madonna di Campullióbam szerepelnek. VASÁRNAP A férfi kézilabda Euró­pa Kupában Bp. Honvéd —Atletico Madrid vissza­vágó mérkőzés a Klapka utcában: az Újpesti Dózsa síugróversenye Mátrahá­zán: vívásban három fegy­vernem MNK-versenye; a 7. fordulóval folytatódik a sakk NB I és NB II. ssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssA,

Next