Népsport, 1966. augusztus (22. évfolyam, 157-178. szám)

1966-08-01 / 157. szám

Igazi kupaküzdelem volt (Folytatás az 1. oldalról) gól, amelyet hiba meg ne előzne. Persze, ez nem így van, mert a gólok többsége általában leszerelhetetelen, megállíthatatlan akciókból, másrészt védhetetlen lövésekből ered. Az NSZK úgy érte el első gólját, hogy J. Charlton fejjel Hallier elé tálalta a labdát, az ő lövésére pedig Banks hibásan, rosszul vetődött. Az angolok kiegyenlítő gólját megelőző szabadrúgást akkor végezték, amikor Dienst még a német játékosokkal állt vitában, nem is látta, hogyan rúgták el a labdát, s a nagy zavart kihasználva fejelt Hurst a hálóba. A vezető gól úgy esett, hogy szögletből érkezett a német kapu elé a labda, B. Charlton lőtt, Schulz szerencsétlenül nyúlt hozzá, valósággal Peters lábára tette, s az angol szélsőnek nem okozott nehézséget a góllá értékesítés. A német kiegyenlítő gólnál Dienst fordítva ítélt. Nem Charlton ugrott az ellenfélre, hanem a német játékos feküdt a szabályosan felugró angol alá. Az ötödik gólról még mindig folyik a vita: benn volt-e a Larda teljes terjedelmével a kapuban, vagy sem. Mi úgy lát- tuk, hogy nem volt benn. Este, amikor újra vetítették, megerősödtünk ebben a nézetünkben, de jellemző, hogy akik vagy húszan együtt néztük a filmet, Hét pártra szakadtunk. Egy bizonyos: a játékvezető gólt ítélt, a ezt fogadjuk el Lehetséges, hogy mégis neki volt igaza. .. A döntőa számok tükrében Most is készítettünk néhány adatból álló statisztikát. Hogy az angolok valamivel aktívabbak és gólratörőbbek voltak, azt azok a számok jelzik, amelyek arról tanúskodnak, hányszor vették célba a kaput eredményesen, avagy eredménytelenül. Az angolok 36 esetben próbálktoztak gólszerzéssel, a nyugatnémetek pedig 22-szer. A számok ugyan nagy különbségről tanúskodnak, azonban ehhez hozzá kell tenni, hogy az angolok jónéhány esetben elhamarkodottan, előkészítés nélkül, nem pozícióból lőttek, ugyanez viszont nem vonatkozik az NSZK játékosaira. Különböző szabálytalanság — legtöbbször gáncs — miatt az angolok 13, a nyugatnémetek 18 alkalommal végezhettek szabadrúgást. Az angolok háromszor, a nyugatnémetek egyszer jutottak szabadrúgáshoz kezezés címén, egyszer ítélt a játékvezető feltartásért az angolok ellen, végül pedig négyszer akadt meg lesállás miatt a nyugatnémet, egyszer pedig az angol támadás. Annak ellenére, hogy a gáncsok 13:13 aránya azt jelenti, hogy elég sok szabálysértés tarkította a küzdelmet, mégis igen sportszerűnek nyilváníthatjuk a játékot. Ugyanis egyetlen kirívó durvaság sem akadt, s azt se felejtsük el, hogy nem 90 percre, hanem két órára kell elosztani ezt a számot, ami már nem is olyan riasztó. Így kell küzdeni... El tudjuk képzelni, hogy a hasonló felfogásban játszók között is kialakulhat a szemnek sokkal jobban tetsző játék, olyan küzdelem, amelyben az erő, a lendület, a küzdelem és a játék aránya a játék javára változik meg anélkül, hogy az atletikus, a harcos elemek hatékonysága valamit is csökkenne. Sőt abban is bizonyosak vagyunk, hogy ez az arányváltozás tenné igazán tartalmassá a labdarúgást mint sportjátékot. Ezen a döntőn az arány mérlegének a nyelve nem a játék felé billent. Mégsem okozott nagy hiányérzetet, az annak tudható be, hogy a játékosok nem ismertek elveszett labdát, egy pillanatra sem adták fel a reményt a labda megszerzésére vagy visszaszerzéséért, itt nemigen csodálkozott rá senki sem az ellenfélre vagy a játékvezetőre azért, mert az ellenfél elsodorta, inkább megpróbált még keményebben megállni a lábán, vagy megtanulta, hogy fölöslegesen nem szabad dajkálni a labdát, mert azt elrúgják, vagy elveszik tőle nem is mindig a legudvariasabb módon. Fejezzük be most ezt az írást azzal, hogy Anglia megérdemelte a döntőn a győzelmet, mert közel egyenrangú, nagy ellenfelet sikerült legyőznie. Tabák Endre Így látták az angol játékosok Még néhány nyilatkozat, lapvélemény Tdvbeszélő-jelentésimrc. — London, július 31. A döntő után még néhány véleményt, nyilatkozatot gyűjtöttünk össze. Bobby Charlton: Majdnem „ellopták’’ tőlünk a győzelmet. A német gól előtt nem kellett volna szabadrúgást adnia a játékvezetőnek. Jackie bátyám ugyanazt a szabálytalanságot követte el a hosszabbításban és a játékvezető nem fújta le. Mindez azonban most már nem számít, nagyon boldogok vagyunk. Bobby Moore, csapatkapitány: Egy pillanatra sem volt vitás a győzelmünk, éreztem, hogy a hosszabbításban jobb erőnlétünk érvényesül majd, a németek már nagyon fáradtak voltak. Jimmy Greaves: Semmi sem számít most, csak az, hogy Anglia győzött. Jackie Charlton: Az álom valóra vált, ez a győzelem remélem elhalgattatta az összes kritikusokat. Denis Howell, angol sportminiszter: Nagy összeget, közel 500 000 fontot költöttünk erre a világbajnokságra. Megérte, mert a siker mindent felülmúl. Kamatostul visszakapjuk a VB-re fordított pénzt. Az érdeklődés hihetetlenül megnőtt a labdarúgás iránt. Gordon Banka Ramseyt igazolta a világbajnokság. Hunt tetszett nekem a legjobban, aki minden mérkőzésen átlagon felül játszott. Mit írnak az újságok? Sunday Times: „Ez az angol védelem jobb csatársort érdemelne. Győzelmünket főleg hátsó alakzatunknak köszönhetjük. Ramsey igazi csapatot kovácsolt össze, de hiányzanak az igazi játékosegyéniségek. Nem hisszük, hogy ez a csapat bárhol máshol bejutott volna a legjobb négy közé. Nem beszélve a győzelemről. Wembley és a hazai közönség nagy segítség volt.’’ — A lap a VB csillagaiként említi Beckenbauert, Colinát és Jasict, aki klasszikus stílusban búcsúzott el a Labdarúgástól. The Observer: „Anglia kétszer nyerte meg a Rimet Kupát. Először a 90 perc alatt, másodszor a hosszabbításkor. Amikor tökéletes erőnlétük, csapatszellemük diadalmaskodott. Az utolsó két mérkőzésen mutatott játék alapján megérdemeltük a világbajnokságot. Portugáliát nagyobb tudással győztük le, az NSZK-t pedig jobb fizikai képzettségünkkel. A nap hősei Moore, Ball, Hurst.” Sunday Mirror: „Anglia nemcsak a labdarúgás hazája, hanem a legjobb válogatott birtokosa is. A szombati nagy futball-dráma kiemelkedő pillanata az volt, amikor a svájci Dienst odament a partjelzőhöz, megkérdezte tőle, megadhatja-e a harmadik gólt. Ezután már tudtuk, hogy a világbajnokság itthon marad.’’ Sunday Express: „Le a kalappal Ali Ramsey előtt. Hosszú idő óta kritizáljuk módszerét, válogatását, de az eredmény őt igazolta. Neki volt igaza, amikor hangoztatta, ne ítélkezzünk a VB-döntőig. Ez a győzelem főleg Ramseynek köszönhető, mérsékelt képességű játékosokból nagyszerű csapatot hozott össze.” New of the World: „Hursx volt a döntő mérkőzés hőse, három gólt még soha senki nem rúgott világbajnoki döntőn, Banks és Moore szintén remekül játszott. Az NSZK válogatottjából Schulz, Overath és Held emelhető ki. A döntő bebizonyította, hogy a nyugateurópai futball túlszárnyalta a dél-amerikai labdarúgást.” Sunday Telegraph: „Tudás plusz rendszere mindig sikerre vezet. A döntő a várt, kemény kupaküzdelmet hozta, mindkét csapat közel egyforma felfogásban játszott. A Portugália elleni elődöntő érdekesebb volt. Anglia nyert, de csak az egyik szemünk nevet, a másik siratja az igazi, szép technikás futball halálát.” L. V. Herberger véleménye:pp fejlődött a labdarúgás Most is ugyanúgy lesik a véleményét, mint régen, amikor még aktív volt. Az 1854-es VB- győzelem után még sokáig vezette az NSZK válogatottját Sepp Herberger, de azután átadta a helyét Helmut Schemnek. A 68 éves edző azonban most is eleven kapcsolatot tart a labdarúgással. Ott volt a világbajnokságon is és igyekezett tanácsaival, észrevételeivel segíteni az NSZK válogatottját a döntőbe vezető úton. Herberger a VB után nyilatkozott. Mérleget készített. Az újságíróik arra voltak kíváncsiak, vajon lehetett-e fejlődést tapasztalni. Herberger természetesen látta az NSZK valamennyi mérkőzését, de ott volt a megnyitón, a Portugália— Magyarország, a Magyarország —Brazília és a Portugália—Brazília találkozón is. Nem tagadta: legjobban a portugál—magyar mérkőzés nyerte el a tetszését. — Csodálatos játék volt, amelyet nem másfél, hanem három órán át is szívesen néztem volna. Érdekesen ítélte meg Herberger a brazilok játékát. — Másokkal ellentétben nekem egyáltalán nem olyan lesújtó róluk a véleményem. Igaz, most nem voltak olyan egyéniségek a csapatban, mint régebben Didi vagy Zito, de a játékuk folyamatosnak tűnt. Nem cselezgettek annyit, mint régebben. Az a meggyőződésem, hogy Feola félig kész csapatot hozott Európába. Pelével kapcsolatban ezt mondta a nyugatnémet szakember: — Úgy láttam, hogy Pelé nem volt teljesen rendben. Máskor sokkal bátrabban játszott, most egy kicsit félénk volt. Érthető, hogy az ellenfél hadi tervének alapja elsősorban Pelének a semlegesítése. Ezt a feladatot a portugál Vicente már jól ellátta, de Pelével szemben mások is megállták a helyüket. Igen, ezt az európaiak nagyon jól értik. És a dél-amerikaiakat hamar ki lehet billenteni játékritmusukból, mint az a mieinknek is sikerült például Uruguay ellen. Nagyon dicsérte Eusebiót: — Bámulatos, ami ennek a játékosnak a lábában van! Érdemes lenne például közelebbről tanulmányozni azt, ahogyan egy szabadrúgást végrehajt. Mint csapatjátékos — nem túlságosan értékes. Ha azonban megindul, akkor ellenállhatatlan. Ezért kap teret és nyílik meg előtte az út. Végül ezeket mondta Herberger: — A labdarúgás fejlődött. Ezt mutatta az angliai világbajnokság. Változott a futballjáték. Az NSZK válogatottja — bár alulmaradt a döntőn — a legnagyobbat lépett előre. A mieink legtöbbször uralták a pálya középső felét. Megálltak viszont az angolok. Ezen a véleményemen nem változtat az a tény, hogy otthon tartották a Rimet Kupát. Olyan rendszert játszanak, amelyhez nem rendelkeznek megfelelő játékosokkal. Érmek érdekében feláldozták az igazi angol stílust. A koreaiak megmutatták, hogy rövid idő alatt milyen óriásit lehet fejlődni. Számomra a legnagyobb csalódás Olaszország szereplése volt. 44 Hétfő, 1966. augusztus 1.3 Az angol gazdasági élet nem örvend a legjobb egészségnek. 1•55 A gyengélkedőt a leg-V~ffa3~ képzettebb or‘wyVSzínECy ték kezelésbe és most különböző injekciókkal kísérleteznek. Hogy elérik-e a megfelelő hatást, azt majd csak a jövő fogja megmutatni. Az egyik ilyen medicinának a bérek és az árak befagyasztását tartják, amelyről az elmúlt napokban a lapok az első oldalon hoztak óriási cikkeket. A világbajnokság most nagyon jól jött a kormánynak, mert legalább átmenetileg elterelte a figyelmet a főkérdésről. Azt szeretnék, ha a világbajnoki cím mámorában még jó ideig csak Bobby Charlton, Banks, Bobby Moore és társai, nem pedig a kormány akciói foglalnák le az egyszerű angol figyelmét. Stanley Rous, a FIFA angol elnöke mondott beszédet a Royal Gardenben megrendezett fényes világbajnoki banketten, amelyben keresetlen szavakkal mondott köszönetet mindazoknak, akik hozzájárultak valamilyen módon a nagy sikerhez. Ezen a banketten , amelyen többek között részt vettek a négyes döntőben szerepelt játékosok, játékvezetők, valamint a hivatalos és közéleti személyiségek, élükön Earl of Harewood-dal, az angol szövetség tiszteletbeli elnökével — mondotta el többek között a FIFA elnöke, hogy ezt a VB-t nemcsak óriási méretei, hanem néhány remek mérkőzés, mint például a wembleyi elődöntők és a döntő, valamint a Magyarország—Brazília találkozó fogja igazán emlékezetessé tenni. A mi számunkra pedig különösen örvendetes, hogy az angol közönség, amely nagy tömegekben jelent meg a mérkőzésen, a nézőtéren. A banketteknek az az egyik jellegzetessége, hogy azokon ajándékokat, kitüntetéseket adnak át. Ez a bankett sem különbözött ettől. A mámor szombaton éjjel kerítette hatalmába igazán a tömegeket és Wilson miniszterelnök, amikor a bankett szünetében a világbajnokok csoportjában megjelent a Royal Garden Hotel erkélyén, nyugodtan pöfékelhetett a csibukjával. Boldogan fogadhatta a sok ezernyi tömeg örömujjongását, s ha azt hitte, hogy ez neki szól, akkor ezen az éjszakán, ha későn is, nyugodtan hajthatta álomra a fejét. Bár... A helyi viszonyokkal ismerősök, azt tartják, hogy a londoniak inkább a másik Wilsonnak tapsoltak, aki a pálya baloldalán játszott, egészen eredményesen ... Jlendvíd SZtvál'lMlMJ A miniszterelnök nyugodtan pipázhat "" Új szerelem — a labdarúgás valósággal beleszeretett a futballba — jelentette ki Stanley Rous. Mi magyarok annyiban lehetünk boldogok, hogy a mi csapatunk is e „szerelem” tárgya volt egy jó darabig. S talán nem is volt túlságosan szép tőlünk, hogy aránylag hamar vetettünk véget ennek a szerelemnek. Az bizonyos, hogy az angolok még ma sem ábrándultak ki belőlünk, a nagy érzés, amelyet kiváltottunk belőlük, még mindig hat, különösen Liverpool vidékén. Szombaton este Wembleyből elmenőben a kijáratnál összetalálkoztam egy liverpooli szurkolóval, akivel ott igen jó barátságba keveredtem. Boldogan mondotta: — Ezt bizony maguk szebben, mi viszont jobban csináljuk ... Azt hizem, teljesen igaza van. Hogy a FIFA elnökének gondolatmenetébe kapcsolódtam: a „szerelemben” az sem baj, ha keményebb az ölelés... Nagy megdöbbenést keltett Anglia-szerte, hogy az angol labdarúgás legendás hírű harcosát, Matthewst a Stoke City három játékosával együtt súlyos autóbaleset érte. A jobbszélsőnek három bordája is eltörött, és egyéb más olyan sérüléseket is szenvedett, hogy a mérkőzés délelőttjén műtétre került a sor. Azután hogy a műtét utáni altatásból magához tért, kérte a tv beszerelését, és orvosi felügyelet mellett végignézte a játékot. A legjobb kapus címet és az ezzel járó értékes ajándékot a szovjet csapat veteránja, Lev Jasin kapta, s hogy mennyire egyhangú egyetértésben születhetett „Hurst is the hammer” — Hurst, a kalapács, mondják most az angol vasasok csapatának körében, a West Ham United berkeiben arra célozva, hogy mint egy kalapács, úgy csapott le a német védelemre az angol csatár és törte szét a kaput elzáró reteszt. Az angol vasasok, akik akárcsak a budapestiek, minégy esztendővel ezelőtt megírtuk, hogy amikor Chile válogatottja bejutott a legjobb négy közé, milyen hal ". A nagy ajándékozás pillanatai meg a döntés, arra a legjobb bizonyíték, hogy azon a banketten, ahol a fénypont az új világbajnok üdvözlése volt, ez a kiváló szovjet fiú kapta a legdübörgőbb tapsot. A gólkirálynak járó ezer font Eusebio zsebébe vándorolt. Annak a klubnak (amolyan rulett, és kártyaklub-féleség ez), az elnöke, amely felajánlotta ezt a hatalmas öszszeget, üdvözlő beszédében mindjárt meg is invitálta a gólképes portugál csatárt, hogy lehetőleg még ezen az éjszakán jöjjön le a klubba, szívesen és örömmel várják. Eusebio udvariasan fogadta a meghívást, de persze inkább hazatért. Tőle ugyan nem fogják visszanyerni az ezer fontot. Az NSZK, a Szovjetunió és Portugália csapatának járó ajándékokat a csapatkapitányok, Germano, Seeler, Voronyin, az angolokét pedig a játékosok unszolására a tizenegy kovácsa, A. Ramsey vette át. Neki ezen az estén semmiféle ajándékot nem adtak át. Meg kellett elégednie azzal, hogy amikor átvette a játékosokat illető ajándékokat, a csapat rázendített az ismert dalra. „He is a jolly good fellow”, ami magyarul körülbelül így szól: „Ő egy szeretetre méltó fickó ...” A. Ramsey, ez az eléggé zárkózott ember, meghatott boldogsággal hallgatta a dalt. Az ördög sem tudja, mitől tudnak meghatódni ezek az angolok ... Itt Londonban viszont esett az eső és hideg szél fújt. Határozottan sajnáltam az elázott hölgyet. — Sose sajnáld — szólalt meg barátom, akivel együtt láttuk a jelenetet —, hozzá vannak ezek szokva, hiszen itt a pályán gyakran eláznak a hölgyek, meghívót, hanem a Charlton gyerekek édesanyjának társaságában, a bankett terem előtti helyiségben üldögéltek. Időnként megjelentek ők is egyedül, avagy férjeik társaságában a Royal Garden Hotel erkélyén, s örömmel fogadták a tömeg tapsát, elvégre nekik is van valami részük abban, hogy férjeik megfelelő erőnléti állapotban kerültek a döntőbe. Volt ennek a lakomának azonban egy egészen érdekes, különös vendége. Egy fehér-fekete foltos, nagyon kedves kutya. Ő volt az, aki megtalálta az elrabolt aranykupát, így jutott tehát be a bankettre a kutya. És még mondja valaki, hogy Anglia mereven ragaszkodik a hagyományokhoz. A döntőnek rengeteg érdekes színfoltja volt. Én el vagyok ragadtatva az angol közönségtől. Függetlenül attól, hogy vezetett-e a csapat vagy vesztésre állt, jó hangulatát semmi sem óhajtotta le. Amiért nálunk például majd szétrobbannak a szurkolók a dühtől, ők kedélyesen fogják fel. Volt például a mérkőzésnek egy szakasza, amikor a svájci játékvezető sorozatosan tévedett. Nem szidták, nem rázták az öklüket, hanem egy igen fülbemászó dallamú nőörömében beúszott a hatalmas szökőkút víztárolójába, így fejezte ki örömét és csodálatát a hatalmas fegyvertény fölött. Most, a jelenet megismétlődött Londonban. Ahogy átrobogott a téren a győzteseket szállító autóbusz, egy hölgy beugrott a világszerte ismert Piccadilly szökőkútjának víztárolójába. Ezt a produkciót feltétlenül többre kell értékelnem a santiagói hasonlónál. Ott ugyanis kánikula volt, s a hűsítő víz bizonyára jól is esett a hölgynek. —~ Furcsa szokások Néhány angliai furcsaságról már beszámoltam. Azt hittem, hogy ezzel tulajdonképpen ki is merült a furcsaságok tára. Ám tévedtem. Az említett bankettre nagyon sokan voltak hivatalosak. Többek között azoknak a városoknak a polgármesterei, ahol a mérkőzéseket játszották, valamint a londoni kerületek tanácsának elnökei is. Sikerült tehát bejutnia néhány hölgynek a díszterembe, ahol rajtuk kívül csak férfiak jelentek meg. Dehát ezek a hölgyek, a polgármesterek, tulajdonképpen férfiaknak számítanak. Mivel a játékosok feleségei között egyetlen polgármester sem akadt — ilyen tisztséghez ők még túlságosan fiatalok —, nem kaptak fát énekeltek. Ez biztosan a játékvezetőnek is jobban tetszett, mert közismert, hogy a svájciak imádják a dalt „A bíró ilyen hülye” ... Így kezdődik a nóta szövege. Szerencsés ember a svájci, egyezte meg mellettem valaki. Ha ítéleteiben nem tévedett volna, szegényebb lnne egy svájci népdallal ... TABAK ENDRE -----A szurkolás élet és halál között Amikor Bobby Moore magasba emelte az aranykupát, az öreg harcos csak annyit szólt: — Nagyon boldog vagyok! Ezt az orvos mesélte el, mert idegeneket nem engedtek be hozzá. — Boldog vagyok, hogy az öreg harcos túl van az életveszélyen — ezt viszont Bobby Moore mondta, amikor értesült a balesetről. Lehet, hogy a győzelem meggyorsítja a teljes gyógyulást is?ros-kék színben játszanak, most különösen büszkék a klubjukra, mert olyan játékosokat adtak az angol válogatottnak, mint Hurst és Peters, a döntő négy góljának szerzőit, továbbá a csapatkapitányt, Bobby Moore-t, aki a banketten már át is vette a legjobb angol játékosnak ítélt értékes díjat. latlan lelkesedéssel rendeztek valóságos örömünnepet Santiago de Chilében. Egy hölgy éjfél tájban A piros-kékek a legboldogabbak -----így is lehet a bíró ellen... A történelem megismétlődik