Népsport, 1966. november (22. évfolyam, 225-244. szám)
1966-11-27 / 242. szám
LABDARÚGÁS, 1966 (II.) Bajnokcsapatunk ma a nemzetközi élvonalban A Vasas labdarúgóinak dicséretétől hangos már hetek óta a magyar sportsajtó. Érthető ez, hiszen a piros-kékek már három fordulóval a befejezés előtt elhódították a bajnoknak kijáró aranyérmet, s veretlenségüket a véghajrában is megőrizték. A siker okait már sokan és sokféleképpen boncolgatták. Az újságolvasók, a szurkolók már szinte betéve tudják, hogy a Vasasban kitűnő a baráti szellem, nagyszerű a játékosok küzdőképessége, s a 4—2—1-es játékrendszer, valamint a jó vezetés, a megfelelő szakmai munka szülte a nagy eredményeket, az újabb bajnokságot. Mi most egy kicsit visszatekintünk a múlba, hogy jobban megértsük a jelent. Bétor újítás Amikor két évvel ezelőtt Iilovszky Rudolf visszatért a Vasasba, nagy várakozás előzte meg tevékenységét. És az ügybuzgó, csupa szív edző nem keltett csalódást Örült, hogy ellentétben a régebbi időkkel, olyan alkotó légkör vette körül, amely serkentette az új feladatok bátor megoldására. Nemcsak hagyták, hanem segítették is az új tervek megvalósításában, így született meg a 4—2—4, s ezzel egyidejűleg folytatódott az a nagy megterhelést jelentő, sokrétű edzésmunka, amelynek Illovszky már évekkel előbb is követője volt Az átszervezett csapat a 4—2 —4-gyel eleinte bukdácsolt, s amikor heteken át mérsékelten szerepelt, egyre többen gáncsoskodtak, bírálták az edzőt, akinek a maga harcát nemcsak kívülállókkal, hanem a játékosokkal is meg kellett vívnia, mégpedig a jó szó, az erély, a határozottság, a meggyőzés eszközével. Aztán fordult a kocka. A Vasas belelendült, egyre-másra győzött, a munka egyre zavartalanabb lett. Az egykori bírálók dicsértek, már mindenki hitt az új sikerében, s végül a szakvezetés, a csapat, a sportkör elnöksége csatát nyert: a Vasas megnyerte a Középeurópa Kupát, s első lett a magyar bajnokságban! Az aranyérmet a megértésen, az összefogáson kívül elsősorban a derekas, tervszerű, alapos munka szülte. Az erőteljes edzések hatására megvolt a szükséges erőnléti alap, a játékosok fizikailag sokat erősödtek, technikailag fejlődtek, taktikailag érettebbek lettek, s az új játékrendszer bevezetésével, a bátor kezdeményezés segítségével maguk mögé utasították a magyar élmezőnyt. Továbbá előre! Az öröm hullámai még el sem ültek, amikor Illovszky mester elkészítette az új esztendő edzéstervét, s célkitűzését így fogalmazta meg: „Megvédeni a bajnoki címet!” A magas mércét mindenki helyeselte, de néhányan kifogásolták a megfogalmazást, mondván: „Túlzás, mert mi lesz, ha nem lesz első a csapat? ...” Az edző azonban makacs volt, s tántoríthatatlanul vallotta, hogy ez útnak még nincs vége, tovább kell tömni felfelé! Azt mondta, hogy fejleszteni lehet még a játékosok tudását, még inkább a játékrendszert, a csapatjátékot. S mindez újabb bajnokságot eredményezhet. És igaza lett! Az újabb bajnokságot, az újabb bravúrt éppen az szülte, hogy a Vasasban nem elégedtek meg az elért eredménnyel, hanem még többet, még jobbat akartak — további fejlődést! S ennek érdekében szerencsés húzásnak bizonyult az, hogy Iilovszky örökét egy másik volt válogatott Vasas-csatár, Csordás Lajos vette át. Most már egy esztendő tapasztalata bizonyítja, annak a korábbi feltevésnek az igazát, hogy a mesteredző kormánypálcája jó kezekbe került. Csordás a vezetők s a játékosok segítségével ápolta a hagyományokat, tovább járta a megkezdett utat. Különösen az első félévben támaszkodott Illovszky gazdag tapasztalataira, tanácsaira, útmutatására, s ahogy fokozatosan belejött az edzői munkába, úgy vált egyre önállóbbá. Azt lehet mondani: együtt fejlődött az edző és a csapat. Miként gazdagodott a játékrendszer? S léptek is egyet ez évben is, mégpedig nagyot! De miben? Színesedett, gazdagodott a játékrendszerük. A játékosok már nemcsak megértették a szerepkörüket, hanem önmaguk is új elemekkel tarkították, szélesítették a játékmegoldási formák, a taktikai téglái tárházát, s már egy újabb, egy rugalmasabb változatát játszották a 4—2—4-nek. Mindez oda vezetett, hogy még biztonságosabb, még támadóbb szellemű lett a csapat játékfelfogása. Miként festett ez a pályán? A hátsó sorok játékosaiba már alaposan beidegződött az emberfogás, az ellenfél támadóinak egymás közötti gondos elosztása, annak a fontos védekezési elvnek a betartása, hogy a kapu körzetében nem maradhat szabad csatár! A hátvédek ügyesen váltották egymást, főleg a nagy tapasztalattal rendelkező Berendi vezérletével, támadásban pedig Bakos és Ihász elevenebb, mozgékonyabb, lendületesebb volt a tavalyinál. Mészöly nemcsak biztosította a többieket , Berendivel együtt felhagytak azzal a régebbi gyakorlattal, hogy állandóan ketten ügyeltek egy előretolt csatárra —, hanem fedezetszerűen gyakran előretörtek, sokszor nemcsak támadásokat indítottak ily módon, hanem a befejezésnél is ott voltak. A fedezetek — főleg Mathesz — többet tettek a játék irányítása érdekében, mint a múltban, mert bátrabban zárkóztak fel a támadásokhoz, többször törtek be a védők gyűrűjébe, bár Fister lövőkészség tekintetében elmaradt régebbi teljesítményétől. A fedezetek a hátvédekkel együtt sokat tettek azért, hogy amikor az ellenfél túlságosan védekezett, felnyomulásukkal kiegészítsék a csatársort, ellensúlyozták, kiegyenlítették a védelem emberelőnyét. A csatárok közül Farkasra és Puskásra maradt a végrehajtás, e sor eredményességét döntően növelte az, hogy Molnár sokkal többre volt képes, mint tavaly, s Korsós személyében gólerős, lendületes, válogatott balszélsővel erősödött a Vasas. Egyénileg is fejlődtek Bakos játéka csiszoltabb, sokrétűbb lett, formája egyenletesebbé vált, olyannyira, hogy a válogatottságig vitte, s nélküle már nehéz elképzelni a Vasast. Mészöly leegyszerűsítette a játékfelfogását Nagyon helyesen, kevesebbet törődik a látványossággal, az elegáns megoldásokkal, többet a biztonsággal. Karmestere, némileg irányítója lett a csapatjátéknak, s a már taglalt helyezkedésével erősítette a támadójátékot. Mathesz fedezetjátéka érettebb, higgadtabb lett, mozgásban, helyezkedésben, irányításban tudatosabb. Molnár fejlődött talán a legtöbbet, nem is annyira technikailag, mint inkább határozottságban, bátorságban. Elfogódottságát levetkőzte — amit egyébként a San Siróban a világhírű Facchetta ellen is fényesen bizonyított —, már többet mert egyénileg kezdeményezni, jobban feltalálta magát a kapu előtt. Puskás ballal jobban rúg már, s javult a helyzetek kihasználásában, nem is beszélve Farkasról, aki robbanékonyságán kívül félelmetesen gólerős, s tevékenyebb az irányításban, a játék formálásában is. A szakvezetést dicséri Az új edző munkáját jelentősen megkönnyítette az, hogy a Vasas-játékosok egy évvel idősebbek, megfontoltabbak lettek. Megszokták, s már igényelték az erőteljes edzésmunkát, s ezzel egyidejűleg életmódjuk is józanabb, átgondoltabb lett. Csordásnak már sokkal ritkábban kellett a szigorú fegyelmezés eszközéhez nyúlnia, mint egykor Illovszkynak. A Vasas, amely a Ferencvárossal együtt úttörője volt a sokrétűbb, erősebb edzéseknek, az idén is hű maradt a sok, ésszerű munka elvéhez. A Vasas játékosai hetenként hétszer mindig, de gyakran többször is edzettek. És ami a Ferencvárosnak nem sikerült, az sikerült a Vasasnak: összehangolta válogatott játékosainak közös és klubedzését. S ez nem kis mértékben a szakvezetést dicséri! A csapat még formálható így jutott el a Vasas a jelenig! És a jövő? Nem lehet más, mint tovább törni felfelé, a már megszokott alapossággal, következetességgel, szilárd vezetéssel s a bajnokcsapatra jellemző összefogással! A játékosok többsége fiatal, s fejlődésre képes, tehát a csapat tovább érlelhető, formálható, alakítható. Olyan együttes lehet a Vasas, amely a nemzetközi porondon is újabb és újabb dicsőségeket szerezhet a magyar labdarúgásnak. S ennek minden elfogulatlan szurkoló örülne. Németh Gyula * (Holnap, a hétfői számunkban a Ferencvárossal folytatjuk a sorozatot.) Felavatták a Testnevelési Főiskola fedett uszodáját Mint rendesen, szombaton délelőtt is megtartották a Testnevelési Főiskolán az órarend szerinti foglalkozásokat. Néhány teremben azonban foghíjasak voltak a padsorok — volt ahol az előadó tanár sem jelent meg. Legalább is nem — pontosan. Olyan eseményben volt részük a főiskolásoknak, a meghívottaknak, amelyre rég vágytak, s amilyenhez hasonlót szeretnénk nagyon sokat látni, országszerte. Ezen a délelőttön avatták fel, s adták át rendeltetésének a fedett uszodát és az új játékcsarnokot! Negyedszázaddal ezelőtt hálom Egri Gyula, az MTI elnöke adta át a használatnak a közel tízmilliós beruházással épült létesítményt. Avató beszédében hangoztatta, hogy az új uszoda sok tekintetben hozzájárul a TF oktatómunkájának eredményesebbé tételéhez. Kerezsi Endre, a főiskola igazgatója szólt ezután és meghatott szavai egy negyedszázaddal ezelőtti epizódra is kiterjedtek: — ... ezerkilencszáznegyvenegyben már megígérték a TF- nek, hogy megépítik az uszodát. Mindebből csak annyi valósult meg, hogy a mostani területet a főiskola számára kisajátították. Az uszoda létrehozása pedig továbbra is csak álom maradt ... Évekkel ezelőtt tettek pontot a tervezgetések végére. Elkészült a beruházási program, s megépült a hőn óhajtott létesítmény. Szombaton, pontosan 11 órakor, eldörrent az első rajtpisztoly, s úszóink nevében a legjobbak közül Turóczy Judit, Kovács Edit, Szathmáry Kati és Szentesi Éva vízbe vetette magát. Az első rajtot követte a második, s a__negyedik is. S reméljük, még nagyon sok hasonló eseményre kerül majd sor a 25 méteres fedettben!... Ma, a megvalósult álom! A nézők és a résztvevők egyaránt a legnagyobb elismerés hangján nyilatkoztak az uszodáról, amelynek emeletén modern díszítésű, ízléses, világos, hatalmas játékcsarnok fogadta az avatóünnepség résztvevőit, s a sok-sok főiskolást. Kíváncsi volt erre az egész tanári kar, s bűnbocsánatot nyertek a rendkívüli alkalomra, az órákról néhány percre „meglepő” hallgatók is. A Bp. Honvéd bajnok röplabdázói a TFSE-férfiakkal tartottak kétfélidős röplabdaparádét, majd a TFSE női kosárlabdázói már-már „tanári módon” oktatták ki, hasonlóan két félidőn át a MAFC lányait. Az átadás alkalmából Kerezsi Endre, a TF igazgatója, rendkívüli verettel tüntette ki Perlusz Józsefet, Tompas Ferencet, Szakáll Andrást, Siraky Lórándot, Stefanovits Lászlót, Széles Lászlót, Katona Gábort, Horváth Miklóst, Hanó Lajost és Németh Gyulát, a beruházók, a tervezők, a kivitelezők és az építők képviselőit. A közönség tapsolt, ujjongott Ezúttal azonban ne vegyék rossz néven Tatár Misiék, azután a nullra nyerő főiskolás lányok, hogy az ünneplés elsősorban nem az ő bemutatójuknak szólt. A tapsvihar az építőket, a segítőket köszöntötte, akik odaadó munkájukkal, s tehetségükkel megvalósították ezt a szép álmot. (sz. gy.) Friss a víz, vadonatújak a kötelek, a falak, minden!... Az első verseny 100 m-es női mellúszószáma zajlik a Testnevelési Főiskola szombaton felavatott új büszkesége, a 25 m-es fedett medencében. (Kéri Dániel felvétele.) Gyászol a magyar sporttársadalom A Magyar Testnevelési és Sportszövetség Országos Elnöksége és a Magyar Cselgáncs Szövetség mély megrendüléssel értesült arról a tragikus eseményről, hogy a prágai nemzetközi cselgáncs-versenyre utazott Kovács Ákos vezetőedző, Bodor Antal, Faragó Benjámin, Kovács János és Nagy Miklós válogatott versenyzők repülőszerencsétlenség következtében életüket vesztették. Az MTS Országos Tanácsa és a Magyar Cselgáncs Szövetség az elhunytakat saját halottjának tekinti. Az MTS elrendeli, hogy november 26.-án és 27.-én serkerülő valamennyi sportversenyen egyperces gyászszünetet tartsanak az elhunyt kiváló sportemberek emlékére, valamint, hogy az ezekre a napokra tervezett cselgáncs versenyeket későbbi időpontra halasszák el. Lapunkban eredetileg tudósítást akartunk közölni: hogyan szerepelt a magyar cselgáncsválogatott a csehszlovákok első nemzetközi bajnokságán. A tervbe azonban kegyetlenül közbeszólt a sors. Két napja tudjuk a hírt: Pozsony mellett lezuhant a gép, amely többek között a kis magyar cselgáncsdelegációt is szállította. Megérkezett az első fénykép is a katasztrófáról ... Mégis hihetetlennek tűnik. Pénteken délelőtt, amikor a tragédiáról az első híreket kaptuk, a telefon nem szűnt meg csöngeni a cselgáncs szövetség irodájában. Nem jött-e új hír, nem volt-e tévedés? ... De helyesbítés nem érkezett. Öt sportember nincs többé közöttünk. Kovács Ákos, szemüveges, okos arca nem tűnik föl többé a szőnyeg szélén. Harmincnégy éves volt, halk ember. Tekintélye volt anélkül, hogy hangos szót ejtett volna. A hazai cselgáncssport első élvonalbeli versenyzői közé tartozott. Később oktatói tanfolyamra járt, 1958-ban az V. Dózsa, 1960-ban a válogatott keret edzője lett. Versenyről- versenyre ott ült jegyzeteivel az asztalánál, írt minden akciót, figyelt, tanult. És a keret évről évre jobb eredményeket ért el. Többször mondta: nemsokára beérik a gyümölcs... Ő volt az egyetlen nős a csapatban. Felesége, 8 éves kislánya, 3 éves kisfia gyászolja. Bodor Antal 23 éves volt. Kecskeméten született, itt lett villanyszerelő, itt ismerkedett meg a sporttal. A keménykötésű, fekete alföldi fiú üstökösként tűnt föl. Fiatal kora ellenére már többszörös magyar bajnok volt, a legjobb európaiak is méltó ellenfélre találtak benne. Az idén először utazhatott világversenyre, az Európa-bajnokságon a legjobb nyolc közé jutott. Edzői tervek is foglalkoztatták, Kecskeméten ő készítette föl a legfiatalabbakat. Kovács János is csak 23 évet élt. A sportág egyik legnagyobb reménységét vesztette el vele. Technikás, erős cselgáncsozó volt. 1961-ben a milánói ifjúsági EB-n ezüstérmet szerzett. Ezután hosszabb kihagyás következett, az idén azonban újra a válogatott keret tagja lett. A hazánkban járt japán edző annyira tehetségesnek tartotta, hogy külön foglalkozott vele. Faragó Benjámin, a Tatabányai Bányász 26 éves sportolója a legnépszerűbbek közé tartozott. Az apró termetű, csendes bányászgyerek a szőnyegen félelmetes ellenfélnek bizonyult. Látványos, szép győzelmeket aratott , aztán a mérkőzés után csöndes mosolylyal félrevonult. Hétköznap a bányában dolgozott, a szénfalai között, a sport volt az ünnepnapja. Nagy Miklós huszonhat éves korára mondhatta el azt, hogy fölkészült az életre. A zalaegerszegi fiú érettségi után iparitanuló-intézetbe iratkozott Mint végzett szakmunkás próbálkozott meg a Műegyetemmel — sikerrel. Az idén kapta kézhez a diplomáját. Éppen kötelező katonai szolgálatának utolsó heteit töltötte. 1964-ben lett L osztályú versenyző, ugyanekkor válogatott. Nyáron Prágában a főiskolai világbajnokságon az abszolút kategóriában bronzérmet szerzett. Meghalt 5 sportember. Szomorú csenddel emlékezik a magyar sporttársadalom. Egy percre minden pályán, minden teremben megszakad a játék, a küzdelem, és azokra gondolnak, akik többé soha nem lehetnek ott a szőnyegen, a szőnyeg szélén. Nem frázis a gyászjelentés néhány szava: „Saját halottjának tekinti.. ” Az egész magyar sporttársadalom gyászolja a hazai sporttörténet legtragikusabb szerencsétlenségének áldozatait. Vasárnap, 1966. november 27. k 3 Tizenöt év a világ vívópástjain Annak idején komoly formában még szóba se került a vívók kiegészítő sportoltatása. Néhányan azonban ettől függetlenül már ádáz küzdelemben voltak egymással például abban, hogy miként erősítik meg a kezüket, alkalmazkodván az az idő tájt megjelent súlyos villanytőrhöz, meg abban, hogy ki hányszor futja körül reggelenként hóban a tatai kis tavat. Ketten voltak különösen nagy versenyben. Az egyik Marosi József, az OSC kiváltó tőr- és párbajtőrvívója volt. — Ha meggondolom, hogy mit gyilkoltuk egymást Szőccsel (Szőcs Bertalan ma edző) — mondja Marosi —, és hogy mit vívtunk, milyen kérlelhetetlen ellenfelei voltunk egymásnak és Gyuriczának meg a többieknek! ... Mint a megszállottak, Marosi 1948-ban kezdett vívni. Tagja annak a generációnak, amely férfi tőrvívásban és párbajtőrvívásban világhírre vitte a magyar színeket. Tőrrel vívott hivatalosan, állítja, azt szereti aia is jobban, mégis eredményei inkább párbajtőrben születtek. Tagja volt az 1959-ben világbajnokságot nyert magyar csapatnak, vagy még előbb, a melbourne-i ezüstérmes párbajtőr- és a bronzérmes férfi tőregyüttesnek. Ő volt azoknak az éveknek egyik „fregoli” embere — tőrben és párbajtőrben egyaránt válogatták. — Hogyan lett két fegyvernemes? — Tőrrel vívtam mindig, aztán szükség lett a párbajtőrcsapatban még valakire, elég erős volt a kezem, a technikám is megfelelő... — Mennyit vívott, mennyit edzett a két fegyverre? — Nem amiatt, hogy két fegyvernemben is versenyeztem, de mindennap vívtam. Attól kezdve, hogy az úszástól és az indiánosditól merész fordulattal a víváshoz pártoltam, legjobb barátaim példáját követve, attól kezdve engem mindig meg lehetett találni a vívóteremben. Igaz, a terem a házunkban van, ez talán jelentett valamit. De iskolába menés előtt, reggel hatra már lementem lábmunkázni, délután pedig négytől, vagy hattól, este tízig vívtam ... — Mi hajtotta? — Nagy vívó akartam lenni. — Az is lett. — Nem egészen. Én a világon páratlanul nagy vívó akartam lenni, mint egy D’Oriola, vagy hozzá hasonlók. Tehát komolyan vettem a dolgot, hittem is benne, dolgoztam is érte. Nos, nem lett „egészen” nagy, de végigversenyzett a világ pástjain vagy tizenöt évet. Nagy terve nem vált valóra, de most mégis jókedvűen, mosolyogva beszél róla. — Persze. Előbb utóbb felni az ember és rájön, hogy körülbelül hol a tehetségének, lehetőségeinek határa. Rájön, hogy nem is olyan „halálosan komoly’’ az egész. De nem hagyja abba magát a vívást, mert szereti és nem tud meglenni nélküle. És rájön, hogy a vívás anélkül is, hogy eszményien nagy lenne benne, nagyszerű élményekkel gazdagítja. — Tehát ma is vív. — Hetenként kétszer, erősen. Próbáltam ugyan abbahagyni, de nem megy. Amint kihagyok, hol itt fáj, hol ott fáj, rossz a közérzetem, lassabban gondol, ködöm... És ezt már nem engedhetem meg magamnak. Osztályvezető mérnök, épületgépész, nyolc éve az ÉM KÖZTI-nél dolgozik. Amikor osztályvezető lett, még harcban volt vívásban is a válogatottságért. Különben az idén is erős oszlopa volt az OSC háromszoros Európa-bajnok párbajtőrcsapatának. Tehát munka és sport, nála összeegyeztethető volt, s az ma is. — Ez a munkahelyemen, munkatársaimon is múlott. Segítettek. — Mikor gondolt arra, hogy visszavonul a válogatottságtól? , — Az ilyesmi elég hosszú harc az emberben. Én a tokiói olimpia évében jutottam a végére. Csak ... Arról van szó, hogy szerintem nálunk valahogy nem tudják a módját annak, hogy egy idősebb versenyzőtől hogyan váljanak meg. Ha például hozzám odajött volna valaki, és azt mondja, „Öregem, köszönjük, eddig jó voltál, de nézd, jobbak ezek a fiatalok, és most már rájuk számítunk.” — ezt megértem, hiszen én is így láttam. De... De mondják! Dávid Sándor