Népsport, 1967. január (23. évfolyam, 1-22. szám)
1967-01-19 / 13. szám
KERÜLETRŐL KERÜLETRE h7$ É¥l§ Az L fcentiket azok közé tartozik, amely középiskolai szempontból kimagasló helyet foglal el fővárosunkban. Éppen ezért nehéz dolgunk volt, amikor a legjobb középiskola után érdeklődtünk. Végül is úgy tájékoztattak, hogy a sok jó közül a Petőfi Sándor Gimnázium a legjobb. Patinás nevek, jó szakosztályok Nos, cseppet sem bántuk meg, hogy elmentünk ebbe az iskolába, mert meggyőződhettünk arról, hogy itt igen, jó munka folyik. Ezt alá is támaszthatjuk néhány patinás névvel. Ide járt Valamikor a vívók közül Horváth Zolltán kardvívó-világbajnok, továbbá Schmitt Pál és Dunai András. Innen került ki többek között még Csem István sakkmester, Bányai István válogatott kézilabdázó, Csanádi Károly, a Mató, Csanádi jégtánáospárunk egyik tagja. Jelenleg is az iskola padjaiban foglal helyet Ivánka Mária, aki 16 éves kora ellenére női sakk- sportunfő nagy ígérete; Dávid Gyula, aki 100 és 200 méteren országos ifjúsági és serdülő toellúszóbajnok. Milánóban pedig megnyert egy nemzetközi versenyt; Jákói Aranka, aki egyik legjobb ifjúsági magasbgrónje. A felsorolt versenyzők példája kedvezően hat ma is. A szakosztályok közül a pálmát az atléták viszik é. Nem véletlen, olyan ember foglalkozik velük, mint Paulinyi testnevelő tanár, a Vasas atlétikai szakosztályának mesteredzője. Az iskola sport és tanulás szempontjából legjobb diákja: Ivánka Mária. A 16 éves kislány legutóbb holtversenyben a 2. helyen végzett az országos felnőtt sakkbajnokságon. Tanulmányi átlaga 4,5. Ezek a fiatalok a budapesti középiskolai bajnokság pontversenyét megszakítás nélkül tízszer nyerték meg, az országos bajnokságot ötször, hétszer pedig a felszabadulási váltóban szakították át elsőnek a célszalagot. Nem vallottak szégyent a másik két szakosztály versenyzői sem. A kosárlabdázók eddig mindig ott voltak az országos területi döntőben, a leány tornászok pedig budapesti középiskolai bajnokságot nyertek. A szakosztályokon kívül a tömegsport is jó úton halad, ami annak is köszönhető, hogy kitűnő a kapcsolat a gimnázium hajdani, ma már jónevű sportolóival, akik közül többen társadalmi edzői teendőket látnak el egyik-másik csapatnál. Nem csoda hát, ha büszkén néznek az iskola 75. éves jubileuma elé, amelyet márciusban akarnak felejthetetlenné tenni a sportolók is. Gallai László A gimnázium létszáma: 777, ennek 55 százaléka fiú, 45 százaléka lány. A sportköri tagok száma: 777. A szakosztályok száma: 3. 8 sportágban rendeznek rendszeresen házibajnokságot. A budapesti középiskolai bajnokságban 4 sportágban vesznek részt. A 777 diákból kb. 600- an vesznek részt az iskola sportéletében. A Kilián-mozgalomban részt vevők száma: 480, ebből 320-an szereztek jelvényt. Az egyesületeknél sportolók száma: 186. Kik az edzők az NB-s labdarúgó-csapatoknál? Sok a változás! Ilyenkor, idénykezdet előtt nemcsak labdarúgók, hanem az edzők is sokszor egyesületet cserélnek. És ez nem mindig jó dolog. A jelenlegi, edzői névsor azt mutatja, hogy meglehetősen sok változás történt ilyen vonatkozásban. Az NB I-ben hat csapat — Ferencváros, Újpesti Dózsa, DVTK, MTK, Tatabányai Bányász, Szombathelyi Haladás —, az NB I B-ben ugyancsak hat együttes — Nyíregyházi Spartacus, Bp. Előre, Pécsi Bányássz Miskolci VSC, Székesfehérvári VT Vasas, Dorogi Bányász — szerződtetett új edzőt. Az NB II-ben pedig több az új edző, mint a régi! Nagyon érdekes, hogy jó néhány olyan együttes is más oktatóra bízta játékosait, amely tavaly nagyszerűen szerepelt, bajnokságot nyert, vagy egy osztállyal feljebb jutott, mint például a Nagykanizsai Bányász, a Kecskeméti TE, a Sárisápi Bányász, a Pécsi Bányász, a Bp. Előre, s mások. Nézzük: kik foglalkoznak az idén a csapatokkal? NB I Vasas: Csordás Lajos. Ferencváros: Lakat Károly. Tatabánya: Hári László. Újpesti Dózsa: Baróti Lajos. Győr: Szusza Ferenc. Bp. Honvéd: Bozsik József. Pécsi Dózsa: Teleki Gyula. Csepel: Keszthelyi Mihály. DVTK: Szabó Pál. MTK: Hidegkúti Nándor. Dunaújváros: Marosvári Béla. SBTC: Mészáros József. SZEAC: Ráday László. Eger: Szenttmárjai Tibor. Szombathely: Tátrai Sándor. Komló: Szőcs János. NB I B BVSC: Gyarmati János. Ganz- MÁVAG: Vadász Károly. Oroszlány: Galgóczi Ottó. DVSC: Komlóssy Imre. Szállítók: Palicskó Tibor. BMTE: Bánáti Rezső. Székesfehérvár: Kárpáti Béla. Egyetértés: Komoretto Béla. Nyíregyháza: Pasovecz Béla. Miskolc: Nagy György. Bp. Spartacus: Jávor Pál. Várpalota: Terhe Benjámin. Kecskemét: Titkos Pál. Autóbusz: Kiss Jenő. Bp. Előre: Szabó Géza. Pécsi Bányász: Kontha Károly. NB II KÖZÉPCSOPORT, III. ker: Bolemányi Károly. Ormosbánya: Bodola Gyula. BVTK: Csizmadia Mihály. Sárisáp: Kinczel László. HÉTI: Budai László. Almásfüzitő: Parisik Ferenc. Kazincbarcika: Papp József. Borsod: Pál István. BEAC: Molnár József. Székesfehérvár: Szőke Miklós. Rudabánya: Kocsis Rudolf. Izzó: Onódy Andor. Esztergom: Kónya István. Nagybátony: Dávid Róbert. Kisterenye: Szabó László. Salgótarján: Kovács Ernő. KELETI CSOPORT: Pénzügyőr: Horváth Ödön. Cegléd: Szigeti Ferenc. Szolnoki MÁV: Fazekas László. Szolnoki MTE: Tóvizi István. B. Spartacus: Molnár Péter. KISTEXT: Borbély András. Kiskunfélegyháza: Kanyó János. Szeged: dr. Kalocsay Géza. Gyula: Kerekes Imre. Kecskemét: Németh József. K. Goldberger: Goda István. Jászberény: Bukhaidt László. Debrecen: Imri István. Martfű: Gsemdes Imre. Békéscsaba: Szombati György. Mezőkovácsháza: Arnóczíky József. NYUGATI CSOPORT: MÁV DAC Fehérvári Alfréd. Győri Dózsa: Horváth Zoltán. ZTE: Pyber István. Z. Dózsa: Göncz István. Pápa: Kuti Kerbert. Veszprém: dr. Kalocsai Aba. Nagykanizsa Horváth Miiklós. Dombóvár: Galambos István. Máza-Szászvár: Palatininisz János. Fűzfő: Boros József. Szombathely: Kulcsár Ferenc. Kaposvári Honvéd: Faragó Lajos. K. Kinizsi: Szigeti János. Sopron: Kertész Imre. PVSK: Meggyes Lajos. P. Ércbányász: Dara János. % Csütörtök, 1967. január 19. ♦ A lányok gyors előretörése S ha már a gimnázium leánysportjánál tartunk, időzzünk el egy kicsit ennél a témánál. Itt a leánysport nem marad annyira el a fiúké mögött, mint sok helyen, pedig a Petőfi Gimnáziumba mindössze négy éve járnak lányok. A gyors előretörés elsősorban a tornászoknak köszönhető. Erről beszélgettünk Fehérvári Ágotával és Szita Zsuzsával, akik elmondták, hogy igen jól működnek együtt a Bp. Petőfivel és az I. kerületi sportiskolával. A Petőfiben heti négy, a sportiskoláiban pedig egy alkalommal foglalkoznak edzők az iskola tornászaival, akik közül idővel a legjobbak végleg átkerülnek hozzájuk. Ágota egyébként első, Zsuzsa pedig negyedik lett legutóbb Tatán az országos serdülő kiválasztó versenyen. Barátságos labdarúgó-mérstőres FERENCVÁROS—EGYETÉRTÉS 4:2 (2:0). Soroksár, 1500 néző. V: Katona. Ferencváros: Takács — Novák, Mátrai, Havasi, Juhász, Szűcs, Karába, Mezei, Bravinikovics, Rákosi, Fenyvesi dr. Egyetértés: Gál — Bárczi, Siklósi, Gergely. Vasas, Gerencsér, Sátori, Fogi, Horváth, Popov, Harangi. Góllövő: Braminikovics (2), Rákosi, Juhász, Hl. Vári, Németh dr. A II. félidőben a Ferencváros a következő összeállításban játszott Szikinger — Horváth II. Bálint, Horváth I. Percest. Vajda, Füsi, Tural, Brannikovics, Rákosi Katona. A hét végén rajtol az asztalitenisz NB 1 női mezőnye is Alig egyhónapos szünet után ismét megindul a bajnoki gépezet az asztalitenisz NB I női csoportjában is. Az egy hónap meglehetősen sok változást hozott egyes csapatoknál. A bajnokcsapat FTC már kiheverte a TSC Berlin ellen balszerencsével elvesztett Eb-mérkőzés utóhatását. Pénzes György edző vezetésével a múlt évben bajnokságot nyert ötös — Jurikné, Poór, Maklári, Petrányi, Zacher — készül ismét megvédeni a bajnoki címet. Szó lehet arról, hogy a tehetséges, serdülő korú Gáti II is helyet kap egy-egy mérkőzésen. A nagy vetélytárs, a 31. sz. Építők csapata a múlt év végén átszerződött Guttmannn Tibor edző vezetésével készül megtörni az FTC bajnoki sorozatát Lukácsáé — mint már írtuk — műtéten esett át, de a rajtnál valószínűleg már ott lesz. Fahidi férjhez ment, Csontosáé újra játékra jelentkezett. Rajtuk kívül Zongor és Kársfalvyné a keret tagjai. Ide tart a V. Meteorból Vörös Gabriella is. Az élcsoport többi csapata közül a Bp. V. Meteor csapatánál Szerekesné — tanulmányai miatt — lemondott az edzések vezetéséről. Helyette — a VM KÖZÉRT-nél visszavonult , Szarvasné lett az edző. A bennfentesek szerint a „rázós” mérkőzésekre Kerekesné is asztalhoz áll. A kezdő csapat a Kóczián, Pusztai, Schneller, Illyés, Mayer keretből kerül ki. Előreláthatólag szóhoz jut még a Kecskeméti V. Meteorból átigazolt Varga is. Bánhegyit kiadták a KÜLKER-nek. A Statisztika a tavalyi csapatával — Papp, Kisházi, Szalai, Kántoráé, Kovács, Csáky — készül. Előreláthatólag helyet kapnak az NB I-ben a bajnokságot nyert ifi- és serdülőcsapat tagjai közül Lotaller és Juhos Csabát elengedik a Bp. Építőkbe. A Bp. Postás csapatát a visszavonult Boytha dr. helyett Váradi Zoltán személyében új edző készíti fel. A múlt évi csapatból Mihálkó a Vasúttervbe tart. A keret tagjai: Csőke, Németh, Séra, Horváth. Helyet kaphat még Maróthy I és Nagy is. A Bp. HSC csapatában Pólyásmné 2 éves kihagyás után ismét játszik. Neuhold a Vasúttervhez igazol. A kezdő csapat előreláthatólag Székely, Harkányi, Polyákné, Kautzky összeállítású lesz. Az év folyamán helyet kapnak még a szépen fejlődő fiatalok: Motyka, Fokti, Medgyessy, Horváth. A középmezőny csapatai. A Hídépítők csapatából Klimont eltávozott a Gammába, Sebestyénnére nem számíthatnak egy ideig, így a kezdő csapatba dr. Hegedüsné, Bolgárné mellett a tehetséges fiatal Fekete Csilla és Bartha kerülhet be. A VM KÖZÉRT-nél edzőváltozás történt. Szarvas Miklós megvált a csapattól, Szarvasné és Marosvölgyi pedig visszavonult. Az új edző dr. Szőke Gyula szakoktató, aki 15 évvel ezelőtt a 31. sz. Építők csapatánál működött. A kezdőcsapat előreláthatólag a követ-*kező lesz: Magyarné, Lendvai Szepes, Magyar I. Helyet kap csapatban Pacséri is — ha a 31. sz. Építők kiadja. Szó lehet még a fiatalok közül Magyar II és Lesták szerepeltetéséről is. A Vasútterv csapata nagy erősítéseket tervez, ugyanis a széípen fejlődő Izsón és Balatonon kívül a többi játékosuk gyengébb képességű. * A KÜLKER csapatához Her,nádi edző mellé segítségül új edző került Bodó László szemé-* lyében. A játékosok közül Kovics I visszavonult, Kovács II * az Autóbuszba, Vrábel pedig a MEDOSZ-ba ment. Új játékosok: Bánhegyi (V. Meteor), Somlay II és Somlay II (Vasútterv). A kezdő csapat a Kárpáti, Gémesi, Hernádi, Bánhegyi, Kiss keret? ből kerül ki. , Az újoncok közül a Bp. Pető is biztosan jutott be az NB I- be. Szamay edző nem erősít, saját nevelésű játékosaival igyekszik megkapaszkodni a csapat. A* keretbe Varga, Bajnok, Aid-'rócz és Sándor található. A másik újonc, a DebreceniMTE csapata gondokkal küzd. A múlt évi csapatból Újvári férjhez ment, és Pécsre költözött, így a Pányoki, Taarné, Szaniszló, Teikmann, Tóth keret veszi fel a küzdelmet a bennmaradásért. Erősítési terveik között szerepel Gálit (SZÖVOSZ) átigazolása. A tavaly is szerepelt vidéki csapatok közül a Kaposvári VMTE változatlan összetételben kezdi az új bajnoki idényt, vagyis Bd- Jdizs, dr. Vinczéné, Szereczné, Bartusné, Gundiné keretből kererül ki a csapat. A Szombathely Pedagóguscsapatában sok a nehézség. Tackács férjhez ment, Gyulára köl- tözött, Szekér bejelentette, hogy nem kíván tovább az egyesülete színeiben versenyezni. Nagy Má-ria sem tud a csapat rendelke- zésére állni, s Gáspárné is csak az I. forduló elején és a II. for- i duló végén tud játszani. A csa-* pat régi — már korábban vissza- vonult — játékosai: Horváthnéi és Tubáné sportszeretetből kitűnő nőre vizsgáztak, ugyanis a baj-ba jutott csapat segítségére siet- ve, játékra jelentkeztek. A kezdődő csapat előreláthatólag a Gás-párné, Tubáné, Horváthné, Bo-rosné, Bavolyár keretből került ki. Külföldi hírek, eredmények Albert csütörtökön éjjel indul haza Brazíliából. A Flamengó meghívására Brazíliában tartózkodó Albert Flórián csütörtökön még egyszer játszik a Flamengó csapatában a Vasco da Gama ellen, majd néhány óra múlva repülőgépen visszaindul Magyarországra. A Rio de Janeiró-i magyar nagykövetség koktélpartiján a válogatott középcsatár saját pályafutásáról és a magyar labdarúgósport egyes kérdéseiről nyilatkozott a brazil újságíróknak. Az Internazionale és a Real Madrid megegyezett az Európa Kupa negyeddöntőbeli mérkőzéseinek időpontjában. Az első találkozóra február 15-én, Milánóban, a visszavágóra, március 1-én a spanyol fővárosban kerül sor. Az NDK labdarúgó-válogatottja 2:1 (1:0) arányban győzött az EAK ellen. Leningrádban kedden kezdődött el a nemzetközi fedettpályás atlétikai verseny, amely első része a négy részből álló versenysorozatnak. A külföldiek közül különösen jól szerepeltek a holland atlétanők. Az első nap legjobb eredményei. Férfiak. 100 m: Szavcsuk (szovjet) 107. 300 m: Szavcsuk 35 mp. 800 m: Csesztjakov (sz) 1:54. Magas: Tarmak (sz) 209. Rúd: Alarott (finn) 470. Távol: Alekszandrov (sz) 736. Súly: Georgijev (sz) 17.20. Nők. 100 m: Bakker (holland) 12 mp. 300 m: Louer (h) 40.8. 80 m gát: Zsarikova (sz) 111. Magas: Thomas (h) 169, Prosková (csehszlovák) 166. Súly: Csizsova (sz) 17.61 (!). JÉGKORONG BEK Rex Cortina — Klagenfurter AC 4:4 (3:2, 1:1, 0:1). Cortina. Ez volt a harmadik találkozó, az elsőn a Klagenfurt győzött 4:2 arányban, a második 1:1-re végződött. A továbbjutás valószínűleg a negyedik mérkőzésen dől el. NEMZETKÖZI TALÁLKOZÓK Crvena Zvezda Belgrád —Antofagasta 1:0. Antofagesta. Labdarúgás. India — NDK 1:0. Bhilla. Gyeplabda. NSZK —Luxemburg 2:0 (1:0). Aachen, 30 000 néző. Labdarúgás. G. Ulsass (15. perc), Konter (73. p., öngól). Az NSZK válogatottja a következő össze s állításban szerepelt: Mater — Patzke (Nievelstein), Schulz, Fichtel, Vogts, Beckenbauer, Overath, B. Dörfel, Ulsass, Seeler, Heyndkes. A Népípeff A Magyar Testnevelés? és Sportszövetség lapja Főszerkesztő Tabák Endre Szerkesztő Ardai Aladár Szerkesztőség Budapest VIII. Somogyi Béla utca 6. Tel.: 130 — 460. Kiadja az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat Felelős Tíiadó: Tóth László igazgató. Kiadóhivatal Budapest VI. Révay utca 16. Telefon: 116—660. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi. Budapesten a kerületi kézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 14 forint. Megjelenik hétfőn, kedden, csütörtökön, pénteken és vasárnap. A beküldött kéziratokat és rajzokat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza. Index: 25 004 Szikra Lapnyomda Budapest HÉTFŐN INDUL AZ Jeges VM-egyvelest 0Z ORSZÁG, köztük a magyar szövetség is nevezte már versenyzőit a január 31-én Ljubljanában kezdődő műkorcsolyázó Európa-bajnokságrak rögzítették az eb végleges műsorát. Ezek szerint kedden reggel a férfi kötelezőkkel kezdődik, majd este az ünnepélyes megnyitóval, a párosok kötelezőivel és két kötelező tánccal folytatódik a bajnokság. Az egyes napokon a következő számokban avatnak bajnokokat: Szerda: páros, csütörtök: férfiak, péntek: jégtánc, szombat: nők, míg vasárnap kerül sor a hagyományos gálaestre, a legjobbak bemutatójára. A TIVOLI CSARNOKBAN, a versenyek színhelyén rendezték a jugoszláv műkorcsolyázó bajnokságot A hazaiak hosszú idő után tavaly Pozsonyban jelent-keztek először egy párossal. A hazai bajnokság eredményei alapján a férfi (Lipovscsák), a női (Derenda) és a páros (Po-I lene, Sketa) számok győzteseit? indítják az EB-én. A MARTIN, GAMICHON tánc ! kettős nagyszerű, új műsorának? premierje bizonyult a most rend Jdezett francia bajnokság fény-5 pontjának. A férfiaknál Patrick Para csak a vártnál nagyobb? küzdelem után tudta megelőzni* vetélytársait, Dureville-t, és Pelssier-t. A nőknél a visszavo* nult piruett-királynő Nicole Hassler távollétében Sylvanne Dur ban nyerte a bajnokságot. Több 1 éves szünet után a páros bajnok* Ságnak is akadt indulója, s a szakértők máris elégedettek vol tak a győztes Lanterne, Le Théryr kettős teljesítményével. . KÖSiméIYEIC_____« A régi atléták és atlétabarátok idei első összejövetelüket péntekeken 18 órai kezdettel tartják azt OKISZ sport- és kultúrtermében* (Vil., Szentkirályi u. 26. sz.). Zongorák, pianínók, cimbalmok, vonóshangszerek, gitárok, réz- és fafúvós hangszerek, dobok szakszerű javítása. A lakosság részére történő javításokat soron kívül régészüik Zongorák, pianinók hangolása. MINŐSÉGI HANGSZERKÉSZÍTŐ ÉS JAVÍTÓ KTSZ BUDAPEST VI. Hajós u. 25. Telefon: 123-879. ■ "•'■'7'.............Mííí . gy.ee w -g c ÍS-- - : ■> . - .......... - . — - -ó-í-iii Tömegsportcsoportok Mostanában többször szó »ba kerül, megbeszélések tárgyét képezi. Ez érthető. A közgyűlések időszakát éljük. Sportegyesületeink beszámo lójából sok pozitívumot jegyezhetünk fel a tömegsportcsoportok tevékenységéről. » Milyen célból születtek A tömegsport-csoportok? Szükséges volt. Maga az ? élet diktálta a létesítését, s Hogy mégis miképp jött létre? A Magyar Testnevelési ? és Sportszövetség Országos Tanácsa 1964. május 22-én hozott határozatában előírta ? a testnevelés és sport torvábbi tömegesítését. Ugyanakkor azt is megállapította, hogy a tömegesítést csupán a hagyományos szakosztályi ? módszerekkel már nem lehet megoldani. Szükségessé vált, hogy az MTI szervein belül ? létrehozzanak bizonyos szervezeti keretet, amely kiváltott lesz a tömegesítési határozat végrehajtására. Létrejöttek tehát a tömeg- sport-csoportok, amelyek az ? üzemekben műhelyenként, a hivatalokban és iskolákban ? osztályonként, a termelőszö- vetkezetekbem, állami gazda-4 Ságokban üzemegységenként ? tevékenykednek. Azt azon 5 ban tudni kell, hogy ezek a tömegtesttnevelés és sport? tevékenységnek nem valamilyen vezető szervei, hanem egyszerűen annak csak szervezeti keretei. Milyen működési elvekre és gyakorlati ténykedésekre épülnek a tömegsporti csoportok? ? Itt körültekintőnek kell lenni és feltétlenül számításba venni a működési terület ? adta lehetőségeket. Egyéb ként a működési terület ? megegyezik a munkahelyi szakszervezeti és KISZ-alap-C szervezetének működési területével. Ez nagyon célszerű, mert ilyen szervezési felosztással elérhetjük, hogy ? ne csak azok vegyenek részt ■ a rendszeres testnevelésben és sportolásban, akik a ? sportegyesület tagjai, hanem minden dolgozó, tanuló. Van egy figyelemre méltó meghatározás is. A tömegsporti csoportok mindenirányú te? vékenységéért a sportegye-5 sületi elnökségek a felelősek. Tehát a csoportok munkája nagyban függ a sport-5 egyesületi elnökség segítő szándékától. Egyébként a csoportok irányítását egy-5 egy vezető látja el, aki kialakítja a maga aktívahálózatát, elsősorban a szakszervezet és a KISZ sportaktíváiból. Hogyan állnak anyagiak ? és létesítmény dolgában? ? Ebben a tekintetben sem lehetnek mostohagyerekek. a tömegsport lebonyolításá?hoz szükséges anyagiakat a sportegyesületek költségvetéseiben külön rovaton kell biztosítani. Nagyon megszív-2 lelendő követelmény: ezeket ? az összegeket más célra fel használni nem lehet. A léte-S sítménnyel kapcsolatban pe? dig a sportegyesületenek megfelelő helyet és alkalmat kell biztosítaniok a tömeg-5 sport-csoportok programjá-2 nak lebonyolításához. Segíteni és támogatni kell a tár-S sadalmi úton megvalósítható S pályaépítési akciókat még r olyan formában is, hogy a c sportegyesületek a pályaépítkezéshez szükséges anyag beszerzéséről, illetve a feltétlenül szükséges anyagiak előteremtéséről esetenként S gondoskodjanak. Fontos az i is, hogy a egyesületek , a sportlétesítmény-fejlesztési S tervünkben ne feledkezzenek S meg a tömegsportról, meg felelő gondot fordítsanak a c tömegek testnevelését szolgáló pályák építésére és a S tömegsportoláshoz szükséges A sportfelszerelések beszerzé sére is. Sportműsor CSÜTÖRTÖK JÉGKORONG. Bajnoki mérkőzések: Bp. Spartacus—Bp. Vörös Meteor, Kisstadion, 17.30. Bp. Előre —BVSC, Kisstadion, 19.30.