Népsport, 1967. szeptember (23. évfolyam, 174-194. szám)

1967-09-01 / 174. szám

Kényelem és biztonság? E a hasábokon sokszor mutattuk meg az élsportoló felkészülésének kulisszatitkait. Nem kevés szó esett macáéról az áldozatokról, amelyek együtt járnak a legjobbak mindennapi tevékenységével. Mindannyiszor méltányoltuk azt a nők fizikai és szellemi energiát, amely azokra a sportolókra jellemző, akik az élvonalba akarnak kerülni. Most ejtsünk néhány szót arról, hogy mi történik akkor, amikor már az élvonalban vannak. A magyar sportot a nemzetközi sportporondon reprezentáló sportolók többsége kétségtelenül tovább folytatja fáradságos és áldozatos felkészülését. Szerencsére ez a jellemző. De emellett érdemes felfigyelni egy jelenségre, amelyet számító önzés táplál és vajmi kevés köze van a sporteredmények fokozásához. De hiszen éppen erről szeretnénk beszélni ! Az élvonalba feljutni nagyjából annyit jelent, mint a válogatott keretekbe bekerülni. S ami elgondolkoztató, hogy ez többek számára nem a kibontakozás kezdetét jeleníti, hanem a végcélt. Igen, a végcélt. Magunk is furcsállva ízlelgetjük e szót, mégis a tények azt bizonyítják, hogy nem elhamarkodottan használtuk. Szívünknek sokkcal kedvesebb egy ifjúsportoló gyerekesen nagyképű nyilatkozata, ha azt mondja, hogy Európa-bajnok, olimpiai bajnok, vagy vágcsúcstartó akar lenni, mintha azt halljuk tőle, hogy elérte a kitűzött célt: válogatott lett. Nem akarjuk ezzel azt mondani, hogy a válogatott keretekben nem folyik alapos és tervszerű munka. Az tanok terhelhetőségét még csak le lehet mérni, a lelkesedés mértékét azonban már csak feltételezni lehet Honnan is tudhatnék, hogy egyik-másik sportoló elégedett? Hogy célkitűzése csak annyi volt, bekerüljön az utazó csapatba, s a magyar élmezőnyben helyét biztosítsa? Hiszen ehhez is munka kell. A továbblépéshez azonban nemcsak több munka, hanem több szív és több akarat, több személyes ambíció, több felelősség és több lelkesedés szükséges. Ezzel szemben kényelmeskedés tapasztalható, amelyet a hazai ranglisták biztonsága táplál. Hogyan is érezhetné veszélyben valaki magát, amikor a ranglistán előkelő helyen áll? Még a mérhető sportágak is csupa ellentmondást takarnak. De ha azt vesszük, hogy a számok is egy bizonyos szinten relatíve viszonyulnak, nem nehéz megkeresni az összefüggéseket a sportoló törekvései és az eredmények viszonylatában. Különösen a fiatalon és gyorsan beérkezett sportolók megtorpanásánál mutatható ki, hogy a stagnálás nem egyéb kényelemnél. A kényelem pedig egyenesen aránylik ahhoz, hogy a válogatottokiget nem veszélyezteti semmi. De tapasztalható a kényelemnek egy más fajtája is. Bizonyára nem kerülték el az olvasó figyelmét azok a hírek, amelyek azzal foglalkoztak, hogy néhány külföldi labdarúgó immár „csúcsot” ért el, mert 38—40, vagy még annál is idősebb és még mindig azt nyilatkozza, hogy tovább akarja az első ligában rúgná a labdát Az ember önkénteremtéte azokra a kiváló magyar labdarúgókra gondol, akik tapasztalatuk csúcspontján hagyták abba a labdarúgást, egyszerűen azért, mert a válogatottban már nem tartottak rájuk igényt. A magyar mezőny azonban még mindig sokat nyert volna játékukkal. De nyilván ez már számításaikon kívül esett Elismerjük, rendkívül nehéz az esetek analízisénél tévedhetetlenül megállapítani, hogy ki az, aki lelkesedés és becsvágy hiányában nem képes többre, s ki az, aki azzal a ténnyel, hogy bejutott az élvonalba, valóban képességeinek csúcsára érkezett. De itt nemcsak tettekről van szó, hanem akár kimondjuk, akár nem, kényelmesség szemléletéről is, azt pedig nem nehéz felismerni. Felismerni, tudjuk, nem nehéz, de fellépni ellene már nem ilyen könnyű, nem ilyen egyszerű. Megnehezíti ezt egyik-másik sportágban a magyar élvonal zártkörűsége, ,s azt kell szeretni, alá van” elmélete és gyakorlata. Tévedés ne essék, nem azokkal szemben kívánunk bizalmatlanságot, akik legjobb tudásuk és szorgalmuk szerint szolgálták a magyar sportot, ha történetesen nem is a világ legjobbjainak színvonalán. Ezek tevékenységét tisztelet övezi és elismerés jár érte. Azok részére kérünk türelmetlenséget, akik a sportot erkölcsi és anyagi érvényesülésük ugródeszkájának tekintik csupán, s ezzel éppen azoktól vonják meg a lehetőséget, akik nemcsak a hazai élvonal vízszintjén akarnak lubickolni. magyar szempontból felemás képet mutatott a duisburgi kajak-kenu EB A tavalyi grünaui kajak-kenu világbajnokság után az alábbi címmel jelent meg az eredmények értékei,évéről szóló etek ezeken a hasábokon: „Előrelépés és előretekintés”. Erre az évre a fenti két szóból egy maradt csupán, az előretekintés. A magyar főajak-kenuisport a duisburgi Európa-bajnokságon rem lépett előbbre, noha két aranyérmünk közül az egyiket olimpiai versenyszámban szereztük, amire 1961 óta nem volt példa. A mérleg wmmmmum Egészében nem valami biztató okép tárul elénk. A megmásíthattatlan tények az alábbiak: a miasryar csapat a félhivatalos országok közötti rangsorban (amelyet ezúttal a szokásostól eltérően nem az 1—9, hanem cz 1 — 6. helyezés figyelembevételével készíteltek el) a harmadik helyet foglalja el 1. Szovjetunió 305 pont, 2. Románia 79, 3. Magyarország 50. A szovjet csapat hét, illetve a román hat aranyérmével szemben kettőt szereztünk, ezenkívül további egy ezüst és két bronzérmet, valamint helyezéseket. Mindenképpen kevesebb ez, mint a tavalyi évben hozott eredmények, és alatta maradt várakozásainknak is. Elvek és alkalmazásuk A szakvezetés erre aaz évre ezt a feladatot kapta, hogy elsősorban már az olimpiai versenyszámokra koncentrálva készítse fel a csapatot. Vagyis a legjobb versenyzőinket ezekre e számokra tömörítse, alakítson ki egészséges versengést közöttük, és bizonyos előre lefektetett elvek következetes alkalmazásával, a legjobbakat állítsa szembe Európa legjobbjaival. Ez helyes követelmény volt, amely mindenképpen a magyar kajak-kenusport jövő esztendei jó szereplését szándékozta szolgálni. Véleményünk szerint ebben a sportágban adottak a lehetőségek, hogy a fenti elvekre koncentrálva is képesek legyünk egy kiegyensúlyozott Európa-bajnoki csapatot kiállítani. Ebben az évben azonban — jó néhány számban — ahogy esik, úgy puffan alapon kerültek ki az EB-re a hajóegységek. Hogy csak egyetlen egy példát adjunk igazolásul: a Kemecsey, Fábián, Fetróczi, Ürögi összeállítású hosszútávú kajaknégyesünk ebben az összetételben az Európa-bajnok versenyen evezett először. De például a Kemecsey, Fábián kajak-kettesünk is alig néhányszor ült együtt az EB előtt. Igaz, hogy ők így is aranyérmet nyertek. Mint minden sportágban, a kajak-kenuban is elkészült a tavalyi VB után az olimpiai felkészülési tervezet, amelyben néhány általános elv is leszögezésre került, már az idei EB-t illetően is. Az egyik ilyen az volt, hogy olimpiai versenyszámban induló versenyzők nem indulhatnak más számokban. Ezzel szemben az EB-csapat összeállításakor három hajóegység is szerepelt mindkét távon. Más lapra tartozik persze, hogy ezek közül kettő a hosszútávú versenyek napjára már kiesett a középtávú versenyekből. De az egyik hajó előtt (Giczi, Tímár) még ott állt a középfutam és a döntő is. A „magyar" számok A hosszútávot magyar távnak is nevezik a nemzetközi kajakkenu életben. Nem véletlenül, hiszen legnagyobb sikereinket — az utóbbi években szinte kizárólag —, ezekben a számokban értük el. A korábbiakban már említett okok miatt azonban ebben az évben csak egy győzelmet arattunk, három 4., egy 5. és egy 10. helyet szereztünk, és a sportág történelmében először, második hajóegységeink három számban is az utolsó helyen végeztek. Időzzünk el néhány szó erejéig most az aragyéseapré, a Kemecsey, Fábiánkajak-kettes győzelménél. Először is arról kell beszélni, hogy miként jött létre ez az új páros. Amint talán még emlékezetes, a ha vat a'09 válogatók nem mutatták meg feketén-fehéren, hogy Szöllösi és Kemecsey közül ki érdemli ki második emberként az indulást K—1 1000 m-en. Ezért a felkészülés utolsó hetében még egy válogatót kellett vívniuk egymással. Ki lett mondva, hogy aki a versenyt nyeri, az indul IOO0 m-en és tagja lesz a váltónak, aki második lesz, az pedig beül Fábián László mellé, és a hosszútávú négyesbe. A válogató lezajlott Kemecsey nyertes fölényesen. A versenyző azonban kijelentette, hogy nem érez magában erőt és képességet, hogy elinduljon az olimpiai számban, inkább választja a második lehetőséget. A szakvezetés megengedte, hogy a versenyző maga döntse el, hol kíván indulni, ezzel veszedelmes precedenst teremtve — nemcsak saját sportágában. Kemecsey Fábiánnal aranyérmet nyert. 1000 m-en pedig így, a mutatott formák alapján, nem a két legjobb emberünk szerepelt. Egy furcsa verseny is még ennél az aranyéremnél maradva. Fábián László kivételes versenyzői adottságait felesleges lenne ismét bizonygatni. Bizonyította ő azokat már számos alkalommal. De a mostani győzelmüket nagyrészt a másik magyar párnak köszönhetik, akik, végrehajtva a rájuk bízott feladatot, felvezették őket előnytelen pozíciójukból, eztán kiálltak a versenyből. Mert másnap olimpiai számban vártak rájuk feladatok. Itt bosszúlta meg magát egy elfogadott elv feladása. Hiszen ha az 1000 mén érdekelt Giczi, Timár-páros helyett másik magyar egység indul, az — talán nem túlzunk —a további értékes pontokat jelentett volna csapatunknak. Nem beszélve arról, hogy az általános sportszerűség is csorbát szenvedett itt. (S ez nem a két, egyébként éppen sportszerűségből jelesen vizsgázó magyar fiú bírálata!) Hosszan időztünk kissé ezeknél az észrevételeknél? Úgy érezzük, indokoltan, hiszen valamennyi túlmutat önmagán! Huszonnégy pont Nem szabad azonban elhallgatni azt sem, hogy a fontos, vagyis az olimpiai számokban lényegesen kedvezőbb a kép, mi az általános. Az olimpiai pontszámítás alapján, és figyelembe véve azt, hogy ez olimpiám csak egy-egy egység indulhat országonként, a magyar csapat 24 pontot szerzett. Vagyis: pontosam asányi, mint tavaly Gi ananban, és nyolccal többet, mint három éve Tokióban. S ebbe a 24 pontba végre egy aranyérem 7 pontja is beleszámított. A csapat azonban ebben a hét számban sem volt egységes. A két kenuszámban szereztük a pontok felét (Wichmann Tamás egymaga 8.5-est), a férfi kajakosok két harmadik hellyel 8-at, a nők pedig egy — átszámítva — 4. és 6. hellyel 4-et A hét számból hatban voltunk döntőben. K—4 1000 m-en ebben az évben sem jutott magyar egység a legjobbak közé. Többen megjegyezték, hogy ezzel a teljesítménnyel jövőre is nagyon elégedettek lennének. A tények reális felmérésével valóban az a helyzet, hogy talán elégedettek ne lehetnénk. Csak persze itt szeretnénk arra is emlékeztetni, hogy hét évvel ezelőtt Rómában a dői egyes kivételével valamennyi magyar versenyző dobogón állt (1 arany-, 3 ezüstés 2 bronzérem!). Hét éve! ,,, Kenusok az élen Kenusaink minden esmetért megérdemelnek. Bár Wichmann — noha az idén már esélyesebb volt — még mindig nem volt képes legyőzni Lewét, de a Wichmann, Petrikovics pár klasszis szinten versenyzett. Az azonban, hogy Wichmann két számban i® biztos indulónak látszik, mindkettőjüktől még többet követel a jövőben. A nők az idén csalódást keltenek. Férfi kajakosainkban úgy érezzük, több van, mint amennyire most futotta erejükből Hesz Mihály fáradt benyomást keltett, harmadik helyével így is ott volt a legjobbak között, fis harmadik helyével együtt is igen jól mutatkozott be az ez évben összekerült Giczi, Timár-páros. Jobb körülmények mellett még többre lehetnek képesek, fis mögöttük van még egy jó párosunk. Négyesünk helyzete viszont továbbra sem megnyugtató. S nemcsak azért, mert kiestek az előfutamból. (A negyedik legjobb idővel!) Sokszor elmondtuk már, elmondjuk most is — hiszen mibe kerül — több munka kell egy jó négyes öszszehozásához. Eleve lemondani erről a számról, úgy érezzük, könnyelműség lenne. Ez az EB egy évvel megelőzte az olimpiát. Egy év elég ahhoz, hogy javíthassunk még ott, ahol kell. Ehhez viszont a jelenlegi teljesítményünk mindenre kiterjedő, beható és becsületes értékelése szükséges. Kocsis* Mihály EGY STADION KIÜRÜLT E 1 71 ZT A STADIONT kevés új magyar ismeri. De aki látta, meghatottan emlékszik rá. Mert ez a stadion nemcsak a magas szintű sportolás színtere, hanem egy hős nép nemzeti felemelkedéséért folytatott harcának is a jelképe. Hanoiban található, s az ott járt sportemberektől tudjuk, hogy az egész indonkínai félszigetnek egyik ékessége. Szép környezetben terül el s 35 ezer néző foglalhat helyet a lelátóin. A 22 éve független Vietnami Demokratikus Köztársaság fennállása óta számos emlékezetes sporteseményt rendeztek benne. A SZEREPLŐK ÉS A NÉZŐK a szabadság és az emberek közötti barátság szimbólumaként keresték fel, hiszen az ország vezetői arra törekedtek, hogy a sportban is kifejezésre jusson a gyűlölt francia elnyomás alóli felszabadulás. A baráti országokból edzőket hívtak, sportiskolákat létesítettek, edzőképző tanfolyamokat indítottak, s természetesen sportpályákat építettek. S az eredmény nem maradt el! Asztaliteniszben, atlétikában, labdarúgásban, röplabdában, Délkelet-Ázsia legjobbjai közé kerültek az ország válogatottjai, meg-megújuló elnyomási kísérletekkel szembeni nehéz helytállás időszakában még inkább a tömegsport és a honvédelmi jellegű fizikai önképzés került előtérbe. Mindezt talán nem is kellett volna elmondani, mert a rendkívül nagy távolság ellenére is sokan tudják, de így válik még inkább idehallható kiáltássá az az augusztus 20-án hozott kiürítési parancs, amelyre az amerikai légikalózok fokozódó barbár offenzívája miatt kényszerültek Hanoi vezetői. A védelmi harcokban közvetlenül vagy közvetve részt vevő személyeken kívül, mindenkinek el kellett hagynia a fővárost. KIÜRÜLTEK AZ ISKOLÁK, az éttermek, a boltok, a mozik, a műhelyek, a lakóházak és a sportpályák! Üresen áll a nagy stadiosia, amely a sport varázsos fellegvára helyett a banditizmus bombázandó célpontjává vált. Az amerikai agresszorok ez egész országot szeretnék pusztává tenni, elpusztítva lakóit, műkincseit, kultúráját. S mindezt akkor teszik, amikor a szabadságharcosok önfeláldozóan az egész világ részvétét, rokonszenvét és segítségét váltották ki. A SZOLIDARITÁS éppúgy megnyilvánult az idei magyarországi békehónapban,, mint a legutóbbi San Franciscó-i háborúelemes békemenetben, sőt, az Amerikai Egyesült Államok népei is egyre inkább felismerik a kormányok kalandorpolitikáját, amely az egész emberiség létét veszélyezteti. Nagyon is lényeges adat, hogy míg hat héttel ezelőtt az USA lakosságának csak 24, most már 34 százaléka kívánta — a Közvéleménykutató Intézet adatai szerint —, hogy az amerikai csapatok hagyják el Vietnamot. S ez a folyamat csak gyorsulhat, mert Vietnam becsületes önvédelmi harca minden józan embert az agresszió elítélésére késztet. MOST TEHÁT, AMIKOR fennállása 22. évfordulóját ünneplii a Vietnami Demokratikus Köztársaság, aligha kívánhatunk többet, minthogy mielőbb újból békében élhessenek ennek a baráti országnak sokat szenvedett lakói, újból élvezhessék a szellem, a kultúra és a sport háborí latlan örömeit. Élhessék a békés hétköznapokat, dolgozhassanak , nevelhessék gyerekeiket s megtölthessék a kényszerűségből kiürült sportpályákat is! A Stockholmban tartott szerda esti versenyen a belga Koelants a 2000 m-es akadályfutásban 8:28.6- tal a világ idei legjobb eredményét érte el. Az olimpiai bajnok reméli, hogy rövidesen megjavítja a világcsúcsot. További eredményeik. 400 m: Badenski (lengyel) 47.4. 800 m: Szordykowski (i) 1:48.2. 1500 m: Wadouce (francia) 3:40.8, Kvalheim (norvég) 3:41.6, Nicolas (ír) 3:42.2. 110 m gát: Forslander (svéd) 13.0. Súly: Matson (amerikai) 19.91. Kalapács: Burke (amerikai) 65.38. Előzőleg a malmöi versenyen 1 mérföldön a svéd Garderud (3:58.6) és Högberg (3:58.9) megelőzte Kvalheimet (3:59.4), az amerikai Davenport (13.7) mögött Forslander 13.8-at futott gáton és a nyugatnémet Beyer 66.28-cal első ízben győzött Bürke (65.62) ellen. Vasterasban a távolugró Boston 743 cm-rel kikapott a finn Vahkonentől (752). Nagyon erős a francia utánpótlás-válogatott. A nyugatnémetek ellen aratott siker után most Krakkóban a lengyeleket győzte le meglepően biztosan, 114.BO-ra. Már az Eb-döntő jegyében ren,deztek válogató-jellegű versenyt Jénában a vágtázók részére. Egyében meg Eggers LQ S-et, Buráé 21.5-öt, a nők közül, fielett 0.6-ot futott, a férfi váltó 40.4 és 40.5 , a női 45.7 és 45.9 mp-es időt ért el. Az angol maratoni bajnokságot Alder nyerte 2:16:08-cal, mindössze 13 mp előnnyel Wood előtt. Az érsebeden, nemzetközi maratoni a Japán Mifune győzelmével végződött (2:20:53.8), a második a brít HÍM (2:23:43.6) lett. Kezdi megtalálni tavalyi formáját Falthová, a csehszlovákok fiatal magasugrónője. A szlovák bajnokságon 176 cm-t ugrott! Roclants világcsúcs javításra készül SZAKSZEMMEL ■VÍZILABDÁRÓL Ilyen volt a bajnokság III. rész: Közöny. Ez volt az idei vízilabda-bajnokság egyik sajnálatos jellemzője. Szerény érdeklődés mellett folytak a mérkőzések — csupán egyetlen alkalommal gyülekezett össze 3000 ember a Sportuszodában —, a mérkőzések többségét néhány százan tekintették meg. Az érdeklődés hiányának egyik oka az új szabályoktól való idegenkedés volt. A közönségben, a vízilabdát kedvelők amúgy is megcsappant táborában előítéletek ébredtek, és már az első zökkenők után elfogyott a türelmük. A másik okot azonban maguk a vízilabda-társadalom tagjai szolgáltatták. Az általános játékképet tekintve ugyanis a küzdelemsorozat színvonala erősen elmaradt a legutóbbi évek bármelyikétől A hullámzó teljesítmények, a szeszélyes forma, az erőnlétben tapasztalható visszaesések, a fáradtság, a technikai és taktikai vonatkozásban észlelt egysíkúság — mind-mind a felkészülés elégtelen voltára enged következtetni. Természetesen nem minden csapatnál és játékosnál, de — a többségnél! Elavult edzésrendszer Az igazság az, hogy alaposan visszamaradt ez a sportág. Edzésrendszere, módszerei, felkészülési elvei 25—30 év óta alig változtak!... Legfeljebb arról lehet szó, hogy az edzések anyagában mennyiségi változás történt. Kétségtelen, hogy első osztályú együtteseink manapság többet edzenek, hosszabban készülnek fel, mint teszem azt 1935-ben... De továbbmenve: kevesebbet edzenek, főként kevesebbet tartózkodnak vízben, és foglalkoznak a labdával, a technikai elemek tökéletes begyakorlásával, mint például az 1950-es években! S amikor a magyar vízilabdasport visszaeséséről beszélünk, ezt sem hagyhatjuk említés nélkül Évtizedek óta semmi újat nem tudtunk beépíteni a vízilabdázók edzésrendszerébe, sőt a szovjetektől és a jugoszlávoktól még mi vettünk át bizonyos motívumokat — jóllehet a világ legjobbjának mondott edzőgarnitúra működik nálunk!... Elhidegült nemzedék A játékosok. Szeretik a vízilabdázóét és a játékot. De hát a szeretetnek ezernyi fokozata van, s hogy ki mennyire szereti, az az áldozatvállalások idején derül ki. Sajnos, hiányoznak az olyan játékosok, mint amilyenekben mi aranycsapatról aranycsapatra bővelkedtünk. Olyanok, akik mélyen átérezve nemes hagyományainkat, erkölcsi kötelességüknek, egyszersmind a legeslegnagyobb örömnek érezték a bajnoki és nemzetközi színtereken való sikeres helytállást, s akik ennek érdekében fanatikus odaadással elkövettek minden tőlük telhetőt egyéni képzettségük magas szintre emeléséért... A helyezésekért folyó küzdelem — mennyire jellemző tünet — egyáltalában nem idézett elő cseppnyi lelkesedést sem, és ennek következtében — főként a második fordulóban — magas számban láttunk „előre lefutott’, mesterkélten kialakított eredménnyel zárult mérkőzést , illetve érezhettük a játék, a bajnokság megcsúfolását!... A válogatott és a klubok Éveken át az volt a klubedzők panasza, hogy a bajnokságra nem tudják felkészíteni együttesüket, mert a válogatott kerettagok közösen, a kluboktól leválasztottan készülnek az évre, márpedig ilyen körülmények közt — mint mondták —, a csapatépítés nem járhat kielégítő eredménnyel. Ebben az évben — bár időszakonként közösen edzett a válogatott —, az elmúlt évek gyakorlatához képest alaposan megnövekedett időtartamban a klubok rendelkezésére álltak a játékosok. A változáshoz fűzött várakozással ellentétben, viszont semmilyen előny nem származott az „engedményből”, sőt, egyik-másik esetben az igazolódott be, hogy a klubra nem lehet teljes mértékben számítani!... Figyelmeztetés — hiába A játékvezetést sok jogos kritika érte. Mielőtt azonban tovább mennénk, először is azt szögezzük le: játékvezetőink — összes hibájukkal együtt —, még mindig jobban vezetnek, mint általában a nemzetközi színtereken állandóan szereplő „nagyok”... Ez azonban semmit sem enyhít azon a megállapításon, hogy játékvezetőink nagy része, minden előzetes — és milyen gyakori! — figyelmeztetés ellenére sem készült fel lelkiismeretesen az új szabályokkal járó nehézségekre. Nagyban ludasok abban, hogy a bajnokság kezdetén oly sok volt a bonyodalom ésa már-már kabaréba illő jelenet, s hogy ennek következtében az elégedetlen közönség méginkább elpártolt a vízilabdázástól. A legjobb bírák egyébként viszonylag hamar belejöttek, az utolsó fordulókban pedig már zökkenőmentesen folytak a mérkőzések. A felelősség mindannyiunké! Mielőtt lezárnánk a bajnokságról írottakat, vegyük sorra az év „termését”, azokat a fiatalokat, akik ebben a bajnoki idényben, végső soron újonc létükre, reményt keltő teljesítményt nyújtottak. A BVSC-ből a robbanékony Hecsei, és Németh Is tűnt ki leginkább. A Bp. Honvédban a válogatottban is helyet kapott Kucsera egyre érettebb játékot nyújtott, s ha az összjátékba jobban beleilleszkedik , Deákból is roppant veszélyes góllövő csatár fejlődhet. Külön említést érdemel a szolnokiak idén feltűnt kapustehetsége. Cservényük, sok van benne, világhírű elődje, Boros Ottó nyomdokába léphet__ Szeretnénk tovább folytatni a sort, de nincsen kivel. Talán jövőre minden jobban sikerül. Jobban kell sikerülnie - OLIMPIA LESZ!... S a felelősség mindannyiunké, akiknek bármilyen kis köze is van a vízilabdázáshoz!... Gallov Rezső Péntek, 1967. szeptember 1. )