Népsport, 1968. január (24. évfolyam, 1-20. szám)

1968-01-04 / 1. szám

A JELENTI... wmmmmmmxaBmmmmMMwmmmMmwnaBsammmsBmK&BmBMmMaBmmammBsummmwm Első napjait éli egy — ebben a mine- V'Kiiriffiniliy­ségében mindössze háromnapos vállalat. Mika HasraMBad­ Január elsejével „Sporthajóépítő és Javító Vállalat” néven egyesült az eddigi Ver­­senyhajóépítő Üzem és Sportlétesítmény Vállalat csónak­építő műhelye. Vezetője, az immár közel hatéves, hasonló munka­köri tapasztalatokkal rendelkező olimpiai bajnok Parti János. Tavaly üzemében 25 evezős és 46 kajak és kenu versenyhajó, 102 műanyag kajak és kenu, valamint 3 sikló motoros test épült. Mit jelent a versenyszakosztályok, a vállalati és üzemi szakosztályok, az egyéni túrázók számára az új vállalat meg­alakulása? Mindenekelőtt több és többféle hajót. A két műhely könnyebben állja majd az igénylők és megrendelők ostromát. Már az elmúlt években is készültek túrahajók, kajakok, kenuk, majd evezős csónakok, idén kívánságra ún. félversenyhajók építését is elvállalják. Ami pedig a legfontosabb, és a legtöbb vízisportkedvelőt érint: ezentúl az építés mellett javítást is vállalnak! Ez, ha nem is old meg mindent, valamit enyhít a „vizesek” krónikus gondjain. Az „igazi” persze az lenne, ha idén végre megkezdenék a régen tervbe vett hajóépítő gyár alapjainak lerakását! Lapunk példányonkénti ára a m­ai naptól 20 fillér, a hétfői számainké pedig 1 forint 20 fil­lér. Az előfizetési díj 1968. feb­ruár 1-től havi 20 forint, ne­gyedévre pedig 60 forint. Sir Stanley Rous, a FIFA el­nöke akciót indított a labda­rúgópályákon előforduló botrá­nyok ellen. Az elnök szerint ha egy vagy több játékos nemzet­közi kupamérkőzésen reklamál, ekkor a játékvezető azonnal sza­kítja félbe a mérkőzést és zárja ki a tiltakozókat a játékból. Ki kell zárni azt a játékost is, aki b­­árkit leköp. A nemzetközi mér­kőzések napját 14 nappal előbb kell bejelenteni, hogy a FIFA megfigyelőket küldhessen ki. Játékoscsere. Az óév utolsó napján hagyták jóvá az érdekelt klubok férfi kézilabda játékos cseréjét. Mészáros a Bp. Spar­­tacustól a Vasasba igazolt, he­lyére a Vasasból Tornóczki jött. Koppenhágában a Wiener SC labdarúgó vezetői tárgyalásokat folytattak a 22 éves Laudrup ne­vű dán válogatott megszerzésé­ért. 25 700 dollárt ígértek, de Laudrup 32 ezret kért. Laudrup szerint a nyugatnémetek és a hollandok teljesítik majd a kí­vánságát. Kedden délután az NDK-beli Klingenthalba utazott három sí­­futónőnk, Balázs Éva, Monnir Leid és Mátis Zsuzsa, dr. Se­ták Mihály és Bezák Imre edző vezetésével. A hét végén a világ legjobbjaival mérhetik össze ere­jüket. Nem tudott megegyezni a Tor­pedo Moszkva és a Cardiff City - Kupagyőztesek EK időpontjá­ban. A walesi csapat vezetői az UEFA-hoz fordulnak, és egyben tiltakoznak az ellen, hogy a Szovjetunióbeli mérkőzésüket Taskentben kívánják megren­dezni. Két új síszakosztály alakult az elmúlt hetekben Szentendrén. A Szentendrei HÉV és a Bajcsy- Zsilinszky SE versenyzői már be is kapcsolódtak a Pest megye sí­életébe. Megkezdte működését a Buda­pesti Kosárlabda Szövetség új elnöksége, amelynek összetétele a következő. Elnök: Lehóczki Já­nos. Főtitkár: Karner István. Ta­gok: Cziffra Mihály, Szabó Jenő, Szörény Károly, Temesvári Ottó, Zsíros Tibor.­­ Sportszerűen Hosszú a 4-es busz út­vonala. Hosszú és unal­mas. Érthető, hogy hálá­san fogadta a közönség az alábbi közjátékot: Fiatal lány szállt le a Nádor utcánál, de közben kesztyűje a lépcsőre esett. Az ajtó érzéketlenül, kö­zömbösen bevágódott. A kézrevaló becsületes meg­találója egy villanásnyi­val elkésett, a busz el­indult. Kezében a kesz­tyűvel, a másodperc tört része alatt felmérte a helyzetet. Szeme rávillant a kis, lecsapható szellőző ablakra, de az ötletet még kibontakozása előtt elve­tette. Nem is próbálkozott a többnyire makacsul zár­kózott ablakkal, ehelyett szempillantás alatt hátra­passzolta a kesztyűt egy utastársnak, aki kapásból továbbította a peronra. Onnan a bőr akkor röp­pent ki a még nyitott hát­só ajtón, amikor a lassan előregördülő autóbusz ép­­pen elhagyta a megállót. A tulajdonos irigylésre méltó reflexszel elkapta a feléje repülő kesztyűt, és elbűvölő mosolyt kül­dött a lovagias utasok után. Ilyenkor derül ki, hogy nemcsak szeretjük, olvas­suk, nézzük és értsük a sportot, de ha kell, meg tudjuk csillogtatni sport­emberi erényeinket is! Ducza Anikó és Makrai Kata­lin is a tornászválogatott rendel­kezésére állhat az új évben. A 15 tagú női és 20 tagú férfikeret részére kedden tartották meg a tájékoztatást az olimpiai felké­szülésről. Utána megkezdődött­­ a munka, Havel tragédiája. Egy utcai közlekedési baleset következté­ben 37 éves korában meghalt Gustav Havel, a világszerte is­mert csehszlovák motorkerék­pár-versenyző, aki a magyar versenypályákon is nagyszerű eredményeket ért el. Ausztrál meghívás érkezett a Ferencvároshoz. Az auszt­ráliai labdarúgó szövetség júliusban tíz mérkőzésből álló portyán szeretné vendégül látni a zöld-fehéreket. (MTI) Nyolc atlétaedző, mégpedig Eső Pál (Dunaújváros), Grosán Pál (Kecskemét), Jeszenszky Lászlóné (Budapest), Majercsik Mihály (Bp.), Nádasdi-Novák Pál (Miskolc), Pangert László (Békéscsaba), Szatmári János (Baja) és Villányi Nándor (Pécs) kapott dicséretet kiemelkedő ne­velőmunkájáért a tatai értekez­leten. Szakmai továbbképzésük céljából a MASZ lehetővé teszi, hogy az idén megfigyelőként részt vegyenek és tapasztalato­kat szerezzenek a válogatott ke­ret közös edzésein. A téli olimpián az Egyesült Államok vesz részt a legnagyobb létszámú, 119 tagú küldöttség­gel. Az NSZK-t 106, az NDK-t és Franciaországot 95—95, Auszt­riát és a Szovjetuniót 90—92 fő­nyi csapat képviseli. Eddig a 38 országból 1540 sportoló és 580 hi­vatalos kísérő részvételét jelen­tették be. Philadelphiában csütörtökön kezdődik a kosárlabda Világkupa háromnapos mérkőzéssorozata az amerikai Goodyear, a brazil Botafogó, a spanyol Real Mad­rid és az olasz Simmenthal Mi­lánó részvételével. Születésnap: December 30-án ünnepelte Oslóban 60. születése napját Sigmund Rund, a veterán norvég síugró, aki 1928. és 1948. között rendszeresen részt vett az olimpiákon, s jelenleg a Nem­zetközi Síszövetség ugró bizott­ságának a vezetője, Hévízre utazott az RBTC. A bányászcsapat Marosvári Béla edző vezetésével 19 játékossal kelt útra. A keret: Szőke, Hor­váth K., Kmetty, Létrai, Ferenc, Geiger, Vertig, Toldi, Baranyai, Szalai, Répás, Kriskó, Zöldi, Németh, Horváth F., Básti, Tali­ga, Tábori,­­Tech­. Az együttes két hetet tölt a felkészülés ide­jéből Hévízen. Edzőváltozás. Szilvási Miklós olimpiai bajnok helyére Zsib­­rita János került edzőnek az FTC birkózó-szakosztályához. Zsibrita ezt megelőzően a kö­töttfogású válogatottkeret edzője volt. A francia is megérkezett. Két kitűnő import szőnyeggel gazda­godott a magyar birkózó sport, a Sportcsarnokban szolgálnak majd csatamezőül. A nyugat­német szőnyeget már felavatták az úttörő­ olimpia részvevői, s kedden megérkezett a Francia­­országból rendelt birkózószőnyeg is. 228 gépkocsi. A január 19. és 27. között megrendezésre kerülő Monte Carlo rallye-n 228 gép­kocsi indul, mégpedig Athénből 20. Frankfurtból 25. Lisszabonból 11. Doverből 31. Monte Carlóból 52. Oslóból 30. Reimsből 45. Var­sóból pedig 14. Megoldódik. Bécs pályakere­keseinek pályagondja rövidesen megoldódik. 1968-ban egy 250 méteres fapálya épül az osztrák fővárosban, amelynek a lelátó­ján 10 000 ember fér el. A pálya belső részén kézilabda- és röp­labdapályát is létesítenek. Hailwood tervei. Az angolok tavaly két világbajnokságot nyert motorkerékpár-versenyzője, Mi­ke Hailwood kijelentette, hogy elbúcsúzott a japán Honda-gyár­­tól, s a jövőben az olasz MV Agusta gépeken kíván versenyez­ni. A Népsport szerkesztőihez és munkatársaihoz az új év alkal­mából sok jó kívánság érkezett. Ezeket ezúton köszönjük meg, s egyúttal újból minden kedves olvasónknak sikerekben gazdag, eredményes 1968-as esztendőt kí­vánunk. Csúcs Kubában. Raul Vaz­quez, a kubaiak pályakerekese a napokban 1:10.4-re javította a kubai csúcsot az 1000 méteres állórajtos időfutamban. Véglegessé vált a két amerikai labdarúgó-szövetség, az United Soccer Association és a Natio­nal Pro Soccer League egyesü­lése. A szövetségi vezetők ja­nuár 4-én és 5-én tesznek vég­legesen pontot a megegyezésre. Megbeszélésük tárgya lesz töb­bek között a futball jövője É­szak-Amerikában, az új szövet­ség „elnevezése”, a két liga be­osztása (18 amerikai és két ka­nadai csapat között), meghatá­rozzák az 1968. évi bajnokság kezdési időpontját is, erre való­színűleg áprilisban kerül sor. Szóba kerül még az Egyesült Államok válogatottjának felké­szülése az 1970. évi mexikói VB-re is. Ismét Anquetil. Nagy megle­petést keltett a francia kerék­páros körökben, amikor rosszul sikerült idénye után Anquetil kijelentette: „Eddig nyolcszor indultam a Tour de France-on, de ott leszek a kilencediken is.” A tilosban A János-hegyen jelző­tábla hirdeti, hogy hol szabad szánkázni és hol nem. A szánkázás veszé­lyes sport, különösen a síelők számára fenntartott terepen. Már az új év el­ső napjaiban is történt baleset, mert a szánkázók a tilosba „tévedtek”. A magunk részéről jó havat és sok boldog percet kí­vánunk a szánkázóknak, de kérjük őket, ne menje­nek a tilosba, s ne veszé­lyeztessék a síelők — és a maguk — testi épségét. A svéd sportújságírók is vá­lasztottak. Az országúti csapat­világbajnok kerékpáros Petters­­son-fivérek közül Göstát válasz­tották az év sportolójává. A technikai sportágak képviselői voltak fölényben, mert a máso­dik helyre Fundin motoros sa­lakpályaversenyző, a harmadikra pedig Hallman motocrossozó ke­rült. A legjobb női sportoló, Wallgren atlétanő a hatodik he­lyet foglalta el. Veszélyes foglalkozás. A nyu­gatnémet Desd­mar Craimer, ak­i a FIFA megtol­dásából az ázsiai labdarúgás fejlődését segíti, orr­­osoknt törést és izomszakadást szenvedett Hongkongban. Ho­gyan, m­ilyen körülmények kö­zött érte a súlyos sérülés, arról a Kicker szerint még nem érke­zett jelentés. Jugoszlávia rendezi az 1970-es férfi kosárlabda világbajnoksá­got. Ljubljana lesz a döntők színhelye, a középdöntőket Skopjéban, az előmérkőzéseket pedig Szarajevóban, Splitben és Karlovacban bonyolítják le. Pakisztán nagy nemzetközi gyeplabda-tornát rendez január közepén Lahoréban. Az olimpiai ezüstérmes hazaiakon kívül részt vesz a spanyol, nyugatnémet, ceyloni, indonéz, malaysiai és valószínűleg az olimpiai bajnok indiai válogatott is. Maryvonne Dupureur, a fran­ciák kitűnő középtávfutónője őszi sérülése miatt az idén nem vesz részt mezei versenyeken. A L’Équipe szerint az olimpiai ezüstérmes atlétanő távolmara­dásának még egy oka van: leg­alább a pályaidényig szeretné a vasárnapokat családja, férje és két kisfia körében tölteni... Bulgáriában birkózó vitte el a pálmát a sportolók év végi ver­senyében. A szófiai Naroden Szport összeállította az év leg­jobb bolgár sportolóinak rang­sorát: 1. Radev (birkózó), 2. Gi­­gova (művészi torna), 3. Kirilov (kerékpározó). Időjárásjelentés. A Meteoroló­giai Intézet jelenti január 3-án, szerdán este: hideg idő. Várható időjárás csütörtök estig: válto­zóan felhős, egy-két helyen pá­rás, ködös idő. Napközben több­­felé havazás. Időnként megélén­külő északnyugati-északi szél. Hideg idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 0—mínusz 5 fok között. (MTI) 2 Csütörtök, 1968. január 4.­ ­ Közlemények A Ferencvárosi Torna Club elnöksége ezúton köszöni meg pártoló tagjainak és szurkolói­nak az egyesület, valamint a sportolók részére küldött kará­csonyi és újévi jókívánságo­kat. (X) Az új esztendő első munkanapjai a sportszövetségekben (Folytatás az 1. oldalról) Továbbképzésen az edzők Ökölvívás Az ökölvívó-szövetségben az edzők kihasználták a pillanatnyi csendet és kedd óta Kárpáti La­jos szakfelügyelő irányításával továbbképző tanfolyamon vesz­nek részt. A négynapos tanfo­lyam bő anyagot ölel fel. Töb­bek között megvitatják az 1967. év legfontosabb nemzetközi ese­ményeinek (a római EB, a mexi­kói előolimpia, az ORT) tapasz­talatait, a bíró-edző kapcsolatait. Meghallgatják a képességfej­lesztésről, a versenyzők lélek­tani felkészüléséről szóló elő­adásokat, valamint szakfilmek vetítésére is sor kerül. Kincses Ferenc, a szövetség főtitkára közölte, hogy a 15 ta­gú válogatott keret, szerdán megtartotta első közös edzését és péntektől kezdve közös ala­pozáson vesz részt. Az orvosi jelentés szerint Kajdi János kéz­sérülése teljesen rendbejött. BEöpffi Atila : Változások a válogatott keretekben Az 1967-es esztendőt a szö­vetségben elnökségi üléssel zár­ták, de ez a zárás csak jelképes volt. Az új év első napjaiban a hozott határozatok végrehajtá­sához fogtak hozzá. Elkészült és már postázták is az új verseny­­kiírást az NB I — II-ben, megtör­tént az előkészület a szokásos évi ligaülésre, amelyre január 22-én kerül sor. Ekkor tartják a tavaszi forduló sorsolását is. Nagy előkészületek előzik meg a Téli Kupa megrendezését, ugyanakkor a válogatottak is már a nemzetközi erőpróbákra, a távolabbi feladatok végrehaj­tására készülnek. Január máso­dikával a női­ férfi válogatott kö­zös alapozáson vesz részt. A ke­retekben egyébként több válto­zást hajtottak végre. A férfiak­nál a 150. válogatottságát elért Molnár és a sokszoros válogatott Jánosi elfoglaltságukra való hi­vatkozással végleg lemondtak a keretben történő munkáról. Hiányzik a keretből egészségi okok miatt Flórián is. A nőknél Baranyainé lépett vissza, míg Dencsiné és Bánhegyiné egész­ségi állapotukra hivatkozva, nem vesznek részt a felkészü­lésben. A férfiaknál dr. Proháneka László edző irányításával a kö­vetkező játékosok kezdték el a felkészülést: Czakó, Tóth L., Tatár, Tüske, Páncsity, Bogár, Sárosi, Buzek, Palicsányi, Stei­­ner, Lantos, Kovács, Nagy, Polá­­nyi, Petrekanics, Kasziba. A nőknél a felkészülést Ha­vasi Gyula edző irányítja a kö­vetkező játékosokkal: Hazsikné (Fekete J.), Juniné, Frecska, Blaumanné, Nagyné, Gerhartné, Ősz-Szabóné, Bokros, Papp M, Papp K., Csorbáné, Sebők­, Ho­­lecska, Böröczi, Fele, Siri. Telse A szokásos hétfői „szövetségi nép” ezúttal kedden került sorra a telke­szövetségben. A minősítő bizottság az átiga­­zolásokkal foglalkozott, egyesek az idei NB-s csapatbajnokság versenykiírásain dolgozta­k, elő­készítették a bajnokság sorsolá­sát. Február végén kezdődik majd az NB-s csapatbajnokság, addig azonban nem pihenhetnek a ver­senyzők. Az elnökség előkészí­tette a válogatott alapozó edzé­seinek tervét. Hermann József, a szövetség főtitkára a követ­ke­zőket mondta: — Gyorsan eltelik, majd a Knort EB-i­g hátralevő idő, ezért min­den egyes percet alaposan ki kell használnunk. A múlt év a csa­patkeresés, a kísérletezés jegyé­ben telt el. Idén legfontosabb fel­adatunk: állandósítani a tavalyi jó eredményeket, és részemről elégedett is lennék, ha idén is­­ mindössze egyszer szenvedne ve­reséget a válogatatott. Az pedig már mindannyiunk számára külön öröm lenne, de ez a vereség — netán — nem az EB-n érné csapatuinkat. Az EB jegyében Kajak-kenu Elnökségi ülést készítenek elő A Magyar Kajak-Kenu Szövet­ségben ezekben a napokban ké­szítik elő az alakuló ülést, ame­lyet már e hét végén imegtar­talmaz. — Az elnökség jó néhány konk­­rét kérdést is tárgyalni fog már ezen az ülésén — mondta a főtit­kár, Cseh Lajos. — Például rész­letesen megtárgyaljuk a váloga­tott keretek felkészülési program­ját. Jelenleg 77 versenyző szere­pel a különböző keretekben, 20 az olimpiaiban, 22 az utánpótlásban és 35 az ifjúságiban. A válogatott versenyzőknek minden szinten igyekszünk megfelelő versenyzési lehetőséget biztosítani ebben az évben is. Ezeknek az ügyében is megkezdtük már a levelezéseket, a tájékozódást. Annyi már most bizonyos, hogy a felnőttek mellett szóhoz juthatnak majd a fiatalok is, így például az idén is részt ve­szünk az immár­­ hagyományos Olimpiai Reménységek Tornáján, amelyre ezúttal Romániában ke­rül sor. Birkózás Minden per: drága A magyar birkózó­sport sző­kébb vezérkara, Matura Mihály elnök, Szántó Ottó főtitkár és Gurics György vezető edző, ta­nácskozással kezdte az évet... Mib­ől is folyhatott a szó? Bár­milyen, s­zép eredményeket hozott is 1967, arról ráérnek majd tár­gyatok, ha lesz idejük. De most már 1908-at írunk, és az olim­pia is 1908-ban kerül megrende­zésre. Minden perc drága tehát, elsőszámú feladat a­­munka ered­ményességének biztosítása. Hosszan beszélgettek, mert sok téma adódott. A válogatott keret felkészítésétől az­ edzőképzésig, a nemzetközi versenynap­tár ho­mályos pontjaitól szv­ertáropótia helyzetéig sok minden terítékre került. Csak akkor szakították meg rövid időr­e a társalgást, amikor dísztávirattal érkezett a postás. Az Orosházi Spartacus küldte el újévi jókívánságait a szövetség­nek, s rajtuk keresztül az egész magyar birkózó sportnak. Bár az öttusa-szövetség elnök­sége csak január tizedike után ül először össze, azért az élet nem állhat meg. Ebből kifolyólag kellett ma a szövetség több tag­jának, kívánt Aul­nii,a Hűvösvölgy­be. — Mi lesz ott?­­— Ott van a Bp. Honvéd lovar­dája! — felelte Mizsér Jenő szak­­felügyelő, majd folytatta:­­„ Azt intéztük, hogy az olim­piai keretünk már holnap lova­golhasson. A kirándulás eredménye: csü­törtökön már fedett lovardában lovagolhat a válogatott. Méghoz­zá új lovakon. Mert Tóth Béla lovasedző nem tétlenkedett az ősszel, vidéki felfedező körútra indult és hat új lovat varázsolt elő az öttusa sport céljaira. A hat négylábú kezdő szerdán már edzést is tartott, őket ed­zette az utánpótlás válogatott, ők meg a válogatottat. A fiatal öttusázók menten meg­ál­lapítot­ták, hogy Tóth Béla nem fáradt hiába , tehetséges lovakat si­került toboroznia. Sajnos a lo­vak arra nem tudtak választ ad­ni, hogy milyen a dolga a kez­dőknek. Mi azonban tudjuk, hogy nehéz. Már magába véve is. Hát még egy olimpiai esz­tendőben.. Hűvösvölgyi kirándulás... 35-én a keretben Torna Az egyik szobában adminiszt­ráció , a másikban megbeszé­lés. A tornaszövetségben egyál­talán nincs újévi hangulat (er­ről csak a jókívánságok árul­kodnak). A kisebbik helyiségben a dunaújvárosi ifjúsági tábor ügyeit intézik (január 5-én ér véget), a másik pedig talán a legzsúfoltabb a Kisstadion szá­mos szobája közül. Harmincöt tornász várakozik itt — eligazításra. Sárkány István szakfelügyelő ismerteti a sportág legjobbjai­nak felkészülési tervét. Mielőtt a pontos műsorra térne, néhány kérdést teszünk fel: —­ Hány tagú a válogatott keret? — Harmincöten vannak. Ennyien kezdik meg most az év első nap­jaiban az olimpiai készülődést. 15-en vannak a nők, húszan a férfiak. — Hiányzik valaki? fe- Úgy tűnik, végre teljes a me­zőny. Sérülés vagy betegség miatt eddig még senki sem mondta le a közös felkészülést. — És a tavaly távollevők? — Közülük ismét számíthatunk Jánosiné Ducza Anikóra és Schmttné Makrai Katalinra. — Mikor kezdődik a mun­ka? — Máris. Alapos, kemény felké­szülés lesz. Márciusban pedig az első versenyek következnek majd. Vitorlázás Folytatják a megkezdett arankát A vitorlás szövetségben ez év első napján a lényegében már régebben megkezdett munka folyt. — Repülő hollandi Európa-baj­­nokság — mondja Földl József fő­titkár —, azt hiszem ezzel meg is mondtam mi adja munkánk egy részét. Az előkészítésben a leg­újabb fejlemény, hogy, ha igaz, rövidesen megérkezik már a re­pülő hollandi hétre érvényes pontszámítási, eredmény számítá­si előírás. Folyik azonban a hazai versenynaptár elkészítése is. Leg­fontosabb: elkészült a naptár úgy­nevezett „végrehajtási utasítása", amely a rendezéssel kapcsolatos, és más fontosabb előírásokat rög­zít minden évben. Melyik versenyt melyik pályán kell lebonyolítani, kik jutnak be a magyar bajnok­ság mezőnyébe és így tovább. Itt például azt írtuk elő, hogy csak a kiírt versenyek hatvan százalékán részt vett versenyzők jöhetnek számításba, s közülük is a telje­sítményben legjobb hatvan száza­lék. Ez megszorítást jelent az ed­digiekhez képest. ­i Sakk Megnyitássorozat — nagyban! Alighanem az összes magyar sportszövetségben egyed­ülállló munkával kezdődött az új év a Magyar Sakk Szövetségben. Az elnökség megbízásából Polgár István mester lyukkártya rend­szerbe rögzítii a világversenye­ken lejátszott megnyitásokat, hogy ezzel a dokumentációval is könnyebb legyen az idén az érsekkozók felkészülése. S ez na­gyon is időszerű, mert ebben az évben számos nehéz feladat vár legjobbjainkra. — Január nyolcadikától a hó vé­géig tart Hollandiában a bever­­wijki nemzetközi verseny, ame­lyen Portisch, Flesch és Ivánka Mária indul — tudtuk meg Flórián Tibor főtitkártól. — Több hason­lóan jelentős viadalon kívül azon­ban október 17-étől megkezdődik Svájcban a XVIII. sakkolimpia, más nevén a négyes csapatvilág­bajnokság. Éppen az elsejei pos­tával kaptuk a meghívót, amely német nyelven tartalmazza a fel­tételeket is. A feldolgozást már megkezdtük. — Portisch nagymester is indul ezen? — Természetesen. De előtte még Bent Larsennel kell páros mérkő­zést vívnia. Portisch legutóbb a világbajnokjelöltek nyolcas mező­nyében Tallal szemben maradt alul, most júniusban előbbre jut­hat. Nem lenne kis dolog, mert a március negyedikén 33 éves dán nagymester maga is többszörös világbajnokjelölt és veszélyes el­lenfél. Míg beszélgetünk, nagy a lö­vésmenés és szinte állandóan csöngenek a telefonok. Hja, az átigazolási utózönyék még hat­nak, s január másodikán zárult le az idei csapatbajnokságok ne­vezési határideje. — Igazán kiadós munkát jelent a versenybizottságnak a 14 csapa­tos OB I és a 23 csapatos OB II erősorrendjeinek, minősítéseinek, igazolásainak az ellenőrzése. Egyébként — ezt is tegyük hozzá — nem volt túl vidám az évnyitás, mert a szövetség elnö­ke orvosi kivizsgálás miatt kór­házban fekszik, az ügyvezető alel­nök pedig — korábbi combnyaktörés miatt — még mindig betegállományban van.

Next