Népsport, 1968. július (24. évfolyam, 128-149. szám)
1968-07-01 / 128. szám
A rúdugrás állt az amerikai olimpiai válogató középpontjában A Los Angeles-i Coliseumban (az 1932. évi olimpia színhelyén), magyar idők szerint vasárnapra virradóra kezdődött el az amerikai atléták olimpiai válogatóversenye. Az indulásra jogosultak közül mintegy húszan, közöttük a betegségéből éppen felgyógyult Ryan, továbbá a sérült Boston, Wilson, Flowers, Ford stb. felmentést kaptak. Nekik még szeptemberben, a South Lake Tahoe-ban sorra kerülő magaslati táborozás alatt alkalmuk lesz megfelelő eredmények esetén bekerülni az olimpiai csapatba. Az első napon nagyszerű időben, nyolc döntő szerepelt a műsoron. Az eredmények részben csalódást okoztak a 23 ezer nézőnek. A 100-asok idejét a múlt heti világcsúcsdöntögetés után az erős ellenszél rontotta. A döntőben Hines visszavágott Greene-nek. Az 5000-et a hajrában nyerte Tracy Smith, az esélyes Lindgren távollétében, aki csak 10 000 m-en áll rajthoz. Akadályon Young Traynor személyében nehéz ellenfélre talált, annál fölényesebben győzött Beamon, Matson és Covelli. Az ügyességi számok további helyezetteinek eredményei a várakozás alatt maradtak. Az első napon az érdeklődés középpontjába a rúdugrók kerültek. Seagren és Vaughn 528- ig bezárólag valamennyi magasságot elsőre vitt, az 539-es világcsúcs azonban egyiküknek sem sikerült. A holtverseny eldöntéséért Seagren ismét átugrotta az 528-at. A szombati előfutamok során gyilkos küzdelem folyt 400 m-en, a II. futamból még 46 mp-es idő sem volt elegendő a döntőbe jutáshoz! 100 m: 1. Hines 10.3, 2. Greene 10.3, 3. R. R. Smith 10.4, 4. Pender 10.4, 5. Clayton 10.5, 6. Hurd 10.5. (3.6 m-es ellenszél). 5000 m: 1. T. Smith 13:42.4, 2. Stageberg 13:52, 3. Day 13:59.4, 4. Bachelor 14:00.4, 5. Kennedy 14:02. A tokiói bajnok Schul 14:17-tel 7. lett. 3000 m akadály: 1. G. Young 8.34.2, 2. Traynor 8:34.4, 3. Nightingale 8:40, 4. Manley 8:43. 20 km qyaloqlás: 1. Laird 1:33:00, 2. L. Young 1:33:05, 3. Denoon 1:33:44.4. Rúd: 1. Seagren 528, 2. Vaughn 528, 3. Chase 503, 4. Railsback 487, 5. Steben 487. Tavai: 1. Beámon 814, 2. G. Hopkins 782. 3. Proctor 769, 4. Shinnick 763. Súly: 1. Matson 20.44, 2. Maggard 19 64, 3. Woods 19.12, 4. Orrell 19.11, 5. Patera 18 71. Gerely: 1. Covelli 78.56, 2. Stenlund 77.29, 3. Murro 73.76. A szombaton tartott előfutamok legjobb eredményei: 400 m: Evans 45.8, E. Tavlor és Freeman 45.9. 800 m: Bell 1:47.7, F. Johnson 1:48.1, Terry 1:48.2. 1500 m: Mason 3:45.2, von Ruden 3:45.3. 400 m qát: Lee és Whitney 50.3, Wyatt 50.5. K ERÉKPÁR-. MAGYAR LÁSZLÓ BIZTOS GYŐZELME A háztömb körüli Budapest Kupa versenysorozat harmadik futamát vasárnap a Tipográfia rendezte meg a Népligetben. A viadalon grazi kerékpárosok is részt vettek, és jól is szerepeltek. Az I. osztályúak harminckörös viadalában az öt részhajrában szerzett pontok mennyisége alakította ki a végeredményt. A grazi Mittenegger lendületesen kezdett, megnyerte az első hajrát, majd egyedül hajtott tovább. A második hajrá előtt azonban befogták őt, s ebben Magyar László szerezte meg az elsőséget. A harmadik és a negyedik hajrágyőzelem is Magyar kezébe került, bár minden esetben veszélyeztetett az osztrák fiú. Az utolsó hajrában Keserű, Magyar, Mittenegger sorrend alakult ki, így végülis Magyar László biztosan szerezte meg a győzelmet. A Háztömb körüli Budapest Kupa III. futamának eredménye. I. osztály (30 kör, 2700 méter): 1. Magyar L. (Vasas SC) 20 pont (1:51:55), 2. Mittenegger (Graz) 14, 3. Keserű (Vasas SC) 9, 4. Varga (Bp. Előre) 6, 5. Nagy I. (Vasas SC) 4, 6. Ötvös (Újpesti Dózsa) 1 pont. Versenykerekes ifjúságiak 1. Bicskey B. (Tipográfia) 16 pont, 2. Stocker (Bp. Építők) 10, 3. Horváth (FTC) 5. Serdülők 1. Hunyad L. (Kőbányai Lombik), 2. Korfanti (Bp. Előre), 3. Szabó (Helyiipari SC). Versenykerekes III. osztály: 1. Martos M. (Tipográfia) 10, 2. Árvai (Bp. Előre) 7, 3. Hegyesi (Tipográfia) 6. Vaskerekes III. osztály: 1. Makkos (Győri Vasas ETO), 2. Lakatos (Bp. Vörös Meteor), 3. Láng (Helyiipari SC). ÍJÁSZAT__________ A nyomdászok hagyományos János-ünnepségek keretében a Tipográfia TE íjász-szakosztálya szombaton és vasárnap rendezte meg a népligeti sporttelepen a Gutenberg Kupa emlékversenyét. A viharos szélben lezajlott versenyen a vándorkupát a Tipográfia női I csapata nagy fölénnyel nyerte. Eredmények Férfiak: 1. Erdős (Bp. Építők) 963 körrel, 2. Várhalmi (Vízügy) 959, 3. Vasalj (Vízügy) 949 körrel. Nők: 1. Ráczné Tessényi Éva (Vízügy) 994 körrel, 2 Nagy Gy. (Tipográfia) 964, 3. Hamvas (Tipográfia) 959 körrel Csapatban. Férfiak: 1. Vízügy (Várhalmi, Vasas, Szabó) 2628 körrel, 2 Tipográfia 2573, 3. Bp. Építőik 2568 körrel. Nők: 1. Tipográfia I (Nagy Gy., Hamvas, Bartha M.) 2814 körrel, 2. Tipográfia 2071, 3. Víziügy 2021 körrel MOTORSPORT_ Vasárnap 3000 néző előtt rendezték meg Sopronban, a Lenin körúton a Magyar Autóklub nemzetközi gokart-versenyét. Sportgépek: 1. Erdei Sándor (MALÉV) 13:58.8, 2. Csapó I. (Szigethalmi Vasas) 14:11, 3. Szántó L. (Szigethalmi Vasas) 14:55.1, 4. Schmidt Antall (Veszprémi KSE) 14:55.9, 5. Kékesi L. (Bp. ÉPFU) körhátránynyal, 6. Rácz E. (Csepeli Papír) körhátránnyal, 7. Mikolecz Branko (Jugoszlávia) körhátránnyal. Széria gépek: 1. Pekári Miklós (Szigethalmi Vasas) 34:34.5, 4 pont, 2. Bakó L. (Bp. ÉPFU) 35:03.7, 5 pont, 3. László K. (Volán SC) 37:37. 10 pont, 4. Balátiusz Z. (Pécsi MHSZ) 38:12.6. 16 pont, 5. Lennert A. (Veszprémi KSE) 41:14. 24 pont, 6. Győri L. (Csepeli Papír) 42:22.7 . 27 pont. Sopron város nagydíjáért: 1. Pekári Miklós (Szigethalmi Vasas) 18:03.4, 2. Erdei L. (MALÉV) 18:03.9, 3. Szántó L. (Szigethalmi Vasas) 18:16.2. Vasárnap , Szombathelyen a csónakázó- tavon folytatódott a sebességi hajómodellek országos bajnoksága. A vízcsavaros modellek bajnokságában az erős szél miatt gyenge eredmények születtek. A —1 kategória: 2,5 kcm, 5 versenyző indult, de csak Czikó Sándor (Egyesült Izzó) ért el kiértékelhető eredményt, 53.9 km/óra. A — 2 kat. 5 kcm: 1. Lőrincz (Balatonfüredi M. Klub) 120 km/óra. 2. Czikó (Bp. Egy. Izzó) 96.8 km/óra, 3. Horváth I. (Savaria M. K.) 87.4 km/óra. A —3 kategória. 10 kcm: 1. Horváth (Savaria M. K.) 128.6 km/óra. 2. Takács (Bp. MÁV M. K.) 128.6 km/óra, 3. Payer (MKM Med. Klub) 112.5 kiíróra. A MAGYAR SALAKOZÓK VEZETNEK A HÁROM SZOMSZÉD KUPÁJÁBAN Nagy érdeklődés közepette rendezték meg vasárnap Szegeden a SZEAC-pályán a három ország, Ausztria, Jugoszlávia és Magyarország legjobb salakmotorosainak csapatversenyét, a Három Szomszéd Kupáját. Ezúttal első ízben mérkőztek egymással a motorosok és a magyar csapat mindjárt meg is szerezte a vezetést. A tizenöt futam érdekes versenyeket hozott, végül így alakult az egyéni verseny. 500 kcm: 1. Gyepes (magyar), 2—3. Medved (jugoszláv) és Babic (jugoszláv), 4. Szőke (magyar), 5. Brezner (osztrák), 6. Radácsi (magyar). A kupáért folyt csapatversenyben: 1. Magyarország (Gyepes, Radácsi, Szőke, Tanács) 39 pont, 2. Jugoszlávia 30, 3. Ausztria 20 pont. VÍZILAE®A. MAGYAR VÁLOGATOTT-SZOLNOKI DÓZSA 5:3 (2:0, 2:1,1:2, 0:0) Szolnok, 700 néző. V: Brandy. Magyar válogatott: Steinmeta — Mayer, Szívós — Konrád II — Sárosi, Felkai, Konrád III Szél. Dózsa: Cservenyák — Pintér, Borzi — Kanizsa — Vezsenyi, Urbán, Koncz. Csere: Kádár, Kulcsár dr., Szabó, Esztergomi. A gólok sorrendje: Sárosi, Felkai, Urbán (4 m), Felkai (4 m), Konrád III (4 m), Bodnár (4 m), Kanizsa, Kanizsa (4 m). A büntetőpontok száma: magyar válogatott 4, Szolnoki Dózsa 4. Szívós, kapu mellé lövésével kezdődött a mérkőzés. Ezután két nagy Dózsa-helyzet maradt ki. Kanizsa szépen elúszott, lövését Steinmetz fölé nyomta, majd Koncz lövését védte a válogatott kapous. Gyors, változatos volt a játék. Sárosi távoli lövése hozta az első gólt. Koncz hibázott tiszta helyzetben, majd egy Felkai alakítás következett és máris 2:0. A második játékrészben is a válogatott kezdeményezett többet, a gólok azonban büntetőkből estek. A 3. negyedtől a válogatott a következő összeállításban játszott: Molnár — Gyerő II, Pécsik — Kiss — Sárosi, Dömötör, Bodnár. Dömötör lövése, Urbán kihagyott büntetője jelentett eseményt. Ebben az időszakban már nem ment a játék a válogatott csapatnak, keveset kezdeményeztek a játékosok, csapkodó, ötlettelen volt a játék, különösen az utolsó negyedben. Jó, Steinmetz, Felkai, Sárosi, Konrád III, Molnár, 111. Cservenyák, Pintér, Kanizsa. pt.. A Magyar Testnevelési és Sportszövetség lapja. Főszerkesztő: Tabák Endre Szerkesztő: Ardai Aladár Szerkesztőség: Budapest VIII., Somogyi Béla utca 6. Telefon: 130—460. Kiadja az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Tóth László Igazgató. Kiadóhivatal: Budapest VI., Révay utca 16. Telefon: 116—660. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi, Budapesten a kerületi kézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint, negyedévre 60 forint. Megjelenik hétfőn, kedden, csütörtökön, pénteken és vasárnap. A beküldött kéziratokat és rajzokat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza. Index: 25 004. Szikra Lapnyomda, Budapest, Hétfő, 1968. július 1. 4 TOLLASLABDA____ JUGOSZLÁV SIKEREK A NEMZETKÖZI TORNÁN A pénteki és szombati csapattalálkozók után vasárnap a páros versenyek lebonyolításával fejeződött be a Magyar Tenisz Szövetség tollaslabda bizottsága által rendezett nemzetközi torna. Kilenc jugoszláv, hat csehszlovák és 14 magyar versenyző állt rajthoz a férfi, a női és a vegyes párosban. A várakozásnak megfelelően a ljubljanaiak emelkedtek ki a mezőnyből, mindhárom számban ők szerezték meg az elsőséget. A kassaiak ezúttal a vártnál gyengébben szerepeltek, míg a mieink erejéből néhány helyezés megszerzésére tellett. Egyénileg a jugoszlávok közül Dance Pohár, a magyaroknál Cserny János teljesítménye dicsérhető. Vegyes páros. Nyolcaddöntő: D. Pohár, Amfi (Ljubljana)— Szentesi, Czifra 2:0. Cserny, Jászonyi—Pavcic, V. Pohár (Ljubljana) 2:1. Zupanic, Bohiic (Ljubljana)—Szulyovszki, Cserny K. 2:0. Zorga, Amf II (Ljubljana) —Jászonyi Sz. Ladányi 2:0. Negyeddöntő: Zorga, Amf II—Zupanic, Bohinc 2:0. D. Pohár, Amf I —Cserny, Jászonyi 2:0. Döntő: D. Pohár, Amf I—Zorga, Amf II 2:0. Férfi páros. Nyolcaddöntő: D. Pohár, Pavcic—Nyeste, Rammer 2:0 Zuffa, Sandorcsin (Kassa)—Szulyovszki, Édes 2:0. Cserny, Jászonyi—Haussmann, Séra (Kassa) 2:0, Zorga, Zupanic —I. Pohár, Majerszki 2:0. Negyeddöntő: D. Pohár, Pavcic — Zuffa, Sandorcsin 2:0. Zorga, Zupanic—Cserny, Jászonyi 2:0. Döntő: D. Pohár, Pavcic—Zorga, Zupanic 2:0. A nők körmérkőzéssel két csoportban döntötték el a döntőbe jutást A női páros végeredménye: Bohiic, Ami II—Jászonyi, Cserny É. 2:0. TEKE——— Szombathelyi SE—Technosztroj Ljutomer 5059:4893. Férfi. Szombathely. Ld: Szabó Lajos (874), Móricz (869), Szépfalvi (855) 111. Szerzsaj (953), Kovacsics (818) Bohinecs (812). ORSZÁGOS CSÚCS GYŐRÖTT A Győr-Sopron megyei Teke Szövetség rendezésében szombaton és vasárnap Győrött az ETO négyes pályáján bonyolították le a tizedik Rába Kupa országos I., II. osztályú vándordíjas egyéni nagygolyós tekeversenyét. A tíz sportkör 36 versenyzőjének részvételével lebonyolított jubileumi versenyen nagyszerű csúcseredmény született. A győztes Rákos 200 dobással a magyar pályák eddigi legjobb eredményét érte el. Eredmények: 1. Rákos J. (Bp. Előre) 994 fa, új magyar pályacsúcs, 2. Féltéri I. (Pápai Textiles) 910, 3. Etlinger (Herendi Építők) 909, 4. Tóth L. (Pápai Vasas) 900, 5. Tékán I. (Pápai Vasas) 886, 6. Kozma (Győri Richards) 882, 7. Varga M. (Győri ETO) 882, 8. Kovács R. (Győri ETO) 880, 9. Török J. (Székesfehérvári Építők) 877, 10. Baji (Ózdi Kohász) 873. VIDÉKI LAKOSOK, FIGYELEM! A XVI. Lakáskarbantartó KTSZ felvételt hirdet az alábbi szakmákban: kőműves, vasbetonszerelő, ács szakmunkásokat, kubikosbrigádokat és segédmunkásokat Szövetkezetünk Ingyenes elhelyezést, jogosultságtól függően hazautazási költségtérítést biztosíT TOVÁBBÁ BUDAPESTI LAKÁSSAL RENDELKEZŐT FELVESZÜNK: kőműves, ács, szigetelő, tetőfedő, épületbádogos, asztalos, lakatos, hidegpadlóburkoló, festő-mázoló, vasbeton-, víz-, gáz-, villanyszerelő szak- és segédmunkásokat, kubikosbrigádokat azonnali belépéssel. Az 1968/69. tanévre szerződtetünk kőműves, bádogos, vízszerelő, villanyszerelő szakmában ipari tanulókat. Szerződés megkötéshez szükséges: 8 általános végbizonyítvány, születési anyakönyvi kivonat, budapesti állandó bejelentett lakás. Jelentkezés: XVI., LAKÁSKARBANTARTÓ KTSZ Bp. XVI., Rákosszentmihály, Rákosi u. 90. DEBRECENBE KERÜLT A TISZA KUPA Szombaton és vasárnap negyedszer rendezte meg a Szolnok megyei Birkózó Szövetség a Tisza Kupa kötöttfogású birkózóversenyt. Szolnokon a Közgazdasági Szakiskola tornatermében a három korcsoportban 36 egyesületből 223 induló volt. A felnőtteknél 87, az ifjúságiaknál 53, a serdülőknél 83 birkózó lépett szőnyegre. A fiatalok igen aktívan birkóztak, sokat kezdeményeztek, a felnőtteknél inkább taktikázás folyt. A pontversenyt, a mindhárom korcsoportban sok versenyzőt felvonultató DVSC fölényesen nyerte. Felnőttek: Lepkesúly. (10 Induló): 1. Rád (DVSC), 2. Gaálf(Bp. Spartacus), 3. Száraz (Bp. Spartacus). Légsúly. (13): 1. Balogh I (Szolnoki MÁV), 2. Ölveti (DVSC), 3. Szőnyi (FTC). Pehelysúly. (15): 1. Lázár (DVSC), 2. Bíró (Cegléd), 3. Nyikon (DVSC). Könnyűsúly. (15): 1. Bakos (FTC), 2. Bordás (Bp. Spartacus), 3. Ivanovics (Szolnoki MÁV). Váltósúly. (11): 1. Rizmayer A. (FTC), 2. Deák (DVSC), 3. Mráz (Csepel Autó). Középsúly. (9): 1. Giczy (FTC), 2. Szabó (Dunaújváros), 3. Kovács (Szegedi VSE). Félnehézsúly. (7): 1. Kovács J. (DVSC), 2. Vatai (FTC), 3. Dancsó (Szegedi VSE). Nehézsúly. (7): 1. Szabó L. (Debrecen, VSC), 2. Molnár (FTC), 3. Höhn (Szegedi VSE). Ifjúságiak, győztesek, lepkesúlytól felfelé: Haris (Egri Berva), Tóth (Kiskunfélegyháza), Hering (Cegléd), Miklós (SZVSE), Tóth (Nagykáta), Horváth (Jászapáti), Lengyel (Cegléd), Márton (DVSC), Séllyei (DVSC), Lajos (DVSC). Serdülők, győztesek lepkesúlytól felfelé: Sápi (Cegléd), Alih (Törökszentmiklósi, Soós (Egri Berva), Jámbor (Debreceni VSC), Csiszár (Csepel Autó), Kovács (Cs. Autó), Sümeg (SZVSE), Kövér (Gyöngyös), félnehézsúlyban nem volt induló, Tóth (Egri,Berva). A pontverseny végeredménye: 1. Debreceni VSC 56, 2. Szegedi VSE 26, 3. Ceglédi VSE, FTC 22 — 22 ponttal. SPORTLÖVÉSZET___ NÉPES MEZŐNY A DR. MÜNNICH FERENC EMLÉKVERSENYEN A dr. Münnich Ferenc sportlövészi emlékverseny vasárnapi eredményei. Standardpuska 60 lövés fekvőhelyzet. Nők: 1. Beck Györgyi (Zalka FSE) 583, 2. Hepp (MHSZ KSK) 578, 3. Nagy Ottóné (Bp. Honvéd) 574. Csapatban: 1. Zalka FSE 1704. 2. MHSZ KLK „A" 1699. 3. MHSZ KLK ,.B” 1682. Koronglövés 200 korongra: 1. Ferencz László (Zalka FSE) 179 2. Kulin-Nagy (Zalka FSE) 175 3. Szterényi (Zalka FSE) 175. Csapatban: 1. Zalka FSE 699. 2. MHSZ KLK 645. Kisöbű sportpuska 60 lövés fekvő. Ifjúságiak: 1. Bóna László (Esztergom) 581. 2. Huszár (Esztergom) 574 . Papp (Zalka FSE) 574. Csapatban: 1. Esztergom 1710. 2. MHSZ KLK 1682. 3. Zalka FSE 1678. Kisöbű sportpuska 40 lövés térdelő. Ifjúságiak: 1. Holczer (MHSZ KLK) 371. 2. Bártfai (II. Dózsa) 367. Csapatban: 1. Zalka FSE 1058/52. 2. Esztergom: 1058/ 49. Kisöbű sportpuska 40 lövés álló. Ifjúságiak: 1. Takács Lajos (Győri Dózsa) 342/10. 2. Bártfai (U. Dózsa) 342/6. 3. Péterfy (MHSZ KLK) 336. Csapatban: 1. Esztergom 977. 2. MHSZ KLK 966. 3. Zalka FSE 965. Kisöbű sportpuska 120 lövés összetett. Hiúságiak: 1. Bártfai (II. Dózsa) 1092, 2. Holczer (MHSZ KLK) 1086, 3. Péterfy (MHSZ KLK) 1075. Csapatban: 1. Esztergom 3174, 2. MHSZ KLK 3130, 3. Zalka FSE 3005. Standardpisztoly 60 lövés. Nők: 1. Beck Györgyi (Zalka FSE) 509, 2. Rozgonyi (MHSZ KLK) 472. Standardpisztoly 60 lövés. Férfiak: 1. Szabó Gábor (Bp. Honvéd) 557, 2. Gyönyörű (Kossuth FSE) 532, 3. Takács (Bp. Honvéd) 531. Standardpisztoly 60 lövés. Ifjúságiak: 1. Ifj. Takács (Bp. Honvéd) 546, 2. Rácz (Bp. Honvéd) 516. Standardpuska 60 lövés összetett. Nők: 1. Beck Györgyi (Zalka FSE) 532, 2. Dusnokinné (Zalka FSE) 529, 3. Személyi (Zalka FSZE) 528. Csapatban: 1. Zalka FSE 1580, 2. MHSZ KLK „A” 1542. Nagyöbü-sportpuska 120 lövés összetett: 1. Péter László (Kaposvár) 1074, 2. Mátra (MHSZ KLK) 1055, 3. Henna (Zalka FSE) 1053. Csapatban: 1. Zalka FSE ..A" csapata 4036, 2. XIII. ker. 3986. Skeet-lövés 100 korongra: 1. Búza Tibor (Zalka FSE) 83, 2. Igali (MHSZ KLK) 79. Csapatban: 1. Zalka FSE 291, 2. MHSZ KLK 289. Légpuska 40 lövés álló. Nők: 1. Személyi Klára (Zalka FSE) 367, 2, 2. Kelemenné (Zalka FSE) 364, 3. Hepp (MHSZ KLK) 362. Csapatban: 1. Zalka FSE 1079 , 2. MHSZ KLK ,.AK 1075. Ifjúságiak: 1. Holczer (MHSZ KLK) 378, (országos csúcsbeállítás), 2. Papp (Bp. Honvéd) 365. Csapatban: 1. MHSZ KLK 1078. SAKK___ Az MTI Szolnok megyei Tanácsa június 18 és 30-a között jól sikerült mesterversenyt rendezett Szolnokon. 1. Varnusz (Bp. Spartacus) 10, 2. Prelovszky (MTK) 9.5, 3. Bokor (DVTK) 8.5, 4. Hajtun (Újpesti Dózsa) 8.5, 5. Jenei (Bp. Postás) 8.5, 6. Tábor (Kecskeméti V. Meteor) 8, 7. Portisch F. (FTC) 8. Az első hét helyezett megerősítette mesteri címét indul Csepelen az Alkotmány Kupa Az Alkotmány ünnepe minden évben együttjár a legkülönbözőbb magasszíntű sportesemények megrendezésével is. A gazdag és sokszínű programból is kiemelkedik, immár 1950 óta az a nagyszabású vetélkedősorozat, amellyel a Csepel SC lehetőséget ad a kerület és elsősorban a Vasmű dolgozói sportversenyeinek. Már most. Jó néhány héttel az Alkotmány ünnepe előtt megkezdődik a felkészülés, sok sportesemény folyamatos lebonyolítása. Érdemes belelapozni a sportkör programjába: valóban bőséges lehetőséget teremtenek arra, hogy ki-ki az ízlésének, kedvének megfelelő sportágat kiválassza. A Csepel Művek és a kerületi üzemek dolgozóiból alakult csapatok atlétikában, asztaliteniszben, kézilabdában, kerékpárban, kötélhúzásban, kispályás labdarúgásban, röplabdában, sakkban, úszásban, tekében és természetjárásban mérik össze erejüket, tudásukat. Már július elején megkezdődnek több sportágban a selejtezők, majd augusztus elején kezdődnek a döntők. Arra is gondolt a rendezőség, hogy túrákat szervezzen Balatonszemesre, Bodajkra, biztosítsa a versenyfeltételek zavartalan teljesítését. Az összesített pontversenyben győztes üzem, mint az Alkotmány-ünnepi sportversenyek legjobb üzeme, elnyeri és egy évig védi az Alkotmány Kupa vándordíját. A szép versenysorozat méltón reprezentálja az ünnepet, s az évek folyamán a csepeli tömegsportmozgalom igen számottevő eseményévé alakult. Reméljük a siker az idén sem marad el és sok csepeli dolgozót hoz még közelebb a sportoláshoz. KAJAK-KENU VIDÉKIEK ELŐRETÖRÉSE JELLEMEZTE AZ ORSZÁGOS IFJÚSÁGI KAJAK-KENU SEREGSZEMLÉT Az újpesti öbölben szombaton délután az előfutamokkal kezdődött meg az országos ifjúsági kajak-kenu seregszemle. A versenyzők hét korcsoportban mérték össze erejüket, egy-egy korcsoportban egy évjárat kajakozói, illetőleg kenuzói álltak rajthoz. A Pc—6 egységben 300 méteren versenyeztek, a fiúk VI.— VII. korcsoportjában pedig a K— 1, K—2, C—1, C — 2 versenyszámokban 1000 méter volt a táv. Az összes többi korcsoportban a fiúk és a leányok is egyaránt 500 méteren indultak. Vasárnap délelőtt folytak a középfutamok, délután pedig minden versenyszámban a döntőkre került sor. I. korcsoport. Fiúk: Pc—6+1: 1. Győri ETO. II. korcsoport. Fiúk: Pk —1: 1. Sztanity (Győri ETO). Pc —1: 1. Csapó (Bp. Spartacus). Pc —2: 1. Hegedűs, Fábián (VTSK). Lányok: Pk —2: 1. Pusztai, Pió (Győri ETO). Pk —1. Pusztai (Győri ETO). III. korcsoport. Fiúk: Pk —1: 1. Fábián (V. Hajó). Pc —1: 1. Kósdi (V. Hajó). Pk — 2: 1. Horváth, Sztanity (Győri ETO). Pk —2: 1. Homoki, Piánk (V. Dózsa). Pc —2: 1. Dienes, Farkas (Bp. Építők). Lányok: Pk — 2: 1. Lapussy, Lednitszki (Egyetértés). Pk —1: 1. Rajnai (KSI). IV. korcsoport. Fiúk: Pc — 1: 1. Rétházi (KSI). Pk —1: 1. Tornyi (KSI). Pk —2: 1. Sztdher, Tarján (MTK). Pc —2: 1. Hajdú, Kovács (KSI). Lányok: Pk —2: 1. Mozsár, Horváth (KSI) Pk —1: 1. Mozsár (KSI). V. korcsoport. Fiúk: K —1: 1. Rátkai (Csepel). C —1: 1. Adok (SZKSE). K —2: 1. Kozma, Rátkai (Csepel). C—2: 1. Frey-fivérek (VTSK). Lányok: K -1: 1. Benkő (KSI). K-2: 1. Krix, Medgyes (V. Hajó). VI. korcsoport. Fiúk: C —1: 1. Ring (Bp. Spartacus), 2. Kárpi (VTSK), 3. Füles (V. Dózsa). K —1: 1. Várhelyi (KSI), 2. Völgyi (V. Hajó), 3. Szabó (MTK). C —2: 1. Ring, Réti (Bp. Spartacus), 2. Skladányi, Roznár (Bp. Építők), 3. Kása, Gera (SZKSE). K-2: 1. Szabó, Orbán (MTK), 2. Ballai, Várhelyi (KSI), 3. Skora, Belényesi (Bp. Építők). Lányok: K —1: 1. Hollósi (Egyetértés), 2. Battanyi (Bp. Építők), 3. Krix (V. Hajó). K—2: 1. Erdős, Gebauer (Bp. Építők), 2. Krammer, Prátzid (Csepel), 3. Katona, Sugár (VTSK). VII. korcsoport: Fiúk: K—1: 1. Dragula (V. Hajó), 2. Rechnitzer (V. Dózsa), 3. Bajczár (SZÖVOSZ). C —1: 1. Dudás (V. Dózsa), 2. Darvas (Ganz-MÁVAG), 3. Gömöri (Ganz-MÁVAG). K —2: 1. Hegyes, Szeghalmi (Izzó), 2. Heintz, Perbíró (Nagymaros). Lányok: K—1: 1. Pekker (MTK), 2. Farkas (MTK), 3. Szécsi (VTSK). K —2: 1. Farkas, Pekker (MTK), 2. Székefy, Oravetz (VTSK), 3. Fekete, Galata (II. Dózsa). Az egyesületek közötti pontversenyben a KSI harmadszor nyerte a Balatoni Kamill Kupát. A végeredmény: 1. ICSI 311 p., 2. U. Dózsa 152, 3. Bp. Építők 121, 4. Győr 118, 5. VTSK 97, 6. Váci Hajó 87. MOTORCSÓNAK— Baján rendezték meg vasárnap a motorcsónak sebességi országos bajnokság I. fordulóját. A végeredmény a három futamban elért pontszámok alapján alakult ki. Három versenyző — Dauda János, Berencz Béla és Kovács Tibor — valamennyi futamát megnyerte, s maximális pontszámot szerzett. Versenyhajók. 250 kcm: 1. Szíjártó (Bp. Spartacus) 696, 2. László (Bajai MHSZ) 625, 3. Horváth István (Bajai MHSZ) 525. 350 kcm: 1. Kiss S (Hajógyár) 900, 2. Széplaki (MHSZ KMK) 625, 5. Rózsahegyi (Bajai MHSZ) 450. 500 kcm: 1. Dauda (1 .MHSZ KMK) 1200, 2. Fekete B (MHSZ KMK) 900, 3. Fehér (Bajai MHSZ) 394. Sporthajók. 175 kcm: 1. Besze L. (Szegedi Spartacus) 800, 2. Lakatos J. (Bajai MHSZ) 525, 3. Janosicz (Hajógyár) 525. 250 kcm: 1. Béndek (Bp. Spartacus) 800, 2 Kispéter (Szegedi Spartacus) 469, 3. Rózsahegyiné (Bajai MHSZ) 300. 350 kcm: 1. Bösztöri Gy. (Hajógyár) 800. 500 kcm: 1. Berencz (MHSZ KMK) 1200, 2. Kozma (Hajógyár) 525, 3. Hatala (Bajai MHSZ) 525. 700 kcm: 1. Kovács Tibor (Bp. Spartacus) 1200, 2. Lukács F. (Bp. Spartacus) 469, 3. Kocsis T. (Bp. Spartacus) 300 pont. FELHÍVÁS! Felhívjuk ügyfeleink figyelmét hogy a tisztításra, mosásra leadott ruhaneműt mielőbb kiváltani szíveskedjenek a további zavartalan szolgáltatások érdekében. RUHATISZTÍTÓ KTSZ ÖKÖLVÍVÁS A V. DINAMÓ NYERTE A BORNEM 1557A-EMLÉKVERSENYT Egerben 23 sportkör 130 indulójának részvételével bonyolították le a hagyományos Bornemissza Gergely ifjúsági ökölvívó emlékverseny küzdelmeit. A döntő eredményei: Papírsúly: Budai (Törekvés) döntő fölénnyel győzött Fikó II (V. Dinamó) ellen. 3. Szuna (Volán SC). Légsúly: Nagy A. (Zalka SE) ellen Klenémeth (Volán SC) 02 első menetben feladta. 3. Jerzsabek (Csepeli Papír). Harmatsúly: Puporka (Egri ITSK) pontozással győzött Sírom (MPSC) ellen. 3. Kiss L. (Vasas Dinamó). Pehelysúly: Kovács (Oroszlányi Bányász) pontozással győzött Kerékgyártó L. (V. Dinamó) ellen. 3. Kovács Gy. (MTK). Könnyűsúly: Csőke (MPSC) ellenfelét, Kisst (V. Dinamó) Az orvos nem engedte indulni. 3. Simonyi II (Miskolci EMTE) Kisváltósúly: Kerékgyártó J. (V. Dinamó) pontozással győzött Fehér (Petőfibánya) ellen, 3. Poczkó (MVSC). Váltósúly: Nemec K. (FTC) döntő fölénnyel győzött Csizmadia (Steinmetz SE) ellen, 3. Simonyi I (MÉMTE). Nagyváltósúly: Erdélyi (Egri ITSK) ellenfelét, Martiinovszkit (22. sz, ITSK) az orvos nem engedte indulni, 3. Arcura (MVSC). Középsúly: Pászti (V. Dinamó) döntő fölénnyel győzött Simon (BVSC) ellen. 3. Kovács (109. sz. ITSK). Félnehézsúly: Siklósi (Csepel SC) p. gy. Savai (Szolnoki MTE) ellen. 3. Görcsös (MÉMTE). Nehézsúly: Hunyadi (Szolnoki MTE) ellen Bacsó (MVSC) a 2. menetben feladta. A pontverseny eredménye: T. V. Dinamó 21, 2. Egri ITSK 10, 3. MPSC 10 ponttal. ATLÉTIKA................ Mérsékelten meleg, napos időben, kellemesen lengedező szélben rendezték meg Szegeden kilenc induló részvételével, az SZVSE országos 20 km-es versenyét, az Odesszai körúton kijelölt 1666 méteres körben. Az első körben „Anitás, Göri, Schiller hármas alakult ki. A második kör elején Antal az élre állt és előnyét fokozatosan növelve, nagy fölénnyel győzött. A verseny végeredménye: 1. Antal (ISZVSE) 1:35:35.4, 2. Göri (DEAC) 1:39:22.0, 3. Schiller (Tatabányai Bányász) 1:45:45.2, 4. Szabó (Tatab. Bánya) 1:46:03.6, 5. Novák (SZVSE) 1:50:03.4, 6. Schwenk (Bp. Törekvés) 2:01:35.8, 7. Nagy G. (Tatabányai Bányász) 2:03:50.2*, 8. Boroe (Szolnoki MÁV) 2:04:42.3* Labdarúgó NB 111 Dunamenti csoport: UFC—Sárikápi Bányász 2:0 (2:0). Bécsi út* 200 néző. V: Budavári. Az UFC lelkes, jó játékkal, megérdemelten győzött. G: Vareka, Ivancsuk. Jó: Pálinkó, Fühl, Nyári, Matus, 111. Lakics, Kruzslik. Tájgépkezelőt, gépi vasalót, betanuló női munkaerőt és portást azonnali felveszünk ruhatisztító ksz Budapest XIII. Lomb u. 29. Betanuló női dolgozókat azonnal felveszünk ruhatisztító ksz Budapest X. Vasgyár u. 10. Besegítő női munkaerőt azonnal felveszünk ruhatisztító ksz Budapest II. Csalogány u. 55. Betanuló női dolgozókat és pipere vasalókat azonnal felveszünk RUHATISZTÍTÓ ksz Budapest XIII. Szekszárdi u. 15/b. Üzleti dolgozókat 4 és 8 órás munkaidővel azonnal felveszünk ruhatisztító ksz Budapest VII. Csányi u. 10. I