Népsport, 1968. augusztus (24. évfolyam, 150-171. szám)

1968-08-01 / 150. szám

Hét kiemelkedő esemény a kerékpárosoknál Csütörtök este a Népsport Kupa keretében négy szám le­bonyolítására kerül sor a Mil­lenárison. Először az ifik raj­tolnak az 1000 méteres állóraj­­tos időfutamokban. Ezt köve­tően a felnőttek a 4000 méteres üldözőversenyben mérik össze tudásukat. A 4000 méteres előfutamok során Magyar a Vasas-váloga­tott versenyzője érte el a leg­jobb eredményt, de nagy küzde­lem várható közte, s a még né­gyes döntőbe jutott Hóbor (FTC), Benkő (Bp. Postás) és Andris­­tyák (V. Meteor) között. A kétüléses gépek futamában, az eddig is vezető Baranyecz. Lendvai Vasas-páros győzelmét aligha nehezíthetik meg, míg a motorvezetésesek 30 km-es ver­senyének II. időfutamában a Bp. Postás versenyzője, Dömötör in­dul a legtöbb eséllyel. ■ Pénteken Székesfehérvárott kezdődik a Vasas SC háromna­pos háztömb körüli nemzetközi versenye. Szombaton Kiskun­félegyházán rajtol a mezőny, majd vasárnap Budapesten a Thälmann utcai lakótelep lesz a verseny színhelye. Franciaországból a szakszer­vezet csapatának, az FSGT-nek a versenyzői vesznek részt a küzdelmekben, de egy kolozs­vári szakszervezeti csapat ér­kezését is várják. A Magyar Kerékpáros Szövetség elnöksé­ge az olimpiai keret számára kötelezővé tette az indulást, s így nagy küzdelemre van kilá­tás a vasasszakszervezet ván­dorkupájának elnyeréséért. Ökölvívó olimpiásaink utolsó előtti erőpróbája a Balaton Bajnokság Csütörtökön este Veszprémben kezdődnek a Balaton-bajnokság ez évi küzdelmei, amelyen a ma­gyar ökölvívókon kívül cseh­szlovák, NDK-beli, román és osztrák versenyzők is részt vesznek. A román ökölvívók közül Is­pán (harmatsúly), Buseluk (pe­hely), Miron (könnyű), Prodán (i kisváltó) és Maja­ indulnak. Az NDK-ból a harmatsúlyú Vöstök, a könnyűsúlyú Prieset, a váltósú­lyú Sohalczepet és a középsúlyú Hűbér­ét nevezték be. Az oszt­rákok eddig Uhl (nagyvál­tó), K. Koglbauer (félnehézsúly) ver­senyzőket indítják, de hoznak magukkal még egy váltósúlyú ökölvívót is. A csehszlovákoknál is ismert nevek szerepelnek: Sárközi, Kubik, Kovács, Gálisz, Molnár. A magyar versenyzők -mne-java ott lesz Veszprémben. Csa­k néhány nevet sorolunk fel közülük. Papírsúly: Orbán, Gedó, Zubik, Gard. Légsúly: Magyar L., Badari, Lökös. Harmatsúly: Sza­bó Gy., Klenovits, Papp T., Jung­­haus. Pehelysúly: Kovács P., Láng, Kovács F. Könnyűsúly: Gú­la, Mincsik M., Hajnal, Szántó. Kisváltó: Kajdi, Szilágyi, Végh (Kecskemét). Váltó: Gáli, Gayer. Nagyváltó: Kovács I., Patkós, Czagány. Középsúly: Benke Ba­logh, Perényi, Szabó F. Félnehéz­­súly: Dobó, Juhász, Koch. Nehéz­súly: Edőcs, Kovács M. (Orosz­lány), Szabó L. (Zalka SE), Niesz (Szekszárd). Az olimpiai keret tagjainak rajtja, nem különben a külföldi ökölvívók szorítóba le­­lépése máris nagy érdeklődést fejt ki. Éppen ezért a veszprémi mérkőzéseket — ha az időjárás megengedi — szabadtéren ren­dezik. sportműsor CSÜTÖRTÖK KERÉKPÁR, Népsport Kupa pályaverseny, Millenáris, 18. ÖKÖLVÍVÁS. A Balaton-bajnok­­ság, nemzetközi verseny, selejte­zők, Veszprém 17.30. VÍZILABDA. OB II: Bp. V. Me­teor—Tipográfia, Császár-uszoda, 18. LABDARÚGÁS Nemzetközi mérkőzés: Debre­ceni VSC—Cservenka (jugoszláv), Debrecen, 17. Horváth L. Megyei ifjúsági válogatottak tornája Egerben, a Dózsa-sta­­dionban: I. terület—III. terület, 9, VI. terület —IV. terület, 15.30. I. terület—V. terület, 17.30. Barátságos mérkőzés: Diós­győr—Sátoraljaújhelyi Sparta­cus, Diósgyőr, 15.15. ATLÉTIKA .............. A 4x400 m-es ifjúsági váltó­­bajnokságon a Kaposvári Dózsa végzett a 4. helyen 3:34.2-vel. A 3000 m-es csapatbajnokság ke­retében a meghívottként indult Isca (Pécsi Dózsa) 8:57-et futott. A román nemzetközi bajnok­ságon a női 100 m-es döntőben hatodik Lázár ideje 12.4 m­p volt. Gyulán atlétikai verseny zaj­lott le, amelyen néhány jobb eredmény született. Nők, 300 m: Bringmann (Gy. MEDOSZ) 42.1. Távol: Bodzsár (Gy. MEDOSZ) 538 (15 éves­). Súly: Skultéti (DASE) 13.86. Diszkosz: Skultéti 33.88. Férfiak, Magas: Miklós (­Bcs. Dózsa) 175 (16 éves serdü­lő). Súly: Annus (Gy. MEDOSZ) 14.19. Gerely, ifj.: Rédli (Gy. MEDOSZ) 61.54. ^i közlemények Az FTC 1968. szeptember 1 -től ismét beindítja a jégtanfolyamot. Tehetséget, gyerekek jelentkezé­sét várjuk. Dr. Jurekné edzőnél, 468 — 112 telefonon. (X) Az Újpesti Dózsa labdarúgó­­szakosztálya 1968. augusztus 1-én 18 órakor a Baráti Kör klubhelyiségében (Bp. IV., Árpád u. 100.) tájékoztatót tart a szak­osztály időszerű eseményeiről, a szurkolók részére. Előadó: Ba­rót­ Lajos mesteredző, Farsang Endre szakosztályvezető. (X) /HepiFoir­ Magyar Testnevelési és Sportszövetség lapja. Főszerkesztő: Tabák Endre. Szerkesztő: Ardai Aladár. Szerkesztőség: Budapest, Vik­i, Somogyi Béla utca 6. Telefon: 130—460. Kiadja az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Tóth László Igazgató. Kiadóhivatal: Budapest VI., Révay utca XI. Telefon: 116—660. Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi, Budapesten a kerületi kézbesítő postahivata­loknál és a kézbesítőknél. Előfi­zetési díj egy hónapra 20 forint, negyedévre 60 forint. Megjelenik hétfőn, kedden, csütörtökön, pénteken és vasárnap. A beküldött kéziratokat és raj­zokat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza. Index: 25 004. Szikra Lapnyomda. Budapest, Csütörtök, 1968. aug. 1­­4 SAKK. A Bp. Spartacus és a Bp. Vö­rös Meteor közös vegyes mes­­terversenyén a XII. forduló eredményei: Nógrádi — dr. Bán 0:1, Szilágyi P.—Lukács döntet­len, Sápi—Tóth B. 0:1, Szabados — Besztercsényi döntetlen, László D.—Szöllősi döntetlen, Bakos— Tipary 0:1, Horváth T.—Szegedi 0:1. Az előző fordulók függő­­játszmáinak eredményei: Szaba­dos— László D. döntetlen, Sápi— Szölösi döntetlen, Nógrádi— Lu­kács 0:1, Tóth B.—Szilágyi P. döntetlen, Szöllősi—Szabados 1:0, Horváth T—Nógrádi 0:1, Szaba­dos—Besztercsényi döntetlen, Lukács—dr. Bán 0:1. A XIII. (az utolsó) forduló előtt vezet: Szi­lágyi P. 8.5, Tipary 8, Tóth B. 7.5 László D. és Sápi 7 — 7, dr. Bán és Besztercsényi 6.5—6.5 ponttal. Az országos vidéki egyéni baj­nokság döntőjét augusztus 3—16 között Veszprémben rendezik meg. A tizennégyes mezőnyt az előzően hét vidéki városban ren­dezett elődöntők első és második helyezettjei alkotják. Neveik: Ábel Lajos (Kiskunhalas), Csala Imre (Kecskemét), Dallos Tibor (Szeged), Demény Antal (Veszp­rém), Horváth Tamás (Zalaeger­szeg), Kovács Lajos (Diósgyőr), Körösi Imre (Kecskemét), Krisz­tián Gábor (Pécs), Nyíri József (Miskolc), Pais Nimród (Székesfe­hérvár), Széles Károly (Szeged), Szirmai Pál (Tatabánya), Szu­­rovszky Elek (Diósgyőr) és Tóth József (Diósgyőr). Az ugyancsak első helyezett, de bevonult De­meter (Pécs) helyett az országos elnökség a csoport harmadik helyezettjét, Demény Antalt osz­totta be. VÍZILABDA— OB II. MTK—Tatabányai Bá­nyász 5:4 (2:0, 0:1, 2:0, 1:3), Bp. V. Meteor—Ceglédi VSE 8:3 (3:0, 1:1, 2:0, 2:2). Tipográfia—Hód­mezővásárhelyi MEDOSZ 9:7 (2:1, 0:1, 4:3, 3:2), MAFC — SZEAC 7:5 (2:1, 1:1, 1:2, 3:1), V. Izzó — VTSK 5:3 (0:0, 1:0, 2:0, 2:3). A bajnokság állása a 14. for­duló után: 1. Vasas Izzó 14 11 2 1 84 : 46 24 2. MTK 14 11 2 1 82 : 58 24 3. MAFC 14 10 1 3 90: 80 21 4. SZEAC 14 7 3 4 76 : 74 17 5. Hódmezővásárh. MEDOSZ 14 7 2 7 89 : 83 14 6. Bp. V. Met. 14 6 2 6 77:76 14 7. VTSK 14 4 1 9 49: 59 9 8. Tipográfia 14 3 2 9 80: 93 8 9. Tatab. B. 14 1 4 9 65:87 6 10. cégi. VSE 14 1 1 12 59:115 3 Árulás... szerelem... bosszú.­Színes Jugoszláv film Csak 16 éven felüliek látogathatják Bemutató: augusztus 1 Barátságos labdarúgó-mérksőzést Ferencváros—Budafoki MTE Kinizsi 10:0 (3:0), Üllői út, 10 000 néző. V: Pécsi L. FTC: Géczi (Takács) — Novák, Pán­­csics, Havasi (Medgyesi), Ju­hász, Szűcs, Karába (Szőke), Varga, Albert, Rákosi, Fenyve­si dr. Budafok: Szentirmay — Nagy K., Kótai, Demeter, Nagy Gy., Haraszti, Pataki, Potykie­­vic, Verebes, Dinnyés, Hellin­­ger. Az első félidőben az FTC támadásai túl sok húzásból épül­tek fel, és az átadásokba is többször hiba csúszott. Szünet után teljesen új csapattal állt fel a Budafok. A második fél­idő megkezdésekor egy perces szünetet tartottak Kiss László emlékére. G: Albert (3), Feny­vesi dr. Rákosi (2—2), Juhász, Varga, Novák (11-esből). Jó: Novák, Páncsics, Medgyesi, Ju­hász, Varga, ill. Nagy K. Poty­­kievic, Dinnyés. Újpesti Dózsa— Sashalmi Elektronikus 16:1 (8:0) Újpesti Dózsa: Borbély — Káposzta, Solymosi, Sóvári (Bánkuti), Du­nai III, Noskó. Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II, Nagy L. G: Fa­zekas (8), Bene (4), Göröcs (2), Dunai II (2). A Szentemb­rére kitűzött Kos­suth KFSE—Egyetértés mérkőzés az Egyetértés távolim­ara­ztása mi­att e­lmaradt. NEMZETKÖZI MÉRKŐZÉS Wismut Geza — Pusztavám-Móri Bányász 2:1 (1:1). Mór, 500 néző. V: Horváth F. Jó iramú mérkőzé­sen a jobb fizikai felépítéssel rendelkező vendégek a kevesebb helyzetüket is eredményesen használták ki. G: Trommel, Waid­­has, ill. Pápa. A VOLÁN SC NYERTE A VOLÁN KUPÁT Szerdán délután játszották a Volán Kupa döntőjét. Volán SC —Veszprémi KSE 1:0 (0:0), Rákoscsaba 800 néző, ve­zette: Kaposi. Az első félidőben kiegyenlített volt a játék. A má­sodik félidőben feljavult a Volán és több góllal is győzhetett vol­na. Góllövő: Szöllősi. Jó: Janik, Babolcsay, Jónás, Szöllősi, ill. Bakos, Mikus, Timár. A 3—4. helyért: MÁVAG Volán — Székesfehérvári AKÖV, 2:2 (0:0, 1:1, 2:2). Rákoscsaba, 600 néző, vezette: Jacina. A mérkő­zés sorsát a 2x15 perces hosz­­szabbítás után 5—5 tizenegyes döntötte el. A szerencse a MÁ­­VAG-nak kedvezett. Góllövő: Csordás II (2), ill. Matus, Csáder. Jó: Méhes, Tatár, Hóbor, ill. Lencz, Matus, Pápai. * Textiles Kupa: Kelenföldi­ Gotfld­­berger—Szegedi Textiles SE 10:4 (5:0). Budafoki út, 200 né­ző. V: Somlai. G: Csicsimanín (4), Pásztor (3), Holó (2), Basa, ill. Csányi G. (2), Vincze, Lovasai (11-esből). Magyar Pamut—Óbudai Pamut 5:3 (3:0), Blaha Lujiaa utca. SPORTOLÓINK KÜLFÖLDÖN A VASAS ATLÉTA! LEGYŐZTÉK A KLADIVART A Vasas atlétacsapata a szlo­véniai Celjében a Klad­ivar együttesével mérkőzött s tartalé­kosan is megnyerte 103:98 arányban az összesített pontver­­senyt. A­­kellemes időben, de tar­tós esőzésektől nehéz pályán rendezett viadalon a Vasas fia­taljai közül Teveli és Jákói egyé­ni csúcsot javított, Katona pedig nagy közönségsikert aratott 800- on. Fluc­k gáton vezető helyzet­ben bukott. A legjobb eredmé­nyek: Férfiak. 100 m: 1.­­OTCocuvan (K) 10.8, 2. Bodor (V)­10.8. 400 m: 1. Kocuvan 49.1, ... 3. Nemes­házi (V) 50.7 (öltözékhiba miatt le kellett lassítania). 800 m: 1. Katona (V) 1:54. 5000 m: 1.Szent­­iványi (V) 14:09.8, 2. Cervan (K) 14:37. 110 m gát: 1. Vértesy (V) 15.7. 4x100 m: 1. Vasas 42.7. Magas: 1. Vivód (K) 200. Távol: 1. Felicijan (K) 712, 2. Ivanov (V) 701. Súly: 1. Nagy Zs. (V) 16.21, 2. Teveli (V) 15.84. Diszkosz: 1. Szegletes (V) 50.67, 2. Saskő­ (V) 46.39. Kalapács:­­ 1. Mecseki (V) 57.76, 2. Lajtár (V) 57.35. Nők. 100 m: 1. Luber (K) 11.7, 2. Pappné (V) 12.2. 800 m: 1. Kazi V. (V) 2:13.6, ... 3. Benedekné (V) 2:18.8. 4x100 m: 1. K­­adivar 49.2, 2. Vasas 50,3. Magas: 1. Já­kói (V) 159, ... 3. Tótfalusi (V) 156. Gerely: 1. Krajcsovicsné (V) 44,88. ♦ Szunyogh nyerte Wienerneu­­stadtban a nemzetközi junior öttusaversenyt az osztrák Jere­­breznik, valamint a magyar ver­senyzők, Kaiser, Salamon és Ma­­racskó előtt. Ezzel a fiatal öttu­sázók osztrák—csehszlovák­magyar versenysorozata le is zárult, mégpedig összesítésben is fölényes magyar győzelem­mel.♦ Szkopjéban a Szolidaritás nem­zetközi férfi sakkverseny 15. fordulójában a magyar Portisch Lajos (sötéttel játszott) játszmája függőben maradt a jugoszláv Nicsevszki ellen. A tornán Por­tisch vezet 10.5 ponttal (1), a to­vábbi sorrend az­ élcsoportban: Hort (csehszlovák) 10.5 pont, Polugajevszki (szovjet) 10 pont (1), Matulovics (jugoszláv) 9 pont. (MTI)♦ Güstrowban szerdán megkez­dődött a nyolcadik horgász dobó világbajnokság. A több napos küzdelemsorozaton 18 ország — NDK, Belgium,.. Bulgária, Cseh­szlovákia, Dánia, Franciaország, Hollandia, Olaszország, Jugosz­lávia, Luxemburg, Norvégia, Ausztria, Lengyelország, Romá­nia, Svédország, Svájc, Magyar­­ország és NSZK — vesz részt. A Szovjetunió megfigyelővel képvi­selteti magát. A ffilm­i Berendezés és Készülék Művek 7. az. VÁV Gyára azonnali belépésre FELVESZ gyors- és gépk­encseet ötnapos munkahétre lakatosokat, villanyszerelőket és férfi segédmunkásokat csak budapesti munkahelyre. Munkásszállást biz­tosítani nem tudunk. Jelentkezni lehet a gyár munkaügyi osz­tályán munkanapo­kon hétfőtől pénte­kig reggel 7—17 h-ig. Tel.: 466—830, vagy 259—520/291 mellék. Cím: Budapest XI., Kőérberki út 36. Megközelíthető a Koszto­lányi Dezső tértől 87 v. 87/A jelzésű autóbusszal (kb. 10 perc). Budapesti állandó munkahelyre FELVESZÜNK kőműves, bádogos, asztalos, lakatos, vakológépkezelő szakmunkásokat kőművesek mellé segédmunkásokat. Munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés BUDAPESTI ÉPÍTŐ ÉS ELEMGYÁRTÓ KTSZ munkaügyi osztály. BUDAPEST XVIII., Hengersor utca 78. (42-es villamos kis­pesti végállomás.­) FELVESZÜNK magas kereseti lehe­tőség mellett, 6 na­pos munkahéttel építésvezetőt, gyors- és gépirónőt, festő, villanyszerelő, parkettás, bádogos, víz-, gázszerelő, kőműves ács, vísszerelő, kubikos­­és segédmunkás-brigádokat is. A fenti szakmákba tanulónak 8 általá­nos osztályt végzett fiatalok jelentkez­hetnek, valamint nyugdíjasokat minden szakmába és éjjeliőröknek felveszünk. Ezenkívül nyári szünidős diákokat is alkalmazunk. JELENTKEZÉS: Általános Építő és Javító Ktsz. VI., Zichy Jenő u. 24—26. Munkaügyi osztályon. 44 órás munkahéttel azonnali belépésre felveszünk tetőfedő, bádogos, asztalos, festő-mázoló, faredőny-ja­vítA villanyszerelő, víz­­ köz­ponti, fűtés­szerelő, kőműves, kéményvakosA lakatos, irodagépműszerész, motortekercselő, gázkészülék­karbantartó, kazános, Diesel-javító szakmunkásokat, útburkolókat és ládaszegez­őket, valamint betanított és segédmunkásokat. Jelentkezés: Fővárosi Vegyesipari Javító Vállalat munkaügyi osztályán. Budapest IX., Lenhossék utca V. FELVESZÜNK budapesti munkahelyre: esztergályos, kazán lakatos, vasszerkezeti lakatos, géplakatos, általános lakatos,­­ csőszerelő, kovács, villanyhegesztő szakmunkásokat, segédmunkásokat. Változó munkahelyre: általános lakatos, hegesztő, csőszerelő, vasszerkezeti lakatos, géplakatos szakmunkásokat, betanított munkásokat, segédmunkásokat, valamint 40 órás munkahéttel fe­e­m­en­cefé­őm­ű­ves, kőműves és kőműves mellé férfi és női segédmunkásokat. VASKOHÁSZATI kemenceépítő vall. Bp. XI., Révész utca 9. KISHIRDETÉSEK ÁLLÁS A FŐVÁROSI AUTÓTAXI VÁLLALAT azonnali belépéssel FELVESZ autószerelő, autóvillamossági szerelő és karosszérialaka­tos szakmunkásokat, érettségivel rendelkező adminisztrátorokat, gyakorlattal rendelkező gyors- és gépíró­nőket, férfi és női segédmunkásokat. Felveszünk gépkocsivezetőket. Jelentkezésnél részletes önéletrajzot hozzanak magukkal. /$$Ö7g£/\ S WBK BUDAPEST m, KEREPESI ÚT IS. n. em. 44. Szalonunk­ások figyelem! Felvételre KERESÜNK Jó kereseti lehetőséggel esztergályos, marós, lakatos (szerkezeti és femeni), festő és vegyipari szakmunkásokat, elektro­ma mechanikai műszerészeket Jelentkezni lehet TRANSZVILL Gyára. Bp. XIII., Csata u. 8. Munkaügyi osztály. Naponta reggel 7 h-tól dn. 15.36 h-ig. CSEPEL AUTÓGYÁR felvételre KERES esztergályos, köszörűs, marós, hegesztő szakmunkást, automata gépekhez beállító lakatost, turbinagépészt, Romagor sokszorosító-­­ géphez (színes mun­­­­kákhoz) gépmestert, férfi, női forgácsoló betanított munkást, karbantartó kőművest, férfi segédmunkást, gázmesteri vizsgával rendelkező féreg- és rágcsáló­tartót, valamint a Budapest XXV., Er­zsébet királyné útjai telephelyű service­üzembe autószerelő szakmunkást. Fizetés: megegyezés szerint. JELENTKEZÉS: Szigethalom, felvételi iroda. Fel.: 131—660/210 mell. Felvételre KERESÜNK budapesti munkahelyre szerkezetlakatos, hegesz­tő szakmunkásokat (vi­dékieknek szállást bizto­sítunk), vidéki munkára lakatosokat, hegesztőket Jelentkezni lehet. ORSZÁGOS BÁNYAGÉPGYÁRTÓ V. Bp. IV., Baross u. 91—95. Főv. Épületasztalosipar­ Vállalat Budapest EX., Tóth Kálmán u. 27. FELVESZ ÉPÜLETASZTALOS szakmu­nk­ásokat GÉPMUNKÁSOKAT. FÉRFI segédmunkásokat Munkásszállást biztosítunk. Továbbá női segédmunkásokat, takarítónőket, asztalosszakm­ába ipari tanulókat, 2 fiatalkorú kislányt 6 órás munkaidőre. Munkásszállást nem biztosítunk. GYÁR- ÉS GÉPSZERELŐ VALL. KERES azonnali belépésre kezdő közgazdasági technikumi, ill. gim­náziumi érettségivel rendelkező fiatal kontírozó könyvelőket, bérelszámolókat, vasipari szak-, betanított, és segédmunkásokat, portásokat, takarítónőket, valamit raktári kiadókat és munkásokat. Jelentkezés: BUDAPEST VL. PAULA? EDE U. ?2 Személyzeti főoszt. Az Ifjúsági Nyomda FELVESZ magasnyomó géphez berakónőt és férfi segédmunkást egy műszakos munka­beosztással. BP. XII. BÖSZÖRMÉNYI ÚT 20 — 22. MAGYAR HAJÓ- ÉS DARUGYÁR KÖZPONTJA felvételre KERES segédmunkásokat, polgári őröket és takarítónőket, valamint hegesztő, másoló, csőszerelő és esztergályos szakmunkásokat. Jelentkezés: Budapest XIII. Váci út 202. Személyzeti osztály. Azonnali belépésre KERESÜNK épületgépésztechniku­mot végzett munka­erőt, művezetői munkakörbe, gyors- és gépírónőt, kocsikísérő rakodókat, csatornatisztító szakmunkást, portásokat, takarítónőket, és férfi segédmunkásokat, férfi öltözőőröket, éjjeliőröket, kalorikus gépészmérnököt, vagy technikust. (gyakorlattal) Munkásszállás neves. PAMUTNYOMÓIPARI VÁLLALAT Textilfestőgyára, munkaerő gazdálkodás Budapest SSL, Szentendrei ét 89—IS. Betanítunk 29 éven felül férfiakat lakatos­munkára. A betanulási idő alatt 1100,— Ft-rs kereset­­lehetőséget biztosítunk. Gyakorlattal rendelkezők bérét közös megegyezéssel állapítjuk meg. Katonaidőt leszolgáltak­ előnyben részesülnek. Jelentkezni lehet: VBKM 6. sz. TRANSZVILL GYÁRA Bp. XIII., Csata u. 8. Munkaügyi osztály. Naponta reggel 7 h-tól, dn. 15.30 h-ig. Felveszünk BEOSZTOTT BÉRELSZÁMOLÓT, Jelentkezés személyesen. Betanított női és férfi dolgozókat sajtoló, forgácsoló, zománcozó munkára, továbbá hegesztőket, villanyszerelőket, műszaki rajzolókat, portást és éjjeliőröket, valamint FELVESZÜNK azonnali belépésre Pesten lakó fiatalokat 6 órás munkára. Keresünk napi ötórás munkaidőre női dolgozókat. 44 órás munkaidő és kéthetenként szabad szombat. JELENTKEZÉS: Fővárosi Gázkészülék Gyártó Vállalat, Budapest XIII., Révész u. 27—31. Munkaerőgazdálkodás. Felveszünk­­technológiai műszerészt, gyakorlott villanyhegesztőket cső és szerkezeti he­gesztésre karbantartó villanyszerelőket, kotrókezelőket, földmunkagépészeket, gépkezelőket portáldarura és betonkeverőkre stb., vasbetonszerelőt budapesti és vidéki munkahelyekre, esztergályosokat, általános és szerkezeti lakatosokat, karbantartó kőművest, asztalost, raktári kiadót Budapestre jő kere­seti lehetőséggel. Szállás, étkezés, utazási költségtérítés, szabad szombat, kollektív szerződés szerint. Közmű- és Mélyépítő Vállalat, Budapest VII., Wesselényi u. 4. sz. FELVÉTELRE keresünk ácsokat, kőműveseket, (betanítottakat is) villanyszerelőket, lakatosokat, ÉM vizsgával gépkezelőket, gépkocsi­ért dömpervezetőket, szakmunkások mellé segédmunkásokat, valamint kubikosokat. Jó KERESET­ LEHETŐSÉGGEL! Szállás, étkezés, szabad szombat a kollektív szer­ződés szerint. JELENTKEZÉS! Közmű- és Mélyépítő V Bp. III., Wesselényi u. 4. ■g? Vegyipari munkára fért vegyésztechnikusokat, gyógyszergyártó szak­munkásokat, férfi segéd­­munkásokat felveszünk Szakmunkásképzés bizto­sítva, csökkentett mun­kahét. — Jelentkezés KŐBÁNYAI GYÓGYSZER ÁRUGYÁR Budapest X., Gyötörő­ út 19—21. Telefon: 149—560/192. IPARI SZERELVÉNY­ES GÉPGYÁR 1. sz. Gyáregység* Budapest XIII., Frangepán u. 82. felvesz segédmunkást, 18. életév felett for­gácsoló munkára be­tanított gépmunkást Kereset 1690—2009 Ft között. Segédmunkást gépmun­kára betanítunk, szak­munkásképesítés meg­szerzésére lehetőség van Betanított munkások, FIGYELEM! Gyárunk felvételre keres BETANÍTOTT GÉPMUNKÁSOKAT, fúró-, maré- és esztergagépekre, BETANÍTOTT LAKATOSOKAT, FESTŐ és VEGYIPAR MUNKÁSOKAT, valamint BETANÍTOTT MŰSZERÉSZEKRE. Jelentkezni Miét: VBKM. G. m. TRANSZVILL Gyára Bp. XIII, Csata u. f Munkaügyi osstáb naponta reggel 7 h-tól du. 15.36 h-ig. Felveszünk ssennai belépéssel 2—3 éves gyakorlattal rendelkező műszaki rajzolókat, ■ gyors- és gép­írónőket, festő, másoló, asztalos, esztergálras fúrás, lakatos, villanyszerelő szakmunkásokat, sajtoló gépmunkásnőkrt betanuló férfi munkásokat továbbá segédmunkámba­ takarítónőkét. / JELENTKEZÉS: GANZ VTLL. MŰVEK Bp. n., Fény u. II (Széna térnél)* Felvételi irodán. Könnyűipari Burd-­­ Épületkarbantartó YáB. felvételre keres fégaeazdasági vagy gimn. érettségivel rendelkező adminisztrátort, villanyszerelő szakmában J­ártas, gyakorlattal rendelkező számlásét. Jó kereseti lehetőséggel villanyszerelő, gép-, lemez-, szerkezeti tekniő, csőszerelő, kőműves szakmunkásokat, szakmunkások mell segédmunkásokat. A segédmunkások részére átképzési lehetősége biztosítunk. Továbbá felveszüni idén végzett géplakatos, villanyszerelő szakmunkásokat, valamint ács, villanyhegesztő, asztalos, kazánszerelő műszerész, marós, esztergályos szakmunkásokat ezer­elő és építőipari segédmunkásokat,­­­­­jeliőröket. Vidéki fizikai dolgozók részére munkásszállást biztosítunk. Jelentkezni lehet: Budapest X kerület Jászberényi út 34—3­., munkaerőgaz­dálkodás. Megközelíthető: 28, 37-es villamossal (Sörgyár utáni megálló) Elöl­elvét­elisek, figyelem! Férfiak rémére jó kereseti lehetőséggel betanított munkát biztosítunk a választott szaknak megfelelően. Jelentkezni lehet: VBKM 6. sz. TRANSZVILL Gyára Bp. XIII., Csata u. 8. munkaügyi osztályán, naponta reggel 1 h­­tér dn. 15.39 h-ig. FELVÉTELRE KERESÜNK műhelyi segédmunkásokat, irodatakarítókat (napi 4 órás elfoglaltsággal is), valamint gyári óvodánk részére egy főzőnát. Jelentkezni feltett VBKM 6. az. TRANSZVILL Gyám, Bp. XIII., Csata uu 8. Munkaügyi oszt. naponta reggel 1 h­­tól du. 15.39 h-ig. BETONÚTÉPÍTŐ VALL. GÉPJAVÍTÓ ÜZEME FELVESZ lakatos és gépszeres szakmunkásokat, valamint férfi segédmunkásokat. Munkásszállás, üzemi konyha van. Jelentkezés: 7—16 óráig. Budapest XIII., Jász­ló 179. ke.­y Gábor Arm Gépgyára, Budapest VIX., Asztalos 8. p. 8. keres azonnali felvételre lakat—, villanysaertő, marós, entergály— betanított lakatosokat, öntödei segédi amit éréket ! Orion Rádiógyh Mimn.il talépénrt FELVESZ gepeszmemnoson* ezer késztől mawtatmn, esztergátum, marósokat, lemezlakat—akad férfi betanított * segédmunk­ázokat, valamint takarítónőket. Jelen­­­tkeséen X., Jászberényi M 99. mint a CTggMdil­niWiM ■ '■.... 1 tanuvia Központi Szerszám­­os Készülékgyár (BUDAPEST srr., Köven L. C. 81—m. VeL. SM—ML) felvételre keres esztergályos, marós, köszörűs, szerkezeti lakatot, géplakatos, festő, bádog—, villanyszerelő, víz-, gázszerelő, asztalos szakmunkásokat valamint betanított munkám (forgácsoló lépetek nőket is), takarítónői munkaerőbe!, KŐMŰVESEKET ÁCSOKAT ÁLLVÁNYOZÓKAT brigádokat te, SEGÉD­MUNKÁSOKAT e gy műszak— bud— pest) munkahelyre állandó munkám FELVESZÜNK Kiemelt bérező*. ^ ötnapos munkahét ' Munkásszállás van. BUDAPEST XIV. KER. THÖKÖLY ÚT 171. B& DIAKOKAT nyári szünidőre, épí­­tőipari munkára — Jó kereseti Lehető­séggé] — [elveszünk Fővárosi 4. n. Építőipari Vállalat, Bp. V., Bástya u. 9. Munkaügyi osztály.

Next