Népsport, 1968. szeptember (24. évfolyam, 172-193. szám)

1968-09-01 / 172. szám

OLIMPIAI SZEMÜVEGGEL Párizsban. 1900-ban iktatták be az olimpiai műsorba a vízi­­labdázást­ A magyar válogatott azonban csak 1912-ben Stock­holmban kapcsolódott be a küz­delmekbe A következő szerep­lés alkalmával. 1924-ben Párizs­ban csapatunk — háromszori hosszabbítás után­ — 7:6-ra győzte le a többszörös olimpiai bajnok angol együttest, végül 5. lett. A párizsit követő olim­piai játékok vízilabda eredmény­­táblái azután jó érzéseket keltő szemléletességgel mutat­ták elő­kelő hagyományaink kialakulá­sát: 1928, Amszterdam, 1 Német­ország, 2 Magyarország, 3. Franciaország 1932. Los Ange­les: 1. Magyarország, 2. Német­ország. 3 Egy All. 1936. Berlin: 1. Magyarország, 2. Németország 3. Belgium. 1943. London: 1. Olaszország, 2. Magyarország, 3. Hollandia. 1952. Helsinki: 1. Magyarország, 2 Jugoszlávia, 3. Olaszország 1956. Melbourne: 1. Magyarország, 2. Jugoszlávia, 3. Szovjetunió. 1960. Róma: 1. Olaszország, 2. Szovjetunió, 3. Magyarország. 1964. Tokió: 1. Magyarország, 2. Jugoszlávia, 3. Szovjetunió, öt arany — két ezüst — egy bronzt... Tokió után Hogy Jelenlegi helyzetünket és esélyünket megközelítő pon-A Szovjetunió ellen 4 mérkőzés NDK ellen 4 Jugoszlávia ellen 3 Olaszország ellen 2 „ Barcelonától a jugoszlávok elleni győzelemig Idén még az 1967. évi előké­születeket is túlszárnyaló erejű, Intenzitású alapozást végeztek legjobbjaink. Az év viszont ijesztő eredménnyel indult: Bar­celonában a spanyolok ellen — 2:2! A szövetségi kapitány sza­vaival élve: „Egy teljes és meg­foghatatlan rövidzárlat!” . . . Egy hét múlva, a kolozsvári nemzet­közi tornán vereséget szenved­tünk az NDK-tól. A megszerzett második hely után arra a követ­keztetésre jutottunk, hogy még mindig nem alakult ki az olim­piai csapat, nincs egy összeka­tossággal ítélhessük meg, vissza kell röviden tekintenünk a leg­utóbbi olimpia óta eltelt idő­szakra, nyomon követni a válo­gatott alakváltozásait, s a nem­zetközi erőviszonyok alakulását is. Tokió után másfél évig huza­mos szakmai irányítás nélkül maradt a válogatott. 1965-ben csak a hazai környezet, a párat­lan szerencse segített bennün­ket a Trofeo Italia megnyerésé­hez, és természetesen a hirtele­­nében felkészített együttes küz­­deni tudása 1966 április elején kezdte meg tevékenységét Mar­kovi­ts Kálmán szövetségi kapi­tány. Az utrechti EB-n az év kezdetén biztatóan játszó válo­gatott egész egyszerűen csődöt mondott — az ötödik helyen végzett­ 1867 egy új csapat kialakítá­sának jegyében telt el. Roppant kemény felkészüléssel és külö­nösen gyakori nemzetközi erő­próbákkal. A teljesítmény meg­lehetősen hullámzó volt, de egy­re gyakrabban fedezhettünk fel bizakodásra késztető jelensége­ket. A számadatok jól tükrözik a válogatott teljesítményét a Bonnebyben, Lvovban rendezett tornákon, valamint a Jadran­­kupában és a mexicó­i előolim­­piai játékokon. Az 1966. évi EB első négy együttesével az alábbi eredményeket értük el 1967-ben: rácsolt kezdő hetesünk, túlsá­gosan hosszúra nyúlt a kísérle­tezés, a próbálkozás időszaka és a játékfegyelem sem kielégítő. A következő torna, amelyet a hollandok Hertogenboschban rendeztek, már egy rendkívül pozitív eredménnyel zárult. Vé­gig a Molnár — Mayer, Szívós — Konrád II dr. — Sárosi, Fel­kai, Konréd III hetes kezdte a mérkőzéseket és a nyolcadik játékosként is állandóan Bodnár I kapott helyet első cseréink al­kalmával. (Magyarország —Ju­goszlávia 3:3, Magyarország — Olaszország 4:3, Magyarország — Hollandia 4:3. Másodikok let­tünk rosszabb gólkülönbséggel a jugoszlávok mögött.) 1 győz., 1 dönt., 2 ver. 14:16 4 „ — „ — „ 14: 9 — „ 1­2 „ 9:12 2 „ 9 3 BAY DR.: Elég lehet az idő... Hosszabb versenyszünet, némi pihenés, majd a felkészülés má­sodik szakaszának megkezdése után, a szocialista országok ví­vóversenyén léptek újból közön­ség elé vívóink. Annak ellenére, hogy például kardcsapatunk szép győzelmet vívott ki, ez a szemle korántsem aratott osztat­lan elismerést. Erről korábban már szóltunk, hangsúlyozva, hogy messzemenő következteté­seket levonni ebből az egy ver­senyből, felelőtlenség lenne. Rendkívül érdekesnek tartottuk viszont, hogy a szakemberek miként vélekednek a látottakról, illetve a felkészülés állásáról. Bay Béla dr.-t, a vívó válogatott egyik vezető mesterét kértük fel, válaszoljon kérdéseinkre. — Vívóink idei felkészülése, ez tudott dolog, viszonylag későn kezdődött el, és nem is volt tel­jesen zavartalan — mondta Bay dr. — Ennek ellenére állíthatom, hogy a válogatott már régen nem dolgozott úgy, és annyit, mint eb­ben az évben, az olimpiára készü­lőben. A magyar bajnokság utáni pihenőt egy újabb erős intenzitá­sú munkaszakasz követte, ebből léptek pástra minden átmenet nél­kül versenyzőink a most lezajlott versenyen. — Az ellenfelek szintén munkából jöttek versenyezni, mégis, véleményünk szerint többet mutattak. . — Én itt a szovjet vívókról be­szélnék elsősorban. Náluk viszont a sok és erős munka szokott do­log, hosszabb ideje ez a metódus, természetes tehát, hogy egy-egy nehezebb szakasz fáradtságát job­ban viselik el, mint mondjuk a mieink, s ennek megfelelően job­ban vívnak közvetlenül utána a versenyen, mint mi. Voltak ezen kívül olyan versenyrészek, ame­lyekben a mi csapataink, verseny­zőink örvendetesen jól helytálltak. A férfi tőrcsapat­­ eredménye minden negatív vonása ellenére — már nagyon régen nem vívott ilyen fej-fej melletti mérkőzést a sokszoros világbajnok szovjet csa­pattal, mint éppen most. — A munka utáni gyengébb eredmény indokolt. De vajon a mértéke megfelel-e a vára­kozásnak? ~ Nagyjában-egészében igen. Kivételek persze voltak. Rejtő Il­dikó például sokkal jobban vívott a vártnál, Kamuti Jenő pedig rosz­­szabóul, ők ketten jelölhetnék a felső, illetve alsó határt. — Mi a véleménye kardcsa­patunk győzelméről? — Az eredménytől függetlenül, régen láttam ilyen jól vívó magyar kardcsapatot, mint amelyik a len­gyelek elleni döntőt vívta. A szov­jetekkel való mérkőzést nem hiá­nyolom, mert szerintem ez a győ­zelem lelkileg sokat adott a ver­senyzőknek, kedvezőbb élmény, mint bármi más.­­ A pillanatnyi és indokolt „mélypontról” azonban fel is kell hozni majd a csapatot. Véleménye szerint elég lesz erre a még hátra levő idő?­­ Hogy mennyire munkában volt a válogatott,­ arra hadd mond­jak előbb egy példát. A verseny után, tehát a múlt héten, már a könnyítésre kellett gondolnunk, ezt meg is kívántuk a versenyzők­től. Ennek ellenére a munka na­pokig szinte változatlan szinten folyt tovább, a versenyzők meg­szokták. De visszatérve a kérdés­hez: szerintem az olimpiáig előt­tünk álló idő feltétlenül elég lehet ahhoz, hogy a csapat a mostani erős munkaszakaszból kikerülve, elérje legjobb formáját, és az olimpiai versenybe már így kap­csolódjon bele. Az idő elég erre, s a felkészülési terveinkben ez így is szerepel. Kérdés azonban to­vábbra is, hogy az idén végzett lelkiismeretes és sok munka ered­ménye m­eg­r­nt­atkozik-e üdv­es egészében az olimpiai versenyen, vagy csak később kamatozik? (D­d) V­ízilabda Hosszú idő után először vé­geztünk az első helyen egy je­lentős nemzetközi négyestornán, április végéig Nápolyban! (Az olaszok ellen 3:3, a románokat 6:4, a szovjeteket ugyancsak 6:4-re győztük le.) A kapuban helyet kapott és — remekül vé­dett — Steinmetz, s ezzel a 11 Mexico-ba utazó vízilabdázó közül 9 személye tisztázódott. Az olimpiai játékokat meg­A Szovjetunió ellen 1 mérkőzés 1 győz., — dönt., — ver. 6:4 NDK ellen 1 „ — „ — „ 1 ■„ 5:6 Jugoszlávia ellen 2 „ 1 „ 1 „ — „ 11:9 Olaszország ellen 2 „ 1 „ 1 — „ 7:6 (Az NDK-tól elszenvedett vá­ratlan vereségtől eltekintve bi­zonyos javulás feltétlenül meg­állapítható.) Legveszélyesebb ellenfeleink Ellenfeleink közül a szovjet válo­gatott tűnik a legveszélyesebbnek, jóllehet az utóbbi időszakban náluk is állandó változás és kísérletezés, sőt egy kis bizony­talanság tapasztalható. Legerő­sebb fegyverük a tökéletes fegyelem! Nem játszanak színesen, de rendkívül megbíz­hatóak, erőnlétük pedig kifo­gástalan. A jugoszláv csapat most éri, illetve érhezi el teljesítőképes­sége felső határát, most érett be. Szandics, Bonasics, Janko­­vics, Perisics, Lopatni­c mind­­m­ind a legjobb korban levő, nagy nemzetközi tapasztalattal rendelkező játékos. A viszony­lag idősebb Trumbics és a kiváló kapus, Stinanics tartozik még a törzsgárdához. Az NDK válogatottja is átfor­málódott. Kolozsvárott már ke­veset játszott Klucbe, Wittig el sem jött, cserélt Ballerstedt és a többi idős is — Thiem kivéte­lével. A fantaszikus védésekre képes Fehn mellett egészen fia­tal tehetséget ismertünk meg Schüler személyében (3 gólt lőtt ellenünk). Fiatal Kermanns és Rund is A nemzetközi mezőny legkeményebb csapata. Az olaszok nem tudtak le­győzni bennünket otthonukban sem. Pizzóék azonban, amikor a legszükségesebb, mindig hozni tudják jó formájukat a nagy világeseményeken. A tapasztalt idősebbek mellé felnőtt a vil­lámgyors Marsili, a gólerős előző utolsó nemzetközi erőpró­bára Budapesten került sor. Magyarország — Magyar utánpót­lás 5:1, Magyarország —Románia 6:2, Magyarország —Szovjetunió­­ 5:0 és Magyarország — Jugo­szlávia 8:6. Biztosan, időnként jól játszva nyertük a tornát, de a jugoszlávok ellen a fáradtság jeleit tapasztaltuk. Az utrechti EB első négy he­lyezettje ellen 1968-ban: Forcella. Kapusgondjaik azon­ban nem enyhültek. Öten — először olimpián A magyar csapat szintén át­alakult. Az utazásra kiszemelt 11 játékos közül csak hat volt — Dömötör, Mayer, Felkai, Kon­rád II dr., Pócsik és Bodnár I — Tokióban, öter — Steinmetz, Molnár, Sárosi, Szívós és Konrád Ili­a most küzdhet először olimpián. Az átalakulás nem ment minden nehézség nélkül, s nem úsztak meg, csak a vártnál súlyosabb visszaeséssel, amely részben talán a hosszú ideig tartó csapatkeresésnek, feles­legesen nagyszámú játékos kipróbálásának és a válogatott­ban eleinte nehezen kialakuló megfelelő közösségi szellem ha­tásainak volt köszönhető. Markovits Kálmán szövetségi kapitány legutóbb kijelentette: A csapat teljes és kifogástalan egységet alkot! .. . Hozzá számítva még azt a va­lóban nagy szorgalommal és lel­kesedéssel végzett felkészülést, amely ebben az évben is folyt, s ismerve a játékosainkban rejlő kivételes képességeket és adott­ságokat — képesnek tartjuk vízilabda-válogatottunkat akár az olimpiai aranyérmek meg­szerzésére is. A tehetségükből és az elvégzett munkából telik erre . . Főként, ha a játékosok közösségi és küzdőszelleme töké­letesen összekovácsolt, igazi együttest képes alkotni, amely idegileg és fizikailag is frissen várja a rajtot, s így in­gadozásoktól mentesen képes el­viselni a vállakon nyugvó fele­lősséget. Gallov Rezső Megy a gőzös, megy a gőzös Mexico-ba! A kamaszgyerek legszíveseb­ben a pálya­udvaron lődörgött. A mozdony mellett érezte a leg­jobban magát, akkora volt, mint a 424-es kereke, nap mint nap mellé állt, mintha méricskélné, mennyit nőtt. Egyszer a moz­dony ablakából kormos arcú, fehér fogú férfi nevetett rá: ,,Na, öcskös, eljönnél masi­nisztának?” A kamaszgyerek igent mon­dott. Futballozni is szeretett. Egy­szer Nagykanizsa egyik poros terén hajszolta a labdát, amikor egy nézelődő férfi útját állta. ..Fiam, jó nagy darab kölök vagy. Hagyd a labdát, gyere in­kább birkózni a Lokomotivbal . Három hónapot töltött birkó­zószőnyegen, amikor Zalaeger­szegen egy területi verseny után így hirdettek eredményt. ..Nehézsúlyban harmadik: Nyers László!” DUNAÚJVÁROS Tizenhárom esztendő a MÁV- nál, öt év mozdonyon. Könyörte­len szerelem ez, szolgálni kell, feltétel nélkül, időtlenül. Éjjel és nappal csak sín van, talpfa, sze­mafor, sorompó, állomás. Birkózás nincs , csak kedv­telésből. Így lett 3. az ifjúsági bajnokságon az egykori kamasz­gyerek, így jutott Dunaújváros­ba egy napon, ahol egy torna végén, a szőnyegről lefelé bal­­lagtában, széles vállú, erős állú férfi állította meg: — Mondd csek, nem volna kedved itt élni, edzeni? Dunaúj­városban? Én vagyok az edző, úgy érzem, nem bánnád meg. A toborzóedzőt Gurics György­nek hívták. Edzésről edzésre járt, ver­senyre, külföldre alig. Barátok jöttek, rossz barátok. Sör, vidámság, álmatlan éjsza­kák — ezt jelentették. Aztán egyszercsak egy ősz ha­jú, bicegő férfi lépett keresztül a füst- és szeszfüggönyön. ..Laci — mondta — téri­ész­hez, szükség van rád. Dolgozz komolyan, esküszöm, nem teszed hiába!" Matúra Mihály volt. (Élnek közöttünk emberek, akikről egyszer majd beszél­nünk kell. A mindig jobbat ku­tatókról, az embereket feltá­­masztókról. Mert újjászületni könnyebb, mint erre a lehető­séget megtalálni, vagy hinni ab­ban.) SZKOPJE ........A szőnyeget, mintha fel­szippantaná a reflektor, úszik velünk a levegőben. A sustor­gás lent maradt. Szemben velem Boch, így hívják, láttam a táb­lán. Behemót, szőrös enver. Nem győzhet le. Csak kemé­nyen szorítani, a lámpa most egészen közel van, alulról látom, pörgetni akar, most préselni a karját, lefogni. Mind a ketten izzadunk. A fa­lon zászlók. A középső árbocra majd az Európa-bajnok lobogó­ját húzzák fel. Most szabad a csuklója, megvan. A bokájád­ Na­komám, ne félj, foglak, nem ütöd meg magad. Látod milyen jó a szőnyegen? Kicsúszott. Már nem lehet sok hátra. Gong. A reflektor felszökik a magas­ba. A szőnyeg lezuhan. Gurics kiabál, pedig mellettem áll. ..Lá­tod sikerült, te dunaújvárosi csirkefogót" Miska bácsi fut a zsűriasztal mellől. Nem látom jól az arcát, a szememmel tör­tént valami, csak hallom, ahogy dörmögi. ..Köszönöm Lacikám. Harmadik vagy, köszönöm. Meg­van a repülőjegyed Mexico-ba!" (A masiniszta. Nyers László 34 esztendős. Így van ez rendjén. A gőzös elindul Mexico-ba, hogy vakvágányok után végre fényes állomáshoz érkezzen.) Bocs Ferenc Fel a fejjel és jó utat! Katica kislánya egy éves, Anikóé öt. E pillanatban csak fényképek segítségével lehet őket felidézni. Egy gurgulaszemű csöppség és egy hosszúra nyúlt, okos kislány néz vissza ránk a képekről. — Hogy tudjátok otthagyni őket? — Nagyon nehéz és egyre nehe­zebb — sóhajtja Makrai Kati, és könnyen nevetésre álló szája szögletében keserű vonás ül. — Nem úgy vagyok vele, ahogy egy anyának lennie kell a gyerekével. Engem alig lát, így érzelmileg sokkal inkább kötődik a nagyma­mához, mint hozzám. Ha valami bántja, ha valamije fáj, a nagy­mamához szalad. Értem én ezt, tudtam, hogy így lesz, amikor úgy döntöttem, hogy szülés után foly­tatom a tornát, mégis, belül sok­szor nagyon fáj. Elgondolkozom néha, szabad-e annyira egy szen­vedély — a torna — rabjává lenni, hogy miatta lemondok azokról a semmivel össze nem hasonlítható örömökről, amiket egy nyiladozó értelmű kicsivel való együttlét ad? Ducza Anikó helyzete semmivel sem könnyebb, sőt nehezebb, mint mondja. — Addig, míg a kislányom olyan idős volt, mint a Katicáé, még jobb volt. De most, ha látnád, mi­lyen könyörgő szemekkel néz rám, milyen szívbemarkolóan mondja: Ne menj el Anyucit Ugye hamar visszajössz? Az olimpia. Nem kell soká vár­ni, erre terelődik a szó. Előbb azonban az olimpiai reménységek kolozsvári tornáját kell megvitat­ni. — Azt mondják, fantasztikus, hogy a szovjet Turiscseix­ és Laza­­rovics milyen hatalmas anyagot mutatott be. Egyszerűen bámula­tos, és bennünket kicsit nyomaszt is, hogy ezek a gyerekek milyen szuperszonikus sebességgel törnek előre! Mexico részben, München pedig teljes egészében az övéké lesz. — Caslavska? — Caslavska csodálatos nő! Ő most is a csúcson lesz. Benne egyesül mindaz, amire egy tor­násznak szüksége van. Csinos, erős, remek izomzata van, ruga­nyos, laza, tehetséges és kitartó. Két éve Mexico-ban a sporthéten láttuk, amikor egy csavart szaltót tanult. Belefáradtunk, míg néztük. Hatalmasakat esett, de felállt és folytatta. Azóta már duplán csa­varral ugrik ... Ki ne emlékezne Makrai Katira, amint Tokióban pityeregve állt a dobogó második fokán. — És Mexico­ban? — Szeretnék jól szerepelni és úgy érzem, ezért minden tőlem telhetőt megtettem. És Anikó? — Ma más a helyzet, mint Tokió előtt. Akkor alig titkolt remények­kel utazhattam ki, éremre esélyes­nek tartottak gerendán vagy tala­jon. Idén másfélévi kihagyás, sé­rülés után tulajdonképpen csak ta­vasz közepén kezdtem munkába lendülni. Hiányzik ez a másfél év, hiányzik a versenyzés, de legin­kább hiányzik az önbizalom. Ez pedig nagy hátrányt jelent majd Mexico-ban. Ducza Anikó érzékeny, töprengő ember. Ki kell űzni belőle a bi­zonytalanságot. Szóval, fel a fejjel Anikó! Jó utat Katica! Pap Kornélia Vasárnap, 1968. szept. 1.­3 (555) OLIMPIAI Iggi ARCKÉPCSARNOK Varga János Sportága: birkózás. Egyesüle­te: Bp. Honvéd. Edzője: Tóth Gyula. Születési éve: 1939. Test­súlya: 60 kg. Magassága: 170 cm. Válogatott: 1960 óta. Katonatiszt: 1963-ban, Hälsingborgban vi­­­lágbajnokságot nyert a jóvágású magyar katonatiszt. S ezzel egy­­csapásra megnehezedett a dolga a nemzetközi mezőnyben. Az ismeretlen Varga ellen még min­denki „mert” birkózni, a világ­bajnok Vargával szemben azon­ban mindenki legfeljebb csak „tisztes eredményre” töreke­dett. S tudjuk azt, hogy egy döntetlenre menő versenyzővel szemben mennyivel nehe­zebb birkózni. Neki is alig-alig sikerült a győzelem. Ettől viszont szép lassan ismét felbátorodtak az ellenfelek, s ta­valy Minszkben már az ő nyakába akasztották az Európa­ba­jnoki aranyérmet. Azóta ismét két ezüstérem követke­zett, És eljutott oda, hogy belássa: az ellenfelek azért van­nak, hogy az ember legyőzze őket. Függetlenül attól, hogy óvatosak, avagy nem. Kucsera Gábor Sportága: úszás. Egyesülete: Bp. Honvéd. Edzője: Tumpek György. Születési éve: 1940. Testsúlya: 78 kg. Magassága: 180 cm. Válogatott: 1967 óta. Mű­szerészipari tanuló. A Tüzér utcai uszodában nőtt fel. Vízilabdázónak indult, s nem is akármilyennek. Előbb ifjúsá­gi válogatott lett, majd két éve a nagyválogatott keretbe is be­került. Közben azonban országos bajnokságot nyert 100 m-es gyorsúszásban, s ez indította arra, hogy ezt az évet már csak, mint úszó kezdje el és dolgozza végig. Úgy gondolta, talán sikerül kijutnia az olimpiára. Jól gondolta. Farkasinszkyné Bóbis Ildikó Sportága: vívás. Egyesülete: BVSC. Edzője: Bay Béla dr. Születési éve: 1945. Testsúlya: 72 kg. Magassága: 174 cm. Váloga­tott: 1966 óta. A MÁV Magasép. Főnökség ügyintézője. Nevével akkor ismerkedtek meg a magyar sportkedvelőik, amikor 1963-ban az ifjúsági vi­lágbajnokságon ötödik helyet szerzett. Utána azonban sötét . . . ... felhők gyülekeztek versenyzői pályafutása egén. M­est el éves betegség, kétségek, lemondások és újraéledt remé­nyek . . De 1966-ban már tagja volt a moszkvai VB-re utazó csapatnak. Tanulni vitték, s egyéniben bronz-, csa­patban ezüstéremmel tért haza. Tavaly Montrealban iga­zolta hogy mindez nem volt a véletlen műve. Egyéniben ismét felállt a dobogó harmadik fokára, s, aranyérmes csa­patának sorsdöntő csörtéket nyert. Féltve őrzött titkát csak keveseknek árulta még el. Olimpiai bajnok szeretne lenni. Mint édesapja volt. Lendvai Tibor Sportága: kerékpár. Egyesüle­te: Vasas. Edzője: Molnár Béla. Születési­ éve: 1940. Testsúlya: 77 kg. Magassága: 183 cm. Válo­gatott: 1959 óta. Az ÉM Középü­lettervező Vállalat építész-tech­­nikusa. Tizenkét év kerékpározik versenyszerűen, ma már sokszo­ros magyar bajnok. Az úgyneve­zett 1000 m-es állórajtos időfu­­tamban az idén érte el élete leg­jobbját, sikerült beállítania a tízéves országos csúcsot. Szor­galmas, becsületes, józan gon­dolkodású versenyzőnek ismerik. Tandemben a nála fiata­labb Baranyecz András előtt ül. Sok múlik tehát rajta, taktikai érzékén, szemfülességén, hogy miként sikerül majd végezniük a világ legjobbjai között. Szabó Gyula Sportága: ökölvívás. Egyesüle­te: Bp. Honvéd. Edzője: Szántó Imre. Születési éve: 1943. Test­súlya: 54 kg. Magassága: 168 cm. Válogatott: 1968 óta. Géplakatos. A volt pehelysúlyú Európa­­bajnok, Szabó Nagy Gyula fia. Az ökölvívás tehát amolyan csa­ládi hagyomány náluk. Eredmé­nyes ifjúsági évei után azonban úgy látszott, hogy a kis Szabó nem lép apja nyomdokaiba. De az idén harmatsúlyban magyar bajnokságot nyert, bekerült a válogatottba, s az ökölvívó-küldöttség hatodik embereként Mexico-ban is ott lesz. A lehetőség tehát adva van, nem csak arra, hogy édesapja nyomdokain haladjon, hanem, hogy akár túl is tegyen rajta. Aminek, ha sikerülne, biz­tosan a papa örülne a legjobban.

Next