Népsport, 1969. január (25. évfolyam, 1-21. szám)

1969-01-03 / 1. szám

2 Törót­ippek:­ mindenünnen JELEZ A BAROMÉTER Azt szokták írni olvasóink, hogy rovatunk nagyszerű baro­méter. Most feltűnő az, hogy nem egy olvasó valamennyi mér­kőzéshez 1-e­st írt be. Lehet, hogy így lesz, de talán jobb len­ne másként. Ha ugyanis végig 1-est kapunk, akkor aligha lesz­nek nagyok a nyeremények. A LEVELEKBŐL ,.A B-osztály bajnokjelöltjei közül (1—6. helyezett) csak a Genoa győz, a többi döntetlenre játszik. Olasz lapból fordítottam ezt: A Bariban sokkal több van, mint amit nyújt. Igen erős csa­pat, jó középpályásokkal, előre­törése várható. A Lazio otthoná­ban csodálatos, idegenben kap­kodó. A Genoa formája nem meggyőző. A Foggia csak azért van az élbolyban, mert ügyesen használja ki az erős ellenfelei átmeneti nehézségeit. A Spalban a brazil Omodarme az egyetlen fecske. A Livorno, akárcsak ta­valy, jó kezdés után visszaesik. Az első két fordulóban elszenve­dett vereség után Brescia egyre jobban összekovácsolódik. A Ca­­tania erős csapat, a jelenlegi he­-5 megmagyarázhatatlan” Ezt olvastam, s ezek után a tippjeim: Több lap nem adott. Hl. még nem adott tippeket, ezért ezek helyére most olvasők kerülték. 1-től 14-ig tizennégy olvasóink tipp­jei: 1. Lukácsi Zoltán,­­Bp. XV., Batthyány u. 31/a. 2. Gál Ernő, Bp. VIII., Baross u. 3. 3. Veress Róbert, Bp., II., Bimbó út 9. 4. Béndek Imre, Veszprém-külső, XII. Bp. 4. 5. Novák Mária, Pécs, Bartók B. u. 21. 0. Taródy György, Nagykanizsa, Somogyi Béla u. 14. 7. Damcsc Mihály, Mezőkovácsháza, Árpád 184. 8. Kovács Pál, Monok, Fő u. 55. 9. Szenográdi József, Bp., XV., Nagy Sándor u. 2. 10. Ku­mler János, Vác, Ka­rcsu A. u. 4. II. Lemmer Ibolya, Siklós, Szabadság u. 20. 12. Versó János, Márianovák, Rákóczi út 7. 13. Dom­­boráczky Ignác, Eger, Kisvölgy u.6. 14. Látkóczky Tibor­né, End­rőd, Ady u. 3. Olvasók ,­ a beérkezett tippek közül 300 kiválasztott között a leggyakoribb. Múlt­­ a két csapat találkozóin a múltban a leg­többször előfordult eredmény. Uralkodó­k valamennyi között a legtöbbször található. Tippjeit bárki beküldheti, szívesen vesz­­szük, ha azok levelezőlapon érkeznek, mégpedig szerda reggelig. A beérkezési határidő egyébként csütörtök délelőtt. A cím: Nép­sport fotótippek 2. hét. (A hét számának a címzésben kell szere­pelnie és ez hétről hétre eggyel emelkedik) Budapest 8. Posta­­fiók 8. A 2. hét műsora (ismét A-osztályú mérkőzések­): 1. Atalanta —Verona, 2. Caglari — Napol, 3. Internazionale—Juverrtus, 4. Lane­­rossa—Sampdoria, 5. Pisa—Fiorentina, 6. Roma—Palermo, 7. Torino —Bologna, 8. Varesse—Millan, 9. Catanie—Brescia, 10. Cesena—Lec­­co, 11. Mantova—Bari, 12. AS Reggina—Lazio, 13. Temana —­ Corno, 14. Perugia—Reggiana, 15. Padova—Catanzaro, 16. Foggia—Li­­vorno. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság 100 szelvényt ad annak az olvasónknak, aki a Népsporthoz kökö­dött és a Népsportban megjelent tippjeivel 13 4­1 találatot ér el. 13 találat - 50 db szel­vény. 12 találat - 40, I1 találat - 20. 10 találat - 10 db totószel­vény. Ezenfelül a lapban megjelenő különlegesen Jó jóslatokat is jutalmazzuk. XXI X11 XXI XIXI 111.” (Mátrai Miklós, Bp. XI., Irinyi J­ u. 91 „Győz a Reggiana, a Foggia és a Pro Patria, három döntetlen, három 2-es és hét 1-es lesz most: 11X 211 1X1 21X2 IXX.” (Kiss István, Nagybátony. Iskola út 11. fsz. 1/a.) „Idegenben győz: Fog­­gia. Pro Patria. Fix X: Bari, a Monza és a Genova mérkőzése. Fix 1-es: Brescia, Como, Udinese. Azaz: XIX 1X1 XX1 2112 XII.” (Tóth János, Veszprém, Zalka Máté tér 4.) „Biztosan győztes­nek látszik a Bari, a Como és a Genoa, nem beszélve arról, hogy most nem lesz 2-es: 111 111 XX1 XIX1 XII.” (Falucskai Benjamin, Pápa, Aradi u. 54/a). „Azt hi­szem, hogy a X-ekhez továbbra sem szabad hűtleneknek len­nünk. Most legalább hét lesz: XIX 111 XXX 21XX 211.” (Utas­ Andor, Baja, Fábik J. u. 3­ 1. „Otthon csak 4 — 6 csapat győz, a többi X lesz. Biztosan nyer: Co­mo, Genoa, Brescia, Livorno ... X11 111 XXX XXXX X11.” (Medo­­varszki András, Újkígyós, Gyulai út 77.). „A hazai csapatok győzelmét hozza az 1. hét, bár 5 db X még mindig lesz. 2-es azonban csak egy: 111 X11 X2X X1X1 211.” (Hajós Géza, Nemeskocs, Petőfi u. 31.) „Kedvelem az olasz mér­kőzéseket, mert bátran lehet fix X-et játszani. Ez néhány megle­pő 2-sel párosulva szép summá­hoz juttatja a fogadót. Most is lesznek váratlan 2-esek, s a teli­találat ezúttal is elmarad. Hazai pályán ezúttal csak a Cabanzaro, a Livorno és az Udinese győzel­me a biztos. A hét nagy megle­petése a Brescia hazai veresége lesz. Idegenben győz a Fcagia és a Venezia: 221 XXI X2X 212X 211.” (Klagyiv­k Ernő, Pásztó, Vasvári Pál u. 3.). 1. hét t &ffa 1 0 Sport­fogadáa k 55 n v» 8­­ .hla mlm oa 3 u•5 . *5 I. 2.X 4. 5. 8. 7. 8. 9.10.ti.12.13.14. JSo&@9­ o» 3 «TJO <£ R)u Z 2 x XX t— SECo £ 3 1.Bari — Lazio xl2 x2 lx lxt xl lxX 1 t X 3 X X X 1 3EI I X X X X X 2.Brescla—Spal1 1 1 X lx1 X 1 1 1 1 1 1 1 1 1 X 1 X 1 X X X 1 3.Catanzaro—Perugia lx lx lx1 1 1 lx1 X 1 1 X X X 1 1 1 í 2 X X i X í 4.Como—Reggiana1 131 lx2 lx Jx1 X 1 1 1 1 1 1 1 X 2 X 1 i í 1 1 5.Genoa— Mán tova1 1 1 k2 x21 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 X X X í 0.Livorno—Cesena1 1 1 i 1x21 1 X 1 1 X 1 1 1 V l X X 1 1 I X 1 í 7.Modena — Regglna 1x2 xl x2i lx 2x lx1 X 1 1 2 X X X 1 i X X X 1 X X X 8.Monza.— Lecco xl x2 x2 lx 1x2 x2 122 1 X X 2 2 X 1 1 X X 2 2 2 2 X 2 9.Padova — Ca fcaruta lx lx lx 121 lx lxX X í X X 1 1 X 1 X X 2 X 2 X 1 1 10.Temana—Foggia x2X 1 1 2 lxX 3 í 3 2 2 1 X 1 2 1 2 2 X 2 — 2 11.Uditaese— Piacén. lx xlr 1 lx xl lx1 X í 1 X 1 1 1 1 1 1 X 1 1 1 1x21 12.Verbanda— Vernez. xl xlX x2 lxX 121 1 í X X X 1 X 1 X 2 X 2 X I _ X 13.SoBbiat.—P. Patr. lx xlX 1 lx lx lxa 1 1 2 1 X 1 1 1 a X 1 2 2 X X 1 Pótmérkőzósa k : 14.C romon.—Novaro xl2 x3X 1 lx3 2 X 1 í 2 3 X X X 1 2 I I 2 X X 2 X 15.Leg-nano—Rapallo lx lx1 1 1 X 1 — X i r—1 X X X 1 í 1 3 1 1 í 1 1 16.Trevíso—Marzotóo1 1 1 X X 1 X •—12 í ---1 X X 1 1 í X 2 X 1 X 2 1 Á ]f ELEMT8... Üj színekben. Közel 100 át­igazolás érkezett eddig a Magyar Röplabda Szövetséghez, köztük több mint 20, élvonalbeli játé­kosé. A női mezőnyben: a NIM- be Énekes (MOGAAC), Papp (Bp. Előre), Marcis (MVSC). A Bp. Előrébe Holecska (NIM), a Bp. Spartacusba Gajdos (Bp. Előre), az V. Dózsába Domsits (Köb. Tűzálló), az Utasellátóba Nádasiné, Montvay (Turbó), a DVSC-be Budai (Nyíregyházi Spartacus), a Turbóba Pintér (VTSK), az Ü. Dózsába Nagyné (Bp. V. Meteor). A férfiaknál a Bp. Honvédba Lukács (S.­újhe­­lyi MÁV), az V. Dózsába Szeke­res (Kecsk. Volán) és Czakó (Bp. Honvéd), a Bp. Petőfibe Borda (M­M), a Csepelbe Mészöly (Bp. Spartacus). Bulgáriában, az ifjúsági labda­rúgás fejlesztése érdekében, a felnőtt első ligával azonos sor­solás szerint bonyolítják le a fiatalok bajnokságát is. A mér­kőzéseket rendszerint az első csapatok találkozói előtt rende­zik. A szakértők véleménye sze­rint az ifjúsági együttesek az el­múlt három esztendőben komoly fejlődést értek el. Kármán József, a Bányagép­gyár NB III-as labdarúgó-csapa­tának edzője, nem újította meg szerződését egyesületével. Úgy döntött, hogy egyelőre nem vál­lal edzői tisztséget. Az év sportolói. Az NDK-ban a Junge Welt lap szavazása alapján: 1. Roland Matthes (úszó) 183 535 (333 401 szavazat­ból), 2. Friedrichs (háromszoros motocross világbajnok), 3. Hö­­hne (atléta). Nők: 1. Margitta Gummel (atléta) 132 657, 2. Ka­rín Janz (tornász) 62 597, 3. Gab­­riela Seyfert (műkorcsolyázó) 26 300. Az év legjobb csapata az SC Einheit Dresden kormányos nélküli négyes. Svájcban Josef Haas, az olimpiai bronzérmes sífutó győzött, megelőzve az északi összetett síversenyző Kaelint és a kerékpáros Kur­­mannt. Kalocsay Aba­dra a Veszprémi Vegyész NB II-s labdarúgócsa­patának­­volt edzője, 1969-ben az NB II-ből kiesett Mosoni Vasas­hoz szerződött. Utóda a veszpré­mieknél Győri Pál oktató, a veszprémi egyetem testnevelési tanszékvezető tanára lett, aki eddig a V. Vegyész tartalék­gárdájának a szakvezetője volt. __ Kiprusrut — edző lesz. Wilson Kiprugut, a mexikói olimpia 890 m-es síkfutásának ezüstér­mese, kenyai sportoló bejelen­­tette: nem versenyez többé, ed­ző lesz. Veszprém megyének 1969-ben 46 NB-s, illetve OB-s szakosztá­lya szerepel a különböző baj­nokságokban. Közülük 15 a me­gye legnagyobb egyesületéé, a Veszprémi Vegyészé. 1963-ban az NB I-be jutottak a V. Ve­gyész kosárlabdázói, az OB I-be tájékozódási futói és kardozó­, az NB II-be férfi kézilabdázói és női röplabdázói. Amerikai atléták a profik tá­borában. Az 1969-es évben szer­vezendő amerikai profi „atléti­kai cirkuszhoz”, a jelentések szerint, eddig két kiváló ameri­kai sportoló csatlakozik: a vág­tázó, 9.9 nap­os síkfutó Jim Hi­­nes és a súlylökő Matson. A 110 m-es gátfutó olimpiai bajnok Davenport, valamint Tommy Smith a hírek szerint az „ame­rikai futballt” választja. Dick Fosbury magasugró olimpiai bajnok sérülésének meggya­rvu­­lása után dönt majd, hogy tévé­riporter lesz-e, vagy sem. Baranya megye legjobb spor­tolói 1968-ban. Férfiak: 1. Lo­vász Lázár (atléta), 2. Rajnai György (kerékpáros), 3. Honti Róbert (atléta). Nők: 1. Erdősiné Tolnai Márta (tornász), 2. Schmiedt Jenőné (kézilabdázó), 3. Szalai Cecil (könnyűbúvár). Érdekes helyzet adódott a baj­nokság végén Argentínában, ahol az elsőség sorsát csak pont­­különbség döntheti el a csapa­tok között. A Sarsfield, a River Plate és a Racing viszont egy­aránt 22 ponttal zárta az egyfor­dulós bajnokságot, így most, a szabályok értelmében, hármas döntő következik, amelynek első mérkőzésén River Plate 2:0-ra győzött a Racing ellen. A Világ Kupát védő Estudiantes, 16 csa­pat között, a 14. helyen zárta az idényt! Zsúfolásig megtelt az örmé­­nyesi kultúrház azon a súlyeme­lő bemutatón, amelyen a Bp. Honvéd, a Szolnoki MTE, a Törökszentmiklósi Fáklya, Fegy­vernek és Örményes súlyemelői vettek részt. Az 1970-es biatlon VB rende­zési jogát Svédország kapta. Az ideit, mint ismeretes, a lengyel­­országi Zakopanéban rendezik, február végén. Polgár József, a Pécsi Dózsa, a Komlói Bányász, ill. a Tata­bányai Bányász volt kiváló kö­zéphátvédje lett a Máza-Szász­­vári Bányász NB II-s labdarú­gócsapatának az edzője. Nemzetközi versenybírók a motorsportban: Wholmuth Emil, Jankovits Ferenc, Mester Tiva­dar. Javul a sérülése Póth János­nak, az FTC válogatott jégko­­rongozójának, de orvosi véle­mény szerint még egy ideig nem játszhat. Az FTC jégkorong-csapata Dániába készül. Az indulást ja­nuár 12-re tervezik. A zöld-fe­hérek két mérkőzést játszanak majd a dán válogatott ellen. Befejezéshez közeledik a mát­raházi síugró nagysánc építése, de átadására 5-e helyett csak 19-én kerül sor. Hazaérkeztek a kecskeméti cselgáncsozók Jugoszláviából. Vasárnap már városukban sze­repelnek, ahol az eredetileg ki­írtnál egy órával korábban, te­hát már 8 órakor lesz a mérle­gelés. A budapesti alpesi sízők nem tudnak a fővárosban edzeni. A síszövetség Galyatetőn biztosí­tott számukra szállást és edzés­­lehetőségeket. A mátraházi nagysáncavatóra már négy ország — az NDK, Románia, Bulgária és Ausztria — jelezte részvételét. A síszövet­ség még további országok je­lentkezésére is számít. SPORT A RÁDIÓBAN. PÉN­TEK. Kossuth-adó. 22 00: Sport­hírek. Petőfi-adó. 23.00: Sporthí­rek. SZOMBAT. Kossuth-adó. 22.00: Sporthírek. Petőfi-adó. 23.00: Sporthírek. Időjárás. A Meteorológiai Inté­zet jelenti csütörtök este: az erős hideg mérséklődik. Várható idő­járás péntek estig: borult idő, sok helyen havazás, hódara. Pén­teken a nyugati megyékben ór­osesfl. Megélénkülő északnyu­gati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken: az északnyugati részeken plusz 1,mínusz 4 fok között, máshol kevéssel mínusz 4 fok alatt. (MTI) Péntek, 1969. Január X nél sikerült a k­it­áru fa p­ó­tla sereg.T izmit­tie M OEV utolsóelőtti napja­­ nagyszerű sport­eseményt hozott. Ahogyan min­dig szívesen nézzük Hidegkútit, Bozsikot, Szuszát a labdarúgó­­pályán, ugyanígy szívesen lát­juk a régi kosarasokat is. Zsú­folásig megtöltötték a nézők a Sportcsarnokot, hogy újra lát­hassák Gremingert, Simont, Zsírost, Judikot és a többi, már­­már őszülő „öreg” kosárlabdá­zót, az egykori nagycsapat tag­jait. Az ünnepi eseménynek is beillő mérkőzésen ott volt Kun­­cze Géza is, a kosárlabdázás hajdani magyarországi úttörője. Az aranycsapat ellen a Központi Sportiskola reményteljes fiatal­jai vették fel a küzdelmet. Nem­csak korban volt jelentős a kü­lönbség a két csapat között, ha­nem a súlyban is. A 120 kilós Simon János nyomta a legtöb­bet. És hamarosan kiderült, hogy az öregek még nem felejtettek el játszani, tudásuk alig-alig ko­pott meg, és hiába voltak moz­gékonyabbak a fiatalok, a sok éves tapasztalat ellen alig volt ellenszerük. Ügyesek a sportis­kolások, de védekezésben még nagyon sokat kell tanulniuk, így azután az „aranycsapat” fölé­nyes 85:49 (37:20)-as győzelem­mel vonult le a pályáról. A MÚLT és a jövő talál­kozásával egybe­esett az Országos Ifjúsági Kupa döntője is. Az óév utolsó napjai­ban sokan keresték fel a Játék­csarnokot, ahol a jövő remény­ségei vonultak fel a Központi Sportiskola, a Kecskeméti Dó­zsa, a Bajai Vízügy és a többi csapatokban. Nagyszerű mérkőzéseket lát­hattak itt a nézők, és azok, akik szívükön viselik a sportág jövő­jét. Ott láttuk Eszéki Rezső szakfelügyelőt és sok más edzőt is. Egyik-másik csapat valóban felnőtt módra játszott. Ügyesen kezelték a labdát, gyorsak, ötletesek voltak, soik min­dent elsajátítottak a kosárlab­dázás tananyagából, és a kép, amely a néző elé tárult , biz­tató. A LÁNYOK döntőjének mezőnye a vidék sikerét hozta. A Kecske­méti Dózsa első, és a Nagykani­zsai ÚTE második helye azt mutatja, hogy jó sportmunka folyik ebben a két városban. Adamik Ferenc edző tanítványai megérdemelten szerezték meg a győzelmet a kiegyensúlyozott mezőnyben. Kiemelkedő játékot nyújtott a kecskeméti Magyar, a nagykanizsai Széki és a szek­szárdi Geiszhauer. — Ez a seregszemle rendkívül biztató — jelentette ki Paku Er­nő, a versenybíróság elnöke. — Az előző évi mezőnyhöz képest különösen a fiúk fejlődtek sokat, színvonalas mérkőzéseket lát­hattunk. Elég itt csak a Bajai Vízügy—Pécsi VSK találkozóra hivatkozni, amely fordulatokban gazdag mérkőzést hozott. Tamá­si és Horváth játszott különösen jól. Rendkívül figyelemre méltó, hogy mind a lány-, mint a fiú­döntőbe egyetlen iskolai csa­pat, a Budapesti Eötvös Gim­názium tudta csak beverekedni magát. Ez bizonyítja, hogy az Eötvösben a kosárlabdázás va­lóban szívügy, sokat tesznek a fejlődés érdekében. Nem volt véletlen a Központi Sportiskola fiúcsapatának első helye. Haris Ferenc tanítványai nemcsak magasságban emelked­tek ki a mezőnyből. — Három éve együtt volt a csapat — mondta örömmel a győzelem után Haris Ferenc. — Heti öt edzés mellett mérkőzé­seket is játszottunk. Ezek a fiúk nagyon szeretnek kosárlab­dázni, szinte élnek-halnak érte, ez pedig egyáltalán nem mellé­kes dolog. Volt, aki még a nyári üdülését is feláldozta a közös munka érdekében. A 195 centi­méter magas Németh László már „harlemi" dolgokat is tud, de ki kell emelnem Légiért, Ko­­kavetzet, Rusznyákot, Hajast és Erdődyt. NAGY megterhelést jelen­tett a fiúk és a lá­nyok számára az ÓIK döntője. Négy nap alatt öt mérkőzést kellett játszaniok. És kitűnően bírták. A vizsga tehát jól sikerült. Az ÓIK döntői reményt nyújtanak arra, hogy két-három év múlva talán újra a nemzetközi élvo­nalba kerülhetünk. (várszegi) Jég­ a Szabadság-hegyen Jó hó - Gályán Tömeg - Kékesen Nem nagy kérés — ezt min­denki jól tudja. Ám, mégsem talált idáig meghallgatásra fel­sőbb „fórumokon”. Bizony, már alaposan benne vagyunk a sí­szezonban, de még valamire való hó nem esett. Pedig nagy szük­ség lenne rá. A hideg sem mindig jön ám jól. Ha valaki azt hiszi, hogy a síelők örülnek neki, az téved. A „zimankót” ők sem szeretik. Csak a kellemes, mínusz 2 fok körüli időjárást. A sízés olyan sportág, amelyik teljesen az időjárás függvénye. Tehát, ha erről beszélünk, meg kell vizsgálnunk az időjárási kö­rülményeket. A szövetség hiá­ba készít gondos versenynaptárt, ha az időjárás­­ keresztülhúzza azt, úgy néz ki, hogy néhány ese­ményt megint halasztásra kár­hoztat az időjárás „felelőse”. De előbb nézzük a naptárt. Eszerint a Szabadság-hegyen if­júsági és serdülő ugróverseny, és a sífutó Baudis Kupa kerülne sorra. — Halló, Szabadság-hegy, RTS-síház? Milyenek a hó­viszonyok? Mik a kilátások a versenyre? — Itt Lehőcs László beszél. Kérem, az ugróversenyt minden további nélkül meg tudjuk tar­tani, mert a műanyag sánc ezt lehetővé teszi. A Baudis Kupá­val viszont bajban leszünk. Pil­lanatnyilag 5—6 centi vastag, jeges hó fedi a pályát. Az ün­nepek alatt nagyon sokan ke­resték fel a hegyet és alaposan letaposták a havat. — Időnként azért jól szóra­koztunk. Mint mondtam, sokan jöttek fel síelni. Néhányan itt kaptak kedvet hozzá. Igen ám, de még életükben nem volt sí­talp a lábukon. Nálunk van köl­csönző, de csak sílécet kölcsön­­zünk, ruházati cikkeket nem. Sokan lécet kérnek és azt meg­próbálják a félcipőjükre erősíte­­ni. Aztán csodálkoznak, amikor leesnek a lécről. Nézzük tovább a kiírást. Ga­lyatető. Itt a Bp. Honvéd rendez sífutóversenyt. — Halló, Galyatető? Milye­nek a sízési lehetőségek oda­fent? Németberta János, a Bp. Elő­re sífutóinak edzője válaszol. — A hó sífutásra alkalmas, 13 centi vastag és egyáltalán nem jeges. De a pályán van még mit javítani. Itt korábban favágók dolgoztak és több helyen alapo­san elrontották a pályát. Ha ezt rendbehozzák, minden feltétel meglesz egy jó versenyhez. Az ünnepek alatt nem volt nagy a forgalom. Talán az erős hideg miatt. Egy kicsivel több hó azért itt sem ártana. Kékestetőn nem lesz ver­seny. De milyen ott a for­galom, és milyenek a hóvi­szonyok? — Halló, itt Kékestető. A Dó­zsa síházából, Novák Ferenc be­szél. Nálunk rengeteg turista járt. Alig sikerült őket lebeszél­ni a síliftről. Mindenki azt akar­ta használni. Pedig csak a ver­senyzőket illeti meg. — A hó? Hát abból elkelne még egy kevés. Most 15 centi vastag. De azért jól lehet síelni. Hát így állunk „hóügyben”. Mindenütt várják a jobb időt, a több havat. Reméljük, nem tré­fálkozik velünk sokáig az idő­járás, s nem lesz Magyarorszá­gon hidegebb, mint­­ Szibériá­ban. Talán még elég havunk is lesz az idén. Akkor aztán „rá­hajtunk” ... Addig azonban meg kell elé­gednünk Gellér László síugró 46. Tafferner 64. és Gellér Mi­hály 68.helyével amelyet a gar­­misch-partenkircheni, újévi négysáncversenyen értek el. N. P. Y 50$ M® 000 Nincs ok elégedettségre Az 1968. év hajrájában zajlott le a gyorskorcsolyázó-bajnokság — első ízben 400 m-es pályán, összesen tizenhatan indultak és kilencen fejezték be a versenyt. A nők csoportjában az MJSZ- nek nem okozott gondot az ér­mek kiosztása, ugyanis három éremre — hárman pályáztak!... Gyorszkorcsolyázónőink ezzel va­lószínűleg kihúzták a karikatu­risták méregfogát, most nem mondhatják, ha én is rajthoz áll­tam volna, akkor nekem is ju­tott volna érem. Hozott meglepetést az év utolsó bajnoksága? Talán nem. Ihász Sándorné el­sőségében senki nem kételke­dett. A férfiak csoportjában pe­dig, a várakozásnak megfele­lően, Ivánkai és a bajnoki címet védő Martos György vívott vé­gig szoros küzdelmet. Egyesek bíztak abban, hogy esetleg Mar­tos Mihály is beleszól ebbe a párharcba. Ő azonban 10 000 m­­én gyengén futott. Ivánkai el­sősorban jó és okosan taktikus 10 000 m-es futásával szerezte meg, immár kilencedszer, a baj­noki aranyérmet. A táv második felében majdnem állva hagyta vetélytársát. Amikor a versenyizgalmak egy kicsit lecsillapodtak, beszél­gettünk a két bajnokkal. Ihászné: örülök a bajnok­ságnak, de kevésbé az eredmé­nyeknek. Még sokait kell javul­nom, elsősorban a rövid távo­kon ... Ivánkai: Még a 10 000 méte­res futam alatt sem voltam biz­tos, hogy megnyerem. Nem érez­tem, hogy formában vagyok. Ké­sőn kerültünk a jégre, s három hét kiesést nehéz behozni. Nagy öröm számomra a kilencedik bajnoki aranyérem, de még las­sú vagyok... Boldog mindkettő, de egyik bajnok sincs megelé­gedve az eredményekkel. Igen, körülbelül ilyen a helyzet. A győzelem után büszkeség ön­zése tölti el a sportolót, de ha az eredmények nem állnak meg­felelő szinten, egy kis keserűség is vegyül az örömbe. Nem elég a győzelem ... A bajnokság eredményei sem a szurkolókat, sem a szakembe­reket nem elégítették ki. Töb­bet, jobbat lehetett várni, még ha figyelembe vesszük, hogy az eredmények színvonalát erősen befolyásolta az időjárás, a jég minősége is. Az MJSZ gyors­­korcsolyázó szakbizottsága mi­nősítési szinteket állapított meg az új idény kezdetén. Ezeknek az eredményeknek tükrében kissé szomorú képet kapunk. Egyetlen versenyzőnek sem si­került az I. osztályú szintet tel­jesítenie! Még legjobban Ihászné közelítette meg az összetett ver­senyben és 1000 m-en a szinte­ket. Az összehasonlítás kedvéért felsoroljuk a szinteket, és záró­jelben a bajnokságon elért ered­ményeket. Nők: 500 m: 49 (51.2), 1500 m: 2:36 (2:42.5), 1000 m: 1:41 (1:42.4), 3000 m: 5:29 (5:39.2), ösz­­szetett: 213 (213.100). Férfiak: 500 m­: 43.2 (44.1), 1000 m: 8:04 (8:25.8), 1500 m: 2:13 (2:19.8), 10 000 m: 16:35 (17:30.2), össze­tett: 193 (195.990). A kép most nem biztató, de bízunk abban, hogy a másfél hó­nap múlva megrendezésre kerü­lő, 1969. évi bajnokság után több dicsérő jelzőt használha­tunk. Niszkács László

Next