Népsport, 1969. február (25. évfolyam, 22-45. szám)

1969-02-01 / 22. szám

LABDARÚGÁSRÓL VAN SZÓ 301 klub út A Manchester United klubjának előcsar­nokában felirat fogadja az érkezőt: ÉHEZD MAGAD OTTHON! Egyszerű kis tábla az egész, minden mesterkéltség, hivalkodás nélkül. Az ember úgy érzi, mintha éppen csak helyettesíteni akarná a házigazdát, aki valami miatt nem állhat most az ajtó­ban, de feltétlenül kötelességének érzi, hogy köszöntse a belépőt. Lényegében még át sem lépted a küszö­böt, máris megpendült benned valami, ami­től derűsebbé válik a hangulatod, nem ér­ted olyan nyirkosnak a ködös hideget. Azt mondják, ez is a most távozó mened­zsernek, Matt Busbynak a gondolata volt, aki az NSZK-ban, azután a borzalmas nap után, még a kórházi ágyon elhatározta, hogy azért sem adja fel: újra nagycsapatot csi­nál a Manchesterből! Nem véletlenül keringenek legendák a bölcsességéről, szakértelméről. Tudta, hogy a legmélyebb pénztárcából sem lehet gyor­san pótolni a repülőgép roncsai között el­pusztult világhírű labdarúgókat Ennél többre van szükség! Kereste és megtalálta a szívekhez vezető utat s a keze alatt­­ tüzes sárkányokká változtak az addig má­sodrangú tartalékként kezelt fiatalok. A többit már tudjuk... önkéntelenül bukkant fel az emlékezet homályából ez a tábla most amikor az utolsó aktát is lezárták az MLSZ-ben, és összeadták a számoszlopokat, több mint hétezer labdarúgó került új csapathoz. Túl­nyomó többségük tele vággyal, ambícióval, s azzal az alig titkolt reménnyel, hogy pá­lyafutásának fontos állomásához érkezett De még akik előtt a legkecsegtetőbb az út, azokban is él valami kimondatlan bizonyta­lanság: „hogyan fogadnak a többiek és — ha még sincs bennem annyi, amennyit vár­nak tőlem...?” Az újságok lassan befejezik a hosszú lis­ták közlését, az aktákon megszárad a pe­csét. A sport újabb sztorikkal szolgál, s fe­­lejtődnek azok a színfalak mögött vívott nagy csaták, amelyeket egy-egy tehetséges játékosért vívtak a klubvezetők. Ennek az egész folyamatnak az igazi tartalommal je­len­tkező része azonban csak ezután követ­kezik. Ideje lenne például lélektanilag is alapos elmélyültséggel foglalkozni a jövevényekkel. Az V. Dózsá­ból annak idején útjára bocsátott Szűcs és a Ferencvárosból idén hiányérzettel telí­tetten távozó Karába, csak vezéralakjai an­nál­ a több száz játékosból álló csoportnak, akik évről évre reménységként jelentkeztek valahol, de maguk sem tudják miért, nem tudták képességeiket maradéktalanul a csa­pat szolgálatába állítani. Esetleg a bemutat­kozásnál, vagy talán később, elmaradt va­lami, amit nem lehet pótolni, mert a friss emberi kapcsolatok napról napra is változ­nak ... Aztán a társak és a közönség türel­metlensége! A hibákat azonnal bíráló, ke­mény megjegyzések, amelyek lerázh­atatlan bogáncsként csimpaszkodnak a játéko­sokba... Az NB I-es edzők tudják a leg­jobban, milyen ritka az a határozott, ke­mény egyéniség, aki a megváltozott körül­mények közepette, magára utaltan is helyt t­ud állni, a felkészülés rövid néhány hete alatt egyenrangú partnerré növi ki magát azok között a társak között, akiket tegnap még­­ esetleg csodált. „Nézd meg az anyját — s vedd el a lá­nyát” — mondja a közmondás, igazolva azt a feltételezést, hogy minden háznak, ott­honnak, adott esetben a klubnak is van bizonyos hangulata, morálja, ami jellemző rá, s amiből következtethető, hogy jó vá­sárt csinált-e az oda társuló. Ahol a csapat frissítését évről évre mechanikusan oldják meg, ahol könnyen mondják ki a végső kö­vetkeztetést és néznek új játékosok után, ott edidig marad a légkör. Ahogy Teleki, a Diósgyőr volt edzője mon­dotta: „mindig kéznél van a bőrönd .. Ilyen helyen legfeljebb a józan ész diktál vasárnaponként iramot, de még a legkemé­nyebb küzdelemben sem tudnak felszaba­dulni a játékosokban azok az erők, amelye­ket csak a szív tud mozgósítani! Minél jobban beleássa magát az ember ezekbe a gondolatokba, annál inkább érzi, mennyire mély tartalmú kedveskedés az a falon függő felirat: „ÉHEZD MAGAD OTT­HON!” És jóleső örömmel nyugtázzuk azo­kat a híreket, hogy klubjainkban általában­­ érzik a felelősséget a hozzájuk került fia­tal­emberekkel szemben. A napokban nyilatkozott lapunkban Szőke, a Bázakerettyéről Budapestre került csatár. Máris valami nagyot, valami jót akart mon­dani a Vasasról, és kijelentette: „Édesapám­nak megígérték, hogy embert faragnak belőlem. Technikumba járok!...” Óriási megnyug­vás a szülőknek, akik nem kis aggodalom­mal, féltéssel engedték el otthonról a gye­reket. Már tudják, hogy az új klub szá­mára nemcsak az a fontos, vajon be tudja-e a labdát középre ívelni az új balszélső, vagy sem. Hogy a vezetők felelősségének hangozta­tását nemcsak az alkalom, az időszerűség diktálja, arra bizonyítékként szolgálhat a szerkesztőségünkbe érkezett sok száz levél. A legfrissebbet Montrealból adták fel. Lan­tos Zoltán, a levél írója, MTK-szurkoló. Az izgatja őt, hogy az évről évre visszatérő csapatkeresési gondok után mikor találják már meg azokat a játékosokat, akikkel a nagy múltú kék-fehér csapat végre elindul­hat a felfelé vezető úton? Több ezer kilo­méteres távolságról kéri a klub vezetőit, hogy Bukovi Márton nagy tapasztalatát, Sándor Károly közismert klubszeretetét fel­használva, úgy foglalkozzanak a most iga­zolt tizenkilenc fiúval, mintha valamennyi a sajátjait lenne. Csöpögtessenek beléjük valamit abból a nagy szeretetből, amivel ő — a hazájából messzire került szurkoló — ma is lesi az MTK-ról érkező híreket. Ha ez csak vala­melyest sikerül, ismét nagy lesz az MTK! Nem oldana meg semmit, ha valaki sok­szorosítaná a feliratot, és a magyar klubok bejárata fölé is sorban kiszögeznék a ven­déget köszöntő táblát. Az Old Trafford falán függőnek az a varázsa, hogy belülről fakadó kényszer szülte, s­­ kézzel írták egymás mellé a betűket... A magyar klubok elnökeitől, edzőitől és csapatkapitányaitól nem igényelhető, hogy rajtolni tudjanak. De hogy emlékezzenek azokra a naponra, amikor ők kopogtattak a klub ajtaján, az feltétlenül! Szeretettel üdvözöljük az új színekben bemutatkozásra készülő hétezeregynéhány labdarúgót! Borbély Pál KI VOLT STJEPAN BÖBÉK? Sok függ attól, hogy egy kér­dést hol teszünk fel Ha például Jugoszláviában kérdezzük meg: „Ki volt Stje­­pan Böbék?” — kitesszük ma­gunkat egy olyan kellemetlen helyzetnek, hogy esetleg azt hi­szik, valami nincs egészen rend­ben nálunk. Böbék! Jó vicc, hát hol él ez az ember? No már most, ha azonban va­laki nálunk teszi fel a kérdést, ekkor számíthat arra, hogy pon­tos, korrekt feleletet kap. Per­sze, ha jó helyen kérdez. Mint például itt, és most. Tehát: Stjepan Böbék labda­rúgó. Ez a legegyszerűbb válasz. Kicsit bővítve: Stjepan Böbek kitűnő jugoszláv labdarúgó. Még jobban bővítve: Stjepan Bobek minden idők legjobb jugoszláv labdarúgója! Igen, így a pontos. Bár ezért a megtisztelő és rendkívüli cí­mért szomszédainknál igazán nem kevesen állnak sorban. De vajon ilyen esetben kit elégít ki egy szimpla tényköz­lő, egyszerűen bővített mondat? Nézzük tehát tovább a bővít­ményeket! A II. világháború utáni, első válogatott mérkőzésre készülő­dött a jugoszláv­ nemzeti tizen­egy, Prágában, Csehszlovákia együttese ellen. Nagy nap volt ez mindkét ország labdarúgó­sportjában. Végre játék, végre a harc csupán gólokra megy! Volt azonban a jugoszláv csa­patban egy fiatalember, aki a mérkőzés előtti, sorsdöntő pilla­natokban egyáltalán nem erre gondolt. Izgalma, elfogultsága merőben más okokból táplálko­zott. Ekkor húzhatta ugyanis először magára azt a sokat em­legetett címeres mezt. Huszonhárom éves volt, tulaj­donképpen tehát már nem is olyan fiatal. De hát ez is a há­ború kegyetlenségei közé tarto­zik. A jugoszláv válogatott 1941 tavaszán játszotta utolsó váloga­tott mérkőzését. (A magyar együttes ellen, Belgrádban mér­kőzött döntetlenül!) Stjepan Bo­bek akkor még alig múlt tizen­hét éves! A zágrábi fiatalember csak a fegyverek elcsitulása után kezdhette meg a csúcsra vezető útját Ám a Partizánhoz kerülé­se után már gyorsan vette az akadályokat, amelyek közül ez a prágai volt az első, igazán ko­moly. A jugoszláv válogatott 2:0-ra győzött, s a találkozó után már Csehszlovákiában sem volt tel­jesen ismeretlen Böbék neve. És ahogy teltek-múltak az évek, úgy vált ez a név egyre fényesebbé. Mitől fényesedik vajon egy név? Például attól, hogy viselője 1958-as visszavonulásáig 489 mérkőzésen 490 gólt lő, közben elhódítja az abszolút gólkirályi címet. (Böbék 37 góljával Galiccsal osztozik ezen a címen. Azzal a Galiccsal, aki 1962-ben a Nép­stadionban rúgott góljával vetett véget egy diadalmas magyar győzelmi sorozatnak.) Hogy hat­vanháromszoros válogatott, két világbajnokság és két olimpia résztvevője.­­A jugoszláv gárda három alkalommal is igen közel állt ahhoz a nagy sikerhez, amelyet végül is csak 1960-ban, Rómában sikerült elérnie. Lon­donban, Helsinkiben és Mel­­bourne-ben is a döntőben küld­hetett az aranyéremért. Nekünk, magyaroknak persze az 1952-es összecsapás mond a legtöbbet. Ha fellapozzuk az egykorú tu­dósításokat, arra is emlékezhe­tünk, hogy azon a bizonyos forró júliusi napon egy bizonyos Stjepan Böbék okozta a legme­legebb perceket a későbbi baj­nokoknak.) Böbék harmincöt éves korában vett búcsút az aktív labdarúgástól, s emberi számítások szerint az azóta el­telt esztendőknek halványíta­niuk kellett volna nevének fé­nyét. Hogy nem így történt, arról egy „másik” Böbék tehet. Az edző Böbék. Stjepan Böbék ugyan, a min­dig keserű búcsú után, vándor­botot vett a kezébe, Lengyelor­szágot, majd az NSZK-t meg­járva azonban visszatért régi si­kerei színhelyére, a Partizánba. Edzőként. Felemelte a karmes­teri pálcát, s a „zenészek” — Soskics, Juszuff, Vaszovics, Ga­­lics — ráfigyeltek. A Partizán 1960 és 1963 között háromszor nyert egymás után bajnokságot. A ritka-ritka történetek egyi­ke: Böbék hat Partizán-bajnok­ságot érezhet a magáénak. Há­romnak mint játékos, háromnak mint edző volt a részese. Az elején azt írtuk, Jugoszlá­viában roppant módon furcsáll­­nák, ha valaki így tenné fel a kérdést: „Ki volt Böbék?” De van még egy ország, ahol leg­alább olyan jól ismerik nevét, mint hazájában, Görögországban. Mert Görögország volt e nem mindennapi pályafutás következő állomása. A Panathi­­naikosznál folytatta ugyanis ed­zői sikereit. Irányítása mellett kétszer nyert bajnokságot és kétszer görög kupát az együttes. (Csak Bukovi Marci bácsi fel­tűnése jelentett később konkur­­renciát!) Népszerűsége egészen hihetetlen méreteket öltött. Üz­leteket, kávéházakat neveztek el róla. Csak úgy, tiszteletből, sze­retetből. A görög junta azonban hata­lomra jutása után rendeletileg utasította ki az országból. Stjepan Böbek ismét hazake­rült. A Partizán megfiatalított csapatával második lett a baj­nokságban, majd Mitics szövet­ségi kapitány kérésére elvállalta a válogatott edzői tisztét. Böbék azok közé a labdarúgók közé tartozik, akiket nem felej­tettek el. ?Mlert nem hagyta ma­gát elfelejteni! Jugoszláv szurkolók ma már nemcsak arról a Böbékről be­szélnek, aki bajnoki mérkőzé­sen képes volt kilenc gólt lőni, kupatalálkozón tizenegyet (!), beszélnek az új, a másik Böbék­ről is. A kérdés — „Ki volt Stjepan Böbék?” — ezért egyáltalán nem is pontos. Mit keres itt ez a „volt”? Tehát pontosan fogalmazva: „Kicsoda Stjepan Böbék?” Íme... K. L. M. Magyar válogatott- Atletic Mineiros 2:2 (Folytatás az 1­­olsarról) A magyar válogatott lénye­gesen jobb benyomást keltett, mint az első mérkőzés alkal­mával Sao Pa­ulóban. Az el­ő félidőben egészen jól játszott együttesünk, és akár nagyobb arányú vezetést is szerez­hetett volna. Az Atletic Mineiros ez­úttal is bebizonyította, hogy klubcsapat létére, válogatott együttesnek is komoly ellen­fele. Az Atletic nemrégiben le­győzte a brazil válogatottal döntetlenül végzett jugoszláv csapatot, s ugyancsak kétváll­­ra fektette az argentin és a mexikói válogatottat. Csapa­tukból senkit sem lehetne kü­lön kiemelni. Minden játéko­suk csodásan kezeli azonban a labdát, mesterien cselez, egy­szóval 11 kiváló labdarúgób­ól áll az együttesük. Támadásaik jó részét gyors, az össz játék­hoz is értő szélsőikkel vezetik. A magyar csapat egy félidőn át jól játszott. Még a 2:0-ás vezetés után is akadtak hely­­zeteik, de az előnyt már nem sikerült növelni. A második: 45 percben azután m­ár nem bír­ták fiaink az iramot. A fáradt­ság egyre jobban kiütközött a játékosokon, a csatárok nem tudták tartani a labdát, és a nagy nyomás alatt a védelem is mind többet kapkodott, lényegében ezeket a megálla­pításokat tükrözik a mérkőzés után összegyűjtött nyilatkozatok is. Hegyi Gyula, az MLSZ elnö­ke bosszankodva mondta: — Furcsa mérkőzés volt ez. Végignéztem már életemben egypár labdarúgó-mérkőzést, de félórás szünetet eddig még se­hol nem tartottak. Nem is be­szélve az elfogult bíráskodás­ról ... — Csapatjátékunk viszont ja­vult ... — vette át a szót Sós Károly. — Az első félidőben jól játszottunk, sajnos, újra olyan gólok­at kaptunk, amelyeket könnyen el lehetett volna kerül­ni, s Albert kiállítása is teljesen indokolatlan volt. A játékosok egyéni teljesítményeit illetően, számomra Noskó jó játéka a legnagyobb öröm. A brazil kollégákkal egyetért­ve, a magyar csapat és a me­zőny legjobbja címét ezen a mérkőzésen Sólymosi Ernőnek ítélném, aki a védelem oszlopa volt, és gólt is szerzett... — Az első félidőben nyugod­tan, jól játszottunk — mondta Solymosi. — A második félidő­ben sajnos kapkodtunk, és hiá­ba, ez megbosszulta magát. Az első gól előtt különben a szög­letnél egyszerűen eltűnt a sze­mem elől a labda, s csak akkor láttam, amikor Amauri már fe­jelt. Távirati stílusban különben a következőket jelenthetném a já­tékosok teljesítményeiről: Faiér jól védett, a második gólnál balszerencséje volt. Kovák határozottan játszott, előretöré­­­­sek­re is vállalkozott. Páncsics egyre biztosabb a beállós poszt­­j­­­án, Noskó keményen, határozat­­l­­an szerelt, Rákosi és Szűcs sok­­­kat vállalt magára. Támadásin­­r­dításaik pontosabbak is lehettek volna. Elöl változatlanul csak Bene tud alkalmazkodni a kö­rülményekhez. Elég harcosan és erőszakosan játszik, d­e ő sem nyújtott kiemelkedő telje­sítményt. Fazekas sokat mozgott FarlMSt csak gólja dicséri, Al­bert még nem az igazi... Végül hadd idézzem Rozival edző véleményét: — A második félidőben cso­dálatos lelkesedéssel egyenlített csapatunk. A magyarok egysze­rűen nem tudtak ellen­állni. A vendégcsapat játéka nekem nai­­gyon tetszett, és bizor,ti beval­lom, az első félidőben több gólt is kaphattunk volna... Mindez bennünket már nem vigasztal, s a fáradtság mellett játékosaink bizony kissé, csaló­dott érzéssel indultak a szállo­dába, ahova magyar idő szerint hajnalban 6 órakor érkeztünk vissza. Csalódottak voltunk, mert az első féldőbeli jó játék után­ biztosnak látszó győzelmet engedtünk ki kezünkből. Most, amikor tudósításomat diktálom, helyi időszámítás sze­rint dél van, nemsokára ír da­lunk a repülőtérre, s irány fle­­c­fe, túránk következő állomá­­sa, ahol az előzetes terveknek megfelelően, magyar idő sze­­rint vasárna­pról hétfőre virradó éjszaka lépünk pályára. Németh Gyula Szombat, 1959. február 1.3 Az NB II Nyugati csoportjának átigazolási listája Az MLSZ-ben elkészült a Nyu­gati csoport átigazolási listája is. MÁV DAC: Bodor (1949-ben született, az ETO játékosa volt), Fekete (1945, Farád), Germán (1942, Gy. Elektromos), Henye (1948, Kapuvár), Hoffer (1951, Kapuvár), Horváth (1949, Bodon­­hely), Kurcsics (1949, ETO), Nyers (1949, Győrszentiván), Si­mon (1945, SMAFC), Schöner­feld (1959, Gy. Mezőgép), S­zalai (1948, Kapuvár), Szekeres (1946, Barát), Tóth (1933, ETO). DOROGI BÁNYÁSZ: Hegyi (1952, T. Volán), Ilku J. (1910, Esztergom), Klits (1951, Kesztölc), Rónai (1953, Sárisáp), Silling (1951, Csév), Székely (1940, T. Volán), Tóth (1947, Bajna), Ur­­gyán (1943, K. Goldberger). PÉCSI ÉRCBÁNYÁSZ: Bódy (1950, Baja), Hoffmann (1950, P. Postás), Hunyadi (1951, PVSK), Korsós (1945, K. S­inizsa), Mes­ter (1944, D. Építők), Perényi (1952, P. Volán), Vidák (1954, FTC), Zoltai (1953, P. Volán). PÁPAI TEXTILES: Dudás (1951, Pápai Vasas), Harcos (1950, P. Vasipar), Horváth (1953, PMTE), Horváth (1946, Csabren­­dek), Svecz (1951, Nemesszalók), Varga (1947, P. Vasas). SIÓFOKI BÁNYÁSZ: Csaba (1941, K. Kinizsi), Hetesi (1915, 1. sz. ÉPFU), Kálmán (1947, Iro­dagép), Kenéz (1950, Balatonbog­­lár), Keresztesi (1946, Csőszerelő), Kertész (1950, Zamárdi), Matyók (Karád, 1944), Meggyes (1942, DVTK), Pintér (1952,' ' B.-a'igg), Pete (1950, B.-anga), Vass (1950, Balatonboglár). ALMÁSFÜZITŐI TIMFÖLD: Gsorna (1950, Esztergom), Czér­­na (1952, Dunaalmás), Eördögh (1953, Komáromi MEDOSZ), Gombás (1950, Tatai Spartacus), Latorcai (1946, Lábatlan), Mol­nár (1954, K. Olajmunkás), Nagy (1951, Rákóczi SE), Simó (1947, K. Textiles), Süvegh (1954, Mo­­csa). KAPOSVÁRI TÁNCSICS SE: Ladó (1947, Szőnyi SE). PÉCSI VSK: Páldi (1954, Pé­csi Dózsa), Bozsánovics (1950, Pogány), Fodor (1949, P. Vasas), Hamar (1953, P. Ércbányász), Horváth (1942, Szalánta), Mi­hály (1944, Szekszárdi Dózsa), Varga (1949, Pellérd), Viola (1945, ZTE) VESZPRÉMI VEGYÉSZ: Al­más (1946, Fűzfő), Bohus (1944, Autóbusz), Bozóki (1953, Solt­­vadkert), Fábián (1951, V. Fa­árugyár), Kiss (1949, Autóbusz), Kovács (1954, V. KSE), Máhl (1953, Olaszfalu), Schmid (1951, Gyulafirátót), Szalai (1943, ETO), Torkos (1953, Kajmáskér). OLAJBÁNYÁSZ SE: Gö­dinek (1952, N. Sáska-Petőfi), Gyenes (1951, Kerkasztkirály), Gyimes (1943, Bauxitbányász), Kárfás (1943, Bajcsa), Horváth (1941, Sz. Olajbányász), Horváth (1952, Komáromi SE), IColle­r (1951, Szepetnek), Kovács (1954, N. Sáska-Petőfi), Molnár (1945, Hévíz), Molnár (1949, Hévíz), Né­meth (1948, Letenye), Németh (1944, N. Sáska-Petőfi), Patyi (1947, Hévíz), Peresztegi (1954, Miklósiak Plánder (1952, N. Sás­ka-Petőfi), Silló (1944, Egye­sült Gyógyszer), Szántó (1950, Belezne), Tamás (1952, Zala­­szentbalázs), Zakocs (1949, Mi­háld), Zdobinszky (1946, Hévíz). SZOMBATHELYT SAVARTA CIPŐGYÁR: Gáspár (1945, Sz. Dózsa), Horváth (194­2, Vasszé­­csény), Jankó (1949, Haladás), Márkus (1936, Haladás), Nyárádi (1944, Martfű), Varga (1943, Ha­ladás). KAPOSVÁRI KINIZSI: Bod­nár (1953, Máza-Szászvár), Bog­dán (1950, K. Vasas), Farkas (1943, M­TE), Hajdú (1949, K. Vasutas), Horváth (1932, Kutas), Ruppert (1953, Kaposfő), Sze­nes (1944, Vásárosnamény), Tör­zsök (1946, IC. Vasutas), Várvöl­gyi (1952, Szent Mlázs), Wendl (1950, IC. Vasutas). ALÁZA-SZÁSZVÁRI BÁ­NYÁSZ: Kerkes (1944, Komló), Arrau (1943, MAHART), Képíró (1948, Komló), Molnár (1946, K. Kinizsi), Oglizán (1947, K. Kini­zsi), Soós (1945, Kosszúhemény), Szabó, (1944, Komló), Szalai (1943, P. Ércbányász), V­éber (1950, S. Textiles). SZEKSZÁRDI DÓZSA: Csor­dás (1943, II. Dózsa), Fenyvesi (1948, Fadd), Feri (1951, Kölesd), Geller (1939, DVSC­ T­el­eviva (1944, Komló ), Rónai (1947, Ba­ja), Török (1941, Pécsi Dózsa). BAUXITBÁNYÁSZ: Borza (1940, Autóbusz), Daróczi (1947, Várpalota), Kajsza (1947, Szállí­tók), Németh (1944, Tapolcai MÁV), Szarvas (1940, Nagybá­­tony), Szűcs (1943, Tapolcai MÁV), Tulok (1945, Devecser), Varga (1945, BICV Előre), Vas (1944, Tapolcai MÁV). FŰZFŐI AK: Bajor (1946, Peremarton), Bódiss (1946, Bala­tonalmádi), Búza (1949, Várpa­lota), Hegedűs (1946, Békésszent­­andrás), Megyeri (1947, Fonyin­), Punczi (1951, Karád), Tóth (1947, Litér).

Next