Népsport, 1969. február (25. évfolyam, 22-45. szám)
1969-02-01 / 22. szám
LABDARÚGÁSRÓL VAN SZÓ 301 klub út A Manchester United klubjának előcsarnokában felirat fogadja az érkezőt: ÉHEZD MAGAD OTTHON! Egyszerű kis tábla az egész, minden mesterkéltség, hivalkodás nélkül. Az ember úgy érzi, mintha éppen csak helyettesíteni akarná a házigazdát, aki valami miatt nem állhat most az ajtóban, de feltétlenül kötelességének érzi, hogy köszöntse a belépőt. Lényegében még át sem lépted a küszöböt, máris megpendült benned valami, amitől derűsebbé válik a hangulatod, nem érted olyan nyirkosnak a ködös hideget. Azt mondják, ez is a most távozó menedzsernek, Matt Busbynak a gondolata volt, aki az NSZK-ban, azután a borzalmas nap után, még a kórházi ágyon elhatározta, hogy azért sem adja fel: újra nagycsapatot csinál a Manchesterből! Nem véletlenül keringenek legendák a bölcsességéről, szakértelméről. Tudta, hogy a legmélyebb pénztárcából sem lehet gyorsan pótolni a repülőgép roncsai között elpusztult világhírű labdarúgókat Ennél többre van szükség! Kereste és megtalálta a szívekhez vezető utat s a keze alatt tüzes sárkányokká változtak az addig másodrangú tartalékként kezelt fiatalok. A többit már tudjuk... önkéntelenül bukkant fel az emlékezet homályából ez a tábla most amikor az utolsó aktát is lezárták az MLSZ-ben, és összeadták a számoszlopokat, több mint hétezer labdarúgó került új csapathoz. Túlnyomó többségük tele vággyal, ambícióval, s azzal az alig titkolt reménnyel, hogy pályafutásának fontos állomásához érkezett De még akik előtt a legkecsegtetőbb az út, azokban is él valami kimondatlan bizonytalanság: „hogyan fogadnak a többiek és — ha még sincs bennem annyi, amennyit várnak tőlem...?” Az újságok lassan befejezik a hosszú listák közlését, az aktákon megszárad a pecsét. A sport újabb sztorikkal szolgál, s felejtődnek azok a színfalak mögött vívott nagy csaták, amelyeket egy-egy tehetséges játékosért vívtak a klubvezetők. Ennek az egész folyamatnak az igazi tartalommal jelentkező része azonban csak ezután következik. Ideje lenne például lélektanilag is alapos elmélyültséggel foglalkozni a jövevényekkel. Az V. Dózsából annak idején útjára bocsátott Szűcs és a Ferencvárosból idén hiányérzettel telítetten távozó Karába, csak vezéralakjai annál a több száz játékosból álló csoportnak, akik évről évre reménységként jelentkeztek valahol, de maguk sem tudják miért, nem tudták képességeiket maradéktalanul a csapat szolgálatába állítani. Esetleg a bemutatkozásnál, vagy talán később, elmaradt valami, amit nem lehet pótolni, mert a friss emberi kapcsolatok napról napra is változnak ... Aztán a társak és a közönség türelmetlensége! A hibákat azonnal bíráló, kemény megjegyzések, amelyek lerázhatatlan bogáncsként csimpaszkodnak a játékosokba... Az NB I-es edzők tudják a legjobban, milyen ritka az a határozott, kemény egyéniség, aki a megváltozott körülmények közepette, magára utaltan is helyt tud állni, a felkészülés rövid néhány hete alatt egyenrangú partnerré növi ki magát azok között a társak között, akiket tegnap még esetleg csodált. „Nézd meg az anyját — s vedd el a lányát” — mondja a közmondás, igazolva azt a feltételezést, hogy minden háznak, otthonnak, adott esetben a klubnak is van bizonyos hangulata, morálja, ami jellemző rá, s amiből következtethető, hogy jó vásárt csinált-e az oda társuló. Ahol a csapat frissítését évről évre mechanikusan oldják meg, ahol könnyen mondják ki a végső következtetést és néznek új játékosok után, ott edidig marad a légkör. Ahogy Teleki, a Diósgyőr volt edzője mondotta: „mindig kéznél van a bőrönd .. Ilyen helyen legfeljebb a józan ész diktál vasárnaponként iramot, de még a legkeményebb küzdelemben sem tudnak felszabadulni a játékosokban azok az erők, amelyeket csak a szív tud mozgósítani! Minél jobban beleássa magát az ember ezekbe a gondolatokba, annál inkább érzi, mennyire mély tartalmú kedveskedés az a falon függő felirat: „ÉHEZD MAGAD OTTHON!” És jóleső örömmel nyugtázzuk azokat a híreket, hogy klubjainkban általában érzik a felelősséget a hozzájuk került fiatalemberekkel szemben. A napokban nyilatkozott lapunkban Szőke, a Bázakerettyéről Budapestre került csatár. Máris valami nagyot, valami jót akart mondani a Vasasról, és kijelentette: „Édesapámnak megígérték, hogy embert faragnak belőlem. Technikumba járok!...” Óriási megnyugvás a szülőknek, akik nem kis aggodalommal, féltéssel engedték el otthonról a gyereket. Már tudják, hogy az új klub számára nemcsak az a fontos, vajon be tudja-e a labdát középre ívelni az új balszélső, vagy sem. Hogy a vezetők felelősségének hangoztatását nemcsak az alkalom, az időszerűség diktálja, arra bizonyítékként szolgálhat a szerkesztőségünkbe érkezett sok száz levél. A legfrissebbet Montrealból adták fel. Lantos Zoltán, a levél írója, MTK-szurkoló. Az izgatja őt, hogy az évről évre visszatérő csapatkeresési gondok után mikor találják már meg azokat a játékosokat, akikkel a nagy múltú kék-fehér csapat végre elindulhat a felfelé vezető úton? Több ezer kilométeres távolságról kéri a klub vezetőit, hogy Bukovi Márton nagy tapasztalatát, Sándor Károly közismert klubszeretetét felhasználva, úgy foglalkozzanak a most igazolt tizenkilenc fiúval, mintha valamennyi a sajátjait lenne. Csöpögtessenek beléjük valamit abból a nagy szeretetből, amivel ő — a hazájából messzire került szurkoló — ma is lesi az MTK-ról érkező híreket. Ha ez csak valamelyest sikerül, ismét nagy lesz az MTK! Nem oldana meg semmit, ha valaki sokszorosítaná a feliratot, és a magyar klubok bejárata fölé is sorban kiszögeznék a vendéget köszöntő táblát. Az Old Trafford falán függőnek az a varázsa, hogy belülről fakadó kényszer szülte, s kézzel írták egymás mellé a betűket... A magyar klubok elnökeitől, edzőitől és csapatkapitányaitól nem igényelhető, hogy rajtolni tudjanak. De hogy emlékezzenek azokra a naponra, amikor ők kopogtattak a klub ajtaján, az feltétlenül! Szeretettel üdvözöljük az új színekben bemutatkozásra készülő hétezeregynéhány labdarúgót! Borbély Pál KI VOLT STJEPAN BÖBÉK? Sok függ attól, hogy egy kérdést hol teszünk fel Ha például Jugoszláviában kérdezzük meg: „Ki volt Stjepan Böbék?” — kitesszük magunkat egy olyan kellemetlen helyzetnek, hogy esetleg azt hiszik, valami nincs egészen rendben nálunk. Böbék! Jó vicc, hát hol él ez az ember? No már most, ha azonban valaki nálunk teszi fel a kérdést, ekkor számíthat arra, hogy pontos, korrekt feleletet kap. Persze, ha jó helyen kérdez. Mint például itt, és most. Tehát: Stjepan Böbék labdarúgó. Ez a legegyszerűbb válasz. Kicsit bővítve: Stjepan Böbek kitűnő jugoszláv labdarúgó. Még jobban bővítve: Stjepan Bobek minden idők legjobb jugoszláv labdarúgója! Igen, így a pontos. Bár ezért a megtisztelő és rendkívüli címért szomszédainknál igazán nem kevesen állnak sorban. De vajon ilyen esetben kit elégít ki egy szimpla tényközlő, egyszerűen bővített mondat? Nézzük tehát tovább a bővítményeket! A II. világháború utáni, első válogatott mérkőzésre készülődött a jugoszláv nemzeti tizenegy, Prágában, Csehszlovákia együttese ellen. Nagy nap volt ez mindkét ország labdarúgósportjában. Végre játék, végre a harc csupán gólokra megy! Volt azonban a jugoszláv csapatban egy fiatalember, aki a mérkőzés előtti, sorsdöntő pillanatokban egyáltalán nem erre gondolt. Izgalma, elfogultsága merőben más okokból táplálkozott. Ekkor húzhatta ugyanis először magára azt a sokat emlegetett címeres mezt. Huszonhárom éves volt, tulajdonképpen tehát már nem is olyan fiatal. De hát ez is a háború kegyetlenségei közé tartozik. A jugoszláv válogatott 1941 tavaszán játszotta utolsó válogatott mérkőzését. (A magyar együttes ellen, Belgrádban mérkőzött döntetlenül!) Stjepan Bobek akkor még alig múlt tizenhét éves! A zágrábi fiatalember csak a fegyverek elcsitulása után kezdhette meg a csúcsra vezető útját Ám a Partizánhoz kerülése után már gyorsan vette az akadályokat, amelyek közül ez a prágai volt az első, igazán komoly. A jugoszláv válogatott 2:0-ra győzött, s a találkozó után már Csehszlovákiában sem volt teljesen ismeretlen Böbék neve. És ahogy teltek-múltak az évek, úgy vált ez a név egyre fényesebbé. Mitől fényesedik vajon egy név? Például attól, hogy viselője 1958-as visszavonulásáig 489 mérkőzésen 490 gólt lő, közben elhódítja az abszolút gólkirályi címet. (Böbék 37 góljával Galiccsal osztozik ezen a címen. Azzal a Galiccsal, aki 1962-ben a Népstadionban rúgott góljával vetett véget egy diadalmas magyar győzelmi sorozatnak.) Hogy hatvanháromszoros válogatott, két világbajnokság és két olimpia résztvevője.A jugoszláv gárda három alkalommal is igen közel állt ahhoz a nagy sikerhez, amelyet végül is csak 1960-ban, Rómában sikerült elérnie. Londonban, Helsinkiben és Melbourne-ben is a döntőben küldhetett az aranyéremért. Nekünk, magyaroknak persze az 1952-es összecsapás mond a legtöbbet. Ha fellapozzuk az egykorú tudósításokat, arra is emlékezhetünk, hogy azon a bizonyos forró júliusi napon egy bizonyos Stjepan Böbék okozta a legmelegebb perceket a későbbi bajnokoknak.) Böbék harmincöt éves korában vett búcsút az aktív labdarúgástól, s emberi számítások szerint az azóta eltelt esztendőknek halványítaniuk kellett volna nevének fényét. Hogy nem így történt, arról egy „másik” Böbék tehet. Az edző Böbék. Stjepan Böbék ugyan, a mindig keserű búcsú után, vándorbotot vett a kezébe, Lengyelországot, majd az NSZK-t megjárva azonban visszatért régi sikerei színhelyére, a Partizánba. Edzőként. Felemelte a karmesteri pálcát, s a „zenészek” — Soskics, Juszuff, Vaszovics, Galics — ráfigyeltek. A Partizán 1960 és 1963 között háromszor nyert egymás után bajnokságot. A ritka-ritka történetek egyike: Böbék hat Partizán-bajnokságot érezhet a magáénak. Háromnak mint játékos, háromnak mint edző volt a részese. Az elején azt írtuk, Jugoszláviában roppant módon furcsállnák, ha valaki így tenné fel a kérdést: „Ki volt Böbék?” De van még egy ország, ahol legalább olyan jól ismerik nevét, mint hazájában, Görögországban. Mert Görögország volt e nem mindennapi pályafutás következő állomása. A Panathinaikosznál folytatta ugyanis edzői sikereit. Irányítása mellett kétszer nyert bajnokságot és kétszer görög kupát az együttes. (Csak Bukovi Marci bácsi feltűnése jelentett később konkurrenciát!) Népszerűsége egészen hihetetlen méreteket öltött. Üzleteket, kávéházakat neveztek el róla. Csak úgy, tiszteletből, szeretetből. A görög junta azonban hatalomra jutása után rendeletileg utasította ki az országból. Stjepan Böbek ismét hazakerült. A Partizán megfiatalított csapatával második lett a bajnokságban, majd Mitics szövetségi kapitány kérésére elvállalta a válogatott edzői tisztét. Böbék azok közé a labdarúgók közé tartozik, akiket nem felejtettek el. ?Mlert nem hagyta magát elfelejteni! Jugoszláv szurkolók ma már nemcsak arról a Böbékről beszélnek, aki bajnoki mérkőzésen képes volt kilenc gólt lőni, kupatalálkozón tizenegyet (!), beszélnek az új, a másik Böbékről is. A kérdés — „Ki volt Stjepan Böbék?” — ezért egyáltalán nem is pontos. Mit keres itt ez a „volt”? Tehát pontosan fogalmazva: „Kicsoda Stjepan Böbék?” Íme... K. L. M. Magyar válogatott- Atletic Mineiros 2:2 (Folytatás az 1olsarról) A magyar válogatott lényegesen jobb benyomást keltett, mint az első mérkőzés alkalmával Sao Paulóban. Az elő félidőben egészen jól játszott együttesünk, és akár nagyobb arányú vezetést is szerezhetett volna. Az Atletic Mineiros ezúttal is bebizonyította, hogy klubcsapat létére, válogatott együttesnek is komoly ellenfele. Az Atletic nemrégiben legyőzte a brazil válogatottal döntetlenül végzett jugoszláv csapatot, s ugyancsak kétvállra fektette az argentin és a mexikói válogatottat. Csapatukból senkit sem lehetne külön kiemelni. Minden játékosuk csodásan kezeli azonban a labdát, mesterien cselez, egyszóval 11 kiváló labdarúgóból áll az együttesük. Támadásaik jó részét gyors, az össz játékhoz is értő szélsőikkel vezetik. A magyar csapat egy félidőn át jól játszott. Még a 2:0-ás vezetés után is akadtak helyzeteik, de az előnyt már nem sikerült növelni. A második: 45 percben azután már nem bírták fiaink az iramot. A fáradtság egyre jobban kiütközött a játékosokon, a csatárok nem tudták tartani a labdát, és a nagy nyomás alatt a védelem is mind többet kapkodott, lényegében ezeket a megállapításokat tükrözik a mérkőzés után összegyűjtött nyilatkozatok is. Hegyi Gyula, az MLSZ elnöke bosszankodva mondta: — Furcsa mérkőzés volt ez. Végignéztem már életemben egypár labdarúgó-mérkőzést, de félórás szünetet eddig még sehol nem tartottak. Nem is beszélve az elfogult bíráskodásról ... — Csapatjátékunk viszont javult ... — vette át a szót Sós Károly. — Az első félidőben jól játszottunk, sajnos, újra olyan gólokat kaptunk, amelyeket könnyen el lehetett volna kerülni, s Albert kiállítása is teljesen indokolatlan volt. A játékosok egyéni teljesítményeit illetően, számomra Noskó jó játéka a legnagyobb öröm. A brazil kollégákkal egyetértve, a magyar csapat és a mezőny legjobbja címét ezen a mérkőzésen Sólymosi Ernőnek ítélném, aki a védelem oszlopa volt, és gólt is szerzett... — Az első félidőben nyugodtan, jól játszottunk — mondta Solymosi. — A második félidőben sajnos kapkodtunk, és hiába, ez megbosszulta magát. Az első gól előtt különben a szögletnél egyszerűen eltűnt a szemem elől a labda, s csak akkor láttam, amikor Amauri már fejelt. Távirati stílusban különben a következőket jelenthetném a játékosok teljesítményeiről: Faiér jól védett, a második gólnál balszerencséje volt. Kovák határozottan játszott, előretörésekre is vállalkozott. Páncsics egyre biztosabb a beállós posztján, Noskó keményen, határozatlan szerelt, Rákosi és Szűcs sokkat vállalt magára. Támadásinrdításaik pontosabbak is lehettek volna. Elöl változatlanul csak Bene tud alkalmazkodni a körülményekhez. Elég harcosan és erőszakosan játszik, de ő sem nyújtott kiemelkedő teljesítményt. Fazekas sokat mozgott FarlMSt csak gólja dicséri, Albert még nem az igazi... Végül hadd idézzem Rozival edző véleményét: — A második félidőben csodálatos lelkesedéssel egyenlített csapatunk. A magyarok egyszerűen nem tudtak ellenállni. A vendégcsapat játéka nekem naigyon tetszett, és bizor,ti bevallom, az első félidőben több gólt is kaphattunk volna... Mindez bennünket már nem vigasztal, s a fáradtság mellett játékosaink bizony kissé, csalódott érzéssel indultak a szállodába, ahova magyar idő szerint hajnalban 6 órakor érkeztünk vissza. Csalódottak voltunk, mert az első féldőbeli jó játék után biztosnak látszó győzelmet engedtünk ki kezünkből. Most, amikor tudósításomat diktálom, helyi időszámítás szerint dél van, nemsokára ír dalunk a repülőtérre, s irány flecfe, túránk következő állomása, ahol az előzetes terveknek megfelelően, magyar idő szerint vasárnapról hétfőre virradó éjszaka lépünk pályára. Németh Gyula Szombat, 1959. február 1.3 Az NB II Nyugati csoportjának átigazolási listája Az MLSZ-ben elkészült a Nyugati csoport átigazolási listája is. MÁV DAC: Bodor (1949-ben született, az ETO játékosa volt), Fekete (1945, Farád), Germán (1942, Gy. Elektromos), Henye (1948, Kapuvár), Hoffer (1951, Kapuvár), Horváth (1949, Bodonhely), Kurcsics (1949, ETO), Nyers (1949, Győrszentiván), Simon (1945, SMAFC), Schönerfeld (1959, Gy. Mezőgép), Szalai (1948, Kapuvár), Szekeres (1946, Barát), Tóth (1933, ETO). DOROGI BÁNYÁSZ: Hegyi (1952, T. Volán), Ilku J. (1910, Esztergom), Klits (1951, Kesztölc), Rónai (1953, Sárisáp), Silling (1951, Csév), Székely (1940, T. Volán), Tóth (1947, Bajna), Urgyán (1943, K. Goldberger). PÉCSI ÉRCBÁNYÁSZ: Bódy (1950, Baja), Hoffmann (1950, P. Postás), Hunyadi (1951, PVSK), Korsós (1945, K. Sinizsa), Mester (1944, D. Építők), Perényi (1952, P. Volán), Vidák (1954, FTC), Zoltai (1953, P. Volán). PÁPAI TEXTILES: Dudás (1951, Pápai Vasas), Harcos (1950, P. Vasipar), Horváth (1953, PMTE), Horváth (1946, Csabrendek), Svecz (1951, Nemesszalók), Varga (1947, P. Vasas). SIÓFOKI BÁNYÁSZ: Csaba (1941, K. Kinizsi), Hetesi (1915, 1. sz. ÉPFU), Kálmán (1947, Irodagép), Kenéz (1950, Balatonboglár), Keresztesi (1946, Csőszerelő), Kertész (1950, Zamárdi), Matyók (Karád, 1944), Meggyes (1942, DVTK), Pintér (1952,' ' B.-a'igg), Pete (1950, B.-anga), Vass (1950, Balatonboglár). ALMÁSFÜZITŐI TIMFÖLD: Gsorna (1950, Esztergom), Czérna (1952, Dunaalmás), Eördögh (1953, Komáromi MEDOSZ), Gombás (1950, Tatai Spartacus), Latorcai (1946, Lábatlan), Molnár (1954, K. Olajmunkás), Nagy (1951, Rákóczi SE), Simó (1947, K. Textiles), Süvegh (1954, Mocsa). KAPOSVÁRI TÁNCSICS SE: Ladó (1947, Szőnyi SE). PÉCSI VSK: Páldi (1954, Pécsi Dózsa), Bozsánovics (1950, Pogány), Fodor (1949, P. Vasas), Hamar (1953, P. Ércbányász), Horváth (1942, Szalánta), Mihály (1944, Szekszárdi Dózsa), Varga (1949, Pellérd), Viola (1945, ZTE) VESZPRÉMI VEGYÉSZ: Almás (1946, Fűzfő), Bohus (1944, Autóbusz), Bozóki (1953, Soltvadkert), Fábián (1951, V. Faárugyár), Kiss (1949, Autóbusz), Kovács (1954, V. KSE), Máhl (1953, Olaszfalu), Schmid (1951, Gyulafirátót), Szalai (1943, ETO), Torkos (1953, Kajmáskér). OLAJBÁNYÁSZ SE: Gödinek (1952, N. Sáska-Petőfi), Gyenes (1951, Kerkasztkirály), Gyimes (1943, Bauxitbányász), Kárfás (1943, Bajcsa), Horváth (1941, Sz. Olajbányász), Horváth (1952, Komáromi SE), IColler (1951, Szepetnek), Kovács (1954, N. Sáska-Petőfi), Molnár (1945, Hévíz), Molnár (1949, Hévíz), Németh (1948, Letenye), Németh (1944, N. Sáska-Petőfi), Patyi (1947, Hévíz), Peresztegi (1954, Miklósiak Plánder (1952, N. Sáska-Petőfi), Silló (1944, Egyesült Gyógyszer), Szántó (1950, Belezne), Tamás (1952, Zalaszentbalázs), Zakocs (1949, Miháld), Zdobinszky (1946, Hévíz). SZOMBATHELYT SAVARTA CIPŐGYÁR: Gáspár (1945, Sz. Dózsa), Horváth (1942, Vasszécsény), Jankó (1949, Haladás), Márkus (1936, Haladás), Nyárádi (1944, Martfű), Varga (1943, Haladás). KAPOSVÁRI KINIZSI: Bodnár (1953, Máza-Szászvár), Bogdán (1950, K. Vasas), Farkas (1943, MTE), Hajdú (1949, K. Vasutas), Horváth (1932, Kutas), Ruppert (1953, Kaposfő), Szenes (1944, Vásárosnamény), Törzsök (1946, IC. Vasutas), Várvölgyi (1952, Szent Mlázs), Wendl (1950, IC. Vasutas). ALÁZA-SZÁSZVÁRI BÁNYÁSZ: Kerkes (1944, Komló), Arrau (1943, MAHART), Képíró (1948, Komló), Molnár (1946, K. Kinizsi), Oglizán (1947, K. Kinizsi), Soós (1945, Kosszúhemény), Szabó, (1944, Komló), Szalai (1943, P. Ércbányász), Véber (1950, S. Textiles). SZEKSZÁRDI DÓZSA: Csordás (1943, II. Dózsa), Fenyvesi (1948, Fadd), Feri (1951, Kölesd), Geller (1939, DVSC Televiva (1944, Komló ), Rónai (1947, Baja), Török (1941, Pécsi Dózsa). BAUXITBÁNYÁSZ: Borza (1940, Autóbusz), Daróczi (1947, Várpalota), Kajsza (1947, Szállítók), Németh (1944, Tapolcai MÁV), Szarvas (1940, Nagybátony), Szűcs (1943, Tapolcai MÁV), Tulok (1945, Devecser), Varga (1945, BICV Előre), Vas (1944, Tapolcai MÁV). FŰZFŐI AK: Bajor (1946, Peremarton), Bódiss (1946, Balatonalmádi), Búza (1949, Várpalota), Hegedűs (1946, Békésszentandrás), Megyeri (1947, Fonyin), Punczi (1951, Karád), Tóth (1947, Litér).