Népsport, 1969. március (25. évfolyam, 46-71. szám)

1969-03-01 / 46. szám

JÓ LABDARÚGÁST! Elérkezett az az idő, amikor — ha teljesen nem ss apadtak el az ég csatornái — nincs akadálya annak, hogy szombaton és vasárnap megkezdődjék a küzdelem a labdarúgó NB I-ben. Nagyon sok — olykor hősies- harc után jutottunk el idáig, hiszen csapataink, klubjaink óriási erőfeszítéseket tettek, hogy a labdarúgópályák alkalmasak legyenek a mérkőzések lejátszására. Nem kíméltek sem erőt, sem pénzt, gépekkel és emberi erővel egyaránt folyt a munka. Ha kellett, éjszaka is. Részt vállaltak ebből a labdarúgók, Csepelen éppúgy, mint a Vasasnál, de részt vállaltak a szurkolók is. A Népstadion játékterét katonák tisztították meg a hótól, Dunaújvárosban szocialista brigádok dolgoztak, hogy a nyitányra a pályák a körülményekhez képest jó állapotban legyenek. Ezekben az erőfeszítésekben éppúgy megmutatkozott, mint az edzőmérkőzések nézőszámában, hogy szurkolóink nagyon várták a nyitányt, hiányzik nekik is a mérkőzés. Most elérkezett az idő, hogy a pályákon ismét találkozhatnak a csapatok, a szurkolók. Nagyon szeretném, hogyha ez a találkozás baráti, becsületes és szeretetteljes lenne. Tudom, tavaly nagyon nehéz évet zárt a magyar labdarúgás, de én nemcsak a rosszra emlékezem. Emlékszem például olimpiai válogatottunk nagyszerű mexikói sikerére, az olimpiai bajnoki cím megvédésére is. Emlékezem azokra a fiatalokra, akik tavaly üstökösként tűntek fel a magyar labdarúgás egén és röpke néhány hónap alatt már a legjobbak között emlegették őket. Emlékezem a Fazekasokra, a Nagy Lacikra, a Branikovitsokra. Emlékezem arra is, hogy több élvonalbeli klubunknál örvendetesen javult a felkészülés, és arra, hogy bár tavaly két vidéki klub vett búcsút az NB I-től, a két újonc csapat is Vidéki egyesület. Ne higgyék, hogy a szépre emlékezéssel elfelejtjük azt, amire jobb volna nem emlékezni. Tudjuk, érezzük, hogy volt elég kifogásolnivaló labdarúgásunkban. Éppen válogatott csapatunk tavalyi és mostani, dél-amerikai szereplése bizonyította, hogy klubjainknál a sok fogadkozás ellenére sem fordítottak elég gondot a játékosnevelésre. Nem tudom például, meddig lesz még téma a magyar labdarúgásban, hogy nincsenek szélsőink? Azt sem tudom, meddig vitatkozunk még arról, hogy baj van a magyar játékosok atletikus képességeivel?! Láttam legutóbb az Újpesti Dózsa mérkőzését a Legia Varsó ellen és nagyon örültem, hogy a válogatott játékosok zöme jó teljesítményével nagyban hozzájárult a sikerhez. A lila-fehérek olyan tulajdonságokkal harcolták ki a továbbjutást, amelyek eddig nem mindig jellemezték játékukat, szívvel, lelkesedéssel, akaraterővel. De maga Baróti Lajos is mondta, hogy továbbjutásuk szerencsés volt, hiszen játékosai erő, gyorsaság, szívósság tekintetében alulmaradtak. Pedig nehéz talajon ilyen képességek kellenek. És ezek a képességek megszerezhetők. Igaz, hogy csak nagyon kemény munkával. Az áldozat azonban megéri. Szeretnék emlékeztetni a tavalyi bajnokság tavaszi fordulójára. Valóságos sérülési hullám söpört végig a labdarúgó NB I-en. Egyszerre hét-nyolc, olykor még ennél is több labdarúgó bajlódott sérüléssel, a legtöbben húzódással. A tudomány is igazolja, hogy megfelelően edzett, megfelelően felkészített játékosok viselhetik csak el a rendkívüli körülményeket. Más baj is volt. Az MLSZ elnökségi ülésén, magasabb sportfórumokon, de az újságokban is igen sok szó esett a bajnokság moráljának gyengüléséről. Nem szeretnék itt és most arról vitatkozni, ki tette meg az első helytelen lépéseket, mi teremtett ilyen helyzetet, ki és hogyan adott bátorítást, hogy mások is hasonlóképpen cselekedjenek. Azt azonban tényként kell elfogadni, hogy a szurkolók bizalma megingott. Sokan elvesztették hitüket a játék őszinteségében és a játékosok akaraterejében egyaránt. Nagyon veszélyes dolog ez! Éppen most, a bajnokság kezdetén szeretném felkérni mindazokat, akik szívükön viselik a magyar labdarúgás ügyét: fogjunk össze, együttes erővel igyekezzünk jobbat, becsületesebbet adni 1969-ben! Csak együttes erővel, csak összefogással tud megfelelni a magyar labdarúgás az idei év roppant nehéz feladatainak. Válogatottunk különösen nehéz helyzetben van. Sportközvéleményünk, de mások is azt várják a legjobb magyar labdarúgóktól, hogy bekerüljenek a világbajnokság 16-os döntőjébe. Ez pedig olykor nehezebb, mint a legjobb 16-ból a legjobb nyolc közé jutni. Különösen nehéz továbbjutni a mi csoportunkból. A dán labdarúgás az utóbbi években óriásit fejlődött és válogatott csapatuk a legjobbaknak is méltó ellenfele. Ugyancsak fémjelzett együttes az ír válogatott, hiszen csapatuk gerincét nemzetközileg jól ismert és becsült angol profi labdarúgók adják. És ebben a csoportban van még Csehszlovákia labdarúgó-válogatottja is. Az ő erényeiket azt hiszem, felesleges méltatni. Mementóként is csak annyit: már négy pontot szereztek selejtező csoportunkban és a magyar válogatottól 1955 óta nem szenvedtek vereséget!!! Az eddig felsoroltak remélem, mindenkit meggyőztek, milyen kemény csaták várnak legjobbjainkra. És azt hiszem, az is teljesen egyértelmű, hogy a magyar labdarúgást külföldön és itthon egyaránt aszerint ítélik meg, sikerül-e kivívnia a részvétel jogát a mexikói világbajnokságra, vagy sem. Sikerben azonban csak úgy bízhatunk, ha nemcsak a válogatottnál, hanem klubjainkban is a korszerű labdarúgás igényeinek megfelelő, intenzív munka folyik. Mindannyiunknak kívánom, hogy az idei bajnoki küzdelem legyen minden eddiginél lelkesebb, kiegyensúlyozottabb. A közönség és a játékosok számára egyaránt élvezetes. A csapatok ne nyugodjanak bele tavalyi pozícióikba. A bajnoki táblázat közepén elhelyezkedő csapatok ne elégedjenek meg azzal, hogy kivívták a „középcsapat” jelzőt. Tatabányán, Pécsett vagy Diósgyőrött épp oly jók a körülmények és a lehetőségek, mint Budapesten. Legfeljebb a játékosanyag tudása között van különbség, de régi törvénye a sportnak: szívvel, akarattal, lelkesedéssel sok mindent pótolni lehet. És az is igaz, hogy akik egy idényt így küzdenek végig, azoknak a tudása is fejlődik. Azt pedig már az MLSZ nevében is kijelenthetem, hogy minden eszközzel megvédjük a bajnokság tekintélyét. Ezt a mondatot egyben figyelmeztetőnek is szánom. Figyelmeztetőnek azok számára, akik tavaly megtévedtek és esetleg azt gondolják, hogy az idén is jogtalan előnyökhöz juthatnak. Az MLSZ a leghatározottabban fellép minden ilyen törekvés ellen, és nem leszünk tekintettel sem egyes játékosok eddigi érdemeire, sem pedig egyes csapatok esetleg gazdag múltjára. De őszintén remélem, hogy ilyesmire nem kerül sor. Volt már nehezebb helyzetben is a magyar labdarúgás, mint az idén, ám a közös meggyőződés, a közös akarat, a felelősség felismerése mindig segített, mindig kölcsönzött erőt, hogy kijussunk a hullámvölgyből. Én már több évtizede nemcsak szemlélője, hanem munkása is vagyok a magyar labdarúgásnak. Úgy érzem, ez ad nekem olyan erkölcsi erőt, hogy optimista legyek. Bízom csapatainkban, vezetőinkben, játékosainkban. A magyar labdarúgás minden értékében. Mert most is vannak ilyen értékek, sőt nagyon figyelemre méltó értékek. Csak minden erőnkkel azon kell lennünk, hogy ezek az értékek felszínre kerüljenek és érvényesülni tudjanak. Hegyi Gyula az MLSZ elnöke A jó hírért, névért... Natal, a Cruzeiro csatára, a brazil válogatott olasz származású jobbszélsője a messze távolból is nagy barátja a magyar labdarúgásnak. Ott ült a nézőtéren az Atletic elleni mérkőzésünkön is, sőt mérkőzés előtt tréfálkozva azt mondta: — A magyaroknak szurkolok, mert az Atletic nagy vetélytársunk. Sok borsot törtünk már egymás orra alá. Dicsérte a magyar csapatot, a játékosokat. — Az tetszik, hogy nem erőből játszanak, hanem ötletesen, játékuk technikára épül, s támadásvezetésük szellemes. Érdeklődött Dunai Antal felől is. — Ki ez a fiú? Akkor figyeltem fel a nevére, amikor megkapta az ezüstcipőt. Szép számmal rúgja a gólokat. . . Kérdezte: mikor kezdődik a magyar bajnokság, a Dózsában maradt-e Dunai, s miért nem válogatott. — Ugye a Ferencváros volt a legutóbbi bajnok? — faggatott. — Nekem nagyon tetszik a Vasas. A válogatottban viszont sok a Dózsa-játékos. Vajon ki nyeri a bajnokságot?... Akkor feljegyeztem, most is ideírom: így találkozik az ember az életben azzal a fogalommal, hogy nemzetközi tekintély”. Amit félteni, óvni kell! 1968. év legjobb sportolóinak díjkiosztóján a tengerentúli túra miatt a harmadik helyezett, az olimpiai labcri rációcsapat nem jelenhetett meg. Az utólagos díjátadásra pénteken került sor a MUOSZ- ban. Bőzsei János, az MLSZ főtitkára, Lakat Károly dr. az olimpiai választott edzője és Novák Dezső csapatkapitány vette át a díjakat. (MTI) Részletesebb, olvasmányosabb tudósítások a labdarúgó-mérkőzésekről Az új labdarúgóidény az újságírótól ss újat, a tavalyinál többet igényel. Olvasóink javaslatait felhasználva, ezért változtatunk a Népsport tudósításainak formáján. A csapatok összeállításánál gondolatjelekkel igyekszünk visszaadni azt a kialakult hadrendet, amelyben a csapat felveszi a küzdelmet. Vagyis, ami körülbelül 20 percig jellemző a játékosok elhelyezkedésére, mozgási területeire (a későbbi változásokat a mérkőzés leírásában közöljük). A játékosok teljesítményét ezúttal is 1-től 10-ig terjedő osztályozással értékeljük. Mégpedig a következő „normák” alapján: 1 = magáról megfeledkezett, kiállított játékos; 2 = igen rossz játék; 3 = nem NB I-es színvonal; 4 = éppen csak elfogadható teljesítmény; 5 = közepes forma, felcsillanások nélkül; 6 = akadt, voltak jó megoldásai, de sokat is hibázott; 7 = jól játszott; 8 = dicséretet érdemel lelkesedéséért, átlagon felüli játékával hozzásegítette csapatát a tisztes szerepléshez; 9 = kiemelkedő teljesítmény, csapatának egyik legjobbja volt; 10 = nemzetközi klasszisra jellemző, igen jó játék. Olyan, amire sokáig emlékezni fogunk ... Az összeállítás után természetesen közöljük a gólszerzők nevét, a cseréket és a szögletarányt. A mérkőzés leírásában igyekszünk a filmszerűségre törekedni. Tehát az eddigi általános és egyéni bírálatot besoroljuk az események közé, így a logikai sorrendet betartva, érzékeltetni tudjuk majd, hogy miért „lógott a levegőben a gól”, mi az oka egyik vagy másik csapat visszaesésének és így tovább. A tudósítás végéről elhagyjuk a játékvezetők egymondatos bírálatát. Egyrészt azért, mert az osztályzat önmagában értékel, másrészt, ha valami említésre méltó észrevételünk van a játékvezető működésével kapcsolatban, úgyis megtesszük a leírásban. Az edzői nyilatkozatok megmaradnak. Az új forma — az események hiteles visszaadása mellett — tágabb teret biztosít majd az újságírói képességek kifejtésére. Arra törekszünk, hogy az NB I- es mérkőzések tudósítása az eddiginél érdekesebb, olvasmányosabb legyen. Vizes a pálya. (Dallas Jenő rajza) Eredmények a múltból Valamennyi eredmény a most pályaválasztó (elől álló) csapat szempontjából értendő. A felső sorokban a most pályaválasztó otthonában, 111 pályaválasztása mellett született eredmények. Az alsó sorokban természetesen a hátul állók pályaválasztása mellett játszott mérkőzések eredményei. ¡To r¡ N in 10 to 10 to IQ có © C'i cn s in 10 r** co in in <0 <0 o KO to (0 MTK—Csepel 3:2 1:2 2:3 1:2 __ __ 2:1 0:1 0:0 2:2 1:3 0:1 1:1 2:1 1:3 — 1:2 1:2 1:1 0:2 1:2 1:2 Tatab.—Honvéd 1:2 1:0 1:1 2:1 4:2 1:0 2:1 1:0 3:0 0:0 0:0 0:3 5:3 2:3 1:2 0:3 — 1:2 1:3 0:1 1:3 1:6 SBTC—Haladás 1:0 1:1 __ __ 1:3 __ 1:0 — __ 1:1 2:1 4:2 2:2 — — 0:3 1:1 0:1 — — 4:2 0:1 DVTK—Vasas 0:1 0:0 1:4 __ 3:2 0:1 __ 0:1 2:4 2:2 1:1 1:1 0:4 — — — 1:3 — 1:3 2:6 0:3 U. Dózsa—Komló __ __ __ 2:1 7:1 __ 2:0 4:0 ;__ 5:0 — — — 2:2 0:0 0:1 2:2 2:1 — 3:3 — Győr—Dunaújv. — 2:0 — __ __ — __ — 1:0 2:1 1:0 — 2:1 — — — — — — 1:1 2:2 0:0 FTC—Egyetértés • — 2:0 Pécs—Eger __ _ _ __ _ __ __ 3:1 __ SPORTOLÓINK KÜLFÖLDÖN A tallinni nemzetközi sakkverseny ötödik fordulójában Barcza Gedeon megnyerte szovjet Etruk ellen függőben maradt játszmáját. Így most 2.5 ponttal — Haággal együtt — e 8—9. helyen áll. (MTI) Szombat, 1969. március 1. Böhm Márton (Egyetértés): Tavalyi célkitűzésünket valóra váltottuk, megkapaszkodtunk az NB I-ben. Az idén jobb eredményt szeretnénk elérni. A 7 — 10. hely megszerzését várjuk a csapattól. Ehhez azonban a tavalyinál is eredményesebb, lelkesebb játékra van szükség. Csatársorunknak is fel kell nőni védelmünk mellé. Legfontosabbnak azonban azt tartom, hogy becsületes, tisztességes küzdeniakarás jellemezze játékunkat, s így szerezzünk minél több örömöt szurkolóinknak. Koroknai Géza Tavaly eredményes évet zártunk. Sikerült a csapat átszervezése, mert tehetséges játékosokat igazoltunk, mértéktartó volt a felfrissítés, Jó személyi cserék után, következetes a szakmai munka is. Játékosaink többsége még fejlődőképes, s ha a csapat közösségi szelleme továbbra is jó lesz — még jobb szereplést várok. Úgy gondolom, reális célkitűzés: a kilencedik hely megszerzése. A játékosok többsége tanul, szakmailag képzi magát, s ilyen vonatkozásban is segítjük, támogatjuk őket. (Szombathely) * Bánhalmi Ferenc (MTK): A tavalyinál lényegesen lelkesebb, jobb játékot várunk, és reméljük, hogy a csapat a bajnoki mezőny első felében végez. A Dél-Amerikában látottak alapján valós ez a célkitűzés. Érdekes, hogy a játékosok jobban átérezték a felelősség súlyát külföldön. Lelkesebben és jobban küzdöttek a kék-fehér színekért. Bízunk tehát abban, hogy az MTK becsületes küzdelemben előre tud lépni, vagyis a régi sikerekhez méltóan fogunk szerepelni. Végvári József (Salgótarján), Básti és Szalai Ittmaradt klubunkban. Számunkra ez jelenti a legnagyobb erősítést. Új fiúk is jöttek, akik közül a tehetséges Magyar megoldhatja kapusproblémánkat. Saját nevelésű fiataljaink, különösen Szöllősi és Gecsei fejlődőképesek, de sokat várunk Kajditól is. Tavalyi játékosaink közül is többen beértek, így biztosra veszem, hogy az idén már középcsapatnak számítunk, s a 8—10. helyen végzünk. Remélem, hogy az idén becsületes játékkal a közönséget is visszahódítjuk. Pesti György (Diósgyőr): Jobb szereplést várok a csapattól, mint tavaly, mégpedig azért, mert a szakosztályvezetés és a szakvezetés megerősödött, a noha Szurgent elment, leigazoltunk néhány olyan tehetséges játékost, akik jól segíthetik a csapatjáték eredményes kialakulását. A fiúk jó erőben vannak, és sokkal jobb a közösségi szellem, mint régebben volt Magasabbra emeljük a mércét, s ily módon mi is többet akarunk tenni a bajnokság színvonalemelése érdekében. Nem lesznek kiesési gondjaink. Pálkövi Gyula (Győr): Ismét bizakodással tekintünk az új bajnoki év elé. Csapatunk tavalyhoz képest erősödött, és az egyesület fennállása óta még sosem készült fel olyan alaposan, mint az idén. Mészáros József következetes munkával kitűnő alapot teremtett a bajnoksághoz, igen jó közösségi szellemet alakított ki, mi vezetők pedig igyekeztünk megfelelő feltételeket biztosítani a sikeres szerepléshez. Csapatunkat az idén a középmezőnybe várjuk. Bízunk céljaink elérésében. Tóth Ferenc (Eger): Mi más vágyunk lehetne, mint a bennmaradás?! Ennek érdekében igyekeztünk erősíteni, s ha minden tervünk nem is vált valóra, idei csapatunk feltétlenül jobb, mint a tavalyi. Sokat jelent számunkra az, hogy Egerben mindenki segít bennünket, s bízom benne, hogy ennek az összefogásnak meglesz az eredménye. A csapat jól felkészült, s remélem, hogy egy színvonalas, becsületes és tiszta bajnokságban sikerül helytállnunk. Appelshoffer Géza (Komié): Amikor 1967-ben kiestünk az NB I-ből, nyolc játékosunk és az edző is búcsút vett tőlünk. Mégis azt tűztük ki célul: viszszajutni az NB I-be! Hogy ennek megvalósítása egy év alatt sikerült, abban fő része van Lantos Mihálynak, a csapat edzőjének. Jelenlegi együttesünk többségében fiatal, tehetséges, de tapasztalatlan játékosokból áll, így egyetlen célunk lehet csupán, bentmaradni a legjobbak között.