Népsport, 1969. május (25. évfolyam, 95-120. szám)
1969-05-01 / 95. szám
• •Ünnepi gondolatok Már kevesen élnek azok közül, akik személyes él- relményként emlékezhetnek arra az 1890. május 1-i felejthetetlen napra, az első harci seregszemlére, amelyről ezt írta Engels Frigyes. ..a mai nap látványa az egész világ tőkéseinek és földesurainak megmutatja, hogy manapság a világ proletárjai valóban egyesültek. Bárcsak mellettem állna még Marx, hogy ezt a saját szemével láthatná.’’ És azóta minden május 1-én a legszebb szavak hangzottak el e pirosbetűs ünnepről. A felszabadulás utáni első szabad május 1-én — amikor Berlin alatt még dúlt a véres harc , mi nemzeti lobogókba és transzparensekbe öltöztettük a várost, lelkesen tanultuk a tornagyakorlatokat a felvonuláshoz, persze közben aggódva kémleltük az eget, vajon megzavarhatják-e még békés készülődésünket az ellenség gyilkos repülőgépei? És másnap büszkén lépkedtünk a menetben, az MTE, a Vasas és a többi sportegyesület színeiben, hirdetve a szabadság első napjait. Arcunkra mosolyt fakasztott a friss szél sugallata, a beláthatatlan perspektíva. Mi minden történt azóta! Amennyi akadályt kellett átugranunk, hogy új és ttúl új eredményeket érjünk el. Mennyi büszkeséget szereztek az első szabad május 1-én még gyermekként felvonuló sportolók, akik aztán már felnőttként aratták világraszóló győzelmeiket. Milyen sok embert sikerült bevonnunk a testedzés örömeibe, mindenki előtt kitárva a pályák, a tornatermek és az uszodák kapuit, bizonyítva ezzel a korlátlan lehetőségeket. Május 1. a munka ünnepe, tudja ezt ma már mindenki. Mégis jólesik erről beszélni, mégis jólesik erről néhány sorban minden évben megemlékezni. Csillog az ember szeme, ha a feldíszített házakra, ha az ünneplő ruhákra pillant, s mi is oly szívesen tekintünk a színes melegítőben lépkedő sportolóink felé. De talán azt a legjobb leírni, hogy ma már élsportolóink is a munkát ünnepüik május 1-én, hiszen nagyszerűen helytállnak az élet más területein is, a gyárakban, a hivatalokban, a tanulásban. Engels sajnálta, hogy Marx nem láthatta az 1890. évi május 1-ét. Lehet, hogy merész hasonlat, de mi is nagyon sajnáljuk, hogy a mai idők felvonulásait sokan nem láthatják már a régiek közül. Millió és millió dolgozó vonul fel világszerte ezen a pirosbetűs napon. Szimbolizálva az összefogást, a békét, az emberiség szebb jövőjébe, boldogabb életébe vetett hitét. Jó érzés, hogy ott láthatjuk a milliók között a magyar sport képviselőit is. VMI/T' Mohácsi Regős Ferenc grafikája: MÁJUS ////////////////////////////////////////////////////////////////////////. Gazdag sportműsor utárilis elsején (Folytatás az 1. oldalról.) Egyéb versenyek Más sportesemények is lesznek az ünnepnapon. Folytatódnak Budapest szabadfogású birkózóbajnokságának küzdelmei, a sportlövészek a Bp. Honvéd nemzetközi versenyén találkoznak. Az íjászok a Május 1 Kupa emlékversenyt tartják a Fehér úti pályán délelőtt 10 órakor, cselgáncsban Május 1 Kupa, kézilabdában pedig FTC —Ózd női rangadó lesz. A tájékozódási futók a Bakony Kupában mérik össze erőiket. Kosárlabdában a budapesti és a vidéki ifj. női válogatott játszik. Huszonkét kerületben Budapest huszonkét kerülete önálló rendezvényekkel, kulturális és sportversenyekkel, bemutatókkal üli meg a munkásosztály hagyományos ünnepét. Ragadjunk ki hármat. II. KERÜLET: 10 és 12.30 között a hűvösvölgyi szabadtéri színpadon: gála- és tornabemutató az általános iskolások részvételével, művészi torna; bemutatják a II. kerületi táncklub tanítványai; cselgáncs bemutatók és mérkőzések a Bp. Építők versenyzőinek részvételével. IX. KERÜLET: 9 órakor asztaliteniszverseny a Mester utca 67-ben, női és férfi kézilabda-mérkőzések a Vágóhíd utcai pályán, a Hámán Kató úti úttörőházban; 10 órakor ifjúsági kosárlabdamérkőzések; 9 órakor egyéni sakk villámtorna a Közraktár utca 4-ben. XXI. KERÜLET: Délelőtt 9 órakor tömegsporttalálkozó a Csepel és a Ganz- MÁVAG között, 10 órakor 100 táblás sakkverseny, amelyen a házigazda ellenfele a Bp. Honvéd lesz. És vidéken... Kiveszik részüket az ünneplésből a vidéki városok is. Tömegversenyek, kézilabda villámtornák, labdarúgó Május Kupa szerepel a műsorban. Gazdag sportprogramot bonyolítanak le mindenütt. Ózdon például a tornabemutatók mellett idénynyitó atlétikai pályaversenyt rendeznek. Érdeklődéssel várják az Ózd—Diósgyőr öregfiúk-mérkőzést. Rokonok ? Levél érkezett a tornaszövetség címére a lengyelországi Lódz városából. Wiktor Siroczky arra kéri a szövetséget, küldje el neki Sziroczky Brigitta címét. A lengyel egyetemista a sportújságban olvasta Brigitta nevét, a szófiai intervíziós modern gimnasztikai versenyen való szereplése után. Arra gondolt, hogy miután nevük nagyon hasonló, talán valamikor régen közös ősük volt, aki Lengyelországból Magyarországra került, és ott új családot alapított. Viktor Siroczky most levelezni szeretne Sziroczky Brigittával. Talán valóban sikerül egy elfelejtett rokonságra fényt deríteni, ha nem, akkor pedig újabb szál szövődik a lengyel—magyar barátság kötelékében. Ezúttal — mint már nem először — a sport közvetítésével. Pályaavató 1919. május 1-én Hetven évvel ezelőtt alakult a Postás Sport Egyesület, de saját pályához először csak a Tanácsköztársaság idején, 1919. május 1-én jutott. A kezdeményező és fáradhatatlan megvalósító Fekete Leó, az egyesület volt kiváló labdarúgója, aki az avatási ünnepségen már mint a Postás Sportdirektórium elnöke adta át a pályát. A régi lóversenytéren, a mai Népstadion helyének egy részén volt ez a pálya. Később, a Népstadion építésének idején a postások kárpótlásul megkapták a ma egyre fejlődő és szépülő Egressy úti sporttelepet. Az 1919-es avatóünnepség fénypontja a négy legnagyobb budapesti postahivatal dolgozóiból alakult labdarúgócsapatok körmérkőzése volt. Postásaink szerint ez volt az első eset, hogy üzemi csapatok jelentek meg a pályán. Fekete Leó hosszú éveken át a postás sport kiváló szervezőjének bizonyult, s a Tanácsköztársaság megdöntése után külföldre kellett mennie. A felszabadulás után újra a posta dolgozója lett Ma is él, 84 éves és jó egészségnek örvend. Három menet, az igazgatóval Amikor öklözött, mindig az ellenfél szemébe nézett. Sohasem szabálytalankodott, sérülést nem okozott. Okosan, céltudatosan, tisztán versenyzett. És később így is élt! Bemelegítés A Csepel SC sportirodájának faláról Kun Jenő elnökhelyettes leemel egy képet. A Csepel 1945/49-ben bajnokságot nyert ökölvívócsapatának tablóján olyan sportolók képei sorakoznak, mint Bogács, Torma III, Bene III és mások. — Ezt nézd meg jól — mutat az egyik képre az elnökhelyettes. — Ha találkozol vele, így könnyen megismered. Csubi most is olyan, mint régen. Szinte semmit sem változott. A kislány, aki a sportirodáról a Csőgyár felé vezet, udvariasan biztat: — Mindjárt ott vagyunk Csubi bácsinál. A Csőgyár gazdasági igazgatóját, Reich Antalt szinte senki sem szólítja rendes nevén. Megmaradt Csubinak, aki a kötelek között oly sok szép sikert szerzett a csepeli színeknek. Külseje valóban nem sokat változott, de egyébként... — A munkában, a tanulásban, a sportban szerzett tulajdonságaim, a céltudatosság, az önfegyelem, az akaraterő segítettek — mondja. Szavaira ugyancsak figyelni kell, mert a nyitott ablakon bedübörög a szobába a hatalmas gyár zaja. Második menet: beszélgetés — Elégedett? — Igen. Otthon vagyok. Úgy érzem, szeretnek. Körülöttem régi ismerősök, barátok, s jónéhány sporttársam dolgozik. Közülük az egyik alig néhány perce hagyta el a szobát. Bicsák Gyula, az egykori csapattárs, a termelési osztály export ügyeinek intézője járt itt. Néhány régi emléket elevenítettek fel, adatokat egyeztettek. A Csőgyár mindig fellegvára volt az ökölvívásnak. Most is jónéhány ökölvívó dolgozik itt. Régiek és újak egyaránt. Az igazgatónak a sporttal való kapcsolata azonban nem csupán ebből áll. 42 éves, de két esztendeje még együtt játszott beosztottjaival az üzemi labdarúgó-bajnokságban. Most is büszke rá, hogy a középcsatár posztján sem vallott szégyent. — A legszorosabb kapcsolatom mégis az ökölvívással van. Amikor néhány éve kiesett a csapat az NB I-ből, nagyon fájt a szívem. Ezért, miután felkértek, elvállaltam a szakosztályvezetői tisztséget. Tudtam, sok gondom lesz, de nem hagyhattam. Reich Antal, az igazgató-szakosztályvezető nem is hagyta. Hároméves tervet készített. Teljesítették: bentmaradás az NB I B-ben, felkerülés, a harmadik hely megszerzése. Mindezt a régi céltudatossággal, következetességgel. Pillanatig sem habozott, amikor a szakosztály legjobb, de rossz szellemű sportolóit — Szabót, Kuruczot, Dubovszkit — eltanácsolta a klubtól. Új edzőket szerződtetett, egészséges légkört teremtett. Mindez sok időt igényelt. Pedig egy igazgatónak ebből van a legkevesebb. Most a szobában beszélgetés közben is gyakran cseng a telefon. — Csubikám! Az emberek szabad szombatját sürgősen meg kell beszélnünk ... — Intézkedni kellene a legutóbbi tárgyalás ügyében ... Az igazgatónak nem kicsi a hatásköre. Vajon milyen lehetőségeket rejt ez a sport segítésére? Harmadik menet: a szív szava A kérdésre kérdés a válasz. — Látott már olyan embert, aki elégedett volt a bérével? Nem kivétel a sportoló sem. De segíteni nem csupán itt lehet. Számos példa bizonyítja. Nem is olyan régen az ökölvívó Ackermann kereste fel. — Csubi bácsi, szeretnék valami szakmát. Segítsen, hogy elvégezhessem a villanyhegesztő tanfolyamot. Azóta már le is vizsgázott, s két évi tanulás után rövidesen szakmunkás lesz Bene Lászlóból, az egykori nehézsúlyú bajnokból is. Gong! Aki nem ismeri az igazgatót, el sem hiszi, hogy kitűnő ökölvívó volt. Előfordult már, hogy a hitetlenkedő végigtapogatta a fülét, megnyomkodta az orrát. Utána kétkedve csóválta a fejét: az ökölvívókat gyakran megverik, az ütések nem múlnak el nyomtalanul. Reich Antalt soha nem verték meg. Kiütve nem volt, sőt pályafutása alatt csak egyszer vérzett az orra. Nem bokszoló, hanem ökölvívó volt. Gondolkodó, higgadt, mindig tanuló, szívvel küzdő sportember, így állhatott helyt később az élet nagy szorítójában is. Péter Róbert Első menet: ismerkedés Huszonnyolc éve került a gyárba, 25 esztendeje a Csőgyárban dolgozik. Segédmunkásként kezdte, szerszám- és géplakatosként folytatta. Most igazgató. Nem könnyű utat járt. Tanfolyamok, szakérettségi, műszaki egyetem, marxizmus-leninizmus egyetem. S mindez este, a napi munka után. Az elismerés: egyre magasabb beosztás, s a jó munka eredményeként három ízben kiváló Dolgozó jelvény, a Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetés. „Szép májusom” , ki elmondta a történetet, nem él már. Tavaly vitette el az alattomos betegség. Csöndesen távozott, mint a szerény és sokat dolgozott emberek általában. Az utolsó években az egyik vasas üzem sportkörében dolgozott minden szabad idejében. Azok közé az emberek közé tartozott, akik rajongásig szerették a sportot, de mire hozzájuthattak — mire nekik is szélesre tárultak a sportpályák kapui, már elrohantak fejük felett az évek. Amit elmondott — mégis sportemléke. A kevés közül számára a legmaradandóbb volt. . . ... Képzelje el a várost, közel az országhatárhoz, 1945 áprilisában. A közelben kiégett tankok, mindenfelé szemét, eldobált lőszerek, az emberek tétovák, alig ocsúdok. Ott kószáltunk, tavaszra lesve a mezőn, én és egy barátom, amolyan lelkes, mozgékony gyerek, csupa ideg és nyugtalanság. Benn, a városban már szervezkedtünk, terveket szőttünk, a gyárunk indulását vártuk — itt kinn tavas-szag volt és csönd. Akkor azt mondta nekem a barátom■: focizni kéne. Néztem rá, gondoltam, ez kicsit ütődött, focizni, kikkel, holtán a krumpliért sorbaálló asszonyokat akarja pályára küldeni. „A vasgyáriakkal — mondta. — Ne nézz rám olyan döbbenten. Ott már szervezkednek a srácok, jön a május elseje, valami kis sportünnepélyre gondolok. Persze, engedély kell, meg szervezés ... No, térj már magadhoz, vagy nem tetszik az ötlet?” Még hogy nem tetszik ... A városi párthelyiségben azt mondták nekem előbb is az öreg szakik: mozogni, fiúk, mozogni, kifelé a latargiából, ki indítson, ha nem ti? Megfogtam a barátomat, azt mondtam neki: mi most rögtön megyünk a párthelyiségbe, ebből lehet valamit csinálni. Mit mondjak? Tíz perc alatt lelkesedett ott mindenki, a szovjet városparancsnokságra futott az egyik munkástársunk, a másik a vasasokhoz. Hát persze, ez kell, játszani! Igazi meccset, csemegét, hogy kijöjjenek az emberek, és újra eszükbe jusson a biztató kiabálás, az, hogy ez is van a világon. .. Aztán, hogy szép rendben megszerveztünk mindent, valaki megszólalt: „És miben fogunk focizni?” Mit tagadtam, nem nyújtottunk valami dekoratív látványt, amikor a mérkőzés ideje elérkezett. Ki-ki abban játszott, amit otthon talált. Én egy kimustrált katonaingben loholtam jobbra-balra, a lábszárvédőmet kölcsönbe kaptam, a cipőm sem volt a legszabályosabb . . Labdát a vasasok szereztek, máig sem tudom, honnan, kitűnő foci volt, az öltözőben a fiúk sorra tapogatták, el sem akarták hinni, hogy ez a mienk. És amikor a pályára léptünk, másfélezer ember kezdett el kiabálni, integetni — tudja, milyen sok volt akkor, ott ez a másfélezer néző? Mit tagadtam, kikaptunk, a vasgyáriak kétgólos győzelmet arattak. A 90 percet bizony igen nehéz volt végigjátszanunk, olyan gyengék voltunk, hogy a végén már csak lézengtünk. De kitartottunk. A tapsra máig is emlékszem, talán nem is nekünk szólt, ha mai eszemmel elgondolom. Azért tapsoltak, hogy játszunk . .. Hogy a májusi ég feszít fölénk sátort és sehonnan sem hangzik fel a légiriadó . . . Hogy nem kell sírni és nem kell félni. Játszani lehet. Focizni lehet__ Egy kis srác kísért hazáig, nálam volt a labda, fogta a szatyrom fülét, jött mellettem szorgalmasan. Gondolom, kilencéves lehetett. Beszélgettünk. Egyszer aztán azt kérdezte: „Bácsi — majd mi is játszhatunk?” „Ti is ... ti nagyon sokat játszhattok” — mondtam neki és megsimogattam a fejét. — Mindnyájan játszhattok. Aki csak akar . ..” aztán sokat jártam későbbi meccsekre. A lelátón ültem, kiabáltam és izgultam, mérgelődtem és ujjongtam. Hogy mégsem felejthettem azt a meccsünket? Mert az első volt nekem, az első szép májusom. Csodálja-e, hogy mindig a legszebb maradt? Csécsey József 3 Csütörtök, 1969. május 1. OLVASTUK... „1969. március 11. az alapkőletétel napja, sorsfordulót jelent Rákospalota életében. Hiszen a kerület olyan negyeddel gazdagodik, amelyről tervező és építő egyaránt vallja: ez már a holnap emberének épül.” A 43-as Állami Építőipari Vállalat dolgozóinak lapját, a Panelt lapozgatjuk, s Újpalota építési koncepcióját örömmel fogadtuk. A holnap emberének életébe szervesen épül be a sport. Erről a TT1 tervezőjével, Tenke Tiborral készített riport is tanúskodik. A tervezők hármas lépcsőben gondoskodnak a zöld területekről. Az első a legifjabbak és az öregek parkja lesz, a továbbiakról pedig így ír a Panel: „A második játszóterekkel, sportszerekkel a kisiskolásoké, mögötte pedig több kilométer hosszúságban húzódik az erdőpark, ahol, reméljük, sok sportfelszerelés lesz, és sehol sem helyeznek majd el tilalmi táblákat Javaslatunkban szerepel egyébként tekepálya, strand, több kisebb játékterem és a centrumban egy jégpálya is." A tervezők gondoskodnak az iskolák korszerű tornatermeiről. Újpalotát illetően még csak terv, a kelenföldi lakótelepen viszont hamarosan valóság lesz egy nagy tornaterem. „A 4-es ütem iskolájában 600 négyzetméteres tornacsarnokot építenek, amely valamennyi teremsportra alkalmas lesz.” „A tornatermek szükség esetén összenyithatók” — írják. „A terveket látva, ismerve, szinte hihetetlen, hogy a mező helyén metropolis lesz” — büszkélkednek az üzemi lap szerkesztői. De igazuk van, s reményeikhez mi is csatlakozunk — a magunk területéről: reméljük, a sportlétesítmények szempontjából is korszerű újpalotai lakótelepen tehetséges sportoló generációk nőnek majd fel.