Népsport, 1969. szeptember (25. évfolyam, 200-225. szám)
1969-09-11 / 208. szám
Egyesületeink életéből VSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/S/SS-SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSJ losc Folyik a felkészülés Münchenre Napirenden: szervezeti kérdések Az ifjú értelmiség és a sport A kívülálló úgy érezheti, hogy az orvosegyetemiektől akár máris véget érhetne az év. Sportolóik jelentős sikereket értek el. Országos bajnoki cím párbajtőrvívásban, vízilabdában, s— a váltó révén — tájékozódási futásban. Dobogón álltak legjobbjaik mű- és toronyugrásban, valamint modern gimnasztikában. Jó úton haladnak a férfi röplabdázók, a női kosarasok pedig ismét az NB I-be jutásért küzdenek. Elégedetten nyugtázzák a klub szervezeti életének kiegyensúlyozottságát, s azt, hogy még több tömegsportesemény tette élénkké, mozgalmassá a népligeti sporttelep életét. Létesítményért — előadások Előttünk a versenynaptár, rajta nagy események. Vívó világbajnokság — Havanna. Modern gimnasztikái VB — Szófia. Vízilabda: Hungária Kupa és PEK. Érthető tehát, hogy dr. Frenkl Róbert adjunktus, a klub elnöke szerint kár lenne még siettetni az év végét. Az OSC-sek valamennyi edzésnapját és versenyét egy gondolat fogja át: az olimpia. — Sajnos — mondja az elnök — a frázist kell ismételnem: a sportban nincs megállás. Tavaly megünnepeltük a mexikói sikereket — a másnapi edzés viszont már az első lépést jelentette München felé. Azóta a szorosabb értelemben vett olimpiai felkészülés is megkezdődött. Tág kerettel, melyben az első számú reménységek mellett több fiatal tehetség is helyet kapott. — Az olimpiai helytállás országos érdek. A magunk részéről fontosnak tartjuk — folytatta Frenkl Róbert —, hogy a különböző klubok keretei máris egységes „müncheni hangulatban” legyenek. Az együttműködést minden területen szorgalmazzuk. Tapasztalatcseréket szervezünk, s igyekszünk kihasználni a kooperáció kölcsönös segítségnyújtási lehetőségeit. Nekünk bizonyos létesítménygondjaink vannak — cserében orvosi-biológiai kérdésekről, s a tanulás és a sport összeegyeztetéséről tartunk előadásokat a velünk együttműködő klubokban. Vezetőségválasztás előtt Nemcsak a sport gyakorlatában — elvi síkon is „nagyüzem” van az OSC-ben. Javában készülődnek a klub életének novemberi nagy eseményére — a vezetőségválasztásra. A szakosztályok, a módszertani és a KISZ tömegsportbizottság — az elnökséggel karöltve — együttesen készíti a beszámolót, állítja fel a két év mérlegét. Folynak a konzultációk az egyetem állami vezetésével, a párt- s a KISZ-szervezettel, a szakszervezet és a testnevelési tanszék vezetőivel. A propaganda- és tájékoztató munka fóruma, az Orvosegyetem c. lap is betölti hivatását. — Legfontosabb feladatunk — hangsúlyozta az elnök —, hogy sportvezetésünk figyelmét felhívjuk sportéletünk sajátosságára. Elsősorban egyesületünk kettős jellegére: egyrészt az iskolai, másrészt az egyesületi sportot képviseljük. Fő sportágainkban nincs alapvető problémánk, közepes szinten működő szakosztályaink viszont nagyobb támogatást igényelnek. A tömegesítés társadalmi jelentősége . Fontosabb feladat talán iskolai jellegünk hangsúlyozása, tömegsportunk fejlesztése. Egyetemünknek 4000 dolgozója, s ugyanennyi hallgatója van. Az ő testedzési lehetőségüknek nemcsak egészségügyi jelentősége van. Hanem nagyrészt társadalmi, végzett hallgatóink az ország különböző pontjaira kerülnek. Az ifjúi értelmiségnek a községekben, falvakban a sportélet élére is kell állnia. Ma nagyon sok volt OSC-sportoló működik ilyen értelemben is — országszerte. Ez azonban kevés, minél több hallgatónkat kell bekapcsolnunk a tömegsportba, hogy még többen kapjanak kedvet, legyenek felkészültek e társadalmi küldetésükre is. * Az OSC-ben ünnepelnek a sportsikerek után. Ünnepelnek akkor is, mikor a hat éven át sportolt végzett hallgatóknak, tevékenységükért átadják az emlékplakettet. Eredményeikben nagy erőfeszítések, s kemény munka tükröződik. Az orvosegyetemiek azt szeretnék, hogy a jövőben még többet ünnepeljenek. S utána még többet dolgozzanak! Szekeres István Edzés, edzés, edzés... SSSSSS/SSSSSSSSSSS/SSSSSS/SSSSSSS/SSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSS. Humorral pácolva Sűrűsödnek az események. Sűrűsödik a levegő, az öttusa világbajnokság körül. Borlay ezt így fogalmazza meg: — Olyan nagy a nyüzsgés, hogy lassan már képtelen vagyok követni hol, mikor, hova megyünk edzeni, így aztán reggel a vállamra veszem a lovaglócsizmát, a másikra a vívózsákot, az úszónadrág rajtam van, a pisztoly a vívózsákban, a futócipő meg a kezemben. Aztán jön aminek jönnie kell. Bakó alszik Kelemen Péter a határozott rákérdezésre mondja: — Hogy érzem-e a világbajnokság közeledtét? . . . Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. Persze nem vagyok ideges, csak úgy, valahol mélyen érzem, hogy közeledik valami... Valami nagy... A múltkor, ahogy álltam a lőállásban, próbáltam magamnak bebeszélni, hogy „fiam, ez már a világbajnokság, most lőtted a harmadik sorozatot, jön a negyedik, és jól állsz, vigyázz, vigyázz, vigyázz!” De sehogysem tudtam magam fölidegesíteni. Pedig jó lenne abban is edzeni magát az embernek. Bakó Pál a jelen pillanatban éppen alszik. A rövid pihenőt már csak azért is udvariatlanság lenne megzavarni, mert délelőtt éppen eleget lovagolt, meg úszott ahhoz, hogy egy órát pihenjen — a délutáni két edzés előtt. — És ilyenkor ő nem is ebédel? — Előfordul — mondja Balczó. — Megesik, hogy az ember választani kénytelen az evés, vagy a pihenés között, ilyenkor délben — mondja Kelemen. — És előfordul, hogy az alvás mellett dönt. Az evés, az adott pillanatban kézenfekvő téma, Kelemen ugyanis éppen ebédel. A menü meglehetősen diétásba főétel néhány apró gombafej rántva. Kelemen fogyaszt — Mert rájöttem valamire — magyarázza. — Arra, hogy rossz otthon a mérlegem. Ebből kifolyólag egész évben két kilóval nehezebb voltam, annyival többet cipeltem futás közben. Aztán most fogyasztok. — Meddig? — Egy nap alatt lemegy. Reggel lelovagoltam másfél kilót.. . — Annak nagy része csak víz. — Persze. Utána viszont nem inni, hanem úszni mentem, az is levitt valamit. Legalábbis anynyira elfáradtam, hogy még! Most fordult velem elő először, hogy a levezető négyszázat alig bírtam végig úszni. Csak háton ment. — És délután vívni fog. — Igen. Egy-egy nap „műsora” igen szépen szállítja a tennivalókat a világbajnokságra készülő junior- és felnőtt öttusázóink számára. A munka kemény, és talán olykor már robottá is válna, ha . . . Ha az öttusázók k°délybeteg, és nem életvidám fiúk lennének, így viszont mindig akad valami. — Most is van egy szenzációs történetünk — mondja Móczár, és erre villámcsapásszerűen hahotázni kezd az egész társaság. A történet dióhéjban: a szövetség, a világbajnokságra a nagy kavarodásban. Zámé mellényeket rendelt a párbajtőr ruhához. Ez körülbelül olyan, mintha a terepfutáshoz bukósisakot adnának. Balczó „lemondta" — És a Bandi — fuldokolja Móczár — a Bandi meg lemondta! — Hát mit tehettem volna? — mondja Balczó. — Az első pillanatban csak az jutott eszembe, hogy nem kell. — Pedig képzeljétek el, micsoda szenzáció lett volna, amikor fölállunk a pástra — Záméban — mondta Móczár. — Az egész külföldi társaság belehalt volna — jegyzi meg Kelemen. — Egyszerűen nem tudták volna elképzelni, mi a fenét is akarhatunk ezzel. Valami nagy-nagy cselt gyanítottak volna . . . — Vagy vehettük volna a plasztron alá is — „fűszerezi” most már Balczó is. — És tegyük föl, hogy szépen leföldeljük a cincsarkon keresztül — mondja Móczár — és akkor véletlenül sincs a testünkön találat... Rövid néhány perc a lehetséges variációk egész régióját vonultatja fel, a különféle ötletekben Villányi Zsigától Pethőn át Bakóig, mindenki kifogyhatatlan. — Dehát nem lesz — sóhajt Móczár. — Pedig milyen jól menne: ezüstéremhez ezüst lámé, aranyhoz arany lámé. Mert bronzlámé ugye, nincs a köztudatban. És nevetnek, és vidámak, és miután ilyen jól telik a nap, hát az a három-négy kemény edzés is remekül belefér. (Dvd) DOBOGÓ + DOBOGÓ + DOBOGÓ + DOBOGÓ IMOLA EMLÉK Most a kék Adria partján tartózkodik Szabó II László . Nem, nem üdülni ruccant oda, hanem versenyezni. Gépkocsija tele van géppel, alkatrésszel, szerszámmal, s aki látja , az már tudja, hogy személy egy motorkerékpár-versenyzt , takar. * Újabb „roham“ Annál is inkább, mert Szabó és a vele tartó Szöllősi Zsigmond szerelő sem titkolja, hogy a 125-ös és a 250-es gép is csak úgy jó, ha törődnek vele, ha a mimózához hasonlóan érzékeny alkatrészek rendszeres felügyelet alatt állnak. Nos, a felügyelet már valahol Opatija közelében „zajlik”, hiszen Szabó Laci, a hét legjobb sportolója, vasárnap újabb rohamot indít a jobb világbajnoki helyezésekért. És ha ez úgy sikerül, mint a múlt vasárnap Olaszországban, akkor a magyar motorsport minden idők legeredményesebb versenyzője nem fáradt hiába. Imolában csak egy versenyző akadt a világ legjobbjai közül, aki Szabó elé került, Simons Kawasaki gépe ellen nem volt orvossága. Szabó Laci második helye önmagában is értékes, de még értékesebb a VB szempontjából. Mert mint Szabó még idehaza elmondta, az eddig kevésbé jól sikerült. Üdvözlet Az imolai emlék nagyon szép. A Szabó-család már megkapta a családfő olaszországi üdvözletét. A képeslapon ez áll: — Tudjátok, még volt a gépemben, de nem akartam túlhajtani. Aztán egy kissé még érzem is a vállamat. Az imolai emlék nagyon szép, ám melyik az a gyorsasági motoros, akinek csak a szépből jut ki, aki nem élt át később-nagyobb megpróbáltatást. Szabó László sem kivétel, sőt, ő még a pechesek között is vezető szerepet tölt be. Szabóval június 29-én a hollandiai Assen-ben nagyon elbánt a véletlen. Pedig minden jól indult. Április második felében az NSZK-ban megnyerte az Eifelversenyt, május első napján Salzburgban győzött a 125 kcmben, a 250-esek versenyén pedig második lett. És következett a VB nürburgringi első futama. Negyedliteresen ismét győzelmet harcolt ki, a 125-ösön pedig motorhiba miatt ki kellett állnia. Hasonló módon viselkedett a nyolcadliteres MZ-je a franciaországi Le Mans-ban is. Nagy ellenfelei itt már megállapították: — Nem a szerencse lovagja ez a magyar fiú! De az igazán kellemetlen véletlenek ezután következtek a hollandiai Assen-ben, majd a június 29-ét követő napokban. Olajpötty Szabó megkezdte a hajrát, éppen bedöntötte a gépét, amikor lényegében egy ártalmatlan helyzetben, kirepült alóla a masina. Kiderült, hogy egy pici kis olaj folt volt a bűnös, ez térítette el irányától a motort. Szabó II kulcscsonttöréssel kórházba került. Kórházban feküdt, így le kellett mondania a következő két VB-futamot. — Brnót azonban már nem mondom le! — közölte szerelőjével a versenyző, s készültek a gépek. De ekkor még nem sejtette Szabó, hogy egy újabb, ritka baleset részese lesz. A kórházban leszakadt alatta az ágy, s a gyógyuló klucscsont ismét eltörött. Orvosainak beleegyezése és tudta nélkül mégis ott volt Brnóban. Igaz, óvatosan vezetett, és nagyon elégedett volt, hogy ötödik lett. Huszárosan így festett Szabó II idei kálváriája, amikor elérkezett az imolai verseny időpontja. Ami Imolában történt, azt már olvastuk az újságban, így többet nem tudunk hozzáfűzni. Idézzük inkább elutazása előtti szavait. Laci így búcsúzott társaitól: — Sokat kihagytam, de két VB-futam még hátra van. Megpróbálok huszárosan hajrázni. Imolában így csinálta, és ha a motorja is „egyet akar” vele, így csinálja vasárnap Opatijában is. Szabó András A jól ismert rajtszám, a száguldó MZ, és nyergében: Szabó II László „Vádirat” Major István ül a „vádlottak” padján... A „bíróság” érdemes tagjai nincsenek fekete talárban. Ezzel szemben mind napbarnított a férfiak, akik életük jelentős részét a pályán töltötték és töltik. Fejes Zoltán, az utánpótláskeret ugróedzője: — Ez a hosszú szőke gyerek nem mindennapi embertípus. Mindig rádolgozik valamit a megszabott edzésadagra. Azt mondják, hogy még műhelygyakorlat közben is ki-kiugrik az udvarra egy kis mozgásra. Zarándi László, a válogatott szakcsoport edzője: — Nem is hiszem, hogy ez a fiú tud egyáltalán nyugodtan járni. Folyton szökdécsel. Meg is itta a levét, mert a járda szélén kifordult a bokája. Szerencsére nagyon rugalmas bokaszalagjai és ízületei vannak! Noszály Sándor, a Honvédban Major edzője: — Három éve, amióta együtt dolgozunk, egészen megváltozott. Eleinte éppen csak lejárogatott. Azután ahogy évente javultak az eredményei, úgy jött meg a kedve. Jó nyersanyag volt, kitűnő anatómiai adottságokkal. A Fosbury-stílust szinte neki találták ki. Tud küzdeni és ambícióval teszi, amit csinál. Neki is szerepe van abban, hogy tizenöt évi versenyzés után magam is kedvet kaptam az új ugróstílushoz. Ezentúl én is Fosbury-párti leszek. Csak dicsérni tudom ezt a tanítványomat! Ugrik — de nem ugrik be Major összeállt. Pista „bűnlajstroma” A Stadion szálló előtt ül egy padon. Közlöm vele, hogy ismertetni fogom a vádiratot. — Igaz-e, hogy nem szokta elvégezni a napi edzésadagot? Egy pillanatra meghökken és már tiltakozni készül, amikor rájön arra, hogy ugratásnak szántam a kérdést. — Igaz — veszi a lapot. — És ha igen, akkor miért — nem? — Mert ha már úgy határoztam, hogy ezt csinálom és magasugró leszek, akkor — nagyon csinálom. Csak „normális” munkával lehet előrejutni! Hogy ez mennyire igaz ... A heparínkenőcs sorsa Most rendkívül óvatosan közlekedik. Nagyon vigyáz a jobb bokájára, amely három hét alatt kétszer fordult ki. — Azért nem szökdécselek mindig — védekezik nevetve. — Csak annyira belém idegződött az ugrómozgás, annyira véremmé vált, hogy járás közben is önkéntelenül „lazítok”. Kaptam heparinkenőcsöt a bokámra, meg borogatni is kellett volna. De a heparinnak rossz a szaga, kidobtam. És három nap alatt mégis rendbe jöttem. Az is igaz tehát, hogy nagyon egészséges és erős fizikumú, de ezt azért ne tessék utánozni ... Ahogy esik, úgy puffan Grafikon helyett: 200 — 204 — 205 — 212 — 205 — 198 — 211 — 211 — 208 — 210 — 214 — 211 — 210 — 213 — 209 — 205 — 211 — 214.4 — 207 — 209 ... Az idei eredmények szépen, sorjában, akkurátusan. Úgy fújja, mintha betanulta volna. — Azért ezzel a Fosbury-stílussal még semmi sincs rendben — csóválja a fejét. Egy kicsit úgy vagyok vele, elugrom, és ahogy esik, úgy puffan. De nem nyugszom addig, amíg meg nem találom a nyitját. Szeretek küzdeni. A versenyen a léccel viaskodom, az edzésen meg önmagammal, hogyan tudnék még feljebb jutni. Húszéves. Három év van mögötte magasugrásban és — reméljük — még több áll előtte. A mércét önmagának állítja magasra. Ruszkai Katalin A páduai nemzetközi kézilabdatorna — újabb lehetőség a csapatalakításra Olaszországi meghívásra csütörtökön reggel 9.08-kor, vonattal indul útnak a magyar női kézilabda-válogatott. Páduában szeptember 12—17 között egy nemzetközi tornát rendeznek, amelyen a hazai csapatok nem is indulnak. A rendező olasz kézilabda-szövetség a kézilabdázás népszerűsítése érdekében vállalta az esemény lebonyolítását. Meghívtak — válogatottunkon kívül — jugoszláv, NSZK-beli, francia és lengyel együtteseket. A torna végleges résztvevőiről azonban pontos adagokat még nem tudunk. Milyen céllal utazik ki válogatottunk? — érdeklődtünk Török Bódog edzőtől. — Csapatunkban igen sok az újonc. Hét játékos ugyan harmincnál többször volt már válogatott, de a többiek átlagban ötször sem húzták még magukra a címeres mezt. Eredményes együttest szeretnénk kovácsolni a jövő nagy tornáira, ehhez pedig sok minden mellett nemzetközi rutinszerzés is szükséges. Várhatóan 4 mérkőzést játszunk, s ezek jól segíthetik céljaink megvalósítását A Balaton Kupa után szakkörökben nem uralkodott rózsás hangulat. Ön miként értékeli a jelenlegi helyzetet? — A mostani kép hasonlít az 1962-es romániai VB idejére, ötödikek lettünk, s utána csak azért is hangulat lett úrrá játékosainkon. Három év múlva, jórészt ennek eredményeként is, világbajnokságot nyertünk. A magam és a csapat lelkiállapota most is hasonló, az ugyanolyan folytatással legszebb álmaink valósulnának meg. Végül:tékosok? kik az utazó Já ? Két kapusunk Bujdosó és Drozdik, a mezőnyjátékosok közül dr Baloghné, Fleckné, Horváth, Jányáné, Kovalevicz, Rózsahegyi, Szabó I. Takácsné, Tóth V., Tóth-Harsányi B. és Tőkéné tart velünk Először utaznak magyar kézilabdázók Olaszországba, s az eredményeinket remélhetően a várható kellemes élmények is serkentik majd — fejezte be nyilatkozatát a válogatott edzője. Jó kereseti lehetőséggel egy műszakra felveszünk exportcsomagolási és ládagyártási munkára férfi és női munkaerőket. Jelentkezés: Budapest, Vili., Népszínház utca 26. Munkaügy. Csütörtök, 1959. szept. 11. ".