Népsport, 1969. november (25. évfolyam, 252-276. szám)
1969-11-01 / 252. szám
KUC: európai Münchenben futók is dobogóra állnak Krzyszkowiak néhány dolgot másképpen lát A szőke lokomotív, Vlagyimir Kuc neve ezzel a jelzővel bejárta az egész világot. Régóta nem láttuk, és most itt van Tatán, a baráti hadseregklubok atlétaedzőinek tanácskozásán. Szőkesége mit sem változott, lokomotív jellege viszont jelentősen erősödött. 110 kilóját fekete tengerész egyenruhája még alá is húzza. A tanácskozás „legsúlyosabb” egyénisége a jelen pillanatban. — Egy anekdota maradt fenn abból az időből, amikor Budapesten versenyzett. Ön túl erősen kezdett 5000-en és az utolsó körökben már nem tudta tartani az iramot. A verseny végeztével valaki azt tanácsolta, máskor kezdjen lassabban, hogy végig bírja. Mire ön azt válaszolta: „Én már csak így kezdem. És egyszer majd végig bírom.” Így volt? — Pontosan. Most mint edző lényegében véve ugyanez a véleményem. — Ugyanebben a szellemben készíti fel tanítványait? — Attól függ. Ha valaki olimpiai bajnokságot akar nyerni, annak ma is csak ez lehet az elve. — Mi a véleménye az európai közép- és hosszútávfutásról? — A jelen pillanatban Európa feladta néhány jelentős pozícióját. Új-zélandi, afrikai, amerikai futók kerültek az élre ... Ám én őszintén bízom abban, hogy ez az állapot csak átmeneti. — A lemaradás oka? — Véleményem szerint ebben Európa éghajlati viszonyai játszanak igen jelentős szerepet. Ahol négy hónapig tart a tél, mint nálunk, ott nehéz úgy és annyit edzeni, mint ott, ahol mindig tavasz van. Erőre és állóképességre dolgozunk mi rengeteget a teremben. De az nem teljes értékű munka. Persze, mondhatja valaki, hogy mi a Szovjetunióban találhatunk megfelelő éghajlatú helyet. Nos, tavaly télen tanítványaimmal elmentem Taskentbe, ahol a jósok szerint kellemes tavasznak kellett volna lennie. És — egyméteres hó fogadott... — Mitől reméli akkor mégis a változást? — Először is nem általában az említett kontinensek futói győzik le az európaiakat ma, hanem egyes nagyszerű tehetségek. Amint nekünk is lesznek ilyen képességű versenyzőink és lesznek —, abban a pillanatban más a helyzet. Meggyőződésem, hogy Münchenben már egy sor európai, sőt szocialista országbeli atléta áll majd a dobogóra. — Ennek edzésmódszerbeli alátámasztása? — Atlétikában nincs titok. Azt a módszert megváltoztatni, amely már igazolta magát általam, Iharosék és mások által is, kár lenne eldobni. Tehát megmaradt és folyton tökéletesedik. De kiesik belőle az, ami elavult. Zdzislaw Krzyszkowiak, a lengyelek volt híres akadályfutója, ellentétben Kuccal, tartja a súlyát. Karcsú, elegáns mozgású sportember. A kedélye nem olyan áradó, sodró lendületű, mint Vlagyimiré. Pontosan megválogat minden szót, amit kimond, s néhány dolgot ebben a témában másképp is lát. [ — A világ ma, kicsit leegyszerűsítve a dolgot, két edzésmódszer szerint dolgozik. Az egyik az intervallumos, a másik az úgynevezett maratoni módszer. Én az elsővel rokonszenvezem inkább, bár tulajdonképpen mind a kettő kidolgozott és jó is. De abban mind a kettő azonos, hogy idővel végtelenül egyhangúvá, unalmassá, robottá válik. Úgy vélem, a kettő okos kombinációja, plusz az adott futó egyéniségére szabott és teljesen egyéni edzésmunka lenne a legjobb megoldás. Persze, ez csak az egyik probléma. — A másik? — A másik, hogy ami jó, azt még például nálunk nem mindenki csinálja országosan, egységesen és következetesen. Nekünk például nehézségeink vannak az egységes elvek szerinti munka megszervezésével, hogy az alapokat mindenki úgy kapja meg, ahogy azt a kor követeli. Úgy érzem, versenyzőanyagunk, tehetségünk van, de összpontosítani kell erőinket ahhoz, hogy négy-öt év múlva elérjük azt a szintet futásban, amit szeretnénk. — Mik a nehézségei az európai edzőnek Európában? — Nálunk köteleznek, hajtanak a versenyéit. Ilyen bajnokság, olyan bajnokság, olimpia. A gyerek elkezd futni, egy év alatt óriási munkával feljön, aztán fut még két-három évig, utána abbahagyja, kiégett, elfáradt, vagy csak kedve nincs. Máshol ez úgy néz ki, hogy a gyerek öt éven át edz, alaposan és általánosan egy későbbi versenyzői pályafutásra. Nálunk a korai specializálódás és eredmény a cél, mert hajszol bennünket az idő. — Akikkel ön foglalkozik? — Csak kevés tanítványom van. Megpróbálom velük valóra váltani elképzeléseimet. Az olimpiára készítem fel őket és ez alapos és sok időt követelő munka. Már csak azért is, mert nemcsak lábában kell erősnek lennie a világklasszis atlétának, hanem fejben is. Dávid Sándor HALÁSZBÁSTYA KUPOLATEREM Minden este fél 12 órakor. Randevú a Halászbástyán I. rész 1. Bevezető : Pálmay Marika 2. Szigetvári Tibor táncdalénekes 3. Váradi Katalin táncosnő 4. Pálmay Marika táncdalénekesnő 5. Ecsédi Márta táncdalénekesnő 6. Izsmán Nelly táncdalénekesnő 7. Badacsonyi Judit táncosnő 8. Izsmán — Szigetvári-duett. II. rész 1. Szabó Éva táncosnő 2. Tycho Marienne táncdalénekesnő 3. Szabó—Badacsonyi táncduett 4. Balázs-trió, akrobatika 5. Finálé. Zene: Sellei-trió. A műsor szünetében esténként OMNI A kávésorsolás Nyitva: Este 8-tól reggel 4-ig. Egész éjjel hideg és meleg ételkülönlegességek. PINCEBORQZÓ. Sánta Ferenc és népi zenekara játszik. Nyitva: Délelőtt 9-től éjjel 2 óráig. Egész nap meleg ételek. — Ételkülönlegességek. — Tájjellegű kimért borok. Asztalfoglalás a 160—363-as telefonszámon. OS általanos fogyasztasi tt/ÉS ÉRT£KESÍTÖ SZÖVETKEZE MATYUÍY-EMLÉKVmsmY A kötelező gyakorlatok salános nőknél Nagy Zs. és Bánfai, a férfiaknál Kisteleki vezet Pénteken délelőtt ünnepélyes keretek között kezdődött meg a Bp. Spartacus háromnapos Jlatolav Elek nemzetközi egyéni meghívásos tornaversenye az egyesület Szentkirályi utcai tornatermében. Sajnos, már a „névsorolvasásnál” kiderült, hogy — legalábbis ami a nemzetközi mezezőnyt illeti — a hagyományos verseny ezúttal kevésbé lesz méltó a hagyományokhoz: a férfiaknál és a nőknél egyaránt távol maradt a meghívott külföldiek nagy része, s különböző okok miatt a hazai férfi élmezőny tagjai is (Bordán, Tihanyi, Bérczy, Kovács Gyula, Kis-Tóth) csak a nézőtéren foglaltak helyet. Mindössze tíz férfitornász (közülük 2 román, 1—11 bolgár és lengyel versenyző) kezdte el versengését a világbajnoki kötelező gyakorlatok bemutatásával. Már az első három szer után világosan látszott, hogy az összetettbeli elsőségért kizárólag magyar versenyzők küzdenek, s a további szereken ez egyre nyilvánvalóbbá vált. Az első versenynap után az egyik legtechnikásabbnak tartott tornászunk, Kisteleki (Újpesti Dózsa) vezet közel egypontos előnnyel a főiskolás Molnár előtt. Molnár — aki B. Kissel a Franciaország elleni csapatba kerülésért verseng — lólengésben és korláton remekelt és a nap legmagasabb pontszámát érdemelte ki a különben igen szigorú bíráktól. (9.31. — 9.25.) A külföldi vendégek közül csak a román Tohoneanu tartja meg magát, 51.35 pontjával azonban már ő is csak legfeljebb a helyezések sorrendjébe szólhat bele. A nők a férfiaknál nagyobb számban (pontosan húszan) kezdték meg versengésüket délután (2—2 román, csehszlovák és NSZK-beli tornásznővel nemzetközivé egészítve a mezőnyt). Küzdelmük talajon és ugrással kezdődött meg, váltakozó színvonallal, amelyet egyébként hűen tükröztek a kapott pontszámok. Talajon például egyetlen tornásznak sem jutott a 9 pont fölé, s a többi szeren sem bizonyultak bőkezűeknek a pontozók, a 9 és az ennél magasabb pontszámért ugyancsak helyt kellett állniuk a tornásznőknek. A szabadon választott gyakorlatok előtt az összetett versenyben holtverseny alakult ki az egyik nagy esélyes, Bánfai Ágnes (Bp. Spartacus) és Nagy Zsuzsa (Bp. Postás) kijzött, akik egyaránt 36.2 pontot szereztek. De mögöttük igen tömör a mezőny, úgy, hogy szombaton még nagy küzdelemre van kilátás. Az összetett verseny állása az első nap után. Férfiak: 1. Kiete- Icki (Újpesti Dózsa) 52.66, 2. Molnár I. (TFSE) 52.95, 3. B. Kiss (Bp. Honvéd) 52.85, 4. Cser (Bp. V. Meteor) 52.40, 5. Karácsony (TFSE) 51.45, 6. Tohoneanu (Románia) 51.35. Nők: 1 — 2.: Nagy Zs. (Bp. Postás) és Bánfai (Bp. Spartacus) 36.20 — 36.20, 3. Bellák (Bp. Postás) 36.05, 4. Kelemen (KSI) 35.85, 5. Horváth (KSI) 35.65, 6. Gaál (Vasas) 35.40. Sport és divat Nem, dehogyis! Nem a minivagy maxiszoknya, a rövid vagy hosszú haj, a szakállal, vagy anélkül stb. stb. kérdéshez szeretnénk hozzászólni! Azok nem tartoznak lapunk profiljába, sőt — mint legtöbbször egészen külsődleges hóbortok — távol állnak a sport szellemétől. Vannak, azonbanmásféle divatok is! Például az ifjak ama — mondhatjuk: örök — vágya, hogy erősek legyenek. GRUBER JÓZSEF is úgy kezdte ... 1950-ben, a Széchenyi gimnáziumban irigykedve nézte az egyik negyedikest. A fiú súlyemelő volt — és nagyon erős. Gruber otthon, Csepregen maga is készített súlyzót. Csak úgy, házilag. Betonból. A szomszéd legények előbb csak nézegették ... 1954-ben azután Ecker István megszerezte az első aranyérmet Csepregnek — az országos vidéki ifibajnokságon. A KÖZSÉG FIATALJAI — a helyi MEDOSZ színeiben — ma is foglalkoznak súlyemeléssel. Gruber József a szakosztály vezetője és edzője. 12—14 csepregi fiú edz rendszeresen. Közöttük például Antalovics Ferenc, a középsúly kétszeres vidéki serdülőbajnoka, három országos serdülőcsúcs birtokosa. A súlyemelő-szövetség 1957-es ajándéka, a fémgarnitúra ma már kevésnek bizonyul Csepregen. Egy újabb versenysúlyzó viszont túlságosan is nehéz , a sportkör kasszájának... DIVATOS LETT A PINCE IS! Van már pinceszínházunk, s számos klubhelyiségünk is a föld alatt. Kedves, romantikus divat! Igaz, sokszor az egyedüli megoldást jelenti... Mint például a Csetányi Petőfi SE sportolói számára. A község 25 holdas parkjában van a régi kastély, középen pedig a sportpályák. Az egyesület most a kastély pincéjében is kapott egy kis helyet. Öltözőt, szertárt és klubot építenek. TÁRSADALMI MUNKÁVAL maguk a sportolók fedezik a húszezer forintos kiadás felét. Kézilabdapályát is építettek, már hasonló módon. A költségek másik felét az MTI Veszprém megyei Tanácsa fedezte. A csetényiel — a tömegsport terén elért eredményekért — most is kapnak anyagi támogatást. Az azonban kevés. Igaz, a pinceklub — mivel a község szinte egyetlen kulturált szórakozási lehetőségét biztosítja — a helyi tanács támogatását is igényli... E DIVATOK HASZNOS VOLTÁRÓL felesleges szólnunk. Mindkettőnek különös súlya van az egészséges fiatal nemzedék nevelésében. Egy-egy község sportköre azonban képtelen lehetőségein felüli erőfeszítéseket tenni. Segítséget kérnek, s nem is hatalmas összegeket. Reméljük, minél előbb megkapják ... (szekeres) Vázaegyenlőség Házaspárok együttes sporttevékenységéről ezideig nem sokat hallottunk, egyáltalán nem fordult elő ökölvívásban. Nos, ez a „csoda” is megtörtént! A Kovács László ökölvívó emlékversenyen a mind jobban szereplő Törekvés elnyerte a kupát, s miután a versenykiírás szerint jutalmat adtak a legtöbb pontot szerző csapat edzőjének és intézőjének, ezt a díjat egy házaspár kapta meg. Aradi László a Törekvés edzőjeként, Aradi Lászlóné.. pedig, intézőjeként nyerte el az igen szép és teljesen egyforma porcelánvázát. A rossznyelvek szerint, ha a jövőben véleménykülönbség alakulna ki az Aradi-házaspár között, akkor — legalább a vázákat tekintve, „egálból” indulhatnak. RÉTI ANNA: G y 25 ív- a ifi&idpályáké-fL ! A magyar sport hatalmasabb lesz, mint valaha volt... — búcsúztatták az 1945-ös évet, s e program teljesítéséhez sok mindennel híján voltak. Mi volt mégis korlátlanul? Szív és akarat. A „sportszív” Gallowich Tibor megható, immár posztumusz üzenete magyarázza, milyen is volt az a szív, amely a magyar sportot minden gond és leküzdhetetlennek tűnő akadályon átsegítette: „A Ferencváros—Admira mérkőzésen meghalt egy ember az állóhelyen, amikor a Fradi gólt kapott. Nem tudta a szíve elviselni azt a gólt, amely pedig nem is volt sorsdöntő a mérkőzésen. Cinikusok, vagy bölcselők, orvosok valószínűleg azt mondják, bolond dolog ilyen csekélységért meghalni. Kérem szépen, én is így szeretnék meghalni, mert nekem „sportszívem” van. A „sportszívnek” pedig parancsolni nem lehet.” A „sportszív” csodákra képes. Nem a meghalni, az élni akarók szíve. S 1946-ban mindenki élni akart, mámorosan habzsolva a békét, amely még hordozta a háború gondjait és nélkülözéseit. Kinyílnak a szekrények Egy glossza hívja fel a figyelmet arra a tényre, hogy Bioba (Bácskai) Annának, az Előre versenyzőjének nincs futócipő- je! És mégis edzett! És mégis készült! Hogyan? Ki tudja ezt 1999 ben elképzelni? A felszerelés hiánya óriási gond. Nemcsak a cipő és a mez, néha az ötlet is aranyat ér. Elhangzik a felhívás: régi sportemberek nézzenek széjjel a szekrényükben, mert az ereklyeként őrzött sportcipő, vagy mezősportot jelenthet. És kinyílnak a szekrények. A bányászsportolóknak gyűjtenek. A szénmedencékben zajlik a széncsata. Az ország életét jelenti a szén. Világosságot, gyárak munkáját, kenyeret. Szökés? Hazaárulás! Bizony, a kenyérből még mindig kevés jut, s többen máris kalácsra vágynak. Csábítanak a nagy lehetőségek. Megjelennek a játékos-felvásárlók, egymásnak adják a kilincset, a játékosoknak pedig a csábítóbbnál csábítóbb ajánlatokat. A feketepiac új színnel gazdagodik. Az értéktőzsdére bevonul a foci is. A klubok tehetetlenek. Kétségbeesetten próbálják megvédeni a kufároktól az egyetemes magyar sport értékeit. Hiába. A nemzetközi sportszótár új fogalommal bővül: játékoscsempészés. A „felvásárlás” új, kisebb tőkebefektetéssel járó módja ez. A közhangulat forr. Igen, az újjáépítés drámai időszakában ez disszonáns jelenség. Az igazságügyminiszter erélyes nyilatkozatban ítéli el a játékosvándorlás, vásárlás ügyét: „Én igenis hazaárulásnak tartom__” A FIFA is kénytelen cselekedni. Ezer dolláros bírsággal sújtja azokat az egyesületeket, amelyek jogosulatlanul szerepeltetik a „keleti import-játékosokat”. A labda esőben is gömbölyű , az eltávozottak — elköszöntek, vagy szöktél — helyére új játékosok kerülnek. Az élet megy tovább. Sőt, felfelé ível. Július 31-én még 100 millió adópengő egy újság ára, augusztus elsején már 160 fillér! Új pénz. A gazdasági helyzet stabilizálódott. Kossa István, a Szakszervezeti Tanács főtitkára ezt mondja: „Sport nélkül hiányos lenne a szakszervezetek munkája.” Öszszeül a MADISZ kongresszusa és új jelszó születik: „Követeljük a falu sportjának támogatását!” Megtelnek a pályák. Munkások, falusi fiatalok kóstolnak bele a sportolás örömeibe. S közben élénk készülődés folyik, hogy hazánk rangos, nagy sporteseményeken is méltóan szerepeljen. Labdarúgó-csemege: Magyarország—Ausztria 2:0. Szakad az eső. És a lelátókon 35 000 néző. A zürichi Sport riportere elragadtatással írja: „Nagyszerű játék folyt... Bécs és Budapest még mindig kitűnő európai labdarúgást játszik!” Olimpia, olimpia! Célok — távol és közel. Következik az 1948-as olimpia. Megbolydul az egész sportaréna. Igen, London nincs is olyan messze! A magyar sportnak ott kell lennie Londonban! Hirdetni, hogy országunk él, erős, fiai a nagy békés vetélkedőn egyenrangú társak. Szép tervek kovácsolódnak. Az emberek pedig újra és újra megdörzsölik a szemüket. Ugye, nem álom? Ugy-e, valóság? Csörömpölnek a villamosok, az üzletek pultján forint koppan, s mi már olimpiai esélyeinket latolgatjuk. Hittük volna? Volt egyszer egy kis Bence Milyenek is a mi olimpiai esélyeink? Hol a helyünk a világban? Ivor Montagu, a nagy tekintélyű angol sportvezető, a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség elnöke ezt így fogalmazta: „Amit Magyarország a sport újjáépítésében produkált, az egyedülálló az egész világon! Az a hallatlan akarás, amellyel a múlt hibáitól igyekszik megszabadulni, érdemessé teszi arra, hogy elfoglalja a régi helyét a sportvilágban.” Nos, megindítottuk a rohamot, hogy régi helyünket új módon foglaljuk el a Világban. A felszabadult magyar sport első nagy sikere egy fiatal géplakatos nevéhez fűződik. Mint a mesében: Volt egyszer egy kis Bence ... Elindult fapados harmadosztályon és Stockholmból hazahozta az új korszak első magyar aranyérmét... I 2. Szív és akarat Tej és kenyér Bencze Lajos 1946-ban, a bírkózó Európa-bajnokságon Stockholmban, olyan helyen győzött, ahol a háborút, a félelmet, az éhséget csak könyvekből ismerték. Csodálkozhatunk-e azon, hogy senki sem gondolta: egy pihent, a legjobb körülmények között felkészült svéd birkózóval szemben nyerhet magyar sportoló? Ha valaha, akkor 1946-ban óriási szerepe volt a felkészülés közötti különbségnek! Nem volt titok, hogy Ma-