Népsport, 1970. május (26. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-01 / 101. szám

s Kard BEK, Hungária Kupa Három nap a kard jegyében Ötödik alkalom lesz a mostani, hogy Európa kard­bajnokcsapatai ösz­­szemérik tudásukat az Európa Kupa keretében, s az elő­zetes jelek azt mu­tatják, ez a ver­seny méltó lesz színvonalban eddig volt elődeihez. Szerdán még nagy izgalom tartotta lázban a Bp. Hon­véd vívós­zakos­ztá­­lyát: idejében ha­­zaérkezik-e New Yorkból a kardcsa­pat két erőssége, Pézsa Tibor és dr. Halmat János? Délután nem­­jöt­tek, este viszont megérkeztek, így egy nap jutott számukra a pihe­nésre, mégsem „egyenesen a re­pülőtérről” kell odaállniuk a ver­seny rajtjához. — És ez jó is, mert az előjelek szerint a két ver­seny így együtt, de különösen a Hungária Kupa az idei nem­zetközi kardidény eddigi legna­gyobb és legnehezebb versenyé­nek ígérkezik — mondja Pézsa Tibor. — Milyen reményekkel vág neki a kettős versenynek? — Leszámítva a fáradtságot, meg az időkülönbségből adódó némi rossz érzést, semmi bajom­­tehát optimista vagyok. "— Csapatban? !— Kalmár éppen olyan fáradt, mint én vagyok, Bakonyi is utazott, igaz, ő Münchenben volt... de azért, gondolom, nem lesz baj. Másik reménységünk, a Va­sas — s benne Kovács Tamás és Attila, Meszéna, Marót és Ham­­mang — „köszörüli” a kardokat, jól tudván, hogy a CSZKA, mint mindig, most is kemény dió lesz. A legtöbb esélyük valóban ne­kik van most is erre. Az Euró­pa Kupa eddigi győztesei ugyan­is: 1966-ban a Bp. Honvéd, 1967—68—69-ben viszont a CSZKA Moszkva. A Hungária Kupa egyéni ver­senyben egyébként ezzel a via­dallal új fejezet nyílik. Koráb­­(Folytatás a 6. oldalon.) Pézsa: ...legnagyobb és legnehezebb. MÁJUSI KÉPEK gm/M­elengető napsütés, kék ég, virágba borult, / B/M nyújtózkodó fák, friss zöld mezők, tarka ré­­m/ f­­ek, lila orgonák mámorító illata... élet­öröm, a tavasz fényes diadala a hosszú tél fölött — ez május elseje. Színes, fegyelmezett tömegfelvonulás, díszbe öltö­zött házak, munkásindulók szívet dobogtató, pattogó rit­musa, vörös, kék és nemzetiszínű zászlók lobogása. Itt vidám, derűs arcok, ott elszánt tekintetek. Itt kendőt lobogtató karok erdeje, amott magasba emelkedő öklök milliói. Harcos, politikai jelszavak a békéért, a proletár internacionalizmus diadaláért. Ott kemény harcosok, itt felszabadult, boldog emberek tüntető-ünneplő, höm­pölygő áradata, a népek összefogásának világméretű de­monstrációja a tőkés elnyomás ellen, immár nyolc évti­zede — ez is május elseje. Ez a nap a 25 éve szabad hazánkban egyben a szo­cialista munkasiker­ek fényes, örömteli ünnepe is. A fel­­szabadulás utáni első szabad május elsején, 1945-ben, hatalmas lelkesedéssel­ ünnepelt a fasiszta pusztítást, a háború borzalmait túlélt ország népe. Budapesten, a Hő­sök terén mintegy félmillió ember tüntetett a demokrá­cia és a munkásegység mellett. Az életerő, az építő munka felejthetetlen győzelme volt ez a háború, a letűnt rend szétvert erői felett. Mi, akik részesei lehettünk, új hitet, erőt merítettünk belőle. Negyedszázad telt el azóta. S ezalatt új, szocialista rend épült a romok helyén, amelyben a legfőbb cél: az­ ember anyagi és kulturális színvonalának szüntelen emelése. Az elmúlt 25 esztendő alatt e téren elért sike­reink tudatában, a jól végzett munka örömével ünnepel­hetünk, hogy azután újult erővel folytathassuk terveink valóra váltását. A felvonulók rendezett oszlopai között, mint min­den esztendőben, ezúttal is ott menetelnek majd a szí­nes melegítős sportolók. Azok is, akik a sport nemzet­közi küzdőterein - hazánk dicsőségére -a- világra szóló sikereket arattak a nemes vetélkedéseken, és azok is, akik nem érhettek el ilyen sikereket, de örömüket lelik a sportolásban, a rendszeres testedzésben. Vidámságuk, erőt, egészséget sugárzó csoportjuk nemcsak szép színfoltja az ünnepi felvonulásnak, de egyben hű kifejezője annak is, hogy a sport, a tudatos testi nevelés az emberi boldogság fontos alkotó eleme. ■B, «■ || ... ' ... Népsport A MAGYAR TESTNEVELÉSI ÉS SPORTSZÖVETSÉG LAPJA PÉNTEK, 1970. MÁJUS 1. ♦ Ára 1 forint ♦ xxvi. évfolyam, 101. szám­ o­l­­?Éljen május elseje! 99 Ü­nnepel az ország Zenére ébred május elsejéin az ország. Zene szól majd a fő­város és a vidéki városok ut­cáin, s ez szinte arra csábít mindnyájunkat­: menjünk a sza­badba, az utcára, ünnep van, tavasz van, örüljünk együtt! És mi boldogan teszünk eleget a hívásnak. Gyönyörű nap vár ránk Budapesten, a Dózsa György úton. Fanfárok jelzik majd a varázslat kezdetét, s be­vezetőként kétezer úttörő üd­vözli majd a díszemelvényen helyet foglaló hazai párt- és kormányférfiakat, s a külföldi vendégeket. Így kezdődik, s aztán­­ még ennél is szebben folytatódik. Elindul a menet, a munka ün­nepét ünneplő tömeg. S a me­netben nagyon sok melegítés és mezes fiatal is lépked, talán több mint máskor. A sport kü­lön színt ad a menetnek, sőt, az egész napnak. Mert a sportolók, a felvonuláson csak kezdenek, hogy azután a salakon, a gye­­­pen, a pályán, a teremben, az uszodában folytassák. Buda­­­pest ünnepel és­­ sportol. Ran­gosnál rangosabb események egész sora teszi teljessé az ün­nep hangulatát. Rangos versenyek Atlétikában az országos ügyes­ségi csapatbajnokság színhelye lesz a Népstadion. Birkózásban országos ifjúsági bajnokság, kézilabdában az FTC-Bakony Vegyész női rangadó az Üllői úton. Az Újpesti öböl­ben a kajak- és kenusport legjobbjai randevúznak, a Játék­csarnokban a kardvívó BEK, a Sportcsarnokban pedig a mű­­vészitorna-bajnokság kerül sor­ra. A rangos események a vidéki városokból, helységekből sem hiányoznak. Gödöllőn nemzet­közi lovasverseny, Debrecen­ben nemzetközi motorkerékpáros salakpályaverseny, Cegléden nemzetközi ökölvívómérkőzés, Győrött nemzetközi teniszviadal lesz, Ózdon pedig Magyaror­szág és Csehszlovákia váloga­tott férfi és női tekézői mér­kőznek. A gazdag ünnepi mű­sorból „a magyar tenger” sem maradhat ki: megkezdődik Ba­­la­tonföldvárott a felszabadulási nemzetközi vitorlásverseny.­­ A Horváth-kerttől a Kamaraerdőig Szinte Budapest egyetlen ke­rülete sem hagyta ki a nagysze­rű alkalmat, hogy ünnepi sport­­versenyekre hívja szeretett la­kóit. A Horváth-kertben, az I. kerületben például ünnepi sakk­­versenyt tartanak, labdarúgás­ban és asztaliteniszben pedig tornát rendeznek. A VI. kerület­ben kilenc sportágban állnak majd versenybe a kerület fiatal­jai. Még rollerversenyt is ren­deznek a Népköztársaság útja, Csengery utca, Hunyadi tér és Vörösmarty utca által határolt területein. A labdarúgás, az asz­talitenisz és a sakk események valamennyi kerületben szerepel­nek, a X. kerületben viszont még a Súlyemelést is műsorba iktatták. A XI. kerületben pél­dául a Feneketlen tónál tartan­dó könnyűbúvár és hajómodelle­­ző bemutató jelent külön érde­kességet. A XIV. kerületben nem is fért bele egy napba a gaz­dag műsor, a május 1-i sportver­senyek 2-án folytatódnak." A XVII. kerületben — a sok egyéb mellett — kispuskalövészetet is rendeznek. És így telik-múlik majd el a színes nap a többi kerületben is, miint például a XXII.-ben, ahol a Gyufagyárban asztalite­nisz, a BMTE-pályán labdarúgó­mérkőzésre, majd sakkversenyre kerül sor. A természetjárók, s velük együtt a szabadba vágyók a Kamaraerdőbe vonulnak, hogy ünnepelhessenek, ismét hango­san kiálthassák. Éljen május el­seje! Sz. A. Mai számunkban: Totótippek mindenün­nen . . (2. oldal) A labdarúgó-váloga­tott edzésén (3. oldal) Visszapillantás a KEK döntőjére (3. oldal) A Közép-Európa Kupa sorsolásáról (3. oldal) Ünnepi sportműsor (4. oldal) Svédországban jártak (6. oldal) Sikersport belülről (6. oldal) Riportereink a nagy­világban (7. oldal) Családváros (7. oldal) A külföld sportja (8. oldal) Olvasóink figyelmébe Felhívjuk kedves olva­sóink figyelmét, hogy az ünnepre való tekintettel május 2-án nem jelenik meg a Népsport. Követ­­kező, vasárnapi számunk v­izont Budapesten már szombaton az esti órák­ban árusításra kerül. Koncewicz tart a mérkőzéstől A „moszkvai" csapat kezd a Népstadionban Csütörtökön délután megérkez­tek a lengyel labdarúgók a Fe­rihegyi repülőtérre. A társaság autóbuszra szállt, s behajtatott a Feneketlen tó partjára, szállás­helyére, a Sport szállóba. A já­tékosok gyorsan megebédeltek, majd pihenni tértek. — Ma már nem tartunk ed­zést — mondta Koncewicz szö­­vetségi kapitány. — A fiúk pi­henéssel, sétával töltik a dél­utánt. Pénteken edzünk, szom­baton pedig jöhet a mérkőzés! S már ment volna tovább, mert mint mondta, rengeteg még az elintéznivalója, de nem en­gedtük. — Kialakult már a szombati csapat? — Igen. A „moszkvai” gárda kezd. Tartalékok: Wrazy, Gro­­­tynski, Z. Blaut és Domarszki. — A bécsi KEK-döntőben sze­repeltek közül senkire sem szá­mít? — A Górnák Zabrze labdarú­gói nagy igénybevételnek voltak kitéve. Nem lenne ésszerű bár­melyiküket ismét egy nehéz mérkőzésein szerepeltetni. — Úgy véli, nehéz erőpróba előtt áll a lengyel együttes? — Így igaz. Jómagam — ha­sonlóan a legtöbb lengyel szak­emberhez — nagy tisztelője va­gyok a magyar labdarúgásnak. Mondhatják nekem, hogy ilyen, meg olyan gyenge a magyar fut­ball, ez egyáltalán nem nyugtat meg. Sőt, a moszkvai győzelem­ből sem vonok le túlzott követ­keztetéseket.­ Mit vár? — Jó mérkőzést. — És?... — Jósolni nem szoktam. — Deyna máért nem tartott a csapattal? — Sajnos, néha előfordul, hogy egy-egy sportoló nem úgy készül, ahogyan kellene ... Szóval fegyelmez a kapi­tány ... Koncewicz mester elsietett, mi pedig a játékosok után ku­tattunk. Először . Kozerskit, a fürge jobbszélsőt sikerült „felde­ríteni”. — Moszkvában jól ment a csapatnak — mondta a csatár. — A nagyon sportszerű mérkőzésen a hazaiak inkább a későbbi tak­tikát próbálgatták, de ettől füg­getlenül megérdemelten nyer­tünk. Pesten nehezebb lesz. Hasonló véleményen volt szél­sőtársa is, a kitűnő Gadocha. Ő szintén óvatosan fogalmazott. — Nagy küzdelemre van kilá­­tás. Hogy mi lesz az eredmény?... Elhallgatott, majd mégis hoz­zátette: — Ebben a játékban minden előfordulhat... Reméljük, amire ő gondol, az nem fordul elő... V. I. Íme a két moszkvai gól szerzője: Kozerski (balról) és Gadocha, a sangyei válogatott két szélsője. Éppen üdvözlőlapokat dobnak a postaládába. (Geleta Pál felvétele.) Magyarország-Lengyeország Népstadion, 17. Játékvezetők: Riedel (Ménig, Schultz), mindhárom NDK-beli. Magyarország: Tamás Noskó Páncsics Konrád Fejes Dunai III Halmosi Fazekas Kocsis Bene Karsai • Gadocha Jarosik Kozerski Cmikiewicz B. Blaut Buta Anczok Winkler Strzalkowski Sztachurski Szygula Lengyelország

Next