Népsport, 1970. június (26. évfolyam, 127-152. szám)
1970-06-30 / 152. szám
I Mai számunkban .• .• zzssss | I HIÚI OtUlllUlinUail. Mexikói emlék: „Sir, itt meleg van” . (3. oldal) fi A n épiskolai kéxi- to-lebde. | ^ 1 bajnokság tapasztalatai ...(3. oldal) M Népsport A MAGYAR TESTNEVELÉSI ÉS SPORTSZÖVETSÉG LAPJA KEDD, 1970. JÚNIUS 30. ♦ Ára: 1 forint ♦ xxvi. évfolyam, 152. szám Készül az NB I, az NB I B és az NB II őszi sorsolása Idényzárás az MLSZ-ben Komló—Ferencváros az MNK-ért Elhalasztották a Kisterenye—Diósgyőr találkozót Befejezték vendégszereplésüket a burmai labdarúgók Kikapott Phenjanban az U-válogatott Hétfőn újabb távirat érkezett az MLSZ-be a Koreai NDK-ból. A magyar utánpótlás-válogatott befejezte portyáját. Utolsó mérkőzését a KNDK B csapatával vívta, s 3:0 (1:0) arányú vereséget szenvedett. A Marongbong stadionban 70 ezer néző volt kíváncsi az összecsapásra. Az együttes kedden kel útra, s előreláthatólag szerdán délben érkezik Ferihegyre. A csapat mérlege 3 mérkőzés , 3 vereség.• Újabb változás történt az MNK-ban. A Diósgyőr bejelentette, hogy játékosait szabadságra küldte, így nem tudja lejátszani a Kisterenye ellen szerdára kiírt MNK-találkozót. Hogy mikor lesz a mérkőzés, nem dőlt el véglegesen. Egy biztos, július 29. előtt le kell játszani, mert július végén és augusztus 5-én újabb fordulóra kerül sor a kupában. Mint már megírtuk, a SZEOL—Újpesti Dózsa találkozót július 25-én játszszák.• A burmai utánpótlás-válogatott befejezte magyarországi vendégszereplését. A csapat Rákoscsabán és Zalaegerszegen szép sikert aratott. Játéka nagy tetszést váltott ki. A csapat vezetői az elutazás előtt találkoztak az MLSZ vezetőivel is. A burmai küldöttség kedden 15:30-kor utazik el Magyarországról.• Mit tartalmaznak a Szakmai Szemle közeljövőben megjelenő számai? Az EB 15. számú közlönyében a kapusgyakorlatok kapnak helyet. A 16. számban Kovács Imre tanulmánya szerepel „A nyári felkészülés gyakorlati kérdései” címmel. Szűcs Gyula „A játékrendszer és a mérkőzéstaktika” címmel írt értekezést. A 17. szám teljes egészében közli a fiatalokkal foglalkozó edzők tanfolyamának anyagát.• Az EVK-bizottság értesítette az MLSZ-t arról, hogy megkapta a Ferencváros és a Pécsi Dózsa nevezését az EVK 1970— 71. évi küzdelmeire. Hogy a Pécsi Dózsa nevezését elfogadják-e, arról majd az a tanácskozás dönt, amely a sorsolást elkészíti.• A Komló és a Ferencváros szerdán a nyolc közé jutásért küzd az MNK-ban. Mi várható az összecsapáson? Véleményünk szerint a Ferencváros továbbjutása. A zöld-fehérek jól játszottak az Újpesti Dózsa ellen, és számukra a döntetlen is elég. A tavaszi idénynek ez a mérkőzés lesz a záróakkordja, éppen ezért jó játékot várunk. Gondoljuk, mindkét együttes tagjai kellemes emlékekkel szeretnék elkezdeni nyaralásukat. Többek között ezért hozhat érdekes öszszecsapást ez a 90 perc. Hétfőn nagy volt a forgalom az MLSZ-ben. Délután került sor az idényzáró ligaülésre. Először az NB I esek tanácskoztak. Börzsei János, az MLSZ főtitkára köszöntötte a résztvevőket, s az első három helyen végzett csapatokat. Szó esett a jövőről is. A főtitkár elmondta, hogy a közeljövőben, esetleg már a hét végén, elkészül az NB I őszi idényének sorsolása. Amint nyilvánosságra kerül a párosítás, összehívják a fővárosi csapatok képviselőit, s megállapodnak abban, hogy Budapesten mikor és hol lesznek a mérkőzések. Rövidesen sor kerül az őszi tévéprogram egyeztetésére is. A bajnokság az NB I-ben augusztus 9-én kezdődik és november 29-én ér véget. Ezután az NB I B-s értekezlet következett. Sor került a bajnoki érmek kiosztására. Az őszi sorsolás az NB I-es menetrend után kerül nyilvánosságra. Az idény itt is augusztus 9-én kezdődik és november 29- én ér véget. Az NB II-es ligaülésen köszöntötték a bajnokokat, helyezetteket, s kiosztották a bajnoki érmeket, majd szó esett az őszi programról. Az NB II-ben augusztus 16-án lesz a nyitány és november 22-én ér véget a küzdelem.• Szerdán kezdődnek a Volán Kupa küzdelmei. Tizenkét együttes, többek között a FÖSPED, a BKV Előre, a Volán SC vesz részt a kupáért folyó harcban. A találkozókat szerdánként vívják. A döntőre augusztus 20-án kerül sor. Az első fordulóban a FÖSPED Pécsett, a BKV Előre Sárbogárdon lép pályára. A Zalaegerszegen szerepelt utánpótlás-válogatott vegyes benyomást keltett. Egyszer győzött, aztán 3:1-re kikapott a ZTE-től. Nagyon meglátszott, hogy a csapat tagjai nem ismerték egymást. A két mérkőzésen csupán a békéscsabai Kvasz és Imri, a szolnoki Papp és a győri Mészáros játszott elfogadhatóan. Az utánpótlás igazi erőpróbája a váci torna lesz, ahol az NB I-es, az NB I B-s, az NB II-es és az NB III-as válogatottak találkoznak egymással. A küzdelemsorozat július 20-án indul. Szőke nyerte a Meteor Kupát Hétfőn a döntőkhöz érkezett a Bp. Vörös Meteor országos teniszversenye. Az érdeklődés középpontjában a férfi egyes döntője állt, amelyet Szőke Péter (Bp. V. M.) és Varga Géza (V. Dózsa) vívott. A találkozó a kitűnő formában lévő Szőke fölényes győzelmét hozta. A meglehetősen bágyadtan mozgó Varga egy pillanatra sem tudta kétessé tenni balkezes ellenfelének sikerét. Szőke magabiztosan, keményen és határozottan játszott, jól adogatott, hibát alig csinált. Győzelmével újabb egy évre védője lett a Meteor Kupának. A férfi egyes döntőjének két részvevője játszotta a Szikszay, Balázs (Bp. Spartacus) kettős ellen a férfi páros döntőjét. Szőke és Varga végig fölényben volt, határozottabb támadó játékuk, keményebb röptéik jól érvényesültek. Véget ért az ifjúsági fiú egyes küzdelme is, amelyet Molnár (Bp. VM) kemény küzdelemben nyert meg a tehetséges Sziráki (Bp. Honvéd) ellen. Eredmények. Férfi egyes döntő: Szőke—Varga 6:0, 6:1. Férfi páros döntő: Szőke, Varga—Szikszay, Balázs 6:4, 6:1. Ifjúsági fiú egyes döntő: Molnár—Sziráki 4:6, 6:3, 6:2. Serdülő leány egyes döntő: Baliga—Ardai 6:0, 6:4. II. osztályú férfi egyes elődöntők: Gurmai (Vasas)—Borsai (Vasas) 6:3, 3:6, 6:3, Mészáros (Bp. Honvéd)—Lukács (BpVM) 8:6, 4:6, 7:5. II. osztályú női egyesben Vargáné (Bp. Spartacus) és Fuchs (BSE) került a döntőbe. A Bp. Vörös Meteor versenye kedden délután a két n. osztályú döntővel fejeződik be. A XXIX. súlyemelő EB — Szombathely Z. Vincze György jelenti: Savariában már minden csendes Viszontlátásra Columbusban Kihunytak a fények a szombathelyi Művelődési- és Sportház színpadán. Véget ért a szenzációkban bővelkedő súlyemelő parádé. Az elkalandozó gondolatok azonban még mindig egy-egy kiemelkedő mozzanathoz térnek vissza. A kőszegi várban tartott záróbanketten, egyébről sem esett szó, mint a teljesítmények méltatásáról. A legszellemesebben Oscar State úr, a nemzetközi szövetség főtitkára nyilatkozott: A hódítók — Olvastam, hogy a kőszegi várat a legádázabb csatában sem tudták bevenni a hódító török hadak, s lám, a súlyemelő EB részvevőinek ez is sikerült. Aztán — komolyra fordítva a szót — így folytatta: — Amit Szombathelyen láttam, átéltem, példátlan a súlyemelő EB-k történetében. Három évtizede minden rangos súlyemelő-versenyen ott voltam, de ilyen kitűnő rendezéshez, ennyire felkészült versenyzőkhöz és ilyen izgalmakban bővelkedő, magas színvonalú csatához még nem volt szerencsém. Ha valaha, bárki is vitatná, hogy nem érdemes kontinensbajnokságot rendezni, a szombathelyi verseny lenne a csattanós cáfolat. Nagy János, a megyei TS elnöke, a szervező bizottság alelnöke szerénykedett: — Mindent megtettünk, amit tehettünk. Ennyire tellett. A versenyzők magasan túlszárnyaltak bennünket. A főszerepet ők játszották. — De még mennyire! A nemzetközi szövetség alelnöke, Alekszander Medvegyev a legmagasabb elismerés hangján mondta: — Parádés küzdelmekben, örömök és tragédiák váltakoztak, világcsúcsok dőltek meg, s olyan meglepetések követték egymást, hogy alig tudtunk magunkhoz térni. Ehhez azonban megfelelő légkör is szükséges, s a rendezőknek, a tárgyilagos közönségnek, egész Szombathelynek csak köszönetet mondhatok ezért valamennyi külföldi nevében! „Fenyegetés" A piros boltozatos, hangulatteremtő, de iszonyú hőségtől izzó kőszegi lovagteremben, csak úgy sziporkáztak a nyilatkozók. — Kaarlo jött, látott és győzött. S Kaukót is újból legyőzte a családi csatában — szellemeskedett a szovjet félnehézsúlyú, V. Kolotov, aki finn vetélytársa V. Kolotov mögé szorult. — De ha Kauko nem is, én egyszer úgy megverem az idősebb Kangasniemit, de úgy, hogy arról koldul. Sokaknak tetszett a frappáns vélemény, s akik tudták, hogy a lökésben világcsúcsot elért szovjet fiú milyen rohamosan fejlődik, azok pillanatig sem kételkedtek abban, hogy előbb vagy utóbb, de Kaarlo Kangasnieminek még lesz ne mulass. — Sokszor halljuk, hogy a teljesítményeket már nem lehet fokozni, pedig csalóka minden ilyen jövendölés. Lehet! — mondta az olimpiai, világ- és Európa-bajnok szovjet váltósúlyú. — Nem is sokára, Columbusban már kiderül. A téma sokszor kanyarodott a világbajnokság felé, a búcsúzkodók is mindig azzal ráztak kezet: — Viszontlátásra, Columbusban. A legkedvesebb epizódot azonban az jelentette, hogy amikor a lobogó hajú svéd középsúlyú, A. Bettembourg eltévedt a kacskaringós várfolyosókon, a szembejövő tolmácstól azt kérdezte: — Merre kell menni Columbusba?... A kérdés azonban találóbb lett volna úgy: Hogyan kell menni Columbusba, bár erre alighanem választ adott — no, nem a lovagteremben, hanem a versenydobogón — V. Alekszejev. Hatszázharminc felett?... A 28 éves főiskolás ugyan nemcsak rajong a súlyemelésért, hanem eredményesen is űzi. Az ólomsúlyban már eddig tizenkét világcsúcsot állított fel, ebből négyet éppen Szombathelyen, s ő is azt mondta: a Legfontosabbnak a szeptemberi világbajnokságot tartom. Ebben az évben szeretném elérni a 620 kilogrammot a müncheni olimpián pedig már 630 feletti eredménnyel szeretnék kirukkolni. Egyre több a nagy ellenfél, csak új csúcsokkal lehet sokáig az élen maradni. Ebben mindenki egyetértett!! Orvos András, a magyar vezetőedző is arról beszélgetett a fiúkkal, hogy ilyen kiugró sikert még sohasem értek el magyar súlyemelők, de a világbajnokságon még több kell. — Persze, Szombathelyen sem volt könnyebb a súlyzó, mint a világbajnokságon — mondta —, de néhány kilót még minden versenyzőnk tud javulni. Kell is, mert újból szeretnénk megelőzni a lengyeleket. Aztán megkezdődött a gyori szakmai vita, hogyan is, mint is lehet majd ezt elérni. A fő az, hogy el lehet érni! A lengyelek azonban aligha fognak ebbe belenyugodni, mint ahogy Baszanowski vereségébe sem tudtak. — Úgy érezzük, jogos volt az óvás — mondta Janusz Przedpelski, az európai szakszövetség elnöke, a lengyel csapat vezetője. — Bagócs ugyan szabályosan hajtotta végre a döntő gyakorlatot, de a fogás megítélése már szabálytalan volt. Roppant kíváncsian várom a kongresszus döntését. Mi is. És Bagócs bízik: — Nem vehetik el tőlem az aranyérmet. Érvényesen hajtottam végre a lökést, a bírák újrajelzése után elfogadták, az eredményemet hivatalosan kihirdették, hogy is lehetne más a végeredmény? Kono Bagocsról Ugyanezen a véleményen volt Tommy Kono, az egykor világhírű súlyemelő is, aki edzőként vett részt Szombathelyen. " A magyar versenyző azon a napon jobb volt lengyel ellenfelénél, szabályosan emelt, s nem tartom helyesnek, ha a porondon küzdők párharcát olyanok akarják eldönteni, akik páholyból nézték a viadalt. Most már azonban túl vagyunk a harcon. Legalábbis a dobogón. Hétfőn elcsendesedett a város, az Isis-szállóból, s a tanítóképző kollégiumaiból szinte óránként kél útra egy-egy vezető, egy-egy csapat. Az edzőterem már üres. A folytatás otthon következik — és a világbajnokságon. — Viszontlátásra Columbusban.! ) Kaarlo Kangasniemi, a félnehézsúlyú finn Európa-bajnok búcsúzik Szombathely lakóitól, s egyik kis szurkolójától. Orvos András VI. nyári úttörő-olimpia•Szeged Ünnepélyes megnyitó - bajnokavatás A nehéz napokat átélt Szeged, fiatal sportolók zsivajától hangos. Itt adtak találkozót egymásnak azok az úttörősportolók, akik előzőleg a megyei bajnokságokon kitűntek, s megszerezték a jogot a VI. úttörő-olimpia döntőjében való részvételre. Hétfőn délelőtt, az újjáépített Vasutas Stadionban, ünnepélyes keretek között megnyitották a VI. úttörő-olimpiát. A pályán felsorakozott fiatalok előtt Hantos Mihály, a Csongrád megyei Tanács VB elnökhelyettese mondott beszédet, majd meggyújtották az olimpiai lángot, felengedtek több száz színes léggömböt. Vass Ildikó, szegedi versenyző mondta el az olimpiai esküt. Megkezdődtek a versenyek. Az első napon atlétikai viadalon, valamint labdarúgó, röplabda, kosárlabda és kézilabda mérkőzéseken vívtak nagy csatát az úttörősportolók. Az első napon az úttörő négytusa bajnokság atlétikai versenyének első két számát is lebonyolították. Folyik a pályákon a küzdelem, a versengés. Ki a jobb, ki az ügyesebb. Minden ilyen vetélkedőnek egyik legjellemzőbb aktusa a bajnokavatás. Nos, ez sem maradt el az első napon. A 4x100 m-es váltófutásban a Baranya megyei lányok bizonyultak a legjobbnak, 53.4 mp-es eredményükkel vívták ki a bajnoki címet Budapest és Szabolcs megyei csapata előtt. A fiúk vetélkedőjén viszszavágtak a fővárosiak. Budapest csapata 48.9-cel szakította át elsőnek a célszalagot, 2. Somogy 49:2, 3. Szolnok megye 49:4. A labdajátékok eredményei a következők. Kézilabda. Fiúk: Győr—Csongrád 17:15 (9:9), Heves—Baranya 16:12 (8:4), Bács— Budapest 20:19 (11:10). Röplabda. Lányok: Budapest—Békés 2:0, Somogy—Hajdú-Bihar 2:0, Veszprém—Csongrád 2:1. Kosárlabda. Lányok: Csongrád —Veszprém 33:28 (26:27), Zala— Borsod 59:43 (39:20), Budapest— Bács 40:23 (19:11). Kedden már a délelőtti órákban megtelnek a versenyhelyek és tovább folyik a küzdelem az úttörők VI. nyári olimpiai bajnoki címéért.