Népsport, 1971. április (27. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-08 / 83. szám

A KÜLFÖLD SPORTJA ♦ A KÜLFÖLD SPORTJA ♦ A KÜLFÖLD SPORTJA ♦ A KÜLFÖLD lii utakon a szovjet férfi röplabdázók 1970-ben nagy csalódást oko­­zott szurkolótáborának a szov­jet férfi röplabda-válogatott. Mindenki számára meglepetés volt, hogy a szovjet együttes még a dobogóra sem jutott be. A csapat kudarcát ■­­ bár a világbajnokság ötödik helyezettjének lenni nem szé­gyen — élénk vita követte a hazai szaksajtóban és sportber­kekben. A vélemények nem mindig és nem mindenben egyeztek meg, abban azonban mind aki — játékosok, szakem­berei­ és újságírók egyaránt — egyetértett, hogy a szovjet együttesnek technikailag és tak­tikailag is előbbre kell lépnie, ha a közelgő müncheni olim­pián meg akarja védeni mexi­kói első helyezését. Mindenesetre nem lesz köny­­nyű dolga az új szakvezetőnek, a fiatal Jurij Csesznokovnak, aki egyben a CSZKA csapatá­nak is edzője, s aki nemrégen még maga is játékos volt. Szó­fiára azonban már ő készítette fel a szovjet csapatot. A me­­xicói győztes gárdából Bulgáriá­ban már csak öten szerepeltek. Sokan még ma is vitatják, hogy szükség volt-e ilyen nagymér­tékű fiatalításra. Nem minden alap nélkül mondják, hiszen a fiatal játékosok még kevés nem­zetközi tapasztalattal rendelkez­nek. A két edző, Csesznokov és Szafin, most már az idei Euró­­pa-bajnokságra, de méginkább az 1972. évi olimpiára készíti fel a válogatott csapatot. Lehetősé­geik adva vannak. A Szovjet­unióban hétmillió igazolt röp­­labdás játszik! Nyerni ma már csak korsze­rű stílusban játszó csapat ké­pes. Ezt a szovjet szakemberek is tudják. A válogatottságot csak olyan játékos érheti el, aki — ez alapfeltétel! — tökéletes erőnléttel, technikai és taktikai felkészültséggel rendelkezik. És ami a legfontosabb: ugyanolyan magas színvonalon játsszék mind támadó, mind védekező szerep­körben. A modern röplabdában, akárcsak a korszerű labdarúgás­ban, elmosódnak a szerepkörök, s ma már nemcsak a hálótól, hanem a hátsó sorból is ütnek, méghozzá ponterősen. Ez a stí­lus nagyszerű erőnlétet, töké­letes fizikai felkészültséget kö­vetel. Ilyen iramban, ilyen szín­vonalon egy játékos a teljes mérkőzést már nem képes egyenletesen magas szinten vé­gigjátszani. A csere, az eredmé­nyes csere feltétele azonban az, hogy egy csapat ne 6, hanem 12 közel azonos képességű játékos­ból álljon. Mexicóban a szovjet csapatban 9—10 játékos is szó­hoz jutott egy-egy mérkőzésen. Egyre nagyobb a szerepe a biztos nyitásfogadásnak és az abból indított kétérintéses tá­madásnak. A korszerű támadó stílusú röplabdában kulcsszere­pük van a feladóknak. A napokban ért véget a szovjet röpla­bdabajnokság. A CSZKA csapata már az utolsó forduló előtt bebiztosította győ­zelmét. Több új, fiatal tehetség is feltűnt a bajnokság folyamán. Könnyen elképzelhető, hogy Rebekov, Titi, Turpak, vagy Gumenyuk nevét már a váloga­tott összeállításánál is figye­lembe veszik. Úgy hírlik azon­ban, hogy Csesznokov néhány régi válogatott játékost — Mi­­halcsuk, Pojarkov, Beljajev, Mattusevas és Bugajenkov — ismét meghív a válogatott ke­retbe. A szovjet csapat az Európa­­bajnokság előtt még számos nemzetközi és hazai találkozón vesz részt. Áprilisban több mér­kőzést is játszanak Japán csa­patával, júniusban a spartakiád következik, majd a müncheni előolimpiai torna. Azután a ja­pánokkal való visszavágóra ke­rül sor, végül szeptemberben jön az olaszországi Európa-baj­­nokság. A sorozatmérkőzések kiváló alkalmat nyújtanak a fia­tal edző és a csapat „bejáratá­sára”. Kaminski György Valerij Kravcsenko, a közel két méter magas (196 cm) játékos , nagyszerűen érvényesíti adottságait csapatában és a válogatott­ban is. Leütései rendkívül erősek SZOVJET VÍVÓK CHICAGO ELŐTT '' A Chicagóban rendezendő ifjú­sági vívó VB-n a szovjet csapat igen erős összeállításban szerepel. Ott találjuk a tavalyi győztesek közül Nyikonovát a női tőrben és Lukomszkijt a párbajtőrben, to­vábbá az ezüstérmes Burocskinát, aki tavaly már Ankarát is meg­járta, a harmadik helyezett kardo­­zót Komart, párbajtőrözőt Karag­­jant és Jurij Trosint, aki a férfi tőrben negyedik lett. A legerősebbnek a női tőrcsa­pat látszik, mert a már említett Nyikonova és Burocskina mellett harmadiknak Kosztyakova indul. A szovjet szakemberek sokat vár­nak tőlük. Ugyancsak bizakodás­sal tekintenek párbajtőrözőik sze­replése elé. Még nem döntötték el, ki legyen a harmadik induló, Asot, vagy Abusahniedov. A tőrö­­zők közül Trosin mellett Roma­nyuk ugyancsak kipróbált ver­senyző. Orlanov ebben a fegyver­nemben újonc. A kardozók közül Alekszandr Trosin nyerte az idei Barátság Kupát. 8 Csütörtök, 1971. április 8. Egy király Párizsban Párizsban az elmúlt hét leg­nagyobb sporteseménye Pelé és a Santos látogatása volt. A Champs-Elysées-n öles plaká­tokról mosolygott le a járó­kelőkre a „labdarúgókirály”. A város Pelé-lázban égett. Március utolsó napjának es­téjén futballparádét láthattak a nézők a colombers-i stadionban. A brazilok ellenfele az Olym­­pique Marseille-ből és az St. Étienne-ből összeállított vegyes­csapat volt. Szólni kell néhány szót ma­gáról a mérkőzésről is. Óriási csinnadrattával indult. A kezdő rúgást a fotó­­riporterek hadától kísért, leg­újabb divat (estélyi shortnad­­rág, térden felüli csizma) sze­rint öltözött Brigitte Bardot vé­gezte. Az egyik rádióriporter megkérdezte a filmsztárt: — B. B., szereti ön Pelét? — Imádom. — Miért? — Mert minden nagy mű­vészt és rendkívüli embert imá­dok. Márpedig ő az. A brazil játékosok sorra já­rultak a még mindig kápráza­tos színésznőhöz. Clodoaldo még egy csókot is kiügyes­kedett ma­gának. Aztán kattantak a ma­sinák, a két sztár­ — B. B. és Pelé — egymás mellett állva mosolygott a lencsébe. A találkozó lélegzetelállító dolgokkal indult. A brazilok fantasztikus mutatványokat pro­dukáltak. Pelé, Edu, Lima és Clodoaldo a látványos cselek egész sorozatát mutatta be. Ami viszont a második fél­időben történt, arról a legvér­­mesebb francia szurkoló sem álmodott. A vegyes csapat Keitá­val az élen lefutballozta a pá­lyáról világhírű ellenfelét Keita, a hazaiak „fekete gyöngy­szeme” játszotta azt, amit Fe­létől várt volna a közönség, összekuszálta a Santos védel­mét, elgurította néhányszor a labdát Clodoaldo lábai között, elképesztő cseleket csinált! De maradjunk most Pelénél. A hírek szerint egy japán új­ságíró kiszámította, hogy 1970- ben 1 480 000 000-szor írták le világszerte a nevét. (Ezért nem vállalok felelősséget, de ha csak­ a fele igaz, akkor is félelmetes szám). A mérkőzés másnapján este Pelé válaszolt a kérdésekre a francia televízióban. — Hogyan érezte magát a mérkőzésen? — Kellemes volt. A francia csapat nagyszerűen játszott és gólokkal kellett volna nyernie. Keita nagy meglepetés szá­momra. — Fáradt volt a Santos? — A Santos játssza a leg­több nemzetközi mérkőzést a világon. Egy évben legalább öt­vennet. Talán kicsit fáradtak voltunk. — Részt vesz az 1974-es világ­bajnokságon? — Miért ne vennék részt az 1978-as és az 1982-es világbaj­nokságon is? (Meglepő: nemrég azt mond­ta, hogy nyáron búcsúzik ...) — Mikor játszott jobban, ez­előtt tíz évvel, vagy most? — Lehet, hogy azelőtt jobban játszottam, most viszont hasznosabb vagyok. Azelőtt gólt akartam rúgni, most gólt lövetek. — Mi a véleménye a tehet­ségről? — Az eredmény nemcsak te­hetség, hanem munka, nagyon sok munka kérdése is. — Van már utóda? — Sokan. Igyekszem olyan példát mutatni, hogy a jó tech­nika mellett sokat kell edzeni, nem szabad megmámorosodni a sikertől, mert a nagy győzel­mek után még többet kell dol­gozni. Pelé, annak ellenére, ho­gy a pályán kissé csalódást okozott, meghódította Párizst. Meghódí­totta, mert nyilatkozatai, em­beri magatartása sportemberhez méltó volt. Boross Dezső A Párizzsal való nagy találkozás egyik pillanata. Talán csak a háttérben ágaskodó Eiffel-torony maradt közömbös ... (MTI Külföldi Képszolgálat) Népsport A Magyar Testnevelési és Sportszövetség lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. FŐSZERKESZTŐ: Szabó Béla. FŐSZERKESZTŐKÉS­TETTES: Dr. Ardai Aladár. SZERKESZTŐ: Bécs István és Péter Róbert. OLVASÓ SZERKESZTŐ: Kővári József. TÖRDELŐ SZERKESZTŐ: Tenkely Miklós. ROVATVEZETŐK: Borbély Pál (labda­rúgás). Dávid Sándor (technikai és vízisportok). Subert Zoltán (atlétika és nemzetközi sportélet). Szántó György (labdajátékok). Z. Vincze György (sportmozgalom és nehézatlétika). Szerkesztőség: Budapest, Vm­.­ Somogyi Béla utca 6. Telefon: 130—460 — este 9 óra után 338 — 566. Kiadja az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Tóth László igazgató. Kiadóhivatal: Budapest, VI., Révay u. 16. Telefon: 116 — 660. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra . .. ... 24 Ft, negyedévre 72 Ft. Megjelenik naponta, szerda kivételével. Szikra Lapnyomda, Budapest. muez. zo uus Alekszejev újabb világcsúcsa Vaszilij Alekszejev, ólomsúlyú szovjet súlyemelő újabb világcsú­csot állított fel, az idén már az ötödiket. Nyomásban 223,5 kg-ra javította saját, 12 nappal ezelőtt felállított 228 kg-os rekordját. HÍREK, EREDMÉNYEK LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁGOK Anglia. Kedden három mérkő­zés került sorra. Az Arsenal nyert, s most már csak négy pont a kü­lönbség közte és a Leeds között, s az Arsenal két mérkőzéssel ke­vesebbet játszott. Arsenal—Co­ventry City 1:0, Ipswich Town — Everton 0:0, Liverpool—Newcastle 1:1. 1. Leeds 56 (36 mérk.), 2. Arsenal 52 (34 m.), 3. Wolver­hampton 45 (35). A Leeds csapa­tának pénteken és szombaton is kell játszania a Stoke, ill. a New­castle ellen. Szovjetunió. Csütörtökön nyolc mérkőzéssel folytatódik a szovjet bajnokság, Skócia. A kupáért: Rangers— Hibernian 2:1. Május 8-án rende­zik a döntőt, a Rangers ellenfele a Celtic—Ai­drieonians párharc győztese lesz. NEMZETKÖZI LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉSEK Svédország ifj. vál.—Norvégia ifj. vál. 3:0. Stockholm, UEFA- selejtező. Győzelmével a svéd vá­logatott bekerült az UEFA-torna döntőjébe, amely május 20. és 31. között Csehszlovákiában lesz. ) Volga Kalinyin — Kaposvári Va­sas 2:1 (0:0). Kaposvár, 400 néző. V: Modig. G: Verhoslov, Druszov, ill. Molnár. A hazánkban tartóz­kodó szovjet együttes kedden az NB III-as K. Vasassal mérkőzött, s 0:1-ről nyert. Bulgária — Görögország 1:0 (0:0). Athén, 17 000 néző. A gólt Vaszilev lőtte.­­ Prágában, a kecskeméti nem­­­zetközi úszóversenyre készülő svéd úszóválogatott a csehszlová­kokkal mérte össze erejét. A nem­zetek közötti találkozó első ered­ményei. Férfiak, 200 m gyors: Ljungberg (s) 2:02,4, 200 m pil­langó­: Petterson (s) 2:15,1. 200 m mell: Pejsa (cs) 2:35,1, 200 m hát: Fischer (cs) 2:16,6, 1500 m gyors: Bellbring (s) 17:32,7, 4x100 m gyorsváltó: Svédország 3:46,2 p., svéd csúcs. Nők: 100 m gyors: Odgaard (s) 1:03,0 p. 100 m pillangó Anersson (s) 1:03,2 p. 100 m mell: Markova (cs) 1:17,9, 400­ m gyors: Bradikova (cs) 4:49,4 p. 4x100 m vegyesváltó: Csehszlovákia 4:41,6 p., cseh­szlovák csúcs. (MTI) A csehszlovák tájékozódási fu­tók szövetsége nyolc olyan ver­senyközpontot jelölt ki az ország területén, ahol a jövő évi VB-re készülő külföldi versenyzők meg­ismerkedhetnek a várható terep­típusokkal. A versenyközpontok egyike Gottwaldov, amely már számos kiváló versenyzőt adott a sportágnak. A csehszlovákok ez évben is rendeznek nemzetközi versenyt, amelyre október 2­­­3-án kerül majd sor. Népsport Elfogadták az új amatőrszabályt Milyen legyen az olimpiai versenyző? Három héttel ezelőtt­­lé­tezett Lausanne-ban a NOB végrehajtó bizottsága, s a Liperco-bizottság által kidol­gozott tervezet főbb vonásai­nak figyelembevételével mó­dosította az amatőrszabályt, az úgynevezett 26. paragra­fust. A NOB 74 tagja levél­ben szavazott a tervezetről és ellenszavazat nélkül elfo­gadta. Az új szabály legfontosabb mondanivalói: " Ahhoz, hogy a versenyző részt vehessen az olim­piai játékokon, tisztelnie kell szellemében és erkölcsében az olimpiai hagyományt, másod­lagos tevékenységként kell fel­fognia a sportot, amelyet egyé­ni kedvtelésből űz anélkül, hogy bármilyen ellenszolgálta­tást elfogadna a sportban való részvételéért. Létfenntartási esz­közei nem származhatnak, még csak összefüggésben sem lehet­nek a sportból esetlegesen fa­kadó jövedelemmel. Olyan egzisztenciát kell kialakítania, amely biztosítja jelenét és jö­vőjét. Az olimpiai versenyző nem lehet profi, sem visszaama­­tőrösített hivatásos versenyző, sem félprofi, sem „nem ama­­tőr”-ként nyilvántartott sportoló egyetlen sportágiban sem. Nem edzhet, oktathat, képezhet, ver­senyzőket — s ez múltjára is vonatkozik — anyagi haszonszer­zés céljával. A kezdőket nevelő sportoktatók részt vehetnek az olimpiáin.­­ A versenyzőnek tisztelet­ben kell tartania nemzet­közi szövetségének szabályait, még ha azok szigorúbbak is a NOB előírásainál. A NOB szempontjai a követ­kezők: a) Elfogadhatatlan, hogy a ver­senyző nevét, fényképét vagy sportsikereit közvetlenül, vagy közvetett módon reklámcélokra használják fel. b) A versenyző nem írhat cik­ket, nevét sem adhatja oda ha­sonló célra. Saját elhatározá­sából, az illetékes szervek enge­délye nélkül nem szerepelhet rá­dióban, televízióban, vagy fil­men abban az időszakban, ami­kor mint olimpiai sportolót tart­ják nyilván. c) A nemzetközi szövetségek szigorú ellenőrzést kell hogy gyakoroljanak a nemzeti szövet­ségeknek a sportszerek reklámo­zásával kapcsolatos szerződése fölött, s a szerződés másolatát meg kell küldeniük a NOB-nak jóváhagyás végett. ( A versenyző elfogad­hat: a) Támogatást hazája olimpiai bizottsága, vagy sportszövetsége részéről sportversenyekre — az olimpiát is beleértve — való fel­készülés és azokon való rész­vétel idejére. Ez a támogatás ki­zárólag az elszállásolásban, az élelmezésben, az utazási költsé­gek, a sportfelszerelés, sportlé­tesítmények, edzések biztosítá­sában, orvosi ellátás­ban, vala­mint a napi élelmiszerszükség­let céljaira adott zsebpénzben juthat kifejezésre, de csakis az illető sportág nemzetközi szö­vetsége, vagy a nemzeti olim­piai bizottság előírásai alapján. Az edzőtáborozás, amelyet a nemzetközi sportszövetség, vagy a nemzeti olimpiai bizottság jó­váhagy, általában véve har­minc nap, de egy évben semmi­képpen nem haladhatja meg a hatvan napot; b) az edzések és versenyek közben előforduló sérülések el­leni biztosítás ellenértékét; c) tanulmányi ösztöndíjat, amely tudása továbbfejlesztésé­nek és nem sportsikereinek szól; d) díjakat a versenyek végén az illetékes nemzetközi szövet­ségek által megszabott és a NOB által jóváhagyott hatá­rokon belül. e) A NOB ellenzi a kereset­­kiesés miatt történő anyagi kár­talanítást, s csak rendkívüli ese­tekben ért vele egyet. Ezen egyedi esetekben a nemzeti olimpiai bizottságok, vagy a nemzetközi szövetségek enge­délyezhetik a kártalanítást, de csak olyan mértékben, hogy az olimpiai részvétel, vagy a nemzetközi szövetségek által jóváhagyott nagy nemzetközi események idején fedezze a sportoló fizetési kiesését. Az új szabály lényegét te­kintve így hangzik. Első visszhangként Marc Hodler, a Nemzetközi Sí Szövetség (FIS) elnöke a következőt je­lentette ki: „Jobb, mint a régi volt, de szerintem még mindig nem elég jó.” A ne­ves sportvezető mindeneset­re reménykedik abban, hogy az új szabályok alapján in­dulhat a szapporói olimpián az eddig tilalommal sújtott tíz alpesi síelő is, miután ők kezdőket oktattak az Egye­sült Államokban. • Döntött az AS Roma elnök­sége : az idény végén nem hosz­­szabbítják meg Helenio Herrera, a labdarúgócsapat argentin edzőjé­nek szerződését. • A svéd jégkorong-válogatott vezetői lemondtak. A svájci VB után svéd berkekben annyira fe­szült volt a hangulat a vártnál gyengébb szereplés miatt, hogy a vezetőség visszaadta megbízatá­sát. Már a VB alatt is akadtak nézeteltérések a játékosok, az ed­ző és a szövetség funkcionáriusai között, s a szovjet—svéd mérkő­zés után Arne Strömberg vezető­edző lemondott, s példáját még hatan követték. Pénteki számunkban A Vasas-Rába és az FTC—Csepel NB I es labdarúgó-mérkőzés esélyeiről♦ A kecskeméti hármas úszóviadalról ♦ A tengerentúli atléti­kai pályákról + A Celik-DVTK labda­rúgó KK-mérkőzés tanulságai ♦ Hét végi sportműsor + Totótippek mindenünnen

Next