Népsport, 1971. július (27. évfolyam, 154-180. szám)

1971-07-01 / 154. szám

A MAGYAR TESTNEVELÉSI ÉS SPORTSZÖVETSÉG LAPJA csütörtök, 1971. július 1. ♦ Ára: 1 forint XXVII. ÉVFOLYAM, 154. SZÁM A labdarúgás hátországából (3. oldal) Feszül a gumikötél Szalai, a Salgótarján labdarúgójának kezében. A háttérben Dunai Antal és Fa­zekas. Képünk a válogatott keret első edzésén készült szerda délelőtt a Népstadionban (Geleta Pál felvétele) Munkatársunk jelenti a VII. nyári úttörő-olimpiáról C­sú­csjavulások és budapesti sikerek Félidejéhez érkezett a VII. nyári úttörő-olimpia Miskolcon. Túljutottunk az egyéni ver­senyszámok zömén, hiszen be­fejeződött a nagy érdeklődéssel várt úszás és atlétika is. Az úszószámokat kedden délelőtt a miskolc-tapolcai uszodában ren­dezték meg. A várakozásnak megfelelően budapesti sikerek születtek: nyolc számban hat fő­városi bajnokot avattak. Külö­nösen Bacsek Edit teljesítménye elismerésre méltó. Két szám­ban szerzett első helyet: a 100 méteres gyorsúszásban 1:05.4- gyel, a 100 méteres hátúszásban pedig 1:14.9-cel állított fel új úttörő-olimpiai csúcsot. Sportlövészetben megismétlő­dött a tavalyi úttörő-olimpia eredménye, a fiúknál a buda­pestiek, a lányoknál a Baranya megyeiek szerepeltek a legjob­ban. A lányok közül a tavalyi győztes, Kiss Mária ezúttal ezüstérmet nyert, ismét igazol­ta kitűnő képességeit. Az atlétikai versenyszámok közül először a három-, illetve négytusa versenyeket rendezték meg, amelyek ezúttal is túlnyo­mó részt dunaújvárosi sikert hoztak. Az egyéni versenyekben szerdán a leány magasugróknál láthattuk a legjobb teljesít­ményt. A dunaújvárosi Gubán Gabriella elsőre ugrotta a 163 cm-t, amely új úttörő­ olimpiai csúcs. A Fosbury-stílusban ugró kislánynak mindhárom kísérle­te biztató volt a 165 cm-en is. A sportversenyek mellett a szervezők bőkezűen gondoskod­tak kulturális rendezvényekről, eseményekről is. Kedden délután az új sportcsarnokban ünnepé­lyes külsőségek között megnyi­tották a Sport a bélyegeken és a Szocialista városok gyermek­­raj­z­i kiállításokat. Csütörtö­kön honvédelmi bemutatót ren­deznek a miskolci repülőtéren. ATLÉTIKA. Kisdobos háromtusa. Lányok. Bajnok: Makrai (Duna­újváros) 215 pont, 2. Csörsz (Miskolc) 184, 3. Nagy (Hatvan) 183. Fiúk. Bajnok: Kertész (Kecs­kemét) 181, 2. Markovics (Duna­újváros) 180, 3. Gáspár (­Hatvan) 172. Négytusa. Lányok. II. kcs. Bajnok: Cselik (Kaposvár) 249, 2. Nagy (Pápa) 240, 3. Veréb (Miskolc) 239. I. kcs. Bajnok: Dunaújváros* 1258, 2. Nyíregy­háza 1146, 3. Oroszlány 1124. Fiúk. I. kcs. Bajnok: Kunhegyes 1197, 2. Dunaújváros 1105, 3. Göd 1138. Fiúk. I. kcs. Bajnok: Szalai (Gyöngyöspatk) 214, 2. Veszprémi (Miskolc) 204, 3. Né­meth (Szombathely) 203. Négy­tusa összetett csapatverseny. Baj­nok: Dunaújváros 2446, 2. Kun­hegyes­­2265, 3. Oroszlány 2256. Lányok. 100 m. Bajnok: Papp J. (Törökbálint) 12.4, 2. Molnár (Boly) 12.7, 3. Porkoláb (Mis­kolc) 12.9. 500 m. Bajnok: Hanny (Nagykőrös) 1:20.8, , 2. Csőke (Fegyvernek) 1:22.4, 3. Hegyesi (Békéscsaba) 1:23.0. Kislabdahají­­tás. Bajnok: Lovas (Zomba) 62.06, 2. Nagy (Berettyóújfalu) 61.32, 3. Kiss (Hajdu-Bihar) 58.06. Súlylökés. Bajnok: Szloboda (Nagyenyim) 12.53, 2. Kakuszi (Budapest) 11.02, 3. Maktovi (Kő­lapos) 10.92. Távolugrás. Bajnok: Mogyorósi (Tatabánya) 505, 2. Mayer (Kiskunfélegyháza) 498, 3. Klinkl (Nagykőrös) 497. Magas­ugrás. Bajnok: Gubán (Dunaúj­város) 163, 2. Forgó (Csongrádi 152,­­ 3. K. Kiss (Martfű) 149. 4x100 váltó. Bajnok: Baja 53.8. Fiúk. 100 m. Bajnok: Varga (Pécs) 11.9, 2. Széllő (Budapest) 12.0, 3. Hordós (Budapest) 12.0. 1000 m. Bajnok: Perlaki (Baja) 2:41.8, 2. Macsicsa (Budapest) 2:46.8, 3. Morócz (Kőszeg) 2:48.2. Kislabdahajítás. Bajnok: Józsa (Tápiógyörgye) 86.30, 2. Kovács (Putnok) 84.80­, 3. Kovács (Nagy­dobos) 84.26. Súlylökés. Bajnok: Bedecs (Dunaújváros) 14.85, 2. Sváb (Mezőtúr) 13.96, 3. Horváth (Dunakeszi) 13.36. Távolugrás. Bajnok: László (Dunaújváros) 591, 2. Szaller (Komárom) 590, 3. Nagy (Nagykáta) 583. Magas­ugrás. Bajnok: Simon (Székes­fehérvár) 175, 2. Horváth (Fűzfő) 172, 3. Adamik (Kecskemét) 169. 4x100 m váltó. Bajnok: Tolna 49.0. ÚSZÁS. Lányok. 100 m gyors. Bajnok: Bacsek (Budapest) 1:05.4, 2. Harmath (Eger) 1:07.1, 3. Szla­­vicsek (Budapest) 1:08.2. 100 m (Folytatás a 2. oldalon) Bacsek Edit (Budapest) új olimpiai csúccsal nyerte a 100 m-es gyorsúszást Mai számunkban A labdarúgó MNK eredményei (2. oldal) • A kajak-slalom VB-ről (4. oldal) • Sport és tudomány (5. oldal) • Felesleg a kulcskari­kán . . (7. oldal) • Idényzárás a külföldi labdarúgásban (8. oldal) ­ Elkezdte az edzéseket is válogatott ♦ Kocsist kizárták a keretből! ♦ Mészölyt és Farkast megbüntették ♦ Évadzárás, nemzetközi mérkőzéssel, a Ferencvárosban ♦ Mi újság az Sz. Haladás, a Komló és a SZEOL háza táján? ♦ Focimenetrend A Brazília ellen készülő válo­gatott keret szerda reggel talál­kozott a Népstadionban. A húsz főnyi együttesből ketten hiá­nyoztak. Páncsics kedd este óta a Sportkórház lakója. A válo­gatott középhátvéd vakbélfáj­­dalmakról panaszkodott, ezért sürgősen beszállították a kór­házba. A szerda délelőtti orvosi vizsgálat azonban kimutatta, hogy műtétre nincs szükség, így az FTC középhátvédje kétnapi pihenő után edzésbe állhat. A másik hiányzó, Kocsis Lajos, közel egy óra késéssel érkezett meg, erősen ittas állapotban. Illovszky azonnal hazaküldte a játékost, majd az MLSZ illeté­kes vezetőivel történt megbeszé­lés után véglegesen kizárta a keretből! Kocsis helyére Karsait hívta be a szövetségi kapitány. Délelőtt egyórás, labda nélküli edzést vezetett Illovszky Rudolf. A hét minden napján délelőttön­ként edzés lesz a Népstadionban, délutánonként pedig ifi csapatuk ellen játszanak a keret tagjai. Hétfőtől, egészen az elutazásig, július 17-ig, Esztergomban gya­korol, a válogatott. ■ A Vasas fegyelmi bizottsága folytatta a tárgyalást Mészöly és Farkas ügyében. Megállapí­totta, hogy a két labdarúgó az MTK—Vasas mérkőzést meg­előzően, de különösen utána. (Folytatás a 2. oldalon) és Ránkyné Németh Angéla kezéből 59.44 méterre repült a gerely (A bajnokság értékeléséről szóló cikkünk az 5. oldalon) Kerékpáros Olimpiai Kupa NDK-beli, bolgár, román és osztrák ellenfelekkel Péntek reggel 10 órakor Hat­vanból rajtol az év legjelentő­sebb válogatót szintű, nemzet­közi hazai országúti versenye, az Olimpiai Kupa. A háromna­pos küzdelemben a legjobb ha­zai kerékpárosokon kívül ro­mán, bolgár, NDK-beli és — az utolsó szakaszon — osztrák ver­senyzők állnak majd rajthoz. Az első napon 100 km-es csa­patverseny lesz Hatvan—Salgó­tarján—Hatvan útvonallal, amelyre Pásztor István vezető­edző már kijelölte a három vá­logatott csapatot. A­ válogatott: Gera, Takács, Peterman, Debre­ceni (ugyanez a négyes a múlt szombaton otthonukban 80 km-en több mint három percet vert rá a románokra) B-válogatott: Sze­­, (Folytatás a 2. oldalon)

Next