Népsport, 1971. augusztus (27. évfolyam, 181-206. szám)

1971-08-01 / 181. szám

L­ABDA­RÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚG Trópusi pára, légszomj­­ és egy kis mázás a Fáy utcában • — Hová, hová, ilyen korán „él? — kérdezte „hajnali” negyed kilenckor nyugdíjas szomszédom. _ A fáy utcába, a Vasas ed­ze i­lyen korán kezdenek a — Igen, kilenckor. Valószínű­leg a nagy meleg miatt — foly­tatódott párbeszédünk. Odahajolt hozzám, ő szinte suttogva kérdezte: — S mondja, mit szólnak a játékosok az MTK-sok eltiltásá­hoz? — Nem tudom, de megkér­dezem majd tőlük. Az autóbusz zsúfolt, a meleg szinte elviselhetetlen. Az embe­rek idegesek, mindenki türel­metlen, pillanatok alatt szóvál­tás támad. A Fáy utcában áll a levegő, az edzőpálya körül szinte fulladoznak még a jege­nyefák is. A zöld gyepen piros és kék mezes labdarúgók játszanak. Cicát. A kör közepén melegí­tőben Tamás szaladgál, a töb­biek harsányan haholáznak és egy-egy gúnyos megjegyzés kíséretében pöccintik el az or­ra elől a labdát. Aztán egy lát­­ványos robinzonád következik, és már a kapus incselkedik a többiekkel. Machos Ferenc edző a pálya széléről szemléli a fiait. Időn­ként, mint egy jó bíró, igazsá­got oszt, ha valamelyik nagy­hangú csemetéje a játék het­é­ben „ügyeskedni” próbál. — Hű, de meleg van! — for­dul hozzám, majd így folytatja: — Gondban vagyok. Müller is­mét megsérült, Török és Men­­czel is a Sportkórházban van, bár az utóbbi kettőre már szá­mítok a délutáni edzésen. — És azok a fiúk ott? — mu­tattam a füvön üldögélő három ismeretlen arc felé. — Újoncok: Púpos, Kovák és Takács még naponta csak egy edzésen vesznek részt. Alacso­nyabb osztályból jöttek, s nem akarom mindjárt „agyongyötörni" őket. — Hogyan készül a csapat? — Mindennap két edzést tar­tunk. Elégedett vagyok az ed­digi munkával. Mindenki szor­galmas. Kitűnő a hangulat. — Hogy áll az átigazolások ügye? — Erről nem tudok mit mon­dani. — Milyen tervek vannak a kö­zeljövőre? — Augusztus 25- és 26-án Bil­­baóban játszunk egy tornán. A moszkvai Dinamó, a Standard Liege és a Bilbao­ lesz az ellen­fél. — Kik utaznak? — A Dózsa ellen győztes csa­pat, de a többit még nem tudom. — Elégedett a sorsolással? — Nem! Nehéznek látszik, hi­szen az első hat mérkőzésből öt­ször idegenben játszunk. S közte van két rangadó is . . . Aztán elnézést kér, és elkez­dődik a tulajdonképpeni edzés. A játékosoknak a kis cicázástól is csuromvizes lett a mezük. Könnyed gimnasztika kezdődik, a sort két „brazil”: Fábián és Vidáts vezeti. A reggeli eső kicsit vizessé tette a füvet, a fiúk szíve­sen heverednek rá. Lábkörözés fekve. Molnár nagyokat nyög, aztán odasúgja Szőkének: — Minden csontom fáj! Machos tartja az ütemet, főleg Szőkét korholja. — Üljünk egymással szembe, tegyük össze a talpakat. Fejelés következik — hangzik az újabb utasítás. A játékosok szót fogadnak, de csak részben tudják teljesíteni az edző óhaját, elég gyatrán fe­­jelget a társaság. Az edző alaposan megmozgat­ja a gárdát. Például az egyik játékos hosszú labdával szökteti a másikat, az elfut, bead, és az indítónak kapura kell fejelnie. Itt is rendre csődöt mond a tudomány. Még a leg­jobbak, a válogatottak is sokat ügyetlenkednek. Heves szakmai vita, végül az edző kér egy lab­dát és bizonyít. Pontosan íveli a labdát Vidáts fejére. Az egyik pályamunkás meg is jegyzi mel­lettem: — Bár még ő játszana csatárt a Vasasban!... Végül, egy kis „BELSPED-munka" következik. A játékosok megfog­ják a pótkaput, s a pálya közepére cipelik. Megkezdődik a játék. Cselek, ugratások, nagy védések és néhány icipici gó­­licska. Levezetés, s irány a für­dő! Az öltözőben aztán értékelik egymást a gyerekek, természe­tesen hatalmas nevetés kíséreté­ben. — Jó brazil idő van ma — mondja Tamás. — Azért ilyen párás meleg ott sem volt — teszi hozzá Puskás dr. és siet a tus alá. Lassan elnéptelenik az öltöző, mindenki siet "ebédelni, elintézni ügyes-bajos dolgait, hiszen gyor­san elszalad a délután és 5 óra­kor újra kezdődik minden elöl­ről! Boross Dezső Bányászhajrá - Dorogon Mint egy happy enddel végző­­dő remek színda­­­­rab, olyan volt a bányászcsapa­t 1970—71. évi sze­replése. Az első „felvonás” szo­morú eseményei akkor történtek, amikor tavalyelőtt tavasszal a Dorogi Bányász a 15. helyen állt és a szakosztályban teljes volt a zűrzavar. Mindenki érezte és tudta, változásra van szükség és a teljes leváltás meg is történt. Akkor léptek színre az új veze­tők. Első teendőjük az volt, hogy lelkileg összerázták a gárdát. Munkához látott az új edző, Há­zi László, az egykori ferencvá­­rosi­ és tatabányai játékos, majd edző, aki legutóbb Lódzban a Dorogihoz hasonló „ügyet” oldott meg — sikerrel! Amikor az LKS Lodz csapatát átvette, az 13. v°lt, amikor elhagyta a várost, a 3. helyen végzett. _ Süllyedő hajóra szállt Hárl L­ászló Dorogon is, de a reményt nem adta fel. Amikor a harmadik „felvo­násnál” (az 197­— - 71. évi bajnokság kezdetén) felgördült a függöny, senki sem gondolt elsőségre, legfeljebb jó szereplésre. Hogy ez mennyire így volt, mutatta a klub ötéves terve is, amely­ben a csapat előbbre lépését 1973-ra tervezték. Alaposan túlteljesítették tehát az egye­sületi tervet a dorogi labdarú­gók. Ehhez egy kis „segítséget” az évek­ óta bajnokságra törő Pécsi Ércbányász is adott, hiszen az őszi első pécsiek tavasszal elég rosszul szerepeltek. Ősszel három pont hátránnyal végez­tek a dorogiak a pécsiek mö­gött, ez azonban hamarosan el­tűnt tavasszal és négy pont előnyre változott. Két évvel ezelőtt a közönség is elhagyta a bányászcsapatot. Csak négy-ötszáz elszánt szur­­­­ szánta rá magát, hogy va-A Dorogi Bányász 17 éven át egyfolytában a legjobbak kö­zött szerepelt. Ezt a csúcsot ed­dig egyetlen vidéki csapatnak sem sikerült megdöntenie. 1936- ban esett ki az NB I-ből és 1967-ben az NB I B-től is elbú­csúzott! Négy évi NB II-es vendégeskedés után most újra magasabb osztályba került. A cél szerény: megkapaszkodni a második vonalban. És, ha úgy játszik a dorogi tizenegy, aho­gyan tavasszal a legtöbb mér­kőzésen, bizonyára sikerülni fog ennek a tervnek is a teljesíté­se. Nagy József — Csak akkor menekülhetünk meg, ha a széthúzás megszűnik, és mindenki egyet akar. Munka nélkül nincs eredmény, munka-VaLY elkezdMmínm­ ik[Ufkt­kóló szánta rá magát, now­a­­vonás", amely a kívülállóknak párnaponként ott­­bosszankodjék nem volt valami érdekes, a 16— 18 dorogi labdarúgó számára vi­szont annál izgalmasabbnak és eseménydúsabbnak bizonyult. — Nehéz hetek, nehéz hóna­pok voltak, de mindenki belát­ta, érdemes dolgozni — emléke­zett vissza ezekre az időkre az e­sze. — Megszűntek a kimarado­­zások, a fegyelmezetlenségek, s fokozatosan mutatkoztak az eredmények­ az öreg lelátón. Az idén ezen a téren is óriási változás történt, hiszen már nem volt ritka a kétezres-kétezerötszázas néző­szám sem. Visszatértek tehát a szurkolók. És — mondják a vezetők — nagyon jó lenne, ha meg is maradnának! Egyetlen egyszer , együttes. A ,,mumus”, az ugyancsak bajnok­jelölt Szekszárdi Dózsával szemben Dorogon is alulmaradt. De a dorogi vezetők nem „sír­tak”, nem „mosakodtak”, elis­merték a vereség jogosságát, ami vezetői bölcsességre mutat. Pedig mindkét alkalommal, ősz­szel és tavasszal is nyerésre állt a bányászcsapat A szekszárdiak elleni tavaszi kisiklás eléggé veszélyesnek látszott. Ám a dorogiak egy héttel később újra feltámad­tak, s a másik bajnokaspiráns, a Pécsi Ércbányász otthonában bizonyítottak: 1:0-ra nyertek! És ezzel a bajnoki színjáték dorogi győzelemmel ért véget.­ irágh, Peszeki, Banales, Aspirani, Horvath P. Also sor­­ta .­­Fotó: Sinist0ri GycHorvath Virágh Búcsú „Tavaly abbahagyta . . ." Harminchét évesen úgy gondolta — elég volt! De a tartalékkapus megsé­rt, és ekkor az edző megkérdezte tőle: . . Lásta, vállalnád a sztalokok keserű kenye-Madarat lehetett volna vele fogatni. Úgy edzett, mint talán még soha. Hat hét alatt kilenc ki­nnt adott le és újra leült vasárnaponként — a kis-Padra. Jól ismerte ezt a helyet, hiszen — bár ki­­encszer a válogatott ka- P­nját is őrizte — Gro­­sics mögött (aki vala­m­­szintén a Dorogban edett) a kispad volt az szer?3«” helye- alány­­szor? Ő maga sem tud­ja. Sok tucatszor. A va­­logatottban! De a válo­gatott és az NB II kö- JPJ4 nagy a különbség. Ilbu István ezt is boldo­gan vállalta. 7,lít is a harmincnyolc úgy gondolja, jöj­jenek a fiatalok, abba­­agyja. Nemzetközi mér­gesen búcsúzik a nyíl­­t szerepléstől az gykori aranycsapat utol­­„mohikánja”. Fel­­angzik majd a vastaps a Pályán, amint az öreg »»csatár*» az öltözőbe vo­­nult Utoljára. Mit is kanyaríthat ilyenkor ide az újságíró tolla? Talán „Szép volt, remek Bravó, Ilku Pis­ Az átigazolásokról­ ­ ,­ ismét éves szünet után ismét „átigazoltunk”. Új sza­­­­­­bályok szerint, amelyeknek vitathatatlanul haladó ■* jellegük volt, hiszen már eleve magukban hordoz­ták az ésszerűtlenül nagy játékosmozgások fékezését, a nevelésre ösztönzést, a „rablások” meggátolását, illetve a „magánszemélyek” erkölcstelen anyagi hasznának megnyir­bálását. Azok közül, akiknek igazán szívügyük a magyar labdarúgás, senki sem vitatta az új átigazolási szabályok szükségességét, hiszen korábban túl sokan ,,jártak jól” egy­­egy átigazolási ügyletnél — tulajdonképpen a közönség kárára. Kétségtelen: egy-egy átigazolásnak, vagy átigazolási kí­sérletnek még­is sok kusza, logikátlan és érthetetlen velejárója van, ahol az ember munkaereje (futballtudása) egyszerűen áru, amelynek értéke a piac törvényeinek meg­felelően nő, vagy csökken. A nyugati futballvilág hemzseg a különböző labdarúgó-áruügyletektől! Mesés összegekért cserélnek egyesületet (olykor hazát is) a játékosok, és való­ságos „labdarúgó-istál­lók” alakulnak ki, amelyekben egy­aránt lehet jobb- vagy balszárnyat, középpályás-hármast, esetleg „komplett” hátvédnégyest vásárolni. Íg-r­álunk — érthetően — bonyolultabb a labdarúgók egye­si­sületcseréje, hiszen a futballtudás (munkaerő) nem áru! Még akkor sem, ha a különböző manipulációk köl­csönöznek is neki némi árujelleget. Tulajdonképpen ezek miatt a manipulációk miatt is szükséges volt a korábbi át­igazolási szabályok felülvizsgálása, és az átigazolások meg­szigorítása. „Tehetségek felszínre hozása” ürügyén kisebb­fajta népvándorlás indult meg minden átigazolási idő­szakban. 1969-ben több mint 7300, 1970-ben pedig több mint 6500 labdarúgó választott magának új egyesületet. A foga­dó klubok nagy anyagi és erkölcsi áldozatot, sőt, kocká­zatot vállaltak — az idő igazolása szerint — nem kellő körültekintéssel. 1969-ben például Juhász (Dorog) a Bp. Spartacus­ba ment, de egy év múlva már komlói játékos lett. Akkor került a szegedi Kozma és Pusztai, a szolnoki Pál, a diósgyőri Szurgent, valamint a ,,roppant tehetséges” Karakas is a Bp. Honvédhoz. Nell, Mészáros és Szőke is akkor választotta egyesületéül a Vasast. Akkor állt le Ká (Videoton), hogy majdan a Ferencvárost erősítse. És mi történt? Szurgent, Pál és Karakas csak ritkán játszott a S­onvédban. Nell az idén már az Egyetértés játékosa, Ku pedig még ma is csak fogadkozik, hogy most már igazán komolyan veszi a labdarúgást. 1970-ben csak az NB I-es klubok 266 játékost igazoltak, de — az oldalági igazolásokat is figyelembe véve — kevesen váltak be a 266-ból! A „név­telenekből” pedig mindössze Fábián, Mucha és a pécsi Tóth lett széleskörben elismert értéke a magyar labdarúgás­nak! Pedig áldozatokban nem volt hiány! Jelentős „csere­­díjakról” szivárogtak ki hírek — a lakásokról és magas „munkahelyi” fizetésekről nem is beszélve! Az esetek dön­tő többségében azonban nem a nevelőegyesületek jártak jól e csetek során. Sem anyagiakban, sem erkölcsiekben, hiszen nem tudták pótolni elveszett „húzóembereiket”. A­z új átigazolási szabályok mindenekelőtt ezen a hely­zeten akartak változtatni. Azaz tisztességre, rendre, kö­rültekintésre fegyelmezni mindazokat, akik bármikép­pen is érdekeltek az átigazolásokban. A kétéves kivárási idő lecsökkentette az oldalági átigazolások számát. Ez nemcsak a „boldogulásaidat kereső” vándormadarak alól húzta ki a gyékényt, hanem a jobb anyagi körülményekkel ren­delkező, a játékosokat, nem egyszer felelőtlenül össze­harácsoló egyesületek alól is. Alig néhány olyan név akad csak, amelyek hallatára a szurkolók felkapták a fejüket. Talán csak Maurer, Szarom!­­és Nell klubcseréje keltett kü­lönösebb figyelmet. •• És mégis! Menetközben figyelmeztető ügyekről hallott az ember! Értesültünk játékosszerzőkről, akik a nevelési térítést nem nyugta ellenében követelték, hanem „zsebből”. Nem nehéz kitalálni, hogy miért?! Mások, hogy pénzt kap­hassanak olyan labdarúgóért, akiért nem járt nevelési költségtérítés, két-három — az új klubban felesleges — if­júsági játékost is „eladtak”, csakhogy neve legyen a gyer­meknek. Ismét mások indokolatlanul magas költségtérítést követeltek és kaptak. Sajnos, nem volt ritka az sem­, hogy a tehetséges (vagy tehetségesnek mondott) fiatal játékosok lakását az egyesületek képviselőinek egész sora szállta meg — még az idény közben — szédítve és manipulációra nevel­ve tizenéves alanyukat. V­áltozatlanul kísértett az a — a magyar labdarúgás jelene és jövője szempontjából veszélyes — tény is, hogy az alacsonyabb osztályú egyesületek jelentős része inkább kritikusnak tűnő anyagi gondokat vállalt, semhogy költségtérítés ellenében kiadjon játékost! Ezek a klubok inkább saját gaz­dasági bázisukat pism­polták meg egy-egy játékos ott-tartásáért. S ebből kiindulva két fel­­tételezést is megengedhetünk magunknak: az NB bűvöleté­ben élve (legyen az NB I B, NB II. vagy NB III) egyesek vajon nem áldoztak-e téli sokat a közösség pénzéből (..NB I-es” körülményeket teremtve az NB III-as produk­cióért), illetve, ha valóban saját pénzből gazdálkodnának, vajon akkor is így pazarolnák-e az anyagi javakat? Ezeket a tényeket is figyelembe véve felmerül a kérdés, s az MLSZ elnöksége meg fogja vizsgálni: az idei átigazolási szabályok ,.túlbiztosított” kötöttsége vajon szükséges-e a jövőben? Az idén­­ indokolt volt, hiszen elérkezett az ideje gátat szabni a „rablásoknak”! De e túlzott szigor fenn­tartása a későbbiekben megakadályozhatja nemzetközi szinten is jelentős játékerejű klubcsapatok kialakítását, mert minden posztra klasszist nevelni — lehetetlen! jó szándékú új átigazolási szabály— minden hatását egyszeri gyakorlat alapján nem lehet teljes bizo­nyossággal értékelni. Egy azonban biztos: általában hasznosnak, jónak bizonyult! Arról már nem a szabályok, hanem az emberek tehetnek, hogy legalább annyi energiát pocsékoltak el a szabályok kijátszására, mint amennyit a szabályok betartására felhasználtak. És arról is csupán az emberek tehetnek, ha ismét indokolatlanul neveztek ki „tehetségek­et” — azaz, ha nem eléggé körültekintően iga­zoltak. De ez, persze, csak egy-két év múltán derülhet ki! Amikor majd túladnak ezeken a „tehetségeken”, velük is növelve a majdani átigazolások számát. És ezzel a gon­dolattal ismét eljutottunk ahhoz a ponthoz, ameddig min­den, a mai magyar labdarúgással kapcsolatos kérdésnél eljutunk: csak határozottabb, bátrabb és felelősségteljesebb egyesületi vezetés révén lábalhat ki labdarúgásunk onnan, ahová az utóbbi években jutott. Bíztató jelek már erre is vannak, de ennek a határozottságnak általánosabbá, a felelősségérzetnek pedig még erősebbé kell válnia. • Rózsa András : P TEXTILFESTŐGYÁR felvételre keres: bérelszámolót, SZTK-ügyintézőt, adminisztratív munkára érettségizett munkaerőt, gyors­gépirót, műszaki és festékraktárba anyagkiadót, továbbá gyakorlattal vízvezetékszerelőt, csőszerelőt, hegesztőt, kazánfalazó kőművest, szivattyúlakatost, vízműkezelőt, asztalost, esztergályost, autószerelőt, szíjgyártót, kazángépészt, férfiakat, nőket betanított munkára, éjjeliőröket és portásokat.­­­­ Jelentkezés: PNYV TEXTILFESTŐGYÁR, Munkaerőgazdálkodás. Budapest III., Szentendrei út 89—93.

Next