Népsport, 1971. augusztus (27. évfolyam, 181-206. szám)
1971-08-01 / 181. szám
LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚG Trópusi pára, légszomj és egy kis mázás a Fáy utcában • — Hová, hová, ilyen korán „él? — kérdezte „hajnali” negyed kilenckor nyugdíjas szomszédom. _ A fáy utcába, a Vasas edze ilyen korán kezdenek a — Igen, kilenckor. Valószínűleg a nagy meleg miatt — folytatódott párbeszédünk. Odahajolt hozzám, ő szinte suttogva kérdezte: — S mondja, mit szólnak a játékosok az MTK-sok eltiltásához? — Nem tudom, de megkérdezem majd tőlük. Az autóbusz zsúfolt, a meleg szinte elviselhetetlen. Az emberek idegesek, mindenki türelmetlen, pillanatok alatt szóváltás támad. A Fáy utcában áll a levegő, az edzőpálya körül szinte fulladoznak még a jegenyefák is. A zöld gyepen piros és kék mezes labdarúgók játszanak. Cicát. A kör közepén melegítőben Tamás szaladgál, a többiek harsányan haholáznak és egy-egy gúnyos megjegyzés kíséretében pöccintik el az orra elől a labdát. Aztán egy látványos robinzonád következik, és már a kapus incselkedik a többiekkel. Machos Ferenc edző a pálya széléről szemléli a fiait. Időnként, mint egy jó bíró, igazságot oszt, ha valamelyik nagyhangú csemetéje a játék hetében „ügyeskedni” próbál. — Hű, de meleg van! — fordul hozzám, majd így folytatja: — Gondban vagyok. Müller ismét megsérült, Török és Menczel is a Sportkórházban van, bár az utóbbi kettőre már számítok a délutáni edzésen. — És azok a fiúk ott? — mutattam a füvön üldögélő három ismeretlen arc felé. — Újoncok: Púpos, Kovák és Takács még naponta csak egy edzésen vesznek részt. Alacsonyabb osztályból jöttek, s nem akarom mindjárt „agyongyötörni" őket. — Hogyan készül a csapat? — Mindennap két edzést tartunk. Elégedett vagyok az eddigi munkával. Mindenki szorgalmas. Kitűnő a hangulat. — Hogy áll az átigazolások ügye? — Erről nem tudok mit mondani. — Milyen tervek vannak a közeljövőre? — Augusztus 25- és 26-án Bilbaóban játszunk egy tornán. A moszkvai Dinamó, a Standard Liege és a Bilbao lesz az ellenfél. — Kik utaznak? — A Dózsa ellen győztes csapat, de a többit még nem tudom. — Elégedett a sorsolással? — Nem! Nehéznek látszik, hiszen az első hat mérkőzésből ötször idegenben játszunk. S közte van két rangadó is . . . Aztán elnézést kér, és elkezdődik a tulajdonképpeni edzés. A játékosoknak a kis cicázástól is csuromvizes lett a mezük. Könnyed gimnasztika kezdődik, a sort két „brazil”: Fábián és Vidáts vezeti. A reggeli eső kicsit vizessé tette a füvet, a fiúk szívesen heverednek rá. Lábkörözés fekve. Molnár nagyokat nyög, aztán odasúgja Szőkének: — Minden csontom fáj! Machos tartja az ütemet, főleg Szőkét korholja. — Üljünk egymással szembe, tegyük össze a talpakat. Fejelés következik — hangzik az újabb utasítás. A játékosok szót fogadnak, de csak részben tudják teljesíteni az edző óhaját, elég gyatrán fejelget a társaság. Az edző alaposan megmozgatja a gárdát. Például az egyik játékos hosszú labdával szökteti a másikat, az elfut, bead, és az indítónak kapura kell fejelnie. Itt is rendre csődöt mond a tudomány. Még a legjobbak, a válogatottak is sokat ügyetlenkednek. Heves szakmai vita, végül az edző kér egy labdát és bizonyít. Pontosan íveli a labdát Vidáts fejére. Az egyik pályamunkás meg is jegyzi mellettem: — Bár még ő játszana csatárt a Vasasban!... Végül, egy kis „BELSPED-munka" következik. A játékosok megfogják a pótkaput, s a pálya közepére cipelik. Megkezdődik a játék. Cselek, ugratások, nagy védések és néhány icipici gólicska. Levezetés, s irány a fürdő! Az öltözőben aztán értékelik egymást a gyerekek, természetesen hatalmas nevetés kíséretében. — Jó brazil idő van ma — mondja Tamás. — Azért ilyen párás meleg ott sem volt — teszi hozzá Puskás dr. és siet a tus alá. Lassan elnéptelenik az öltöző, mindenki siet "ebédelni, elintézni ügyes-bajos dolgait, hiszen gyorsan elszalad a délután és 5 órakor újra kezdődik minden elölről! Boross Dezső Bányászhajrá - Dorogon Mint egy happy enddel végződő remek színdarab, olyan volt a bányászcsapat 1970—71. évi szereplése. Az első „felvonás” szomorú eseményei akkor történtek, amikor tavalyelőtt tavasszal a Dorogi Bányász a 15. helyen állt és a szakosztályban teljes volt a zűrzavar. Mindenki érezte és tudta, változásra van szükség és a teljes leváltás meg is történt. Akkor léptek színre az új vezetők. Első teendőjük az volt, hogy lelkileg összerázták a gárdát. Munkához látott az új edző, Házi László, az egykori ferencvárosi és tatabányai játékos, majd edző, aki legutóbb Lódzban a Dorogihoz hasonló „ügyet” oldott meg — sikerrel! Amikor az LKS Lodz csapatát átvette, az 13. v°lt, amikor elhagyta a várost, a 3. helyen végzett. _ Süllyedő hajóra szállt Hárl László Dorogon is, de a reményt nem adta fel. Amikor a harmadik „felvonásnál” (az 197— - 71. évi bajnokság kezdetén) felgördült a függöny, senki sem gondolt elsőségre, legfeljebb jó szereplésre. Hogy ez mennyire így volt, mutatta a klub ötéves terve is, amelyben a csapat előbbre lépését 1973-ra tervezték. Alaposan túlteljesítették tehát az egyesületi tervet a dorogi labdarúgók. Ehhez egy kis „segítséget” az évek óta bajnokságra törő Pécsi Ércbányász is adott, hiszen az őszi első pécsiek tavasszal elég rosszul szerepeltek. Ősszel három pont hátránnyal végeztek a dorogiak a pécsiek mögött, ez azonban hamarosan eltűnt tavasszal és négy pont előnyre változott. Két évvel ezelőtt a közönség is elhagyta a bányászcsapatot. Csak négy-ötszáz elszánt szur szánta rá magát, hogy va-A Dorogi Bányász 17 éven át egyfolytában a legjobbak között szerepelt. Ezt a csúcsot eddig egyetlen vidéki csapatnak sem sikerült megdöntenie. 1936- ban esett ki az NB I-ből és 1967-ben az NB I B-től is elbúcsúzott! Négy évi NB II-es vendégeskedés után most újra magasabb osztályba került. A cél szerény: megkapaszkodni a második vonalban. És, ha úgy játszik a dorogi tizenegy, ahogyan tavasszal a legtöbb mérkőzésen, bizonyára sikerülni fog ennek a tervnek is a teljesítése. Nagy József — Csak akkor menekülhetünk meg, ha a széthúzás megszűnik, és mindenki egyet akar. Munka nélkül nincs eredmény, munka-VaLY elkezdMmínm ik[Ufktkóló szánta rá magát, nowavonás", amely a kívülállóknak párnaponként ottbosszankodjék nem volt valami érdekes, a 16— 18 dorogi labdarúgó számára viszont annál izgalmasabbnak és eseménydúsabbnak bizonyult. — Nehéz hetek, nehéz hónapok voltak, de mindenki belátta, érdemes dolgozni — emlékezett vissza ezekre az időkre az esze. — Megszűntek a kimaradozások, a fegyelmezetlenségek, s fokozatosan mutatkoztak az eredmények az öreg lelátón. Az idén ezen a téren is óriási változás történt, hiszen már nem volt ritka a kétezres-kétezerötszázas nézőszám sem. Visszatértek tehát a szurkolók. És — mondják a vezetők — nagyon jó lenne, ha meg is maradnának! Egyetlen egyszer , együttes. A ,,mumus”, az ugyancsak bajnokjelölt Szekszárdi Dózsával szemben Dorogon is alulmaradt. De a dorogi vezetők nem „sírtak”, nem „mosakodtak”, elismerték a vereség jogosságát, ami vezetői bölcsességre mutat. Pedig mindkét alkalommal, őszszel és tavasszal is nyerésre állt a bányászcsapat A szekszárdiak elleni tavaszi kisiklás eléggé veszélyesnek látszott. Ám a dorogiak egy héttel később újra feltámadtak, s a másik bajnokaspiráns, a Pécsi Ércbányász otthonában bizonyítottak: 1:0-ra nyertek! És ezzel a bajnoki színjáték dorogi győzelemmel ért véget. irágh, Peszeki, Banales, Aspirani, Horvath P. Also sorta .Fotó: Sinist0ri GycHorvath Virágh Búcsú „Tavaly abbahagyta . . ." Harminchét évesen úgy gondolta — elég volt! De a tartalékkapus megsért, és ekkor az edző megkérdezte tőle: . . Lásta, vállalnád a sztalokok keserű kenye-Madarat lehetett volna vele fogatni. Úgy edzett, mint talán még soha. Hat hét alatt kilenc kinnt adott le és újra leült vasárnaponként — a kis-Padra. Jól ismerte ezt a helyet, hiszen — bár kiencszer a válogatott ka- Pnját is őrizte — Grosics mögött (aki valamszintén a Dorogban edett) a kispad volt az szer?3«” helye- alányszor? Ő maga sem tudja. Sok tucatszor. A valogatottban! De a válogatott és az NB II kö- JPJ4 nagy a különbség. Ilbu István ezt is boldogan vállalta. 7,lít is a harmincnyolc úgy gondolja, jöjjenek a fiatalok, abbaagyja. Nemzetközi mérgesen búcsúzik a nyílt szerepléstől az gykori aranycsapat utol„mohikánja”. Felangzik majd a vastaps a Pályán, amint az öreg »»csatár*» az öltözőbe vonult Utoljára. Mit is kanyaríthat ilyenkor ide az újságíró tolla? Talán „Szép volt, remek Bravó, Ilku Pis Az átigazolásokról , ismét éves szünet után ismét „átigazoltunk”. Új szabályok szerint, amelyeknek vitathatatlanul haladó ■* jellegük volt, hiszen már eleve magukban hordozták az ésszerűtlenül nagy játékosmozgások fékezését, a nevelésre ösztönzést, a „rablások” meggátolását, illetve a „magánszemélyek” erkölcstelen anyagi hasznának megnyirbálását. Azok közül, akiknek igazán szívügyük a magyar labdarúgás, senki sem vitatta az új átigazolási szabályok szükségességét, hiszen korábban túl sokan ,,jártak jól” egyegy átigazolási ügyletnél — tulajdonképpen a közönség kárára. Kétségtelen: egy-egy átigazolásnak, vagy átigazolási kísérletnek mégis sok kusza, logikátlan és érthetetlen velejárója van, ahol az ember munkaereje (futballtudása) egyszerűen áru, amelynek értéke a piac törvényeinek megfelelően nő, vagy csökken. A nyugati futballvilág hemzseg a különböző labdarúgó-áruügyletektől! Mesés összegekért cserélnek egyesületet (olykor hazát is) a játékosok, és valóságos „labdarúgó-istállók” alakulnak ki, amelyekben egyaránt lehet jobb- vagy balszárnyat, középpályás-hármast, esetleg „komplett” hátvédnégyest vásárolni. Íg-rálunk — érthetően — bonyolultabb a labdarúgók egyesisületcseréje, hiszen a futballtudás (munkaerő) nem áru! Még akkor sem, ha a különböző manipulációk kölcsönöznek is neki némi árujelleget. Tulajdonképpen ezek miatt a manipulációk miatt is szükséges volt a korábbi átigazolási szabályok felülvizsgálása, és az átigazolások megszigorítása. „Tehetségek felszínre hozása” ürügyén kisebbfajta népvándorlás indult meg minden átigazolási időszakban. 1969-ben több mint 7300, 1970-ben pedig több mint 6500 labdarúgó választott magának új egyesületet. A fogadó klubok nagy anyagi és erkölcsi áldozatot, sőt, kockázatot vállaltak — az idő igazolása szerint — nem kellő körültekintéssel. 1969-ben például Juhász (Dorog) a Bp. Spartacusba ment, de egy év múlva már komlói játékos lett. Akkor került a szegedi Kozma és Pusztai, a szolnoki Pál, a diósgyőri Szurgent, valamint a ,,roppant tehetséges” Karakas is a Bp. Honvédhoz. Nell, Mészáros és Szőke is akkor választotta egyesületéül a Vasast. Akkor állt le Ká (Videoton), hogy majdan a Ferencvárost erősítse. És mi történt? Szurgent, Pál és Karakas csak ritkán játszott a Sonvédban. Nell az idén már az Egyetértés játékosa, Ku pedig még ma is csak fogadkozik, hogy most már igazán komolyan veszi a labdarúgást. 1970-ben csak az NB I-es klubok 266 játékost igazoltak, de — az oldalági igazolásokat is figyelembe véve — kevesen váltak be a 266-ból! A „névtelenekből” pedig mindössze Fábián, Mucha és a pécsi Tóth lett széleskörben elismert értéke a magyar labdarúgásnak! Pedig áldozatokban nem volt hiány! Jelentős „cseredíjakról” szivárogtak ki hírek — a lakásokról és magas „munkahelyi” fizetésekről nem is beszélve! Az esetek döntő többségében azonban nem a nevelőegyesületek jártak jól e csetek során. Sem anyagiakban, sem erkölcsiekben, hiszen nem tudták pótolni elveszett „húzóembereiket”. Az új átigazolási szabályok mindenekelőtt ezen a helyzeten akartak változtatni. Azaz tisztességre, rendre, körültekintésre fegyelmezni mindazokat, akik bármiképpen is érdekeltek az átigazolásokban. A kétéves kivárási idő lecsökkentette az oldalági átigazolások számát. Ez nemcsak a „boldogulásaidat kereső” vándormadarak alól húzta ki a gyékényt, hanem a jobb anyagi körülményekkel rendelkező, a játékosokat, nem egyszer felelőtlenül összeharácsoló egyesületek alól is. Alig néhány olyan név akad csak, amelyek hallatára a szurkolók felkapták a fejüket. Talán csak Maurer, Szarom!és Nell klubcseréje keltett különösebb figyelmet. •• És mégis! Menetközben figyelmeztető ügyekről hallott az ember! Értesültünk játékosszerzőkről, akik a nevelési térítést nem nyugta ellenében követelték, hanem „zsebből”. Nem nehéz kitalálni, hogy miért?! Mások, hogy pénzt kaphassanak olyan labdarúgóért, akiért nem járt nevelési költségtérítés, két-három — az új klubban felesleges — ifjúsági játékost is „eladtak”, csakhogy neve legyen a gyermeknek. Ismét mások indokolatlanul magas költségtérítést követeltek és kaptak. Sajnos, nem volt ritka az sem, hogy a tehetséges (vagy tehetségesnek mondott) fiatal játékosok lakását az egyesületek képviselőinek egész sora szállta meg — még az idény közben — szédítve és manipulációra nevelve tizenéves alanyukat. Változatlanul kísértett az a — a magyar labdarúgás jelene és jövője szempontjából veszélyes — tény is, hogy az alacsonyabb osztályú egyesületek jelentős része inkább kritikusnak tűnő anyagi gondokat vállalt, semhogy költségtérítés ellenében kiadjon játékost! Ezek a klubok inkább saját gazdasági bázisukat pismpolták meg egy-egy játékos ott-tartásáért. S ebből kiindulva két feltételezést is megengedhetünk magunknak: az NB bűvöletében élve (legyen az NB I B, NB II. vagy NB III) egyesek vajon nem áldoztak-e téli sokat a közösség pénzéből (..NB I-es” körülményeket teremtve az NB III-as produkcióért), illetve, ha valóban saját pénzből gazdálkodnának, vajon akkor is így pazarolnák-e az anyagi javakat? Ezeket a tényeket is figyelembe véve felmerül a kérdés, s az MLSZ elnöksége meg fogja vizsgálni: az idei átigazolási szabályok ,.túlbiztosított” kötöttsége vajon szükséges-e a jövőben? Az idén indokolt volt, hiszen elérkezett az ideje gátat szabni a „rablásoknak”! De e túlzott szigor fenntartása a későbbiekben megakadályozhatja nemzetközi szinten is jelentős játékerejű klubcsapatok kialakítását, mert minden posztra klasszist nevelni — lehetetlen! jó szándékú új átigazolási szabály— minden hatását egyszeri gyakorlat alapján nem lehet teljes bizonyossággal értékelni. Egy azonban biztos: általában hasznosnak, jónak bizonyult! Arról már nem a szabályok, hanem az emberek tehetnek, hogy legalább annyi energiát pocsékoltak el a szabályok kijátszására, mint amennyit a szabályok betartására felhasználtak. És arról is csupán az emberek tehetnek, ha ismét indokolatlanul neveztek ki „tehetségeket” — azaz, ha nem eléggé körültekintően igazoltak. De ez, persze, csak egy-két év múltán derülhet ki! Amikor majd túladnak ezeken a „tehetségeken”, velük is növelve a majdani átigazolások számát. És ezzel a gondolattal ismét eljutottunk ahhoz a ponthoz, ameddig minden, a mai magyar labdarúgással kapcsolatos kérdésnél eljutunk: csak határozottabb, bátrabb és felelősségteljesebb egyesületi vezetés révén lábalhat ki labdarúgásunk onnan, ahová az utóbbi években jutott. Bíztató jelek már erre is vannak, de ennek a határozottságnak általánosabbá, a felelősségérzetnek pedig még erősebbé kell válnia. • Rózsa András : P TEXTILFESTŐGYÁR felvételre keres: bérelszámolót, SZTK-ügyintézőt, adminisztratív munkára érettségizett munkaerőt, gyorsgépirót, műszaki és festékraktárba anyagkiadót, továbbá gyakorlattal vízvezetékszerelőt, csőszerelőt, hegesztőt, kazánfalazó kőművest, szivattyúlakatost, vízműkezelőt, asztalost, esztergályost, autószerelőt, szíjgyártót, kazángépészt, férfiakat, nőket betanított munkára, éjjeliőröket és portásokat. Jelentkezés: PNYV TEXTILFESTŐGYÁR, Munkaerőgazdálkodás. Budapest III., Szentendrei út 89—93.