Népsport, 1971. december (27. évfolyam, 285-308. szám)

1971-12-02 / 285. szám

Csütörtök, 1971. december 2. a Népsport jelenti B Milán Ercegan Budapes­ten. A Magyar Birkózó Szö­vetség fennállásának 50. évfor­dulójára rendezett központi ünnepségnek rangos vendége lesz december 11-én. Buda­pestre érkezik Milán Ercegan, a Nemzetközi Birkózó Szövet­ség elnöke. ■ Lódzba utaznak. Csütör­tökön Lódzba indul a Csörgő, Benussi, valamint a Dohány, Ketting jégtánckettősünk. A hét végén ott vendégszerepel­nek nemzetközi jégtáncverseny keretében. ■ Előadó: Kőváriné. Pénte­ken este, hat órai kezdettel rendezik meg a Budapesti Sí Szövetség, hivatali helyiségé­ben, (V. ker. Váci u. 62.), a versenybíróképző és tovább­képző tanfolyam első foglalko­zását, amelynek előadója Kő­vári Károlyné, a Testnevelési Főiskola tanára, sokszoros ma­gyar bajnok síelő. A további foglalkozások időpontja: de­cember 10., ill. 17.­­ Újrajátszás. A Török Fló­­ris utcai terem alacsony hő­mérséklete miatt elhalasztott EMTK—VM Egyetértés NB I- es férfi röplabda-bajnoki mér­kőzést a versenybíróság dönté­se értelmében pénteken, de­cember 3-án kell lejátszani. B Elnökségi ülés. Ez évi utol­só előtti ülését tartotta a Ma­gyar Röplabda Szövetség el­nöksége. Többek között a NIM és a Csepel szakosztályainak munkáját vizsgálták meg, va­lamint a jövő évi bajnokság kiírását hagyták jóvá. A baj­noki rendszer nem változik, a bajnokság március elején in­dul. B­FTC—Braunschweig a Nép­stadionban. December 8-án, szerdán kerül sor a Népstadion­ban a Ferencváros—Eintracht Braunschweig UEFA Kupa visszavágó mérkőzésre. A tét a legjobb nyolc közé jutás. A kezdési idő: 16.30­ ■ Lakat Károly dr. Rómában. A Tatabánya és a magyar lab­darúgó-válogatott edzője, Lakat Károly dr. a héten Rómában az AS Roma szakfoglalkozásait tekinti meg. A kitűnő szakem­ber olaszországi tapasztalatai­ról levélben számol majd be a Népsport olvasóinak. ■ A Magyar—osztrák jégko­rongtalálkozó a tévében. A Bu­dapesten sorra kerülő Magyar-* ország—Ausztria ,válogatott Jég-­ korongmérkőzést vasárnap dél­előtt a magyar tévé mellett az osztrákok is egyenesben köz­vetítik. ■ Kovács Istvánnak, az MLSZ utánpótlás és ifjúsági bizottsága tagjának temetése december 3-án, pénteken, dél­után 15.30 órakor lesz a Farkas­réti temetőben. II A bajnok köszöntése. Az Elektromos SE kedden az egye­sület sporttelepén díjkiosztó ün­nepség keretében köszöntötte az NB I-ben bajnokságot nyert férfi kézilabdaegyüttesét. Az MKSZ nevében Horváth László főtitkár osztotta ki az érmeket. A bajnokegyüttest felköszön­­tötte Marton Tibor az Elektro­mos Művek igazgatója is. ■ BEK-mérkőzés: Miután a VM Egyetértés, sikeresen vette az első akadályt a női kosár­labda BEK-ben, december 2- án a CREF Madrid ellen lép pályára Madridban. A vissza­vágót egy héttel később rende­zik Budapesten a Sportcsar­nokban. ■ Jubileumi szám: A Ma­gyar Sportlövő Szövetség fenn­állásának 100. évfordulója al­kalmából jubileumi számmal jelentkezett a „Magyar Lö­vész”. A lap áttekinti a sport­ág 1896-tól 1971-ig terjedő idő­szakát, beszámol a szövetség munkájáról és évszázados si­kereiről. ■ Első — az olimpia. Az OSC intéző bizottsága tár­gyalta az egyesület vívószak­osztályának ez évi munkájáról készült beszámolót. Leszögezte, hogy a jövő év fő feladata az olimpiai jó szereplés elősegítése , azaz a szakosztály öt olim­piai kerettag versenyzőjének le­hető legjobb felkészítése. Ehhez a munkához a feltételek biztosí­tottak. Emellett, majd az olim­pia után, még fokozottabban az utánpótlás nevelésével kell igen intenzíven törődnie a szakosz­tálynak, az egyetemi jelleg meg­tartásával — állapította meg a bizottság. SPORT A RÁDIÓBAN. Kos­­suth-adó 22.15. Sporthírek. IDŐJÁRÁS. A Meteorológiai Intézet jelenti szerdán este: pá­rás, ködös idő. Várható időjárás csütörtök estig: erősen felhős, párás, helyenként ködös idő, ködszitálással, többfelé kisebb esővel. Gyenge, időnként meg­élénkülő, változó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 3 — 8 fok között. LABDARÚGÁS ♦ BIRKÓZÁS ♦ JÉGKORONG ♦ SPORTMOZGALOM ♦ LABDARÚGÁS ♦ BIRKÓZÁS ♦ JÉGKO ­ Jégkorongozéseik az osztrákok ellen A hét végén a Kisstadionban sor kerül az idei első válogatott mérkőzésre. A magyar válogatott ellenfele a nagy vetélytárs, Ausztria lesz. A magyar váloga­­gatott majd egy hónapon keresz­tül Andrej Csaplinszkij szovjet edző irányításával készül az idényre. Röviddel ezelőtt Csap­linszkij Moszkvába utazott, így az edzéseket párosával a magyar klubedzők vezették. Csaplinszkij csak a hó második felében érke­zik vissza, s az MJSZ Babán Jó­zsefet bízta meg a válogatott irányításával. Babán József, a BVSC jelen­legi edzője, 31-szeres válogatott. Utoljára 1965-ben szerepelt a vá­logatottban, amikor a finnorszá­gi VB-n a B-csoportban a negye­dik helyen végzett. Akkor is ját­szottunk az osztrákokkal, s 5:3-as győzelmet is arattunk ellenük. Ez volt az utolsó győzelmünk nyugati szomszédaink ellen. — Örülök a megbízásnak, bár tisztában vagyok azzal, hogy a feladat nem könnyű — mondta Babán. — Figyeltem a válogatott munkáját, ismerem is a játéko­sokat, de ennek ellenére nehéz ez a megbízatás. Sokat játszot­tunk az osztrákokkal. Több vá­logatott mérkőzést játszanak, te­hát nagyobb nemzetközi tapasz­talattal is rendelkeznek. Bízom abban, hogy a közönség hozzá­segíti a fiúkat a jó eredmény el­éréséhez. A VB-n egy csoportban vagyunk az osztrákokkal, s így tulajdonképpen némi képet ka­punk arról, hogy is állunk fel­készülésünkben. Babán József kijelölte a 20 já­tékosból álló keretet: Balogh J. (BVSC), Kovács A. (FTC) — ka­pusok; Krasznai, Treplán (mind­kettő FTC), Szeles, Bánkuti, Bő­se (mindhárom Újpesti Dózsa), Závory (BVSC) — hátvédek; Menyhárt, Galambos, Ugray, Fo­dor (mind a négy II. Dózsa), Ké­részig, Mészöly, Havrán, Póth, Bikár dr. (valamennyi FTC), Zsitva B., Schwalm, Pállá (mind­három BVSC) — csatárok. A pá­lyára lépő együttest pénteken je­lölik ki. Meglepetést keltett a jégkorongberkekben, hogy kima­radt Enyedi és Gogolák, a zöld­fehérek két válogatott hátvédje. Mint értesültünk, az első azért, mert indokolatlanul távolmaradt a válogatott edzéséről, az utóbbi visszaesett formájában. A szom­bati és a vasárnapi mérkőzése­ket csehszlovák játékvezetők vezetik. Barátságos labdarúgó-mérkőzések Haladás VSE —Haladás VSE tar­talék 10:1 (6:1). Szombathely. V: Fehérvári. Haladás I: Mursits — Németh L., Szántai, Pék, Balogh, Halmos I, Kulcsár, Németh J., Bo­kor, Farkas, Iszak I. G: Farkas (4), Iszak I (2), Bokor (2), Pék (2), ill. Sebestyén. Pécsi Dózsa I—Pécsi Dózsa II 6:2 (3:1). V: Lovig. G: Daka (3), Kocsis, Rónai, Konrád I, ill. Zom­­bori, Iványi. MTK — Magnezit 9:3 (3:0). Hun­gária krt. V: Kristóf. MTK: Hajdú (Brünyi) — Mezei, Kanász, Cse­­tényi, Oláh (Bányász), Csorna, Kermanidisz, Borik, Kovács B., Becsei (Borsó), Kunszt. G: Borik (3), Kovács B. (2), Becsei, Kunszt (11-esből), Kermanidisz, Bányász, ill. Tóth, Vanek, Fizi. t­á Az írnap Hogyan telnek meg egy kék könyv lapjai? Az elmúlt héten kapták meg a levelet: „Kedves Sporttárs! Kérjük, hogy december 1-én délután fél négy órakor jelen­jen meg a Jégszính­áz birkózó­termében. Megbeszélésünkkel elkezdjük a válogatott közvet­len olimpiai felkészülését.” Aláírás: Magyar Birkózó Szö­vetség. Szerdán délután a keret tagjai gondosan becsomagolták szerelé­süket. Megmarkolták a sporttás­kát és elindultak a Jégszínház­ba, a legjobb magyar birkózók első „olimpiai” napjára... Csatári József rekedtes hang­ja messzire hallatszik: — Hevertem az ágyon. Ke­resztrejtvényt fejtettem, olvas­gattam. A gyerekek a szokásos „csendes” pihenőt tartották, alud­tak. Fél ötkor keltek fel — ak­kor már nem mehettünk sétál­ni. Így töltöttem otthon a kedd délutánt. Nem tudom, mikor lesz legközelebb szabad délutánom, nem tudom, mikor hancúrozha­­tok megint egy jó nagyot a srá­­n­caimmal. Az újrakezdésben van tehát egy kis nosztalgia is. A Jégszín­ház öltözőjének hangulata mégis éles ellentéte az utcáénak. Kint szürke az ég, köd szitál. Barát­ságtalanul mutatkozott be a december. Bent rég nem látott társak kö­szöntik egymást. Az öltözőben lassan már tűt sem lehet elejteni. Három óra van. A hivatalos program csak félóra múlva kezdődik... A legtöbben Szabó László ke­zét szorongatják. A szokásos kérdés — „Hogy vagy?” — ko­rántsem puszta udvariasság, a Vasas 62 kg-os szabadfogású ver­senyzője ugyanis nemcsak a kö­zös edzést kezdi újra, hanem négyhónapos kihagyás után­­ a birkózást is. Egy héttel az idei világbajno­ki rajt előtt súlyos sérülést szen­vedett: kulcscsonttörés, vállizom­­szakadás. A bizakodó, derűlátó ember a rosszban is meglátja a jót. Ma Szabó László boldog: — Azt hiszem, szerencsés em­ber vagyok. A sérülés utolsó szakasza egybeesik az alapozás első részével. Pontosan azt a munkát végezhetem az elkövet­kező hónapban, amire erőnlétem­nek és technikámnak szüksége van. A vállam teljes gyógyulása és fokozatos erősítése is megkí­vánja az alapozás „szanatóriumi” utókezelését.­ A kezdet a szakember számára is tele van izgatott várakozással. Matúra Mihály, a szövetség el­nöke a megnyitó beszédre ké­szül. — Szeretném megértetni a fiúkkal — magyarázza szenvedé­lyesen —, hogy most csupán egyetlen dolog létezik: az olim­pia. Nincs Budapest és nincs vi­dék, nincsenek egyesületek és nincs válogatott... Csakis ma­gyar birkózás van! Gurics György vezető­edző ke­zében egyhangúan himbálózik egy zöld műanyagboríték, a program, amely akár egy menet­rendet is megszégyeníthetne. A december az előalapozásé ... Ja­nuár 3-tól megkétszereződik a munka, délelőtt és délután is lesz edzés, a fővárosban és Ta­­tán is. Ekkor kapcsolódnak be a ma még szigorú terv alapján otthon készülő vidékiek . . . For­­mábahozó, form­ábantartó időszak ... Versenyek ... Olimpia. A birkózóteremben ma még asztal áll, rajta két tucat kis kék könyv. A címlapon ez áll: Edzés­napló. Alatta a név. Doncsecz József kissé megil­­letődötten veszi kézbe a köny­vecskéjét. — Ezt teleírni sem egyszerű dolog! — mondja. — És ha be­legondol az ember, hogy min­den egyes mondat mögött sző­nyegen eltöltött órák állnak ... Nem mondom, most egy kicsit fáradt vagyok, hiszen a világ­bajnokság után a CSB-felkészü­­lés jött és hat héten át a csa­patbajnokság. Aztán nemzetközi versenyek... De nem marad üresen ez a kis napló! A köny­vet betöltő szavak mö­gött fáradságos, verejtékes órák állnak majd a szerdán megkez­dett út végén. A válogatott tag­jai az olimpiáig annyi energiát ölnek az edzésekbe, hogy any­­nyival talán egy piramist is fel lehetne építeni. De most más, kisebb „emlékmű” készül. Sok fáradsággal. A birkózók mégis szinte ro­hannak a fáradtság elé. Pércsi József érkezik utolsó­ként. Úgy lohol végig az úton, mint aki már elkésett. Három perc múlva fél négy. Szekeres István Szerdán délután elkezdődött birkózóink olimpiai felkészülésének utolsó szakasza és szünet nélkül folyik majd­­ a müncheni utazásig. (Geleta Pál felvétele) Tatabánya—Vasas és még hét érdekes mérkőzés a záró fordulóban Elutasították a Ferencváros fellebbezését Fegyelmi határozatok Nem csitultak még el a Tatabánya—MTK mérkőzés hullámai A hét végén fejeződik be a küzdelem az NB I-ben. Az egyik legérdekesebb mérkőzés kétség­kívül a Tatabánya—Vasas össze­csapás lesz. A bányászegyüttest — Lakat dr. távollétében — a Dombai, Gelei kettős készíti fel a találkozóra. Nem titkolják a városban: győzni szeretnének a Vasas ellen! A piros-kékek viszont jó ide­genbeli mérleggel büszkélkedhet­nek. Idén ősszel még nem kap­tak ki Vidátsék „házon kívül”. — Nem szándékozom változtat­ni az összeállítás­on — mondta Machos Ferenc, a Vasas edzője. — Majdnem biztos, hogy ugyan­az a 11 kezd, amely a Salgótar­ján ellen. Szeretnénk jó játék­kal befejezni az őszt, hogy aztán nyugodt körülmények között ké­szüljünk a tavaszi nagy felada­tokra. És a többi mérkőzés? Az Újpesti Dózsa az Egert fo­gadja. A lila-fehérek „házi mér­kőzésén” biztos hazai győzelem várható. A Bp. Honvéd a szer­dai rangadó után a formába len­dült Videotonnal szemben küzd — eséllyel — a két pontért. Az Egyetértés is esélyesebb a DVTK-val szemben, Soroksárott. Vidéken rázós mérkőzések so­rozata lesz. A Csepel Salgótar­jánban pontot szerezhet, izgal­masnak ígérkezik a Pécs—MTK, valamint a Haladás—Rába ETO találkozó. A Ferencváros a Komlót fo­gadja szombaton. A salgótarjáni rangadó után valószínűleg köny­­nyebb dolga lesz a zöld-fehérek­nek a dunántúli bányászok ellen. Az MLSZ elnöksége két fel­lebbezési ügyben hozott döntést. A Ferencváros megfellebbezte az Egyetértés—FTC mérkőzés ered­ményével kapcsolatban hozott határozatot. Az elnökség nem változtatta meg a november 4-én hozott másodfokú döntést! Tehát a mérkőzést 0:0-lal igazolták és egyik csapat sem kapott pontot. Az elnökség felhívja a figyel­met arra, hogy az érvényben lé­vő határozat értelmében óvási ügyekben és a mérkőzésekkel kapcsolatban felmerülő vitás kérdésekben a szakszövetség el­nökségének döntése végérvényes, tehát fellebbezésnek nincsen he­lye! Az EMTK fellebbezését is el­utasították. Az NB III-as együt­tes négy bajnoki mérkőzését nem rendezheti meg Pesterzsébeten!­­ Az MLSZ fegyelmi bizottsága Koszót (Gyulai MEDOSZ), Hor­­váthot (Vasas Izzó), Oláhot (Pénzügyőr) írásbeli dorgálásban részesítette. Forgács (Gyöngyös) játékjogát visszaadták azzal, hogy írásbeli dorgálást kapott. Bolvári Ferenc, a Bp. Építők ed­zője is írásbeli dorgálásban ré­szesült. A Pénzügyőr óvást nyújtott be az SZMTE—Pénzügyőr NB I B-s mérkőzés eredménye ellen. A bi­zottság az óvást elutasította. A Komló—Egyetértés NB I tartalékmérkőzést 3:0-ás gól­­aránnyal a vétlen Egyetértés ja­vára igazolták. A jövő héten lesz döntés az elmaradt Videoton—Tatabánya NB I tartalékmérkőzés ügyében. A bizottság december 7-én hall­gatja meg a Videoton labdarúgó­­szakosztályát.■ Az MLSZ fegyelmi bizottsága december 14-én 17 órakor új­ból megtárgyalja az MTK—Tata­bánya mérkőzésen történteket. Erre az időre beidézte a bizott­ság Palicskó Tibor edzőt, továb­bá Mohácsi játékvezetőt, Pusz­tai és Erdős partjelzőt.­­ Korábban kezdik a december 5-re, vasárnapra kitűzött Békés­csabai Ózd NB I B-s mérkőzést! A békéscsabaiak kérésére nem délután, hanem délelőtt 10.30- kor kezdődik az összecsapás. Ez­zel a találkozóval fejeződik be az őszi idény az NB I B-ben. A VII. forduló válogatottja Bicskei (Bp. Honvéd) Noskó­­ Bálint Varga Lukács (Ú. Dózsa) (FTC) (SBTC) (Bp. Honvéd) Szalai K. (SBTC) (FTC) Wollek Kocsis Bartos Tóth K. (Videoton) (Bp. Honvéd) (Csepel) (Tatabánya) A forduló játékvezetője: Zsolt (Bp. Honvéd-Újpesti Dózsa). A második csapat Buús (Komló) Posch Kmetty (Videoton) (SBTC) Vellai (Csepel) Udvarov Bene (Diósgyőr) (Ú. Dózsa) Kincses II Horváth L. (Pécs) (Tatabánya) Básti (SBTC) Somogyi Borsányi (Rába ETO) (Videoton)­­A forduló mérkőzéseinek zömét ez év október 3-án játszották le a csapatok, akkor a két elmaradt mérkőzésre való tekintettel nem közöltük a hét válogatottját.) K­i lehet nagymestergy­ű­j­tő ? Fórum Hobby Club 1970. ja­nuár 10-én alakult meg Újvidé­ken. Eleinte csak a helyi fiata­lok kapcsolódtak be az új kez­deményezésbe. Nemsokára azon­ban már egyre többen jelent­keztek Jugoszlávia más terüle­teiről és külföldről is felvételre. Jelenleg mintegy 1500 hazai és 2700 külföldi gyűjtője van a szervezetnek. Érdekes, hogy a részvevők között sok az egykori sportoló vagy sportvezető. Ez nem véletlen, hiszen a verse­nyek, a találkozók is szolgáltat­nak alkalmat a cserékre. — A Hobby Club vezetősége legutóbbi ülésén — mondta Bada István elnök — hat nagy téma­csoportot alakított ki. 1. Kitün­tetés, érem és plakett, 2. jelvény és kulcstartó, 3. Numizmatika, 4. Filatélia és bibliofilla, 5. Ritka­ságok, különlegességek (töltény, baba, miniüveg, stb.), 6. Filu­­ménia (szalvéta, gyufacimke, ho­­telcimke, képeslap, kártyanap­tár). Bada István ismertette a klub „rendfokozati” szabályzatát is. A tagokat a következő fokoza­tok szerint osztályozzák. Aki összegyűjt: 100 jelvényt, meg­kapja a gyűjtő elnevezést, 500 jelvényért már a jeles gyűjtő elnevezés jár, 1000-ért az érde­mes, 2000-ért a kiváló, 3000-ért a mester, 5000-ért a nagymester­gyűjtő cím. A nagymestergyűjtő fokozat eléréséhez 3 arany­érem elnyerése is szükséges kü­lönböző kiállításokon. A kulcs­tartógyűjtőnek már csak 1500 da­rab „emlék” szükséges e fokozat eléréséhez. Sőt, az éremkitünte­tés és a plakettgyűjtőknek 300-at kell ehhez szerezniük. A Fórum Hobby Club egyéb­ként szoros kapcsolatot tart a romániai, a csehszlovákiai, a lengyel klubok, más szocialista országok és a budapesti Műve­lődési házak gyűjtőivel. Termé­szetesen nem hanyagolják el a megfelelő propagandát sem — hiszen széles körben kell, hogy ismerjék őket. A Magyar Szóban, a Jó Pajtás­ban, a Gyermekrá­dióban külön hobby-rovat mű­ködik. — A célunk — mondta az el­nök —, hogy minél többen meg­kedveljék ezt a hasznos időtöl­tést, s a sportjelvények, érmek gyűjtésén keresztül ismerkedje­nek meg a testneveléssel is. Ezért rendezünk évente három nagyszabású kiállítást, március­ban, júniusban és novemberben.

Next