Népsport, 1971. december (27. évfolyam, 285-308. szám)

1971-12-18 / 299. szám

I Szombat, 1971. december 18. I A müncheni olimpiára Hollandián át vezet az út Férfi kosárlabdázóink menetrendje Nem sok sikert hozott az 1971- es év első szakasza férfi kosár­labdázóink számára. A katowi­­cei EB-selejtezőn ugyanis nem tudta a döntőbe jutást kiharcolni válogatottunk, így 1953 óta elő­ször hiányoztak a magyar kosa­rasok a férfi EB döntőjéből. A szakvezetők azt a tapasztalatot szűrték le, hogy sürgősen fiata­lítani kell! Miskolcon új összetételű és új szellemű csapat lépett pályára. Ennek tudható be, hogy válo­gatottunk legyőzte a nagy já­tékerőt képviselő olasz és bolgár csapatot, s a csehszlovák B-válo­­gatottat. E nemzetközi sikerek­­alapján szavaztak bizalmat is­mét a legfelsőbb sportvezetők, és folytatódhatott az olimpiai ké­szülődés Münchenre.­­ Jelenleg 16 tagú, szűkített keret munkálkodik Eszéki Rezső vezetőedző és Zsíros Tibor má­sodedző irányításával — mondta Vincze György, a szövetség fő­titkára. — A fiúk november 29-e óta nagy lelkesedéssel végzik a legnehezebb feladatokat is, fe­gyelmezett, jó együttest alkot­nak. Tavaly mélyreható változá­sok történtek a válogatottban: elbúcsúztunk a nemzetközi csa­tákban derekasan helytállt idő­sebbektől, akik, mint Gabányi, Bánna dr., Orbay és Tvordy, sokat tettek sportsikereink ér­dekében. A fiatalabbak közül különböző okok miatt lemond­tunk, Balogh, Fehér, Rabb sze­repeltetéséről. Jelenleg a követ­kezőkből áll az olimpiai keret: Pálffy (Csepel), Lendvay (Bp. Honvéd), Losonczi (Bp. Honvéd), Pálvölgyi (Bp. Honvéd), Ábra­hám (MAFC), Hegedűs (BSE),­ Gyurasits (Bp. Honvéd), Salgó (MAFC), Lázár (Csepel), Kalmár (Ganz-MÁVAG), Halmos (Cse­pel), Gellér (Bp. Honvéd), Nagy (Csepel), Kovács T. (Kecskeméti Petőfi), Gedeon (BSE), Ikotity (Bajai Vízügy). Rendkívül gazdag a férfi ko­sárlabdázók következő félévi programja: február 6—április 9: a bajnok­ság tavaszi idénye, sűrített for­dulókkal; március 20—30: közös készü­lődés a Koreai NDK csapatával Miskolcon; április 1—6: Kassai felszabadu­lási torna a szovjet,­csehszlovák, lengyel, román, bolgár és ma­gyar válogatott részvételével (kis Európa-bajnokság!); április 10—15: Szófia Nagydíj, a szocialista országok, a francia, török, és görög válogatott sze­replésével; április 27—30: két mérkőzés Franciaországban a francia vá­logatottal; május 2—14: olimpiai selejtező Hollandiában. A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség különbi­zottsága most megtartott sor­solása szerint a selejtezőn 17 ország válogatottja indul. A cso­portbeosztás a következő: A: Lengyelország, Magyaror­szág, Spanyolország, Nagy-Bri­­tannia. B: Olaszország, Franciaország, Görögország, Dánia. C: Bulgária, Törökország, Ausztria, Írország, Svédország. D: Csehszlovákia, Hollandia, Belgium, Albánia. A csoportokon belül körmér­kőzést vívnak a csapatok egy­mással, majd kettő jut be a nyol­cas döntőbe. Itt újabb körmér­kőzés következik, s magukkal viszik a csoportban elért egy­­­más elleni eredményt. A végén a legjobb két­­ együttes szerez jogot a müncheni indulásra. En­nek megfelelő elszántsággal és lelkesedéssel készülnek férfi ko­sarasaink. Valamennyien ki akarják érdemelni a bizalmat a jövőben is. Varsányi Imre SPORTMOZGALOM ♦ KOSÁRLABDA ♦ ÖKÖLVÍVÁS ♦ SPORTMOZGALOM ♦ KOSÁRLABDA ♦ ÖKÖLVÍVÁS ♦ SPORTMOZGALOM „Tied is a pálya, vigyázz a rendre!” — I­RjT­TTI— POSTAFIÓK 8. Rovatunkban már korábban is esett szó arról, hogy a labdarú­gópályák rendjének biztosítására mozgalmat kellene kezdemé­nyezni. Most ez megtörtént. A Gyulai MEDOSZ SC elnöksége legutóbbi ülésén határozatot ho­zott, hogy „Tied is a pálya, vi­gyázz a rendre!” jelszóvá! felhí­vással fordul az ország sport­egyesületeihez. A felhívás elké­­szült, s az az alábbiakat tartal­mazza: Hat pont 1. A legközelebbi elnökségi ülésükön foglalkozzanak az MTI elnökségének a labdarúgó­­pályák rendjéről hozott határo­zatával és az abban foglaltak­nak — határozatukig — szerezze­nek érvényt. A tavaszi idénytől saját pályájukon vezessenek be újabb biztonsági intézkedése­ket.­­ 2. Rendezőgárdájukat becsü­letes szándékú, önkéntes rende­zők csatasorba állításával fris­sítsék fel. 3. Minden lehetséges propa­gandaeszközt használjanak fel sportpályájuk rendjének meg­védésére. 4. Az egyesület sportkádereinek bevonásával széles körű oktató­nevelő (felvilágosító) munkát végezzenek, szurkolói ankétokat szervezzenek, erősítsék meg a baráti kör vezetését és létszá­mát. 5. Kérjék a játékvezetőket, hogy rendbontás esetén fokozot­tabban éljenek a szabályok ad­ta lehetőségekkel. 6. Fegyelmi bizottságaiktól kö­veteljék meg, hogy a rendbon­tókkal szemben — amennyiben ezek saját tagjaik közül kerül­nek ki — minden esetben ■ járja­nak el és ítéleteiket szigorítsák meg. Örömmel köszöntjük a Gyulai MEDOSZ SC kezdeményezését és reméljük, hogy az valóban or­szágos mozgalommá kerekedik. Ebben az­ esetben pedig a tava­szi bajnoki idényben már sok­kal kevesebb lesz a labdarúgó­mérkőzések hangulatához egyál­talán nem illő sportszerűtlen­kedés, botrányokozás. Tornatermek Békéscsabán A Népsport december 11-i szá­mában Remények a csodavárás és tatarozás alatt címen megje­lent riporthoz fűz kiegészítő megjegyzéseket Kálmán Gyula, a békéscsabai Kemény Gábor Szakközépiskola igazgatója. „Békéscsabán a tornasport ed­zési lehetőségét biztosító iskolai tornatermek a következők: 1, 11, III, X, XI. sz. általános iskola, továbbá a Rózsa Ferenc Gim­názium, a szlovák gimnázium és a Vásárhelyi Pál Útépítési Szak­­középiskola terme. Hangsúlyo­zom, hogy ezek mindegyike mi­nőségileg kielégítő. Ezen kívül befejezés előtt áll a közgazdasági szakközépiskola új terme és ala­pozzák a MüM-intézet új torna­termét. Iskolánk, a Kemény Gábor Szakközépiskola tornaterme mé­reténél fogva elsősorban a te­­remlabda-sportok céljára szolgál, ugyanúgy, mint az Orosházi Tán­csics Gimnázium hasonló méretű tornaterme. Természetesen a té­li időszakban nagy a terem igénybevétele, reggel héttől este tízig üzemben van hétköznapo­kon, vasárnap pedig a verse­nyeknek megfelelően. A helyze­ten segítene, ha az MTI városi tanácsa ésszerűbben koordinálná az igényeket, és a város vala­mennyi tornatermét arányosab­ban venné igénybe. Sok súrló­dás is elkerülhető lenne, ha a foglalkozás végeztével az igény­be vevők mindig rendet tenné­nek a teremben. A n nagyfokú igénybevétel miatt az elhaszná­lódás is nagyfokú, ezért a karban­tartási munkákra feltétlenül szükség volt. A munkálatokat­, még a tavasz folyamárt megr­­endeltem, de a városfejlesztési kivitelező részleg kapacitás hiá­nyában csak most, az év végén tudta vállalni. Mindezek alapján a békéscsa­baiak női mesterfokú tornászbaj­nokságról való távolmaradásának a cikkben kifejtett indoklása — véleményem szerint — nem reá­lis. • Birkózószőnyeget kérnek Hajdúnánáson sportiskola kezdte meg működését, amely­­ feladatául tűzte ki a birkózó­sport népszerűsítését. A gyere­kek körében igen nagy az ér­deklődés a küzdősportok e nép­szerű fajtája iránt, már eddig több, mint százan jelentkeztek. A munka meg is kezdődött az általános foglalkoztatással, de a speciális birkózó edzéseket még nem tudták elkezdeni a szőnyeg hiányában. A hajdúnánásiak most azzal a kéréssel fordulnak az egyesüle­tekhez, sportszervekhez, hogy ha valahol olyan használaton kí­vüli szőnyeg lenne, amit javítás­sal még használhatóvá lehetne tenni, akkor küldjék el számuk­ra. Nagy segítséget jelentene ez a birkózás iránt rajongó hajdú­nánási fiataloknak. VÁLASZ AZ OLVASÓNAK BIKSZEGI JÓZSEF, Miskolc. A két olasz csapatösszeállítások. Ca­­tanzaro: Bertini — Pavoni, D’An­­giulli, Benedetto, Maldera, Busat­­ta, Banelli, Franzon, Spelta, Ber­­tuccioli, Mammi. Atalanta: Riga­monti — Maggioni, Divina, Sa­­voia, Vavassoli, Leoncini, Sacco, Bianchi, Magistrelli, Moro, Pirola. Mantova: Da Pozzo — Masiello, Bertuolo, Depetri­li, Zam­boni, Mi­­cheli, Carelli, Maddo, Badiani, Dell Angello, Panizza. ŐRI KÁLMÁN, Kemenesmihály­­fa. Bene játszhat az olimpiai csa­patban. Megyesi balhátvéd, Bálint beállós a Ferencvárosban. GÁL BÉL­A, Izsófalva. Az Új­­pesti Dózsa egymásután három al­kalommal nyert NB I-es bajnok­ságot. . A szövetségek javaslata alapján idén­­is összeállították az év legjobb sportolóit. Labdarú­gásban: Szűcs Lajos, CSÍK JÓZSEF, Budapest, II. Zi­vatar u. 14. Az NDK vízilabdacsa­pata az 1966-os utrechti Európa­­bajnokságon a 2. helyen végzett. Mexicóban hatodik lett. MOLNÁR IMRE, Budapest. Az 1962. december 1-érn lejátszott Sampdoria—Ferencváros (1:0) mérkőzésen Kiss III László szere­pelt a Ferencvárosban. A 11. for­dulóban : Ferencváros—Petrolul 2:0. Albert Flórián nem szerepelt a B-válogatottban. SITKU JÁNOS, Papkeszi: Van­nak sportágak, amelyekben az olimpiai bajnokság „rangban” a világbajnokság fölött áll. Labda­rúgásban azonban nem ez a helyzet. ..JEIJNIK LÁSZLÓ, Magyarszék. Igaza van: az idegenben szerzett gólok duplán számítanak. Ter­mészetesen csak gólegyenlőség esetén. Az ön által említett­ példa szerint viszont a Vasas egy góllal többet ért el, tehát simán tovább­jutott volna. MÁRKUS SÁNDOR, Jákó, Kos­suth u. 26. Az 1956-os olimpián nem vett részt a magyar labda­rúgócsapat. Az említett évben az ifjúsági válogatott külföldön járt. NAGY LAJOS, Obarok. Az első kérdésre saját maga adta meg a választ. Az 1966-os magyar—bra­zil mérkőzésen Farkas gólja Bene átadásából született. A támadást Albert indította el. HUTÁS LAJOS, Zalaegerszeg. Tudomásunk szerint Eusebio a 10-es, a már visszavonult Coluna a 7-es számot viselte a kérdéses mérkőzésen. B. É., Szeged. Gyurasitsnak a Bp. Honvéd címére írhat: Buda­pest, XIII., Dózsa György út 53. IFJ. KÖRÖSI ISTVÁN, Zsana, I. 84. A kért válogatott mérkőzé­sek magyar góllövői. 1056: Len­gyelország 4:1. Kocsis (2), Szusza, Machos. Jugoszlávia, 3:1. Czibor, Kocsis, Puskás. Franciaország, 2:1. Machos, Kocsis. Ausztria, 2:0. Pus­kás, Sándor. 1957: Norvégia, 1:2. Tichy. Bulgária, 2:1. Hidegkúti (2). Szovjetunió, 1:2. Hidegkúti. 1958: Jugoszlávia, 2:0. Sándor, Vasas. Skócia, 1:1. Fenyvesi. Lengyelor­szág, 3:1. Csordás, Tichy, Budai. Románia, 2 :1. Vasas, Tichy. Bel­gium, 3:1. Tichy (2), Göröcs. 1961: Chile, 1:5. Tichy. 1963: Dánia 6:0. Göröcs, Fenyvesi, Monostori, Al­bert, Rákosi, Solymosi. Csehszlo­vákia, 2:2. Tichy, Machos. Szov­jetunió, 1:1. Machos. A növekedés nehézségeivel küszködnek A sportegyesületi közgyűlése­ken és a megyei konferenciákon sok szó esik a magyar sport lé­tesítményhelyzetéről. Egyes he­lyeken ehhez másik probléma is csatlakozik: baj van a sport­szerekkel! Legutóbb a Tolna megyei konferencián említette több hozzászóló is, hogy gyakran nincs elég sportszer, ha meg van, akkor is csak gyenge mi­nőségű sportszerekhez lehet hozzájutni. Erről beszélgettünk Pál Lászlóval, a Szekszárdi Dó­zsa elnökével. — A vidéki kis és közép­nagyságú sportegyesületeknél minden fillért meg kell nézni, mire költi a vezetőség — mond­ta többek között. — Ezért sú­lyos problémákat okoznak a gyenge minőségű sportszerek. Elpattannak a méregdrága ge­relyek, a mezek, és a nadrá­gok úgy szakadnak, mintha nem sokkal drágábban, hanem fél­áron adnák, mint egy évvel ez­előtt. Baj van a gumi­zoknik­kal, a combgumikkal is. Fel­húzza a játékos, aztán kiszól már mérkőzés közben: „Nézze, edző sporttárs, már semmit sem tart”. Különösen gyengék a sportcipők. Minőségileg rom­lottak, áruk viszont szépen meg­emelkedett. Amikor néhány at­létánk elindulhatott nemzetközi versenyen, új felszerelést ad­tunk részükre. Mégiscsak a mi gyerekeink, ne kelljen szégyen­kezniük. Az egyik futó felvette új szögescipőjét, megtett né­hány métert vele, aztán feljaj­­dult a fájdalomtól. A szög a talpába nyomódott__ Az elmondottakat egészítette ki Kovács János, a paksi járás küldötte is, aki szóvá tette, hogy senki sem ellenőrzi a sportszerek gyártását. — Szövetkezetek, vállalatok kezdenek hozzá különböző sportszerek gyártásához. Ez na­gyon helyes, mert hiányt pótol­nak, hiszen a sport elterjedése több sporteszközt igényel. De valakinek ellenőriznie kellene, hogy mit és milyen minőségben készítenek. Pál László is szólt a növeke­dés nehézségeiről. — Birkózgatunk ezekkel, de nagyon nehéz dolgunk van. A fejlődés, az eredmények vonz­zák a fiatalokat. Van vagy négyszáz gyerekünk, de sokszor nem tudom, mihez kezdjünk velük. Hol adjak nekik pályát, öltözőt? Még a mosdás is prob­lémát okoz az edzések után. Té­len különösen , nehéz a helyze­tünk. Egyetlen aprócska torna­termünk van, ide kell bezsúfol­ni az ökölvívókat, a cselgáncso­­zókat, az atlétákat , minden­kit. Egészségileg sem helyes, hogy még ki sem ment az egyik szakosztály, már ott vann a má­sik. Most nagy az öröm, mert az egyik iskola mellett — társadal­mi összefogással — felépült egy nagy méretű csarnok. Ter­veznek hasonlókat a megye más, nagyobb településeinél is. A nehézségeken ez sokat segít, de sok mindenhez más segítség is szükséges. Például a sportsze­rek minőségének javulásához!... Remélem, ez sem késik so­káig. Mi újság az MHSZ-ben? • Ugrás 10000 méterről • Hat EB-elsőség modellezésben • CIAM-kongresszus Párizsban • Világ- és Európa-bajnokságok öt országban Modellezés, ejtőernyőzés, vitor­lázórepülés, honvédelmi jellegű tömegsportok... Mind-mind ta­­vaszi-nyári-őszi sportág, renge­teg eseménnyel, különböző ver­senyekkel. Télen — akárcsak a többi, ha úgy tetszik „hétköz­napi” sportágban — itt is az alapozással, az előkészületekkel telnek a hetek és hónapok. Per­sze, szükség van a nem kevés szellemi munkát igénylő ver­senyágak elméleti „megalapozá­sára” is, így nem csoda, hogy az MHSZ központi székházában ál­landó a sürgés-forgás, a külön­böző szövetségekben bőségesen akad tennivaló. „Nagy ugrásra” készülnek az ejtőernyősök. Közel tíz eszten­deje 8070 méter a magassági re­kord és most elhatározták­ a szakvezetők, hogy végre a múlt­nak kell átadni ezt a szakállas csúcsot... Nos, nem kisebb tel­jesítményre készülnek, mint a 10 000 méteres határ „átlépésé­re”. Persze, ehhez szükség lesz megfelelő repülőgépre, speciális ruházatra és ernyőre, hiszen ez a magasság már tulajdonképpen kozmikusnak tekinthető... + Egyre népszerűbbek az MHSZ tömegsport-rendezvényei. Míg 1970-ben „csak” 1,4 millióan vettek részt a különböző verse­nyeken, addig ebben az eszten­dőben 2 170 601-re nőtt ez a lét­szám. A legifjabbak, az úttörők viadalain, valamint az összetett honvédelmi versenyeken félszáz­ezerrel többen szerepeltek, mint tavaly. Nem panaszkodhatunk a mo­dellezők idei teljesítményére... A repülősök két Európa-bajnoki címet nyertek Pécsett, de leg­jobban az autósok szerepeltek: a svédországi EB-n négy aranyér­met szereztek! A hajómodellezők két második helyezéssel dicse­kedhetnek. ■*: Dr. Beck Rezső, a modellező szövetség főtitkára, néhány nap­pal ezelőtt érkezett haza Párizs­ból, a Nemzetközi Repülő Szö­vetség modellező szekciójának (CIAM) üléséről. A francia fő­városban a szakemberek néhány szabálymódosításról tárgyaltak, amelyek elsősorban a biztonsági berendezések terén jelentenek változást. Szóba került a jövő évi versenynaptár is: eldőlt, hogy Anglia rendezi a zárttéri modellek VB-jét, s Finnország­ban lesz a körrepülők világbaj­noksága. Az autó- és hajómodellezők ismét EB-n vesznek részt 1972- ben. Az autósok Bratislavába, a hajósok a jugoszláviai Portorozs­­ba készülnek. Itthon számos je­lentős nemzetközi eseményre kerül sor. Júliusban rendezik első ízben a körrepülő modellek Mecsek Kupáját Pécsett. A rá­diótávirányítású gépek sereg­szemléjét Nyíregyházán rende­zik, októberben a Nyírségi Ősz elnevezésű viadal keretében. Nemzetközivé bővül a Péren sorra kerülő Rába Kupa mező­nye, s jelentős helyet foglal el a Savaria Napok eseménysoroza­tában a hajómodellek versenye. ♦ Az MHSZ tömegsport-bizott­ságának versenyei ebben az esztendőben már nagyrészt be­fejeződtek. Most a szakemberek „besegítenek” az úttörő-olimpia előkészítésébe, s ugyanakkor je­lentős újításokat is terveznek. Lövészszakkörök szervezését kezdték meg az általános isko­lák felsőtagozatos tanulói szá­mára. Az érdeklődés minden várakozást felülmúló! ■f Világbajnokságra készülnek a vitorlázórepülők és az ejtőernyő­sök is. Mindkét sportágban, a VB-ket megelőzően, előkészületi versenyen vesznek részt a szo­cialista országok legjobbjai: a repülősök a Szovjetunióban, Őreiben, az ejtőernyősök pedig az NDK-ban. Csak a próbavia­dalok után döntenek az illeté­kesek a VB-részvételről. Annál is inkább, mert például az ejtő­ernyősök legrangosabb viadalára az Egyesült Államokban kerül sor, s a részvételi költségek meglehetősen tetemesek. 1972-ben a legrangosabb hazai ejtőernyős eseményre július 1. és 10. között kerül sor. Ekkor ren­dezik a szocialista országok im­már hagyományosnak tekinthető ejtőernyős négytusaviadalát. (serényi) r SPORTMŰSOR SZOMBAT BIRKÓZÁS. Vasas Kupa felnőtt egyéni verseny, Kőbányai út, 15. RÖPLABDA. Nemzetközi női torna. A TF Győri úti termében: V. Izzó—TSC Berlin, 16. VM Egyetértés—BVSC, 17.30. ÚSZÁS. A Vasas, a KSI és a Kecskeméti Vízmű közös verse­nye. Kecskemét, 16. VÍVÁS. Női tőr junior tájékoz­tató verseny, Sportcsarnok, 14. VÍZILABDA. OB I. FTC—Eger, Sportuszoda, 18, Nádai. Vasas — Bp. Honvéd, Sportuszoda, 19, Tóth K. Szolnok—OSC, Szolnok, ■ 17, Csillag. Újabb megyei konferenciák Pécsett tartották meg az MTI Baranya megyei konferen­ciáját, amelyen megjelent Ége­tő Lajos, az MSZMP KB párt- és tömegszervezetek osztályának helyettes vezetője is. A megye sportéletének helyzetét elemző lfiszámol­óh­oz ,',tis zenegyen , • szal­tad . .h,»p£,.. fis mnsfftják el észre­vételeiket, javaslataikat. A konferencián részt vett és fel­szólalt dr. Szatmári István, az MTS OT elnökhelyettese és Novics János, az MSZMP me­gyei bizottságának titkára. * Az MTS Csongrád megyei, Szegeden megtartott konferen­ciáján is nagy érdeklődés kí­sérte az írásos beszámolót és az azt kiegészítő szóbeli hozzá­­fűzés vitáját. Huszonegyen je­lentkeztek hozzászólásra, közü­lük tizenötnek nyílt alkalma el­mondani a véleményét. A kon­ferencián részt vett és fel­szólalt Rózsa István, az MSZMP megyei bizottságának titkára és Kapcsos Lajosné, az MTS OT osztályvezetőj­e. Zimbori­zombori... Ezúttal­­nem a nótaibeti szépasszonyról, hanem a zombori szorítóról van szó. Vasárnap ugyanis ab­ban vívja idei utolsó mér­kőzését­ a magyar után­pótlás-válogatott. Nem ki­sebb ellenféllel, mint a hasonló korú jugoszláv ökölvívók együttesével szemben. Dr. Szabó József csapatvezető elmondta, hogy a magyar válogatott jó erőt képvisel, többek között a nehézsúlyú ju­nior Európa-bajnok és a madridi EB könnyűsúlyú ezüstérmese is helyet ka­pott benne. A félnehézsú­­lyú jelölt viszont A-2- ben megbetegedett, ezért könnyűsúlyban két ver­senyzőt visznek. Erről a jugoszlávokat már értesí­tették. A csapat pénteken délután vonattal kelt út­ra és hétfőn késő este érkezik haza. A magyar válogatott összeállítása (papírsúlytól felfelé): Fi­­kó László, Kiss Mihály, Rácsai I János, Kovács János, Botos András­­ és Harmath József, Kerék­gyártó Lajos, Pákozdi Benő, Lencz József, Rap­­csák Mihály, Réder Jó­zsef. Technikai vezető: Fehér Lajos. Edzőik: Hor­váth József és Szigeti Fe­renc. Bírók: Gregor Mik­lós és Pogány Ferenc.

Next