Népsport, 1972. január (28. évfolyam, 1-26. szám)

1972-01-01 / 1. szám

Népsport. A magyar testnevelési és sportszövetség lapja szombat, 1972. janu­ár 1. ♦ I?a: A forint ♦ XXVIII. évfolyam, 1. SZÁM BOLDOG ÚJ ÉVET KÍ BUÉK­OLIMPIA Talán már időszámí­tásunk kezdetétől szo­kásunk, hogy az elmúlt esztendőt valamiféle felméréssel, összege­zéssel, és olykor némi nosztalgiával búcsúz­tassuk, az újat pedig már jó előre tervekkel, reményekkel népesít­sük be. A magyar sportmoz­galom is búcsúzik az óévtől. 1971-ben is szá­mos magyar győzelem fémjelezte a nagy vi­lágversenyeken, a né­pességét és területét te­kintve kicsiny orszá­gunk sportjának, test­nevelésének eredmé­nyességét. Reméljük, így lesz az új évben is. A nemzet­közi sportélet legna­gyobb eseményét, az olimpiát köszöntjük 1972-ben. Bízunk benne, hogy ez az év, és a küszö­bönálló nagy sportta­lálkozó is a népek és nemzetek barátságát szimbolizálja majd, és az emberiség leghalan­­dóbb törekvéseivel azonos szellemben zaj­lik. A Münchenben fellobbanó olimpiai láng jel lesz sportoló­ink számára. Ettől a pillanattól adnak majd számot tudásukról, több éves felkészülé­sükről, tehetségükről, s egyben arról is, merre tart az egész magyar sportélet. Úgy véljük, a jól végzett munka utá­ni nyugodt lelkiisme­rettel várhatjuk ezt a pillanatot, hiszen az olimpiák eddigi törté­nete igazolja, hogy a magyar sportolók jó szereplése, becsületes helytállása e nagy sportesemény nem mú­ló hagyományai közé tartozik. Az olimpiai év magyar sikerei to­vább növelhetik a ma­gyar sport már amúgy is tekintélyes nemzet­közi hírnevét, s ver­senyzőink ebben az évben is valóra vált­hatják hozzájuk fűzött reményeinket. Ezért köszöntjük kétszeresen is az új esztendőt, várakozó te­kintetünk fokozott fi­gyelemmel fordul a magyar sport reprezen­tánsai felé. Kívánunk nekik, s velük együtt vala­mennyi sportkedvelő­nek, versenyzőnek, ed­zőnek, szakvezetőnek, szurkolónak, s lapunk minden kedves olvasó­jának eredményekben gazdag, boldog új esz­tendőt. Óév végi beszélgetés ér. Bede Sándorral, a CIWTS 01 elnökével A sport másképpen mond BÚÉK-ot az óév végén: nem az elemi újrakezdés igénye jellemzi, hanem a fejlődés fo­lyamatossága. A fejlődés, persze, a krónikákban kialakítja az egyes évek mérföldkőszerepét, így kell megközelítenünk annak a beszélgetésnek a lényegét, amelyet lapunk munka­társa dr. Beckl Sándorral, az MTS OT elnökével, folytatott. 1971 és 1972 között nincs éles határvonal a magyar sport­­mozgalomban: a tömegsport hagyományos és új formái, a természetjárás fokozottabb népszerűsége, az iskolai testneve­lés és sport gondjai, a magyar élsport és a müncheni olimpia kérdései — az óév végén pusztán helyzetfelmérés­ként szerepelnek. (A beszélgetés lapunk 5. oldalán található.) ­ futballról — könnyedén A különleges alkalom lehetővé tette, hogy korunk egyik nagy „vívmányáról", a labdarúgásról tréfásan, vagy leg­alábbis könnyedén írjunk. Így például rábírtuk, a bírás­kodást abbahagyó Vadas Györgyöt, hogy most már mondja el pályafutásának „titkos" sztorijait, közreadjuk dr. Lakat Károly konfliktusát egy olasz verébbel. Bebizonyítjuk, hogy a labdarúgók akkor is szívesen játszanak, amikor ez nem kötelező. Helyszíni tudósítást közlünk a szurkolók új föld alatti „vitaterméből” és képriportunk egyetlen hibája, hogy torzított a lencse. Vagy­­ nem is torzított?... (2-3. oldal) A Újév reggelén repül Madridba a labdarúgó-válogatott ® Az EB, BEK, KEK, UEFA Kupa sorsolás előtt ® A Megyeri úton kezel a Rózsa ® 39 játékossal aisspoz a Vasas ® Az eedzőbizottság menetrendje ® Akklimatizálódneek a Csepel játékosai ® Szuromi rendbe jött Újév reggelén, január elsején útra kel Spanyolországba a lab­darúgó-válogatott. A műsorról beszélgettünk Börzsei Jánossal, az MLSZ főtitkárával. — Szombat reggel hét órakor már a repülőtéren leszünk — mondta. — A gép 7.40-kor star­tol. Madridba 12.05-kor érke­zünk, utána mindjárt tovább is megyünk a fővárostól 40 kilo­méterre levő szálláshelyünkre, ahol az edzések lesznek. — Mikor játszik a válogatott? — Budapest néven Madrid el­len kerül sor egy barátságos mérkőzésre, mégpedig január 12-én. — Ezen a napon fontos elfog­laltsága lesz — vetettük közbe. — Igen — így Börzsei. — Ja­nuár 12-én kerül sor Zürichben az EB, a BEK, a KEK és az UEFA Kupa következő forduló­jának sorsolására. Mi három he­lyen is érdekeltek vagyunk, mégpedig az EB-n, a BES­-ben és az UEFA Kupában. — Sok dolga lesz Zürichben? — Igen! Az Európa-bajnoksá­­gon a négy közé jutásért folyó párosmérkőzésen ugyanis csak az első találkozónak van kötött időpontja. A visszavágót május 14-ig kell lejátszani, tehát 10 és 14 között lehet „variálni”. — Elképzelhető esetleges har­madik mérkőzés is a négy közé jutásért folyó harcban? — Ha a két mérkőzés után egyenlő a pontszám és a gólkü­lönbség, akkor harmadik meccs­re kerül sor. Ennek időpontját és színhelyét már a visszavágó előtt tisztázni kell. Abban is meg­egyezhetnek a felek, hogy az esetleges harmadik találkozót a második mérkőzés színhelyén tartják meg. A harmadik össze­csapáson aztán már dűlőre kell jutni. Döntetlen esetén hosz­­szabbítanak, ha továbbra sem dől el a továbbjutás, akkor 11-es rúgások következnek. Az Újpesti Dózsa készülődé­séről Farsang Endre szakosz­tályvezető tájékoztatott min­ket. — Január 3-án Újpesten kezd a csapat — mondta. — Termé­szetesen erősen megfogyatkozott létszámmal kezdjük a munkát, hét válogatott játékos addigra már Spanyolországban lesz. — Van sérültje a bajnokcsa­patnak? — Szerencsére nincsen. Bán­­kuti is rendben van. Mostanáig a Szabadság-hegyen gyakorolt — egymagában. Van mit pótol­­nia? A Vasas labdarúgói csütörtö­kön találkoztak. — Megbeszéltük az egész alapozás menetét — mondta Machos Ferenc edző. — Két (Folytatás a 7. oldalon) Öröm — felsőfokon! A futballban a legnagyobb boldogságot a GÓL váltja ki. Az óév kétségkívül legérdekesebb futballfelvételét Tichy gólja után készítette Geleta Pál, lapunk fotoriportere a Bp. Honvéd—Vasas találkozón. ­ Az oliimpia jegyében Tízfordulós rejtvénnyel a Münchenbe Az olimpiai év küszö­bén, úgy érezzük, hogy nem nyújthatunk át olva­sóinknak kedvesebb aján­dékot, mint egy tízfordulós rejtvénypályázatot, amely­nek végén legjobb meg­fejtőink személyesen néz­hetik végig a müncheni olimpiát. A pályázat első fordu­lója december 25-i szá­munkban már megjelent, de akik most akarnak be­kapcsolódni a versenybe, vasárnap 24 óráig még el­juttathatják szerkesztősé­günkbe megfejtéseiket. Egy-egy forduló során ol­vasóink 100-100 pontot kaphatnak, tíz forduló után a maximálisan elérhető pontok száma: 1000. Az értékelést mindenki önál­lóan vezeti, s csak az utolsó fordulót követően vetjük össze a legjobbak eredményeit Az egyéb nyeremények között televíziót, magneto­font, rádiót és lemezját­szót kaphatnak helyes megfejtőink. Várjuk tehát leveleiket. Címünk: Nép­sport, Budapest 8. Posta­fiók 8.

Next