Népsport, 1972. március (28. évfolyam, 52-77. szám)
1972-03-02 / 52. szám
I Csütörtök, 1972. március 2. SPORTMOZGALOM ♦ GYORSKORCSOLYA ♦ VÍVÁS ♦ KOSÁRLABDA ♦ SÍ ♦ SPORTMOZGALOM ♦ GYORSKORCSOLYA ♦ KOSÁRLA Kuncze tanár úr jubileuma Az intarziás vitrin kész sporttörténelem. Serlegek, kupák, kitüntetések, arany- és ezüstveretek: egy sportban eltöltött tevékeny élet megannyi tanúja. Kuncze tanár úr pillantása szeretettel simította végig kedves emlékeit. Az egyiken megakadt a szeme. Rögtön felénk, is nyújtotta. — A stockholmi olimpia emlékverete — magyarázta —, akkor még fiatal voltam,arattyám is versenyeztem.... Orth a padban Stockholmban még mint a tornászcsapat tagja volt kint —, és nem is sejtette, hogy rövidesen „újító” lesz. Géza bácsi azokban az években a Vas utcai felsőkereskedelmi iskola tornatanára volt. Kezei alatt egy sereg, nem is akármilyen válogatottra való labdarúgó nevelkedett: Orth György, Braun József, Nyúl Ferenc, Takács József, de ő indította el a sikerek útján a vízilabdázó olimpiai bajnok Keserű fivéreket. Rengeteg fiatalba oltotta bele a mozgás, a játék szeretetét. Érthető, hogy hatvan év távlatából is büszke tanítványaira. — Mindig nagy örömet szerzett nekem, aki, a gyerekek sikereiről mesélt. De a legkedvesebb „gyermekem” mégis a kosárlabda ... Méltán vallhatja gyermekének a magyar kosárlabdát. Amikor ugyanis 1912-ben, tehát immár hatvan éve, híre terjedt, hogy Münchenben meghonosodott egy amerikai játék, a basketball, vagyis a kosárlabda, , Kuncze tanár urat küldték ki „játéknézőbe”. Hamar megragadta figyelmét ez a gyors sport. Megbarátkozotta „kellékekkel” is: palánk gyűrűvel, egy nagyobb labda, „játéktér”, no, meg a játékosok. Elindult a Vas utcából — kezembe nyomtak egy szabálykönyvet is, amely később a honi kosarasok első „szentírása” lett — mondta, s felém nyújtotta, a vékony füzetet. Rajta a felirat: Kosárlabda. Átdolgozta: Kuncze Géza tornatanár. Erdély könyvnyomda, 1921. — Nehogy azt higgye, hogy kilenc évig tartott a lefordítása, csak hát híveket kellett előbb szereznem. A Vas utcaiak hamar megkedvelték és játszani akarták. Gondoskodtunk hát a „kellékekről” is. Géza bácsi utalt arra, hogy a gyerekek körében népszerű lett ez az általa meghonosított játék. Ennek bizonyítására álljon itt a mester néhány tanítványának neve: Eszéki Rezső, a férfi kosárlabda-válogatott edzője, Kassai Ervin, Oscar-díjas játékvezetőnk, Bokody Károly és még jónéhány edző, egyszóval a mai kosárlabda „vezérkara”. —■ Már akkor akadtak segítőim. Bemutatókat szerveztünk a Sirkor utcai játszótéren és a huszas években már egymás közötti mérkőzéseket játszottak a felsőkereskedelmi iskolák csapatai. Térhódítás és egy V – megjegyzem * 1924-ben végre megtört a jég: néhány nagy egyesület, így az FTC, BBTE és az NTE megalakította kosárlabda-szakosztályát. Ekkor még mindig az első szabálykönyv volt érvényben: „A labdával futni nem szabad, hanem dobással, vagy ütéssel kell tovább adni... A labdát feldobálva, ütögetve, vagy hengerítve szabad továbbvinni.. . Hosszú-hosszú viaskodás után megalakult az Országos Kosárlabda Bizottság, majd 1942-ben a Magyar Kosárlabda Szövetség is. Géza bácsi kerek tíz éven keresztül a szövetség elnöke volt, aztán tisztét átadta a jelenlegi elnöknek, dr. Hepp Ferencnek. De a kosárlabdázók eredményeit máig figyelemmel kíséri. — Ez így nem elég pontos — javított ki. — A televízióban minden sportközvetítést megnézek __ Kár, hogy olyan ritkán láthatok kosárlabdát a képernyőn ... A megjegyzéssel nem a tévét bírálta a tanár úr. Tölgyes Péter Kuncze Géza, a Magyar Kosárlabda Szövetség alapító elnöke jelenlétével tisztelte meg a VM Egyetértés —TTT Daugava Riga BEK-találkozót. A képen Bakk Jutkával fog kezet ® Elmaradtw&rsentgssamah ® Biatlar&bajnokság előtt • Sérültek síegyveleg ® Külföldön jártak SÍEGYVELEG Bátran mondhatjuk, hogy az utóbbi tíz év legnehezebb feladatát kellett megoldania az idei országos síbajnokság rendezőgárdájának az elmúlt hetekben. Hogy milyen jellegű nehézségekkel kellett szembenézni, felesleges a bővebb magyarázat. A szokatlanul enyhe időjárás különben nemcsak ebben a februári időszakban nehezítette a magyar sísport élvonalának helyzetét, sőt, Európában nemcsak a magyar sísport került ilyen helyzetbe! Ennek ellenére is a legutóbbi vasárnapon zárult eseménysorozat eredetileg tervezett programját csaknem száz százalékosan sikerült megvalósítani — mondta Szakál Imre, a Magyar Sí Szövetség főtitkára. — Csak a nagysáncú ugróversenyt és az ifjúsági lesiloóbajnokságot kellett bizonytalan időre elhalasztanunk. — Feltehetően ezek a rendezési problémák károsan befolyásolták a bajnokság színvonalát? — Nem mondhatnám, sőt bizonyos tekintetben egyenesen hasznos következményekkel jártak a megnövekedett gondok. Mindenek előtt azt emelném ki, hogy a bajnoki címekért szinte minden szakágban, minden korosztályban népesebb mezőnyök harcoltak, mint a legutóbbi években. És ami szintén nem utolsó szempont, a helyezések sorsa is többnyire szorosabb küzdelemben dőlt el, mint megszokhattuk. Ezért merem állítani, hogy jó színvonalú volt a bajnokság, és azért is, mert az egyesületek, a résztvevő edzők és versenyzők végig példás együttműködésről tettek tanúbizonyságot. Mást ne is mondjak: az ifjúságiak két alpesi versenyszámát csakis úgy lehetett lebonyolítani, hogy a versenyüket már befejezett felnőttek „pályamunkásokká” váltak, s szinte lapátonként hordták a lejtőre a maradék havat. — Mi lesz az elmaradt bajnoki számokkal? — Ezt mi is szeretnénk tudni. Most mindenesetre bizakodva olvastuk, azt a meteorológiai előrejelzést, amely szerint március közepén visszatér még az igazi tél, vagy pontosabb így: lesz egy-két hét igazi telünk. Mondanom sem kell, erre milyen nagy szükségünk lenne, hiszen amiről még nem beszéltem, előttünk van még a biatlonbajnokság is. — Az eredeti tervek szerint erre a most következő hét végén kerülne sor. — Igen. Csakhogy pillanatnyilag az egész országban nincs erre alkalmas terep. Különösenígy, hogy ebben az évben már hadipuskára írtuk ki a bajnokságot. Annak szakmai helyességét pedig vitatja elnökségünk, csak azért, hogy kipipálhassuk ezt a programpontot, ismét megrendezzünk egy kispuskás biatlonbajnokságot, esetleg lerövidített pályával. Helyette inkább várunk arra, hátha igazat szóltak a meteorológusok. Az ifjúságiak alpesi összetett versenyében mindkét győztes abszolút bajnoki címmel büszkélkedhet. A lányoknál bajnok: Mészáros Edit (Kékesi Sas) 0 pont, edzője: Horn Lajos, 2. Nagy S. (OSC) 39.29, 3. Egri (BKV Előre) 51.89. A fiúknál bajnok: Kovács János (Kékesi Sas) 0 pont, edzője: Gazdig Gyula, 2. Litván (Bp. Honvéd) 46.28, 3. Mészáros I. (Kékesi Sas) 61.44. Különben ez a bajnokság egyértelműen bizonyította a „helyszínen lévő” szakosztályok életre valóságát és nem is csak a kékesi „sasok” esetében. Még egy hír a bajnokságról. Négy komolyabb sérülés fordult elő a versenysorozaton. Zámbó Antal síugró szerencsés kimenetelű bukás után már a gyógyulás útján van, hamarosan ismét edzésbe állhat. Hosszabb kényszerpihenőre van viszont kárhoztatva a három alpesi versenyző: a lábtörést szenvedett Morótz Réka, Kővári Enikő és Palkovits Tibor. A múlt hét végén az olaszországi Tarvisióban rendezték meg az ifjúsági Európa-bajnokságot az északi síszámokban. A 19 résztvevő ország között egészen kimagaslóan szerepelt a Szovjetunió küldöttsége, amelynek versenyzői valamennyi számban diadalmaskodtak. Utánuk a lengyelek és az NDK-beliek következtek az eredményesség tekintetében. Meglepetés volt az északiak viszonylag mérsékeltebb teljesítménye, csupán a svédeknek sikerült egy ezüstérmet kiharcolniuk. A három fiatal magyar sífutó egy fokkal a várakozás alatt szerepelt. A 10 km-es sífutásban (győztes a szovjet Smigun volt 33:20.45 perces idővel) Dosek a 48. helyen végzett (36:40.52), Bardóczi a 49. (37:04.36), Lehoczky pedig az 52. (37:47.47) volt. ■— Mentségükre szolgáljon — mondta hazaérkezésük után Sajgó Pál edző, a versenyzők kísérője —, hogy valamennyien két-három évvel fiatalabbak voltak, mint a mezőny zöme, így egyéniben Dosek 10 százalékon belül futott, a váltóban viszont Bardóczi nyújtott jó teljesítményt. Ha a másik két fiú nem fut akkor két perccel roszszabbat nála, nem a 15. helyen végez a csapat. Nagyszabású nemzetközi alpesi versenysorozatot rendeztek február közepétől Csehszlovákiában iskoláskorú fiatalok részére. Csehszlovák, szovjet, osztrák, NDK-beli, lengyel, román és bolgár sízők mellett egy kis magyar küldöttség is részt vett az eseménysorozaton. — A legeredményesebben az osztrák, valamint a szintén nagyon tervszerűen felkészített csehszlovák gyerekek szerepeltek — mondta a csapat vezetője, a sokszoros magyar bajnoknő, , Kővári Károlyné. — A mieink első külföldi versenyükön, figyelembe véve felkészülési lehetőségeiket, megállták a helyüket és nagyon hasznos tapasztalatokkal térhettek haza. ★ Ugyancsak most érkeztek haza szovjetunióbeli vendégszereplésről a Geller testvérek. A Bakurianban megrendezett nemzetközi síugróversenyen az 53 induló között (szovjet, NSZK- beli, osztrák, NDK-beli, lengyel, csehszlovák és román ugrók) a szovjet Csakadze szerezte meg a győzelmet (233,3 pont — 103 és 102 méter). 20. Gellér L. 183, 89, 89 .. ., 38. Gellér M. 146, 79,5, 79. A magyar síelők további külföldi szereplései: a jövő hét végén ugrók és futók vesznek részt a hagyományos Tátra Kupán. A hónap második felében, pedig szovjet—finn versenykörútra indul három férfi sífutónk. Havannáról, Madrid előtt Kedden este ismerős arcokat üdvözölhettünk a Ferihegyi repülőtéren. Több ezer kilométeres repülőút fáradtságával izmaikban, de időben megérkeztek Havannából, az IBV-ről junior vívóküldöttségünk tagjai: Papp Bertalan vezetőedző, valamint három kard- és egy női tőrvívónk. A szakvezető beszámolt a kéthetes „kirándulás” tapasztalatairól. Mindenekelőtt négy versenyzőnk teljesítményét elemezte. Kardvívóink közül Nébald szerepelt a legjobban, 3. lett. Szereplése megfelelt a várakozásnak, simán került a legjobbak közé, s ott is csak rosszabb találatarányával szorult a harmadik helyre. Nagy Györgyöt egy-két téves ítélet kissé felpaprikázta, meglehetősen idegesen vívott, s ennek tudható be, hogy a döntőben csak egy győzelmet szerzett. Tábor István nem jutott a döntőbe, a 9. helyen végzett. Kissé elfogódott, szép, de nem elég találaterős vívással hívta fel magára a figyelmet. Nyúl Ilona öt szovjet lány mögött végzett a hatodik helyen. A szovjetek kemény küzdőmodorához nem tudott alkalmazkodni, jóllehet a többiekkel szemben nagyszerűen helytállt. A verseny egyik legfontosabb tanulságaként szögezte le Papp Bertalan: a nemzetközi versenyek légköréhez hozzá kell szoktatni fiatal vívóinkat! A többi résztvevőről nagy meglepetést keltett a kubai vívók nagyszerű szereplése. Három első helyezésük önmagáért beszél. Fejlődésük töretlen, reflexeik talán a legjobbak a világon. Amolyan „macskatempóval” vívnak, sok kellemetlen percet szereztek — és szerezhetnek még! — ellenfeleiknek. A szovjetek — akik legerősebb gárdájukkal indultak — a pontverseny első helyén végeztek. Anélkül, hogy kisebbíteni akarnánk teljesítményüket, meg kell jegyezni, hogy teljes létszámban pusztán a hazaiak álltak ki ellenük, a lengyelek nem voltak ott, s a magyarok is csak csökkentett létszámú második gárdával harcoltak. Befejezésül: kis küldöttségünk lényegében azt nyújtotta, amit várhattunk tőlük. b. m. FEHÉR HOLLÓ , sportszerjavítók is munkájára szükség van. Ma már csak néhány kisiparos „űzi az ipart”, holott gyakran kell hozzáértő, gyors segítségük. A néhányból az egyik Pogány Gyula, teniszütő- és sílécjavító kisiparos. Ugyanúgy, mint a többiek, ő is az idősebb generációhoz tartozik. Kellene az utánpótlás ... Egy ügyes mozdulat a fogóval, egy húr szakszerű meghúzása, és a sportoló máris visszakapja nélkülözhetetlen sportszerét. Ezekkel az apró, de speciális munkálatokkal a nagyvállalatoknak nem gazdaságos foglalkozniuk. — ,1938 óta vagyok a szakmában — mondta Pogány Gyula. — A saját ütőmet javítottam először. — Sportolt? — Hogy sportoltam? Első osztályú teniszező voltam, az Elektromosban játszottam. Balatonbajnokságot nyertem párosban, dr. Milassin Miklós oldalán. . Akkor még olyan idők voltak, hogy csak a legjobb tíz kapott ütőt egyesületétől, de ezek is többnyire recsegtek-ropogtak. Az enyém már nem. Emellett hosszú ideig kézilabdáztam a Vörös Meteorban kispályán, nagypályán egyaránt. Télen még ma is rendszeresen síelek, nyáron teniszezem. Összefonódott az életem a sporttal. „Vendég” érkezett, ütőt hozott húroztatni. — Sokan járnak hozzám. Például a válogatottból Szőke Péter. Az üzlet megközelítőleg 3x3 méteres. Egy kalapossal osztja meg. A „műhelybe” falépcső vezet fel. Két ember nehezen fér el benne. Az asztal, egy satu és szerszámok „pihennek” itt, az ütők és lécek társaságában. Persze, a „pihenés” csak idézőjelben helytálló. Van munka bőven. — Nagyon kevés hasonló foglalkozású ember akad rajtam kívül. Csak a sportegyesületeknél dolgozok. Nekem már nem kell a reklám. Maguktól jönnek ide az emberek. Igaz, kicsi, apró-cseprő javításokért, de hát valakinek azt is el kell végeznie. Mi már amolyan „fehér hollók” vagyunk. Gy. T. é Jutka és a másodpercek Az idei országos gyorskorcsolyázó bajnokság nem hozott meglepetést. Az esélyesek —■ Ihászné, és Martos Gy. — biztosan győztek. De egy új név — Nagy Judité — és a mellette álló nagyszerű csúcsok kapcsán felsejlett valami ... Valami biztató ígéret e meglehetősen elmaradott sportágunk jövőjéből. Ki is ez a Nagy Judit? Jutka — kérésünkre — megpróbálja bemutatni magát. Nehezen megy ... Kicsit zavart, kicsit ijedt, szeme tanácstalanul rebben ide-oda a Műjégpálya öltözőjének falai között. Nem csoda. Még csak tizenhét éves. — Még nem vagyok tizenhét — vág közbe határozottan, amikor a korára terelődik a szó. — Mostanában már mindig anynyinak mondanak, pedig csak decemberben múltam 16. A kis helyreigazítástól egyszeriben felélénkül, beszédesebb lesz. Helyben vagyunk. Témánk: az idő. Pontosabban: a másodpercek, a tized- és századmásodpercek, a velük való mindennapos harc. Amely alig három éve kezdődött. Mondhatnánk úgy is: amikor Nagy Judit a 14. életévében járt. De jelen esetben stílszerűbb így fogalmazni: valamikor a 7 perc körüli 3000 méterek és a 3 perc feletti 1590- ak körül.. . Amikor Jutka és a másodpercek közötti harc még nem is annyira harc, mint inkább kibékíthetetlennek tűnő haragszomrád volt. Hogyan is lett Jutkából gyorskorcsolyázó? Erre a kérdésre egyszerűnek tűnő választ ad: „Megszerettem a sebességet!" De vajon ilyen egyszerűen történt ez a valóságban is? Korántsem. Sok minden — és sok mindenki — kellett hozzá. Többek között jó szemű edző — Sárosi Vilmos —, aki kitartóan „üldözte”, harcolt érte, hívta és hívta — míg végül meghallgatásra nem talált. Kellett azután egy kitartó és lelkiismeretes alkat, olyan, mint Jutkáé. Pontos és konok, elszánt és tehetséges. Amelyre lehetett számítani, lehetett építeni. Nem volt szükségszerű, de adott esetben igen ,sokat jelentett továbbá egy lelkes mama, aki az első perctől kezdve eredményesen „kooperált” az edzővel. Megismertette vele és kezelhetővé tette számára Jutkát. Végül pedig kellett egy stopperóra, meg egy ceruza. Hogy történetünk két hőse — Jutka és a másodpercek — egymásra találjanak. Hallgassuk csak meg őket két futam között: Jutka: „Heti öt edzéssel készülök. Gimnasztika és másfél órás korcsolyázás szerepel a napi adagban. Emellett az idén már külföldön — Zakopanéban és Svratkában — összemérhettem a tudásomat a külföldi mezőnnyel. Úgy érzem, megálltam a helyem__ A másodpercek: „Rémes ez a lány. Úgy farigcsál, hogy kezdek teljesen lefogyni. 1500-on minden idők második legjobb magyar idejét futja, 2:30.5-öt és 3000-en is 5:40 alá került. Ilyen csitri korban. És mi lesz itt még később?!” Tényleg. Mi lesz itt később? — jut eszünkbe. De ezt a kérdést már nem merjük feltenni ___ Ekkora teherhez még ezt aroppant kemény kislányt sem érezzük eléggé erősnek. Átváltunk. — Tanulás? — Köszönöm, jó — feleli Jutka. — Mármint 4-es rendű „bizi” az Eötvös gimnázium második osztályában. — A jövő? Kis csend. — Még nem tudom, mit választok — mondja aztán. — Az mindenesetre biztos, hogy műszaki pályára megyek. Ebben nem is kételkedünk. Hiszen Jutka a számok birodalmában már most otthon van. Nála jobban senki nem tudja kiszámítani, hogy mennyi a különbség például a jelen 2:37.5 mp-e és a jövő 2:30-a között. Szerinte alighanem az az egy év, amellyel beszélgetésünk elején „eltoltuk” az időt... Bocsák Miklós