Népsport, 1972. április (28. évfolyam, 78-102. szám)

1972-04-01 / 78. szám

SPORTMOZGALOM ♦ ATLÉTIKA ♦ LOVAGLÁS ♦ ÍJÁSZAT ♦ SAKK ♦ SPORTMOZGALOM ♦ ATLÉTIKA ♦ LOVAGLÁS ♦ SAKK Most már a helyes úton járnak Az 1971-es világranglista ugyan hízelgő, mégis többet vártunk tavaly ilyenkor a nagy reményekkel készülő férfi diszkoszvetőgárdától. Nemcsak sikeresebb EB-szereplést, megbízhatóbb formát, hanem jobb, egészségesebb szellemet. Bajok voltak a hozzáállással, azután az edző személye körüli oktalan féltékenykedések, viták szították közöttük az ellentéteket, rontották a nyugodt légkört és az eredményeket. Ősszel hárman maradtak az olimpiai keretben. Három egyesületből, de ugyanazzal az edzővel kezdték meg novemberben a felkészülést. Vajon tanultak-e a tavalyi széthúzás hibáiból? — Nincs már különösebb probléma, kijövünk egymással — állítja Fejér Géza. Különben sem szokta mellre szívni a dolgokat. Nemrég olyan alaposan elhajította a „vasalót”, hogy megsérült a vállán. Nem volt veszélyes a dolog, csak a dobóedzésből maradt ki öt napra, de most már hatvanon felül repül kezéből a diszikosz. Szinte szófeszül rajta a tengeren túlról „csencselt” trikó. A súlya 128 kiló, tízzel több a tavalyinál, s aminek örül, mégis fürgébb, mozgékonyabb, nem lassult le. Az eddigi felméréseken komoly eredményeket ért el. Fekvő nyomásban 20 kg-ot javított a legjobbján és súlyemelőknek is tisztes 140 kilót szakított. Erősödnie már nem is kell, most már csak a mozgást, a technikát igyekszik finomítani. Tavalyi idénye megtanította, hogy csúcsformában a legesélyesebbeket, Silvestert, Daneket is legyőzheti. De akad még éppen elég ellenfél, s a múlt figyelmeztet is. Nyomasztó emlékként kísérti a tavalyi helsinki EB, amikor idegesen, a csúszós körben csak a harmadik dobáson dőlt el: bekerül-e a döntőbe, vagy csomagolhatja a holmiját? Már sejti, miért esett vissza júliusban, és az idén nem akarja elkövetni ezt a hibát. Mindenkit érhet baleset. Tégla Ferencet a tatai futófolyosón érte combizomszakadás. Nagyon elkeserítette, hiszen derékbántalmakon kívül ilyen sérülése még nem volt, s a tetejébe — ő fut a legtöbbet, rendszeresen mezeizik. Két napig feküdnie kellett. Ha a diszkoszról még nem is lehet szó, helyette — ülve — a nehezített súlyt már dobja. Eddig minden rendben ment. Általános és speciális erőben sokat javult. Ha a mérlegre áll, az 108 kilós, rekordtestsúlyt mutat, s nála ez különösen fontos. Tavaly, túlzott érzékenységében, tőle eredt a legtöbb panasz. Most elismeri, hogy már javult a légkör, alkalmazkodnak egymáshoz és nincs hátrányban a többiekkel szemben. De a neheze még hátra van. Jönnek a vizsgák a TF edzőképző szakán és azután — a versenyidény. Téli munkája, a felmérések alapján sikeres évet várhat, csak azt kívánja, hogy közbe ne jöjjön újabb sérülés. Tudja, hogy tavalyról adóssága maradt. Megingott az önbizalma, elvesztette a megbízhatóságot, elromlott a kidobása is. Törleszteni akar, de ehhez a technika javítása még nem elég. Meg kell találnia önmagát, hogy ismét úgy tudjon küzdeni a sikerért, mint a korábbi években... A diszkosz (és a motor) szerelmese, Murányi János elégedett. — Edzőm kitűnően felépített tervet készített az elmúlt hónapokra — mondja. A hangulat? Jó, nincs baja a többiekkel. A testsúlya 110 kiló (nála is rekord). Elsősorban speciális ereje nőtt, de bevallja, kicsit türelmetlen volt a felmérések során. Félt, hogy lelassul. Csak akkor nyugodott meg, amikor március közepén először vette kezébe edzésen a diszkoszt. Mindjárt érezte, nem felejtette el a télen a helyes mozgást, a tavaly megtanult új technikát, s forgása is biztosabb. Csak még mindig szúrja a „tüske”. Úgy érzi, igazságtalanul maradt ki az EB-csapatból. Viszont elismeri, volt ennek pozitívuma is. A „csakazértis” húzta ki belőle augusztusban az egyre jobb eredményeket, akkor jött meg újra a kedve, meg az önbizalma. Azt a nagy, 66-on felüli dobást egészen ideális körülményeknek köszönheti, nem is értékeli túl. Az Universiadén aratott győzelmét sokkal többre becsüli. Bizakodva várja az idényt, csak több komoly nemzetközi versenyt szeretne, mert neki a legkevesebb a tapasztalata. Meg kell szoknia a nemzetközi légkört, ami mégis más, amint amikor „csak” egymással csatáznak. Utoljára maradt a hármas edzője. Szécsényi József elégedetten beszél arról, hogy a november óta rendszeresen tartott felméréseken, a nehezített szerekkel végzett dobásokban, a különböző összetett ugrásokban, a súlyemelő gyakorlatokban is sorra megjavították a dobók legjobb eredményeiket. S annak is nagyon örül, hogy januártól kezdve sokat javult köztük a viszony, megszűntek a súrlódások. Úgy látszik, megtalálták a helyes, közös utat, belátták, hogy egymással megférve versenghetnek a legeredményesebben a közös célokért. És edzőjüknek is az érdeke, hogy mindhárman a lehető legjobb formában jussanak el Münchenbe! (s. z.) 4 Szombat, 1972. április 1. BOLDOGSÁG A napfényben A napfényben túl ott vannak az építők által otthagyott törmelékhalmok, a dömperek, a teherautók sárba rajzolt keréknyomai, de az egyforma kapuk előtt már megjelentek a kis teherautók, a bútorokkal, a hűtőszekrénnyel, a kis gyerekággyal. Körülöttük a költözködők boldogan nyüzsgő serege. Itt, a D épület negyedik emeletén találkoztam a boldogsággal. A lakás nagy ablakain áradt be a fény, a fűtőtestekből a kellemes meleg. A szobák még csaknem üresek. A kisebbikben a földön két heverő betétje, a sarokban, ugyancsak a földön egy halom könyv. Néhány kartondoboz egészíti ki a berendezést, ezek helyettesítik a szekrényeket, az éjjeliszekrényt, az asztalt. Két rozoga szék is található itt, de az egyikre már nem lehet ráülni, mert összerogyna. A következő kis helyiség egyetlen, ám annál értékesebb, csodálatos dísze a kiságyban jólakottan „beszélgető” kéthónapos Istvánka. A teljesen bútorozatlan nagyszoba árulkodik arról, hogy az új lakók valamelyike sportoló. — Itt szoktam tornázgatni — mutat az üres szoba fényes padlójára terített pokrócra Haidené, Hamvas Ágnes, íjászbajnoknőnk, Istvánka édesanyja. — A sarokban várnak a kézisúlyzók, és az új Hoyt-íj, de ezzel még nem dolgozom, majd egy-két hét múlva kezdek el íjjal itthon célratartani, és csak ezután kerül sor a lőedzések megkezdésére. Most még csak nézegetem, simogatom, barátkozom vele. — Nincs „íjéhsége”? — Megmondom őszintén, most nincs. Olyan fáradt a karom, a vállam, a derekam a takarítástól, cipekedéstől, ablakmosástól, hogy pillanatnyilag nem szívesen gondolok arra, hogy hamarosan megkezdődnek a lövőedzések, de addigra biztos kipihenem magamat és megjön a kedvem is. Istvánnal már megnéztük, hogyan tudunk majd innen edzésre járni. A Fehér úti pálya gyalog körülbelül negyven percnyire van. Úgy fogom megoldani az edzéseket, hogy összekötöm a fiam sétáltatásával, ez úgyis a napi programunk legkedvesebb része. István imád a szabadban lenni, megszokta, hogy déltájban leviszem sétálni, ha ez valami miatt elmarad, úgy ordít, hogy végül muszáj időt szakítani a sétára! Közben közben István a maga módján interjút ad. Ágnes közvetítésével elmondja, hogy biztos sportoló lesz, Ági edzője, Mónus András ugyanis azt mondja, hogy a fejformájáról arra lehet következtetni, hogy jó mozgásérzéke lesz. Máris nagyon szereti a vizet, az esti fürdetés és a napi séta utáni legkedvesebb szórakozása, megunhatatlan hacacáré. Legközelebbi terve: szeretne majd bekerülni Sárosi mester úszóóvodájába. .. íjászbajnoknőnk kicsit magára hagyja a leendő úszóbajnokot, hogy beszélgetni tudjunk. — Már jó néhány napja itt élünk, de még mindig nem tudom elhinni, hogy ez igaz, hogy mindez a mi „birodalmunk”, ezek a szobák, a gyönyörű konyha, a fürdőszoba. Eddig egy közművek és komfort nélküli szoba-konyhában éltünk, nyomasztó környezetben. Szerencsére, amikor István megszületett, már tudtam, hogy kapunk lakást, bár a kórházból még a régi lakásba vittem. Most minden olyan, mint egy álom! Berendezésünk persze még nincs, de majd lassan mindenre sor kerül. Elsőnek István kényelmét biztosítottuk, mi ráérünk... — Úgy érzem, minden, ami velem az utóbbi hónapokban történt, az olimpiai jó szereplésemet segíti. Itt van ez a gyönyörű lakás, melyben öröm élni, ahol mindhárman megtaláljuk a pihenéshez, a kiegyensúlyozott élethez a kényelmet. István jöttét már beterveztük, amikor edzőmmel elkészítettük az olimpiai felkészülési tervemet. István most betölti az életemet és teljesen száműzi belőlem azt a szorongást, amit (ismerve magamat) biztosan éreznék minden éber pillanatomban, ha az olimpiára gondolok. Aztán itt van az új Hoyt-íj, amivel, érzem, hamar meg fogok barátkozni. ff., amit íjászkörök°bben olyan gyakran hangoztatnak, hogy az íjászathoz nyugalom, és kiegyensúlyozottság kell, akkor Hamvas Ági szegélyében valószínűleg a legjobban felkészült íjásznő áll majd a müncheni főtáblák elé. Pap Kornélia IBV-előkészületek az ifjúság szocialista nevelésének jegyében Négy sportág képviselői gyűltek össze pénteken délután az MTI tanácstermében, hogy megbeszéljék a négy, hazánkban megrendezendő Ifjúsági Barátság Verseny (IBV) előkészületeit. Ez év augusztusában Magyarország atlétikában, ökölvívásban, kajak-kenuban és vízilabdában rendezi meg a szocialista országok fiatal sportolóinak hagyományos, nagy seregszemléjét. A tanácskozást Váradi Géza, az MTI utánpótlás-módszertani csoportjának vezetője nyitotta meg. Mindenekelőtt ismertette a február 29. és március 3. között megrendezett szófiai IBV-ülés eseményeit. A szófiai ülés ismételten leszögezte, hogy az IBV az ifjúság szocialista, internacionalista nevelésének fontos eszköze. A versenyek színvonala évről évre emelkedik. Bizonyítja ezt az is, hogy a korábbi IBV-khez hasonló tornákon feltűnt ifjúsági versenyzők Mexicóban és Szapporóban egyaránt eredményesen szerepeltek. A jövőt illetően minden remény megvan arra, hogy a szocialista országok fiatal sportolói éppen e versenyek segítségével más nagy világversenyeken is megállják helyüket, érmeket és pontokat gyűjtenek. Váradi Géza hangsúlyozta, hogy a rendezők olyan programot készítsenek, amelynek keretében a résztvevők megismerkedhetnek hazánk kulturális, politikai életével, forradalmi hagyományaival, egyszóval ismereteket szerezzenek a sportélet területén kívül is. A versenyeket edzői és vezetői megbeszélések, záró értekezletek kövessék, amelyek alkalmat adnak a szakvezetőknek a kölcsönös tapasztalatcserére. Ezután a négy szakszövetség képviselője számolt be a versenyek előkészületeiről. A beszámolókból kiderült, hogy a feltételek minden sportágban adottak, a szervezési munkák előrehaladottak. A hazánkban lebonyolításra kerülő négy IBV mintegy 900 versenyző részvételével zajlik le. Az atlétikai versenyek a fővárosban, a kajak-kenu viadal Tatán, a vízilabda Szentesen, az ökölvívótorna Nagykanizsán kerül megrendezésre. A szervező szakszövetségek a fiatal versenyzők számára már most a rendelkezésre álló szabad időt jól kihasználó kulturális programról gondoskodnak , a szófiai ülés szellemében. Győzött a magyar női sakkcsapat A Skopjéban sorra kerülő V-As női sakkolimpia „előolimpiáját” tartották Vrnjacka Banján. Jenei Ferenc, a női válogatott edzője táviratban értesített bennünket, hogy a magyar csapat végzett az első helyen. Az esemény öt ország, Bulgária, Jugoszlávia, Lengyelország, Magyarország és Románia versenyzői ültek tábla mellé. A magyar színeket Ivánka Mária, Verőci Zsuzsa, Bilek Edit és Karakas Éva képviselték. Végeredmény: 1. Magyarország 7,5, 2. Románia 7 ponttal. Petroszjan felzárkózott Szabó mellé A szarajevói nemzetközi sakkverseny 9. fordulójában a magyar Szabó László nemzetközi nagymester sötéttel csak döntetlent tudott elérni a jugoszláv Rajkovics ellen. Legnagyobb ellenfele, a szovjet Petroszjan viszont győzött és ezzel felzárkózott. További eredmények: Petroszjan (szovjet) — Matulovics (jugoszláv) 1-, Gasics (jugoszláv)—Kérész (szovjet) 0:1, Vukics (jugoszláv)—Bukal (jugoszláv) függő, Basagics (jugoszláv) —Minics (jugoszláv) döntetlen, Ivanovics (jugoszláv) —Bogdanovics (jugoszláv) függő: Tatai (olasz)—Hort (csehszlovák) 1:0, Kosanszki (jugoszláv)—Janisa (csehszlovák) 0:1. A Kérész—Rajkovics játszmát, amely korábban függőben maradt, döntetlenre adták. Az élcsoport állása: Szabó, Petroszjan 7 — 7, Jansa, Vukics 5.5—5.5 (1 — 1), Kérész 5.5, Matulovics, Kosanszki 4.5 — 4.5 pont- Egyedül a „rómaiak " közül Róma, 1960. Mint a többi olimpiai sportágban, a lovaglásban is egybegyűltek a világ számottevő versenyzői, hogy az ott elért eredményeik alapján rangsoroltassák magukat a lovasvilág tabelláján, s esetleg pontszerzéssel járuljanak hozzá nemzetük sikeresebb olimpiai szerepléséhez. A sorból a magyar lovasok sem hiányoztak, sőt, nem is titkolt reményekkel utaztak az antik fővárosba. Az optimizmus megalapozott volt, hiszen „lóolimpikonjaink” között ott volt minden idők legjobb magyar ugrólova, Aranyos is. Aztán, ahogy lezajlottak az egyes versenyszámok, úgy kellett mérsékelni reményeinket... Egyéniben Suti szerepelt a legjobban: Széplány nyergében 10. lett. Másik két egyéni versenyzőnk közül Somlay (Okuljjal) feladta, Karcsú pedig Aranyossal (!) pályát tévesztett, kizárták. De nem volt rózsásabb a szereplés a csapatversenyben sem, csak Sutinak sikerült végiglovagolnia a pályán. Karcsút és Mórát kizárták a versenyből, mert nem tudták teljesíteni a követelményeket. A nagy bizakodásból így lett gyászos kudarc ... Róma óta 12 év telt el. Ezalatt lovasaink meg sem próbálkoztak újabb olimpiai szerepléssel. Most azonban ismét elszántan készülnek: Münchenben szeretnének rajthoz állni. A „rómaiak” közül már csak Móra László készül a kerettel, a többiek időközben búcsút mondtak a versenyszerű lovaglásnak. — Pedig már én sem vagyok fiatal! — sóhajtott Móra, amikor az egyik edzés után leültünk beszélgetni a sportág jelenlegi helyzetéről, beleértve a magyar díjugratók esélyeit is. — Harmincnyolc éves vagyok, huszonhárom éves lovasmúlt áll mögöttem (1949—59 között az öttusa, 59-től ,egyfolytában a díjugrató válogatott tagja. — A szerk.), s talán én is abbahagytam volna már, ha nem látnék fantáziát a mostani gárdában ... Kissé elgondolkodva, keserű mosollyal folytatta: — Igaz, Róma engem is letört. Csak az a szerény vigasz maradt akkor számunkra, hogy minden idők legnehezebb olimpiai lovaspályáján vallottunk kudarcot, amelyen egyébként még a nálunk sokkal esélyesebb angolok is elvéreztek. A tizennyolc csapatból csak hat tudta befejezni a versenyt, a többi, így mi is, csupán tapasztalatot gyűjthetett... — Móra László mit tart most a legfontosabbnak ezekből a tapasztalatokból? — Ezt már sokszor megkérdezték tőlem azóta. Válaszolni csak egyféleképpen tudok: nagyon fel kell készülni egy ilyen erős versenyre, mert — elsősorban a lovasoktól — kétszeres idegi megterhelést követel. Amíg ugyanis más lovasversenyeken rendeznek úgynevezett előversenyeket, amelyek során a versenyzők megismerhetik a pályát, addig az olimpián „egyből’’ maximálisat kell nyújtani. Róma óta növekedtek a nemzetközi követelmények is. Ha lovasaink kijutnak Münchenbe (még bizonyítaniuk kell egy-két versenyen!), akkor ott már 180 cm-en kell ugratniuk a második pályán, ami a rómaihoz képest 20 cm-es emelkedést jelent. Ez bizony nem kis próbatétel lenne Móráéknak! — Lovaink közül Őzike, Terike és Kemál már „hétpróbások”, azaz, több nemzetközi versenyen részt vettek. A többieknek, így Radarnak, Búcsúnak és Beltynek még magasabb követelményű pályán kell bizonyítaniuk, hogy megüssék a müncheni mércét. — És a lovasok? — Ákos, Széplaki és jómagam sok éves versenyrutinnal rendelkezünk, de biztosan megállja majd helyét a csapat negyedik, tagja, Bognár Sanyi is. Nyugodtan tültom, hogy a nemzetközi lovasmezőny átlagánál jobbak vagyunk. Persze, mindez nem jelenti azt, hogy most már be is verekedjük magunkat egyéniben az elsők közé. Olyan nemzetközi élbolyba betörni, mint amilyet a d’Inzeo fivérek, továbbá Pessoa, Broome, Smith, Winkler és Mancinelli alkotnak, szinte lehetetlen! Nem, velük !mi nem vehetjük fel a versenyt... Csapatban viszont kereshetünk valamit. Csak ahhoz mindnyájunknak egyenletes teljesítményt kell nyújtania. Aztán mintegy összegezésképpen, kis szünetet közbeiktatva, mondja (szótagolja) lovasaink jelenlegi legnagyobb vágyát, egyben legfontosabb tennivalóját: — Mindenekelőtt meg kell küzdenünk a kijutásért! Itt az ideje már, hogy két kihagyott olimpia után ismét felmérjük helyzetünket. Igen, erre nagy szükség lenne! München talán választ adhat a kérdésre: közeledtünk-e valamit a „lovasnemzet” titulushoz? Mert eddig ezzel csak kérkedhettünk — eredmények nélkül... Márkus László Móra Lászlónak itt még 160 cm-es akadállyal kell megküzdenie, Münchenben azonban 20 cm-rel magasabbra emelik a, ,lécet” Újmódi patkóverők Tamási vasútállomásán gőzmozdony pöfög. Ósdi kis masina. Errefelé „kávédarálónak” nevezik. Az állomás mellől göcsörtös földburkolatú kis út vezet a fák között. Az út végén fabódé. Oldallemezeit kikezdte az időjárás, meg a ceruzák, tollak apró „emlékművei”. Ez a sporttelep pénztárfülkéje. Mellette, a kerítésen, szakadt, ottfelejtett esernyő anyagát lengeti a szél. A lelátó fehérre meszelt, tetejét cserepek borítják. A pálya körül a futópálya olyan, mint egy domborzati térkép. Patkónyomok. Ember nélküli táj. Szinte ijesztő. Hideg van. Jólesik végre az emberi szó. Megnyugtató a magyarázat. — Tekintse úgy az egészet — invitál visszafelé az úton Kovács József, az MTI járási tanácsának elnöke —, hogy ez Tamási sportrezervátuma. Tulajdonképpen már a múlté: átengedtük a lovasversenyek színhelyéül. Ott, a Siófokra vezető kőút mentén új sporttelep épül. Jövőre talán már készen is lesz. Augusztus huszadikán szeretnénk felavatni az új strand két medencéjét. Talán már jövőre készen áll a gimnázium új épülete, nagy tornateremmel, sportudvarral. Erre, mifelénk valahogy meggyorsult az idő... - Az ember nem létezik környezetétől függetlenül. Nem szakíthatjuk ki a tájból, közösségből, sem pedig a valóság és az azt megváltoztató tervek és tettek koordinátájából. Az országgyűlési képviselőt még kevésbé ismerhetnénk meg. Tulajdonképpen logikus, hogy Szászi Gáborhoz a sporttelepen át, a gyorsuló idő gondolatával találkozva jutottam el. Egyrészt a helyi közelség adja meg a magyarázatot: a Béri Balogh Ádám Gimnázium jelenlegi épülete talán háromnégyszáz méternyire van a cseréptetős lelátótól. A működésének negyedszázados jubileumát ünneplő intézményben dolgozik Szászi Gábor. A tamási járás tizennégy községének országgyűlési képviselője. A gimnázium igazgatóhelyettese. A gimnázium testnevelő tanára. Az időgyorsulás áthatja pályáját. — 1955-ben végeztem el a Testnevelési Főiskolát, s akkor kerültem Tamásiba. Az első tíz évem béna falusi álomban telt el. Tornatermünk nem volt, a téli órákat az általános iskola kis tornaszobájában tartottuk meg. Jó esetben huszonöt perc jutott magára a mozgásra. 1966-ban történt az első nagy változás: a gimnázium az új épületszárnyban tornatermet