Népsport, 1973. február (29. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-01 / 26. szám

XXIX. 26. ♦ 1973. február 1 LABDARÚGÁS NEM CSAK AZ NBI-BEN ZAJLIK AZ ÉLET Hogy szalad az idő! Még csak most ért véget az őszi idény, s néhány hét múlva ismét bajnoki pontokért gurul a labda. És nemcsak az NB I-ben . .. Mint ahogy egyébként sem csak az NB I-ben zajlik az élet. Alapoznak, készülnek az alacsonyabb osztályú együttesek is. Róluk kevesebb szó esett eddig. Jobbára csak úgy, mint NB I-es labdarúgócsapataink edzőtársairól. Pedig ők is épp úgy futottak, emeltek súlyt, medicinlab­dát, koptatták a tornaszereket és a felszerelést, ahogyan a „nagyok”. És ők épp oly boldogan lélegeztek fel, ha edzőjük közéjük dobta a pettyeseket, mint a legmagasabb osztály labdarúgói. Összeállításunk az alacsonyabb osztályokban játszó csapa­tok felkészüléséről ad hírt. A Haladás VSE-ről, a Gy­őri MÁV DAC-ról, a Volánról, az MGM Debrecenről és két még „ki­sebb" csapatról: a Postás SE-ről, meg a Köteles SE-ről. A „San Síróban” Hetente négyszer meg­telik a „San Siro”. Heves csaták színhelye január 16 óta. Kicsit egyenetlen a talaja, sok domb, lejtő tarkítja, de ilyenkor, té­len ez is megteszi. Hogy a játékosok szere­tik-e? Ezt nem lehet állí­tani. Azt mondják, jobban szeretik a sík, füves te­repet. Ráadásul még ren­des kapuk sincsenek! Az edző viszont eskü­szik rá, hogy ennél jobb nem kell! Mi is csatlakozunk az edzőhöz. A „San Siróban” valóban nagyszerűen lehet alapozni. Ráadásul még vízum és útlevél sem szükséges hozzá. Elég, ha felül az ember egy tízes villamosra, pár száz mé­tert gyalogol, s máris ott találja magát. Hol? A megyeri dom­bokon. Itt ütötte fel ta­nyáját — csakúgy, mint az elmúlt években — a Köte­les Jenő SE. A Budapest I. osztályú labdarúgócsa­pat nagyon készül a baj­nokságra. Már kétszer botlott meg az utolsó pil­lanatban, s maradt to­vábbra is a BLSZ I-ben. Tavaly például az első he­lyen állt, amikor az utol­só fordulóban egy már ki­esett csapatot — a HPSE-t — látott vendégül. Nagy meglepetésre vere­séget szenvedett és visz­­szazuhant a negyedik helyre. (A harmadik még feljutó!) Végül rosszabb gólaránya miatt nem ke­rült az NB III-ba. Most, a tavaszi idény előtt ismét ott vannak az élbolyban. Pontosabban a harmadik helyen. Mol­nár Gyula edző alaposan megdolgoztatja az alapo­zási időszakban játéko­sait, nehogy mégegyszer banánhéjra lépjenek! Újra a legjobbak közé! A Haladás VSE labdarúgói az előző hat évben a legmagasabb osztályban szerepeltek. Most a második­­vonalban játszanak. Vajon milyen változást jelent ez az együttes felkészítésében? Kérdésünkre Palicskó Tibor, a vasutasok edzője válaszolt. — Nincs, s nem is lehet kü­lönbséget tenni a felkészítés­ben. Most nem az NB I-ben küzdünk a kiesés ellen, hanem az NB I B-ben az első vagy a második helyért, vagyis a fel­jutásért. Ez ugyanolyan inten­zitást kíván. Éppen ezért már január 3-án megkezdtük az ala­pozást Szombathelyen. Két nap­pal később , három hétre Har­­kányfürdőre utaztunk, ahol jó feltételek, kitűnő körülmények között, és főleg kedvező idő­járásban készülhettünk. — Az őszi­­idény előtt mind­össze tíz nap állt rendelkezé­semre, hogy megismerjem a fiú­kat. Nehezen rázódtak össze, nehezen állt helyre a lelki egyen­súly. Talán ezért is kerültünk olyan későn a táblázat élére. Először az idény közepén, majd a befejezés előtt négy héttel ugrottunk az élre. Most egy­pontos előnnyel várjuk a tava­szi rajtot. — Sikerült pótolni a nyáron elmaradt alaposabb felkészü­lést? — Korán elkezdtük a techni­kai és a taktikai elemek gya­korlását, természetesen napi­renden tartva az erőgyűjtés nem kevésbé fontos feladatait. — Milyennek minősíti a fel­készülés eddig eltelt napjait? — A korábbi munkámban ki­alakult NB I-es szempontokat igyekeztem megvalósítani. A négyhetes alapozási időszakban negyvenhárom edzést tartottam, s mintegy másfélszáz kilométert futottak a fiúk. A felkészülé­sünk egyébként kilenc hétig tart, amelyben nyolcvanhét ed­zés szerepel. Terveink szerint február 8-tól 18-ig bulgáriai tú­rára megyünk. Három mérkő­zést játszanánk, s remélem, er­re jós pályaviszonyok között ke­rül sor. — Mik a legnagyobb gondjai? — Szerencsére nincsenek külö­nösebbek, elégedett vagyok a játékosok magatartásával. Min­denki lelkiismeretesen végezte az alapozást, ha a foglalkozások részben „monotonok” is voltak. — A sérült játékosok közül kikre számít a tavasszal? — Balogh porcműtéte sike­rült, az orvosa által engedélye­zett egyenes futásokat kitűnően bírta. Bokor, aki szeptember 15-én játszott utoljára, szintén gyógyulóban van. Minden re­mény megvan arra, hogy a rajt­nál ő is ott lesz. Navrat­il játé­ka kétséges. A hosszú ideig sé­rüléssel bajlódó Iszak viszont teljes értékű munkát végzett. Rá is számítok tavasszal. Bizalmat kapott az újonnan kialakított huszas keretben Horváth Sán­dor és a fiatal Király. Az utób­binak az edzőmérkőzéseken nyújtott teljesítménye alapján helye lehet a középpályán. — És a két diákjátékos? — Szabó Ferenc és Kőhalmi a háromhetes harkányi alapozás­ból csak másfél hetet tudott velünk tölteni iskolai tanulmá­nyai miatt. Ám ez idő alatt szorgalmukkal elégedett voltam. — Milyen a csapatszellem? — Példás! A hangulat is kitű­nő. Úgy érzem, játékosaimban is erősen él a sok-sok vasi szurkoló vágya: visszakerülni a legmagasabb osztályba! Ahogy az „öreg” látja Már nem tartozik a fiatal sportolók közé. Dús, fekete haja alatt néhány barázda redőzi homlokát. Tekintélyes, sikerek­ben gazdag sportmúlt áll mögöt­te. Több mint egy évtizeden át szerepelt az NB I-ben. Há­rom ízben tagja volt a nem­zeti válogatottnak is. Számtalan csatában edződött. Az idén már huszadik alapozását végzi. Tóth Lászlónak hívják, s az NB I B-s MÁV DAC kapusa. A délelőtti és délutáni edzés, vagy ahogy ők mondják: a két „műszak” között a balaton­füredi Vasutas Jótékonysági Üdülő egyik első emeleti szo­bájában beszélgettünk. A téma az alapozás. — December közepén fejez­tük be a múlt évi munkát, s január 8-ig kaptunk szabadsá­got. Örültünk a pihenésnek, de már vártuk a kezdést. Az em­berben évek óta kialakult élet­ritmusból nem lehet könnyen ki­szakadni. . Még egy hét sem telt el, s már akaratlanul is a pályára indultunk. Egy kis moz­gásra, mert már nagyon hiány­zott. A rögtönzött lábtenisz- és fejelőcsaták olyan örömet okoz­tak, mint gyermekeknek a já­ték. — Január 8-án legálisan is el­kezdtük a felkészülést. Ekkor már mesterünk, Kovács Imre bácsi „koreográfiája” alapján dolgoztunk. Szabadban, jó idő­ben, viszonylag kedvező körül­mények között. Sokat meresz­­tünk és — sajnos — előkerültek a súlyzók, a medicinlabdák, a gumikötelek is, de nagy-nagy örömünkre labdát is láttunk. Persze, eleinte csak ritkán és rövid időre. Amikor fáradni lát­szott a társaság, Imre bácsi kö­zénk dobta a pettyest, s mi úgy csaptunk le rá, mint az éhező farkasok a nyers húsra. Január 17-én érkeztünk ide, Balaton­­füredre. Ismerősként fogadtak bennünket, hisz már harmadik éve alapozunk itt. Naponta két­szer tartunk edzést. Számomra a délelőttiek a kellemesebbek. A szabadban mindig jobban ér­zem magam. A lehetőséget ki­használva, még fakutyázunk és jégfocimeccset is rendezünk a Balaton jégpáncélján. — A délutáni edzések már ke­vésbé örvendetesek. Ilyenkor a Dóczy gimnázium tornatermét vesszük birtokunkba, s a kétórás edzések már közel sem aratnak olyan sikert, mint mondjuk a jég foci. Meg hát az is igaz, hogy jobban érezzük magunkat a pá­lyán, mint a bordásfalon. — Minden jónak — és rossz­nak — egyszer vége szakad. Pár nap múlva hazaköltözünk, s kezdődik a formábahozás — sok­sok mérkőzéssel. Azután — öt hét múlva — indul a bajnok­ság. Amikor búcsúztunk, még meg­jegyezte a kapus: — Nehéz tavasz előtt állunk, de ott leszünk az élbolyban! A Postás új irányítószámot szeretne! A Postás SE sporttelepe min­den bizonnyal a legszebbek­ kö­zé tartozik. Kulturált, szép öltö­zők, csodálatos­­ edzőcsarnok az asztaliteniszezőknek, a labdarú­góknak pedig egy füves „mér­kőzéspálya” és egy földes edző­pálya áll rendelkezésükre. Csakhogy most tél­­ van, s az edzőpályára a legnagyobb jóin­dulattal sem lehet ráfogni, hogy földes. A partvonal mentén kisdiákok által fényesre csiszolt csúszka. Vagy hat-nyolc méter hosszú. A kapuk előtt vastag a jégpáncél. És a labdarúgók készülnek. Itt, a jégen. Igaz, az edzőcsarnokba vágynak, zúgolódnak maguk­ban, nekik miért nem jut ilyen? Az igazság az, hogy jut, de csak nagyon pici része a csarnoknak. S ha ezt birtokukba veszik, ak­kor már a jégre kívánkoznak, hogy megszabadulhassanak a „kínzószerektől”. A múlt vasárnap edzőmérkő­zést játszott a Postás SE. NB I-es csapatot látott vendégül — a VM Egyetértést. Az, hogy az élvonalbeli együt­teseink a felkészülésnek ebben a szakaszában edzőmérkőzéseket játszanak — természetes. Arra már ritkábban gondolunk, hogy partnereik alacsonyabb osztályú csapatok. Vajon az NB I-es és NB III-as focisták egyszerre ér­keznek a formábahozás idősza­kához? Kun Vilmos, a postások edzője nemmel válaszolt a kérdésre. — Mi február hetedikére ter­veztük az első edzőmérkőzést. De megkeresett bennünket a VM Egyetértés, s mi segítettünk raj­tuk. Azt hiszem, ez kötelessé­günk, hiszen félig-meddig ők is zuglóiak. Persze, nem is bánom, hogy az elképzeltnél hamarabb „jött össze” az első találkozó. Csak ez a talaj ... A játékosok egymás után pottyantak le a je­ges földre, a kapusok a legki­sebb vetődést sem merték meg­kockáztatni. Érdemes egyáltalán ilyen körülmények között pályá­ra lépni? — Kérem, mi annak idején akár jégpáncélon is hajlan­dók voltunk játszani — így az edző. — örültünk, ha labdát láthattunk. De hagyjuk a múl­tat. Nem panaszkodhatok a fiúk­ra. Január 10-e óta készülünk, kezdetben négy, majd heti öt edzéssel. Rendesen, becsületesen végzik az edzésfeladatokat. — A Postás, ha csak egy évre is — megkóstolta az NB II lég­körét. Nem kívánják újra ezt az irányítószámot? — Természetesen szeretnénk magasabb osztályban szerepelni. De reálisan gondolkodva — nincs itt az ideje. Ha majd si­kerül egységes, ütőképes gár­dát kialakítani, akkor érdemes megpályázni az NB II-t. Hogy ez mikor lesz? Talán a követke­ző bajnokságban. ,,Hát már Itt sem könnyű az élet!” — mondhatja magában Szu­­romi (balról), amint igyekszik túljutni egy Postás-védőn, aki — amint a kép is mutatja — nem tiszteli az NB I-es csatárt !Almási László felvétele) NÉPSPORT 3 Nincs pihenés a Perint-patak partján. A Haladás VSE labdarúgói — (balról) Farkas, Király, Németh Já­rszak és Horváth Z. — olyan igyekezettel forgatják a gumikötelet, mintha csak ettől függne az NB I-be jutás (Horváth Pál felvétele) ...más ma már a módi... Földes György, a Volán játé­kosa, miután jegyet váltott a MOM—Volán előkészületi mér­kőzésre, bement a lelátóra, hogy figyelhesse társait. — A csapat minden tagja vá­sárolt jegyet? — érdeklődtünk az alacsony, szakállas szélsőtől, akitől sokat vártak a Volánban, s már nyolc hónapja nem ját­szott. — Sajnos, nem a csapattal készülök. A fiúk a közös busz­­szal jöttek ki a pályára, én meg otthonról. Ezért váltottam jegyet. — Nem is alapozott? — Nem. A főiskolai EB-n szerzett sérülésem, a kéztörés a mai napig nem gyógyult meg. Az orvosok szerint nem indult meg a csontképződés. — Arról is hallottunk, hogy el akart menni a Volánból?! — Ez igaz. Zalaegerszegre készültem ... De kinek kellek ennyi kihagyás után?! Fogal­mam sincs, mikor léphetek új­ra pályára.♦ Kiss Jenő, a Volán NB I B-s labdarúgócsapatának edzője a partvonal mellett sétált fel, s alá. Hangja olykor keresztül­süvített a pályán, úgy, hogy még a tőle legtávolabb álló já­tékos is tisztán hallhatta sza­vait. Csapata a fiatal jobbszél­ső, Németh révén éppen gólt szerzett. Az edző lassan visz­­szabandukolt a felezővonalhoz. Ezt a rövid szünetet használ­tuk fel arra, hogy elismételjük neki a Földes keserű monda­tait. — Mi az, hogy kinek kell? — csattant fel. — Olyan szüksé­günk lenne rá, mint egy falat kenyérre. A leggyorsabb em­ber a Volánban. Kitűnő szél­sőjátékos, alig várjuk már, hogy felépüljön. Ismét a pálya felé fordult A legapróbb hibákra is — ott helyben — felhívta a játékosok figyelmét. — Muszáj — magyarázta —, hiszen felkészülési időnk leg­fontosabb állomásához értünk. Most kell kialakítani a meg­felelő játékstílust. Olyan „fa­zon” kell a csapatnak, amely­­lyel nagyobb sikereket érünk el, mint az ősszel. ★ Kiss Jenő öt éve irányítja a Volán csapatát. Ez idő alatt a gárda sikert sikerre halmozott, most azonban a kiesés veszé­lye fenyegeti őket. — Nézze ezeket az ősz haj­szálakat, mind itt szereztem. Nem nekem való munka ez! Alighanem az utolsó évimet töltöm itt. Elmegyek egy út­törőcsapathoz! Ilyen esetekben azért nem kell készpénznek venni az edző szavait. Alighogy , végére ért mondatának, csapata látványos akcióból gólt szerzett. — Gyönyörű volt, gyerekek! — tapsolt. — Ezt erőltessétek! Vajon egy fásult, megtört ember tudna így lelkesedni az edzőmérkőzésen szerzett gól­nak? Aligha! ★ A keményre fagyott talajon tovább folyt a küzdelem. A MOM csapata lelkesen játszott, s nem adta meg magát egy­könnyen. A Volán helyenként ügyes akciókat vezetett, de­­ sok hiba is becsúszott. Ez persze nem baj. Hiszem a felkészülés, a formába hozás elején tartanak. A megfelelő erőállapotot a január 3-tól 16- ig tartó alapozáskor már meg­szerezték. Azóta is napi két edzéssel javítják az állóképes­séget. A „finom penge”, a fo­lyamatos csapatjáték átalakítá­­sa az elkövetkezendő napok fel­adata. / Három testvér Csicsónénak %£?*& rom egy szoknyába’ — dalolják a jókedvűek. Ezt a dalt,az MGM Debrecen NB II-es labdarúgócsa­patában is vígan énekelhetik, hiszen valóban három testvér játszik a csapatban, igaz, nem szoknyában, de azonos színű mez­ben ... Hétközi edzés következik. Leg­korábban Patai bácsi három fia, a 27 éves István, a 25 esztendős Ferenc és a 22 éves László érke­zik. Mindhárman állandó tagjai voltak a csapatnak, így: Patai I, Patai II, Patai III. Tizennyolcan a közülük Csürke, Terényi és Ko­vács máris sérült, néhány napig pihenőre kényszerülnek. Kovács (a DVSC-ből) kivárja átigazolási idejét. Akárcsak Szabó III Béla, aki „jó húsban” van, meglátszik, hogy már kihagyott fél évet. A csapatkapitány Szabó József ka­pus, helyettese a 3-as Divinyi Béla. A mérkőzéseken jobbára Divinyi „választ”, mert a leg­többször Gilányi őrizte a kaput. Ki a legrégibb MGM-játékos? A 24 éves Puskás János, aki út­törőként, 12­ éve került a csapat­ba. Az együttes 1965 óta játszik az NB II-ben. Az akkor NB III-as bajnokságot nyert csapat­ból már csak ketten vannak: Gilányi József és Oláh László. Ki a leggyorsabb? A válasz egy­öntetű: Molnár József, a 7-es számú mez viselője, aki Nyír­­mártonfalván kezdte labdarúgó pályafutását. Megérkezik az edző: Nagy Mihály. Jól ismerjük játékfelfo­gását. — A tavaszi idényben támadó taktikát követ a csapat — mond­ja. És vágyát sem tartja titok­ban: kétszer volt már bajnokcsa­pat edzője, szeretnie az lenni harmadszor is. Január eleje óta naponta fo­lyik a munka, szerdán volt az alapozás utolsó napja. A happy end: egy kis kétkapuzás. Pedig már alig állnak a lábukon. Bárk­itzni is megtudjuk a to_ OUUIUWIU­vábbi programot: február 5-től a Nagyerdőt Haj­dúszoboszlóval váltják fel. És következik a formábahozás, amelyre lesz alkalom a gyógy­vizéről híres hajdúsági város­ban. Az oldal anyagait írta: Fülep Kornél, Havasréti Béla, Kiss Antal és Né­meth Péter.

Next