Népsport, 1973. május (29. évfolyam, 102-126. szám)

1973-05-03 / 102. szám

XXIX. 102. ♦ 1973. május 3. LABDARÚGÁS „A szerencsével nem lehet szerződést kötni!” A szó igazi értelmében pro­finak nevezhető világban már nincs mérkőzés utáni bankett. Ha mindkét fél különösen fon­tosnak tartja, hogy a másik jó emlékekkel gondoljon rá, akkor rendeznek egy álló fogadást­­ a találkozó előtti napon. A mérkőzés után jókora adag al­tatóval mielőbb ágyba dugják a játékosokat, aztán —­usgyi ha­za, a megszokott környezetbe, hogy kezdődhessék a felkészü­lés a következő feladatra. Az osztrák—magyar találko­zók még ilyen szempontból is őrzik a hagyományokat. A nép­stadionbeli éles küzdelmet a margitszigeti Nagyszállónak er­re a célra lefoglalt termében, fehér asztal mellett „vezették le” a játékosok. Ahogyan illik: magyaros ételek, egy-egy po­hár bor vagy sör mellett. Természetesen nem hiányoz­tak a pohárköszöntők sem. Ud­varias mondatok az együtt töl­tött napokról, jó kívánságok a jövőre nézve, ahogyan az ilyen­kor illik. És — mert a mi kap­csolataink erre lehetőséget kí­náltak — a szavak mögé el­bújtatott éle sem­ hiányzott ke­vés, de célba találó ... Ter­­pitkó András dr., az MLSZ el­nöke például többek között azt mondta pohárköszöntőjében, hogy a magyar labdarúgás mos­tani mérlege nem is olyan rossz az osztrákok ellen, hi­szen a megszerezhető hat pont­ból öt a miénk lett... És a labdarúgáshoz szerencse is kell! Három kapufát rúgtunk, s ha ezek közül csak egy is be­megy ... Dr. Heinz Gerő, a vendégek elnöke, a baráti fogadtatás di­cséretével kezdte. Beszélt a kék Dunáról és sok minden másról. Aztán játékosai felé kacsintva, két általános jellegű mondat között megjegyezte: ő­szintén kívánja nekünk, hogy annyira örüljünk az ifik és az utánpótlás által hozott négy pontnak, mint amennyire ő örül annak az egyetlennek, amit az „A-Mannschaft” visz haza dagadó kebellel. És régi igazság: a szerencsével nem lehet szer­ződést kötni! Persze, hogy a három kapufa közül legalább egy gól lehetett volna, de mi történik, ha 2:1 után Jara lö­vése száll két centivel lejjebb, s az pattan be a felső lécről­? Előfordult már ilyesmi labda­rúgó-mérkőzésen? Se szeri, se száma az ehhez hasonló „igaz­ságtalanságoknak". Azért leg­jobb a majdnem-gólokat nem is számolni. Erre is koccintottak, s ki mondhatná, hogy most nem volt találó a mondás: borban az igazság?! A játékosokat és Ulovszkyt vacsora közben sem hagyták békében a bécsi televíziósok, akik a szálloda halljában való­ságos stúdiót eszkábáltak ösz­­sze. Amíg a szövetségi kapi­tány nekik elmondta, hogy győzelmünk elmaradásáért tu­lajdonképpen a védők hibáz­tathatok, mert a szerzett két gólnak itthon elégnek kellett volna lennie. Fáj az egy pont elvesztése, de még nincs min­den veszve, mert a svédek nemegyszer megtréfálták már az osztrákoknál esélyesebb csa­patot is. Mi az MLSZ elnökének tet­tünk fel néhány kérdést. Ezek­re válaszolva dr. Terpitkő András mindjárt az elején le­szögezte, hogy meglepte válo­gatottunk kifogástalan harci­­szelleme, töretlen akarása, az, hogy 1:2 után sem adták fel a fiúk, s volt erejük a hátrány ledolgozásához. Ebből a szem­pontból a mérkőzés képe ponto­san az ellentéte volt a Práter­­beli első találkozóénak. — Évek óta nem játszottak így a fiúk, de, sajnos, ez is kevésnek bizonyult. Egy csa­patban bármikor előfordulhat, hogy egy-két labdarúgó nem tudja hozni szokott formáját — fejtegette —, s most ez döntött. Az osztrákok valamennyi meg­ingásunkat kihasználták. Ezért vezettünk mindössze 110 másod­percig, ezért kaptuk a második gólt, s majdnem egy harmadi­kat is, annak ellenére, hogy húsz perc kitételével mi irá­nyítottuk a játékot... A tanul­ság: úgy kell minden mérkő­zésen játszani, mintha éppen azon dőlne el a VB-re való ki­jutás. Edződni kell az izgal­makhoz, gyakorolni kell az összpontosítást, a kritikus pil­lanatban való helyzetkihaszná­lást ... Röviden: a nemzetközi színvonalon való versenyzést. Meleg szavakkal dicsérte az elnök a közönséget, amely a ne­héz percekben is helytállt, s a végén, a 2:2­­ellenére, értékel­te a játékosok lelkesedését, akarását. Labdarúgóinknak érez­niük kell, hogy újra rajtuk a sor! A magyar labdarúgás gond­jai nem ezen a vasárnapon kezdődtek. Bármi lett volna az eredmény, győztünk volna akár­hány góllal, az sem oldott vol­na meg semmit. — Holnaptól folytatni kell a munkát. Egyrészt azért, mert hátha visszahozzák a svédek az esélyt. De azért is, mert aki bármilyen okból leáll, vagy akárcsak megtorpan, az még nagyobb hátrányba kerül. Igaza van. Neki Zs. Gerő dr.­­nak is. Mert gondoljunk csak utána: ki emlékszik már holnap arra, hány kapufát rúgott a két válogatott április 29-én a Nép­stadionban? ... ÍGY LŐTTEK... A „lövészversenyt” az első félidőben a magyar válogatott 12:5-re nyerte, míg a második játékrészben döntetlen lett: 6:6. (A Népstadionban és a tv-készülékek előtt ülők viszont esküdni mertek arra, hogy a második 45 percben többet lőttek a magyar játékosok kapura, mint a szünet előtt. ..) A 90 perc, alatt a magyar válogatott tagjai 18 alkalommal próbálták bevenni Koncilia kapuját, a „sógorok” viszont csak 11 lövéssel, fejessel veszélyeztettek, Benéék mindössze öt alkalommal küldték kapu mellé vagy fölé a labdát, míg ,a vendégek hatszor tévesztettek célt. (Ér­dekesség: a fejesek száma összesen csak kettő, s ezek Jara ne­véhez fűződnek.) A 18 magyar lövésen 8 (!) játékos osztozik, az osztrákok 11 próbálkozása hat labdarúgóhoz kapcsolódik. A pályára lépett játékosok között Jara (11) volt a legaktívabb: 2 fejes, 3 lövés. A további sorrend: Bene (9), Fazekas (7) 4—4, Bálint (5) 3, Zámbó (11), Szűcs (6), Starek (7) 2—2, Dunai II (10), Kovács (3), Kocsis (8), Eigenstiller (6), Schmidradner (5), Sara (2), Kreuz (10) 1—1. Ha a lövések erejét nézzük, az osztrákok győztek! Nekik csak egy gyenge és egy félerős kísérletük volt. A magyarok az egy gyenge lövés mellett (Dunai II) három félerős labdát küld­tek a kapura vagy mellé (Szűcs, Kocsis, Fazekas). Osztrák kapu Fekete kör: erős lövés. Félig satírozott kör:­­félerős lövés, üres kör, gyenge lövés. Fekete kör zászlóval: gól. Elöl a játékosok mezszáma, mögötte a lövés (fejes) perce sze­repel. Döntés Göteborgban? — Semmi sem dőlt el, m­ég­há­rom csapat reménykedhet ab­ban, hogy eljut a világbajnok­ságra! — idéztük már hétfőn reggel megjelent számunkban Leopold Stastny véleményét. A pozsonyi születésű, s így a magyar nyelvet is jól értő ka­pitány vasárnap este, a kilenc­ven­­ perces küzdelem hatása alatt állva, nem beszélt a já­tékosaira váró következő csa­táról, a svédek elleni mérkő­zésről. Göteborg városának puszta említésére is szaporodtak a ráncok ■ markáns arcán. Gond­jai juthattak eszébe, hogy va­jmi ezen a hét közben, csütörtö­ki napon sorra kerülő mérkőzé­sen biztosítani tudja-e a csa­pata gerincét adó „légiósok” részvételét? S ha igen, milyen erőben, a bajnoki hajrától mennyire fáradtan érkeznek Göteborgba? Arra ugyanis, hogy akár egy hétre edzőtáborba vonuljon gárdájával, mint most, a magyarok elleni mérkőzés előtt, aligha számíthat. Sőt! Az osztrákokat hazaengedő klubok ezen a héten értékes bajnoki pontokat vesztettek (Kaisers­­lautern—Offenbaeh 3:1, Haarlem —Feyenoord 0:0), bizonyára érezték Schm­idradner és Hi­­ckersberger, illetve Hasil hiá­nyát. Igaz, a Sparta Kreuz és a Frankfurt Párizs nélkül is győzött!... — Mi lesz Göteborgban? Stastny a kérdésre később ígérte válaszát, de ez a ké­sőbbi találkozó ezúttal nem jött létre. No, de a hollandokat le­győző és Budapesten döntetle­nül játszó csapatát egy pontra bizonyára jónak tartja északon is! A helyzet kulcsa a svéd együttes, azaz Georg Ericson kezébe került! — Most már újra bánom, hogy nem fogadtam meg feled­hetetlen mesterem, Czeizler La­jos tanácsán — a kapitány sza­vait felszabadult kacagás kísér­te a Gellért Szálló 125-ös szo­bájában. Az északról érkezett, de mégsem szőke kapitány be­szélgetőpartnere, Thure Isac­­son, a malmöi Kvansposten sportszerkesztője a hasát fogta a nevetéstől. Kollégánk később magyarázattal szolgált: — Tudja, Ericson a sokszoros bajnok Norköping csapatának, Czeizler Lajos együttesének balszélsője volt. A máig rend­kívüli tekintélynek örvendő Czeizler mindig azzal ugratta játékosát, hogy jobban tenné, ha felhagyna a labdarúgással és — mint jó zongorista — a zenében próbálna szerencsét. Ericson később valóban zenekart ala­kított és éveken át ezzel ke­reste kenyerét. De a válogatott is jó szakembert keresett, és előbb edző, majd Mexikó után Bergmark helyére lépve, kapi­tány lett... E történet helyett jobb nyi­tánnyal nem is kezdhettük vol­na beszélgetésünket. Ericson­­nak már nem hiába ismételtük a kérdést: ~ Mi lesz Göteborgban? — Kapitányi működésem legnagyobb mérkőzése követke­zik. — fordította komolyra a szót, de azért még mindig tré­fával folytatta: — A legjobb azért mégiscsak az lenne szá­munkra, ha a FIFA-hoz for­dulnánk, hogy az osztrákok és a magyarok ellen legalább tizen­három játékost szerepeltethes­sünk egyszerre. Különben aligha lehetnek reményeink ... — Nem bízik csapatában? — Nehéz dolog lenne ilyen kilencven percet produkáló el­lenfelekre várva határozottan bizakodni — mondta most már valóban komolyan. — Ilyen nagyszerű mérkőzést már régen nem láttam. Igazán boldog lennék, ha az én játékosaim képesek lennének ilyen telje­e­sít­ményre .. . Ez a remek mér­kőzés egyébként több meglepe­téssel is szolgált számomra. Az osztrákoktól nem vártam ilyen jó játékot, de­­ arra sem számí­tottam, hogy a magyarok 1:2 után, s ráadásul széllel szem­ben­ egyenlítenek, erőnlétileg is a vendégek fölé kerekednek. A mérkőzés bővelkedett drámai fordulatokban. A magyaroknak egy kis szerencse elég lett vol­­na­ a győzelemhez, de ennek ellenére ne vegyék sértésnek őszinteségem: a csoport leg­jobb csapatának a Népstadion­ban látottak alapján a mai osztrák válogatottat tartom! — És a svéd együttes? — A régiek nagy napjai leg­feljebb az emlékekben élnek. A most vetélkedő három csapat közül csak mi voltunk ott Mexikóban. Akkori legjobb­jaink, Kindvall, Nordqvist, Grip. Bo Larsson már a legutóbbi VB alkalmával a harminc felé kö­zeledtek. Az időközben Rotter­damból, a Feyenoord BEK- győztes csapatából hazatért Kindvall­­illár Mexikóban is csalódást okozott, s most szí­vem szerint, ha sikerül meg­felelő helyettest találnom, már nem veszem számításba. A mai svéd válogatott fiatalítási gon­dokkal küzd. — Edströmról jót hallot­tunk. .. — No igen, de ilyen tehetsé­ges, gyorsan feltűnt játékos, aki egyébként ősztől már a holland Eindhoven csapatában szerepel, nagyon kevés van. Ezért csapa­tomban egyelőre még sok a kérdőjel. A kapuban Hellström, vagy Larsson egyaránt meg­nyugtató megoldás. A védelmi négyes csaknem adva van a fiatalok közé tartozó Halt, to­vábbá Andersson, a Mexikóban már játszott Grip és az Eind­­hoventől hazahívott Nordqvist személyében. A középpályán vi­szont csak Bo Larsson, elöl pedig a Lausanne-ban szerep­lő, sokoldalú Grahn, továbbá a gólkirály Edström helye lehet biztos. — Mi van a külföldön szerep­lőiekéi? — Csak két ,külföldi”, az em­lített Nordqvist és Grahn él­vezi bizalmamat. A múlt heti, dánok elleni m­érkőzésen Svens­­son (Standard Liege) és Eklund (Royal Antwerpen) újra lehető­séget kapott, ele a szünetben kénytelen voltam lecserélni őket. Stastny kollégámmal el­lentétben azon a véleményen vagyok, hogy elsősorban a ha­zai bajnokságban szereplőkkel kell megoldani problémáimat! Ennek érdekében a tavaszi, olaszországi edzőtáborozásra is több fiatalt vittem el és a cseh­szlovákokkal vívandó utánpót­lás, 23 éven aluliak mérkőzé­sen még tovább keresem a csa­patomat. — Hogyan készülnék az oszt­rákok ellen? — Különösebb előkészületeket nem tervezhetek, hiszen alig két hete kezdődött meg a baj­nokság és már felemelt lét­számmal, tizennégy csapattal fo­lyik a küzdelem. A főpróbát a dánok elleni mérkőzés jelen­tette. Azt viszont a­­remény felcsillanása után biztosra ve­szem, hogy az osztrákok elleni mérkőzésen megdől az 1958-as brazil—svéd VB-döntő ötven­­kétezres nézőcsúcsa. A csoport­­bak­ még valóban minden tör­ténhet! ... „Reméljük, a magyar—svéd mérkőzés dönti el a tovább­jutás sorsát. Ez a mérkőzés a hagyományoknak megfelelően sportszerű küzdelmet, érdekes játékot hoz. Georg Ericson. Ez tehát svéd győzelmet, vagy döntetlent jelent Göteborgban az osztrákok ellen. Bárcsak iga­za lenne, ígéretét baráti kéz­fogással is megpecsételtük! Az oldal anyagait írták: Borbély Pál, Lantos Gá­bor, Rózsa András, Vad Dezső Georg Ericson — Mégis bízik? — Ha kívánják, írásban adom. ! Esetek és emberek ... és Sara futott fel a jobb­szélen. Nem is hátvéd volt. Csa­tár. Szélsebesen száguldott, jól cselezett, átadásai sem tévesz­tettek célt. — Zámbó! Hol vagy?! Valaki sikított. Zámbó pedig ott állt. A ma­gyar térfél közepén. Leeresztett karokkal. Tétován és üresen. És Sara, a kéttüdejű, csak jött, futott, vágtázott, gördült előtte engedelmesen a labda. — Ez még megnyeri az osztrá­koknak a meccset — dörmögött egy hang a saj­tópáholyban, Zámbó és Sara. Főszereplőkké váltak. •­ Zámbó: — Olyan jó labdát kaptam Bá­lint Lacitól! Csak kissé kisod­ródtam ... Beadnom már nem lehetett. Láttam, Koncilia ki­mozdult, bent annyian vannak, mint az ... Szóval sokan. A ka­pu sem volt messze. Felvillant, és ha megrágom telirüszttel?!... Amikor a labda beperdült a ka­pufáról, én voltam a világ leg­boldogabb embere. Azt hittem, azonnal rám szakad a stadion... Aztán, úgy a 35. perc táján, fel­ugrottam, s ahogy visszaértem a földre, éreztem: a jobb lábaim megbicsaklott... — Miért hagyta szabadon elő­rejönni Sarát? — Miért? Az én feladatom iz volt, hogy ha Sara jön fel, én húzódjam beljebb. Legfeljebb, ha nagyon előrejön, akkor majd ott lesz Juhász Peti... Nem akarom rákérni a dolgot, de így volt...* Sara: — Zámbó gólja után nem hit­tem volna, hogy ez lesz, így lesz ... Szerencsére volt ben­nünk lelkierő és támadtunk. Igaz, a magyarok is megkönnyí­tették a helyzetünket. Előttem szabad volt az út, mehettem. Senki sem akadályozott ... Ha­mar egyenlítettünk, vezetést is szereztünk, s 2:1-nél már sejtet­tem: itt ki nem kaphatunk! — És a második félidőben? — Óriási lendülettel támadtak a magyarok, de ... meg is köny­­nyítették a dolgunkat. Középen erőltették a játékot, a széleken nem támadtak, így könnyebb volt védekezni... ★ Starek és Jana: Két osztrák gólszerző. Habo­zás nélkül éltek az előttük kí­nálkozó lehetőséggel. Starek: — Amikor elém perdült a lab­da és belerúgtam, féltem: nem lesz gól! De bement! Nem volt szép, nem volt érdekes, de gól volt. Ugye nem vagyok szerény­telen, ha azt mondom: döntő gól volt! Lélektanilag döntő. — Azzal lett 1:1... — Aztán 2:1-re már mi vezet­tünk ... Sajnos, Bálint egyen­lített __A mérkőzés előtt egyéb­ként biztosan kiegyeztünk vol­na a 2:2-vel, de 2:1-es vezetés után?! Jara: — Bevalljam? Abból a hely­zetből nem volt túl nehéz a há­lóba találnom. Hatméteres kör­zetben nem volt senki. Hát igen. Páncsicsot sikerült néhányszor megkevernem. Olyan idegenül forgolódott jobbhátvédk­ént. Pe­dig hallom, hogy kitűnő közép­hátvéd ... Fábián ellen már ne­hezebb dolgom volt. Mozgékony, kemény, ■ határozott hátvéd. Kel­lemetlen ellenfél... — És a végeredmény igazsá­gos? — Feltétlenül! Az első félidő­ben mi játszottunk jobban, a másodikban a magyarok... És az a Bálint!★ Bálint Laci: — Hasist kellett semlegesíte­nem, s ha tudok, indulni róla... Szóval körülbelül 90 százalékig védőfeladatom volt, 10 százalé­kig támadó... — Hasikt nem hagyta élni... Lőtt egy gólt és egy kapufát. — Amikor Kocsis elém fejelte a labdát, nagyon jól jött lábra. Láttam­, tömörülés van, meg­kockáztattam. Jó, lapos lövés — sikerült... Ha Konciliának töb­bet rúgunk laposan kapura, ta­lán nyerhettünk volna... Kissé szomorúan magyaráz. Nem maga miatt szomorú. Az elúszott lehetőség miatt. Maga miatt akár vidám is le­hetne. Hasil mondta róla: — Bálint nagyon jó labdarú­gó ... Sajnos__A­­ saját bőrö­mön tapasztaltam. Nemcsak, hogy nem boldogultam vele, de még az egyenlítést is ő szerezte meg. A legkorszerűbben és ta­lán a legjobban is ő játszott a magyar csapatban... ! — Mégis,, mi döntött a vég­eredmény ilyen alakulásában? — Több minden. Az első: Stastny nagyszerűen készítette fel a csapatot, és eredményes taktikát dolgozott ki. Mintha megérezte volna, hogy ez a ma­gyar védelem gyors ellentáma­­dásokkal sebezhető. A másik: a mi jobb oldalunk szinte teljesen szabadon támadhatott. Sarát pél­dául senki sem zavarta... A harmadik: sikerült gyorsan egyenlítenünk, sőt, a vezetést is megszereznünk.... A második félidő aztán már nehéz volt. A cserék a magyarokat hozták fel. Fábián és Váradi hasznosabban játszott, mint Páncsics, illetve Zátfikó... Rövid beszélgetés Illovszky Rudolffal: — Sarát miért hagyták szaba­dom előrejönni? — Nem ok­ozott zavart... Zámbónak mondtam, hogy ő ne ütközzön vele, hanem húzódjon beljebb. Hadd jöjjön nyugodtan a tizenhatosunkig, de ott aztán zárjunk! Ott kellett Juhász Pe­tinek ütköznie vele ... — És? — Nincs és... Szerintem Sara játéka nem volt döntő az ered­mény alakulásában... ★ Kommentár a fenti beszélgeté­sekhez? Úgy érezzük — felesleges! Elgondolkoztató mozzanatokat igyekeztünk felidézni szereplőik révén. Tanulságul NÉPSPORT 3

Next