Népsport, 1974. március (30. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-31 / 76. szám

XXX. 76. ♦ 1974. március 31 ASZTALITENISZ 218 edzés után, EURÓPA-BAJNOKSÁG ELŐTT Juhos Jóske — a női verseny­zők edzőtársa — kétszer is meg­ijeszt bennünket. Először egy négyszögletes ütőt mutat, mint­ha az utolsó edzésen ezzel kí­sérleteznének a mieink, ám ki­derült, hogy ez a furcsaság csak egy ajándék. Szó sincs új „fel­ver” bevetéséről, az EB-ig már softot sem cserélhet senki — ez a válogatott edző szigorú utasí­tása. Jól is néznénk ki a foly­tonos ragasztgatással. Ha raj­tunk múlna, jó mélyre elásnánk az összes gumioldatot, nehogy kísértésbe essenek Klampárék. ...és egy demizson­­os, a második „kiütés” akkor történik, amikor elindulunk a közös edzésre és Juhos kezében meglátunk egy demizsont. Jó ég, csak nem „isznak” a ver­senyzők? Dehogynem — feleli a fiú ördögi mosollyal —, csakhogy vizet, tiszta vizet, s edzésenként legalább tíz litert. Mert csuda meleg van a teremben és sen­ki nem szögezi le magát az asz­tal elé. Július 16-án kezdődött el az asz­­talitenisz válogatott keret fel­készülése az április 6-án „raj­toló” újvidéki EB-re. E riport napjáig összesen 218 edzést — 157 szakmait, 61 erőnlétit — tar­tottak, már csak három-négy nap van hátra az indulásig, s alig több a „nagy csata” kezde­téig. De maradjunk még a tatai edzőtáborban. Az idő ugyebár tavaszias — vagy inkább nyárias —, a friss levegő a sok teremedzés után a szabadba csalogat, s van is egy kis átmeneti szünet. Ki mit csi­nál ilyenkor? Nos, van, aki dé­delgeti a kocsiját, a parkírozóba sétál és bámulja a járgányt, ta­lán beszél is hozzá, kinevezi leg­jobb barátjának. A társ, Jónyer úgysincs itt, Brüsszelben verse­nyez a Sparta­cusszal. Persze, az autó „tulaja” mintha megko­molyodott volna. Klampár csak­ugyan más, mint régen? Vagy ez csak a látszat? — Nem — m­ondja halkan —, sokat gondolkodom mostanában. Rájövök egy-két igazságra. — Probléma? — Nincs. — Az egészség? — Rendben. — Mi lesz az EB-n? Tibi fanyar mosolyt vág, mintha kettéharapott volna egy citromot, így adja tudtunkra, hogy ott bizony lehet eső, lehet sár, sejtelme sincs, ki mit nyer Újvidéken. Mint a komputer Lotaller és Molnár Anna köz­ben kártyázni tanul Gerevich Gyuritól. Mi mindent tudnak ezek a vívók! Ám a rikiki egye­lőre még gyengébben megy a lányoknak, mint a pörgetés. Bör­­zsei és Gergely pihen, olvas­d Berkesz Siratófalát és valami krimit —, a szomszédjuk pedig, a válogatott edző, a jegyzetei fö­lé hajol. Talán most készül a svédek elleni taktika? A kérdé­sekre, persze, azonnal válaszol, mint a komputer. — Tehát kik utaznak az EB-re? — Magos, Kisházi, Lotaller, Molnár, illetve Jónyer, Klam­pár, Gergely, Börzsei és Tímár. — Az átlagéletkor? — A nőknél 22, a férfiaknál 24 év. — Az összválogatottság? — A négy nő összesen 302-szer, az öt férfi 413-szor volt magyar válogatott. — A párosokat gyakorolták eleget? — Igen, mindig figyelembe vé­ve az EB-ellenfeleket. Ma Pél­dául a Magos, Lotaller kettős Milos Imre ellen játszik, mert a srác hasonlóan védekezik, mint Alexandru és készülünk a románok ellen. — Jónyer még jó formában van? — Nem akarom elkiabálni, de ha Újvidéken is úgy játszik, mint az utóbbi időben ... — Megjósolná a győzteseket? Puff!. Bercziket mintha villám érné. A gép kikapcsol. — Ne kérdezzenek ilyen ne­hezet. — Próbálja meg! — Jó ... mit csináljak. A férficsapatot a svédek, a nőit a szovjetek nyerik. Férfi egyes: Johansson. Női egyes: Rudnova. Férfi páros: Klampár, Jónyer. Női páros: Rudnova, Gedraitite. Vegyes páros: Gomozkov, Rud­nova. Szóval, egy aranyat hozunk haza. Most megint az a bizonyos nézőpont. Mert: Európa-bajnok­­ságot nyerünk Újvidéken? Óriá­si! Csak egy EB-t nyerünk Új­vidéken? Kevés! A „Hallgatag Langaléta” Tíz asztal áll a teremben, de még nem játszik senki. Erőnléti edzés folyik, a futástól a csukló­mozgatásig. Aztán kezdődik a gyakorlás. Börzsei sokáig válo­gatja a labdákat. — A TSP-labda nem rossz, de akad közte fals. Jó lenne, na kint vigyáznánk arra, hogy a mi játékstílusunknak megfelelő „bőrt” találjunk. Egy kérdést ő is kap, amíg az asztalon táncolnak a labdák. — Játszik majd a csapaton? — Nem tudom, talán a gyen­gébbek ellen. Elvégre kell a mozgás és a labdabiztonság azoknak, akik a fontos mérkőzé­seken küzdenek. A csapatszellem tehát jó. Bérezik Zoli a riportalany is­mét. — A svéd férfiak miben job­bak? Nem tiltakozik a „jobbak” szó miatt. De hát „ők” rengeteg versenyt nyertek a VB óta. A „Svéd Viking” és a „Hallgatag Langaléta”, Bengtsson és Jo­hansson csakugyan esélyesen­, mint a többiek. — Mert higgadtabbak. A sors­döntő mérkőzéseken kihozzák magukból a maximumot. Hát, majd meglátjuk! Hámori Tibor ATLÉTIKA Csak két biztos felnőtt bajnokjelölt Négy éven keresztül ilyenkor mindig Pesthidegkútra tartottak a mezei futóhadak. Az idén változik az irány vasárnap a dunakeszi-alagi lóversenypályán találkozik a közép- és hosszú­távfutók színe-java. Híres László mesteredző javaslatára választotta a MASZ az országos bajnokság új színhelyéül. El­sősorban a fővárosi­­atléták ed­zéseken már kipróbálták és edzőik is „szemrevételezték”. Közülük Kovács József, az 50-es évek kiváló hosszútávfu­tója szerint ideális mezei te­repet jelöltek ki, minden kel­lékkel, füves és homokos rész­­szel, erdővel, kisebb emelkedő­vel és akadályokkal. Hasonlóan vélekedik a másik régi bajnok, Juhász Béla is s hozzáteszi, hogy ez a pálya nehezebb lesz a hidegkúti vitorlázó-repülőtér hullámos terepénél. Hogy az­után a premier szereplői, ma­guk a versenyzők milyen be­nyomásokat, tapasztalatokat szereznek, az természetesen csak vasárnap derül ki. Egye­lőre némileg tartanak a pálya szokatlan vonalvezetésétől és főleg­­ a kőfaltól... A hagyományos főszámbani, a felnőtt férfiak 13 km-es táv­­ján indul az idei mezei baj­nokság legbiztosabb esélyese, a védő Csepel erős, kiegyensúlyo­zott csapata. Bár véglegesen a helyszínen dől el, valószínű, hogy egyetlen számbajövő rivá­lisuk, az Újpesti Dózsa az idén teljes gárdájával a kisimezeit választja, így az egyéni baj­nokságon az akadályokért nem éppen lelkesedő csepeli Babi­­nyecznek elsősorban a kilenc­szeres (!) győztes (s ezen a hosszú távon változatlanul ve­szélyes) salgótarjáni Mecser, azután három klubtársa, Szeke­res J., Magyar és Kárai lesz a legerősebb ellenfele. Homoki, Tóth Gy. és Kiss J. zárja a névsort, mert a többi élvonal­beli hosszútávfutót (és marato­­nistát) a csapatérdekek a szak­mai szempontok ellenére a rö­­videbb távon szólítják rajthoz. A 8 km-es kismezein éppen ezért a tavalyinál élesebb ver­sengés várható. Különösen, ha az újpestiek is valóban itt indulnak. Az egyéni verseny többesélyes. Sokan szavaznak az idén már a SZEOL színeit képviselő, s a hajrában mindig gyors Törökre. Igen ám, de a közismerten bá­tor, iramdiktáló futó, elsősor­ban Fancsali, azután Szekeres J., Gulács, Tóth M. aligha hagy­ják, hogy a hajrára maradjon a döntés és ebben segítségükre lehet Tóth B., Báthori, Pfeffer és Máté is. Meglepetést esetleg Rábold okozhat. Csapatban a védő, de meggyengült Bp. Hon­véd helyére az U. Dózsa és az MTK pályázik. A párharcban a lila-fehérek tapasztalt verseny­zőkből álló és a középtávfutók­kal (Szántó, Zsinka) jól ki­egészített csapatukra támasz­kodnak, a kék-fehérek hosszú­­távfutóikbam, a védő Mohácsi javulásában és a fiatalokban (Czvikovszky, Borsos, Gyovai) bíznak. A harmadik az FTC lehet. A vasárnap másik „biztos” bajnokjelöltjét a felnőtt nők 2400 m-es távján találjuk. Je­lenlegi formájában a védő Völgyi Zsuzsát a kőfal és az árok aligha akadályozhatja meg a győzelemben. Csipántól jobb teljesítmény várható, mint a Budapest-bajnokságon, de ez még kevés. Zsiráfó indulása, hosszú kihagyása után bizony­talan, Velekei is sérült volt, Ligetkutiné még csak edzései elején tart, Kulcsár az idén nem versenyez. Így Monspart és Jakabbal az élen a vidékiek között dől el a harmadik és a további hely sorsa. Erősen kér­déses, hogy a Bp. Honvéd meg­­védheti-e csapatbajnokságát. Szakosztályvezetője, Kiss György a vidékiektől, s­­mint volt győri válogatott) elsősor­ban a Győri Dózsa versenyzői­től tart, bár ők az idén a me­zőn még nem hallattak maguk­ról. A fiatalok különböző évfolya­maiban csak egy bajnokságra lehet biztosan jósolni: a leg­idősebb férfi ifjúságiak között Horváth B. és a Bp. Honvéd csapat toronymagas esélyes. A többi számban most is a vidé­kiek fölénye várható. Az össz­­pontversenyre kiírt Munka-ván­dordíj­at a védő Csepeltől a Honvéd szeretné visszaszerezni. ÖTTUSA Tervezések kora Tizennyolc éves korában az­ ember mér nemcsak álmodozik, tervez is. Egyre többször dönt sa­ját akaratából, meggyőződésé­ből. A felnőtté válás folyama­ta kinél gyorsabb, kinél lassúbb, s az önálló döntések határkörei­vel mérhető. Azt hiszem, Bene László min­denképp az előbbi csoportba tartozik, hiszen az álmodozások korát nála az élet egy-két te­rületén már az érett tervezések kora váltotta fel. S bár tizen­nyolc év az ember életében két­ségkívül nem nagy idő, ezen a tizennyolcon belül nyolc nagyon is az, az eddigi életnek csak­nem a fele. Aki a tizennyolcból nyolcat nem külső kényszer ha­tására, hanem saját elhatározá­sából egy dologra szentel, az feltehetően tudja, mit akar. Életét két alapvető tevékeny­ség tölti ki a tanulás és az öttusa, vagyis a sport. Legfőbb feladatának azt érzi, hogy helye­sen egyeztesse a kettőt. Ez a szándék meghatározza mindkét dologhoz való viszonyát. Megkérdezem tőle, kit tekint példaképének sportágában. — Dr. Török Ferencet és Mó­nit. Ők elvégezték az egyete­met, hivatásuk van. A sport számomra is csak így képzelhe­tő el. Az idén érettségizik a Madách Imre Gimnáziumban és a jogi egyetemre készül. — Miért éppen oda? — Már régen kedvet érzek hozzá, s úgy érzem, el tudom végezni az öttusa mellett... — Mi a kedvenc tantárgya? — A matematika. Mégis ügyvéd akar lenni, mert amint mondja, ott önállóbb az ember, mellette sportolni is tud, s inkább a matematikához való vonzódását fojtja el magában, mint az öttusa irántit. Akkor többet veszítene, s hiszi, hogy így nem lesz csalódott. Ezek már valóban felnőttes józansággal mérlegelt döntések. A KSI-ben kezd­­. Szabó József és Páldi Péter tanbá­nya. Tavaly kinőtte a sportisko­lát, decembertől a Bp. Honvéd versenyzője. A három tusa verse­nyeken általában 4—5. volt. 1973- ban ugrásszerűen jöttek az ered­mények, országos ifjúsági baj­nok lett öttusában, az IBV-n 4. helyet szerzett. Legfőbb erőssé­ge a vívás. Lovaglásban a leg­bizonytalanabb, még mindig a kelleténél több a szorongás ben­ne a versenyeken, ha erre a számra kerül a sor. — Mikor találkozott először ló­val? — Tizenhárom évet voltam,­­ az első próbálkozásnál rögtön le­estem a nyeregből. Egy hétig a ló közelébe se mertem menni. — Ideges versenyző? — Igen és nagyon félek a vere­ségtől. — Van szabad ideje? — Hát, nem nagyon. Az öt­tusa rengeteg időt elvesz és a tanulás a többit. Abból a kevés­ből, ami m­arad, a színházon és a könyvön kívül másra nem jut. Nem hiszem, hogy sok hasonló korú fiatal irigyelné életmódját, de az idegenkedés kölcsönös, ő meg úgy nem tudna élni, ahogy mások. Vállalta, mert úgy érez­te, nem tehet másként. S ez azt sejteti, hogy fogunk még hallani róla. fi (gömöry) Néhány perccel a célbaérkezés után. NF­PSPORT 5 JAAPIREJADEX Jó utakat a tömegsporthoz A­z olaszországi Cortina d’Ampezzóban, a téli sport­­versenyekről nevezetes síparadicsomban nemrégiben jelentős megbeszélést rendeztek. Európa különböző részeiből gyűltek össze a sportszakemberek, hogy nemzedé­künk fizikai állapotáról, sporttal való kapcsolatáról tanács­kozzanak. Egyöntetűen állapították meg: a helyzet egyre rosszabbodik, egészségünkön mind több a csorba, s keresték a javulást ígérő lehetőségeket. Szóltak a tömegsportrendsze­rekről, az elképzelésekről, a tervekről, amelyek mind azt a célt szolgálják, hogy a városi élet ártalmaitól fásultakat felrázzák, jobb egészségi állapotba hozzák, s mindenki meg­találhassa a felfrissülést, a mozgás örömét, az egészséghez vezető utat. A tanácskozás jelzés: szerte a világon mind nagyobb gond az egészséges mozgásigény kielégítése, s mindenütt keresik az erre legalkalmasabb formákat. J­ó néhány országban már túljutottak a keresés idősza­kán. A Szovjetunióban például bevált a GTO testne­velési rendszer, amely korosztályonként ad feladato­kat, szinteket, biztosítja a lehetőségeket és jelvénnyel ju­talmazza azokat, akik a feladatokat teljesítették. Több mil­lióan vesznek részt benne, nagyon közkedvelt, úgy működik, mint egy jól olajozott gépezet, de említhetnénk más példá­kat is Nekünk sincs okunk szégyenkezni, mert amióta szocia­lista társadalmunkat építjük, több alkalommal is próbálkoz­tunk átfogó tömegsportrendszer megteremtésével. Sokan ma is féltve őrzik az egykor fényesen csillogó, piros-fehér­­zöld szalagos érmeket, amelyeken ez olvasgató: . Néni Baj­nok.” A népi bajnokságok a felszabadulást követő évek sport­életének népszerű színfoltjai voltak, akárcsak utána az MHK, a Munkára, Harcra kész mozgalom, amely az akkori viszonyok között megfelelő helyet és szerepet töltött be sportéletünkben, gazdag lehetőségeket biztosított, és nagyon sok örömet is szerzett. Emlékezhetünk, gyárak, hivatalok dolgozói, fiatalok és öregek egyaránt nagy csoportokban vo­nultak akkoriban a sporttelepekre, versenyt futottak 100 és 1500 méteren, ugrottak távolba és magasba, nyögve birkóz­tak a fekvőtámasszal, a tarkóbillenéssel. Az idő múlásával kiütköztek a hibák, amelyek miatt nem lett az MHK átfogó testnevelési és tömegsportrendszer, csupán mozgalom, amely később fokozatosan elhalt. Sok minden közrejátszott ebben. A rosszul értelmezett számsze­rűségre való törekvés, a túlzott adminisztráció, s nem utol­sósorban az életszínvonal fokozatos emelkedésével bekövet­kező elkényelmesedési folyamat. Az emberek többsége a jobb élettel járó szórakozási lehetőségekben talált inkább örömet, általában igyekezett szabadulni a szervezett for­mától, s ez alól az MHK sem volt kivétel. Pozitív hatása, eredményei, a tömegek sportolásra való mozgósítása viszont az idők távlatából is megérdemli az elismerést. R­okonvonásokkal rendelkezett a következő forma, a Kilián sportmozgalom is. Különösen a fiatalok kö­­zött vált népszerűvé. Rendszeres versenyein jelen­tős számban vettek részt a gyárak, üzemek, hivatak, isko­lák fiataljai, majd bizonyos idő múltán már inkább csak az iskolások, mivel a versenyeket ott tudták a legkedvezőbben megszervezni. Előbb-utóbb megmutatkoztak az új forma gyermekbetegségei, a még mindig nem elég egyszerű ad­­minisztráció, a szervezés folyamatosságának, s kellő mozgó­sításának a hiánya. És rendszerint ellankadt a kezdeti lel­kesedés. Utólag elmondhatjuk, általában a gyors fellendülés, majd a lendület fokozatos csökkenése jellemezte az MHK­C a Kiliánt, és az utána következő tömegsportakciókat. A kampány­szerűség mégsem jelentett eredménytelenséget A különböző jelvényszerzőkön, az olimpiai, a VIT jelvényszer­ző versenyeken például nagy tömegek vettek részt Azóta újabb kezdeményezések láttak napvilágot. Ide soroljuk a SZOT, a MEDOSZ, az OKISZ, a KISZ szervezte idényjellegű bajnokságokat kupákat amelyek bevált, jó formák, évek óta mozgósítják a társadalom egy-egy­ réte­gét az aktív sportülésra. A tapasztalatok szerint ezek és a többi alkalomszerű tömegsportrendezvények, mint a koco­gónapok, a természetjáró túrarendszerek időről időre sike­resen végződnek, egyre nő a résztvevők száma. A létszám­­növekedés azonban nem olyan arányú, hogy így az évek során megoldódna a tömegesítés, egyébként is ezek a for­mák sem alkalmasak erre. Mégis úgy tűnik, a jelenlegi kö­rülmények között az idényjellegű, a kampányszerű, egy-egy időszakra és területre összpontosuló tömegsportszervezeti for­mák a legéletképesebbek, legeredményesebbek, s egyelőre ezeket is kívánják szorgalmazni. Helytelen lenne azonban olyan következtetéseket levonni, hogy ez a végleges meg­oldás, s nincs szükség hazánkban olyan egységes szervezett tömegsportrendszerre, mint mondjuk a Szovjetunióban a GTO, mert az esetleg nem felel meg a mi sajátosságaink­nak. A jövőben dől el, milyen végleges megoldást sikerül ta­lálnunk. A sportvezetők, a sportszakemberek, a sportkedve­lők fejében sokféle gondolat megfordul: a jelenlegi viszo­nyoknak, életformáknak mi felelne meg a legjobban? Ta­lán az olyan alapsportágakra való építés, mint amilyen az atlétika, a labdarúgás, az úszás. Például az atlétika futószá­mai, hogy minden korosztály, de főleg a fiatalabbak vala­miféle egész éven át tartó versenyrendszerben küzdhesse­­nek. Vagy, ha pénzügyileg megoldható, miért ne áraszthat­nánk el focilabdákkal az ország iskoláit, úgy, hogy egy osztálynak akár kettő-három is jusson. Csak legyen ott a labda, a gyerekek majd rúgják, s ha kinőnek a padokból, mozgásigényüket — talán — magukkal viszik. F­elvetődött a megoldás más lehetősége is. Például a csalá­dias összetartásra, a közösségekre alapuló klubok kö­rül kialakítandó sportbázisok rendszere. Mint mond­juk a Real Madridnál, ahol a minőségi sport magas szín­vonala mellett a klubbal rokonszenvező közönség számára felfrissülési, sportolási, pihenési lehetőségeket biztosítanak. A papa tekézhet, kártyázhat, nézheti a „nagyok” mérkőzé­sét, a mama úszhat, vagy tollaslabdázhat, teniszezhet, míg a gyerekek előtt ezernyi a lehetőség. Persze, Spanyolország­ban mindezt pénzért, nem is kevésért, elég borsos tagsági díjakért adják. Nos, az ilyesmit a mi körülményeink, a szo­cialista viszonyok között, kiiktatva belőle az üzletet, nagyon is el tudjuk képzelni. Azt persze világosan látni kell, hogy mindez egyik napról a másikra nem valósítható meg, meg­felelő anyagi és létesítmény­feltételek mindenképpen szük­ségesek. Jelenleg a gondolatokat forgatjuk a fejünkben, de le­het, néhány év múlva már látjuk a megvalósulás első je­leit. Addig viszont biztosan állva a valóság talaján, igazod­nunk kell a jelenhez, a legcélszerűbbhöz. Az egészségünkért, a sportért! Péter Róbert

Next