Népsport, 1975. december (31. évfolyam, 283-306. szám)
1975-12-01 / 283. szám
XXXI. 283. ♦ 1975. december 1 LABDARÚGÁS Elszalasztott lehetőségek Egy hosszú versenynek mindig beszédes a vége. Az utolsó lépéseknek író által hitelesen soha vissza nem adható drámája! Az ember akarati határán már-már átbillenő erőfeszítés ... A tántorgó lépések__vagy éppen a túlzott frisseség miatt feltörő önvád ... Hihetetlenül bőbeszédű célba érés! És ezen az sem változtat, ha nem egy ember, mondjuk egy hosszútávfutó, hanem — mint jelen esetben — egy csapatbajnokság mezőnye érkezik el a bajnoki idényének félidejéhez. Kitettek magukért: 1 az MTK-VM 3:1 arányú két vállra fektetésével például utólag is igazolta mindannyiunk előtt: megérdemelt a táblázaton elfoglalt ötödik helye. Ha augusztusban azt mondta volna nekik valaki, hogy az első tíz között lesznek, megsüvegelik. Most, a mérkőzésnek már az első perceiben, az MTK-VM 1:0-ás vezetésekor is (!) érezni lehetett, hogy több van bennük, nem adják fel. És valójában: miért tették volna? A játék minden mozzanatán látszott, hogy erőnlétben, állóképességben legalább olyan szinten állnak, mint az ellenfél, a következetes munka, a sok gyakorlás hatására már élvezni tudják az idény közben kialakult játékfelfogás előnyeit, vannak gólveszélyes csatáraik ... Egyszóval, volt miben megkapaszkodniok, bíztak magukban, és egy bravúros lövésből született egyenlítés után — az ellenfél roppant öszsze! Végigtapsolhatta a közönség a mérkőzés hátralevő perceit... Majdnem hasonló körülmények között született meg Tatabányán is a bányászcsapat diadala. Ezt az összecsapást a két edző közreműködésével az alábbiakban részletesen boncolgatjuk, itt csak annyit: kevesen hitték volna, hogy a nemzetközi csatákban is edzett piros-kékeknek 1:0-ás vezetés után igen kevés esélyük marad a pontszerzéshez! A közelmúlt és a jelen válogatott játékosai képtelenek voltak megszabadulni őrzőiktől, illetve, amikor elvesztették a labdát, nem tudtak lépést tartani a helyüket állandóan változtató, szünet nélkül rohamozó hazaiakkal. És, veresége ellenére, elismerés illeti a kaposvári gárdát, amely a döntetlen minimális reményével vette fel a küzdelmet Kispesten. Csak védekeztek, de ezt olyan szervezetten, önfeláldozó módon, hogy 75 percen keresztül hiába játszott egy kapura a Bp. Honvéd gárdája, képtelen volt rést találni a kapu elé húzott élő falban. Nagy elismerés csendült ki Lakat Károly dr. mérkőzés utáni nyilatkozatából: „döntő fölényünk ellenére is nehezen nyertünk”, s hozzátehetjük: aki ezen az estén látta a kaposváriakat és ehhez a védőmunkához hozzá tudja képzelni azt a támadójátékot, amellyel két héttel ezelőtt például a Csepelnek öt gólt rúgtak, az nem csodálkozik azon, hogy újonc létükre a nyolcadik helyen zárták az idényt. A ZTE négy gólja önmagáért beszél, s ezzel vége is az erények felsorolásának, mert a fenti kivételektől eltekintve közepes, vagy még annál is gyengébb teljesítményt nyújtott a mezőny. Az már önmagában sokat mond, hogy csak 19 gól született, de ez is úgy, hogy hat csapat egyszer sem tudott eredményes lenni és további öt csak egyszer tudta bevenni ellenfele hálóját. Az sem fest jó képet a csatárokról, hogy még mindig Kocsis Lajos vezeti a góllövőlistát — szerény kilenc góllal —, noha hetek óta a lelátóról nézi társai játékát. Nagyon szerény teljesítményekkel be lehetett kerülni a forduló válogatottjába. A második csapat balszélsője, a volt válogatott Nagy például 5-ös osztályzattal, mert társaik még gyengébbek voltak ... ÜT lírát Hoztok A közönségre senki hí ül a liciten, sem Vethet követ. A zöld-fehér szurkolók például külön autóbuszokkal, magángépkocsikkal, vonaton és autóstoppal özönlöttek reggel óta Székesfehérvárra, hogy jegyet kapjanak és biztosítsák helyüket a kibővített lelátókon. Vidám optimizmusuk, harsogó dudáik, büszkén lengő zászlóik feltüzelték a hazaiakat is és olyan hangpárbaj fogadta a pályára lépő játékosokat, amilyenre Fehérváron emberemlékezet óta nem volt példa. Jól is indult a találkozó, öt perc alatt mindkét kapu veszélyben forgott, de ezzel mintha ellőtték volna puskaporukat a két csapat tagjai! A pálya középső harmadában pattogott labda, hiba hibát követett és az időnként kialakuló párviadalokon, olykor kakaskodásokon kívül semmi jele nem volt a tétnek. Annak, hogy az esetleges győzelemmel a Ferencváros tovább erősíthette volna bajnoki esélyeit, vagy a Videoton megtarthatta volna második helyét. A ferencvárosiakból hiányzott az őket általában jellemző tűz és mozgékonyság, a Videoton mezőnyjátékából pedig a tudatosság. Rúgták a labdát ide-oda, erőltették a cselezést, veszekedtek egymással a rossz átadások miatt , és közben nézték az órát. Egyik csapat sem sietett a szabadrúgásokkal, látszott, hogy már szeretnének túl lenni az egészen ... A salgótarjániak is a hármas sípszóra vártak, egyre jobban kiengedve, megfeledkezve az emberfogás kötelmeiről, sőt, a kilencvenedik percben a saját kapu védelméről is. A kaposváriak közül öten is repültek Szűcs irányába, amikor úgy jött neki lábra a labda, hogy várható volt egy távoli lövés. Az SBTC-ből egy embernek kellett volna megzavarni Vellait, de egy sem akadt... Nehéz lehet az ilyen elmulasztott percekről utólag számot adni, de — egy másik mérkőzésen, a DVTK—Rába ETO találkozón Cs. Kovácsnak és Feketének — mind a kilencven perc hiányzik! Mert annyit sem futottak, mint mások bemelegítéskor, megadták magukat őrzőiknek: nem érdemeltek jobbat 3-as osztályzatnál! Az idpUpcal igen, ilyenkor idény az Kiégésén. végén, nehezen birkózik meg az ember a hosszú verseny alatt felgyülemlett érzelmekkel. Van, akinek mindig fájt valamije és az utolsó percekben úgy érzi, hogy már nem lehet tovább feszíteni a húrt. Mások elhasználták a fizikai tartalékaikat és olyanok is akadtak, akik azt hiszik, közvetlenül „zárás előtt” már többet megengedhetnek maguknak, mint az idény derekán. Persze, összeroppanni, vagy megfeledkezni a versenyszabályokról az utolsó sípszóig nem szabad, mert aki megteszi, az árt a közösségnek. Ahogyan ártott például Csetényi, aki l 1-es állásnál addig vitatkozott Petrivel, amíg szinte kiprovokálta a kiállítást. Tette ezt a 44. percben és a 45.-ben Farkas labdája már az MTK-VM hálójában volt! A szegedi Kozmát 3:0-nál, a 70. percben küldte az öltözőbe a játékvezető, de az Ú. Dózsa csak 1 :0-ra vezetett a Békéscsaba ellen, amikor Alberti valamit mondott, vagy csinált, amit a partjelző jól hallott vagy látott, és milyen a sors: egy perc múlva már itt is fizetni kellett. Egy. 11-essel, amit még megúsztak, nem sokkal később aztán egy góllal, ami megpecsételte az addig lelkesen harcoló vidéki csapat sorsát. Ritka helyzet, de ide, az idegesek közé kell sorolnunk ezúttal egy csapatot is. A Bp. Honvédot, amely otthonában lényegében egy kapura játszott — tudósítónk megállapítása szerint akár kapus nélkül is játszhatta volna ezt a találkozót —, mégis csak egyetlen gólocskát tudott összehozni az NB I újonca ellen. Volt a labda nagy helyzetben levő játékosok fején, lábán, a kaputól tíz méterre és az ötösön, de soha nem sikerült úgy istenigazából eltalálni. Mintha mindenki azzal állt volna neki, hogy „én megpróbálom, nézzétek, akarom .... szeretném jól csinálni, de nem megy.. .” Szerencséjükre van egy csatáruk, Weimper, aki kevesebbet töpreng társainál. Fifprailfafe Nem volt még szó a Szemaraatak. gödrei az MTK-vb-ről és a Békéscsabáról, amelyek közül a két utóbbi konkrét okot is felhozhat mentségként a vereségére (a kiállításokat), de mind a három csapaton látszott, pontosabban: rajtuk látszott leginkább az idényvégi fáradtság. Szürkék voltak azok a játékosaik is, akik egyébként nagy munkabírásnak és töretlen küzdőszellemmel szokták felhívni magukra a figyelmet. Jellegtelenek és labilisak voltak. Ahogy az ellenfél vezetéshez jutott, legtöbb játékosuk feladta ... Sok NB I-es labdarúgó legyintett dühösen az őszi idényt befejező mérkőzés után, s ha másképp nem mer, gondolatban legyint majd akkor is, amikor edzője számonkéri tőle az elbliccelt utolsó perceket. Pedig az NB I-ben a sípszó előtti kiegyenesedés, lazítás megengedhetetlen luxus! Helyzetük lesz még tavasszal és lőnek gólokat is, de a most kihagyott lehetőségek soha nem ismétlődnek meg. Ez már visszavonhatatlanul a múlté! jön előre. Azt kértem a játékos A tatabányai 3:2 tanulságai vízé szem® A legérdekesebb mérkőzést Tatabányán játszották. Itt született a legtöbb gól, fordulatokban gazdag volt a találkozó, meglepetés is született, hiszen a hazaiakkiről legyőzték a Vasast, s ráadásul kitűnő játékkal örvendeztették meg a bányászszurkolókat. Vajon az edzők miként értékelik a látottakat? rr* „A frisseség hiánya béklyókat rakott a lábakra" Kérdések Illovszky Rudolfhoz (Vasas): Hogyan értékeli csapata teljesítményét? Hitt-e a győzelemben 1:0 után? Mi a véleménye az ellenfélről? Hogyan készülnek a Barcelona ellen? Válaszok: — Sejtettem, hogy a játékosok nem tudják teljesen kipihenni a barcelonai UEFA-mérkőzés fáradalmait, no meg az ezzel kapcsolatos utazást. Arra azonban nem gondoltam, hogy az elfáradás ilyen nagymérvű lesz. A frisseség hiánya valósággal béklyókat rakott a lábakra. Lassú és pontatlan volt az összjátékunk. A síkos talajhoz egyáltalán nem tudtunk alkalmazkodni. Támadójátékunk rendkívül mérsékelt volt, miként a középpályás is. Néhányan, sajnos, nemcsak a teljesítményükkel okoztak bosszúságot, hanem lélektelen játékfelfogásukkal is. — Azt reméltem, hogy a szerencsés gól felrázza majd a csapatot, s többre leszünk képesek. 1:0 után még volt egy óriási helyzetünk, ha Izsó berúgja, aligha nyert volna a Tatabánya. A szünetben mondtam is, hogy amit eddig produkáltak, az nagyon kevés, s nem elég a győzelemhez. Több akaratra, szívre, nagyobb bátorságra, harcosságra van szükség. Mozgékonyabb, lendületesebb csapatjáték nélkül nem boldogulunk! Már korábban megfordult a csere gondolata a fejemben, de ettől elálltam, mert féltem, hogy a síkos talaj miatt sérülés történik, s nem lesz kit beállítanom. Sajnos, a későbbi cserék sem segítettek a csapaton. — A Tatabányai Bányászt csak dicsérni tudom. Frissebbek, lelkesebbek voltak, szünet után rengeteget mozogtak, folyamatos volt az összjátékuk. Megérdemelték a győzelmet. Harmadik góljukat azonban számunkra balszerencsés körülmények között érték el. Amikor a tatabányai Müller megkapta a labdát, a partjelző lest intett. Halász felülbírálta, most nem azt vitatom, hogy helyesen tette-e, hanem tényként említem. Vidáts az intésre megtorpant, s később már hiába eredt Müller után. Persze, az is igaz, hogy sípszóig kell játszani! — Mindent elkövetünk, hogy a Barcelona elleni visszavágóra a lehető legfelkészültebben lépjen pályára a csapat. Részletes alapossággal kidolgozom a napi edzésprogramot, s főleg lelkileg próbálom felrázni a játékosokat. Olyan együttest szeretnék pályára küldeni, amely példás harci szellem segítségével, erejének megfeszítésével megkísérli a bravúrt! „A rugalmasan játszottuk !" Kérdések Moór Edéhez (Tatabánya): „ Mit várt, hogyan készítette fel a csapatot? Mit mondott a szünetben? — Mi jelentette a fordulópontot? Válaszok: — Éppúgy gyakoroltunk, mint eddig, csupán az volt a különbség, hogy különös gondot fordítottam a lelki felkészítésre, a ráhangolásra. Naponta mondtam valamit a Vasasról, s arról, hogyan lehet legyőzni. Biztattam a játékosokat, hajtogattam, hogy jó erőben vannak, képesek végigfutballozni a kilencven percet. És arról is beszéltem, hogy egy újabb győzelemmel némileg feledtetni tudjuk azt a keserves időszakot, amelyet idáig átéltünk. Hangoztattam, hogy a Vasasból bizonyára sokat kivett a barcelonai mérkőzés. Magamban pedig úgy gondoltam, ha mindenki szívvel-lélekkel küzd és megismételjük az MTK-VM elleni utolsó húsz perc játékát, nem kapunk ki! — Közismert, hogy a Vasas négycsatáros játékot játszik, mégpedig két ékkel. Ezért választottam azt a megoldást, hogy a területet védő Néder elé négy hátvédet állítottam. Knapik egy sorral hátrább lépett, Gasst őrizte, Szabó pedig Izsót. A két szélsőhátvédnek az volt a feladata, hogy lefogja a mélységben kissé visszahúzódott Vasasszélsőket, mértéktartóan menjenek utánuk, de kicsalni ne hagyják magukat, csupán a labda birtokában menjenek fel. Knapik és Szabó is azt a feladatot kapta, hogy időnként bátran tör, soktól, hogy önbizalommal, bátran játsszanak, mégpedig sokat kezdeményezve, támadó szellemben. A középpályásoknak lelkükre kötöttem, hogy időnként csatárszerűen rohamozzanak, s bátran törjenek be a két előretolt csatárunk által szabadon hagyott területre. Csapó volt az egyetlen játékos, akinek nem volt emberfogási feladata, szabad emberként játszott, a támadásépítéssel törődött, s ha elvesztettük a labdát, azt zavarta, aki a legközelebb volt hozzá. Nagy egészében mindenki megfelelt a várakozásnak, különösen Knapik, Tóth, Arany és Csapó. — A 0:1 dacára is dicsértem a csapatot. További hasonló játékot kértem, igyekeztem beléjük lelket verni, meggyőzni őket arról, hogy ugyanúgy képesek lesznek megfordítani a mérkőzést, mint az MTK-VM ellen, mert sokkal jobban játszanak, mint a Vasas. " Döntő volt, hogy szünet után nagyon gyorsan egyenlítettünk, s ez szárnyakat adott az egész csapatnak. Ettől kezdve mindenki elhitte, hogy győzni lehet, s a nagy akarat jó összjátékkal, ügyes kombinációkkal párosult. Mi diktáltuk a tempót, az 1—1—3—2-t nagyon rugalmasan játszottuk, olyannyira, hogy elmosódtak a posztok közötti határvonalak. A végén volt egy kis kapkodás, gólt is kaptunk! GD GOD m Mi volt a taktikai elképzelése? Illovszky Rudolf Os Moór Ede NÉPSPORT . NB I ŐSZIKÉK Zalaegerszegen izgalmas' í°bV’& ■ párharc alakult ki két fiú, a hazai Csepregi és a szegedi Hangai között, ők ketten nemrégiben már csaknem klubtársak voltak az NB XI-es Olajbányász együttesében, aztán távol kerültek egymástól. Szombaton ismét „összefutottak”, de már mint ellenfelek álltak egymással szemben a játéktéren. Hangai fogta Csepregit, az utóbbi pedig — a korábbi jó ismeretség ellenére — igyekezett ezúttal minél többször megszabadulni tőle. Mindketten bizonyítani akarták, hogy ki a legény a gáton, s a még-megismétlődő párharcból hol az egyik, hol a másik fiú került ki győztesen. Mindent beleadtak, leszámítva azt, amit néhány kissé felhevült, s az otthoni biztonságot élvező szurkoló sugalmazott. Ütköztek, becsúszkáltak egymás elé, irtózatos nagyokat estek, s határozottan oda-odaléptek a labda elé. De mindezt a szabályok keretei között, tiszta eszközökkel tették. „Magánszámaik” nemegyszer kaptak nyíltszíni tapsot, bizonyítva, hogy a közönség szereti és értékeli is a kemény, férfias, de durvaságoktól és alantas ösztönöktől mentes játékot. ^Zamhnthi alven * kellemes, télies napsütésozombanisiyenben is meghajt a hírdíj szurkólók ereiben a vér az 5. percben. Ekkor ugyanis egy gyors jobb oldali támadás után Tulipán, az MTK-VM fiatal játékosa, annak rendje és módja szerint elhelyezett egy formás gólt a hazai kapuban. Huszonöt perc után viszont már oldódott a gól miatti korábbi hangulat a nézőtéren, ugyanis egyre inkább belelendültek a játékba a vasutasok. Mindebben nagy szerepet játszott a hazaiak középpályása, Kulcsár. A 36. percben Horváth Árpád a felezővonal tájáról ívelte előre a labdát, amelyet Farkas hanyattvetődve, látványosan továbbított Kulcsárhoz. A középpályást egy pillanatra üresen hagyták a kék-fehérek, és ennyi is elég volt ahhoz, hogy Kulcsár megismételje Farkas korábbi megoldását. Ő sem várta meg, hogy a labda földet érjen, hogy időt kapjanak a vendégek a közbeavatkozásra. Háttal a kapunak feldobta magát a levegőben és úgy küldte a labdát tovább. Az a léc alsó lapjáról vágódott a hálóba. Kulcsár így búcsúzott el a közönségtől ebben az évben. A Haladás pedig egy újabb szép győzelemmel. A hazafelé ballagó nézők egyöntetűen megállapították: szép volt az idei futballősz a Forint partján! Tilibányán a második félidő elején az addig biontányan mérsékelten játszó hazai szélső, Hegyi kissé ingatag léptekkel poroszkált a kispadok elé, az oldalvonal mellé. Az orvos és a gyúró nyomban odasietett hozzá, mivel a játékosnak vérzett az orra. Míg azok a csatár kezelésével foglalatoskodtak, addig Moór Ede edző intett a mellette üldögélő Takácsnak, hogy kezdjen el melegíteni. Takács melegített, majd ott toporgott már az oldalvonal mellett, bebocsátásra várva. Ám időközben Hegyi észrevette, mi készül, s nyomban kérelmet nyújtott be mesteréhez, mondván: — Ede bácsi, hadd maradjak, már nincs semmi bajom. Az edző nézte a betamponozott orrú legényt, aztán bólintott. — Na jó. Menjen vissza. De szedje össze magát! Hegyi futott befelé, s azzal a lendülettel rögtön bele is kapcsolódott a következő tatabányai támadásba. Még át sem ért a saját posztjára, hanem ott, a bal oldalon nyargalt fel és az éppen érkező beadásból gólt rúgott. Szó, ami szó, gyorsan összeszedte magát. És ekkor már nem csupán Moór Ede, de a kispadra visszaülő Takács sem neheztelt rá. Salgótarjánban VK csak másodpercek voltak hátra a játékidőből, a nézők egy része elindult hazafelé, azzal a boldog tudattal, hogy végre megszűnt a hazai döntetlensorozat. A pályán Konyha és Kovács III adogatott, mígnem Kovács III kissé elnézte a dolgot, s Konyha mögé adta a labdát. Az addig kettőjük között ingajáratot lebonyolító Ruzsinszki az elcsípett labdát hatalmas rúgással küldte vissza a másik térfélre. Ott ketten rohantak utána. A vörös hajú hazai védő, Kovács II és Gulyás. Kovács nyugodt volt, hiszen már alig volt hátra valami a játékidőből, tehát ő nem bánta volna, ha a labda elhagyja a játékteret. Ezért szépen kísérgette azt. Gulyás homlokegyenest más állásponton volt. ő azt szerette volna, ha a labda a pályán marad, mert a futballban még az utolsó percben is történhet valami. Különösen ha az ember tesz is érte valamit. Nos, Gulyás tett. „Elbirkózta” a labdát Kovácstól és beadta. Éppen Vellai elé, aki a hazai kaputól húsz méterre lehetett. Ott toporgott előtte néhány védő, ennek ellenére rálőtte a labdát. A lövés védhetetlen volt, a pettyes a kapufáról pattant a hálóba. Már csak a kezdésre jutott idő ... Kispesten egy kedélyes hazai szurkoló az alábbi * csipkelődő megjegyzéssel fogadta a vendégek veterán kapusát, amikor az elfoglalta helyét a háló előtt: — Aztán ne zavarjon a védésben, hogy a szemedbe lóg a hajad... A kissé magas homloké, de még ma is remek dolgokat mívelő kapuvédő rá sem hederített a mókázóra. Annál alaposabban odafigyelt a hazai lövésekre Kezdte azzal, hogy kipiszkálta a léc alól Weimper ravaszul csavart labdáját. A kispesti csatárt szemlátomást bosszantotta a dolog, mert később egy 18 méteres szabadrúgásnál úgy rábombázta a labdát, hogy szinte látni is alig lehetett. Rapp a kapu jobb oldalán állt, előtte a sorfal, a labda a bal alsó sarok felé süvített. Már az meglepő volt, hogy egyáltalán látta, merre tart a labda. De ő el is érte. Mint a macska, úgy ugrott utána, és kinyomta. Még ártalmatlanná tett jó néhány nehéz labdát, s ekkor már senki sem viccelődött vele. Inkább csak szívta a fogát. Az eredmény ugyanis egy és negyed órás játék után sem akart változni, annak ellenére, hogy „egykapuzott’’ a Honvéd. Hősies harcot vívott a kaposvári csapat, az élen Rapp Imrével. Mégis a labda egyszer csak besurrant a Rákóczi hálójába. Emiatt az egy miatt is nagyon bosszús volt a kapus... Újpesten 1-T alkalommal Tóth Jóska úgy döntött, hogy belekontárkodik a csatárok dolgába, s megindult gólt rúgni. Futott, mint a nyúl, ám látva, miben sántikál, jöttek eléje a védők Jött Kerekes, de T'Hh úgy döntött, ennek ellenére nem áll meg. Átemelte a labdát a védő feje fölött, s azt megkerülve nyargalt tovább. Kerekes utána fordult, s még bele tudott egy picit pöckölni a labdába, de ez épp elég volt ahhoz, hogy Tóth előtt kiguruljon az alapvonalon túlra. S mivel nehéz volt észrevenni, hogy a csabai fiú is hozzáért a labdához, kirúgást ítélt a bíró. Emiatt nagyon felpaprikázódott az újpesti fiú, odafordult Kerekeshez és kérdőn nézett rá, mint aki tőle vár bizonyítást, ő Tóth felé bólintott, a bíró felé viszont a fejét rázta. És befelé kuncogott...