Népsport, 1976. július (32. évfolyam, 155-183. szám)

1976-07-01 / 155. szám

XXXII. 155. ♦ 1976. július 1 LABDARÚGÁS LABDARÚGÁS ’75—76 Az FTC-ben a bajnokcsapat felelősségét Idény közben sok dicséret hangzott el az újságok hasábjain a bajnokcsa­patról. A Ferencváros jól felépített hadrendjéről, a védők fegyelmezettsé­géről, határozottságáról, a középpályá­sok játékot szervező képességéről, a jobbszárny lendületéről, Szabó ügyes helyzetkihasználó készségéről, a bal­­szárny kombinatív erejéről és így tovább. Arra kértük tehát a vezető edzőt, Dalnoki Jenőt, hogy a mérlegké­szítésnél merítsünk egy kicsit mélyebb­re, s mindenekelőtt azt vizsgáljuk meg, mennyire volt tudatos az együttes átszervezése? — Amikor az FTC edzője lettem — sőt már előtte is — a csontom velejéig érez­tem, hogy a régi garnitúrával nem lehet tartósan jó teljesítményt nyújtani. Azt még el tudtam képzelni, hogy valahogy össze­­csurog­ cseppen egy bajnokság vagy kupa, de én ennél sokkal többre vágytam. Tar­tós, nemzetközi szinten is elfogadható já­tékra. — Utólag sem akarok senkit megbántani, de nem elsősorban a játéktudást kevesell­tem néhány régi labdarúgónknál, hanem az emberi kvalitásokat. Magam sem végeztem, sajnos, egyetemet, és eszem ágában sem jut arra gondolni, hogy doktori disszertá­ció kell, mondjuk a jó támadójátékhoz. De hosszú évek vergődése bizonyította, hogy sebzett lelkű, befelé­­ forduló, vagy beszűkült látókörű emberekkel a sportban sem lehet magasan szárnyalni. Nehezen szántam rá magam az egykori társak, vagy közvetlen utódok félreállítására. Nem, mint­ha következményektől féltem volna, mert ha visszagondolok azokra a hónapokra, olyan voltam akkor, mint egy bajt kere­ső öngyilk­osjelölt. De szerettem, ked­veltem néhányukat, és nem éreztem biz­tosan, jogom van-e egy egyéni elképzelés megvalósítása érdekében pontot tennem a karrierjük végére. Aztán tisztáztam ma­gamban, hogy mit akarok ezzel az egész edzői tevékenységgel. Pénzre, hírnévre nem vágytam, az egyesületnek akartam visszaadni valamit abból, amit annak ide­jén kaptam. — Éppen ezért azt hiszem, soha, sehol nem tudnám megismételni ezt az időszakot, mert hiányozna az a bensőséges kapcsolat, amely az ilyen­­kockázatvállalásokhoz erőt ad. Mondják azt is, hogy Dalnokinak sze­rencséje volt, mert tehetséges fiatalok álltak rendelkezésére. Lehet, mint ahogy az is, hogy ha nem lettek volna, vár egy kicsit az átszervezéssel, s megte­remti hozzá az alapokat. Tehetséges fiatalok azonban nemcsak a Ferenc­városban voltak, de­­ itt bíztak a legjobban bennük! Dalnoki úgy gon­dolta, ha sikerül feléleszteni és huza­mosabban magasan tartani a fiatalok­ban a küzdeni tudás lángját, nem es­hetnek ki. Esetleg — középen is végez­hetnek. Ezzel indultak annak idején ... — Engem is meglepett, hogy olyan gyor­san megkapaszkodtunk az élbolyban. Eb­ben erősen közrejátszott, hogy a rendel­kezésre álló erőket már az elején sikerült közel egyformán elosztani a pályán. Úgy érzem, hogy nagyjából meg tudták ját­szani, amit saját posztjuk kívánt tőlük és tudtak egymáson­ segíteni. Emellett az első perctől kezdve arra törekedtünk, hogy tá­madásban és védekezésben egyaránt sokat mozogjunk. Csak úgy lehet állandó kon­taktust tartani, ha­ a labdarúgó egy pilla­natra sem vonja ki magát ácsorgással, bandukolással a játékból. Azt mondja Dalnoki: ha valakinek, akkor nekik nagyon jól jött a köve­­telményrendszer, mert a gyors játék­hoz, a kilencven percek végighajtásá­­hoz szükséges általános és speciális erőnlét egy részét „házi feladatként” így is, úgy is el kellett volna végez­niük. „Ha már csinálni kell, hasznosít­suk!” — biztatta az edző a fiait. — Ez a siker tehát tudatos munka ered­ménye! Ezt azért is lényegesnek tartom le­szögezni, hogy bizonyítsam: a magyar lab­darúgásnak nem volt és ma sincs ledol­­gozhatatlan hátránya senkivel szemben sem!! Annak idején nagy vitát váltott ki a közvéleményben Nyilasinak a televízió­ban elhangzott nyilatkozata: több ezer forintos büntetést kapott azért, mert nem játszott teljes odaadással egy mér­kőzésen. Újra lehetett hallani, hol tré­fásan, hol éllel: „Puha vagy, Jenő!” Mi most kérdőjelet teszünk a mondat végére és — mivel ez a növekedés nehézségeihez kapcsolódó téma — meg­kérdezzük : kellett-e közbeavatkozni va­lóban súlyos kilengések miatt? — Sokszor elmondtam, hogy a mi játé­kosaink sem angyalok, sőt akad köztük „nehéz legény” is. Kezelhetőségüket leg­alábbis kifejezetten nehezíti, hogy az is­meretlenségből rendkívül gyorsan lettek népszerű, sőt dédelgetett kedvencek. Már az első, kis félrelépéseknél igyekeztünk olyan eréllyel fellépni, közbeavatkozni, hogy csírájában elfojtsuk a betyárkodási vágyat. Szerintem nem számít nagy bün­tetésnek az, amiről Nyilasi beszélt. Ebedli és Szabó ennek többszörösével fizetett egy zajos éjszakáért! Dalnoki Jenő hangsúlyozta: semmi­képpen nem juthattak volna ilyen gyorsan a dobogó közepére, ha az egye­sület elnöksége nem áll mögötte olyan sziklaszilárdan minden vitás kérdésben. Náluk is előfordult, hogy a megbünte­tett, vagy a megsértődött játékos be­rohant az elnök irodájába, de újra és újra csak a titkárnőig jutott. Már ő visszaküldte azzal: tartsa be a hivata­los utat, az edzővel együtt jelentkez­zék, s ha úgy érzi, igaza van, mondja el nyíltan, mindenki előtt . Ez egyáltalán nem jelentett számomra szabad kezet, sőt állítom, hogy az NB I-es edzők közül kevéstől követelnek olyan gyakori és részletes beszámolást a szak­osztály életéről, mint tőlem. Intézkedé­seimhez pedig mindig meg kell kérni a jóváhagyást. De én ennek örülök, mert ebből érzem, hogy partnernak tartanak: megosztják velem nemcsak az örömöt, ha­nem a vezetés kockázatát is ... Több nevelőtől vettek búcsút és szerződtettek fiatal, Testnevelési Fő­iskolát végzett tanárokat az alacsonyabb osztályú, ifjúsági és serdülőcsapatok mellé. Ez is váltott ki érzelmi viharo­kat, hiszen zömmel olyan régi embe­rekről volt szó, akik évtizedeken át dolgoztak az FTC-nél, s kötődésük már­­már­­elválaszthatatlannak tűnt.­­ Ennek az elhatározásnak a végrehaj­tása még nehezebb volt, mint az egyes já­tékosoktól való megválás, de az ésszerű meggondolások itt sem engedtek megalku­vást. Feltétlenül el kellett érnünk, hogy az edzői kar már az összetételéből eredően egységet alkosson, azonosak legyenek az elképzeléseink a követendő játékról, a kor­szerűségről, a követelményekről és nem utolsósorban a magatartásbeli normákról. Szükségessé tette az edzői változtatásokat az elméleti tervező és szervező munka so­kasodása is. Nálunk valamennyi csapat azonos módon játszik, mindenütt van bi­zonyos követelményrendszer, s még a be­melegítést is hasonlóan végzik a játéko­sok. A megfelelő játékos megtalálása a különböző posztokra, a csapatjáték kiala­kítása, a taktikai fegyelem betartása vi­szont mind az edző dolga — bőven van tehát terület, ahol kiélheti szenvedélyét, megvalósíthatja elképzeléseit. És mindezen túl, órákon át ülhet a papír előtt, írhatja a napi terveket és az összefoglaló jelenté­seket ... Természetesen nem a papírkosár­nak, mert ezeket a jelentéseket rendszeresen értékeljük. Ezekből az iratokból tudjuk meg például, ha valamelyik alacsonyabb osztályú csa­patból kinő társai közül egy fiatal, ha érdekes tapasztalatokat szerzett valamelyik edző stb. Aki nem végzi pontosan ezt a munkát, azt elmarasztaljuk. Gondolom, ez így helyes. Nekünk, nevelőknek nemcsak a felnőtt ember higgadt, nyugodt viselkedé­sével, rendezett magánéletével, hanem az ügy szeretetével és a kritika elfogadásá­val is példát kell mutatnunk!... Végül, de nem utolsósorban nagyon sokat támaszko­dunk a játékosok kiválasztásánál, a terhe­lési szint megállapításánál a Tudományos Kutató Intézet és a sportorvosok tanácsaira. Az FTC-ben, ahol azelőtt 14—15 éves fiúk jelentkeztek a toborzókra — és óriási fej­lődést jelentett, amikor a kilencéveseket is engedték levetkőzni — ma a hatéveseket is szívesen fogadják. Az ő foglalkoztatásuk természetesen alapvetően eltér a közismert edzésmunkától: állandó orvosi felügyelet mellett játszadoznak, fejlesztik labdaérzé­küket. És meglepő eredményeket érnek el például technikai vonatkozásban! Mindenki emlékszik rá, s nincs is abban semmi, hogy annak idején, a követelményrendszer bevezetésekor ép­pen az FTC-pályán találtak kifogásolni­valót az ellenőrök és ebből nagy vita is kerekedett. Dalnokinak magyarázkod­nia, sőt védekeznie kellett és — ilye­nek az emberen — ez elég volt ahhoz, hogy Dalnokit, mint a követelmény­rendszer tagadóját emlegessék. Ami­kor később másutt is felmerült a téma és vita alakult ki az edzők és ellen­őrök között, elmentek titokban meg­nézni: vajon mi van az FTC-nél? Nos, a zöld-fehéreknél gyorsan elmúlt az a kezdeti időszak. Ahogy erősödtek a fiatalok, úgy emelte szinte nap mint nap a fő edzésadagokat Dalnoki és ma már nyilvánosság előtt ki meri jelen­teni: a követelményrendszer számukra nem jelent terhelést, majdnem beme­legítésként végzik. — Nem azt mondom, hogy nálunk ugrál­nak a játékosok az örömtől, ha előkerül a medicinlabda, a stopperóra, vagy futniuk kell néhány kilométert. De ma már ők is érzik, hogy minden eddig elfogadott határt túl kell lépni, ha fejlődni akarunk. És ne­künk csak a kényelemérzettel kell meg­küzdeni, nem pedig rossz beidegzésekkel, hamis elveken alapuló ellenérzésekkel. És ez nagyon fontos! Bővíti a lehetőséget az edzők előtt és egyben növeli a felelőssé­günket is. Szabály az FTC-ben, hogy mire egy játékos magasabb korosztályú csapat­ba kerül, fel kell készíteni az emelt kö­vetelmények magától értetődő végzésére. Fizikailag, de akaratilag, pszichológiailag is. Ezen túl, már huzamosabb ideje keressük az optimális regenerálódás lehetőségeit. Or­vosok, pszichológusok bevonásával próbá­lunk kialakítani olyan magánéletbeli nor­mákat, amelyek a különböző típusú játéko­sai­ számára megoldást jelenthetnek. A bajnoki vacsorán sokan sokféle­képpen értékelték az első csapat telje­sítményét. Dicséretből volt elég, talán egy szakajtóval több is a kelleténél. Ez a fehér asztal melletti hangulatból adódik, nem is illik ilyenkor emlékezni — és emlékeztetni — kellemetlen na­pokra is. Pedig­­ az FTC-nek ebből is volt elég. Még a hajrában is akad­tak olyan szakaszok, amikor már-már veszélyeztetve látszott a nagy álom, például az Újpest elleni 3:8 után is. — Ha megrázó is volt az a vereség, még­is össze tudtuk magunkat szedni, nem utol­sósorban azért, mert ezeket a játékosokat nemcsak a labda kezelésére tanítottuk meg, hanem megfelelő gondot fordítottunk a személyiség formálására is. Csak edzésmunkával képtelenek lettünk volna talpra állni, hiszen köztudott, hogy a hajrára nagyon elfáradtak válogatott­jaink. Én is helyeslem az MLSZ-nek azt az elképzelését, hogy sok mérkőzést játsz­­szunk, de az élet bizonyította be, hogy erre még nincs felvértezve a mezőny. El­sősorban az akarati tényezők tették, hogy a fiúk nem engedték át magukat a letört­­ségnek, s nem váltak közömbössé az ered­ményekkel szemben. Az őszi és tavaszi teljesítmény közti különbségről szólva még hozzáteszi az edző, hogy a bajnokság elején előnyben voltak. Szemmel láthatóan meglepték a mezőnyt agresszív, gólratörő játékuk­­­kal. A társak azonban gyorsan kiis­merték a gyengéiket, ezekre építették taktikájukat, és egyre hatásosabban tudtak ellenük szerepelni. Tehették részben azért, mert bőven van sebez­hető pontjuk, másrészt, mert hiába érezte Dalnoki, hogy tovább kellene lépniük, a program zsúfoltsága miatt erre nem volt lehetőség. De valóban olyan sok a sebezhető pont? _ — Nincs olyan csapatrészünk, amelynek összteljesítményével teljes mértékben ■elé­gedett lehetnék. Bajaink egyik forrása volt például, hogy minden átmenet nélkül lyu­kas lett a védelmünk. Hátvédeink nem tudnak megbízhatóan embert fogni. Külö­nösen megmutatkozott ez akkor, ha egy az egyben kellett védekezni. Márpedig a világ régen túlhaladta a felemás, félig ember-, félig területfogást. A labdarúgók sok ener­giát használtak el a felfutásokhoz, a me­zőnyben túl sok hely kellett a cselekhez, meglehetősen körülményesen kezelik a lab­dát és baj van még mindig a befejezések­kel. Egyedül Bálint tud távolról veszélye­­sen kapura lőni. A középpályás sor meg­határozó játékosai sokkal eredményesebben támadnak, mint védekeznek. Nyilasi még hátra-hátrajön és tud labdát szerezni — bár neki is van bőven tanulnivalója —, Ebedli azonban kifejezetten elnagyolja ezt a­ feladatát, így az ellenfelek magától érte­tődően az ő területére teszik legeredmé­nyesebb játékosaikat. A támadósorunk rapszodikus, csak bizonyos típusú véde­lemmel szemben érzi magát elemében. De sorolhatnám tovább. Például rengeteg tak­tikai elemet tanultunk meg a legelemibb, játék közbeni megoldásokból, a tudatosan végrehajtott pontrúgásokig, amelyekben egyszerre több játékos vesz részt. Ezeket edzésen 70—80 százalékos sikerrel hajtják végre játékosaink aktív védőkkel szemben is, a mérkőzésen azonban olykor mintha mindent elfelejtettek volna! A továbblépés lehetőségei A hibák említése lényegében már magában foglalja a jövő edzői felada­tait is, de az FTC-ben ennél mesz­­szebbre mentek. Máris megfogalmazták a következő idény célkitűzéseit: haté­konyan segíteni kell a válogatottat a VB-selejtezőkön való továbbjutásban; meg kell védeni a bajnoki címet; leg­alább a négy közé kell kerülni az MNK-ban és tisztességesen helyt kell állni a Bajnokcsapatok Európa Kupá­jában! És Dalnoki már keresi is az utat. Alakulnak, élnek benne a gondo­latok, amelyeket úgy mond el, ahogy jönnek egymás után, szinte egymás vonzásában. . . Fel kell vázolni a korszerű játék törvényszerűségeit és azt a játékostípust, aki — mondjuk — a következő EB-t és az utána következő világbajnokságot meg tudja nyerni. En­nek szellemében kell kutatni a tehet­ségek között, formálni a kiválasztást, a képzést. Nagyon sokat vár az edző az eddiginél sokkal hatékonyabb pszichi­kai felmérésektől, elemzésektől. " Rengeteg időt vesztettünk el azzal, hogy jó labdarúgókról csak karrierjük ze­nitjén derült ki, miként oldódnak a közös­ségben, mennyire elvhűek, hogyan terhel­hetők idegileg és így tovább ... Meg kell találnunk az élvonalbeli labdarúgók életben való elhelyezkedését, azt a területet, amely leköti, teljes emberré formálja őket és­­megnyugtatja a jövőjüket illetően is. Azt mondhatom, hogy a Ferencvárosban érzik a bajnokcsapat felelősségét! Azt, hogy egy ilyen népszerű együttesnek, ha már egy­szer sikerült kezébe venni a képletes zász­lót, nem szabad azt letennie. Vinni kell to­vább előre! Befejezésül egy személyes kérdés Annak idején, amikor megverték a Li­verpoolt, olyan felfedezésszerű riportot készítettem Dalnokival az elképzelései­ről, terveiről. Akkor mondta el, hogy az FTC-ben a játékosok a mérkőzés után maguk pucolják ki a cipőiket. De akkor Nyilasiék még kezdők voltak, vagy mindössze tehetséges gyerekek, így van-e ez ma is? — Igen! Amíg én itt leszek, ők fogják rendben tartani az olyan személyes felsze­relésüket, mint a futballcipő. Azaz, ha megnyerik a Bajnokcsapatok Európa Kupá­ját — egyszer én kenem fel a cipőjükre a bokszot . .. Reméljük sor kerül rá. (És mi is jelen lehetünk egy fotóssal...) . Borbély Pál NÉPSPORT 3 Klubok kézfogása Nemrégiben éppen ezeken a hasábokon adtunk hírt örömmel arról a kezdeményezésről, amelyet a különböző társszervek együttműködési szerződései jeleznek, s amelyek testnevelésünk és sportunk fejlődésének új útját jelenthetik. Legutóbb az új kezdeményezésen belül is érdekes együtt­működésre bukkantunk: szerdán délelőtt az FTC ügyvezető elnöke, Harát János és Leimeter József, a Csepel SC elnöke írt alá együttműködési megállapodást, amely egyaránt szol­gálja a két egyesület, valamint az egyetemes magyar sport érdekeit. A megállapodás, amely öt évre szól, elképzelései között a versenysport fejlesztése, a nemzetközi porondon való jobb helytállás, a tömegsport bázisának szélesebb biztosítása, a klubok közti tapasztalatcsere, a sportolók nevelése, a szak­mai színvonal növelése, a létesítmények fejlesztése, és közös rendezvények lebonyolítása is szerepel. Az együttműködési tervet egyébként még az aláírás előtt megvitatták a klub bázisszervei is és a tervezet mind az élelmiszeriparban, mind a vasiparban támogatásra talál. A két elnök legelőször is a két labdarúgó-szakosztály kö­zös megbeszélését jelentette be, majd elmondta, hogy a cse­peliek soron kívül segítséget nyújtanak az Üllői úti stadion világítóberendezéséhez szükséges fémszerkezetek előállításá­ban, a ferencvárosiak pedig a létesítmények fejlesztésével kapcsolatos tapasztalataikat adják át a csepelieknek. ­ A játékosok pihennek, de azért mozgalmas az élet A tatabányai Hernádi és Takács vissza­vonul Serenka és Kőműves távozik • Ju­hász I. búcsúzik, Onhausz bekapcsolódik , Bicskei edző lesz, Nyirő már elkezdte • Nagy A. visszatér Kispestre Hétfőn a Felszabadulási Kupá­ban legtovább állva maradt két csapat, az Újpesti Dózsa és a Vasas labdarúgói is elkezdhet­ték jól megérdemelt szabadságu­kat. Teljessé vált tehát a holt­idény, ami azonban távolról sem jelenti azt, hogy élvonalbeli egyesületeinkben ezekben a na­pokban nem történnek említésre méltó események. Sorozatban készülnek a baj­noki teljesítményeket elemző ér­tékelések és az elkövetkezendő évad sikeres szereplését meg­alapozó javaslattervezetek. + Ülést tartott a DVTK intéző bizottsága. A tanácskozás napi­rendjén az egyesület labdarúgó­szakosztályának az 1976—77-es bajnoki évre való felkészülésé­vel foglalkozó tervjavaslata sze­repelt. Balogh Béla általános el­nökhelyettes előterjesztésére az intéző bizottság elfogadta a já­tékosállomány erősítésére és fel­készítésére tervezett intézkedése­ket. Különös hangsúlyt kapott az első csapat játékosállományá­nak felfrissítése, de nem feled­keznek meg Diósgyőrött az után­pótlás-nevelés szervezeti kérdé­seiről sem. Az intéző bizottság végezetül tervet hagyott jóvá a labdarúgó-szakosztályban folyó munka hatékonyságának emelé­sére. A diósgyőri labdarúgók július 5-én kezdik meg a közös felké­szülést, s könnyen előfordulhat, hogy Kovács, Hajas és Horváth A. nem lesz ott az alapozók kö­zött. A három említett labdarúgó ugyanis a visszavonulás gondo­latával foglalkozik.­­ Moór Ede vezető­edző beszá­molt arról, hogy a tatabányai labdarúgók is visszaérkeznek szabadságukról július 4-én és a következő napon két edzéssel megkezdik a nyári felkészülést. Az első csapat keretének össze­tételében jó néhány változás várható, annyi azonban már most bizonyos, hogy Hernádi László befejezi az aktív játékot, Serenka, Kőműves, Koródi, Pén­tek és Zsoldos pedig távozik Tatabányáról. Takács László a serdülő csapatok szakvezetője lesz.+ A Hungária körúti pálya csak július 12-én éled újra. A kék­­fehérek szabadsága a Felsza­badulási Kupa-mérkőzések miatt egy héttel tovább tart. Egy szor­galmas fiúról azonban már tu­domásunk van: Nyírő István, az MTK-VM balhátvédje bokasé­rülése miatt több hetet mulasz­tott a bajnoki véghajrában. A lelkiismeretes védőjátékos fel­­gyógyulása után azonnal szere­lésért jelentkezett és szabadsá­ga alatt próbálja pótolni az ed­zéskiesést. Az MTK-VM szakvezetésében több személyi, illetve szerepkör­változás történt. Keszthelyi Mi­hály mellett a segédedzői tisztet Bácsalmási Ottó és az ifjúsági csapat korábbi edzője, Gerencsér József tölti be. Varga László át­veszi Sztancsek Jánostól a má­sodik csapat irányítását, az utóbbi az ifjúsági együttes edzé­seit vezeti a jövőben. Új olda­láról ismerhetjük majd meg az aktív labdarúgástól nemrégiben visszavonult Bicskei Bertalant. A májusi, Ferencváros elleni bajnokin még szerepelt váloga­tott kapuvédő, a kék-fehérek ifjúsági III. csapatánál kezdi meg edzői működését. Elődje, az egykori neves játékos, Laczkó Mihály munkahelyi elfoglaltsága miatt nem vállalhatta tovább a fiatalok irányítását. + A bajnokcsapat háza tájáról származó érdekes hír: Juhász István, a sokszoros válogató­.* középpályás, 301 bajnoki mérkő­zéssel a háta mögött elbúcsú­zott a zöld-fehér meztől. Nem búcsúzott el azonban az Üllői úti­ pályától, a jövőben az FTC sportlétesítményeinek igazgató­­helyettesi tisztét látja majd el. Egy nagy múltú ferencvárosi játékos tehát elbúcsúzott, egy ígéretes fiatal pedig újra be­kapcsolódik a csapat munkájá­ba: Onhausz Tibor leszerelt és az első csapat keretével megkez­di a felkészülést. Az előzetes tervek szerint az FTC elnöksége, Juhász István és a már korábban visszavonult vá­logatott kapus Géczi István tisz­teletére nemzetközi búcsúmérkő­zést rendez az ősszel.­­ A Felszabadulási Kupa-győz­tes Újpesti Dózsa játékosai hétfő este, az Eötvös utcai klubban jól sikerült évadzáró vacsorával búcsúztak az 1975—76-os idény­től. A vacsorán megjelent Föl­­desi Jenő miniszterhelyettes. Képviseltették magukat a IV. ke­rületi párt- és társadalmi szer­vek is. Az OTSH és az MLSZ nevében Ádám József köszöntöt­te a lila-fehéreket. Várhidi Pál legénysége július 12-én 9 órakor találkozik a Megyeri úti sporttelepen.­­ Két régi arcot ősztől újra Kis­pesten láthatnak a Honvéd­ szur­kolói. A Szegednek egy évre kölcsönadott Nagy Antal vissza­tér. A magas növésű labdarúgó beállós és középpályás szerep­körben egyaránt több alkalom­mal kiváló teljesítményt nyújtott a SZEOL csapatában. A piros­fehéreknél készül a Kossuth KFSE-től visszaigazolt tehetsé­ges balszélső, Fodor Péter is. Az első csapat keretének gyü­lekezője július 5-én a kispesti pályán lesz, ahol az előzetesen kiadott ütemterv szerint kezdő­dik az alapozó időszak. Az edzé­sekről egy hétig hiányoznak majd a válogatottak. Gujdár, Lu­kács és Pintér — az MLSZ kü­lön engedélyével — július 12-én csatlakoznak társaikhoz. A Bp. Honvéd elnöksége jú­lius 5-én vitatja meg a labda­rúgó-szakosztály 1976—77. évi munkájáról szóló tervezetet.­­ A Szombathelyi városi Labda­rúgó Szövetség június 26-án és 27-én a Vépi Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet terü­letén hetedik alkalommal ren­dezte meg a kispályás labdarúgó Savaria Kupát. A győztes a fér­fiaknál a Dunaújvárosi VM lett, a nőknél pedig a BVM Dunaúj­város végzett az élen. A leg­sportszerűbb csapat címét a Pomázi Írószergyár labdarúgói érdemelték ki.

Next