Népsport, 1977. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1977-01-29 / 24. szám
XXXIII. 24. ♦ 1977. Január 29. LABDARÚGÁS Pacsán kopogtat a jövő Hinni kell benne A szikra kipattant tűzek lángjai már bevilágítják egész Zala megyét. Azért, hogy a tűz továbbterjedjen, még egyszer beszélnünk kell a pacsai kezdeményezésről. Kinek az ötlete volt? Már nehéz megállapítani, mert mindenki másra hivatkozik és ez eleve dicséretre méltó. De nem is ez a fontos,, hanem az, hogy a Mitanello mintájára Magyarországon is megalakult az első labdarúgó-iskola. Természetesen nem lehet összehasonlítani a milliomos olasz klub létesítményével, hiszen annál sokkal szerényebb, de a lényeg ugyanaz: már az iskoláskorban elkezdik nevelni a labdarúgó-palántákat az egyesületnek. Az általános iskola keretébe építették a labdarúgó-iskolát ie, ami azt jelenti, hogy a gyerekek ugyanúgy tanulnak, mint a többiek, de a tanítás előtt és után már a labdarúgás a kenyerük, így tehát nemcsak futballistákat nevelnek Pacsán, hanem embert is. A bizonyítvány legalább annyira fontos, mint a jó alapozás, a technikai és a taktikai felkészültség. A pacsai labdarúgó-iskola és kollégium immár kétéves és ennyi idő elég ahhoz, hogy következtetéseket vonjunk le működésének tapasztalataiból. Mivel szeretnénk, hogy mások ne próbálkozzanak hasonló kezdeményezéssel, első , sorban nézzük meg, hogyan csinálták a zalaegerszegiek. A megyeszékhelyen már , hosszabb ideje működött városi sportiskola. Ennek labdarúgó-szakosztályát néhány évvel ezelőtt átvette a ZTE. Lehet, hogy véletlen, mindenesetre jó, hogy a sportiskola egyik igazgatója Molnár József volt, aki ma a megyei sporthivatal elnöke, majd örökébe az a Zámbó Gyula lépett, aki ma a ZTE elnökségének tagja, így a zalaegerszegi labdarúgó-utánpótlás eleve „kézben” volt és ki is nőtt belőle néhány olyan játékos, aki ma is az NB I-es csapat tagja. De a környék kevésbé képviseltette magát, mint ahogyan az kívánatos lett volna. Ez a tény késztette elsősorban a zalaegerszegieket arra, hogy intézményesen oldják meg NB I-es csapatuk utánpótlásának problémáit, méghozzá úgy, hogy maga az általános iskola eleve legyen a sportja és kollégium ne létesülhessen, hogy a megye összes községéből egy helyre gyűjthessék a tehetséges labdarúgó-palántákat. Iskolára és kollégiumra természetesen pénz nem volt. Körül kellett nézni a közelben, hol adódnak lehetőségek? Aki keres, talál. Valamelyik szemfüles zalaegerszegi sportvezető megtudta, hogy Pacsán megszűnőben van a gimnázium (az idén végez az utolsó osztály) és a gimnázium épületének szomszédságában áll a régi járási tanács emeletes épülete, amelynek földszintjén az óvoda működik, az emeletén pedig padagóguslakások vannak. Most már „csak” annyit kellett elintézni, hogy az 1963-ban épült gimnázium modern épületét „visszaminősítsék” általános iskolának és odaadják a sportolóknak, továbbá, hogy az emeleten lakó pedagógusoknak másutt biztosítsanak — természetesen korszerűbb — lakást. Túlságosan nagynak triszkr el lehet képzelni, hogy hány minisztériummal és felettes hatósággal kellett tárgyalni, de a zalaegerszegiek nem rettentek vissza az eléjük tornyosuló adminisztratív akadályoktól. Ott állt mögöttük Újvári Sándor, a megyei tanács elnöke, aki már nemegyszer bizonyította be, mennyire szereti a labdarúgást, és mennyire tisztában van azzal, hogy a ZTE szereplése nem egyszerűen sportkérdés, hanem az egész város, megye ügye. Le a kalappal a zalaegerszegiek előtt! Megkapták a gimnáziumot és a régi tanácsi épület első emeletét kollégiumnak. A pedagógusok pedig a megfelelő új lakást. Az ország első labdarúgó általános iskolája és kollégiuma berendezkedett Pacsán. Ehhez, persze, még az se kellett, hogy megfelelő pálya és öltöző álljon rendelkezésükre. Erről a községi tanács gondoskodott, miután nemcsak labdarúgópályát sikerült összehoznia, hanem korszerű öltözőépületet is. Az iskolában pedig az egyik tantermet tornateremmé alakították és tökéletesen felszerelték. A terem kicsi és az iskola udvarán megépített kézilabdapálya szintén nem oldja meg a gondokat, hogy a kollégium zsúfoltságáról ne is beszéljünk. De a munkát meg lehetett kezdeni és ez volt a legfontosabb. A második lépés nem kevésbé jelentős: meg kellett szervezni az oktatógárdát. A zalaegerszegieknek megint szerencséjük volt, mert a megszűnőben levő gimnázium tanári karát majdnem maradéktalanul sikerült ott tartaniuk. És ennek jelentőségét felesleges hangsúlyozni, különösen akkor, ha tekintetbe vesszük, hogy az elmúlt két esztendő alatt még a matematikatanár is tökéletesen a foci oldalára állt. Annyira, hogy Pacsán épül a háza, tehát biztos, hogy nem megy el. Sikerült jó labdarúgószakembereket ieszerezniök, elsősorban Csordás József személyében, aki a nyolcadikosokkal foglalkozik, de hasonlóképpen minden szakmai kritikát kiáll Csilits Antal és Szakáll Zoltán tanár is, aki a hatodikosokkal, illetve a hetedikesekkel foglalkozik. Az iskola többi tanára és valamennyi kollégiumi felügyelőtanár szintén nemcsak szereti, hanem érti is a labdarúgást. A két legfontosabb feltételt tehát sikerült megteremteniök. Az első még meglehetősen ideiglenes, de ezen forinttal lehet és kell is segíteni. A második minden kritikát kibír, mert még nem is említettük például Mészáros Ferenc igazgatót, aki állandóan fényképezi, filmezi is őket. A filmet levetítik, az egyes kritikus jeleneteket visszajátsszák és megbeszélik. A harmadik alapkövetelmény a megfelelő szakmai munka. Ebben a tekintben egyáltalán nem akartak újítani, átvették az egységes követelményrendszer serdülőkre vonatkozó előírásait és azok szerint dolgoznak. Szigorúan ellenőrzik a gyerekek fejlődését, az előírt időközökben elvégzik a teszteket, igyekeznek mindenféleképpen a legmodernebb módszer szerint dolgozni. Ezt egyébként most már a gyerekek is megkövetelik tőlük, miután megszülettek az első eredmények, amelyekre majd később térünk ki. Nem megy azonban minden úgy, ahogyan kellene. Már említettük, hogy az iskola tornaterme nagyon kicsi, legfeljebb egy osztály fér el benne, holott három van. Ezért tornatermet bérelnek Nagykapornokon és minden héten egyszer beviszik a fiúkat Zalaegerszegre, a ZTE szép, új csarnokába is. Mindez szépen hangzik, a valóság azonban korántsem ilyen eszményi. Három eset lehetséges ugyanis: vagy nem érkezik meg az autóbusz, vagy késik, illetve elromlik és emiatt a gyerekek is késnek, vagy minden „stimmel.” Ez az utóbbi eset ,, főleg az autóbusz, nagyon sokba kerül és elég kevés van belőle. Magam is tanúja voltam az első két esetnek. Egyszer nem jött meg az autóbusz és így a nagykapornoki tornatermi alapozás helyett a pacsai hóval borított pályán futóedzést kellett tartani. Másodszor elromlott az autóbusz, félórás késéssel érkeztek a gyerekek Nagykapornokra és így egy óra helyett fél órát edzhettek a teremben, mert azt is minden másodpercre betáblázzák. Teljesen érthető, hogy a nevelők, az igazgatóval az élükön, méltatlankodnak, hiszen mindenki tőlük várja a csodát és az senkit sem érdekel, hogy kicsi-e a terem, vagy nagy, megérkezett-e az autóbusz, vagy sem. Az emberek az új Mihaleczet várják a pacsai iskolából és nincsenek tekintettel semmiféle problémára. Érthető. Ezt már tudják a tanárok is és — noha nem szűnnek meg hangoztatni a mostoha körülményeket — úgy igyekeznek, hogy sérülés és a gyerekek egészségének a veszélyeztetése nélkül, mégis produkáljanak valamit. Erre hivatalos bizonyíték is van. Elég kézbe venni a tesztlapokat. A nevelők az előírt időpontokban elvégeztetik a gyerekekkel a „kötelező gyakorlatokat.” Maguk mérik a teljesítményt, így mondhatnánk, hogy kicsit „haza” mérnek. Ám a pacsaiak tavaly júliusban Tatán is voltak és ott más szakemberek mérték az időket és a métereket. Érdemes összehasonlítani a tavaly április 8-án Pacsán, majd július 23-án Tatán jegyzőkönyvbe vett teljesítményeket. Az első meglepő észrevétel, hogy akadt olyan fiú, aki három hónap alatt négy centit nőtt, mint például Kálmán Menyhért. De a legtöbb legalább kettővel jutott közelebb a felhőkhöz és alig néhány akad, aki semmit sem nőtt. Ami pedig a teljesítményeket illeti, nézzünk néhány példát. Menczigár István: 30 m futás. Pacsán, áprilisban 5.2, Tatán, júliusban 4.8. 60 m futás, 8.8 — 8.5. Helyből hármasugrás 550 — 560. 12 perces futás 3000 — 3200. Szabó Tamás: 4.6 — 4.7, 8.6 — 8.3, 650 — 750, 3050 — 3300. Kálmán Menyhért: 5 — 5.1, 9.4 — 9.4, 580 — 580, 2900 — 3200. Monok József: 4.8 — 4.2, 8.2 — 7.3, 640 — 700, 3300 — 3400. Vígh László: 5.2 — 4.8. 9 — 9, 550 — 620, 3000 — 3150. Kuzma Imre: 4.6 — 4.4, 8.2 — 7.8, 670 — 710, 3000 — 3200. Halász István: 4.6 — 4.1, 7.8 — 7.8, 640 — 700, 3150— 3200. Molnár József: 5.3 — 4.9, 9.2 — 9.2, 580 — 590, 2700 — 3000. Benczei Ervin: 5.4 — 5.0, 9.4 — 9.1, 560 — 550, 3000 — 3200. Orbán Jenő: 4.8 — 4.6, 7.8 — 7.8, 690 — 730, 3300 — 3500. Harangozó Kálmán: 5.0 — 4.6, 8.8 — 8.3, 630 — 720, 3250 — 3300. Kelle Sándor: 5.2 — 5.0, 9.2 — 8.8, 660 — 680, 3000 — 3100. Tóth József: 5.0 — 4.8. 9 — 9, 660 — 700, 3130 — 3200. Balandic László: 5.3 — 4.8, 9.4 — 9.1, 610 — 620, 3000 — 3200. Gergina Gyula: 5.0 — 4.9, 9.6 — 9.0, 540 — 640, 2800 — 3100. Gombos Sándor: 4.8 — 4.6, 8.2 — 8.2, 640 — 660, 3000 — 3200. Béres Sándor: 5.4 — 5.1, 9.2 — 9.0, 560 — 600, 3000 — 3200. Külön meg kell jegyezni, hogy Tatán hét másik úttörőcsapat is részt vett ezen az ellenőrzésen, különféle megyékből és valamennyi fiú között a kis Halász eredményei bizonyultak a legjobbnak. Ő volt tehát az abszolút első. * A többiek eredménye A többiek eredményeit hogy Csordásék nem dolgoztak hiába és a fejlődés a nem teljesen eszményi körülmények ellenére is elvitathatatlan. Pacsai tartózkodásom hete alatt állandóan azt hallottam, hogy nem volna szabad még hírverést csinálni ennek az iskolának, hiszen eddig nem tett le a magyar labdarúgás asztalára semmit. Mondták, hogy várjuk meg, amíg megérik az első NB I-es játékos. Ez a szerénységgel vegyes óvatosság érthető. De semmiféleképpen sem indokolt. Csak a fent idézett tesztek példája bizonyítja, hogy a ZTE pacsai sportkombinátjában, a „pacsai Milanellóban” jól dolgoznak. Érthető, hogy a kis Halászból nem lesz jövőre NB I-es játékos, hiszen most 15 éves. Már Zalaegerszegen van, de még mindig kölyöksorban, így legalább három évet várni kell arra, hogy „kirobbanjon.” Az viszont elvitathatatlan, hogy jó alapot kapott és erre az alapra már bízvást építhetnek a ZTE szakemberei. •Az alap még jobb lesz, ha majd felépül Pacsán a 24x12 méteres tornaterem, és nem kell autóbuszoktól vagy időjárástól függővé tenni az edzéseket. Már megírtuk, hogy a pacsai tanácselnök ennek az évnek az őszére ígérte a terem felavatását. Reméljük, módjában lesz megtartani az ígéretét, hiszen a megyei tanács, a megyei sporthivatal és az egész Zala megye ott áll a háta mögött. Lehet, hogy a reggeli nem elég változatos, mert arról panaszkodtak a srácok, hogy mindig ugyanazt kapják. Lehet, hogy hóban és fagyban nem lehet ugyanolyan értékű edzést végezni, mint fűtött és jól szellőztetett teremben. Lehet, hogy nem a legjobb „anyag” került a pacsai sportkollégiumba, mert a testnevelő tanárok egy része volt annyi lokálpatrióta a saját falujában, hogy eltitkolta a legtehetségesebb gyereket, mert az neki kell. Az is igaz, hogy zsúfoltan laknak a gyerekek a kollégiumban. Az is igaz, hogy a tehetségnek nézett gyerekről később kiderülhet az ellenkezője. Qnt mintlha nincs még rendben Pa-Olm IllllllK'11 csán. Ennek ellenére csak a legnagyobb elismeréssel lehet beszélni arról, amit ott megteremtettek, mert mindenki, aki akár csak egy mozdulatot tett a sportkollégiumért, a következőre is hajlandó. Lehet, hogy jönnek még csalódások. Miért ne jönnének? De ebben az ügyben hinni kell! Én már hiszek benne. Igaz, nekem könnyebb. Sok minden Szombathy István Pillanatkép a tornateremből. Tarr Laci, Monok Csaba, Pais Laci és Dezső Csaba birkózik a medicinlabdával (Mészáros Ferenc felvétele) NÉPSPORT 3 „Lapát ismét a kirakatban LAPÁT — „homorú, kanálszerű, vagy két oldalon peremes lapból és rendszerint kissé fölfelé hajló nyélből álló eszköz, fő-leg porszerű, darabos, szemes ’ anyagnak valahová való rakására.’’ Ugyan — legyintenének az Értelmező Szótárt becsukva, a Hungária körúton, Csepelen, vagy a Czabán Samu tér környékén. A Lapát, az egész egyszerűen Lanczkor Sándor. Adjunk igazat a meghatározást kibővítőknek, mert Lanczkor péklapát nagyságú tenyere után kizárólagos joggal nyerte el megkülönböztető becenevét. Elfoglaltunk Lapáttal egy „Heléna” asztalgarnitúrát, a „Daniella” szekrénysor tőszomszédságában. Kényelembe helyezkedhettünk volna, akár egy „Pillangó”, „Szidónia”, vagy „Nefelejcs” heverőn is. Az egykori kapuvédő ugyanis munkahelyén, a Keleti Lakberendezési és Bútoráruházban szakított időt beszélgetésünkre. A csúcsforgalom hömpölygő áradata a Rákóczi útra néző kirakatba szorított bennünket. Az üveg mögött egymás sarkát tipró, fülig szaladt szájú járókelők kibiceltek. Lanczkor azonban hozzászokott a publikumhoz, a zajhoz is, úgyhogy beszélgetésünknek nem volt akadálya. Gurtni a nyakban — Úgy hírlik, hogy a labdarúgásunk ötödik vonalának megfelelő megyei másodosztályban folytatja tovább. — Végérvényesen visszavonultam. Csak szombatonként lépek pályára, a Bútorszállítók—Sofőrök sörmeccs rangadóján. Előrenéző, többre vágyó típus vagyok. Most is szünet nélkül fölfelé törekszem, pedig nem könnyű. — A fölfelé törekvésen tanulást, képesítést, munkahelyi előmenetelt ért? — Távlati célom a Forgalmi iskola elvégzése. Szívesen dolgoznék diszpécserként. De amíg erővel bírom, emeletről emeletre törekszem sokszor mázsás bútordarabokkal a hátamon. — Tehát új hivatásának segédeszköze a gurtni, a jelszó pedig a hórukk? — Ne szégyellje leírni; a FOSPED Tehertaxi Express szolgálat bútorszállító részlegében szállítómunkás — magyarul hórukkos vagyok. Kevés kiöregedett élsportoló választ illúzióromboló kétkezi munkát. Én nem kényszerből végzem. Van szakmám. Kitanultam a cserépkályhás mesterséget. Mégsem tartom a rakodást megalázó kulimunkának, robotnak. Kihívást, virtust érzek egy-egy nehezebb darab fölcsalogatásában. Az edzőség sosem vonzott. Szétmállott idegrendszer, lobbanékony vérmérséklet ezen a pályán, biztos kudarc. Nem nekem találták ki. A kispadon előbb-utóbb szívrohamot kapnék. Köszönettel tartozom Vajó István igazgatónak, hogy a FOSPED kiesése után nem váltunk kegyvesztetté és munkalehetőséget kaptunk a vállalatnál. — Hamar leporolta magáról a játék hangulatát. Végleges a szakítás? — Háládatlanság, mégis kimondom: igen. A zöld gyepre áhítozom, a nézőtérre nem. A Népstadionban játékosként fordultam meg utoljára. Nem járok mérkőzésekre. Szétrobbant a tétlenség, minden pillanatban berohannék a pályára, így drukkolni nem fölséges szórakozás. S hogy miért nem folytatom, ha változatlanul élteti a labdarúgás? Tíz évadban 124 bajnokin védtem. Más kapus egy évtized alatt a kétszeresét is összegyűjti. Sokszor másodhegedűs szerepre kárhoztattak. Voltam tartalék az „öreg” Kovalik és Fatér, valamint a fiatal Hajdú mögött. Az eredménytelenség állandó tépelődéssel, önmarcangolással járt. A vetélkedés, a létbizonytalanság lassan felőrölte amúgy sem vaskötél idegeimet. Elég volt. Vége az álmatlanságnak — Azt mondhatnák, végleg becsukta maga mögött az öltözőajtót és élete azonnal 180 fokos fordulatot vett. — Egyetlen szenvedélyemet dobtam el magamtól, de egyúttal vége a gyomoridegességnek, az álmatlanságnak. Lezárult a világjárás, ugyanakkor megszabadultam a lidércnyomásos repülőutaktól te. Sípos Ferivel párban vacogva, egyik cigarettáról a másikra gyújtva, nyomasztó órákat töltöttem a levegőben. Új életem te fárasztó, de összehasonlíthatatlanul nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb. — Nem volt mindig ilyen borongás Lanczkor Sándor. Távozásával labdarúgásunk agyafúrt csínytevőt, viccmestert vesztett el. Edzőtáborozási, külföldi portyákon elkövetett tréfái, ha úgy tetszik, fegyelmezetlenségei lódításnak is megjárnák, ha igazak nem volnának. — Az edzők nem mindig értik a tréfát. Olykor kicsiségre elsütik a nagyágyút. Igaz, hogy lelkifröccsök, pirongatások alatt ibolyaártatlanságot színlelve, már újabb stikliket tervezgettem. Egyszer Bécsben, egy előkelő belvárosi hotelban, takarodó után végiglopakodtam a folyosón és összegyűjtöttem az ajtók elé kirakott cipőket. Reggel sokak őszinte gyönyörűségére, a kárvallottak — köztük Hidegkúti te — zokniban masíroztak le a reggelihez. Amikor New Yorkban jártunk, keveselltem a városnézést. Lámpaoltás után kimásztam az ablakon és nyakamba vettem az ismeretlen várost. Elmentem a Broadwayra, megnéztem Doris Dayt és Fred Astert. Elvetődtem az idegeneknek nem ajánlott nyomornegyedekbe, az „iszákosok utcájába”, a Bowerybee. Rendbontásomért Kovács Imre persze megbírságolt. Zsebpénzemből egyetlen cent sem maradt. — Melyik mérkőzésre emlékszik vissza a legszívesebben? — Az elsőre, amit az MTK-ban védtem. Noha balul végződött Chicagóban egy amerikaifoci pályán, a brazil Palmeiras ellen. Tizenkilenc évesen igazoltam át az Ékszerészből a kék-fehérekhez. Itthon még nem te vedtem tétmérkőzésen, mégis elvitt az MTK 1962-es észak-amerikai portyájára. Mindjárt az első mérkőzésen felsültem. Mérkőzés után a vezetők azonnal telefonáltak Kovaliknak, nehogy átigazoljon, mert a kiszemelt utód csúfosan leszerepelt. Szebb emlékeket is őrzök. Az 1964-es antwerpeni KEK-döntő a Sporting ellen még a kispadon ülve is élmény volt. Azután életem legsikeresebb mérkőzése Bolognában, egy Eb-összecsapás. Helenio Herrera is végignézte a találkozót és közölte vezetőinkkel, hogy a két testvért szívesen látná csapatában. A két testvér, Laczkó Mihály és Lanczkor Sándor volt — szerinte. A néhány betű eltérés nem zavarta az Inter mágusát. — A legfájóbb sportemléke? — Sohasem lehettem A-válogatott. Csúfol te ezért eleget 11 éves fiam. Maradandó fizikai fájdalommal járó sportemlékkel is szolgálhatok. Egy Dózsa elleni bajnokin csapattársam, Danszky homlokon rúgott. Súlyos agyrázkódást szenvedtem. Még ma is megsajdul a fejem, ha rágondolok. — Mivel tölti meggyarapodott szabad idejét? — Virágot nyesegetek, ások, kapálok, kerítést festek apósom rákosligeti telkén. Rengeteget olvasok. Kopogtatás az üvegen Itt tartottunk a beszélgetésben, amikor türelmetlen kollé-gái kopogtattak a kirakatüvegén. , Igazuk volt. Lapát már a második fuvart hagyta ki. Meg-értik, hogy varázsos emlékeket idézünk fel közösen, csak éppen a munka nem lesz kevesebb ettől. A világot járt rakodómunkás visszazökkent a jelenbe és elindult fölpakolni a következő szállítmányt. New York, Mar del Plata, Milánó, Antwerpen, Glasgow és Kairó emlékével. Nosztalgia és az önsajnálat legcsekélyebb jele nélkül. Lanczkor Sándor, a „Lapát” új, nem kevésbé értékes életet kezdett. Török Péter