Népsport, 1977. április (33. évfolyam, 77-102. szám)
1977-04-28 / 100. szám
XXXIII. 100. 4 1977. április 28 LABDARÚGÁS TATÁRÓL JELENTJÜK: A taktika gyakorlásán volt a hangsúly A Votogastpist-Rimangvárosi Szohász 6-0 (1-0) Tatán igen lelkesen, jó hangulatban készülődnek válogatott labdarúgóink a Szovjetunió elleni VB-selejtező mérkőzésre. Kovács Ferenc edző örömmel újságolta, hogy a háromnapos tatai tartózkodás jótékony hatása máris fellelhető, a játékosok kedély-, ideg- és fizikai állapotán. A hétfői két edzés után, a keddi erőteljes kombinált egy és háromnegyed órás gyakorlatanyagot is nagyon intenzív módon végezte mindenki, olyanynyira, hogy senkit nem kellett nógatni, serkenteni. Szerdán délelőtt Baráti Lajos szövetségi kapitány taktikai értekezletet tartott, amelyen azt a játékmódot taglalta, amelyet a csapatnak délután a Dunaújváros ellen követnie kellett. A vidéki együttes ugyanis a kapitány kérésére megpróbál olyan felfogásban játszani, mint amilyenben a Népstadion szombati vendégei általában szoktak. Ennek a lényege: alaposan megszervezett emberelőnyre törekedő középpályás játék,ti labda gyakori birtoklása után gyors ellenrohamok vezetése, a két előretolt csatár tűzbedobása. Közölte a kapitány, hogy Nagy és Fazekas előretolt csatárként dunaújvárosi színekben fog szerepelni, miként a jobbhátvéd helyén Török és középhátvédben Kerekes. Korai ebéd után egy kis szabad idejük is volt a fiúknak, ezt ki-ki úgy használta fel, ahogyan akarta. A többség a kertben üldögélve élvezte a napsütést, mások sétáltak, beszélgettek. Érdekes, hogy a várható esélyekről úgyszólván egy szó sem esett. Kerekít megszólítottuk: — Mit szólna ahhoz, ha szombaton Blohin őrzését kapná feladatul? Meghökkent. — Pont én? ... — Mondjuk, hogy igen. Megvakarta a feje búbját: — Hát, nem örülnék neki, mert Biohint nagyon nagyra tartom, szélvészgyors, mégpedig labdával is, ördöngősen cselez, hirtelen változtat irányt, s a legkisebb rést is megtalálja a védőfalon, nem is beszélve arról, mennyire ért a góllövéshez. — Tehát? — Mindenüvé követném, lehetőleg megpróbálnám megelőzni őt a labda átvételében és főleg a bal lábára ügyelnék. Aztán hozzátette: — Bárkire is bízza Lajos bácsi Blohin őrzését, csak akkor lesz képes a feladat végrehajtására, ha társaitól segítséget kap. Alkalmanként gyors helyváltoztatásokra, találékony helyezkedésre lesz szükség. Éppen felénk sétált Pusztai is. — Mit tud Lovcsevről? Rázta a fejét. — Nem sokat, csupán a képernyőről ismerem. Rutinos, képzett játékos, talán valamivel lassúbb, mint én, s ha nem éri el a labdát, ügyesen bedobja magát. Igaz, ezt ki is lehet használni, mert ha sikerül elpöccinteni előle, mire feltápászkodik, már a kapu elé nyargalhatok. Aztán kibökte: — Csak legyen területem!... Délután meglátogatta a csapatot Bozsik József is, aki a nehéznek ígérkező VB-selejtező előtt is épp olyan derűlátó, mint eddig volt, amikor is sorra megjósolta a győzelmünket. Vajon mit mond most? Szűkszavúan csupán ennyit: — Győzünk!... Mondani sem kell, hogy ezzel, az egy szóval nagy közönségsikert aratott. Délután némi izgalmat okozott az, hogy a dunaújvárosiak késtek, mert mint Suha Ottó, a csapat gyúrója elmondta, az autóbuszuk elromlott, s Székesfehérvárott másikat kellett bérelniük. Miközben a játékosok öltözködtek, Mihály József intéző megjegyezte: " Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy mi is segíthetjük a válogatott felkészülését a fontos VB-mérkőzésre. Délután fél négykor Hontvári sípjelére így állt fel a két csapat: A válogatott: Gujdár — Martos, Bálint, Kereki, Tóth J. — Nyilasi, Pintér, Zombori — Pusztai, Kovács, Váradi. Dunaújváros: Németh — Török, Kerekes, Judik, Staller — Bódi, Tóth, Mártha, Szepesi — Fazekas, Nagy. (A dunaújvárosiaknál vendégként tehát négy válogatott!) Már az első percekben feltűnt, hogy a piros mezes dunaújvárosiaknál. Nagy tölti be Blohin szerepkörét. Beszáguldozta a pályát, s ügyesen váltott vele Fazekas is. Gujdár állandóan dirigálta társait, irányította helyezkedésüket, úgy, ahogy azt Baráti megkívánja. Nehezen tudott kibontakozni a válogatott, mert a vendégek ügyesen tartották a labdát, szorosan fogtak embert, szervezetten, lelkesen játszottak. Védekezésük egységét a 25. percben Nyilasi törte meg, amikor is 12 méterről, ballal a bal felső sarokba helyezte a labdát. 1—0 Nagy mezőnyfölény, kevés gólveszély, szórványos ellentámadások jellemezték a mérkőzést. Pusztai, majd Nyilasi lövését védte Németh, aztán Kovács pöccintett mellé jó helyzetben, nem sokkal később pedig Nyilasi beadása után ugyancsak a nyurga csatár helyezte kapásból bal belsővel mellé a labdát. A félidő befejezése előtt Pusztai rúgott zúgó felső kapufát. A szünetben Gujdárt Mészáros váltotta fel a válogatott kapujában, a vidékieknél pedig lement Szepesi, Bódi, Mártha és a négy válogatott, és bejött Paizs, Tímár, Sula, Bódi, Kuti, Szűcs és Engelbrecht. Tehát egy lényegesen gyengébb ellenfél vette fel a harcot a válogatott ellen. S ez a játék képén meg is látszott. Nagy fölénybe kerültek a fehéringesek, egyremásra támadtak, állandóan ott tanyáztak a Dunaújváros térfelén. Az 55. percben Pusztai nagy lövése talált utat a hálóba. 2—0 A másik oldalon Judik nagy lövését védte Mészáros. A 61. percben Pusztai átadása után Martos egyből 16 méterről a jobb felső sarokba bombázott. 3—0 A 65. percben Tóthot Sajó, Stallert pedig Horváth Z. váltotta fel. A dunaújvárosiak is vezettek néhány támadást, a válogatott csapatjátéka akadozott, hiányzott a frisseség, ami az eddigi edzések következményeként természetes is. A megszerzése pedig a következő napok feladata. Sorozatos támadások után a 75. percben Németh rossz helyre adott labdáját Pusztai elcsípte, Nyilasihoz gurított, ő kicselezte a kapust is. 4—0 Bálint ügyetlenkedett el egy helyzetet, aztán Pintér lövése kapott nagy tapsot, de még inkább zúgott a tetszésnyilvánítás, amikor Pusztai lövése a 78. percben a hálóba vágódott. 5— 0 Egy Mészáros-bravúrra volt szükség ahhoz, hogy Bódi ne lőhessen gólt. A 83. percben Zombori nagyszerűen eltalált 15 méteres, félmagas, bal sarokba tartó lövéssel állította be a végeredményt. 6— 0 Az edzőmérkőzés után Baráti Lajos szövetségi kapitány azt mondta, hogy a taktikai jellegű gyakorlás, főleg szünet után, kielégítette. De látszott az is, hogy néhány játékos fáradt. Azt mondta, hogy szombatra mindenki rendben lesz, s valamenynyien bizakodva várják a nagy mérkőzést. N. Gy. „Suta” megtérése Hogyan lobbant felszínta“zeem a hőskorszakban? Milyen irányt vehetett egy bohém labdarúgó sorsa a századelő nem éppen sportos miliőjében? Hét évtized alatt a különbségek úgy befedték a hasonlatosságokat, hogy a válaszadás könnyen elnagyolt kijelentésekhez vezethet. A termékeny képzeletű tollforgató is vaktában tapogatózik a pókhálós emlékek között, hacsak némi szerencsével rá nem talál a régmúlt idők focijának egy-egy sajátságos egyéniségére. Olyasvalakire, mint Ölvedi Ferenc, aki egykor Kispestet mulatni tanította, ma, 73 évesen visszavonultságban él. A főváros közelében, mégis irdatlan messzeségben a nagyváros nyüzsgésétől. A ferencvárosi^"^: élhetésnél is több gondot okozott a Ferkó gyerek. Dehogy volt ő cégéres gazfickó, csak az iskolába menet makacsolta mag magát a lába. A legényke gyakran kijátszotta nővérei védőőrizetét és „ihol ni, uccu!” kurjantással loholt a Vágóhíd melletti kiserdőbe, vagy a Máriásy út — Gubacsi út sarkára, a „Négyzetre”. Amikor a Haller tér nem zengett a kirakodóvásár kofáitól, a rozzant zöldségesbódék között puffogott az iskolakerülők rongylabdája. A lomha és rugalmatlan rongy gomolyag irányítása nagy erőt és lendületet igényelt, de Ferkónak az otromba, érzéketlen „őslabda” sem állhatott ellent. Rongylabdaszagló löketeinek híre túlszállt a Vásártéren. A Vágóhíd utcai vendéglős csemetéjének igazi 10 pengős fcőrfocijába — például — csakis mezítláb rúghatott. A kiserdőből bal lábának elismeréseképpen a „Suta” becenevet és a balkezességet hozta emlékül. Utóbbit a kiegészítő sportként űzött fáramászásnak köszönheti. Egy óriási zuhanás után jobb könyöke eltörött. Otthon mélyen hallgatott balesetéről, és mire kiderült a turpisság, a csont mereven összeforrt De az igazi ballépéseket nem is gyermekfejjel követte el. A grundon tündökölt, a setaik polgáriból eszessége ellenére kimaradt. Szülei kereskedőinasnak adták. „A Váci utcai Neyman-féle divatáru-kereskedésben a szeszélyes vásárlók sem tudtak annyit ugráltatni, hogy a fociról lemondjak. Hamarosan a II. ligás MFC játékosa lettem. Amikor segédként felszabadultam, Bukovi Mártonnal rúgtam a labdát az MLK-ban- Egyetlen porcikám sem kívánta a nyakkendőkkel, kalapokkal való bíbelődést. Ráadásul szinte egyidőben keresett meg az FTC és a Kispest is.’’ Ölvedi rá jellemző „eleganciával” mindkét klubnak aláírt. Felelőtlenségéért többéves eltiltással fizetett. Barátságos és jótékonysági mérkőzéseken próbálta hasznosítani a holt időszakot. A Tanácsköztársaság alatt egy vörösgárdista válogatottban is szerepelt a Margitszigeten. Pályafutására azonban kihatott a káros jelenségeket életre keltő két esztendő. A Kispest— egy rend ruha elküldésével jelezte — igényt tart „szolgálatára”. Ferenc viszont jövendő játékostársaival, kezdetben vonakodva, belelátogatott Végh Náci híres kispesti italmérésébe. Nem volt sör vagy borissza ember, éledező férfivirtusból kutyálkodott a többiekkel. Csak alkalmi munkákat vállalt — mégis jól élt. Az álamatőrizmus korszakának „dugpénzeiből” még az eltiltott újoncnak is jutott. 1922-ben kipattant a hírhedt „Kispest-botrány”. Fény derült a kettős könyvelésre, arra, hogy az „amatőrök” pénztámogatást élveztek. A vihar elülte után újjáalakult KAC-ban Sutára várt a 10-es számú mez. A ballábas bombázó kievsízélyeztetett csapata góltermésének feléről egymaga gondoskodott. A korabeli góllövőlistán csupa legendás név — Molnár, Takács II, Orth, Jeszmás, Kohut, Spitz, Opata — társaságában elvedi neve is felfedezhető. Ez időtájt csábító leveleket kapott a külföldre szerződött magyar labdarúgóktól. Amúgy is hajtotta nyugtalan vére Több se kellett — nekivágott a világnak. Először Olmützben, majd a brünni Makkabiban kereste és szórta a pénzt. A bolygó magyar fél év múltán már a Modena szolgálatában állt. A milliomos bőrgyáros Donáti szervezte „idegenlégió” a Bologna és a Juventus legnagyobb vetélytársává nőtte ki magát. Az MTK-ból elszármazott Winkler oldalán Olvedi is fénykorát élte. A világhírű hátvéd, Caligaris tisztelete kifejezéseként mindig hosszasan veregette a „félelmetes magyar” vállát. A népszerűségre és az előnyös szerződésre fittyet hányva titokban távozott Modenából. Hazatért. A számos ajánlat közül a már hivatalosan is profeszszionista Kispestet fogadta el. A havi 490 pengős szerződéssel gyöngyarany-élet szakadt a nyakába. Suta pedig nem siethetett annyira, hogy be ne térjen egy pohárra az Üllői úti Korona kávéházba. Könnyen jött, még könnyebben ment el a pénz. Ha valaki potya vacsorára, „soha napján” visszafizetendő kölcsönre pályázott, bízvást fordulhatott hozzá. „A mindig vidám és szomjas cimborákkal, ha nem is a borvirág kinyílásáig, de „vallattuk” a fiaskókat. A válogatottnál emiatt mellőztek és a kispesti vezetőség is ferde szemmel nézte a névnapi hangulatú labdarúgókat. Nem ismertem olyan kötőanyagot, ami egy helyben tartott volna. Mindig, mindenütt úgy fordítottam a sarkamat, hogy a kijárat szem előtt legyen. Búcsút mondtam a kispesti „sárkánybarlangnak” és a szegedi Bástyához szerződtem. Ahány év, annyi egyesület. 1928-ban a kaposvári Somogy csapatával megnyertük a II. osztályú bajnokságot. Két év múltán a Pécs-Baranya játékosaként visszakerültem a legmagasabb ligába — Budapesten rövid ideig játszottam a BAK-ban, záró akkordként 1933-ban pedig Schlosser társaságában a Budafokban. Ekkor újabb meghívást kaptam. A sógoromtól, aki kéményseprő volt. Mindig mentem, ha hívtak, most sem töprengtem sokat — betársultam. Legalább nyugdíjas koromig a tetőn maradhattam.” Többször megbicsaklott labdarúgó-pályafutása végeztével, 11 magyar, cseh és olasz csapat színes mezének levétele után kitartott a fekete uniformis mellett. Letette a mestervizsgát és a IX. kerület egyik elismert háztető- és kéménymászója lett. Negyven esztendőn át szeretettel végezte a nehéz és egészségtelen fizikai munkát, tán meg sem fordult a fejében, hogy adottságainak kamatoztatásával könnyebbé tehette volna életét. Az még kevésbé, hogy istenadta tehetsége ellenére egy sokszoros válogatott gólkirálytól fosztotta meg labdarúgásunkat. A józan jövőbelátás, a mértékletesség, vagy az intő szülői, baráti szó hiányzott. Talán mindkettő. A nyughatatlan bohém mégsem csüggött kölöncként a társadalom nyakán. A pesti háztetőkön bizonyította be, hogy a sport jellem- és életformáló erejének kibontakozását a szertelenség késleltetheti, de el nem nyomhatja Tudva tudjuk, hogy a labdarúgó elsősorban hasznos állampolgár és csak életének egy meghatározott szakaszában sportoló. Továbbá, hogy a későbbi szakaszokban is meg kell találnia a kibontakozás egyéni és egyben a köz üdvét szolgáló módját. Egy gondolat Suffi,d . bizonyos meghatározott életszakasz a jellemformálódás, egyéniséggé válás ideje. Hibásan megszilárdult értékrenddel kevesen válnak szorgos, becsületes munkásemberré. A pohárcsörgéstől, dalolástól visszhangzó emlékek a kitárulkozó adomázáskor csalárd derűt árasztanak. Az elnéző mosolygás közepette megfeledkezünk az „egyszer élünk — vígan éljünk”, vagy „rövid az élet” csekély valóságtartalmú, annál szívósabb közhelyek csapdáiról. Ölvedi Ferenc nem jutott megrázó felismerések birtokába. Nem kereste, nem is lelte meg a bölcsek kövét. Mégsem ajánlja utódainak, hogy azt tékozolják el, amiben igazán gazdagok! Hogy egyszer majd unokáiknak ők is nehezen felerőltethető, derűs álarcban mesélhessenek „ölvedis” adomákat. Török Péter NÉPSPORT 3 Mosoly nélküli arcok az öltözőben Mi a gond Székesfehérvárott ? Kedd. Negyed tizenegy. A sóétói Videoton-stadion füves pályáját öntözővíz áztatta. Odébb az edzőpályák is csendesek voltak, közel s távol labdarúgónak se híre, se hamva. A lelátó mögött fiatal férfi motorkerékpárját mosta. Nagy kefével komótosan sikálta. A lépések zajára a válla felett hátrasandított, de a keze közben járt. Köszöntem. Visszaköszönt. Belemártotta a kefét a samponos vízbe. — Lesz ma edzése a labdarúgócsapatnak? — ástam meg mögötte. — Már rám — mondta, s egy pillanatra felfüggesztette a jármű tisztogatását. — És hol? — Az Alba Regia pályán vannak. Mentem az Alba Regia pályára. Már az útról megláttam a csapatot, s ettől kezdve velem együtt immár két néző figyelte a játékot. Bicegő „bíró" Negyed óra múltán Németh Lajos edző jelezte, hogy vége a játéknak, mire a játékvezető — aki civilben volt, s papucsban sántikált az akciók nyomában — lefújta a meccset. Köszöntöttem a „játékvezetőt” is, majd érdeklődtem nála, miért nem szállt ő is be focizni a többiek közé. Tieber — mert ő bicegett ott játékvezetői minőségben — kivette a papucsból az egyik lábát. — Sajnos, egy-két napig nem tudok edzeni, ugyanis eltört az egyik ujjam — magyarázta. A pályán közben már Kovács kapus elfoglalta helyét a háló előtt, s Németh Lajos, aki Kovács Ferenc távollétében az edzést vezette — röviden elmagyarázta a gyakorlatot, s a labdarúgók elkezdték bombázni a kaput. — Mi történt szombaton? — kérdeztem Tiebert. — Mármint a Diósgyőr ellen? — kérdezte. — Igen. — Nos, sajnos, „kiosztottak” bennünket. — Pedig biztosnak látszott a két pont. Bólintott. — De még mennyire! S úgy is kezdtünk játszani. Nekimentünk a Diósgyőrnek, de mint utólag kiderült, túl nagy lendülettel. Mindenki támadott, mégsem tudtunk gólt rúgni. Ők meg elmentek kétszer, s ebből két gólt rúgtak. De ami igaz, igaz, jól csinálták ... — Az utóbbi időben nem ez az első fiaskó ... — Hát nem... — Úgy tűnik, „leült” a társaság! Bólintott. Az edző a kapu mellett áll, a időnként meglehetősen megemelte a hangját. — Tessék egy kicsit lendületesebben futni a labdára ... még erőteljesebben__, s lehetőleg eltalálni a kaput... A sokadik elvágott labda után viszont már kifejezetten boszszus volt a szakember, s ennek hangot is adott. A gyúró zsebre vágta a kezeit, s elkezdett fel és alá járni. — Azt hiszem, Lajog bácsi már egy kicsit mérges — mondta Tiebernak. Az önbizalom sem a régi Sok, nagyon sok lövőgyakorlat szerepelt ezen a délelőttön. Már elharangozták a helet, amikor az edző befejezte a foglalkozást, s elindult a társaság. A Videotonpályán aztán a játékosok elmentek fürödni, az edző pedig beinvitált a kis edzői rezidenciára. — Téma még a szombati vereség? — kérdeztem. Hátradőlt a karosszákben. — Tegnap sokat beszéltünk róla az öltözőben. Megvallom, kíváncsi voltam a véleményekre, ki, hogyan látja a dolgokat. Mint ahogy az lenni szokott, voltak tárgyilagos megállapítások ugyanúgy, ahogy akadtak kissé elfogult vélemények is. Egy szó mint száz, jobban játszott a Diósgyőr. Ötletesebben, lelkesebben s főleg nagyon taktikusan. Ők a két helyzetüket maximálisan kihasználták, a mieink viszont elügyetlenkedték a lehetőségeket. Azon pedig elment a meccs, hogy ezúttal sem Nagy III, sem pedig Végh nem tudta egy az egyben lefogni emberét. — Úgy fest néha, hogy hiánycikk a tavalyi lendület. Mert akadtak imponáló győzelmek, lásd pár héttel ezelőtt a Vasas ellenit, de becsúsznak gyengécske eredmények is. Nem is egy. A tavalyi eredmények voltak túlzók, s a mostani szereplés a reális? — Véleményem szerint a középúton van az igazság. Nekünk akkor nagyon jól kijött a lépés, mondhatnám minden sikerült. Olyan egységes, masszív volt a csapat, hogy ha egy-két labdarúgónak nem is ment különösebben, a többiek rátettek helyette. Ma más a helyzet. Vesztett magabiztosságából a gárda, s azt is nagyon megérezzük, ha egy-két játékos rövidebb, hosszabb időt kihagy az edzésmunkából. Példa erre Csongrádi és Májer esete. Mindketten csak ténferegtek szombaton. És őket nem ragadta magával a csapat úgy, mint annak idején a gyengélkedőket. Persze, a jelenlegi helyzet sem tükrözi teljes mértékben a realitásokat. Kellő higgadtság esetén nem veszthettük volna el például a szombati meccset sem. De most már az önbizalommal is bajok vannak. — A tavalyi siker nem ártott meg senkinek. Úgy érzem, nem tett túl nyugodttá egyeseket? — Azt hiszem, ez is szerepet játszik az idei szereplésünkben. — Mi kellene az előrelépéshez? — Elsősorban sikerélmény. Mert mosoly nélküli arcokat nem jó látni labdarúgó-öltözőben. Komor labdarúgókkal intenzíven dolgozni nehezen lehet. Más egy edzés hangulata, jobban elviselik a megterhelést a játékosok, ha az előző hétről kellemes emlékeket hoznak magukkal a foglalkozásra. Most kéne erősíteni A hét végéig — mivel Kovács Ferenc a válogatott felkészítésében segédkezik Baráti Lajosnak — Németh Lajos irányítja az együttes szakmai munkáját. Mint a szakember elmondta, a több mint egyhetes szünetet igyekeznek a lehető legjobban kihasználni. A felkészülési tervet a vezető edzővel együtt dolgozták ki, s ennek lényege, hogy nem elég csak szinten tartani az edzésmunkát, hanem rá is kell tenni. A napi két edzés nyújtott programja erre jó lehetőségeket biztosít. A technikai képzés mellett nagy súlyt kap a fizikális felkészítés. Délutánonként az erdei futópályán minderre bőven jut majd idő. — Az Újpesti Dózsa elleni sikeres szereplés egyszeriben megváltoztatná öltözőnk hangulatát. Ezt tudják jól a játékosok is. S a szurkolóinkkal szemben is van adóssága az együttesnek. Ha nem tudunk újítani, a vidék legjobbja címközelébe sem érünk ... Ezért most kell erősítenünk. Mindezzel nyilván mélyen egyetértenek a Videoton hívei. v.s. Németh Lajos edző, aki Kovács Ferenc távollétében a foglalkozásokat vezeti a Videotonnál.. •