Népsport, 1978. április (34. évfolyam, 77-102. szám)

1978-04-01 / 77. szám

2 NÉPSPORT Sí s­zerelem az első látásra Micsoda merénylet: rügyfaka­­dáskor hulló falevelekről be­szélni! — Miről? Hulló falevelekről? Kérem, kerüljük a nosztalgiát, elvégre még csak 56 éves va­gyok.­­..Síléc? A 30-as évek végén csak ilmodoztun­k róla. A Chi­­noinbart,­ ahol­­ inaskodtam, egy nagyszájú lakatos kollégámnak volt egy rozoga faléce. Minden hétfőn szájtátva hallgattuk a hétvégi síelésről tartott él­ménybeszámolóját. Aztán egy­szer eljött a nagy nap, Józsi barátomnak el kellett utaznia és én kölcsönkértem tőle a léceit.”) Főnök. Csak így hívja min­denki a hegyen Bezák Imrét, a Vasas sís­arkosztályáma­k vezető edzőjét. Negyvenegy éve rabja ennek a sportágnak, húsz évig versenyzett, huszonegy éve pe­dig edző.­­„Hú, nagyon, .tptstett, amikor vasárnap végre szigurdhattam a Szabadság-hegyen. Két-három órai csúszkálás után annyira el­bíztam magam, hogy benevez­tem a Normafánál rendezett sí­ugró tehetségkutató versenyre. És ez lett a vég, vagyis a kez­det! Ugyanis a kölcsönkért léc darabokra tört, én kisebb sé­rülésekkel megúsztam a bukást. Ez azonban nem vette el a ked­vemet. Sőt! Olyan volt nekem az első síelés, mint egy csodá­latos nő: amikor megláttam bá­jait, egy életre beleszerettem Versenyzőként a legjobbak közé tartozott: 17 magyar baj­­nokaságot nyert, két olimpián és három világbajnokságom szere­pelt és 102-szer húzhatta magá­ra a címeres mezt. Edzői pá­lyafutása sem­­ sikertelenebb: ta­nítványai eddig 165 országos bajnokságot nyertek.­­„A siker nagyszerű dolog. Persze, be kell vallanom, a túlzásokat az eredményhirdetés­kor sem szeretem. Tudja, én úgy vagyok, hogy ha a ver­senyzőm győz, akkor örülök ne­ki, de körülbelül csak annyira, mint amikor egy munkás fel­veszi a munkájáért járó bért. Sohasem szerettem a sportban a könnyes szemű, álromantikus győzteseket, hiszen az élet en­nél sokkal tárgyilagosabb, min­dig a tehetségesebb, a többet edző versenyző győz.”­ Imre bácsi viaszolásáról le­gendák keringenek. Néhány fiatal, tapasztalatlanabb kolle­gája beismeri, hogy a versenyek előtt oda-oda pillant: a Főnök vajon mit ken?­­„Régebben, amikor még nem volt ilyen sok és jó viasz, dön­tőbb volt a vakszolás Észrevet­tem, hogy a versenyek előtt többen lesik, hogy milyen szí­nű viaszt kenek. A sífutásban a verseny már a viaszolással el­kezdődik, ezért néha bedobtam egy kis taktikai cselt. Reggel kicseréltem a viaszok tubusait. Hallottam, amikor a hátam mö­gött néhányan suttogták: „Li­lát kenj, mert Bélák is azt rak a lécre”. Csak a versenyen jöt­tek rá a leselkedők a turpis­ságra, amikor a léceik plattok voltak.”) . A sportszerűség keretein be­lül tűzzel-vassal harcolt ver­senyzőiért. S azt sem titkolta soha, hogy egy edzőnek a siker érdekében egy kis furfangra is szüksége van. („Felfigyeltem egy idő után, hogy az értekezleteken javasla­taimat a konkurrens szakosz­tályok vezetői leszavazták. Er­re én taktikát változtattam, ez­után az ellenkezőjét javasoltam annak, amit el akartam érni.”) ■ Többen hibájául róják fel, hogy tanítványai között nem tesz különbséget, mind a negy­ven versenyzőjével egyformán foglalkozik. Az edző a munk­a mellett versenyeket szervez, külföldi utakat intéz, verseny-, bírókat toboroz — és a szak­osztály szertárosa is, így nem csoda, hogy mindig rohan, de ha tanítványairól van szó, akkor­­ mindig ráér.­­„Az egyik versenyzőm ko­szos cipőben jött edzésre. Meg­kérdeztem tőle, hogy miért nem tisztítja ki? Azt hittem, hogy nem jól hallok, amikor azt vá­laszolta: az anyuk­ája nem ért rá kitisztítani a cipőjét. Ezután elmagyaráztam neki, hogy egy sportember sajátkezűleg pucol­ja a cipőjét, és ha ezentúl nem így lesz, akkor elválnak út­jaink. Másnap a fiú különös testtartással állt meg előttem. Egyik lábát fél méterrel elő­rébb tolta, a cipője úgy csillo­gott, mint egy szentjánosbogár. És azóta mindig!’’) Jókedvűen, humorosam mesél hosszú sportpályafutása élmé­nyeiről. Közben a jövő is szóba került. Elmondta az edző, hogy szeretne egy jó „olimpiai he­lyezéssel”’ búcsúzni — majd! Mert egyelőre búcsúról szó sincs. — Ha én elmesélném az egész életemet, azt a sok-sok élményt, amelyben az elmúlt negyven év alatt részem volt, arról regényt lehetne írni. Éppen ezért mondtam beszél­getésünk elején, hogy a tavasz ellenére csak hulló kis „faleve­leket” idézünk, de ez nem je­lenti azt, hogy az elkövetkező időben nem hoz még új hajtást a Főnök emlékfája Salánki Miklós A legjobb propaganda Érdekes, de nagyon-nagyon eldugott kis hírecskét olvas­tam egyik laptársunk aktua­litásai között. Arról értesíti az utazóközönséget, hogy a jó idő beköszöntével a Bu­dapesti Közlekedési Vállalat hosszabb szerelvényeket köz­lekedtet a szentendrei HÉV- vonalon. Az eddigi három helyett hat­ kocsiból áll a von­at. Hogy mit jelent a természetjáróknak Szentendre és környéke, s hogy mit je­lent a kirándulóknak a zsú­folt három kocsi helyett a hosszabb szerelvény, azt, úgy gondolom, nem­ kell részle­teznem. Ezért, m­int érde­kelt fél is, nagyon-nagyon megörültem a hírnek. Megörültem és elgondol­koztam. Egyben emlékeztem is__ Arra emlékeztem, hogy néhány évvel ezelőtt is rend­szer­esen hallottam a rádió hétvégi időjárási előjelzése után a tájékoztatót, hogy — jó kiránduló időben — a BKV hány kocsival, autó­busszal, villamossal stb. erősíti a hegyi járatokat, a kirándulóhelyek vonalait. Ez szinte programszerű volt, s mindig odafigyeltem, mielőtt eldöntöttem, merre is indul­jak gyerekeimmel vasárnap reggel. S nemcsak én vol­tam így ezzel... Egyszer tanúja voltam a szomszédos fiatal házaspár hajnali vitájának, miszerint menjenek-e kirándulni, avagy sem. Az ég kicsit borús volt, én is éppen azt tanulmá­nyoztam. A férjnek mehet­­nékje volt, de az asszony le­torkolta: „Nem látod, hogy lóg az eső lába?” Mire az ifjú férj: „Ne okoskodj már! Mit gondolsz, a közlekedési­ek a fejükre estek, hogy ki­állítsanak egy csomó pótjá­ratot? Ott nem babra megy a játék, hanem pénzre!... Megvan nekik az előrejelzé­sük biztosan!” A vita végén elindultak. Reggel nyolcra ragyogó nap­sütésben fürödtek a budai hegyek. És este, amikor ta­lálkoztam velük a Moszkva téren, nyakig porosan, izzad­tan, de bronzosra sült arc­cal, boldogan, kéz a kézben ballagtak hazafelé. Hát kell ehhez kommen­tár? Legfeljebb annyi, hogy ne egy véletlenszerű infor­máció alapján, ne egy kis eldugott hírből, s főleg ne utólag értesüljön az az árva turista az ilyesmiről! (Tenkely) TÖMEGSPORT Bővülő lehetőségek Újdonságok a Vágóhíd utcában Szokatlanul sokan mozgolód­tak a sporttelepen ezen a kora tavaszi, hűvös délelőttön. Össze­húzzuk magunkon a kabátot, a pályákon szorgoskodók viszont aligha fáztak. A László Kórház Vágóhíd ut­cai sporttelepét nem sportolók népesítették be. A pályákon nem egymás ellen versenyeztek, hanem — az idővel. Az­ árkok­ban villamosvezetőitek, a földön — még vízszintesen — villany­­oszlopok, amelyekre idővel ref­lektorok és hangszórók kerül­nek, a tornateremben és az öl­tözőben frissen míniumozott fű­tőtestek. Nagy munka árulkodó jegyei.­­ Négy forintért itt felszerelést és lehetőséget kapni a sporto­láshoz. Négy forintért mindössze. Szinte jelképes összeg, hiszen az bizonyosra vehető, hogy nem az eladott jegyek árából tartják fenn a létesítményt. A László Kórház óvó, gondo­zó gazdája a pályának. A fel­szerelést, a mezeket saját mo­sodájában mossa, gondoskodik a rendről és a tisztaságról. A sporttelepnek híre van. Angol, japán és NDK-beli szak­emberek jöttek tanulmányozni a szolgáltató sportlétesítmény rendszerét. Mindenütt csodálatot, elismerést keltett, kivéve talán a lakosságot, azt a várost, amelynek egészségét szolgálná: Budapestet. Amikor 1973-ban megnyitották a kapukat a kö­zönség előtt, csábító volt az új­donság, a hírverés is kíváncsivá tette az embereket. Manapság azonban kevesen élnek a kitűnő lehetőségekkel. Annál többen panaszkodnak viszont, hogy nincs hol sportol­ni ...– Karádi Ferenc, a IX. kerületi Testnevelési és Sportfelügyelő­ség főelőadója mondja: — A IX. kerületben a legna­gyobb jóakarattal sem lehet ta­lálni újabb, sportolásra alk­al­­mas területet. Ezért a meglevő­ket kell fejleszteni. Nemrégi­ben tartották az egyesületi köz­gyűléseket. Sok sportkörben és kis egyesületben járva hallot­tam, hogy semmiféle pályájuk sincs. Gondjaikat megoldhatná a Vágóhíd utcai sporttelep. Felhív­tuk rá a figyelmüket és minden bizonnyal ki is használják a le­hetőségeket. Kiválóan alkalmas a pálya arra is, hogy a helyi lakosság testnevelését és sport­ját szolgálja. Hogy mégsem szol­gálja? Javítani kellene a propa­gandán és a szervezésen. Hajdú József, a László Kórház gazdasági igazgatóhelyettese: — Véleményem szerint a sporttelep kihasználtsága tulaj­donképpen egyenlő a nullával. A kórház sportegyesedének tagjai természetesen látogatják a pályákat, s hogy rajtuk kívül csak­ alig-alig jön valaki, arról igazán nem mi lehetünk. Vállal­tuk a fenntartást, de a látoga­tók szervezése már nem a mi feladatunk. Természetesen azért igyekszünk mi is vonzóbbá tenni a körülményeket, s a maga mód­ján ez is propaganda. Az idén például több újdonság várja majd a sportolni vágyókat. Mi minden volt eddig? Lab­darúgópálya, kispályák sora, pingpongasztalok, füves terület gimnasztikai útmutató táblákkal. Két teniszpálya, igaz, ezek kizá­rólag a sportkör tagjainak fenn­tartva. Az épületben tornate­rem, öltöző, fürdő, sportszer- és mezkölcsönző. Kell ennél több? — kérdezhet­nénk, de már kapjuk a választ: igen, kell! Jó lenne például hangosító be­rendezés — a sportünnepélyekre elsősorban —, de a hétköznapo­kon is csábító a kellemes zene­szó. A szabad területen elkelne még egy-két kispálya. Meglehe­tősen rövid áprilistól októberig a nyitvatartás. Jó lenne meg­hosszabbítani a szezont, de­ eh­hez fűteni kellene az öltözőket. S ha már nyitva tarthatnák té­len is a sporttelepet, a rövid nappalokat jó lenne világítással meghosszabbítani. Az elektromos kábeleket már lefektették, beszerelték a köz­ponti fűtést, az új lespályák mellett vörös salakdomb maga­sodik.­­ A léliesítéssel kibővülnek a lehetőségek. Télen két pálya egybenyitásával korcsolyapályát tervezünk, s majd zenére lehet korcsolyázni. A környékbeliek­nek nem kell a zsúfolt város­ligeti műjégre menniük, hiszen a közelben is lesz pálya — mondta Hajdú József. “ Új és csábító lehetőségek! Ér­tékét különösen emeli, hogy tár­sadalmi munkában készültek a tervek: segítettek a környékbeli vállalatok, üzemek. Földgépet adtak kölcsön, oszlopokat hoz­tak, a szerelést vállalták­. Hosz­­szú lenne felsorolni, ki mit tett azért, hogy újabb szolgáltatások­kal várja a lakosságot a Vágó­híd utcai sporttelep. A lehetőségek tehát bővültek. Vajon a sportolási kedv is fellendül?... Buda Ildikó EDZETT a Keres&rts&kba (Folytatás az 1. oldalról) kapcsolatos reményeinket még nem erősítik vaskos eredmények , csak biztató felvillanások. A második „kilépés" Az NB I szombati, 31. fordu­lója után egy hét szünet követ­kezik a bajnokságban, a jövő hét a válogatottaké. Baróti Lajos szövetségi kapi­tány elmondta, hogy a VB-keret második „fellépésére” kerül sor április 5-én, szerdán. Az A-csa­­pat Kecskeméten, a B-együttes Balassagyarmaton játszik egy­aránt 16 órai kezdettel, a Kecs­keméti SC, illetve a Balassa­gyarmat NB III-as csapata ellen. A válogatottjelölte­k szerdán délben találkoznak és utaznak Kecskemétre, a mérkőzé­ szín­helyére. Név szerint: Gujdár, Kovács L. — Török, Martos, Kocsis, Bálint, Kereki, Tóth J., Nyilasi, Halász, Pintér, Zombo­­ri, Fazek­as, Törőcsik, Vámdi és Nagy L. Az edzői teendőket — mivel a szövetségi kapitány az utánpótlás-válogatottal Békés­csabán tartózkodik — most is, akárcsak Vácott, Kovács Ferenc látja el. A balassagyarmati keret: Brü­­nyi, Hajdú (FTC) — Nagy III, Kerekes, Komjáti, Kántor, Var­ga I (Bp. Honvéd), Csapó, Ta­tár, Tóth A., Borsó, Ozsváth, Fülöp, Fekete, Budavári. A 21. éven aluli utánpótlás­­válogatott április 5-én Békés­csabán visszavágó-mérkőzésen fogadja Jugoszlávia együttesét, amelyet legutóbb Mariborban 1-0-ra legyőzött. Siker esetén a magyar csapat az elődöntőbe ke­rül. Az A-keret: Mészáros, Bor­nyák — Paróczai, Varga (MTK­­VM), Nagy A., Végh, Kovács L., Orosházi, Rab, Csongrádi, Pász­tor, Májer, Szabó (Videoton), Kiss (Pécsi MSC), Magyar és Izsó. Az utánpótláscsapat tagjai a szombati bajnoki mérkőzések után találkoznak, vasárnap dél­előtt a Népstadionban edzenek, délután megnézik a Volán—V. Izzó NB II-s bajnoki mérkőzést, majd az itt hozzájuk csatlakozó Kárpáti Béla* edzővel utaznak Békéscsabára. A Magyarország—Jugoszlávia utánpótlás EB-mérkőzés 15.30- kor kezdődik Békéscsabán, já­tékvezetője a svájci Scherz lesz. A jugoszlávok április 4-én ér­keznek Magyarországra, osztrák, kubai, bolgár, román és NDK-beli kardozók. A kardo­zók délután öt órakor kezdődő döntője előtt már pástra lép­nek a férfi tőrözők is. Ez a via­dal ugyanis A-kateg­óriás ver­senyként számít a Vil­ág Kupa pontversenybe, így két nap alatt kell lebonyolítani. A több mint száz vívót számláló mezőnyben csaknem valamennyi világklasz­­szis jelen lesz. Indul a mont­reali első olasz Dal Zotto, a francia Pietruska és Sziament, az olasz ifjúsági világ­bajnok Numa, valamint szovjet, mexi­kói, NDK-beli, csehszlovák, osztrák, lengyel és NSZK-ben­ vivők. A döntőire vas­árnap 17 órai kezdettel kerül sor. Szuper Liga-mérkőzés Berczik Zoltán, az asztalite­­niz-válogatott vezető­edzője ki­jelölte az április 5-én Prágába utazó csapatot, sőt közölte azok­nak a versenyzőiknek a nevét is, akik majd asztalhoz állnak az április 6-án sorra kerülő Cseh­szlovákia— Magyarország Szu­per Liga-mérkőzésen, amelyen eldől: sikerül-e az első helyen végeznünk? Nos, a férfi egyest Gergely és Jónyer, a férfi pá­rost a Jónyer, Klampár, a ve­gyes­­ párost pedig a Jónyer, Szabó (!) kettős játssza, csupán a női egyes kérdéses még. A helyszínen dől el, hogy Magos vagy Szabó áll-e asztalhoz? Nemzetközi ifitorna tájfutásban Nagyszabású nemzetközi táj­futóviadal lesz április 7-én, pén­teken Abaligát térségében. A Baranya megyei sporthivatal a megyei szakszövetséggel karölt­ve biztosított versenylehetőséget a legjobb finn,­ svájci, osztrák, csehszlovák és magyar serdülő, valamint ifjúsági válogatottak­nak. Minden csapatban 2—2 if­júsági és serdülő fiú-, illetve leányversenyző kap helyet. A két magyar válogatottat Balogh Tamás szakfelügyelő és Bánhe­gyi Márta, a BEAC edzője a következőképpen állította össze. A-csapat: Hehl Éva (Postás SE), Halász Éva (II. Lombik), Molnár Géza (BEAC), Hirth Jenő (II. Lombik), Barid Andrea és Kiss Gabriella (mindkettő Sabaria), Széles Gábor (PVSK) és Koczor Kálmán (Postás). B-csapat: Híd­végi Nóra, Pólya Gabriella (mindkettő Tatabányai Árpád Gimn.), Mets Miklós (OSC), Ne­mesházi L. (ZTE), Szabó Kata­lin (Egri Sp.), Osztafin Judit (Recski Bányász), Szieberth Pé­ter (PVSK), Koczka Tibor (Sa­baria). Valamennyi csapat tag­ja rajthoz áll az április 8-i PVSK Kupa nemzetközi váltó­­versenyen, illetve a jubileumát ünneplő XX. Mecsek Kupa egyéni versenyen. Ez utóbbi egyrészt válogatóverseny lesz a szeptemberi norvégiai VB-re, másrészt rangsoroló verseny is. Krovopuskov, Dal­otto, Numa és a többiek... A vártnál is népesebb — és rangosabb! — mezőny lép pást­ra szombaton és vasárnap a Sportcsarnokban Budapest nem­zetközi vívóbajnokságán. Szombaton délelőtt a kardozók kezdenek. A 65 részt­vevő között található a montreali olimpiai bajnok szovjet Krovopuskov, s a tavalyi világbajnok Gerevich Pál. Indulnak még mexikói. XXXIV. 77. ♦ 1978. április 1 ÖKÖLVÍVÁS Rivaldafény nélkül MPSC ... Bizonyára kevesen tudják, hogy melyik egyesület nevét takarja ez a négy betű és talán még kevesebb azok száma, akik csupán egy szak­osztályát meg tudnák nevezni. Pedig több figyelmet érdemel a Magyar Pamut Sport Club, kü­lönösen az ökölvívó-szakosztály. Régebbi k­iválóságai közé tar­tozott Csik Tibor, a londoni olimpia harmatsúlyú bajnoka, Glück Péter junior Európa­­bajnok, Szigeti Ferenc, a több­szörös magyar bajnok, Cserge Ferenc, Kosztolni János is, sőt, a Vasas itt fedezte fel Gedó György későbbi olimpiai és két­szeres Európa-bajnokunkat. Va­lamennyien a szakosztály ki­emelkedő képviselői voltak. Ma­napság azonban nemigen akad­nak utódaik, sőt, egyre keve­sebb az a versenyző, akinek a neve után zárójelben az MPSC- rövidítés áll. Belépve a Bajza utcai iskola tornatermébe, már az első pilla­natban észrevehető, hogy ököl­vívó edzésre készülődnek. 25— 30 gyerek zaja veri fel az is­kola délutáni csendjét. Kesztyű­ket próbálgatnak, árnyékolnak, csak­ úgy, a maguk gyönyörűségére, ugratják egymást. Felnőtt korú versenyző azonban nincs köz­tük, mindegyikük 14—18 éves. — Mi ennek az oka? — Nevelőegyesület vagyunk — válaszol Pétery Pál, a sportkör fiatal elnöke —, és mint álta­lában az ilyenek, a kiemelt ökölvívó-szakosztályok számá­ra készítünk fel versenyzőket. Nem célunk felvenni a ver­senyt a nagyokkal, a kerüle­tünkben működő Újpesti Dó­zsával, a Vasas Izzóval. Egy picivel több figyelmet szeret­nénk kérni csupán. Azt, hogy a nagyobb ökölvívó-szakosztályok edzői gyakrabban nézzenek el a mi házunk tájára is. Sok­ ügyes srácot láthatnának. — Például? — Stezák Mihály ifjúsági aranyjelvényes versenyző is ná­lunk kezdett. Gedó György jó szemének köszönhető, hogy a fiú már a Vasast erősíti. A jelenlegiek közül — mu­tat a terem egyik sarkában kötelező, izzadó fiúra — a ne­hézsúlyú Bunkóczi Sándort említeném, ő ezüstjelvényes. Valószínű, hogy rövid idő múlva ő is más­hol, egy nagyobb egyesületben folytatja pályafutását. Utolsó mondatát már hango­sabbra kellett vennie, mert Szi­geti Ferenc vezetés­ével meg­kezdődött az edzés. Pattogó ve­zényszavak, kesztyűk puffaná­sa, az ütőfa­lak csattogó vissz­hangjai töltötték meg a ter­met. Aktív segítőtársnak bizo­nyult Czeba Ferenc, a szakosz­tály intézője, a­ki versenyórával a kezében ellenőrizte a gyakor­latok időtartamát. Ilyen segít­ség mellett az edző is bele tu­dott kapcsolódni a beszélgetés­be. — Nem lehetne elérni, hogy ezek a fiúk itt teljesedjenek ki, és érjenek el komolyabb ered­ményeket? — Ehhez nagyobb anyagi tá­mogatásra lenne szükségünk ... Szakosztályunk éves viszonylat­ban hatvanezer Ft-tal gazdál­kodik. Ez, bizony, nagyon ke­vés, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy húszezer Ft te­rembért fizetünk és ezért heti három alkalommal használhat­juk az iskola eléggé szűkresza­­bott tornaszenk­ét. Szorítót népi állíthatunk fel. A méretek és anyagi helyzetünk ezt nem teszi lehetővé. Évente átlagban csak három-négy versenyre tudjuk felvonultatni fiataljainkat, akik egy-egy edzés után tőlünk csu­pán kiflit és kefirt kapnak. Közben csendesedett a terem zaja. Talán ez hívta vissza az edzőt tanítványai közé, akik az ő jóvoltából a következő per­cekben sem unatkoztak. — hiány versenyzője van a szakosztálynak? — fordultunk ismét az elnökhöz, aki tavaly­­végezte el a Testnevelési Fő­iskola sportszervezői szakát. — Közel ötven igazolt ver­senyzőnk van, mert Szigeti Fe­renc lelkesedése határtalan. El­sősorban ő verbuválja a gyere­keket a gyárból, ahol már har­minckét éve dolgozik. — Nem céljuk, hogy a sport rivaldafényébe kerüljenek és néha a nagy versenyeken is a szorító mellett állhassanak? — Nem bánatunk nekünk, hogy csak utánpótlás-neveléssel foglalkozunk. Alapokat igyek­szünk adni, és talán ezek kö­zül a fiúk közül is kerül ki olyan, akire méltán lehetünk majd büszkék. Amikor kifelé megyünk a tor­nateremből, a kép hasonló, mint amikor beléptünk ide, egy órával ezelőtt. Csak a gyön­gyöző homlokok, az átizzadt me­zek és Szigeti Ferenc kissé re­kedtebb hangja árulkodik arról, hogy itt valóban történik vala­mi. Tóth Ferenc

Next