Népsport, 1978. április (34. évfolyam, 77-102. szám)
1978-04-01 / 77. szám
2 NÉPSPORT Sí szerelem az első látásra Micsoda merénylet: rügyfakadáskor hulló falevelekről beszélni! — Miről? Hulló falevelekről? Kérem, kerüljük a nosztalgiát, elvégre még csak 56 éves vagyok...Síléc? A 30-as évek végén csak ilmodoztunk róla. A Chinoinbart, ahol inaskodtam, egy nagyszájú lakatos kollégámnak volt egy rozoga faléce. Minden hétfőn szájtátva hallgattuk a hétvégi síelésről tartott élménybeszámolóját. Aztán egyszer eljött a nagy nap, Józsi barátomnak el kellett utaznia és én kölcsönkértem tőle a léceit.”) Főnök. Csak így hívja mindenki a hegyen Bezák Imrét, a Vasas sísarkosztályámak vezető edzőjét. Negyvenegy éve rabja ennek a sportágnak, húsz évig versenyzett, huszonegy éve pedig edző.„Hú, nagyon, .tptstett, amikor vasárnap végre szigurdhattam a Szabadság-hegyen. Két-három órai csúszkálás után annyira elbíztam magam, hogy beneveztem a Normafánál rendezett síugró tehetségkutató versenyre. És ez lett a vég, vagyis a kezdet! Ugyanis a kölcsönkért léc darabokra tört, én kisebb sérülésekkel megúsztam a bukást. Ez azonban nem vette el a kedvemet. Sőt! Olyan volt nekem az első síelés, mint egy csodálatos nő: amikor megláttam bájait, egy életre beleszerettem Versenyzőként a legjobbak közé tartozott: 17 magyar bajnokaságot nyert, két olimpián és három világbajnokságom szerepelt és 102-szer húzhatta magára a címeres mezt. Edzői pályafutása sem sikertelenebb: tanítványai eddig 165 országos bajnokságot nyertek.„A siker nagyszerű dolog. Persze, be kell vallanom, a túlzásokat az eredményhirdetéskor sem szeretem. Tudja, én úgy vagyok, hogy ha a versenyzőm győz, akkor örülök neki, de körülbelül csak annyira, mint amikor egy munkás felveszi a munkájáért járó bért. Sohasem szerettem a sportban a könnyes szemű, álromantikus győzteseket, hiszen az élet ennél sokkal tárgyilagosabb, mindig a tehetségesebb, a többet edző versenyző győz.” Imre bácsi viaszolásáról legendák keringenek. Néhány fiatal, tapasztalatlanabb kollegája beismeri, hogy a versenyek előtt oda-oda pillant: a Főnök vajon mit ken?„Régebben, amikor még nem volt ilyen sok és jó viasz, döntőbb volt a vakszolás Észrevettem, hogy a versenyek előtt többen lesik, hogy milyen színű viaszt kenek. A sífutásban a verseny már a viaszolással elkezdődik, ezért néha bedobtam egy kis taktikai cselt. Reggel kicseréltem a viaszok tubusait. Hallottam, amikor a hátam mögött néhányan suttogták: „Lilát kenj, mert Bélák is azt rak a lécre”. Csak a versenyen jöttek rá a leselkedők a turpisságra, amikor a léceik plattok voltak.”) . A sportszerűség keretein belül tűzzel-vassal harcolt versenyzőiért. S azt sem titkolta soha, hogy egy edzőnek a siker érdekében egy kis furfangra is szüksége van. („Felfigyeltem egy idő után, hogy az értekezleteken javaslataimat a konkurrens szakosztályok vezetői leszavazták. Erre én taktikát változtattam, ezután az ellenkezőjét javasoltam annak, amit el akartam érni.”) ■ Többen hibájául róják fel, hogy tanítványai között nem tesz különbséget, mind a negyven versenyzőjével egyformán foglalkozik. Az edző a munka mellett versenyeket szervez, külföldi utakat intéz, verseny-, bírókat toboroz — és a szakosztály szertárosa is, így nem csoda, hogy mindig rohan, de ha tanítványairól van szó, akkor mindig ráér.„Az egyik versenyzőm koszos cipőben jött edzésre. Megkérdeztem tőle, hogy miért nem tisztítja ki? Azt hittem, hogy nem jól hallok, amikor azt válaszolta: az anyukája nem ért rá kitisztítani a cipőjét. Ezután elmagyaráztam neki, hogy egy sportember sajátkezűleg pucolja a cipőjét, és ha ezentúl nem így lesz, akkor elválnak útjaink. Másnap a fiú különös testtartással állt meg előttem. Egyik lábát fél méterrel előrébb tolta, a cipője úgy csillogott, mint egy szentjánosbogár. És azóta mindig!’’) Jókedvűen, humorosam mesél hosszú sportpályafutása élményeiről. Közben a jövő is szóba került. Elmondta az edző, hogy szeretne egy jó „olimpiai helyezéssel”’ búcsúzni — majd! Mert egyelőre búcsúról szó sincs. — Ha én elmesélném az egész életemet, azt a sok-sok élményt, amelyben az elmúlt negyven év alatt részem volt, arról regényt lehetne írni. Éppen ezért mondtam beszélgetésünk elején, hogy a tavasz ellenére csak hulló kis „faleveleket” idézünk, de ez nem jelenti azt, hogy az elkövetkező időben nem hoz még új hajtást a Főnök emlékfája Salánki Miklós A legjobb propaganda Érdekes, de nagyon-nagyon eldugott kis hírecskét olvastam egyik laptársunk aktualitásai között. Arról értesíti az utazóközönséget, hogy a jó idő beköszöntével a Budapesti Közlekedési Vállalat hosszabb szerelvényeket közlekedtet a szentendrei HÉV- vonalon. Az eddigi három helyett hat kocsiból áll a vonat. Hogy mit jelent a természetjáróknak Szentendre és környéke, s hogy mit jelent a kirándulóknak a zsúfolt három kocsi helyett a hosszabb szerelvény, azt, úgy gondolom, nem kell részleteznem. Ezért, mint érdekelt fél is, nagyon-nagyon megörültem a hírnek. Megörültem és elgondolkoztam. Egyben emlékeztem is__ Arra emlékeztem, hogy néhány évvel ezelőtt is rendszeresen hallottam a rádió hétvégi időjárási előjelzése után a tájékoztatót, hogy — jó kiránduló időben — a BKV hány kocsival, autóbusszal, villamossal stb. erősíti a hegyi járatokat, a kirándulóhelyek vonalait. Ez szinte programszerű volt, s mindig odafigyeltem, mielőtt eldöntöttem, merre is induljak gyerekeimmel vasárnap reggel. S nemcsak én voltam így ezzel... Egyszer tanúja voltam a szomszédos fiatal házaspár hajnali vitájának, miszerint menjenek-e kirándulni, avagy sem. Az ég kicsit borús volt, én is éppen azt tanulmányoztam. A férjnek mehetnékje volt, de az asszony letorkolta: „Nem látod, hogy lóg az eső lába?” Mire az ifjú férj: „Ne okoskodj már! Mit gondolsz, a közlekedésiek a fejükre estek, hogy kiállítsanak egy csomó pótjáratot? Ott nem babra megy a játék, hanem pénzre!... Megvan nekik az előrejelzésük biztosan!” A vita végén elindultak. Reggel nyolcra ragyogó napsütésben fürödtek a budai hegyek. És este, amikor találkoztam velük a Moszkva téren, nyakig porosan, izzadtan, de bronzosra sült arccal, boldogan, kéz a kézben ballagtak hazafelé. Hát kell ehhez kommentár? Legfeljebb annyi, hogy ne egy véletlenszerű információ alapján, ne egy kis eldugott hírből, s főleg ne utólag értesüljön az az árva turista az ilyesmiről! (Tenkely) TÖMEGSPORT Bővülő lehetőségek Újdonságok a Vágóhíd utcában Szokatlanul sokan mozgolódtak a sporttelepen ezen a kora tavaszi, hűvös délelőttön. Összehúzzuk magunkon a kabátot, a pályákon szorgoskodók viszont aligha fáztak. A László Kórház Vágóhíd utcai sporttelepét nem sportolók népesítették be. A pályákon nem egymás ellen versenyeztek, hanem — az idővel. Az árkokban villamosvezetőitek, a földön — még vízszintesen — villanyoszlopok, amelyekre idővel reflektorok és hangszórók kerülnek, a tornateremben és az öltözőben frissen míniumozott fűtőtestek. Nagy munka árulkodó jegyei. Négy forintért itt felszerelést és lehetőséget kapni a sportoláshoz. Négy forintért mindössze. Szinte jelképes összeg, hiszen az bizonyosra vehető, hogy nem az eladott jegyek árából tartják fenn a létesítményt. A László Kórház óvó, gondozó gazdája a pályának. A felszerelést, a mezeket saját mosodájában mossa, gondoskodik a rendről és a tisztaságról. A sporttelepnek híre van. Angol, japán és NDK-beli szakemberek jöttek tanulmányozni a szolgáltató sportlétesítmény rendszerét. Mindenütt csodálatot, elismerést keltett, kivéve talán a lakosságot, azt a várost, amelynek egészségét szolgálná: Budapestet. Amikor 1973-ban megnyitották a kapukat a közönség előtt, csábító volt az újdonság, a hírverés is kíváncsivá tette az embereket. Manapság azonban kevesen élnek a kitűnő lehetőségekkel. Annál többen panaszkodnak viszont, hogy nincs hol sportolni ...– Karádi Ferenc, a IX. kerületi Testnevelési és Sportfelügyelőség főelőadója mondja: — A IX. kerületben a legnagyobb jóakarattal sem lehet találni újabb, sportolásra alkalmas területet. Ezért a meglevőket kell fejleszteni. Nemrégiben tartották az egyesületi közgyűléseket. Sok sportkörben és kis egyesületben járva hallottam, hogy semmiféle pályájuk sincs. Gondjaikat megoldhatná a Vágóhíd utcai sporttelep. Felhívtuk rá a figyelmüket és minden bizonnyal ki is használják a lehetőségeket. Kiválóan alkalmas a pálya arra is, hogy a helyi lakosság testnevelését és sportját szolgálja. Hogy mégsem szolgálja? Javítani kellene a propagandán és a szervezésen. Hajdú József, a László Kórház gazdasági igazgatóhelyettese: — Véleményem szerint a sporttelep kihasználtsága tulajdonképpen egyenlő a nullával. A kórház sportegyesedének tagjai természetesen látogatják a pályákat, s hogy rajtuk kívül csak alig-alig jön valaki, arról igazán nem mi lehetünk. Vállaltuk a fenntartást, de a látogatók szervezése már nem a mi feladatunk. Természetesen azért igyekszünk mi is vonzóbbá tenni a körülményeket, s a maga módján ez is propaganda. Az idén például több újdonság várja majd a sportolni vágyókat. Mi minden volt eddig? Labdarúgópálya, kispályák sora, pingpongasztalok, füves terület gimnasztikai útmutató táblákkal. Két teniszpálya, igaz, ezek kizárólag a sportkör tagjainak fenntartva. Az épületben tornaterem, öltöző, fürdő, sportszer- és mezkölcsönző. Kell ennél több? — kérdezhetnénk, de már kapjuk a választ: igen, kell! Jó lenne például hangosító berendezés — a sportünnepélyekre elsősorban —, de a hétköznapokon is csábító a kellemes zeneszó. A szabad területen elkelne még egy-két kispálya. Meglehetősen rövid áprilistól októberig a nyitvatartás. Jó lenne meghosszabbítani a szezont, de ehhez fűteni kellene az öltözőket. S ha már nyitva tarthatnák télen is a sporttelepet, a rövid nappalokat jó lenne világítással meghosszabbítani. Az elektromos kábeleket már lefektették, beszerelték a központi fűtést, az új lespályák mellett vörös salakdomb magasodik. A léliesítéssel kibővülnek a lehetőségek. Télen két pálya egybenyitásával korcsolyapályát tervezünk, s majd zenére lehet korcsolyázni. A környékbelieknek nem kell a zsúfolt városligeti műjégre menniük, hiszen a közelben is lesz pálya — mondta Hajdú József. “ Új és csábító lehetőségek! Értékét különösen emeli, hogy társadalmi munkában készültek a tervek: segítettek a környékbeli vállalatok, üzemek. Földgépet adtak kölcsön, oszlopokat hoztak, a szerelést vállalták. Hoszszú lenne felsorolni, ki mit tett azért, hogy újabb szolgáltatásokkal várja a lakosságot a Vágóhíd utcai sporttelep. A lehetőségek tehát bővültek. Vajon a sportolási kedv is fellendül?... Buda Ildikó EDZETT a Keres&rts&kba (Folytatás az 1. oldalról) kapcsolatos reményeinket még nem erősítik vaskos eredmények , csak biztató felvillanások. A második „kilépés" Az NB I szombati, 31. fordulója után egy hét szünet következik a bajnokságban, a jövő hét a válogatottaké. Baróti Lajos szövetségi kapitány elmondta, hogy a VB-keret második „fellépésére” kerül sor április 5-én, szerdán. Az A-csapat Kecskeméten, a B-együttes Balassagyarmaton játszik egyaránt 16 órai kezdettel, a Kecskeméti SC, illetve a Balassagyarmat NB III-as csapata ellen. A válogatottjelöltek szerdán délben találkoznak és utaznak Kecskemétre, a mérkőzé színhelyére. Név szerint: Gujdár, Kovács L. — Török, Martos, Kocsis, Bálint, Kereki, Tóth J., Nyilasi, Halász, Pintér, Zombori, Fazekas, Törőcsik, Vámdi és Nagy L. Az edzői teendőket — mivel a szövetségi kapitány az utánpótlás-válogatottal Békéscsabán tartózkodik — most is, akárcsak Vácott, Kovács Ferenc látja el. A balassagyarmati keret: Brünyi, Hajdú (FTC) — Nagy III, Kerekes, Komjáti, Kántor, Varga I (Bp. Honvéd), Csapó, Tatár, Tóth A., Borsó, Ozsváth, Fülöp, Fekete, Budavári. A 21. éven aluli utánpótlásválogatott április 5-én Békéscsabán visszavágó-mérkőzésen fogadja Jugoszlávia együttesét, amelyet legutóbb Mariborban 1-0-ra legyőzött. Siker esetén a magyar csapat az elődöntőbe kerül. Az A-keret: Mészáros, Bornyák — Paróczai, Varga (MTKVM), Nagy A., Végh, Kovács L., Orosházi, Rab, Csongrádi, Pásztor, Májer, Szabó (Videoton), Kiss (Pécsi MSC), Magyar és Izsó. Az utánpótláscsapat tagjai a szombati bajnoki mérkőzések után találkoznak, vasárnap délelőtt a Népstadionban edzenek, délután megnézik a Volán—V. Izzó NB II-s bajnoki mérkőzést, majd az itt hozzájuk csatlakozó Kárpáti Béla* edzővel utaznak Békéscsabára. A Magyarország—Jugoszlávia utánpótlás EB-mérkőzés 15.30- kor kezdődik Békéscsabán, játékvezetője a svájci Scherz lesz. A jugoszlávok április 4-én érkeznek Magyarországra, osztrák, kubai, bolgár, román és NDK-beli kardozók. A kardozók délután öt órakor kezdődő döntője előtt már pástra lépnek a férfi tőrözők is. Ez a viadal ugyanis A-kategóriás versenyként számít a Világ Kupa pontversenybe, így két nap alatt kell lebonyolítani. A több mint száz vívót számláló mezőnyben csaknem valamennyi világklaszszis jelen lesz. Indul a montreali első olasz Dal Zotto, a francia Pietruska és Sziament, az olasz ifjúsági világbajnok Numa, valamint szovjet, mexikói, NDK-beli, csehszlovák, osztrák, lengyel és NSZK-ben vivők. A döntőire vasárnap 17 órai kezdettel kerül sor. Szuper Liga-mérkőzés Berczik Zoltán, az asztaliteniz-válogatott vezetőedzője kijelölte az április 5-én Prágába utazó csapatot, sőt közölte azoknak a versenyzőiknek a nevét is, akik majd asztalhoz állnak az április 6-án sorra kerülő Csehszlovákia— Magyarország Szuper Liga-mérkőzésen, amelyen eldől: sikerül-e az első helyen végeznünk? Nos, a férfi egyest Gergely és Jónyer, a férfi párost a Jónyer, Klampár, a vegyes párost pedig a Jónyer, Szabó (!) kettős játssza, csupán a női egyes kérdéses még. A helyszínen dől el, hogy Magos vagy Szabó áll-e asztalhoz? Nemzetközi ifitorna tájfutásban Nagyszabású nemzetközi tájfutóviadal lesz április 7-én, pénteken Abaligát térségében. A Baranya megyei sporthivatal a megyei szakszövetséggel karöltve biztosított versenylehetőséget a legjobb finn, svájci, osztrák, csehszlovák és magyar serdülő, valamint ifjúsági válogatottaknak. Minden csapatban 2—2 ifjúsági és serdülő fiú-, illetve leányversenyző kap helyet. A két magyar válogatottat Balogh Tamás szakfelügyelő és Bánhegyi Márta, a BEAC edzője a következőképpen állította össze. A-csapat: Hehl Éva (Postás SE), Halász Éva (II. Lombik), Molnár Géza (BEAC), Hirth Jenő (II. Lombik), Barid Andrea és Kiss Gabriella (mindkettő Sabaria), Széles Gábor (PVSK) és Koczor Kálmán (Postás). B-csapat: Hídvégi Nóra, Pólya Gabriella (mindkettő Tatabányai Árpád Gimn.), Mets Miklós (OSC), Nemesházi L. (ZTE), Szabó Katalin (Egri Sp.), Osztafin Judit (Recski Bányász), Szieberth Péter (PVSK), Koczka Tibor (Sabaria). Valamennyi csapat tagja rajthoz áll az április 8-i PVSK Kupa nemzetközi váltóversenyen, illetve a jubileumát ünneplő XX. Mecsek Kupa egyéni versenyen. Ez utóbbi egyrészt válogatóverseny lesz a szeptemberi norvégiai VB-re, másrészt rangsoroló verseny is. Krovopuskov, Dalotto, Numa és a többiek... A vártnál is népesebb — és rangosabb! — mezőny lép pástra szombaton és vasárnap a Sportcsarnokban Budapest nemzetközi vívóbajnokságán. Szombaton délelőtt a kardozók kezdenek. A 65 résztvevő között található a montreali olimpiai bajnok szovjet Krovopuskov, s a tavalyi világbajnok Gerevich Pál. Indulnak még mexikói. XXXIV. 77. ♦ 1978. április 1 ÖKÖLVÍVÁS Rivaldafény nélkül MPSC ... Bizonyára kevesen tudják, hogy melyik egyesület nevét takarja ez a négy betű és talán még kevesebb azok száma, akik csupán egy szakosztályát meg tudnák nevezni. Pedig több figyelmet érdemel a Magyar Pamut Sport Club, különösen az ökölvívó-szakosztály. Régebbi kiválóságai közé tartozott Csik Tibor, a londoni olimpia harmatsúlyú bajnoka, Glück Péter junior Európabajnok, Szigeti Ferenc, a többszörös magyar bajnok, Cserge Ferenc, Kosztolni János is, sőt, a Vasas itt fedezte fel Gedó György későbbi olimpiai és kétszeres Európa-bajnokunkat. Valamennyien a szakosztály kiemelkedő képviselői voltak. Manapság azonban nemigen akadnak utódaik, sőt, egyre kevesebb az a versenyző, akinek a neve után zárójelben az MPSC- rövidítés áll. Belépve a Bajza utcai iskola tornatermébe, már az első pillanatban észrevehető, hogy ökölvívó edzésre készülődnek. 25— 30 gyerek zaja veri fel az iskola délutáni csendjét. Kesztyűket próbálgatnak, árnyékolnak, csak úgy, a maguk gyönyörűségére, ugratják egymást. Felnőtt korú versenyző azonban nincs köztük, mindegyikük 14—18 éves. — Mi ennek az oka? — Nevelőegyesület vagyunk — válaszol Pétery Pál, a sportkör fiatal elnöke —, és mint általában az ilyenek, a kiemelt ökölvívó-szakosztályok számára készítünk fel versenyzőket. Nem célunk felvenni a versenyt a nagyokkal, a kerületünkben működő Újpesti Dózsával, a Vasas Izzóval. Egy picivel több figyelmet szeretnénk kérni csupán. Azt, hogy a nagyobb ökölvívó-szakosztályok edzői gyakrabban nézzenek el a mi házunk tájára is. Sok ügyes srácot láthatnának. — Például? — Stezák Mihály ifjúsági aranyjelvényes versenyző is nálunk kezdett. Gedó György jó szemének köszönhető, hogy a fiú már a Vasast erősíti. A jelenlegiek közül — mutat a terem egyik sarkában kötelező, izzadó fiúra — a nehézsúlyú Bunkóczi Sándort említeném, ő ezüstjelvényes. Valószínű, hogy rövid idő múlva ő is máshol, egy nagyobb egyesületben folytatja pályafutását. Utolsó mondatát már hangosabbra kellett vennie, mert Szigeti Ferenc vezetésével megkezdődött az edzés. Pattogó vezényszavak, kesztyűk puffanása, az ütőfalak csattogó visszhangjai töltötték meg a termet. Aktív segítőtársnak bizonyult Czeba Ferenc, a szakosztály intézője, aki versenyórával a kezében ellenőrizte a gyakorlatok időtartamát. Ilyen segítség mellett az edző is bele tudott kapcsolódni a beszélgetésbe. — Nem lehetne elérni, hogy ezek a fiúk itt teljesedjenek ki, és érjenek el komolyabb eredményeket? — Ehhez nagyobb anyagi támogatásra lenne szükségünk ... Szakosztályunk éves viszonylatban hatvanezer Ft-tal gazdálkodik. Ez, bizony, nagyon kevés, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy húszezer Ft terembért fizetünk és ezért heti három alkalommal használhatjuk az iskola eléggé szűkreszabott tornaszenkét. Szorítót népi állíthatunk fel. A méretek és anyagi helyzetünk ezt nem teszi lehetővé. Évente átlagban csak három-négy versenyre tudjuk felvonultatni fiataljainkat, akik egy-egy edzés után tőlünk csupán kiflit és kefirt kapnak. Közben csendesedett a terem zaja. Talán ez hívta vissza az edzőt tanítványai közé, akik az ő jóvoltából a következő percekben sem unatkoztak. — hiány versenyzője van a szakosztálynak? — fordultunk ismét az elnökhöz, aki tavalyvégezte el a Testnevelési Főiskola sportszervezői szakát. — Közel ötven igazolt versenyzőnk van, mert Szigeti Ferenc lelkesedése határtalan. Elsősorban ő verbuválja a gyerekeket a gyárból, ahol már harminckét éve dolgozik. — Nem céljuk, hogy a sport rivaldafényébe kerüljenek és néha a nagy versenyeken is a szorító mellett állhassanak? — Nem bánatunk nekünk, hogy csak utánpótlás-neveléssel foglalkozunk. Alapokat igyekszünk adni, és talán ezek közül a fiúk közül is kerül ki olyan, akire méltán lehetünk majd büszkék. Amikor kifelé megyünk a tornateremből, a kép hasonló, mint amikor beléptünk ide, egy órával ezelőtt. Csak a gyöngyöző homlokok, az átizzadt mezek és Szigeti Ferenc kissé rekedtebb hangja árulkodik arról, hogy itt valóban történik valami. Tóth Ferenc