Népsport, 1978. augusztus (34. évfolyam, 186-211. szám)

1978-08-02 / 186. szám

2 NÉPSPORT ATLÉTIKA HÁTSZÉLLEL Korán beért a szorgalom gyümölcse Zamóczai Klára Nyíregyházán lakik. Alig kéll.«tz méterre at­tól a Szabó Ildikótól, aki évek óta « tulajdonképpen egyedül fémjelezte Nyíregyháza atlétiká­ját. Hogy ez a helyzet változott, abban bízón, a közrejátsz.", hogy Szabó Ildi együtt ed­zett Klárával a várom stadion­ba. Mindketten távolugrá­san érték el legjobb eredm­ényükek pályafutásuk tehát sokban ha­sonlít. Azaz... Amikor Klára leg­utóbbi remek sorozata után szá­ntó a kanál kapta a gratuláció­kat, minden kézfogásnál elpi­rult. Ilyen kislány lenne? Ilyen kis­lány ?a ..Zarnó” — így becézik a tár­sak — pályafutását alighanem edzője. Molnár István ismeri a leg­inkább. -a70--ben a nyíregyházi sport­iskolában ismerkedett meg az anl­étikával, Molnár István­na­­l. ■»Anyaként. Tizennégy évesen. K­ésőn? Úgy tűnik, nem. A tehetség és szorgalom gyümölcse korán ért. Már első idényében — erre ma is jól emlékszik — egy győ­zelemért kapott tiszteletdíjat vi­hetett haza határtalan boldog­sággal és büszkeséggel. Az elsőt aztán egyre szaporodó számban követte a többi. Pályafutása tö­retlen, merész ívben emelkedik. „Én nem is tudom a magya­rázatát. — mondja —. Én csak szeretem, amit csinálok .. ■ Molnár István viszont tudja a magyarázatát. „Furcsa dolog ez — kezdi az edző. — Ha most őszintén el­mondom a véleményem Klári­ról, tán még azt hihetnék, azt fogalmazom meg, milyennek tartom az ideális versenyzőt.” Azért mi csak őszinteségre biztatjuk. „Mintaszerű a szorgalma.. Ha­tározott, magabiztos. A kitűzött cél érdekében kivétel nélkül mindent megtesz. Alkotó típus, nemcsak azt végzi el az edzé­seken, amit v­n mondok, igyek­szik és jól igyekszik kibőví­teni. Sokoldalú, több számban is óriási teljesítményekre lehet ké­pes . ..” Lehet, hogy ennek a kislány­nak nincs is hibája? „Úgy gondolom, az utolsó idő­szakban egy kicsit ráfért volna már a pihenés. De hát ő nem ismeri a pihenést, a lógást, a trükközést. Edzést csak az én kifejezett, négyszeri utasítá­somra volt hajlandó kihagy­ni .. Klári , egyébként már nem „kislány”. A napokban felvéte­lizett a nyíregyházi­­ tanárképző főiskolán. „Úgy gondolom, »belefér«. Hétkor kelek, naponta van két edzésem, a többi időm, a tanu­lásé ...” És, persze, ilyenkor nyáron nemcsak a tanulásé. „Most két edzés között végre kedvemre unatkozhatnám. Per­sze, nem unatkozom. Könyvek, rádió, elsősorban tánczene, té­vé ... és aztán végre megint a távolugrás.” Távolugrás. Idén „valós” körülmények kö­zött már kétszer repült 627 centimétert, egyszer pedig — hátszéllel — 631-et. A múltheti országos bajnokságon a felnőt­tek között is szépen szerepelt, 638 cm-es ugrásával beállította klubtársa, Ildikó ifjúsági csú­csát, és ezzel az eredménnyel bronzérmes lett. A hazai örök­­ranglistán jelenleg hatodik. Jelenleg.■ Az edző és tanítványa azon­ban már a jövőt tervezik. A 200 méter, a gát, az ötpróba. 1980-ig csak kiegészítő verseny­szám maradhat. Az elsődleges — a távol ... „Idén többször is szeretnék 6­35—641­ között ugrani. Ez van az edzéstervemben, szépen is néznék ki, ha nem sikerülne. És erre kéne aztán évente még 15 —20 centit rátenni.. Valahogy nem óhajtó módban hangzik az utolsó mondata. Kí­vánsága csak egy van. Az ajtó­ból szól utánam: „Aztán szépet tessék írni ró­lam!” Megpróbáltam, Klári... Kovács György SAKK Függő a hetedik játszma (Folytatás az 1. oldalról) KORCSNOJ—StARPOV 1.­­11, HfG 2. d­, e6 3. Hc3 Fbf 4. e3, 0—0 5. Fd3, c5 6.­­13. ba 7. de:, fe 8. eb., Fb7 9. Hf3,­­f5 10. 0—0, Hbd7 II. He2, Ve8 12. Hg3, c5, 13. Ff5, g6 11. Fh3, a6 15.. Hg 5. ab: 16. Hc6, d­ 17. Fd2, Fc5 18. He7, Ve7 19. Ha3­. Bak: 20. a3, Hb6 21. Ve2, Fc8 22. Fe8­, BcS: 23. Fa5, Hbd7 21. Vd2, Fd6 25. Fbl, Hc5 26. Fc5­, Fe3, 27. Khl, Vd6 28. Badl, Khs8, 29. Vc2, VeS 30. He2, Vc6 31. h3, Bc8 32. bl, Fb6 33. Vb2, K­­8 31. Bfd­, Kf7 33. Vc2, d4 36. Hg3, Bd8 37. ed., ed. 38. Vd2, d3 39. Vh6, c3 10. Hd­, He4, 41. Vh71, K18 42. A lépést Korcsnoj borítékolta. A sajtóügynökségek egybe­hangzó jelentése szerint Korcs­­n­oj a 7. játszmában elég sok hibát követett el, és a végén időzavarba került. Mihail Tul exvilágbajnok szerint Karpov­­nak minimálisan is döntetlenre van esélye, de többen biztos győzelmet tippelnek. Najdorf argentin nagymester, aki ugyan­csak a párosmérkőzés megfi­gyelője, határozottan kijelentet­te: „Korcsnojnak nincs esélye, hogy megmentse magának a játszmát”. Raymond Keene, Korcsnoj szekundása ezt mond­ta: „Korcsnoj rosszul játszott, megérdemli, hogy veszítsen.” A folytatásra szerdán kerül sor. KAJAK-KENU A­ holt­ági istegutasítja Csongrádot, ezt a húszezer lakosú várost az isten is arra teremtette, hogy gyökeret ver­jen itt a kajak-kenu sport! Van itt sebes folyam: a Tisza. Van itt középgyors víz: a Körös. És van holtág: mindkét folyón. Nyolc éve pedig van már kajak-kenu szakosztálya is a városnak! Sőt, már ki is „eve­zett” a holt ágból, szépen föl­y­­dogál, de szeretne még na­gyobb sebességre váltani! HOLT ÁG A vízi lehetőségek tehát adottak. Mi kell még? Például a hajó és lapát. És ez az, amit talán a legne­hezebb volt előteremteni Csong­­rádon. Kezdetben csak három egyszemélyes kajak és ugyan­ennyi lapát volt az egész vá­rosban. (Így fordulhatott pél­dául elő, hogy az azóta IBV-t nyert kenus, Sarusi is kezdet­ben három évig kajakozott.) Hajók és lapátok nélkül, bi­zony, legyen bár óriási az el­szántság, a lelkesedés, bajos az előrelépés. Csongrádon azonban volt még ennél is nagyobb gond! Nyílt titok: ezen a vidéken ma még a szülők fokozottan igénybe ve­szik nagyobb gyermekeik se­gítségét a ház körüli munkák­ban. Ezért ne­m nézték jó szem­mel, hogy a srácok, mondjuk, az állatok etetése helyett­­ kajakoznak. A fiúk azonban gondolkodás nélkül vállalták a többletmun­kát — mert vitathatatlan: a kajak-kenu a leginkább mun­kaigényes sportágak egyike! —, ha kellett, a szó szoros értel­mében betörtek az egyesület vízitelepére, hogy aznap még egyszer vízre szálljanak. Sőt, ma már nyaranta sportiskolai rendszerben készülnek, igaz, egyelőre még csak hárman-né­­gyen. De már az is nagy szó, hogy ennyi gyereket sikerült bevonni ebbe a munkába! — Óriási szerencsénk volt, hogy elég hamar jöttek az eredmények. Mással aligha si­került volna meggyőznünk a szülőket, hogy érdemes leen­gedni hozzánk a srácokat — kezdi Mészáros Csaba, a C-ka­­tegóriás szakosztály edzője. De ez már új fejezet a csongrádi kajak-kenu sport tör­ténetében is. KÖZÉPGYORS FOLYAM Szerencsére nemcsak a szü­lők figyeltek fel a sikerekre! Egyre többet segített a FUTU­­BER Vállalat és a város is. Hamarosan elkészül egy új tanmedence! Az országos szö­vetség mellett pedig még jó­­néh­ány szakosztály ajándéko­zott hajókat a csongrádiaknak. Ma már ott tartanak, hogy visszahívják a néhány évvel ezelőtt a SZEOL AK-nak át­adott versenyzőiket. Azokat a fiúkat, akik akkor alighanem megálltak volna a fejlődésben, ha Csongrádon maradnak. Ak­kor ... Ma már körülbelül hetven fiatalnak tudnak kedvező felté­teleket biztosítani! SEBES VÍZ? Csongrádon napjainkban az­­Építők kajak-kenu-szakosztálya jelenti az élsportot! Az utóbbi harminc évben, egy párbajtőrö­zőt — akire viszont nem szí­vesen emlékeznek — leszámít­va, senkinek sem sikerült a városból nemzetközi szintre fel­­küzdenie magát. — Nem véletlen, hogy éppen egy vízi sportág tört előre — meséli a bázisvállalat főmérnö­ke, az egykori kenus, Sas Gábor. — A helybeliek mindig nagyon kötődtek a vízhez. A török időkben például kilenc­ven százalékuk halászattal fog­lalkozott. Fantasztikus, ma is mennyire „érzik” a vizet! S szerencsére akadtak, akik rádöbbentek: bűn volna ezt ki-s használatlanul hagyni! Jelenleg már ott tartanak, hogy álmaik a főfoglalkozású edző szerződtetése, öt éven be­lül a B-kategória megszerzése, aztán pedig legalább egy nem­zetközileg is kiemelkedő ver­senyző nevelése (na, meg az edzések utáni zuhanyozás megol­dása!) — nem is tűnnek elér­hetetlennek! Most már csak egy egészen pici lökés kellene, hogy a közép­­gyors folyamról kievezzenek a sebes vízre... k.­­. EREDMÉNYEK ASZTALITENISZ EGY EZÜST, EGY BRONZ Barcelonában befejeződött a ser­dülő és ifjúsági asztalitenisz Európa-bajnokság. A magyarok közül a serdülő leány egyesben Urbán Erika bronz-, az ifjúsági leány párosban pedig Bolvári Il­dikó — a jugoszláv Perkucsinnal az oldalán — ezüstérmet szerzett. A verseny­számok végeredmé­nye. Serdülő leány egyes, elő­­d­öntő. Hrachová (csehszlovák) — Urban E. 2-1,­­Kovalen­ko (szov­jet)—Pravdiková (csehszlovák) 2:0. Döntő. Kovalenko— Hracho­vá 2:0. Serdülő fiú egyes. Elő­döntő. Lindh (svéd)—Dvorak (szovjet) 2:0, Pak­s (spanyol) — Persson (svéd) 2:1. Döntő Lindh —Pales 2:0. Ifjúságiak. Leány egyes. Elődöntő: Ferenczi (román) — Vriesekoop (holland) 2:1, Per­kucsin (jugoszláv) — Popova (szov­jet) 2:1. Döntő: Ferenczi — Per­kucsin 2:1. (Urbán E. a legjobb 16 közé jutásért 2:0-ra legyőzte a szovjet H. Anton­jant, a ver­seny egyik legnagyobb esélyesét, a legjobb nyolc közé jutásért pe­dig a csehszlovák Avarovát ugyan­csak 2:0 arányban. A nyolc kö­zött kikapott a holland Vritse­­kooptól, 2:1-re.­ Fiú egyes. Elő­döntő: Pansky (csehszlovák)—Pa­­rnetti (francia) 2:0, Szolopov (szovjet) — Stefko (csehszlovák) 2:0. Döntő. Pansky — Szolopov 2 :0. (Kriston a négy közé jutásért Panskytól szenvedett 2:0-ás ve­reséget). Leány páros. Elődöntő. Bolvári, Perkucsin—Vriestekoop, Ferenczi 2:0, Popova, H. Antonjan — Hrachová, Hermanová (cseh­szlovák) 2:0. Döntő. Popova, H. Antonjan — Bolvári, Perkucsin 2:1. Fiú páros. Elődöntő. Pansky, Stefko —Kovács, Jankovics (jugo­szláv) 2:0, Crisan, Bohm (román) —Jenista, Stepanek (csehszlovák) 2:1. Döntő. Crisan, Bohm—Pans­ky, Stefko 2:1. Vegyes páros. Elődöntő. Bohm, Ferenczi — Appel­­gren, Lindwall (svéd) 2:1, Frank, Perkuesin (jugoszláv) — Szolopov, Bulatova 2:0. Döntő: Ferenczi, Bohm — Frank, Perkuesin 2:1. (A Pekár, Bolvári kettős a legjobb négy közé jutásért a későbbi győztesektől kapott ki 2:0 arány­ban.) BIRKÓZÁS A hét végé­n Székesfehérvárott rendezett ifjúsági I. korcsoport kötöttfogású verseny­ére 70 birkó­zót neveztek, de csak 39 jelent meg, így a verseny egynapossá vált. Győztesek 48 kg-tól felfele: Sudár (Bp. Honvéd), Szabó (Kis­kunfélegyházi Vasas), Soós (Bp. Honvéd), Tanai (Vasas), Pocsai (Bp. Honvéd), Schiffer (Dunaúj­városi KSE), Burucs (Bp. Hon­véd), Tóth K. (Szondi SE), Ma­gyar (DVTK) és Balassa (Vasas). K­ASZAT Hat egyesület 40 versenyzőjé­nek — köztük a lengyel Byd­­gyiszcz íjászainak — részvételével rendezték meg Pécsett az V. Pécsi Kupa nemzetközi íjászversenyt. Ezúttal a Nyergesújfalui Viscosa versenyzői szerepeltek a legjobban, meglepetés a kupa­védő lengyelek mérsékelt szereplése. Női teljestávú összetett: 1. Vörös (MALÉV) 1158 kör, 2. Kovács (Viscosa) 1140 kör, 3. Szőke (Pé­csi Vízügy) 1135 kör. Férfi teljes­­távú összetett: 1. Balázs (Viscosa) 1171 kör, 2. Szajlai (Pécsi Víz­ügy) 1165, 3. Szabó (MALÉV) 1146 kör. A pontverseny és a Pécsi Kupa végeredménye: 1. Nyergesújfalui Viscosa (Balázs, Kovács, Németh), 3430 kör, 2. MALÉV 3365 kör, 3. Pécsi Vízügy 3354 kör. KERÉKPÁR Vasárnap délelőtt a budaörsi országúton rajtolt öt utánpótlás­­korosztály­­ országos hosszútávú bajnoksága. Budaörs—Páty— Zsámbék—Bajna—Tokod—Dorog — Piliscsaba volt a junior táv útvonala és visszafelé is ugyan­erre kellett kerekezniük a ver­senyzőknek. Egy korai szökésből egyedül maradva a tipográfiád Török hajtott az élen és csak visszafelé. Zsámbéknál érték utol az üldözők. A mezőnyben Halász László volt a legaktívabb és a haj­rában sem fért kétség a győzel­méhez. Eredmények. Juniorok, 150 km. Bajnok: Halász László (Szekszárdi Szövetkezeti Sparta­cus, edző: Sch­neider Konrád) 4:02:05, 2. Mául (PMSC) 4:02:07, 3. Bernáth (PMSC) 4:02:10, 4. Horváth (Mosoni Vasas) 4:02:10, 3. Káplán (FTC) 4:02:20, 6. Zsombok (FTC) 4:02:53. Ifjúsá­giak, 130 km: B. Biber Attila (KSI, edző: Petróczy Attila) 3:30:02, 2. Karácsony (PMSC) 3:30:20, 3. Illés (PMSC), 4. Je­nei (DVSC), 5. Ferk (PMSC), 6. Halász Z. (Szekszárd) mind azo­nos idővel. Serdülők, 60 km: B: Sákovics Ferenc (Szekszárdi Szö­vetkezeti Spartacus, edző: Schne­­ider Konrád) 1:38:29, 2 Pais (KST), 3. Somogyi (Tipográfia), 4. Tóth (MÁV DAC), 5. Szabó (Pé­csi Sí), 6. Vitányi (Tipográfia) azonos idővel. Úttörők, 30 km: B: Sajó Péter (Szekszárdi Szövetke­zeti Spartacus, edző: Schneider Konrád) 54:26, 2. Kovács (Pécsi Sí), 3. Tóth (Mosoni Vasas), 4. Weiler (KSI), 5. Szekeres (Nagy­kanizsa), 6. Toronczki (Szegedi Postás), mind azonos idővel. A felnőtt bajnokságra szeptember­ben kerül sor, de a korosztály tagjainak is rendeztek egy 130 km-es versenyt. Ennek befutási­­sorrendje: 1. Csathó (MVSC), 2. Lipoe (Ganz-M­A­VÁG), 3. Szeme­­thi (MÁV DAC), 4. Szlipcsevics (Tipográfia), 5. Kiss P. (Ganz- MAVÁG), 6. Szűcs (FTC). KOSÁRLABDA Burgaszban a Diana Kupa el­nevezésű nagyszabású nemzetközi kosárlabdatornán vasárnap meg­kezdődtek a négyes döntő küzdel­mei. A magyar válogatott első ta­lálkozóján remekelt, 77-68 (40-37)­re legyőzte Kanadát. A másik ösz­­szecsapáson a Szovjetunió 77-61 (35-35)-re győzte le az Egyesült Államok csapatát. KÖNNYŰBÚVÁR SPORT AZ ELLENFELEK MÉG JOBBAK Kitűnő körülmények között ren­dezték meg Halléban a hét vé­gén a szocialista országok MHSZ testvérszervezeteinek tájékozódási búvárúszó versenyét. A legjobban a szovjet versenyzők szerepeltek, minden verseny­számban nyertek. Eredmények. Férfiak. Csillag­gyakorlat: 1. Hamelin (szovjet) 1540 pont ... 5. Néder 1300, 6. Pintér 1270, 7. Atillás 1266, 8. Kemecsei 1248, 9. Szulimán 1238. Slalom: 1. Trujnov (szovjet­) 2028, ... 6. Néder 1737, 7. Szulimán 1707, 11. Atillás 1567, 16. Pin­tér 1546. Ötbójás: 1. Dalidovics (szovjet) 2044 ... 6. Néder 1604, 7. Atillás 1570, 13. Pintér 1402, 19. Szulimán 600. Csoportos tevé­kenység: 1. Szovjetunió 4666 . . . 4. Magyarország 3708. Összetett férfi csapatverseny: 1. Szovjet­unió 27 522, 2. Magyarország 23 771. Nők. Csillaggyakorlat: 1. Szte­­panova (szovjet) 1680 ... 8­. Gon­­d­a 1174, 11. Kovács 974, 12. Lázár 700. Slalom: 1. Valova (szovjet) 2640 ... 10. Lázár 1958, 13. Gonda 1793, 15. Kovács 1250. Ötbójás: 1. Valova 2384 ... 9. Lázár­­1700, 10. Gonda 1660, 14. Kovács 950. Csoportos tevékeny­ség: 1. Szovjetunió 2966 ... 4. Magyarország 12 977. Az összetett (férfi-női) pontver­seny végeredménye: 1. Szovjet­unió 48 877, 2. Bulgária 38 400, 3. Magyarország 36 748. ★ Mályi községben rendezi meg minden évben az MHSZ a Neptun Kupa tájékozódási búvárúszóver­senyt. Most i£ népes mezőny gyűlt össze a viadalon: 9 klub 68 ver­senyzője — közöttük válogatottak — indult az ötbójás viadalon. Eredmények. Férfiak. Felnőttek: 1. Pozsonyi (MHSZ Rába ETO) 1407.5. 2. Pomozi (MHSZ Kecske­méti VBICM) 1397.5. 3. Császár (MHSZ Csepel) 1103 5. Ifjúságiak: 1. Takács (MHSZ Rába ETO) 1037. Nők. Felnőttek: 1. Berkets (MHSZ Debrecen) 400, 2. Zsolnai (MHSZ Rába ETO) 100 pont (2:20.3), 3. Oláh (MHSZ Neptun Miskolc) 100 (4:00.5). Ifjúságiak: 1. Gilicze (MHSZ Kecskeméti VBICM) 400. Az összetett egyesületi pontver­seny végeredménye: 1. MHSZ Deb­recen 500, 2. MHSZ Neptun Mis­kolc 300. LABDARÚGÁS * 1 2 3 4 FELSZABADULÁSI KUPA Bp. Honvéd — Tatabányai Bá­nyász 2-0 (1-0). Tatabánya, 290 néző. V: Farkas. Bp. Honvéd: Pa­­jer — Sztanó, Fejes, Turner, Bár­sony — Nagy A., Császár, Dé­­kány — Bodonyi, Mező, Gyimesi. Edző: Tajti József. Tatabánya: An­­ger — Stein, Udvari, Blatt, Törő­­csik — Dupai, Zsidó, Láng (Si­­kendi) — Bezzegh (Varga), Mol­nár, Tamás. Edző: Dombai And­rás. Rekkemő hőségben, jó iramú mérkőzésen, a korszerűbb táma­dó játékával biztos győzelmet ért el a Honvéd, a többet támadó, de körülményes csatár játékot nyújtó hazaiak ellen. G: Császár, Bodonyi. Jó: Gyimesi, Nagy A., Bodonyi, ül. Udvardi, Blatt. ★ Magyar öregfiúk válogatott— Szabolcs megye öregfiúk váloga­tottja 2-1 (1-0). Nyíregyháza, 3500 néző, V: Kun. Magyar öregfiúk: Szentmihályi — Mátrai, Mészöly, Csőri, Bundzsák, Berendi, Raduly, Papp (Pál), Szoj­ka, Menczel, Bu­­zánszky (dr. Fenyvesi). G: Mé­szöly, Bundzsák, 111. Badar. Jós Szentmihályi, Mészöly, Menczel, ill. Gajdos, Laufert, Sorbán. SAKK­UIBLI ZOLTÁN MÁSODIK Amszterdam. Befejeződött a 1 o. 1.J­UU. nagy uiesuti verseny. A 13. (utolsó) turnulában Kibu­ Zoltán nvid ellent ért el az egyesült álla­­mokbeli Brovine ellen, Adorján A­n­dras —­ sötét­tel a 13. lé­pcsőén vereséget szenvedett a svéd Anderssontól. végeredmény : L Thu­man (holland) 9.5 ponttal, 2. Hiba Zoltán 8.5, 3 , 5. Hort (c­s­ehs­zlov­á­k), P­ileg­er (NSZK- beli) és Dzindzihasvai (izraeli) 7, ... 10 — 11. Adorján András és Miles (angol) 5.5 ponttal. ★ Varsó: Jól hajrázo­tt Székely Pé­ter a nemzetközi tornán. A 14. fordulóban döntetlent ért el a lengyel Adamszki ellen, az utolsó, 15. fordulóban legyőzte az olasz Paolit. Végeredmény: 1. Zah­arov (szovjet) 10 pont, 2. Knezevics (jugoszláv) 10, 3. Adamszki (len­gyel) 9.5, 4. Székely Péter 9.5 ponttal. A holtversenyeket a Berger—Sonneborn értékelés dön­tötte el.★ Esbjerg: A dániai városban be­fejeződött a 14 résztvevős nagy­m­­esterverseny. A győzelmet nagy fölénnyel szerezte­­ meg a dán Larsen 11 ponttal, 2. Sigurjonsson (izlandi) 9, 3. Westerinen (finn) 8, 4. Mestel (angol) 7.5, 5. Forintos Győző 7 ponttal. ★ Vilniusz. A nemetközi verseny 15. fordulójában Csom István füg­gő játszmában legyőzte a női vi­lágbajnoki párosmérkőzés kihívó­ját Csiburdanidzét. ★ Bajmok. A nemzetközi verseny élmezőnyének állása az 5. forduló után: Bárczay és Dezső (jugoszláv) 3.5, Trua­gov (bolgár) 3 (1), Honfi és Padevszki (bolgár) 2.5 (1) ponttal. M. Kovács Lászlónak 4 pontja és 1 függő játszmája van, ezzel a mezőny második felében áll jelenleg.★ Bicl. Befejeződött a hagyomá­nyos nyílt 11 fordulós svájci rend­szerű verseny, amelyen 101 ver­senyző — köztük 2 nk. nm. és 13 nk m. — ült asztalhoz. A győzel­met a román Partos nk m. szerez­te meg 8.5 ponttal. Jól szerepelt a PMSC fiatal sakkmestere Karsa László, aki 7.5 ponttal az ötödik helyezést érte el a nagy mezőny­ben. SÚLYEMELÉS Az ifjúsági n. korcsoportban ki­választó versenyeket rendeztek, amelyeken három ifjúsági csúcs született. 75 kilóban Kalmár (Oroszlányi B.) 127.5-öt szakított, 1100 kilóban Matina (Testvériség) összetettben 270 kilót ért el, míg a plusz 1­00 kilóban Poczoe (Orosz­lány) 727.5 kilót ért el. TENISZ 7 ’ * ★ Prerovban megkezdődött a 18 éven aluliak Európa-bajnoksága. Húsz országból több mint kétszáz versenyző nevezett az első alka­lommal korcsoportonként rende­zendő viadalra. Az eddig pályára lépett magyarok közül csak Bö­­röcz, az MTK-VM fiatalja jutott tovább. Fiúk. 16 éven aluliak: Böröcz —Taylor (ang) 3:6, 6:2, 6:4. 14 éven aluliak: Cermák (csehszl) — Baranyai 6:3, 6:0. Lányok. 14 éven aluliak: Reardon (ang)—Po­­lonyi 6:4, 6:1­.★ Taróczy Balázs megérkezett a New Jersey állambeli, South Orange-ba, első amerikai verse­nyének színhelyére. A várt fül­ledt, párás meleg helyett eső fogadta, így a verseny is csak késéssel kezdődhet. Taróczy a tervek szerint szerdán játszik először. Ellenfele a kolumbiai Belancour, akit korábban egy íz­ben már legyőzött. A verseny el­ső kiemeltje — az MTI jelentése szerint — az argentin Vilas, a jelenlegi világranglista harmadik helyezettje. NYÁRI TOTO KUPA A Tisza-csoport végeredménye 1. Csongrád 6 3 21 11- 5 3 2. Szabó L­­SE 6 4—2 11-11 8 3. HMSE 6 12 3 10-12 4 4. Törökszem­lem. 6 1 2 3 8-12 4 ★ XXXIV. 186. ♦ 1978. augusztus 2.

Next