Népsport, 1979. december (35. évfolyam, 285-310. szám)
1979-12-01 / 285. szám
4 NÉPSPORT EGYETEMI SPORT Kedvük szerint működő gépezet Egy történet nyomán merült fel a kérdés: miért nem árulnak Utót vagy teniszlabdát az orvosi szakkönyvek kereskedésében?... És folytathatnánk az orvostanhallgatók sportját érintő különös kérdéseket. Hogy például miért nincsenek még a SOTE-nak széllovasai, meg hogy újabban miért akarnak a hallgatók ,,sátortábort” létesíteni a népligeti sporttelepükön? Ám az is rendhagyó kérdések sorába tartozhat, hogy mit csinálna például Som Ferenc, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem testnevelés tanszékének vezetője, és két helyettese, Tállai Balázs és Verbényi József, ha az egyetem négyezer hallgatójából hirtelen kétezer elibrik állna, s bejelentené, hogy mától kezdve sportolni szeretne. Tehát? . .. — Zavarba jönnénk! Ilyen nagy igénybevételre még nincs meg a lehetőség. „Bűvészkedés” A viszonylag szűk keresztmetszet ellenére sem állnak hadilábon a medikák és medikusok a rendszeres sportolással. Figyeljünk csak! Ebben a tanévben 124 kispályás focicsapat, 58 férfi, 36 női kosárlabda-együttes, valamint 27 férfi és 22 női kézilabdacsapat nevezett a karok közötti viadalokra. Az egyéni sportágakban még ennél is népesebb volt a mezőny A történteket elemezve kiderült, hogy a tenisz vonzotta a legtöbb hallgatót. Az öt népligeti pálya szinte látástól vakulásig szolgálta a hallgatókat. A tenisz népszerűségét jelzi különben, hogy rendszeresen száz oktató foglalkozott a több mint háromszázas létszámú törzsgárdával. Bizony, néha „bűvésztrükkökre” volt szükség a pályabeosztás elkészítéséhez. És az is érdekes, hogy a hallgatók kint, a pályán rendszeres „professzori’’ felügyelet alatt játszottak. Már csak azért is így volt ez, mert rengeteg időt töltött a pályán dr. Zoltán Imre professzor, csakúgy, mint a fogorvosi kar dékánja, dr. Vámos Imre. Ám imádja a fehér sportot dr. Ádám György docens, a filozófia tanára, az I. osztályú teniszező is. Mitagadás, a docens sajátos módon oktatja a filozófiát. Vagy inkább a teniszt? Dr. Adam hétfőnként a sporttelepen tartja óráit, s tegyük fel: amíg tíz hallgatóval éppen a dialektikus materializmus lényegéről konzultál, addig a másik tíz diák a háló két oldalán ütővel a kezében gyakorol. A SOTE nagyüzem Nagyon lényeges, hogy az egyetemen a testnevelés tanszék és a KISZ-szervezet fáradozásával élénkké, és folyamatossá vált a tömegsport. A SOTE nagyüzem, s már a tömegsportjára is illik ez a szó, miután 70 alapszervben mozgatják a sportéletet. De az is sokat mond, hogy például az általános orvosi karon 41, a fogorvosin 10, a gyógyszerészkaron pedig 12 alapszervi sportfelelős szervezi az eseményeket. S hogy még véletlenül se kelljen rendszeresen külső erőkre támaszkodniuk, csaknem tíz sportágban létrehozták a játékvezetői testületet. Ám az is sportéletük belterjességét jelzi, hogy minden tanév elején hatvan fővel sportvezetőképző tanfolyamot indítanak. Szükség is van a saját gárdára, hiszen minden évben ott vannak a diákok a Gólya sportnapokon, a Józsefvárosi Ifjúsági Napokon, a Medikus Kupán, a SOTE Sportnapon, s az évfolyam sportnapokon. A SOTE-ban szívesen támogatják az egyéni kezdeményezéseket, segítenek minden olyan elképzelést, amely szebbé és gazdagabbá teheti az orvosjelöltek életét. Ilyen kezdeményezés hozta létre legutóbb a karatésok közösségét is. Horváth Lajos hallgató személyében adva volt egy másodosztályú versenyző, s az ő irányításával már több mint száz hallgató látogatja a Gyáli úti edzőhelyiséget. Az egyetem különben kritikus szemléletű testnevelői már elégedettek, mert kedvük szerint működik a tömegsport „gépezete Nem mindig működött ez így, menetközben, bizony, nem egyszer akadtak váratlan izgalmak is. Mint például, amikor a tanárok a Népligetben megkezdték a hallgatók fizikai képességének felmérését. A felmérők elég rossz hangulatban láttak „munkához”, mert csapnivalóan rossz adatoktól tartottak. Som Ferenc viszont utólag már jó hangulatban közölte: — Meglepően jó eredményeket kaptunk! — Minek tulajdonították a kellemes meglepetést? — Rendszeresen tapasztaljuk, hogy testileg egyre képzettebb, sportosabb szemléletű diákokat kapunk a középiskolákból. Azért a dicsérettől még nehogy a középiskolások fejébe szálljon a dicsőség, hiszen ott, „alul” sok mindenben kell még erősíteni. Éppúgy, mint fönt, az egyetemeken. És igen, az egyetemeken is fontos feladat a lehetőségek további szélesítése. Itt van mindjárt az orvostudományin az egyetlen, 14,8 méteres szükségtornaterem gondja, majd a népligeti sportkombinátjuk problémája. Látszólag pedig minden rendben van a Vajda Péter utcában, ahol seregnyi pályájuk van. Jó, lehetne belőlük még több, de más természetű a baj, öltözőépületüket ugyanis az összedőlés veszélye fenyegeti, az épület már szanálásra érett. A gond lényegét Som Ferenc fogalmazta meg: 1Tizenhét év óta használjuk és gondozzuk a sporttelepet, amely még csak nem is a miénk. Tizenhét év óta jogi dolgok nehezítik a tulajdonbavételt. Pénzünk még csak lenne a romosodó épület rendbe hozatalára, de hozzá se nyúlhatunk, mert nem kapunk rá engedélyt. — Hát akkor mi lesz? — Nem tudjuk! Tanácstalanok vagyunk! A miliő „védelmében” Talán a kilátástalan helyzet következményére gondoltak a még kínjukban is jókedvű hallgatók, amikor úgy határoztak: alkalomadtán sátrakat vásárolnak, hogy a továbbiakban is „tető” lehessem majd a fejük fölött. Valóban sajnálatos, hogy még mindig rendezetlen a népligeti sportkombinát tulajdonjoga, mint ahogyan az is, hogy a Nagyvárad téren 800 millió forintért épült toronyépületük körletében, továbbá a Tömő utcában létesült 600 személyes új kollégiumuk területén nincs sportlétesítmény. Azzal a naivsággal „mosakodtak” a tervezők, hogy a sportpályák nem illenének bele a reprezentatív miliőbe. Az a tudat viszont kifejezetten ösztökéli a gondokban nem szűkölködő orvosjelölteket, hogy jövőre a Zágrábi úton megkezdődik saját korszerű sportcsarnokuk építése. Ebben még uszoda is lesz. A gondok ellenére tehát feltartóztathatatlanul erősödik, bővül a SOTE sportja. Szabó András RÖPLABDA Cívilet gyönyörködtető lát-Dzoilbivány! A NIM nagyszerű, Folyondár utcai csarnokának röplabdás „felét” kerekeken gördülő zöld ponyvafalak osztják ketté. A rugalmas parketton, a szinte nappali világításban ezúttal nem a tízszeres bajnok felnőtt csapat tagjai edzenek. Ezt egyébként már a bejáratban, látatlanul is sejteni lehetett. A kiszűrődő zajokból. Egészen pontosan: a vidám felkiáltásokból, s a tompa puffogásból, ami sok-sok labdától származhat csak. Jóval többtől, mint amennyit alkalmanként a felnőttek igénybe vesznek. Szemet gyönyörködtető látvány! A csarnok röplabdás „felét” kerekeken gördülő ponyvafalak osztják ketté, de ezek a falak nem hangszigetelők. Tegyük hozzá: szerencsére! A parkettán hatvan gyerek, harminc labdával... Aki azt hiszi, jobb volna, ha csendesebben zajlana az edzés, nagyot téved. Nem szabad attól megfosztani a holnap nagyjait, ami savát-borsát adhatja, sajátos varázsát szolgáltatja ennek a játéknak: a lelkesedéstől, egymás biztatásától. Hatvan gyerek! . . . Tegyük hozzá: a „másik” hatvan más időpontban jön. Nincs mese, amire az előzmények alapján aligha számíthatott bárki, a NIM utánpótlás-nagyüzemmé lépett elő, a jó néhány év eltelt őszell), már azóta, hogy az egykori budapesti kerületi II. osztályú együttes — végigjárva a lépcsőfokokat — kopogtatott az NB I kapuján. Sok víz lefolyt a Dunán azóta is, hogy a Nehézmpari Minisztérium SE női röplabdázóinak nyakába először akasztották a bajnoknak járó aranyérmet. Tizenegy év alatt tíz bajnokság, BEK-győzelem, négy ezüstérem, meg bronz is a kontinens bajnokcsapatainak vetélkedésében, válogatottak egész sora a fedélzeten, de ahol egy saját nevelésű játékos?! Wéber és Beck személyében sikerült két olyan sportolót „találnunk”, aki a NIM-ben kezdett röplabdázni. Ha egyértelműen nem is váltak a kezdő hatos tagjává, de NB I-es játékossá igen. A többiek? Mert hát utánpótláscsapatot már jó ideje kötelező szerepeltetni... Nos, egy biztos: a kimagasló hazai és nemzetközi eredményeivel vitathatatlanul legjobb magyar klubcsapat a nevelésben, a képzésben eddig nem jeleskedett. Voltak, persze, s most is vannak tehetséges fiatalok a MIM-ben, játszanak is, válogatottak is, csakhogy őket —saját nevelésűek hiányában — „importálták” ... És a bajnokcsapatban kapták meg a tehetségük kibontakoztatásához nélkülözhetetlenül fontos, színvonalas edzéseket. Az utánpótlás legjobbjai nem voltak annyira ügyesek és kitartóak, hogy a hosszú idő óta együtt játszó törzsbe beverekedjék magukat. Sokáig ez nem jelentett, nem jelenthetett gondot a szakosztály vezetőinek. Meg aztán, mint azt dr. Lakka Tibor ügyvezető elnök váltig hangoztatja: igazi otthon nélkül nem is tudták megfelelően foglalkoztatni a fiatalokat. Bizony, volt olyan bajnokság is, hogy szinte minden hazai mérkőzésüket más pályán játszották, az ifik rendszeresen másutt készültek, mint a felnőttek, így, bizony, a személyes példamutatás is elmaradt, s a vonzerő is csökkent. Két pvp fordulat következett ível cve Felépült a várva várt Folyondár utcai csarnok, s azóta a NIM kétségbeesetten igyekszik menteni a menthetőt, alátámasztani a jobb későn, mint soha igazságát. A Nyíregyházán, majd a Bp. Spartacusnál remek nevelő munkájával kitűnt Góczy Árpád személyében főfoglalkozású vezető edzője van az utánpótlásnak, s mellette további négy szakember — érdemes megemlíteni a nevüket: Vihar Levente, Csapó László, Vinnai Ildikó és Pál József — foglalkozik a NIM- pallktakkal. Bizonyára érdekes lehet, hogy ma — amikor másutt általában a gyerekek sport iránti érdeklődésének hiányára hivatkoznak —, miként sikerült százhúsz ifjú röplabdást találni, toborozni. Nos, a szervezéssel megbízott Vihar Levente betartotta a hivatalos utat. Elment a kerületi tanács oktatási osztályára, az úttörő-elnökséghez, s a NIM-től kapott megbízólevéllel engedélyt kért az „iskolajáráshoz”. Az engedélyt természetesen megkapta, s először négy iskolát, pontosabban négy iskolaigazgatót látogatott meg. Aztán felvette a kapcsolatot a testnevelőkkel, végignézett néhány órát ,,feltérképezte a mezőnyt”, majd az ügyesebb lányokat megkérdezte: ki akar röplabdázni? És most jön, ami meglepő: óriási volt az érdeklődés! A gyerekek azóta is kitartóan utazgatnak, részt vesznek az edzéseken, lemorzsolódásról szinte nem is beszélhetünk. Ennek már több mint egy éve. Vihar levente azóta jóformán az öszszes környékbeli iskolát felkereste, s jelenleg tizenkettőből járnak „apróságok” a hegyre. Az apróságokat azért tettük idézőjelbe, mert a „szemrevételezés” alapján történt első kiválasztás egyik szempontja mi más is lehetett volna, mint a magasság! A többi szempont a hetente háromszori gyakorlás közben szolgált a rostálás alapjául: a tanév kezdetekor a vizsgált hatszáz közül „behívott” mintegy hatvan „mazsola” barátkozik most a sportággal, december végére azonban már csak talán harminc marad közülük. A többit, a kevésbé ügyeseket átadják más szakosztályoknak, de vigyáznak arra, nehogy törés következzék be. A felépítésben döntő, hogy a kezdőkkel Vinnai Ildikó foglalkozik, később Pál Józsefhez, aztán Csapó Lászlóhoz, majd Vihar Leventéhez kerülnek, s mire a junior kort elérik, Góczy Árpádnál kötnek ki. A kiugró tehetségek, persze, átugranak lépcsőfokokat. A még csak tizenkét éves Nagy Gyöngyi például már az ifik edzéseire is meghívást kapott, hetente egyszer a jóval idősebbek között készül! És nem lóg ki a sorból, ami, ha jól belegondolunk, érthető. Korábban kezdte, játszi könnyedséggel lehet elsajátítani a később roppant nehéznek látszó dolgokat is. Az embernek szeme-szája eláll a csodálkozástól, amikor azt látja, hogy a voltaképpeni kezdők, a tizenegy-tizenkét évesek az alapelemek mellett már a koreai és a keresztbefutásos figurát gyakorolgatják. Ráadásul: határozottan a kedvükre való, kifejezetten élvezik a dolgot! Vagyis már a képzésben megtanulják, megszokják, hogy nem elég megütni a labdát, hanem meg is kell oldani a helyzetet! Igen, a lényeg az, hogy ne elemeire bontva, hanem teljes egészében, a játékot sajátítsák el! Rendszeres az edzők kapcsolata a szülőkkel, a félévenkénti rostálást is úgy végzik, hogy az mindig hajtóerőt jelentsen a fiataloknak, ne pedig bénítson. Az első eredmények máris mutatkoznak: a Kerék utcában nemrégiben megrendezett kísérleti versenyen az első és a második helyet is megszerezték, a budapesti minibajnokságra pedig hat NIM-csapatot neveztek! Mi lehet a cél? K„|| persze, hogy kell a jó socil, szereplés, a sikerélmény, de azért az elsődleges, hogy a holnap legjobbjai többet tudjanak a maiaknál! A NIM-ben is azt szeretnék, hogy a közelmúltban megkezdett munka eredményeként egyszer majd ne számítson meglepetésnek, ha végre saját nevelésű játékos, játékosok kaphatnak helyet a kezdő hatosban, netán a válogatottban. Természetes, hogy ezt az időt szeretnék lerövidíteni, de az is természetes, hogy csak az elején járnak az útnak. S ha — a látottak alapján — nagy lépésekkel haladnak is, akkor is türelemre van szükség.^ Tölgyes Péter Százhúsz „NM“ NAGYÜZEM A FOLYONDÁR UTCÁBAN ÖKÖLVÍVÁS Értékmentés Egerben Kevés város dicsekedhet szebb ökölvívó hagyományokkal, mint Eger. Eredményesebbek akadtak, ahol kedvezőbben alakultak a lehetőségek. Heves megye székhelyén azonban sohasem voltak meg a feltételek az élvonalbeli ökölvíváshoz. De a szépség és a jó gondolatok Egerben eddig kézenfogva jártak. Akkor volt itt legszebb az ökölvívómúlt, amikor — még az ötvenes években — Kurnyák Géza évente szervezte az általános iskolás bajnokságokat, amikor a szakmunkástanulóknak külön szakosztályuk volt, az innen kikerültek pedig felnőtt szakosztályban, az Egri Vasasban, majd utódjában, az Egri Dózsában sportolhattak. — Én is általános iskolai toborzón kaptam kedvet — mondja Nyíri Lajos, volt válogatott ökölvívó, most az egri Domus Áruház igazgatója. — Később magam is jártam a környező falvakba toborozni. Vittünk egy kötelet, négyen kifeszítettük, ez volt a ring. Hagyománydíszítő elem ez is! Akkoriban úgy foglalkoztak az ökölvívókkal, hogy az életre is előkészítették őket. Nyíri Lajos pályafutása mellett Vass József esete is ezt igazolja. Ő a megyei pártbizottság osztályvezetője lett. — Felkerestek, hogy támogassam néhány ökölvívó főiskolánkra kerülését — mondja Csillag Béla, a TanárkpZŐ Főiskola tanszékvezető tanára. — Szívesen, ha a felvételin megfelelnek! — ezt válaszoltam. Jó magból jócsira sarjadt! Ketten is megfeleltek a felvételi követelményeknek. Nagy Lajos azóta már diplomát szerzett. Varga Tibor e tanévben államvizsgázik. Szakdolgozatát ökölvívás témából írja. Remek versenyeket is kezdeményeztek. Az EABA versenynaptárában is szerepel a Dobó István emlékverseny, az ifjúsági korosztály kiemelt versenyéből nemzetközi rangra emelkedett a Bornemissza Gergely emlékverseny, s a kisebb minősítésűek kupaversenyei közül hazánkban a legnépesebbek egyike az Agria Kupa viadal. ■ Mind e szép és nemes hagyományok mellett büszkék lehetnek arra a tényre, hogy évtizedes veretlenség után ők győzték le elsőnek csapatbajnokságon, 1962-ben, a Kaposvári Dózsa együttesét. Most mégis töpörödött ez a sportág Egerben. Mint hajdani szép asszony a vénségében, csak az emlékeiből él. A jelen szomorú! Az Agria SE néhány napja megtartott rendkívüli közgyűlésén elmondták, hogy a 86 ezer forintos költségvetésből mindössze 11 ezret használtak fel. Nincs kire. Elfogytak a versenyzők. Pedig még ez a gárda is őrizte egy ideig a régi, szép hagyományokat. Ügy 1970-ben történt. Kimondták, hogy az Egri Dózsának és a DSK-nak nem lehet egy ember az edzője. Addig egyedül voltam. A feltételeket számbavéve a DSK-t választottam. Onnan a fővárosba, a Vasas SI-be vitt az utam, majd visszahívtak a megyébe, Gyöngyösre. 1974-ben jöttem vissza Egerbe — mondta Kurnyák Géza, aki negyven éve igaz híve az ökölvívásnak és jelenleg a megyei ökölvívó-szövetség titkára. — Addigra megszűnt az Egri Dózsa szakosztálya. Megalakítottam hát az Agria SE szakosztályát. Micsoda gárda jött össze!... Rövidesen megverték a Petőbányai Bányász csapatát és nemzetközi versenyen diadalmaskodtak Ausztriában, Wienerneustadt megerősített együttese ellen. Első osztályú minősítést szerzett Molnár Tibor, Burai Dénes, Lukács János, Takács János, Nagy Miklós, IBV-bronzérme mellé, az OB-n is harmadik lett. Azaz még a közelmúlt is szép . .. — A legnagyobb baj az volt, hogy az Agria csak 6x6-os méretű szükségtermet biztosított, Joó Gyula, híres vízvezetékszerelő mester kiöregedett műhelyét. Salétromos, dohos termet. Ha be volt gyújtva a két alajkályhában, ketten oda kellett, hogy álljanak, meg ne égjen valaki. Tenyérnyi volt a ring — emlékszik Kurnyák Géza. — ígérgették, lesz új terem, ígérgettem én is a gyerekeknek. Minden határidő elmúlt már. Nem segítettek. Sőt, a szakmai munkámba is beleszóltak — hozzá nem értük. Ez így, együtt, elkeserített. Lemondtam. Felkérték edzőnek a főiskolás Varga Tibort, de ő is beleunt a sanyarú feltételek közepette folyó kínlódásba A szakosztálynak biztosított pénzből még csak lehetett volna valamit csinálni, de abban a teremben semmit! Elmaradoztak a gyerekek, nyilvánvalóvá vált már tavaly télen a teljes elsorvadás. Észrevette ezt a Szakszervezetek Megyei Tanácsának testnevelési és sportügyekkel foglalkozó titkára, Kormos Ferenc. Hozzá ugyan csak részben tartozott az ügy, de ő lépett. Az Agria az építőipari szakszervezethez tartozik, összehívta hát ez év márciusában a város más, e szakszervezethez tartozó üzemeinek szakszervezeti aktíváit és megbeszélték, hogyan lehet megoldani ezt az ügyet, ha már az Agria képtelen erre. Lépett a Magyar Ökölvívó Szövetség is. Varga Ferenc elnök, Schirilla György főtitkár és Tóth István szakfelügyelők nem sajnálták a fáradságot, s a városban járván kérték a megye és a város gazdasági, társadalmi és pártvezetőit, hogy segítsenek újjáéleszteni a sportágat Egerben. Megtörtént. Segítettek. Október 18-án a megyei és a városi pártbizottság kezdeményezésére összehívták a Heves megyei Állami Építőipari Vállalat, a Tanácsi Építőipari Vállalat, az Egri Közúti Építőipari Vállalat és az Agria vezetőit, valamint a megye és a város sportvezetőit, s végeredményben ezen az ülésen megteremtették az 1980. januárjában megalakítandó Egri Építők SE létrehozásának alapjait, amely meg tudja majd oldani Egerben az ökölvívás ügyét. Sok részletkérdés eldöntésében nem tudtak dűlőre jutni, de nem is ez volt a lényeg. Megállapodtak, hogy a részletek és konkrét feladatok ügyében november elején újra összeülnek. Ez azonban novemberben, sajnos, nem történt meg. — Vállaltuk mi még azt is, hogy megnyerjük az ügy támogatására a megye építőipari be-, ruházó és tervező vállalatát, a BUBIV egri gyárát, és az Építőipari Szövetkezetet is — mondta Kovács János, a városi pártbizottság titkára. — De ezek után már tényleg a megyei és a városi sportvezetőknek kell lépniük. Nem mondhatjuk, hogy semmit sem tettek. Kidolgozták az új SE alapszabályzatát és elkészítették az 1980. évi költségvetését. Elfelejtették azonban meghivatni arra az októberi tanácskozásra a— véleményünk szerint — illetékeseket, Vass Józsefet, a megyei ökölvívó-szövetség elnökét (jeles ökölvívó-versenyző volt) és Kurnyák Gézát, a megyei szövetség titkárát, aki Eger ökölvívásának mindmáig legmaradandóbb értékeit teremtette meg edzőként. Ők ketten most picit sértettnek, kívül rekesztettnek érzik magukat. Nem is tolakszanak előtérbe, így pedig nem lehet csodálkozni, hogy a 910 ezer forint végösszegű költségvetésen belül, az ökölvívó-szakosztály kiadásai közé került 80 ezer forint szorítóvásárlásra is. Szorító viszont van. Tavaly vették... De akad más probléma is. Először csak az ökölvívók gondjának megoldásáról volt szó — mondja Rakusz József, a HÁÉV igazgatója. — Mint a MOSZ területi bizottságának tagja, ehhez szívesen nyújtok segítséget. De a költségvetésben már van ökölvívó, természetjáró, teke és súlyemelő szakosztályi költségvetés is. A csaknem egymilliót együttesen sem igen tudjuk összeadni, főleg ha a megyei és a városi sportvezetőség semmit sem ad. Márpedig adakozási szándékukat nem rögzítették a költségvetésben. Kezd tehát megint irreálissá válni a dolog. Pedig Pető Miklós, a városi TSF vezetője alig két hónapja így nyilatkozott nekünk: — Az volt a baj, hogy annak idején szinte rátukmáltuk az ökölvívó-szakosztályt az Agriára, noha nem voltak meg a fenntartás és továbbfejlesztés stabil alapjai. Miért kísértik hát a múltat? Válságos volt a városban az ökölvívás mellett a súlyemelés helyzete is. Amikor megszületett az új SE alakításának gondolata, kapóra jött „odacsapták” a súlyemelés ügyét is. Kétségessé tették ezzel az ökölvívás gondjának közben már előrehaladott megoldását. Nincs kizárva, hogy még így is rendbe jönnek a dolgok. A megoldásra vállalkozók ugyanis tettre készek. — Sok mindent meg tudunk oldani — mondja Rakusz József. — Ha mutatnak egy ökölvívóedzésre alkalmas termet, mi társadalmi munkában rendbe hozzuk. A versenyzők szállításához buszt adunk, megszervezzük az olcsó szálláshelyek biztosítását az ország különböző részeibe versenyre utazóknak. De vegye már kézbe valaki az egész ügyet, jöjjön konkrét feladatokkal. Mert, ismétlem, segítünk. De ne nekünk kelljen kibogoznunk, hogy miben is tudunk segíteni! ... Erre lett volna hivatott a novemberi megbeszélés, amelyet, sajnos, senki sem kezdeményezett. Mindenesetre megkérdeztük Kurnyák Gézát, hogy ha megkeresnék, vállalná-e az újjáélesztés nehéz munkáját? — Boldogan — mondta. — De véleményem szerint itt kell tartani a városban a most végző Varga Tibort és megkeresni a város további hat ökölvívóedzőjét. Ők is biztosan segítenek. A most kilátásban levő feltételeket meg kell teremteni és akkor újra virágzó ökölvívóélet lesz Egerben. Bár már hívnának és kezdhetnénk... — Sokan léptünk, sokat tettünk — mondta Kovács János, a városi pártbizottság titkára. — Lépjen és tegyen most már a megye és a város sportvezetése is! Rajtuk a sor... Kaszás Sándor XXXV. 285. ♦ 1979. december 1