Népsport, 1980. március (36. évfolyam, 51-77. szám)

1980-03-01 / 51. szám

Amerikai és nyugatnémet sportolók tiltakozása a bojkott ellen • T­udor Ssatikov a moszkviei elimpisa jelentőségéről (4. oldal) Népsport AZ ORSZÁGOS TESTNEVELÉSI ÉS SPORTHIVATAL LAPJA SZOMBAT, 1980. MÁRCIUS 1. • fira: 11Q farát , XXXVI. ÉVFOLYAM, 51. SZÁM. Három szám érmet ígér a fedettpályás atlétikai EB*n A hét végén immár tizene­gyedik alkalommal rendezik meg az atléták fedettpályás Eu­­rópa-bajnokságát, ezúttal a Stuttgart közeliében fekvő Sin­­delfingen büszkeségében, a Glias­­palastban. Az­­EB eredetileg egy héttel korábban került volna sorra, de a téli olimpiával való ütközés miatt, a rendezők ké­résére az európai szövetség ta­valy hozzájárult elhalasztásához. Az új időpontot az NDK szö­vetsége már későinek találta, s ezért a több számban is esélyes kék mezesek távol maradnak a téli seregszemléről. Az olimpiai esztendőben elég sok más élvo­nalbeli is követi példájukat. A vágtaszávokon és különösen az ugrószámokban azonban az idén is nagyon erősek .Lesznek a me­zőnyök, míg a többi számban már hullámzó színvonal várha­tó. A háromnegyed részében újon­cokból álló magyar csapa­t tag­jai tíz számban indulnak, s kö­zülük hárman pályáznak jogos reményekkel a dobogóra. A női magasugrásban a nagy formába lendült olasz Simeonit a papírforma szerint a védő Ma­lay Andrea nem győzheti le, s az ezüstéremért küzd. Legerő­sebb ellenfele a télen előretört Polusko­ Abramenko, aki 1194 cm-rel nyerte a szovjet bajnok­ságot. Indul az eddig elég sze­szélyesen szerepelt NSZK-ben Meyfarth, s a­ teát lengyel lány, Krawczuk és Kielan is 190-en felül ugrott mér az idén. A férfi 800-asok mezőnyében Paróczai ellenfelei közül a szov­(Folytatás az 5. oldalon)­ ­.­­­ Az EB színhelye a Württemberg­ Sinnelfingenben három évvel ezelőtt elkészült Glaspalast. A 2800 nézőt befogadó, szép, korszerű csarnok küzdőtere rekortán borítású. Középen az egyenes hatsávos, a 200 méter kerületű, gyors körpálya „kellemes’* kanyarokkal rendelkezik KI MIT VÁR A TAVASZI FOLYTATÁSTÓL? KI LESZ A BAJNOK, KI NYERI AZ MNK-T, KIK ESNEK KI AZ NB 1-BÓL? EZEKRE A KÉRDÉSEKRE VÁLASZOLNAK A VEZETŐ­EDZŐK • ÍGY KEZDENEK AZ EGYÜTTESEK A SZOMBATI NYITÁNYON • FRISS HÍREK A RAJTOLÓ CSAPATOKRÓL • MÁRIS KÉSÉSBEN VAGYUNK CÍMŰ CIKKÜNKBEN A JELENLEGI HELYZETRŐL ÉS A LEGKÖZVETLENEBB FELADATOKRÓL ESIK SZÓ (Beharangozónk az NB I szombati rajtjára a 2. és a 3. oldalon.) F­O C 1 B 1 P­áros nappal kezdődött a 63. asztalitenisz OB Kobajasi Kenicsiro ifa ezelőtt a tatabányai Körcsarnok­ban, majd amikor meghallotta, hogy nemsokára itt rendezik az országos asztalitenisz-bajnoksá­got, kijelentette: — A legszívesebben visszajön­nék megnézni! Mert a japán karmester, ami­kor csak ideje engedi, hódol ennek a sportágnak. S ha már az „ázsiainál” tartunk, gyorsan megjegyezzük, hogy az idei me­zőnyben­­három versenyző — Magos Judit, Balogh Lajos és Bella József — játszik toll­szárfogással. A tatabányai Körcsarnokot ra­gyogóan előkészítették — a te­rem minden pontján 760 lux a fényerő — az asztalok mellett van elég hely és felszereltek sötétítő függönyt is, első ízben rendeznek itt jelentős asztali­tenisz-eseményt.­­* Magyar »átor, l­é­tesítmény igazgatója szerint az eddigi legsikeresebb rendezvény a súlyemelő Duna Kupa volt, de jóleső érzés visszagondolni a kézilabda-, az ökölvívó- és a teremfoci-küzdelmekre is, most pedig feliratkozott a népszerű­sítő, szórakoztató listára az asz­talitenisz is. — Remélem, én nem mehe­tek ebédelni — jegyezte meg egy versenyző, nem sokkal a délelőtti rajt­­ után. Ugyanis csak az hagyhatta el a termet, aki kiesett az első szám, a vegyes páros csatáiból. Nos, a közeli Halászként bevétele egyre nö­vekedett, pontosabban, ahogy szűkült a verseny mezőnye, úgy emelkedett az étteremben a ven­dégek száma. Persze, volt olyan (Folytatás a 4. oldalon) Vajon sikerül-e megvédeni a tavaly női párosban szerzett bajnoki aranyérmet? A két tolnai fiatal, Bolvári I­dikó és Balogh Ilona Sáth Sándor edző tanácsait hallgatja két játszma között (Koppány György felvétele) Női röplabda BEK-döntő Az Eczacibast ellen kezd a Ni Mint ismeretes, március 7-9-én a csehszlovákiai Jicinben rendezik meg a női röp­labda Bajnokcsapatok Európa Kupája körmérkőzéses négyes döntőjét. A tízszeres magyar bajnok MIM a rendezők pénteki táviratából megtuldta, hogy a negyedik résztvevő az albán bajnok Dinamo Tirana lesz. A párosítás egyébként a következő. Március 7., 17 óra: NIM-Eczacibasi (török). 19 óra: RH Praha-Dinamo Tirana. Március 8., 15 óra: NIM-Dinamo Tirana. 17 óra: RH Praha-Eczacibasi. Március 9., 9 óra: Dinamo Tirana- Eczacibasi. 11 óra: RH Praha-NIM, A papírforma a tavalyi ezüstérmes NIM és a KEK- védő Ruda Hvezda Praha versenyfutását ígéri.

Next