Népsport, 1980. december (36. évfolyam, 289-312. szám)
1980-12-01 / 289. szám
2 NÉPSPORT ÚSZÁS_________________________________________ A hölgyúszóktól az úszólányokig Lapozgatva bővel ezelőtti esemény, a párizsi olimpia úszóversenyeinek beszámolójára lelünk. „Egyetlen hölgyversenyzőnk, Molnár Ella (200 m mell) éppen az úszóversenyek idejére betegedett meg és már az előfutamokban kiesett.” Akkor szerepelt először magyar hölgyúszó az olimpián. Legutóbb, természetesen éppen az idén, Moszkvában. A kezdet óta, persze sok minden változott. Hogy mást ne mondjunk, már van feszített vizű medence, elektromos időmérő, aztán az idén nem egy, hanem több versenyzőnk is rajthoz állt. A két olimpiában csupán anynyi a közös, hogy most sem volt magyar döntős. Aztán megintcsak a megsárgult lapok, 1921-ből. „Az első női bajnokságon, 100 méteren Sellő Ilonka érkezett elsőként, de nem úszta meg a standard időt, és így bajnok nem lehetett.” (Egy évre rá Teichmann Darinka már ez időn belül ért célba, így ő lett első női bajnokunk.) Azóta ezen a téren is történt egy és más, az idén például 12 számban avattak bajnokot, de ha a világszínvonalhoz viszonyítva most is szintidőket határoztak volna meg, néhány számban ezúttal sem oszthatták volna ki az érmeket. Két-két eseményt vetettünk össze. Közben mi történt? A hölgyúszókból úszólányok lettek. Hogyan álltak helyt ebben a gyakori „divatváltozásban” a mieink? Említettük kezdés nem volt valami biztató. (Négy év múlva, 1928-ban Amszterdamban sem jutott döntőbe a két magyar induló.) Némi késéssel is kezdődött idehaza a női úszósport. Holott évekkel korábban férfiúszóink már világszerte híresek voltak. Vagyis a század első harmadában készült sárgás, merev, „beállított” képekről ránk néző, a mai kor ízlésével már kissé megmosolyogtató, „buggyos” úszótrikós úszóhölgyeink nem sok szerepet játszottak a világ élvonalában, noha még nem sok ország küldte medencébe lányait. A hölgyek csípője akkor még szemmel láthatóan szélesebb volt a válluknál, de hát a gépírás vagy a zongoraórák és a szertartásos vacsorák közti rövid időszak alatti úszkálgatás aligha járhatott különösebb alakformáló hatással. Ha akkor valamelyik edző a mai erőfejlesztő gépeket becipelte volna az uszodába, a kisasszonyok papái rendőri segédlettel távolították volna el a nyilvánvalóan közveszélyes őrültet. A világ tszahölgyei között a mieink akkoriban „társalkodónők” voltak. Pedig akkor még — szerte a világon — a hölgyek csak komótos iramban haladtak a medence két fala között. Az úszás a hölgyúszók korát élte, nőink is voltak, a mieink kiszorultak a ruhatárba. Rómában 1960-ban már csak Madarász Csilla és a két váltó négy év múlva Tokióban Madarász, Egervári és a gyorsváltó volt döntős — a többiek nézők. De akkor a 25 éves Dawn Fraser (három egymást követő olimpián nyerte meg a 100 m gyorsúszást), már nagymamának tűnt a mezőnyben, bár a 14 éves bajnokok kora még nem jött el. A 60-as évek második felében ismét lendületet kapott női úszósportunk, már lányokkal, tinédzserekkel. Gyarmati Andreáék ismét „nyerő” emberek lettek. 1972-ben az olimpián négy úszólányunk és a gyorsváltó lett döntős. Gyarmati jóvoltából még egy ezüst- ésegy bronzéremre is futotta. És ettől kezdve fokozatosan lefelé vitt az út. És míg az akkori olimpiákat (1968, 1972) egy-egy nagy egyéniség fémjelezte (Debbie Meyer, Shane Gould stb.), az 1976-os montrealit úgy tartják majd nyilván, mint az NDK-beli lányok nagy betörését. Aranyat érően tépték-szaggatták a vizet ezek a 14—15 éves lányok, ők lettek a főszereplők. És változott az eredményes úszónők felépítése is. A mackós, széles vállú, hajókötélnyi izmokkal rendelkező versenyzők léptek a színre, de még megrettenni sem volt idő, mert szerencsére, máris jelentkezett az az úszótípus, amely nyilván évekig az ideális alkatú lesz. Az 1978-as VB-n győztes egyesült államokbeliek és a moszkvai olimpián feltűnt új NDK-beli világnagyságok is ilyenek. Vékonyka, nyúlánk, amolyan inas izmos „fajták”. Többek között Caulkins, Reinisch, Geweniger és Woodhead a legtipikusabb képviselőik. A bajnoknők átlagos életkora némileg emelkedett, 16 év körülire, de ez még mindig azt jelenti, hogy az úszólányok korában vagyunk. [1980. MOSZKVA, 100 m gyors: Krause (NDK-beli) 54.79. 400 m gyors: Diers (NDK- beli) 4:08.78. 100 m hát: Reimseh (NDK- beli) 1:00.86.) A bajnoknők SSSSS, mi nem szólhatunk bele. Sőt, még a bajnoknők utáni mezőnyből is kiestünk. A moszkvai olimpián 15 ország egy vagy több indulója szerepelt a 11 nyolcas döntőben. Közülünk senki. Ilyen szempontból Bulgária, Costa Rica, Belgium, Csehszlovákia és Dánia is megelőzött. Nem véletlen, hogy a további feladatok között a Magyar Úszó Szövetség elnöksége és az edzőbizottság is kiemelt helyre tette női úszósportunk feltámasztását. [1980. Országos csúcsok. UK m gyors: Fodor Ágnes 58.77. 400 m gyors: Gulyás Klára 4:25.13. 100 m hát: Fodor Ágnes 1:04.21.) A mennyiség oldaláról nézve is, sajnos, van egy küszöb, amely a 16. életév körül kezdődik! Elképesztően sokan hagyják abban ilyen korban az úszást. Általában ekkor lesz a zörgőcsontú, ceruzavékony serdülőből formás lány. Úszó szemmel nézve viszont elnehezedő, kidolgozatlan izomzatú, eredményeikben — a legjobb esetben — megtorpanó versenyző. Iszonyúan nehéz feladat elé kerülnek ilyenkor az edzők. Nálunk csak néhányan „élik túl” ezt a kort. Ez, persze, nem valami magyar átok, hiszen az előző évek IBV-inek (14 éves korig indulhatnak) főbb szereplői közül is sokról akkor hallottunk utoljára. Néhány országban jön helyettük bőven más, másutt — nálunk is — a megmaradóitokkal kell gazdálkodni. Olyanféle csodákra, tíztizenkét másodperces javulásra, mint amilyenre korábban Stille, az idén Reinisch volt képes, mi nem számíthatunk. (IBV-s korában az előbbit Verrasztó Gabi, az utóbbit Kálmán Andrea még legyőzte, aztán egy év alatt az említettek alaposan elhúztak a mieinktől.) A mi lehetőségeink és felfogásunk szerint ilyesmi nálunk elképzelhetetlen. Csak éppen a tervezett és várható fejlődés is lelassult. Ami viszont már közel sem törvényszerű. Kevés tehetségünk, nemzetközi szintű úszónőink van. Ilyenkor aztán a legkisebb formaidőzítési tévedés már az egész magyar női úszósport megítélését, a nemzetközi rangsorban elfoglalt helyét is alaposan megváltoztatja. Az említett országok „egykéi” is csak azért kerültek elénk, mert ezek az úszónők ,,hozni” tudták magukat. A tervek tehát egyértelműek: minden korábbinál jobban, egyénekre szabott edzésekkel kell felkészíteni úszólányainkat. A néhány számban tett öszszevetés aligha kíván további indoklást. Kocsi Tibor [1924, PÁRIZS. 100 m gyors: Ethil Lackc (Íroszal Államok) 1:12.4. 400 m gyors: Martha Noix'hua (Egyesült Államok) 6:00.2. 100 m hitt: Sybil Bauer (Egyesült Államok) 1:23.2) A nagy ugrás felszabadulás után történt. Kitűnő edzők, tehetséges, áldozatkész versenyzők kerültek színre és fokozatosan javulva versenyzőnőink az 1952-es olimpián imponálóan verték meg a világot. Helsinkiben az öt számból négyben magyar győzelem született. Az akkorihoz hasonló fölény talán csak a moszkvai olimpián volt tapasztalható az NDK-beliek jóvoltából. Az akkori képeket nézve, a szemtanúkat hallgatva már jóval sportosabb alkatnak voltak szerte a világon az úszónők. Az időeredményeken is meglátszott ez, de ha valaki történetesen akkor már betöltötte a 20. esztendejét, nem kellett szégyenkezve, fejrehúzott köpenyben járkálnia — lévén, hogy az indulók legtöbbje 20 éven felüli volt. Ezek az esztendők jelentették az úszónők korát. [1952, HELSINKI. 100 m gyors: Szőke Katalin 1:06.a 400 m gyors: Gyenge Valéria 6 02.1. 100 m hát: Joan Harrison (Dél-Afrika)) 1:14.3] Ilyenek kezdtek szemtelenül IVcMJUU fiatal, 17 év körüliek is a nagy versenyekre lopakodni. Nőttek az edzésadagok, erősödtek a lányok, új országok léptek az élcsoportba. Mi udvariasan köszöntünk, és magunk elé engedtük őket. A táncteremből, ahol bálkirály XXXVI. 289. ♦ 1980. december 1 Egy hét Baranya megyében BÓLYI OLIMPIÁK A sporttörténészek nyilvántartásában az olimpiák címszó alatt az 1940-es esztendőnél az áll, hogy a nagy játék elmaradt. A Baranya megyei nagyközségben Bolyban cáfolják ezt a tényt, szerintük ugyanis volt „olimpia”, mégpedig Bolyban — minthogy egy lelkes fiatal pedagógus, Abai Ferenc megszervezte a falu fiataljainak ikusolimpiáját, a mai tömegsport elődjét. A hagyományok idáig nyúlnak vissza, így aztán érthető, hogy Baranyában atömegsport szervezésében messze kiemelkednek a bólyiak. A MEDOSZ tömegsportbizottságának vezetője természetesen Abai Ferenc, igaz,most már nyugdíjasként. Az általa vezetett bizottság munkája viszont továbbra is olyan fiatalos maradt, mint annak idején ő volt. És amilyen az egykori „olimpiai” lendület. — Mégmielőtt a jelenről szólnék, hadd elevenítsem fel az elmúlt három és fél évtized néhány állomását — kezdte a beszélgetést Abai Ferenc. — Valóban, mi már a felszabadulás előtt, ha nem is tudatosan, kísérleteztünk a tömegsport meghonosításával. Azt szerettük volna, hogy lehetőséget biztosítsunk a falu fiataljainak a sportra, ezzel kerüljenek közelebb egymáshoz a különböző rétegek. A kísérlet hozott eredményeket, majd 1945 után teljes mértékben megvalósultak az elképzeléseink. Nálunk az MHK nemcsak statisztika volt, a falusi spartakiádot is piros betűs ünnepnek tekintettük. Bízom benne, hogy mindez nem tűnik szerénytelenségnek, de a sportvezetésnek sikerült magával ragadnia a fiatalokat. Az ötvenes évek elején alapfokú üzemi bajnokságokat rendeztünk termelőszövetkezet, az akkor még állami gazdaság, valamint a község üzemeinek részvételével. Később a környező kis községek is csatlakoztak csapataikkal. Jelenleg tíz sportcsoport működik a községben, ebből a legnagyobb bázis, az országos hírű mezőgazdasági kombinát néggyel képviselteti magát. Januártól decemberig megszakítás nélkül zajlanak a különböző versenyek. 1980-ban például 14 versenysorozat indult, illetve fejeződött be eredményesen. Van itt atlétikai verseny, alapfokú teniszbajnokság, kispályás labdarúgás, kézilabda, aztán MHSZ-sportágak . . . Szóval, van választási lehetőség! És aminek külön örülünk, hogy nemcsak a fiatalok, hanem a középső korosztályok is képviseltetik magukat. Előfordult olyan is, hogy egykori tanítványom immár felcseperedett fiával együtt lépet pályára. Mindennek nagyon örülök, de személy szerint a legbüszkébb arra vagyok, hogy nem szakadt meg a kisolimpiák sorozata. Az olimpiák évében a bólyi sporttelepen is felhúzzák a zászlót, és a községben honos olimpiai sportágakban külön vetélkedőt rendeznek az érmekért. Az Abai Ferenc vezette tömegsportbizottságba valamenynyi üzem delegálta képviselőjét. Az év végén közösen értékelik az eredményeket és pontosan elkészítik a következő esztendő versenynaptárát. Még abban is előre megállapodnak, hogy melyik üzem milyen szintű szerelésben lép pályára. Azon is rendszeresen törik a fejüket, hogy az egyébként is gazdag programot még tartalmasabbá tegyék. A közelmúltban vezették be a szombati úttörő-sportnapokat, így az iskolai testnevelés és sport mellett a hétvégeken is biztosítva van a legfiatalabbak testedzése. A forma is újszerű, hiszen a felnőttek sportcsoportjaihoz hasonlóan alakították az úttörők csapatait is. Mégpedig úgy, hogy kapcsolódnak a szülőkhöz, pontosabban azok munkahelyéhez. (Például a mezőgazdasági kombinátban dolgozók gyerekei egy csapatban szerepelnek.) Bólyi kezdeményezés a diák- és nevelőotthonok megyei sportnapjának megrendezése. Amíg volt a nagyközségben középiskola, addig középiskolások részére is szerveztek versenyeket. Most az általános iskolák diákotthonai találkoznak évente egy alkalommal Bolyban és több sportágban összemérik erejüket. És ha már a kezdeményezéseknél tartunk, akkor külön kell szólni a sportkollégiumról is. Az elnevezésben van ugyan némi túlzás, de ez megbocsátható ... A községben lévő általános iskolás, nemzetiségi kollégiumban erre a tanévre maradt tíz üres hely. Úgy határoztak, hogy az üres helyeket a környező kis falvakban lakó tehetséges sportoló gyerekeknek adják. Így aztán szeptemberben hat labdarúgó- és négy atlétapalánta költözött Bolyba, és kifogástalan körülmények között edzhet a MEDOSZ sportkör Szakosztályaiban. Uszoda is... A versenyek lebonyolításához megfelelő létesítményekkel is rendelkeznek. A sportkör elnöke, Gáspár Zoltán örömmel újságolta, hogy a közelmúltban adták át a labdarúgó edzőpályát, a bitumenes kézilabdapályát, a teniszpályák száma kettőről háromra emelkedett, rendbehozták a futópályát és befejezéséhez közeledik az öltöző korszerűsítése is. Mindez helyi erőből készül, a bázisvállalatok támogatásával! Az iskola tornacsarnokában is helyet kap a tömegsport, egyre népszerűbb az asszonytorna. Hamarosan átadják az iskola szomszédságában az uszodát, és így a testnevelés órák programjába beiktathatják az úszás oktatását is. Már volt arról szó, hogy a MEDOSZ sportegyesületet a nagyközség valamennyi üzeme támogatja, de a legtöbb segítséget a mezőgazdasági kombináttól kapják. 414 A sport műhelyeiben Lejárt a türelmi idő ÖKÖLVÍVÁS A gyümölcsök néha csalókák. Kívülről tehet nagyon szép, pirospozsgás, kemény héjú, hogy öröm kézbe venni. Ez azonban még vajmi kevés ahhoz, hogy jóízűen harsogjon a fogunk alatt az egész gyümölcs. Haolttagbeisül, a magháznál valami nincs „rendben”, az megkeserítheti már az első falatot. A Bp. Honvéd ökölvívó szakosztálya ilyen gyümölcs ... Mielőtt azonban jelen problémáit, gondjait és, természetesen, eredményeit néznénk, pörgessük vissza az idő kerekét. Tegyük ezt, mert a múltból vett példák, tények szinte már választ is adnak a mostani, a napi kérdésekre. A hullámzás évei 1975: „Minden gond és probléma ellenére eredményes évet zártaink. Versenyzőink a hazai és a nemzetközi küzdelmekben helytálltak" — „Az utánpótlás területén biztató a helyzet”. 1976: „Az olimpiára kiutazott nyolc versenyző közül négy egyesületünket képviselte. Sajnos szereplésünket nem kísérte öröm, ugyanis helyezés nélkül tértek haza." — „Az OB-n hét bajnoki aranyéremmel vigasztalódhattunk.” — „A serdülő korcsoport újra lépett egyet előre.” — „Az ifjúságiak tartják az elért, jó szintet”. 1977: „A felnőtt csoport teljesítményét ellentmondások jellemezték: az EB-n egy eredménytelen versenyző képviselte színeinket, míg a Honvéd Kupán és a hadsereg-spartakindon kiemelkedően szerepeltünk.” — „A serdülő részlegnél minőségi megtorpanás állt elő.” — „Az ifjúsági csoport teljesítménye messze elmaradt az egy éve még valósnak tűnt tervezettől”. 1978: „Ez az év a múlthoz képest fejlődést eredményezett. Nemzetiközi viszonylatban is feljebb jutottunk.” — „A serdülő csoport múlt évi megtorpanása feloldódott.” — „Az ifjúsági részleg sikeres évet zárt”. 1979: „A szakosztály nemzetközi eredményessége elmaradt a várakozástól.” — „A serdülők teljesítménye féloldalas." — „Az ifjúsági részleg túlteljesítette a kitűzött célokat", összegezve. „Eredményességben az alábbi képeit mutatja a szakosztály: a felnőtt csoport nemzetközi eredményességi görbéje — a belső hullámzáson túlmenően — lefelé tart ... Az utánpótlás eredményességi görbéjével bármely hazai szakosztály elégedett lenne.” A fent Levit, a Bp. Honvéd öt nőrvívó-szakosztályának 1981— 85-re szóló tervéből vett értékelő részletek csak 1979-ig bezárólag vázolták az ökölvívás helyzetét apiros-fehéreknél. Az idei versenyévadról ebben a beszámolóiban — miután akkor még tartottak a pontszerző, bajnoki küzdelmek — nem esett szó. Az edzés becsülete Az idén, figyelembe véve a hazai versenyeket, nem marasztalható el a Bp. Honvéd gárdája. A felnőttek két, a juniorok három, az ifjúságiak két, a serdülők pedig három bajnoki aranyérmet szereztek és ezzel toronymagasan a legjobb hazai egyesületnek bizonyultak. Ha csak ezt tekintenénk, rózsás lenne a kép. A magyar sport vezetése azonban más — magasabb — mércét állított a piros-fehérek öklözői elé. Azt, hogy nemzetközi versenyeken is bizonyítsanak, öregbítsék a szakosztály egyre jobban ködbevésző hírnevét. Nos, az olimpián a szakosztályból mindössze egy versenyző lépett iszorítóba — pont nélkül maradt. A junior EB-n négyen képviselték a szakosztályt — pont nélkül. A Honvéd Kupán nyolc kubai arany született — honvédos, egy sem. Az eredményesség tehát megint csak hazai vizekre szorítkozott. Azokra a hazai vizekre, amelyeknél a Bp. Honvédnak — lévén A-kategóriás, nemzetközi feladataikkal „megbízott” szakosztály — jóval többet kellene letennie a sportág asztalára. Első kérdésként — logikus módon — az okok merülnek föl. A sok apró-cseprő, bizonyítványt magyarázó szó helyett nézzük a tényeket. A Bp. Honvédban folyó szakmai munka nemhogy a nemzetközi színvonal alatt marad, de még az itthoni követelményeknek sem felel meg teljes mértékben. A szakosztályban jelenleg öt edző tevékenykedik — beleértve ebbe az összes korosztályt. A felelősség tehát megoszlik. Jelenleg azonban nincs olyan edző, aki vezéregyénisége lehetne a szakmai munkásnak, aki megszabná a profilját az edzéseknek, a tervszerű, korszerű edzésmunkának. A felnőtteknél a közeljövőben várható edzőcsere talán megoldást szolgáltat a fent leírt gondokra . . . " Az edzésmunka mellett az edzésfeltételek sem érdemelnek jeles osztályzatot. Pedig az „adok-kapok” igazságához ez elengedhetetlenül hozzátartozik. A jelenlegi körülmények között — a jelenlegi edzésmunkával — veszélybe kerülhet akár a hazai hegemónia megtartása is. Az új, Klapka utcai edzőterem egy falat kenyeret jelenthet a szakosztálynak. Tulajdonképpen ennek a két problémának a megoldása kiutat mutat, az egész szakosztály jövőjéit illetően. A szakosztály szaktanácsadója, Énekes Árpád mondta a napokban : „Azt kell elérnünk, hogy ismét becsülete legyen az edzésnek, hogy ismét rang legyen öklözőnek lenni a Bp. Honvédban.” Nem nehéz levonni a következtetést. Ha ez teljesül, ismét édes, élvezhető lesz az a bizonyos alma ... Összefogásra van szükség Ehhez azonban az is szükséges, hogy a szakosztály minden tagja a versenyzőtől a szakosztályvezetésig — az egyesületivel együtt a jelenleginél többet tegyen a közös célok, elhatározások megvalósítása érdekében. Mert bár cikkünkben nem térhettünk ki minden meghatározó tényezőre, ebben a sportközösségben is — mint ahogy minden sportközösségben — sokszor jelentéktelennek látszó mozzanatokon múlhat a siker. Nyilván nem lehet egy vagy két ember nyakába varrni a hanyatlás okait. Ilyen törekvést nem is tapasztaltunk, s ismerve a Bp. Honvéd energikus, szakszerű tevékenységét, bízvást remélhető, hogy a piros-fehérek ökölvívói a pillanatnyi megingás után — ahogy sokszor a szorítóban —, önmagukat szinte felülmúlva, döntő fölényes sikerek kivívására lesznek képesek. Róth Ferenc A kombinát vezetői szívügyüknek tekintik a sportot. Erről tanúskodnak dr. Cseh Sándor vezérigazgató-helyettes szavai is: — A kombinát vezetése igyekszik súlyának megfelelően kezelni atömegsportot. Az egészséges életre való nevelés érdekében nekünk is meg kell tennünk mindent, biztosítani kell a szükséges támogatást, így aztán a kombinátnál létrehoztuk a tömegsport-bizottságot, amelyben képviseltetik magukat a szakmai vezetés mellett a társadalmi szervek. Ez a bizottság szervezi a vállalaton belüli rendezvényeiket és részt vesz a MEDOSZ sportegyesület tömegsportmunkájában is. A kombinát hagyományos sportnapjain több száz dolgozónk vesz részt. A sportra fordított összeg meghaladja a félmilliót, de egyéb módon is nyújtunk segítséget. Gépjárművet biztosítunk az utazásokhoz, szocialista brigádjaink segítenek a pályák építésében, korszerűsítésében. Felvetődhet a kérdés, kamatozik-e nekünk ez a befektetés? A válasz egyértelmű igen. Szerencsére, a mezőgazdaságból egyre inkább kiszorul a nehéz fizikai munka. De a gépesítés egyben azt is jelenti, hogy bizonyos egyhangú, monoton munkafolyamatok alakulnak, ki, és ezeknek a munkásoknak szükségük van ma már mozgásra, testedzésre. Ha ez biztosított, akkor biztosítva vám egyben az egészséges munkaerő is. Aztán itt van a fiatalok kérdése. Ahhoz, hogy megtartsuk akombillátbam a fiatalokat, különböző lehetőségeket kell biztosítani a számukra. Ilyen lehetőség a sport is. A dolgozóink átlagéletkora harmincöt év körül van. Ezzel már választ is adtam a kérdésre. Mi pedig fontos választ kaptunk. Lázár Lajos