Népsport, 1981. június (37. évfolyam, 128-152. szám)

1981-06-01 / 128. szám

Befejeződött a KISZ X. kongresszusa Két és fél napos tanácskozás után vasárnap befejezte munkáját, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség X. kongresszusa. A zárónapi tanácskozáson az elnökségben foglaltak helyet: Németh Károly, az MSZMP KB titkára, Méhes Lajos ipari miniszter, Óvári Miklós, az MSZMP KB titkára, a Politikai Bizottság tagjai. A kongresszus résztvevői két ellenszavazattal elfogadták a Központi Bizott­ság beszámolóját, a X. kongresszus határozatát, dokumentumait. A délutáni zárt ülésen megválasztották a Központi Bizottságot, a különböző testületeket. A testnevelési és sportm­ozgalom küldöttei közül a Központi Bizottság tagja lett Gedővári Imre, az V. Dózsa kardvívója, olimpiai bronzérmes, a világbajnok­csapat tagja. (A KISZ. X. kongresszusa testnevelési és sportmunkára vonatkozó határozatát az 5. oldalon közöljük.) A SZEQLMK a­z NBI-ben Idegenbeli győzelemmel nyert bajnokságot a SZEOL AX 6 A Haladás VSE és az Olajbányász is döntetlenre végzett . Az Ózd nyert, üldözői — STC, Gyula — egymás ellen osztoztak meg a pontokon. A 22 válogatott játékos utazott Tatára . Szepesi György: „Ne engedjétek kiénekellni a sajtot a szátokból.• Nem jószívűek a svájciak! • Hajrá előtt a megtépázott ZTE (Tudósításaink a labdarúgó NB II 35. fordulójának mérkőzéseiről a 6. és 7. oldalon. Cikkeink a 3. oldalon) * S& • A Pénzüsgőr amolyan presztízsgyőzelmet aratott Pasaréten a t­udat­ok ellen. Képünkön: Csima, a vendégek játékosa elviszi a labdát Sasvári elöl. -11 ~irrr­anmis.iMrr-iiz.i' A totó 22. heti eredménye: 1.­­Szekszárd—Keszthely 0-1 2 2. Dombóvár—Haladás 2-2 x 3. Sopron—Komló 3-0 1 4. Bakony—Mohács-Véményi 0-2 2 5. Pénzügyőr—Budafok 1-0 1 6. Váci Izzó—Dorog 2-1 1 7. Kecskemét—Ganz-MÁVAG 1-1 x 8. Lehel SC—Papp J. SE 3-2 1 9. Atalanta—Bari 1-0 1 10. Foggia—Genoa 0-0 x 11. Milan—Lazio 1-1 x 12. Monza—Varese 0-1 2 13. Taranto—Pescara 3-1 1 + 1 Lanerossi—Rimini 1-0 1 / 1B»­N| (•*sf ! -\ - n o * \ v r 1 1 ■ HMBif ■ mmmmmmmnmmaiMKM Népsport AZ OVSZAKOS TESTNEVELÉSI ES SPORTHIVATAL LAPJA HÉTFŐ, 1981. JÚNIUS 1. Ára: 1,90 forint • xxxvit. évfolyam, 128. szám. Bodnár Tibor győzött Suh­lban (H1 Sportlövészet ) Suhlban az NDK nagy nemzetközi versenyén Bod­nár Tibor futóvadlö­vegben 587 körös teljesítménnyel győzött. Mögötte a két NDK-beli, Pfeffer és Stelbig 535 körig jutott. A sportpisz­toly számban: 1. Pottek (NDK-beli) 572, 2. Melen­­tyev (szovjet) 588, 3. Kará­­csony (magyar) 583 körös tel­jesítménnyel. Női standard puska: 1. Moch (NDK-beli) 573, 2. Leseva (bolgár) 575, 3. Temmel (NDK-beli) 575 , 6. Forián (magyar) 572. A NAP EREDMÉNYEI Szalma távolban 812, Paragi gerellyel 8­.76 (9. oldal) Taróczy a legjobb 8 között a francia nemzetközi teniszbajnokságon (4. oldal) A NIM visszahódította, a Bp. Honvéd megőrizte röplabdabajnoki címét (4. oldal) Kézilabda NB I. utcahosszal vezet a Bp. Honvéd és a Vasas (9. oldal) Salakmotor junior EB: Adorján és Kocsó továbbjutott (5. oldal) Fogathajtás: Bom­bóvárott Muity nyert (5. oldal) Szocialista fővárosok i­i­sági kézilabdatornája: 1. Budapest Leánycsapatunk Moszk­vában megvédte tavalyi elsőségét, a fiúcsapat 5. lett. Kovács Éva és Szabó Annamária különdíjas nyert. Szilfondfogású birkózó OB A Csepel SC és a DVTK 3—3 bajnoki címet nyert Sajnálhatják, akik nem látták! Az ínyencek valaho­gyan ilyennek­ képzelik el az igazi birkózóesemérnyt. Va­sárnap délelőttre frapp­­is­sán rövid műsort hagytak a szabadfogású országos egyé­ni bajnokság rendezői. Ar­ról pedig már a versenyzők gondoskodtal­, hogy a látvá­nyosság és az izgalom még csak fokozza a hangulatot. A Körcsarnok három sző­ny­egén előbb a harmadik helyért folyt küzdelmeket bonyolították le. Ezek még nem­ hozták igazán lázba a nézőket, de egy-két szakmai tapasztalatot élese­n körvo­nalaztak. Többek között azt, hogy csal: a várbeli szabadfogású birkózókészség hozhat ma már sikert. Nem csupán a szabadfogá­si­ akciók alkalma­zása, hanem a küzdelem ér­zékelése, a váratlan pillana­tok gyors és erőteljes kihasz­nálása, így győzte le Gyulai a selejtezőkben a későbbi baj­nok, Retkes ellen szombaton csaknem meglepetést okozó (Folytatás a 3. oldalon) Nem­! Nem tud... Székely Pál bíró erősen figyeli, hogy az lesz-e. Szabó a képei fölül. Végül is pontozással győzött a Bíró elleni rangadón m­en. A Videoton nyerte a Felszabadulási Kupát Kosárlabda A BSE városmajori csar­nokában befejeződtek a fér­­fi Felszabadulási Kupa küz­delmei. A nagy meglepe­tésre döntőbe jutott két vi­déki csapat, csak a hosz­­szabbításban birt egmással. Az 1. helyért: VIDEOTON—BAJAI SK 71-73 (11-38, 63-66). V: dr. Gencsev, Juhász Videoton: Urban (2), HEVE­SI (15), Nagy L. (12), GYOTH (21), Béres (7). Cs: Lendvai (2), Szilassi (11), Gy­őrfi (4), Soós (2), Bene­dek . (—). Edző: Csépes Bé­la. Baja: HOSSZÚ (30), ÁGFALVI (15), Kovács (13), Ucsik (—), Gorjanácz (2). Cs: KOTTHessy (2), Kubatov (—), Kancsár (2), Vaskó (2), Csanádi (4). Edző: Kovács József. A 3. helyért: Ganz-MÁ­­VAG—Bp. Vasas Izzó 89-87 (47-45). V: Prenker, Gidó­­falvy. Ganz-MÁVAG: Dut­­ka (—), GALAMB (18), NÉ­METH (27), Gál (2), DEME­TER (23). Cs: Tarjáni (2), Kalmár (—), Vertelles (10), Szabó (—), Judik (7). Edző: Balogh József. Bp. V- Izzó: HOFFMAN (15), Horváth Z. (10), Molnár (5), Bokody (3), LÁNG (30). Cs: Hortobágyi (6), Dobrovics (—), Zsoldos (14), Pásztor (1), Fodor (—). Edző: Szakkay Tamás. Pillanatkép a Felszabadulási Kupa maratoni hosszúságú dön­tőjéről: Győrfi (Videoton) két bajai, Kovács (bah­ói) és Csanádi között a labdával. (Koppány György felvétele)

Next