Népsport, 1981. június (37. évfolyam, 128-152. szám)

1981-06-01 / 128. szám

XXXVII. 128. ♦ 1981. június 1. LABDARÚGÁS „Ne engedjétek kiénekelni a sajtot a szátokból...” Régen láttunk olyan vidám, mosoly­gós arcú válogatott játékosokat, mint vasárnap délután az MLSZ-ben. Fél négykor volt a találkozó, de a több­ség fél órával előbb együtt volt. Min­denki a bázeli mérkőzésről beszélt, a nagy meglepetésről, a svájciak vá­ratlan győzelméről. Igaz, ez nem mindenki számára volt váratlan."Pél­dául Tóth Jóska számára sem. Az új­pestiek hátvédje lelkendezve mondta: — Már a luzerni mérkőzés után megmondtam, hogy Svájcban az an­golok sem nyernek! Titokban svájci győzelemre számítottam. Bejött! Tóth ugyan két sárga lapos figyel­meztetés miatt nem játszhat az ango­lok ellen, de hétfőn ő is lemegy Ta­tára és együtt gyakorol a többiekkel. Nyilasi dicsérte az angolokat: — Sokkal jobban játszottak, mint az eddigi mérkőzéseiken! Félelmetesen hajráztak, s a képernyőn is látni lehetett, hogy az utolsó percig elszántan buzdították egymást. Keegannel sokkal erősebbek és színesebb a játékuk. Meggyőződé­sem, hogy ellenünk még jobban fog­nak játszani, hiszen, ha itt is kik­ap­­nak, megpecsételődik a sorsuk. Mucha is hasonló véleményen volt: — Nagyon tartottam attól, hogy ki­egyenlítenek, mert az utolsó negyed­órában úgy támadtak, mint az ördö­gök. Mills is állandóan elöl volt, ve­szélyeztette a ka­put, nem is beszélve McDermottról, aki szerencsére csak egy félidőt játszott. Remek játékos, szellemes megoldásokat választ, tech­nikailag mindent tud, remek irányí­tó, s amint helyzetbe került, ki is használta. Izsó kipirult arccal magyarázta: — Amikor Susser berúgta a sváj­ciak második gólját, nem akartam hin­ni a szememnek! Botteron remekül cselezett, az egész svájci csapat moz­gásban volt, mindenki futott, a nehéz helyzetekben kisegítették egymást, ki­tűnő volt a csap­atjátékuk. Wolfisberg csodát művelt ezzel a csapattal. A szövetségi kapitány is érthetően jókedvű volt. — Müncz Gyuri üzenete­ már este fél 8-kor eljutott a lakásomra. Az egy­kori kitűnő játékvezetőt egy barátja felhívta Zürichből és csak ennyit mon­dott a kagylóba: ..A 32. percben 2-0- ra vezetnek a svájciak!" Mészöly most körbejárta a játékoso­kat, s megfontoltságra intette őket. Kérte, ne vonjanak le messzemenő következtetéseket a 2-1-ből. Csupán annyit: még a svájciak is tovább akarnak kerülni! Szepesi György, az MLSZ elnöke frappánsan fogalmazott: — Igaz, hogy az eredmény számunk­ra kedvezően alakult, de ne engedjé­tek kiénekelni a sajtot a szátokból!.­. Készüljetek nyugodtan, elszántan, ép­pen úgy, mint ahogyan az eddigi mér­kőzések előtt tettétek. Akkor nem le­het baj. Ezzel a gondolattal zárult a bázeli 2-1. Többen közrefogták a kis Takácsot, aki először lett tagja az A-keretnek. Úgy, hogy idáig még a B-csapatban sem játszott. — Nem félnél az angoloktól? — kérdezgették tőle. Ingatta a fejét: — Nem! A Liverpool ellen játszot­tam már. Erőteljes fickók, de nem feltétlenül kell ütközni velük, meg le­het őket előzni a labda megszerzésé­ben is. Takács lesz a balhátvéd vagy Varga Jóska? Ezt csak Mészöly tudja, de egyelőre titokban tartja. Varga viszont kuncog a bajusza alatt: — Megszerettem a középpályás já­tékot. Ott többet lehetek játékban. Mit bánom én, hogy 4-es vagy 10-es mez lesz-e rajtam ... A lényeg, hogy ott lehessek a Népstadionban az an­golok ellen is! Katzirz két ujján sebek éktelenked­nek. — Kioperálták a drótot az ujjaim­ból. A kínok kínját éltem át, de most már túlvagyok az egészen, a hét vé­gére teljesen egészséges leszek. Nyilasi és Martos a labdarúgásról hirtelen áttért a teniszre. Martos vit­te a szót: — Tibivel együtt elindultunk egy agárdi, háromnapos teniszversenyen. Az egyesben százan rajtoltak. A nyolc közé kerültem, de aztán jött egy ru­tinos versenyző és elpáholt. Lakin­ger viszont méltó volt feleségéhez, a A belga bajnokság már véget ért. Mül­ler, Bálint és Fazekas a hét közepétől régi klubjának edzéseit látogatta. Most együtt készülnek az angolok ellen. Az­tán egy hónapon át élvezhetik a hazai szabadság örömeit. (Koppány György felvételei) sokszoros bajnok Szörényi Judithoz, mert párosban Kovács Zolival döntő­be került. A finálé eredményét még nem tudom... Lass­an megtelt az MLSZ tanácster­me, hiszen együtt volt már huszon­egy játékos — Csapó egyenesen Tatá­ra ment —, a két orvos, a két gyúró, s a csapat közvetlen vezetői is. Mé­szöly ugyanis úgy döntött, hogy nem ti­zenhat játékos megy Tatára, hanem va­lamennyi benevezett. — Elképzelhető, hogy szerdán tizenhatra csökkenteni a keretet — mondta a kapitány. — Erről majd később döntök. Mezey György ott volt Bázelben, hétfőn ő is utánunk jön. Megbeszéljük a tapasztalatokat, újra megnézzük a képmagnót is, és min­dennap tartunk edzést. Bálint, Mül­­ler és Fazekas is velünk készül. Re­mélem, minden zavartalan lesz. A játékosok bekászálódtak a busz­ba. A 22-es kere­t: Katzirz, Mészáros, Kakas, Martos, Szántó, Bálint, Garaba, Kerekes, Var­ga, Takács, Nyilasi, Csapó, Komjáti, Müller, Zombori, Mucha, Bodonyi, Tö­­rőcsik Esterházy, Kiss, Fazekas, Izsó. Amikor elindult a gépkocsi Tatára, a járókelők közül többen integettek. Valaki utánuk kiáltott: „Hajrá, ma­gyarok!" Vastapsot kapott. N. Gy. MÉSZÁROS: „Fáj még, Béla?” Hajrá előtt a megtépázott ZTE A ZTE már nem a régi! Tavaszi botladozásai pedig egyenesen arra hívják fel a figyelmet, hogy valami — ta­lán visszavonhatatlanul — elszakadt náluk. Kétségtelen, sok minden közrejátszott ab­ban, hogy nem megy az együttesnek. Vannak az okok között objektív tényezők is, de alapvetően nem nyújtja azt a kék-fehér gárda, amit korábban. Szerdán Székesfehérvárott hosszan beszélgettünk szak­vezetőkkel, játékosokkal. Nem értékelést készítettünk, erre majd a bajnokság be­fejezése után kerítünk sort. Inkább azt vizsgáltuk: le­het-e a hajrában többet vár­ni a csapattól? Azon túl­menően, hogy most már gyakorlatilag nem kell tar­taniok a kieséstől. Ha na­gyon közel is vannak ahhoz a vonalhoz, amely körül meg­izzad a homloka annak, aki a táblázatra néz... Hogy idáig jutottak, tulaj­donképpen saját maguknak köszönhetik. Pedig, és ezt az egyik legilletékesebb, a csa­patkapitány mondta el: a já­tékosok mindent megkapnak az egyesülettől, ami csak el­képzelhető. Amire nehéz válaszolni — Négy ponttal kellett vol­na többet gyűjteni, mint amennyivel most rendelke­zünk — mondta Lantos Mi­hály, az együttes vezető­ed­zője. — Egyáltalán nem tu­dom, hogyan lehetne elszá­molni ezzel a négy, tavasszal elveszített ponttal. Egyet­­egyet a Diósgyőr és a Fe­rencváros vitt el, kettőt pe­dig az MTK-VM. Ha ezek az érthetetlenül elveszített pontok most meglennének, nem fájna a fejünk ... De fáj! És a játékosok többsége hallgat. Talán azért, mert mtk sem tudnak magyarázatot adni sok mindenre. Pedig kellene, és most idézzük pontosan, amit Kere­­ki Zoltán mondott nekünk: — Kevés olyan egyesület van széles e hazában, ahol ennyire odafigyelnek minden­re. Kitűnően menedzselt, jól ellátott klub a miénk. Tö­rődnek a játékosokkal, fi­gyelnek és adnak a szavuk­ra. És ez nagyszerű dolog. Akadnak azonban, sajnoos, olyanok is, akik­ ezzel vissza­élnek. Nem tesznek meg min­dent azért, hogy valamit visz­­szaadjanak a vezetésnek. És tovább menve: törlesszenek adósságukból a közönségnek, amely még a nagy kudarcok idején is kitartott mellettünk. Ilyesmit is ritkán hall az ember mostanság! Hogy van aki a nyilvánosság előtt bűn­tudatot érez, mert megmoz­dul a lelkiismerete. A beismerés viszont már fél győzelem a jobbítás fe­lé vezető úton. Kamatoztat-e ebből valamicskét is a ZTE a hátralevő három mérkőzé­sen? Hát, most már nincsen könnyű dolga. Igaz, a Vi­deoton ellen szinte minden­ki akart, s ez már majdnem elég volt a döntetlenhez. Vé­gül mégis kikaptak. Változott-e tulajdonképpen valami az MTK-VM elleni vereség óta? Lantos szerint igen. Ahogyan szavaiból ki­vettük, úgy voltak a csapat­tal, mint régen az őrmester a katonáival. Megbüntette két-három ember miatt az egész szakaszt. De, s ez más kérdés, tulajdonképpen sen­kinek sem ártott meg, amit kapott. Mit is? Alapozás májusban — A kiesőjelölt elleni ve­reséget követő napokban lé­nyegében alapozó jellegű ed­zéseket végeztettünk a játé­kosokkal — így Lantos. — Úgy vélem, olyan időszak következett, s ez eltartott a Honvéd elleni mérkőzésig, amit egyhamar nem felejte­nek el. Azt hiszem, edző­nek, játékosnak hasznos volt. Ki-ki számot vethetett ön­magával, s lemérhette felké­szültségét. Tehát önmagukba nézhet­tek, s ha felismerték adóssá­gaikat, hozzá kellett volna kezdeni a törlesztéshhez. Az egyik edző mondta ezzel kap­csolatosan: — A legutóbbi hazai vere­ség után szinte elbújtak já­tékosaink a szurkolók elöl. Akinek tankolni kellett, mást küldött el a kúthoz ... Milyen lesz a folytatás? Ki tudja még- Hivatkozni lehet sok mindenre. Például arra, hogy a júniusban sorra ke­rülő három mérkőzésből ket­tőt idegenben játszanak. Mennek Újpestre és Pécsre, csupán a Békéscsabát fogad­ják. No, de ne kerülgessük a forró kását. Mit vár a veze­tő edző? — Újpesten már sok vidé­ki csapat szerzett pontot. Kétségtelen, hogy a Dózsa az esélyes, de ha taktikusab­­ban játszunk, mint a Video­ton ellen és a helyzetkihasz­nálással sem lesz baj, akkor talán el tudunk csípni egy pontot. — A Békéscsaba ellen fe­jezik be hazai szereplésüket. Tudna-e engesztelőt, bemu­tatót tartani közönségüknek? — Két pontot tervezünk erre a 90 percre. Van egy mondás: minden jó, ha a vége jó. Tudom, ez nem il­lik ide, mert nem tudunk jóvátenni sok mindent, de legalább feledtetnénk, vala­micskét terje­sztenénk. Ez a legkevesebb, amivel tarto­zunk a közönségnek. — Pécsett zárja et az évet. Jó a döntetlen? — Idegenben, persze, hogy jó eredmény. De kérdés: mi­ként születik meg? San Marino - i jutalomár? Tehát három, nagyon jó esetben négy pontot várnak a szakvezetők a csapattól, amely irigylésre méltó hely­zetben van: San Marínóban, nemzetközi tornán vesz részt. (Sokan tették fel a kérdést, amikor a portyáról hallottak: vajon megérdemlik-e a ZTE- játékosok ezt az utat?) Lantos nem válaszolt erre a kérdésre. A helyzet bonyo­lultságát, nehézségét bizony­gatta tovább. Hogy most már nem lehet hivatkozni sérü­lésekre sem, mert Péter, Csepregi, Bolemányi rendben van. Ismert NB I-es játéko­sok ülnek a kiapadón. Né­ha be is lehetne cserélni őket. Például, amikor Kanász sorozatban ügyetlenül nyúl a labdához, vagy Soós sértő­dötten sétálgat a pályán (lásd a Videoton elleni mér­kőzés egy-egy időszaka) ... Szóval ennyi bukás után, a végha­jrá előtt is van ebben elég belső baj. És ha ez így folytatódik, egyesek hiába teszik ki a lelküket. Nem lesz meg a várt három pont sem. V. B. NÉPSPORT 3 Nem jószívűek a svájciak!A­ mikor Paul Wolfisberg, a svájciak építészmér­nök kapitánya Norvégiában, a magyar—norvég mérkőzés után azt mondta nekünk, hogy a magyar labdarúgók töretlen küzdőszelleme és sikere visszaadta nekik is a hitet, s higgyük el, Bázelban meg fogják verni az angolokat, olyasmiket vála­szolhattunk neki, hogy „az lenne csak az igazi szen­záció!” Meg, hogy „ha mindannyian nagyon akar­ják, sikerülhet is, mert ellenünk valóban nagyon jól játszottak...” De az akkor csak amolyan udva­­riaskodó tercierének tűnt, mert azt a tényt, hogy a svájci válogatott 34 évvel ezelőtt nyert utoljára a szigetországbeliek ellen, mi is tudtuk. S egy ilyen adat sokat mond még annak is, aki pedig egy­általán nem kíváncsi rá. A svájci szakvezető bizakodása jól festett a Nép­sport visszapillantó oldalán, de aztán nem gondol­tunk rá szombat estig, a bázeli mérkőzésig. De ak­kor igen és nemcsak Scheichler és Sulser gólja után már előbb érezhető volt, hogy Wolfisberg nemcsak álmodozni tud! Emlékezzünk csak, milyen tudatosan hárították a hosszú keresztlabdák vissza­­fejelésére helyezkedő Mariner és Robson próbálko­zásait, aztán Burgener milyen pontosan tudta, mit jelent a szögletrúgáshoz készülődő angol magasba emelt keze: a kapus előre kiindult a hosszú sarokra állt csatár felé, légipárbajt vívni. Meg milyen sokat segített a játék lassításához a nyilvánvalóan nem véletlenül magasra hagyott fű ... Persze, mindez kevés lett volna azokkal az angol játékosokkal szemben, akik a világ labdarúgásának szentélyévé avatták annak idején a Wembley-stadi­­ont, és akik miatt, megszokásból is, a fél világ tele­víziója közvetítette legutóbb a kupadöntőt. Ez az angol válogatott azonban — nyilván a kom­­binatív játék szerelmesének tartott Greenwood ha­tására — már nem a régi angol iskola szerint ját­szik, de még messze van attól, hogy gyors mozgás közben a játékosok úgy tegyék-vegyék a labdát, olyan folyamatosan és kiszámíthatatlanul építsenek a mezőnyben, mint amit a legjobb olasz, holland, vagy NSZK-beli játékosoktól megszoktunk. Félúton vannak, az egyiket elhagyták, a másikat még nem tanulták meg! Az ő helyzetük, VB-selej­­tezőbeli szereplésük is alátámasztja azt a nem teg­napi megállapítást, hogy az európai futball Becken­­bauerék, Cruyffék generációjának kiöregedésével el­­színtelenedett. Az értékhatárok összecsúsztak: Svájc válogatottját otthonában reális körülmények között meg tudta verni a norvég csapat és ugyanezek a svájciak, láthattuk, milyen magától értetődően fek­tették két vállra Greenwood fiait. É­z s én ennek a helyzetnek egyáltalán nem szent, hanem nagyon is hétköznapias bizony­talanságára szeretném felhívni a figyelmet. Vannak, akik úgy gondolják, hogy Wolfisbergék ne­künk segítettek, jókorát lendítettek a magyar válo­gatott szekerén. Ebben közvetve valóban van valami, de mindenkit biztosíthatok: a svájciaknak ez eszükbe sem jut! Ők abban bíznak, hogy majd megvernek minket a Népstadionban, a románokat mind a két­szer, Oslóban visszavágnak a norvégoknak, s az a 11 pont!... És nem adták fel az angolok sem, sőt, most már valóban összeszorított foggal, „győzni vagy meghalni” jönnek hozzánk. Nem egy nappal a mérkőzés előtt, ahogyan máskor szoktak, hanem már szerdán, hogy gyakorolhassanak a stadionban, megszokhassák a közép-európai klímát. Olyan sok balsiker, bosszúság után nehéz fékeznii a felcsillanó reményt, de most mégis meg kell óvni a szurkolókat és a játékosokat is a számunkra előnyösnek tűnő adatok túlértékelésétől. A korán örüléstől. Mert Bázelban csak az vált bizonyossá, hogy az angolok Keegannal együtt is megverhetők! De az, hogy sikerül-e a mieinknek is olyan jól le­fogni a kulcsembereiket és ennyire jól kihasználni a gólhelyzeteket, mint az a svájciaknak sikerült, arra semmiféle biztosíték nincs. Biztosra vehetjük, hogy az elmúlt évtized legke­ményebb, legküzdelmesebb mérkőzése előtt állunk! Borbély Pál

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék