Népsport, 1981. június (37. évfolyam, 128-152. szám)
1981-06-01 / 128. szám
XXXVII. 128. ♦ 1981. június 1. LABDARÚGÁS „Ne engedjétek kiénekelni a sajtot a szátokból...” Régen láttunk olyan vidám, mosolygós arcú válogatott játékosokat, mint vasárnap délután az MLSZ-ben. Fél négykor volt a találkozó, de a többség fél órával előbb együtt volt. Mindenki a bázeli mérkőzésről beszélt, a nagy meglepetésről, a svájciak váratlan győzelméről. Igaz, ez nem mindenki számára volt váratlan."Például Tóth Jóska számára sem. Az újpestiek hátvédje lelkendezve mondta: — Már a luzerni mérkőzés után megmondtam, hogy Svájcban az angolok sem nyernek! Titokban svájci győzelemre számítottam. Bejött! Tóth ugyan két sárga lapos figyelmeztetés miatt nem játszhat az angolok ellen, de hétfőn ő is lemegy Tatára és együtt gyakorol a többiekkel. Nyilasi dicsérte az angolokat: — Sokkal jobban játszottak, mint az eddigi mérkőzéseiken! Félelmetesen hajráztak, s a képernyőn is látni lehetett, hogy az utolsó percig elszántan buzdították egymást. Keegannel sokkal erősebbek és színesebb a játékuk. Meggyőződésem, hogy ellenünk még jobban fognak játszani, hiszen, ha itt is kikapnak, megpecsételődik a sorsuk. Mucha is hasonló véleményen volt: — Nagyon tartottam attól, hogy kiegyenlítenek, mert az utolsó negyedórában úgy támadtak, mint az ördögök. Mills is állandóan elöl volt, veszélyeztette a kaput, nem is beszélve McDermottról, aki szerencsére csak egy félidőt játszott. Remek játékos, szellemes megoldásokat választ, technikailag mindent tud, remek irányító, s amint helyzetbe került, ki is használta. Izsó kipirult arccal magyarázta: — Amikor Susser berúgta a svájciak második gólját, nem akartam hinni a szememnek! Botteron remekül cselezett, az egész svájci csapat mozgásban volt, mindenki futott, a nehéz helyzetekben kisegítették egymást, kitűnő volt a csapatjátékuk. Wolfisberg csodát művelt ezzel a csapattal. A szövetségi kapitány is érthetően jókedvű volt. — Müncz Gyuri üzenete már este fél 8-kor eljutott a lakásomra. Az egykori kitűnő játékvezetőt egy barátja felhívta Zürichből és csak ennyit mondott a kagylóba: ..A 32. percben 2-0- ra vezetnek a svájciak!" Mészöly most körbejárta a játékosokat, s megfontoltságra intette őket. Kérte, ne vonjanak le messzemenő következtetéseket a 2-1-ből. Csupán annyit: még a svájciak is tovább akarnak kerülni! Szepesi György, az MLSZ elnöke frappánsan fogalmazott: — Igaz, hogy az eredmény számunkra kedvezően alakult, de ne engedjétek kiénekelni a sajtot a szátokból!.. Készüljetek nyugodtan, elszántan, éppen úgy, mint ahogyan az eddigi mérkőzések előtt tettétek. Akkor nem lehet baj. Ezzel a gondolattal zárult a bázeli 2-1. Többen közrefogták a kis Takácsot, aki először lett tagja az A-keretnek. Úgy, hogy idáig még a B-csapatban sem játszott. — Nem félnél az angoloktól? — kérdezgették tőle. Ingatta a fejét: — Nem! A Liverpool ellen játszottam már. Erőteljes fickók, de nem feltétlenül kell ütközni velük, meg lehet őket előzni a labda megszerzésében is. Takács lesz a balhátvéd vagy Varga Jóska? Ezt csak Mészöly tudja, de egyelőre titokban tartja. Varga viszont kuncog a bajusza alatt: — Megszerettem a középpályás játékot. Ott többet lehetek játékban. Mit bánom én, hogy 4-es vagy 10-es mez lesz-e rajtam ... A lényeg, hogy ott lehessek a Népstadionban az angolok ellen is! Katzirz két ujján sebek éktelenkednek. — Kioperálták a drótot az ujjaimból. A kínok kínját éltem át, de most már túlvagyok az egészen, a hét végére teljesen egészséges leszek. Nyilasi és Martos a labdarúgásról hirtelen áttért a teniszre. Martos vitte a szót: — Tibivel együtt elindultunk egy agárdi, háromnapos teniszversenyen. Az egyesben százan rajtoltak. A nyolc közé kerültem, de aztán jött egy rutinos versenyző és elpáholt. Lakinger viszont méltó volt feleségéhez, a A belga bajnokság már véget ért. Müller, Bálint és Fazekas a hét közepétől régi klubjának edzéseit látogatta. Most együtt készülnek az angolok ellen. Aztán egy hónapon át élvezhetik a hazai szabadság örömeit. (Koppány György felvételei) sokszoros bajnok Szörényi Judithoz, mert párosban Kovács Zolival döntőbe került. A finálé eredményét még nem tudom... Lassan megtelt az MLSZ tanácsterme, hiszen együtt volt már huszonegy játékos — Csapó egyenesen Tatára ment —, a két orvos, a két gyúró, s a csapat közvetlen vezetői is. Mészöly ugyanis úgy döntött, hogy nem tizenhat játékos megy Tatára, hanem valamennyi benevezett. — Elképzelhető, hogy szerdán tizenhatra csökkenteni a keretet — mondta a kapitány. — Erről majd később döntök. Mezey György ott volt Bázelben, hétfőn ő is utánunk jön. Megbeszéljük a tapasztalatokat, újra megnézzük a képmagnót is, és mindennap tartunk edzést. Bálint, Müller és Fazekas is velünk készül. Remélem, minden zavartalan lesz. A játékosok bekászálódtak a buszba. A 22-es keret: Katzirz, Mészáros, Kakas, Martos, Szántó, Bálint, Garaba, Kerekes, Varga, Takács, Nyilasi, Csapó, Komjáti, Müller, Zombori, Mucha, Bodonyi, Törőcsik Esterházy, Kiss, Fazekas, Izsó. Amikor elindult a gépkocsi Tatára, a járókelők közül többen integettek. Valaki utánuk kiáltott: „Hajrá, magyarok!" Vastapsot kapott. N. Gy. MÉSZÁROS: „Fáj még, Béla?” Hajrá előtt a megtépázott ZTE A ZTE már nem a régi! Tavaszi botladozásai pedig egyenesen arra hívják fel a figyelmet, hogy valami — talán visszavonhatatlanul — elszakadt náluk. Kétségtelen, sok minden közrejátszott abban, hogy nem megy az együttesnek. Vannak az okok között objektív tényezők is, de alapvetően nem nyújtja azt a kék-fehér gárda, amit korábban. Szerdán Székesfehérvárott hosszan beszélgettünk szakvezetőkkel, játékosokkal. Nem értékelést készítettünk, erre majd a bajnokság befejezése után kerítünk sort. Inkább azt vizsgáltuk: lehet-e a hajrában többet várni a csapattól? Azon túlmenően, hogy most már gyakorlatilag nem kell tartaniok a kieséstől. Ha nagyon közel is vannak ahhoz a vonalhoz, amely körül megizzad a homloka annak, aki a táblázatra néz... Hogy idáig jutottak, tulajdonképpen saját maguknak köszönhetik. Pedig, és ezt az egyik legilletékesebb, a csapatkapitány mondta el: a játékosok mindent megkapnak az egyesülettől, ami csak elképzelhető. Amire nehéz válaszolni — Négy ponttal kellett volna többet gyűjteni, mint amennyivel most rendelkezünk — mondta Lantos Mihály, az együttes vezetőedzője. — Egyáltalán nem tudom, hogyan lehetne elszámolni ezzel a négy, tavasszal elveszített ponttal. Egyetegyet a Diósgyőr és a Ferencváros vitt el, kettőt pedig az MTK-VM. Ha ezek az érthetetlenül elveszített pontok most meglennének, nem fájna a fejünk ... De fáj! És a játékosok többsége hallgat. Talán azért, mert mtk sem tudnak magyarázatot adni sok mindenre. Pedig kellene, és most idézzük pontosan, amit Kereki Zoltán mondott nekünk: — Kevés olyan egyesület van széles e hazában, ahol ennyire odafigyelnek mindenre. Kitűnően menedzselt, jól ellátott klub a miénk. Törődnek a játékosokkal, figyelnek és adnak a szavukra. És ez nagyszerű dolog. Akadnak azonban, sajnoos, olyanok is, akik ezzel visszaélnek. Nem tesznek meg mindent azért, hogy valamit viszszaadjanak a vezetésnek. És tovább menve: törlesszenek adósságukból a közönségnek, amely még a nagy kudarcok idején is kitartott mellettünk. Ilyesmit is ritkán hall az ember mostanság! Hogy van aki a nyilvánosság előtt bűntudatot érez, mert megmozdul a lelkiismerete. A beismerés viszont már fél győzelem a jobbítás felé vezető úton. Kamatoztat-e ebből valamicskét is a ZTE a hátralevő három mérkőzésen? Hát, most már nincsen könnyű dolga. Igaz, a Videoton ellen szinte mindenki akart, s ez már majdnem elég volt a döntetlenhez. Végül mégis kikaptak. Változott-e tulajdonképpen valami az MTK-VM elleni vereség óta? Lantos szerint igen. Ahogyan szavaiból kivettük, úgy voltak a csapattal, mint régen az őrmester a katonáival. Megbüntette két-három ember miatt az egész szakaszt. De, s ez más kérdés, tulajdonképpen senkinek sem ártott meg, amit kapott. Mit is? Alapozás májusban — A kiesőjelölt elleni vereséget követő napokban lényegében alapozó jellegű edzéseket végeztettünk a játékosokkal — így Lantos. — Úgy vélem, olyan időszak következett, s ez eltartott a Honvéd elleni mérkőzésig, amit egyhamar nem felejtenek el. Azt hiszem, edzőnek, játékosnak hasznos volt. Ki-ki számot vethetett önmagával, s lemérhette felkészültségét. Tehát önmagukba nézhettek, s ha felismerték adósságaikat, hozzá kellett volna kezdeni a törlesztéshhez. Az egyik edző mondta ezzel kapcsolatosan: — A legutóbbi hazai vereség után szinte elbújtak játékosaink a szurkolók elöl. Akinek tankolni kellett, mást küldött el a kúthoz ... Milyen lesz a folytatás? Ki tudja még- Hivatkozni lehet sok mindenre. Például arra, hogy a júniusban sorra kerülő három mérkőzésből kettőt idegenben játszanak. Mennek Újpestre és Pécsre, csupán a Békéscsabát fogadják. No, de ne kerülgessük a forró kását. Mit vár a vezető edző? — Újpesten már sok vidéki csapat szerzett pontot. Kétségtelen, hogy a Dózsa az esélyes, de ha taktikusabban játszunk, mint a Videoton ellen és a helyzetkihasználással sem lesz baj, akkor talán el tudunk csípni egy pontot. — A Békéscsaba ellen fejezik be hazai szereplésüket. Tudna-e engesztelőt, bemutatót tartani közönségüknek? — Két pontot tervezünk erre a 90 percre. Van egy mondás: minden jó, ha a vége jó. Tudom, ez nem illik ide, mert nem tudunk jóvátenni sok mindent, de legalább feledtetnénk, valamicskét terjesztenénk. Ez a legkevesebb, amivel tartozunk a közönségnek. — Pécsett zárja et az évet. Jó a döntetlen? — Idegenben, persze, hogy jó eredmény. De kérdés: miként születik meg? San Marino - i jutalomár? Tehát három, nagyon jó esetben négy pontot várnak a szakvezetők a csapattól, amely irigylésre méltó helyzetben van: San Marínóban, nemzetközi tornán vesz részt. (Sokan tették fel a kérdést, amikor a portyáról hallottak: vajon megérdemlik-e a ZTE- játékosok ezt az utat?) Lantos nem válaszolt erre a kérdésre. A helyzet bonyolultságát, nehézségét bizonygatta tovább. Hogy most már nem lehet hivatkozni sérülésekre sem, mert Péter, Csepregi, Bolemányi rendben van. Ismert NB I-es játékosok ülnek a kiapadón. Néha be is lehetne cserélni őket. Például, amikor Kanász sorozatban ügyetlenül nyúl a labdához, vagy Soós sértődötten sétálgat a pályán (lásd a Videoton elleni mérkőzés egy-egy időszaka) ... Szóval ennyi bukás után, a véghajrá előtt is van ebben elég belső baj. És ha ez így folytatódik, egyesek hiába teszik ki a lelküket. Nem lesz meg a várt három pont sem. V. B. NÉPSPORT 3 Nem jószívűek a svájciak!A mikor Paul Wolfisberg, a svájciak építészmérnök kapitánya Norvégiában, a magyar—norvég mérkőzés után azt mondta nekünk, hogy a magyar labdarúgók töretlen küzdőszelleme és sikere visszaadta nekik is a hitet, s higgyük el, Bázelban meg fogják verni az angolokat, olyasmiket válaszolhattunk neki, hogy „az lenne csak az igazi szenzáció!” Meg, hogy „ha mindannyian nagyon akarják, sikerülhet is, mert ellenünk valóban nagyon jól játszottak...” De az akkor csak amolyan udvariaskodó tercierének tűnt, mert azt a tényt, hogy a svájci válogatott 34 évvel ezelőtt nyert utoljára a szigetországbeliek ellen, mi is tudtuk. S egy ilyen adat sokat mond még annak is, aki pedig egyáltalán nem kíváncsi rá. A svájci szakvezető bizakodása jól festett a Népsport visszapillantó oldalán, de aztán nem gondoltunk rá szombat estig, a bázeli mérkőzésig. De akkor igen és nemcsak Scheichler és Sulser gólja után már előbb érezhető volt, hogy Wolfisberg nemcsak álmodozni tud! Emlékezzünk csak, milyen tudatosan hárították a hosszú keresztlabdák visszafejelésére helyezkedő Mariner és Robson próbálkozásait, aztán Burgener milyen pontosan tudta, mit jelent a szögletrúgáshoz készülődő angol magasba emelt keze: a kapus előre kiindult a hosszú sarokra állt csatár felé, légipárbajt vívni. Meg milyen sokat segített a játék lassításához a nyilvánvalóan nem véletlenül magasra hagyott fű ... Persze, mindez kevés lett volna azokkal az angol játékosokkal szemben, akik a világ labdarúgásának szentélyévé avatták annak idején a Wembley-stadiont, és akik miatt, megszokásból is, a fél világ televíziója közvetítette legutóbb a kupadöntőt. Ez az angol válogatott azonban — nyilván a kombinatív játék szerelmesének tartott Greenwood hatására — már nem a régi angol iskola szerint játszik, de még messze van attól, hogy gyors mozgás közben a játékosok úgy tegyék-vegyék a labdát, olyan folyamatosan és kiszámíthatatlanul építsenek a mezőnyben, mint amit a legjobb olasz, holland, vagy NSZK-beli játékosoktól megszoktunk. Félúton vannak, az egyiket elhagyták, a másikat még nem tanulták meg! Az ő helyzetük, VB-selejtezőbeli szereplésük is alátámasztja azt a nem tegnapi megállapítást, hogy az európai futball Beckenbauerék, Cruyffék generációjának kiöregedésével elszíntelenedett. Az értékhatárok összecsúsztak: Svájc válogatottját otthonában reális körülmények között meg tudta verni a norvég csapat és ugyanezek a svájciak, láthattuk, milyen magától értetődően fektették két vállra Greenwood fiait. Éz s én ennek a helyzetnek egyáltalán nem szent, hanem nagyon is hétköznapias bizonytalanságára szeretném felhívni a figyelmet. Vannak, akik úgy gondolják, hogy Wolfisbergék nekünk segítettek, jókorát lendítettek a magyar válogatott szekerén. Ebben közvetve valóban van valami, de mindenkit biztosíthatok: a svájciaknak ez eszükbe sem jut! Ők abban bíznak, hogy majd megvernek minket a Népstadionban, a románokat mind a kétszer, Oslóban visszavágnak a norvégoknak, s az a 11 pont!... És nem adták fel az angolok sem, sőt, most már valóban összeszorított foggal, „győzni vagy meghalni” jönnek hozzánk. Nem egy nappal a mérkőzés előtt, ahogyan máskor szoktak, hanem már szerdán, hogy gyakorolhassanak a stadionban, megszokhassák a közép-európai klímát. Olyan sok balsiker, bosszúság után nehéz fékeznii a felcsillanó reményt, de most mégis meg kell óvni a szurkolókat és a játékosokat is a számunkra előnyösnek tűnő adatok túlértékelésétől. A korán örüléstől. Mert Bázelban csak az vált bizonyossá, hogy az angolok Keegannal együtt is megverhetők! De az, hogy sikerül-e a mieinknek is olyan jól lefogni a kulcsembereiket és ennyire jól kihasználni a gólhelyzeteket, mint az a svájciaknak sikerült, arra semmiféle biztosíték nincs. Biztosra vehetjük, hogy az elmúlt évtized legkeményebb, legküzdelmesebb mérkőzése előtt állunk! Borbély Pál