Népsport, 1981. október (37. évfolyam, 232-258. szám)
1981-10-11 / 241. szám
8 NÉPSPORT Férficsapatunk biztosan vezet Egerben (Folytatás az 1. oldalról.) volna, de ő fájlalja a csuklóját, így nem vállaltja a versenyt. A csapat ezúttal a következőkből állt össze: Paprika, Kovács, Berényi, Kelemen, Vágány és Vámos. Ezt a névsort nézve, azért mindenki megnyugodhatott: a magyar együttes biztos esélyese a találkozónak. A vendég norvégok ugyanis nem képviselnek átütőerőt, a csak egy igazán kiegyensúlyozott versenyzőjük van Lars Ivar P. Loge személyében. AZ EGRI körcsarnokban délután az előírtakkal kezdődött a találkozó. Már az első szer, a talaj után majdnem három ponttal vezetett a magyar csapat, s különösen Paprika Jenő előírtja sikerült szépen (9.30). Lólengésben mutatkozott meg igazán a két együttes közötti tudásbeli különbség. A norvégok sorra követték el a súlyos hibákat, kivételt egyedül Löge képezett (9.55). A magyarok közül Vágány (9.55), Paprika (9.50), valamint Kovács és Kelemen (9.45) egyaránt jól tornázott. Gyűrűn már magasabb pontokat adott a lengyel bíró vezette magyar—norvég zsűri. Kelemen szokásához híven jó volt ezen a szeren (9.60), de még őt is felülmúlta az elszántan tornázó Kovács Péter. Rég látott szép, s tiszta gyakorlatot mutatott be (9.65). Ugrásban a két specialista, Vámos és Paprika egyaránt 9.50-et érő gyakorlattal rukkolt elő. A legnagyobb taps azonban Lege ugrása után csattant fel (9.55). A korláthoz érve — kell-e mondani? — tetemesre nőtt a magyarok előnye, egyéniben pedig Vágány mögött Kovács és Kelemen következett a sorrendben. Vágány kisebb bizonytalankodástól eltekintve jó volt (9.50), Kovács Péter még jobb (9.60), Kelemen azonban rontott, leesett a szerről. Lege, aki talajon nagyon gyenge volt, szerről szerre szelten és hibátlanabbul tornászott, a korláton is 9.60-ra értékelték. A BEFEJEZŐ szer előtt már több mint hét ponttal vezetett a vendéglátó együttes. Úgy látszik, a norvégoknak egyedül a magassági fölényből jutott, a tornaszerek között már az alacsonyabb termetű magyarok voltak a nagyobbak. A nyújtón a legkevesebb pontot kapó Kelemen is 9.35-tel végzett, Kovács egy rontás miatt kapott csak 9.40-et, Vágány és Vámos viszont megérdemelten 9.65-öt. Ezzel a csapatverseny első napját nagyarányú vezetéssel zárta a magyar együttes. De ez az előny nem elsősorban annak köszönhető, hogy az ellenfél bizony nem a legerősebb, hanem annak, hogy tartalékosan is jól tornásztak a fiúk. A csapatverseny állása az előírt gyakorlatok után: Magyarország—Norvégia 279.70,273.30. Az egyéni verseny élmezőnye: 1. Vágány 56.80, 2. Paprika 56.55, 3 Kovács 56.45, 4. Löge (norvég) 55.65 SZOHOS VERSENY VÖHRINGENBEN Szűkszavú jelentés érkezett csak az NSZK -Magyarország női tornászviadal első napjáról. A Vöhringenben zajló viadalon az előírt gyakorlatok bemutatása után csapatunk mindössze 25 századdal vezet a házigazdák válogatottja előtt. Az első napon a magyarok közül Tóth Margit és Köteles Krisztina nyújtotta a legjobb teljesítményt. A viadal állása: Magyarország—NSZK 185.75,185.50. Országos bajnokság Bombameglepetés: Édes János győzelme s Fórián Éva második bajnokságát nyerte . Sportlövészet ] (Folytatás az 1. oldalról.) meglepetésre az igazságügyis Krémer 298-at lőtt. Az egyik legnagyobb esélyes, Orbán László ugyanennyit. A két négy másodpercesben volt egy-egy hibája. A verseny végén a tavalyi bajnok, a még juniorkorú Németh László őket is túlszárnyalta, valamennyi sorozata hibátlan lett és így bűvös háromszáz körös eredménynyel várhatja a folytatást. — Ehhez az eredményhez már nemcsak tudás, hanem szerencse is kell — nyugtázta röviden edzője. A Marczibányi téri lőtéren szombaton két női versenyszámban dőlt el a bajnoki cím sorsa. A standard puska 3x20 lövéses számában az esélyes Fórián Éva biztosan védte meg bajnokságát és második aranyérmének örülhetett ezen az OB-n. A második helyet Pásztor szerezte meg, míg Kocsis és Bíró között a több tizes találat döntötte el a bronzérem sorsát. A csapatversenyben az MHSZ Központi Lövész Klub versenyzői országos csúccsal diadalmaskodtak. Kitűnően szeretteitek a Központi Lövész Klub versenyzőnői a standard pisztoly számában is. Az esélyesek között Kotroczó Lászlóné egyenletes teljesítménnyel, egykörös előnnyel győzött klubtársa, Balogh Pálma előtt. A válogatott versenyző élete első felnőtt bajnokságát nyerte. Az esélyesnek tartott Ferencz Ágnes gyengén kezdett, pontlövésben csak közös eredményt ért el, igaz, gyorslövése már kitűnően sikerült (299), de már így sem tudott fölkapaszkodni a dobogóra. A csapatversenyben az MHSZ KSK nagy fölénynyel győzött. Kisöbű sportpuska, 60 lövés, fekvő. Férfiak. Bajnok: Édes János (MHSZ Gyöngyös, edző: Tóth József) 599, 2. Igaz L. (Ú. Dózsa) 598, 3. Varga (MHSZ KLK) 597, 4. Németh (MHSZ Egyesült Izzó) 596, 5. Kotroczó J. (MHSZ KLK) 596, 6 Kisbakonyi (Győri Dózsa) 596. Csapatbajnok: V. Dózsa (Igaz, Farkas I., Farkas Gy., Pápista, edző: Pintér László) 2375, 2. Bp. Honvéd 2372, 3. MHSZ Központi LK 2371. Női standard puska 3x20. Bajnok: Fórián Éva (Bp. Honvéd, edző: Abonyi György és Nagy Béla) 579, 2. Pásztor (MHSZ KLK) 576, 3. Kocsis (MHSZ KLK) 570, 4. Bíró (MHSZ KLK) 570, 5. dr. Hepp K. (MHSZ KLK) 568, 6. Hunyadiné (MHSZ KLK) 567. Csapatbajnok : MHSZ Központi LK (Pásztor Erzsébet, Kocsis Mária, Bíró Katalin, edző: Kuti Gusztáv) 1716 országos csúcs (régi: 1709, MHSZ KLK. (1980), 2. MHSZ KLK ) 1682, 3. MHSZ FEG LK 1675, 4. Dózsa. 1675. Standard pisztoly, 30+30. Bajnok: Kotroczó Lászlóné (MHSZ KLK, edző: Szaniszló József) 581, 2. Balogh P. (MHSZ KLK) 580, 3. Csanádiné (Bp. Honvéd) 577, 4. Ferencz (O. Dózsa) 575, 5. Nemesiné (MHSZ Diósgyőri Vasas) 575, 6. Nagy E. (MHSZ ILK) 575. Csapatbajnok: MHSZ Központi LK (Kotroczó Lászlóné, Balogh Pálma, Horváth Zsófia, edző: Szaniszló József) 1726, 2. MHSZ ILK 1705, 3. Bp Honvéd 1637. A férfi gyorstüzelő pisztoly állása az első nap után: 1. Németh L. (Bp. Honvéd) 300, 2. Szalai (Bp. Honvéd) 299, 3. Orbán L. (Bp. Honvéd) és Krémer (MHSZ ILK) 298—298, 5. Plank (Bp. Honvéd) és Balogh L. (Bp. Honvéd) 297—297 Csapatban: Bp. Honvéd A 1192, 2. MHSZ ILK 1180, 3. Bp. Honvéd B 1176. Szekeres Ferenc útvonalcsúccsal győzött Atlétika Mátéfi Sándor, a IV. kerületi Testnevelési és Sportfelügyelőség 1971-ben elhunyt vezetőjének emlékére, szombaton délután már tizenegyedik alkalommal rendezték meg a hosszútávfűtők hagyományos emlékversenyét. Újpesten, a Bajza utcai általános iskola előtt, a hosszútávfutásra alkalmas időben idén rekordlétszámú mezőny, 44 futó, közte két nő sorakozott fel az együttes indításhoz. Rajt előtt Mindszenty János, a versenybíróság elnöke, a MASZ vezető szakfelügyelője emlékezett meg a verseny névadójáról és a versenysorozat sikeréért évek során sokat fáradozó, de időközben elhunyt Szirmai Tiborról és Lancetta Józsefről. A futók a Bajza utca környékén egy kb. 1660 méteres körben versenyeztek. _ A tavalyi első kettő, a védő Fancsali és Szekeres Ferenc hamar elfutott a mezőnytől, csak a hosszabb távval próbálkozó Tóth L. (Bp. Honvéd) tartott velük, öt kilométer után azonban a Honvéd-futó is lemaradt, majd 15 km-nél — eredeti tervének megfelelően — elégedetten kiállt, hiszen 47:37 perccel ezen a távon eddigi legjobbját futotta. AZ élen az utolsó körig nem változott a helyzet. „Csengetéskor" Szekeres F. belevágott, elhúzott és a versenysorozat történetében negyedik győzelmét aratta. Egyben csaknem húsz másodperccel megjavította a tavalyi:18:34-gyel győztes Fancsali útvonalcsúcsát. Meglepően sokan adták fel, így csak két csapatot lehetett értékelni a csepeli győzelemmel. A nők részére először kiírt 15 km-es távot Szabó Karolin nyerte. Férfiak 25 km: 1. Szekeres F. (Csepel) 1:18:15, 2. Fancsali (II. Dózsa) 1:18:44, 3. Buta (Csepel) 1:20:09, 4. Bene (STC) 1:21:17, 5. Jenkei (Vasas) 1:21 :50, 6. Varga (Volán SC) 1:21:55, 7. Babinyecz (Csepel) 1:23:18, 8. Joó (Vasas) 1:23:42. (28 befutó). Részidők öt kilométerenként: 15:24, 31:20, 46:58, 1:02:48. Csapatban: 1. Csepel 11, 2. O. Dózsa 36 pont. Nők, 15 km: 1. Szabó K. (Csepel) 55:04, 2. Hudiné (Postás SE) 58:34. A Hideg, Kecskeméti páros nyert Autósport A Ferjáncz, dr. Tandari páros távollétében — a rali EB következő versenyére, a francia Antibes Ralira készülnek — öt versenyzőpáros, közel azonos eséllyel pályázott az országos ralibajnokság zárófutamának, a VII. Salgó Kupának az abszolút első helyére. A rali első osztály mezőnye Salgótarján központjából indult, és a szervezők 470 km-t és 18 gyorsasági szakaszt jelöltek ki a 62 páros számára. A verseny első vesztese a pécsi Simor, Reinga páros volt, az „elszakadt” hajtókar ugyanis két tenyérnyi lyukat ütött a motorblokk oldalán. Az ugyancsak pécsi Bernáth, Lempek kettőst egy eltévedt vaddisznóval való találkozás ejtette ki atovábbi küzdelemből. A balszerencse tovább sújtotta a Pécsi Volán csapatát, mivel a Rákocsi, Gál páros a verseny — ha nem az évad — bukását „teljesítette”, miután a galyatetői gyorsasági szakaszon egy kődarab kicsípte a gumit. A stabilitását vesztett Lada lesodródott az útról és a „bukfencek” a verseny feladását s a bajnoki cím elvesztését is jelentették a pécsi versenyzőknek. „Hideg nagyon keményen autózik!” — terjedt el a hír CB-rádiók láncán és a pálya mentén. A táv egyharmadánál a Hideg, Kecskeméti páros 2551 ponttal vezetett a Szuhanyik, Hóman páros előtt, akik 2622 pontot értek el. „Sajnos megpördültünk, de még így is az úton maradtunk. A keskeny betoncsíkon azonban keresztbeállt a gép és az utánunk indult autó miatt be kellett tolatnunk az árokba” — mondta a mátraházi gyorsasági szakasz céljában a hazai autósport ezidáig egyetlen első osztályú női versenyzője, Szebényi Márta. Az időcsúszások miatt a rali II. osztály 96 versenyzője hajnali két órakor rajtolt, hogy Salgótarján környékén, valamint a Mátra útjain 250 kilométert és 9 gyorsasági szakaszt tegyen meg. Az újonnan indultak közül a Tamási, Szendy páros nagyon gyorsan kezdett és a fokozott tempót követően a Ladával megjárták a hegyoldalt is. A mezőny kiegyensúlyozottságát jelzi, hogy a Musty, Füzi és a Fodor, Sipos páros a tízkilométeres gyorsasági szakaszokon csak 1—2 másodperces előnyt tudott szerezni. A rali II. osztály legváratlanabb eseményével a kecskeméti Horváth, Dobos páros „lepte meg” a rendezőket. A ceredi gyorsasági szakasztól autóval együtt „légi úton” távoztak a szomszédos ország területére. Ugyanis a túlzott tempó megbosszulta magát, és az irányíthatatlanná vált Lada lebukfencezett az útról, messze az erdőbe, csehszlovák területre. A rali I. osztályban változatlanul Hideg és Kecskeméti vezetett, mígnem eltört a Lada ventillátor lapátja. A gyors szerelés után már semmi és senki sem tudja útját állni a kaposvári párosnak. Jókora meglepetést keltett, hogy az utolsó gyorsasági szakaszokon kitűnő autózással az abszolút sorrend harmadik helyére jött fel a szériaautóból 30 lóerővel erősebb kocsira váltó Selmeczy, Dudás páros. A kora reggeli napsütésben a koszos, sáros, itt-ott horpadtversenyautókból fáradt, de boldogan mosolygó versenyzők szálltak ki. A célba érkezés, majd az azt követő villámgyors számolgatás után nyilvánvalóvá vált, hogy az abszolút első helyet Hideg János és Kecskeméti Zoltán szerezte meg, akik így örültek a győzelemnek: „Pályafutásunk alatt háromszor sikerült abszolút első helyet szerezni. A kora hajnali lecsapódott vízpárán ugyan a kopott, vizes gumival csúszkáltunk, de nagyon örülünk az abszolút első helynek.” Lapzártakor a géposztályok értékelése még tartott XXXVII. 241. ♦ 1981. október 11 szr- AZ ALBA REGIA Állami Építőipari Vállalat (Székesfehérvár, Ady Endre u. 9-15. szám) FELVESZ budapesti építésszerelési munkáira burkoló szak- és segédmunkásokat, álmennyezet-szerelésre betanított munkásokat jó kereseti lehetőséggel! Budapestre napi utazást, szükség esetén munkásszállást biztosítunk. Jelentkezni lehet: Alba Regia Állami Építőipari Vállalat munkaügyi osztályán 8000 Székesfehérvár, Ady Endre u. 9-15. szám. Csőszerelőipari Vrillitrns - mimus felvesz: budapesti és Pest környéki munkahelyeire: hőszigetelő, bádogos, ács-állványozó, festő, szak-, betanított és segédmunkásokat. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Budapest, VII., Garay u. 10. Bér- és munkaügyi csoportnál. Felvételre keresünk nagy gyakorlattal rendelkező, valamint kezdő szakembereket differenciált ösztönző bérezéssel, autójavító üzemegységünkbe. « Várjuk jelentkezését: autószerelő, karosszéria-lakatos, autófényező, esztergályos, targoncaszerelő, kazánfűtő (koksz), ívhegesztő, szak- és betanított munkásoknak, takarítónőnek és férfi műhelysegédmunkásnak. Továbbá várjuk jelentkezését: közgazdasági érettségivel rendelkező pályakezdő fiataloknak és gépíróknak. Címünk: Belkereskedelmi Szállítási Vállalat 5. sz. üe. Munkaügyi osztály. Budapest, XIV., Ilka utca 25—27. Telefon 833-992/26 mellék. Budapesti lakásépítkezéshez, valamint gödöllői építkezésekhez kiemelt bérezéssel a Közép magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat felvételre keres: s ácsot, vasbetonszerelőt, kőművest, csőszerelőt, hegesztőt, kubikost, és segédmunkásokat. Jelentkezni lehet: kispesti metró végállomásától 100 m-re a lakótelep-építkezésnél felállított lakókocsiban, vagy a vállalat központjában: Gödöllő, Tessedik Sámuel u. 6., vagy a vállalat 32. sz. építésvezetőségén: Budapest VI., Zichy J. u. 1. (Bajcsy-Zs. u. sarok).