Népsport, 1982. február (38. évfolyam, 26-49. szám)

1982-02-01 / 26. szám

XXXVIII. 26. ♦ 1982. február 1 ­ : Labdarúgás Vitatkozzunk rajta NINCS DE­ ITT A MŰVÉSZ, ZONGORA !... Az Argentínából érkezett legfrissebb hír szerint a világbajnoki cím megvé­désére készülő, labdarúgók edzőtáborá­ban három hétig nem fújják fel a lab­dákat. Egyet sem! ... A raktárban persze ott lesz a száz darab, jó előre megrendelt Tango Riverplate — a FIFA döntése értelmében ilyen lab­dákkal fogják lejátszani a VB-t —, de a csomagokhoz jó ideig nem­­ nyúlhat senki. Február­­ közepén kezdik a közös munkát, s több mint egy hónapon ke­resztül fizikai és elméleti képzést ter­vez Menotti, akit előneve játékos fel­­használásával az argentin labdarúgás Cézárjának is neveznek. Most, február közepétől tehát kezdő­dik újra Argentínában a labdaelvonó­­kúra. Egyik oka, hogy amikor végre megkapják majd a játékosok, csókol­ják meg örömükben. Másrészt Menotti szerint pillanatnyilag nincs annyi ki­váló képességű, extraklasszis labda­rúgójuk, hogy a pályára lépők impro­vizációs képességeire lehetne bízni a csapatjáték formálását. Mi tudjuk, hogy az argentin válogatott valameny­­nyi sorában van egy-egy szupersztár, mint például Tarantini, Passarella és Maradona, de Menottinak hiányzik a jó Kempes, a jó Luque, nem tudja, mit várhat Ardilestől és­­ ő semmit sem bíz a véletlenre. A múlt héten elhangzott tévényilatkozata szerint a csapatjáték szervezettségével, fegyel­mezettségével, az előre begyakorolt megoldások tökéletes végrehajtásával akarja majd Spanyolországban két vállra fektetni a skalpjukra vadászó riválisokat! Dél-Amerikában három hétig labda nélkül ... Hogy ehhez mit szólnak azok a futballisták, akik ebben a já­tékban csak a virtuozitást szeretik, nem nehéz kitalálni. Mégis megteszik és egészen biztosan kifogástalanul végre fogják hajtani Menotti követe­léseit. Egyrészt, mert egyszer már be­vált, sikert hozott, másrészt pedig mert­­ nincs választási lehetőségük. M­i kerüljük a kon­flikt ■■sokat Egyáltalán nem biztos, hogy Menot­tinak ez a labdarúgóéletben merőben szokatlan és a játékosok erejét, ideg­­rendszerét a tűréshatárig próbára tevő módszere most is meghozza majd a nagy sikert. És ebben a sportágban egy gólhelyzet elrontása, vagy egy balszerencsésen bekapott gól utólag perdöntően tud igazolni, vagy a szur­kolók szemében nevetségessé tenni. Azok a sportbarátok azonban, akik már foglalkoztak edzéselmélettel, csa­patformálással, stíluskialakítással, te­hát építették vagy ma is építik a fut­ballt, igen nagy elismeréssel adóznak az argentin szövetségi kapitánynak. Tisztában vannak azzal, hogy Menotti a legtöbbet, a nevetségessé válást is kockáztatja annak érdekében, hogy Argentína csapata jól szerepeljen, il­letve, hogy ezzel a gárdával is meg­valósítsa szakmai tervét. Róla tehát el lehet hinni, hogy győzni akar és­­ nemcsak szeretne... Azért bocsátottuk ezt előre, mert a magyar klubcsapatok félévi értékelé­seiben, az azokban közölt edzői nyilat­kozatokban visszatérően találkoznunk kellett a tehetetlenség elfogadásával. „Nincs szélsőnk...” „Évek óta hiány­cikk az irányító középpályás . ..” ,,Az új szerzemények képtelenek a régiek nyomába lépni ...” — és így tovább. És amikor­­ jövőre terelődött a szó, ezek a kérdőjelek nyitva maradtak. Azt érzékeltetve, hogy a csapat gond­jainak megoldását a szakvezetők és az egyesületi vezetők egy része is a vé­letlenre bízza. Teszik mindezt annak ellenére, hogy a szövetségi kapitány megítélése és a válogatás gyakorlata szerint igenis változatlanul sok tehet­ség futballozik országszerte! Csak meg kell őket találni és úgy kell megfo­galmazni a feladatokat, úgy kell fel­készíteni őket, hogy aztán meg is tud­janak az igényeknek felelni. Elképesztő statisztikákat lehetne ké­szíteni arról, hány különböző szintű ifjúsági válogatott, nagy ígéretnek ki­kiáltott labdarúgó kallódott el az el­múlt években is úgynevezett nagycsa­patainkban. Mert hiába beszélünk las­san évtizedek óta az egyéni képzés, a speciáli­s oktató-nevelő munka fontos­ságáról, a szakosztályok többségében ma is együtt, edz a harmincéves hát­véd a tizennyolc éves szélsőjelölttel, a kötött izomzatú 80 kilós a törékeny 60 kilóssal, a fejelni viszonylag jól tudó azzal, aki még életében nem ért el fejedből gólt! A TF edzői szakán, a továbbképzé­seken a legkorszerűbb érvek és ta­pasztalatok figyelembevételével folyik a szakembernevelés. Több csatornán át áramlik az országba a világ szakiro­dalma. Tavaly is sok edző és játékos külföldre szerződve vagy több hetes tanulmányutat vállalva közvetlen kö­zelről elemezhette az élenjáró nyugat­európai csapatok alapozását, verseny­­idény közbeni edzésmunkáját. Most már van — és jó hogy van — meg­felelő regenerálódási idejük, szabad­ságuk a játékosoknak, az NB II-as csapatok is el tudnak utazni külföldi túrákra . .. Sűrítetten folyik a bajnok­ság , egyszóval átveszünk mindent a legjobbak­tól csak a hétköznapokon fúj­nak régi szelek a pályákon! Alig ész­revehető különbséggel ma­ is úgy foly­nak az edzések, mint harminc évvel ezelőtt. A mi szakembereink kerülik az összeütközést a játékosokkal, a „fiúkat” féltő egyesületi vezetőkkel és a futballt még mindig focizgatásnak tekintő szurkolókkal. Teljesen igaza van Mészöly Kálmán­nak abban, hogy egy világbajnoki sor­solás után nevetséges dolog azon so­pánkodni, hogy kerülhettünk volna könnyebb csoportba is. Aki nem akar elesni, az ne menjen jégre. Vagy: tanuljon meg korcsolyázni! 1978-ban, az argentinok ellen vívott találkozó után joggal éreztük úgy, hogy balszerencsénk volt. Ha Nagy Laci 5 m-ről befejeli a félig üresen hagyott kapuba a labdát, legalább egy pontot elvehettünk volna saját orosz­lánbarlangjában a későbbi világbaj­noktól. És a belgák sem legyőzhetetle­­nek! Biztos, hogy válogatott csapatuk hihetetlenül jól tud harcolni, okosak, ravaszok, ezért lettek másodikok az Európa-bajnokságon. De­­ az ő or­szágukban is Fazekas Laci az egyik legjobb csatár! Nem véletlenül hirde­tik óriási transzparenseken, hogy mi­kor és hol lép pályára . . . Szerintem valós esélyeink vannak tehát a to­vábbjutásra, akkor , ha jelentősen előbbre tudunk lépni az edzői munka korszerűsítésében, az NB I-es bajnoki színvonalnak, a mérkőzések ritmusá­nak, kü­zdelmességének emelésében. De csak ebben az esetben! Fontos ezt leszögezni, mert az edzőbizottság legutóbbi ülésén néhány szakember visszautasította a testület elmaraszta­lását. Ők is kénytelenek voltak elis­merni, hogy 1981-ben a VB 24-es me­zőnyébe kerülésen túl a magyar lab­darúgás nemigen tudott egyértelmű sikert felmutatni: hogy lefékeződő­ az utánpótlás nevelését szorgalmazó munka, hogy az élcsapatok tavaly is korán kiestek a nemzetközi kupákból, és hogy a bajnokságunk — elsősorban az addigi nagycsapatok visszaesésével — érdekesebb lett ugyan, de a szín­vonala semmit nem emelkedett. Mind­ezek ellensúlyozására azonban szerin­tük elegendő érvet tudtak felsorakoz­tatni a maguk védelmében is. Például azt, hogy soha nem volt ekkora moz­gás év közben az edzői karban, annak ellenére, hogy már kifejezetten unal­mas és egy kicsit szánalmas is a „kö­zös megegyezés” bizonygatása. Általá­nos szakmai bizonytalanságot eredmé­nyez, hogy sem az edzők, sem az egyesületi vezetők nem nézik meg, beleillik-e szakmai­­ elképzeléseikbe, távlati elképzeléseikbe az a kapcsoló­dás, amelyet néhány soros szerződéssel hitelesítenek? Látszólag különösebb meghökkenés nélkül könyvelik el egyesületi elnökök, hogy külföldre távozott játékosaink a profivilágban szinte napok alatt meg­tanulták a rendet, a fegyelmet, az „adok-kapok” kötelező egyensúlyát. És történik m­indez azért­­, mert oda­kint sokkal nagyobbak a prémiumok. Mit lehet erre mondani? Szerintünk azt, hogy bár Magyarországon nem le­het versenyezni az Anderlechttel vagy a Real Madriddal a prémium nagysá­gának meghatározás­ában, de — nálunk is folyik a pénz! összehasonlít­vatala­­nul többet kapnak a játékosok, mint amennyi bevételt ők elő tudnak te­remteni, vagy amennyit a Belgiumban játszók kapnak az ottani kereseti le­hetőségekhez viszonyítva. És köztudott, hogy most már a magyar edzők is igényt tartottak az átigazolási pénzek­re. Tavaly nem is egy klub azért tu­dott csak nehezen szakvezetőt alkal­mazni, mert nagy hirtelenjében nem tudták előteremteni a csak fekete csa­tornákon át kibányászható, százezres nagyságú összegeket... Sokkal többet várunk a vezetőktől! A láváira szint­e nagyon kevés! Nem egy cikk, de egy könyv kere­tében is nagyon nehéz lenne, végigkí­sérni azt a folyamatot, amelynek kö­vetkezményeként kialakult a magyar sportvezetés hierarchiája és kapcsolat­­rendszere. A futballban alapvető gond, hogy nem mindig ott van a legtöbb pénz, ahol a legjobb munka folyik, ahol valóban ambiciózusak a sportolók és a szakemberek. így fordulhat elő, hogy sokszor érdemesebb a kiesés el­len harcolni, mint, mondjuk, a bajno­ki címért folyó küzdelemben a máso­dik vagy a harmadik helyre szorulni. Tűrhetetlen, hogy évtizedek óta sem­mit nem tudunk kitalálni a szakmai­lag jól dolgozó edzők védelmére. Azt is mindenki tudja, hogy a vezető ed­zői munkakör, legalábbis ami írásban rögzített, egyszerűen elláthatatlan. Képtelenség a serdülőktől kezdve a válogatott­ jelöltekig mindenkit figye­lemmel kísérni, vagyis egy akkora energiát és időt igénylő feladatot el­látni, mint amilyen az NB I-es szak­osztály menedzselése. A klubelnökök­nek pedig hiába mondogatják, hogy 15—18 szakosztályra kell felügyelniük, a megítélésükben mégiscsak az az alapvető, hogyan szerepel a labdarúgó­szakosztály és ezen belül mennyire elégedettek a vezetéssel a játékosok! Hallani se akarnak a sportági vezetők arról, hogy a játékosok jövedelmét bármilyen módon a bevételekhez kap­csolják. Annak ellenére, hogy csak így tudna a sportág besorolni abba az irányzatba, amely egyre " jellemzőbbé válik az egész ország gazdasági életé­re, s amelynek köszönhetően mi vi­szonylag ilyen jól élünk... Új, és az egyesületi vezetést gátlóan befolyásoló tényezővé válik a hallatlan gyorsaság­gal elburjánzó nyugatra szerződési vágy. Olyan csapatot valóban nemigen lehet jól vezetni, amelynek edzője, vagy három négy játékosa a fél világ­gal levelezésben áll és minden szelle­mi tartalékát saját maga eladásába fekteti. És teheti ezt annak ellenére, hogy legutóbb már az egyik legjobb magyar játékos. Nyilasi mondta el az újságban: e téren rendkívül gyorsan rendet kellene csinálni! Egyszer s mindenkorra biztosítani kellene, hogy csak azok szerződhessenek külföldre, akik előtte valóban minden tőlük tel­hetőt megtettek a magyar labdarúgás felemelkedéséért, és akikre valamilyen oknál fogva idehaza már nincs szük­ség! Ezek mind élő és égető problémák, amelyeket mielőbb meg kellene olda­ni, és elérni, hogy a futballban is az élet természetes és magától értetődő törvényei uralkodjanak­. De amíg ez megvalósul, az élet körülöttünk megy tovább. És a klubokért felelős veze­tőktől, az edzőktől várja az ország, hogy a játékosokat az élvonalban olyan képzésben részesítsék,­ hogy már ez a lerövidített, sűrített tavaszi prog­ram is küzdelmes legyen. Hogy egy­részt leszűrhessük a véleményt: a lab­darúgásunk fejlődése érdekében hozott határozatok nem vesztek el pusztába kiáltott szóként. Másrészt, hogy hihe­tő legyen: a válogatott játékosok mél­tóan felkészülve vonulnak majd má­jusban edzőtáborba! A mexikói világbajnokságon a bra­zilok edzőtáborában Zagalo nem kis büszkeséggel nyilatkozta a­ Népsport­nak, hogy az ő csapatukban a művé­szek is cipelik a zongorát! Ezzel a mondással azóta sok­­külföldi lapban találkoztam és most más megfogalma­zásban ránk is érvényessé válik. Ne­künk ugyanis nincsenek művészeink, de — itt a zongora, amelyet mégis ci­pelni kell! A nyáron közel egy hónapig folyt lapunk hasábjain egy olyan vita, amelynek tapasztalataival behatóan foglalkozott az MLSZ elnöksége és edzőbizottsága. Néhány javaslatot meg is szívleltek játékosok és csapa­tok. A szakosztályok őszi teljesítményének értékelése után most folytatjuk ezt az országos méretű tanácskozást. Vitára ajánljuk a fenti cikket, az abban érintett részletkérdésekkel. Több héten keresztül megfelelő terje­delmet biztosítunk azoknak a szurkolóknak, szakvezetőknek, klubvezetők­nek, akik közre akarnak működni az egyesületi vezetés hatékonyabbá tételében, az edzői tevékenység korszerűsítésében, a rövid, de zsúfolt versenyidény minél eredményesebbé tételében. Borbély Pál NÉPSPORT 3 Vereséggel búcsúztak labdarúgóink Sydneytől A Vojvodina 0-1-ről fordított Vojvodina-Magyar válogatott 2-1 (1-1) Vasárnap Sydneyben befejeződött a nemzetközi labda­rúgótorna, jelentette Boskovics Jenő, az MTI munkatársa. Az előmérkőzésen a magyarok ellen 3-3-at kiharcolt Olympic 5-0 (2-0)-ra verte a Saint George csapatát. Ez­után következett a torna zárómérkőzése. 9000 néző. V: Boskovic (ausztrál). Gólszerző: Maries (2), illetve Csongrádi. A magyar válogatott össze­állítása erre a találkozóra is­mét változott, a sérült Nyila­sin kívül a pénteki mérkő­zésen húzódást szenvedett Katzirz sem védhetett­ Magyar válogatott: Kakas — Szántó (Moldván a 46. percben), Kerekes, Garaba, Tóth, — Sallai, Rab, Csong­rádi — Kiss (Bodonyi a 70. percben), Törőcsik, Váradi (Pölöskei a 60. percben). A 7. percben Váradi 25 m-es, óriási erejű szabadrú­gása elzúgott a bal felső sa­rok mellett. A magyar csa­pat a 10. percben vezetéshez jutott. A sokat mozgó Törő­csik Váradiv­al játszott össze, utána Kiss kapta a labdát. Visszaadta Csongrádinak, aki 20 m-ről, egyből, nagy lö­vést küldött a bal sarokba. 0-1 Utána Váradi lövését a ka­pus kiütötte. Tóth hazaadá­sa tette próbára Kakast, majd a jugoszlávok percei követ­keztek, viharos támadásokat vezettek. A változatos, jó küzdelemben Váradi és Kiss előtt nyílott jó lehetőség, de hibáztak. A 35. percben gyors akciót vezettek az újvidékiek: a ki­törő jobbszélső, Maries kapta a labdát. Tóth mellett elhú­zott, Kakas késve indult, és a csatár a kapuba emelt. 1-1 Fokozódott a küzdelem, és folytatódtak a kemény össze­csapások. A 38. percben Tö­rőcsik a jobb oldalon tört előre, mindenkit maga mö­gött hagyott, visszaadta a labdát a pontosan érkező Kiss elé, de a csatár 10 m-ről fölé bombázott. A második félidőben foly­tatódott a heves küzdelem. Az 54. percben, amikor a magyar válogatott támadott, a Vojvodina megszerezte a labdát, az a leshelyzetben lé­vő Maries elé került, aki majdnem a félvonaltól meg­iramodott, és a kifutó Kakas mellett 15 m-ről a jobb sa­rokba helyezett. 2-1 A 63. percben ismét Törő­csik csavart szabadrúgást a kapu elé, Kiss fejjel a jobb Sarokba csúsztatta, de nagy meglepetésre a játékvezető nem adta meg a gólt, hanem szabadrúgást ítélt kifelé. A 80. percben Törőcsik Bodo­­nyit hozta játékba, a szélső két védőt kicselezett, a 11-es ponton már csak a kapussal állt szemben, de a földbe rúgott, így a labda a kapus zsákmánya lehetett. A pénteki 3-3 után ez a mérkőzés is igazolta: na­gyon is a felkészülés elején­­tart a VB-döntőre készülő magyar labdarúgó-válogatott. A Vojvodina hihetetlen becs­vággyal harcolt, elsősorban gyorsaságban mutatkozott kü­lönbség az újvidékiek javá­ra. A magyar válogatott já­tékában ismét kiütköztek a korábban tapasztalt hibák, több helyzet kimaradt. Az utolsó 20 percben csaknem felbillent a pálya, mégsem sikerült egyenlíteni. A ma­gyar csapatból Kerekes, Rab, Csongrádi és Törőcsik nyúj­tott jó teljesítményt. A sydney-i nemzetközi lab­darúgótorna végeredménye: 1. Vojvodina 5, 2. Olympic Sydney 4, 3. Magyar váloga­tott 3, 4. Saint George 0 pont. A magyar válogatott ked­den reggel Melbourne-be uta­zik, ahol a hét végén újabb nemzetközi tornán szerepel. Pénteken este Victoria állam válogatottja lesz az ellenfél, szombaton este pedig ismét a Vojvodinával találkozik a csapat. Csongrádi Mi van Nyilasi Tiborral? A válogatott legnépsze­rűbb játékosa Ausztráliá­ban is Nyilasi Tibor. A helyi lapok mindennap képeket közölnek róla, felsorolások jelennek meg arról, melyik vezető eu­rópai klubcsapatok látnák szívesen soraikban a Fe­rencváros és a válogatott kapitányát. Tibornak van ideje nyi­latkozni, hiszen — sérült­ A St. George elleni talál­kozón — melyen kitűnően játszott — a 87. percben kapott a térdéhez, jelezte: kiújult régi sérülése, nem tudja folytatni a játékot. Jelenleg is pihenésre van szüksége, ezért nem sze­repelhetett a Vojvodina ellen. A csapat vezetői, orvosai remélik, hogy a túra újabb állomásán, Új- Zélandon már újra ott le­het a csapatban.

Next