Népsport, 1982. március (38. évfolyam, 50-75. szám)
1982-03-01 / 50. szám
XXXVIII. 50. ♦ 1982. március 1 Labdarúgás NB I A tavasz első kilenc fejezete Árky Bizonyára sokak számára emlékezetes marad Arky Lajos bemutatkozása a Czabán Samu téren, élete első élvonalban mérkőzésén. Elvégre nem kis dolog mindjárt két gólt rúgni, mégpedig a bajnokcsapat Ferencváros hálójába. Igaz, a kis Arky nem először teszi ezt. Egy barátságos mérkőzésen már megtette ezt Beles mellett, mint Osztapenko-játékos, a Vasas elleni MNK-mérkőzésükön pedig éppen akkor rúgott két gólt, amikor a nézőtéren ott volt megfigyelőként — Fenyvesi László ajánlatára — Kiss Jenő, a Volán szaktanácsadója és Sági János, a csapat technikai vezetője is. Azóta le is igazolták, s ennek nagyon örülnek, mert úgy vélik, hogy Árky sokra viszi Benőre emlékeztető játékával, még termetre is hasonlít rá. Mi az erénye? Vérbeli csatár, aki minden idegszálával gólra tör Középcsatárban képes a legtöbbre, de feltalálja magát a széleken is. Megnehezíti a védők dolgát, mert testével ügyesen takarja a labdát, és higanyszerűen mozog. A Fradi ellen is hol Szántó, hol Rab, hol Beles területén tűnt fel. Sági János azt mondta róla, hogy küzdőképes, az összjátékhoz is van érzéke, s ami a legfontosabb: nem viszolyog a legerősebb edzésektől sem, s tehetségénél csak szerénysége nagyobb! Persze, a Volánban azt is tudják: a későbbiekben Árky élete nem lesz fenékig tejfel! Az ellenfelek most felfigyeltek rá, nem veszik majd olyan félvállról, mint a ferencvárosiak tették. Meggyőződésük viszont az is, hogy betalál még néhány kapus hálójába. A mérkőzésen Bene Feri is kint volt. Nos, Arky neki is tetszett. A hangszórók hallgattak... A Fáy utcában nemcsak a labdarúgók készülődtek különleges gonddal a rajtra, hanem — többek között — a klub propagandistái is. Forró teával kedveskedtek az első mérkőzés hivatalos vendégeinek, szépen tördelt ismeretterjesztő füzetek osztogattak, és az egész szünetet kitevő előadásműsort írtak, amit a hangosan beszélőn keresztül akartak előadni. Ebben hangzott volna el bejelentés, hogy az elnökség kiírta a „Szurkolók díját”, amit a közönségszavazatok alapján osztanak majd ki az év végén az 1—3. helyen végző játékosok között. Az ötlet kitűnő! A labdarúgó játék igazi értelmét, a közönség szórakoztatását volt hívatva ösztönözni, de — ezen a mérkőzésen a hazai szurkológárda előtt ezt a témát, enyhén szólva, nem volt diplomatikus megpendíteni sem! Nemcsak azért, mert hat perc alatt kétgólos előnyt szerzett az U. Dózsa, hanem mert a tíz főre olvadt hazai gárda úgy játszott, hogy közülük csak a kevésbé rosszakra lehetett volna voksokat adni. Némák maradtak tehát a szünetben a hangszórók, nem magyarázták meg a vendégeknek, mi célból tették ki a nézőtér bejáratai mellé a jellegzetes formájú, szavazatgyűjtő ládákat. Feltehetően megszenvedték a döntést azok, akiknek le kellett fújni a nagy szeretettel előkészített programot. És reménykednek abban, hogy legközelebb már elhangozhat. Ha majd azok a játékosok is hajlandók együtt játszani a közönséggel, akik most valamilyen oknál fogva képtelenek voltak erre. 3 gólhelyzet nélkül! Egy jó rajt még a legkilátástalanabb helyzetbe sodródott együttesen is segít néha, ezért várta mindenki Ózdon, hogy a Kohász — mintegy kapaszkodván az utolsó szaknaszálak egyikébe — így vagy úgy, de legyőzi a Csepelt. Pályaválasztóként egy nem is különösebben nagy tudású ellenféllel kezdeni akár jó ómen is lehet. Persze, csak akkor, ha egy emberként küzd, harcol, akar és lelkesedik a két pontra oly nagyon áhítozó együttes. Nos, a Csepel — a forduló egyik meglepetését okozván — 3-2-re nyert Ózdon, méghozzá úgy, hogy végső sikerét alig-alig veszélyeztette valami. A gyors ózdi gól sem okozott pánikot a vendégeknél, játszották a maguk lelkes-hajtós-szívós futballját, s már a félidőben 2-1-re vezettek... Ekkor sokan még azt hitték, hogy a Kohász huszáros második félidővel rukkol elő, menti a menthetőt, a legkritikusabb pillanatban azonban jött az újabb hibapont: Fekete, a hazaiak kapusa „benézett” egy labdát a jobb sarokba, amely pedig olyan lassúsággal gurult célja felé, hogy az egy csigának is becsületére vált volna. A hazaiaknak már csak egy gólra futotta erejükből, ráadásul azt is a csepeli Varga helyezte el saját kapujába ... „Hazai pályán három gólt kaptunk és veszítettünk úgy, hogy ellenfelünknek nem volt igazi helyzete...” — mondta a mérkőzés után Pallagi Róbert, a Kohászvezető edzője. Majd — mintegy önmagától — ezt kérdezte: „Lehet ehhez valamit hozzátenni?” Szó, ami szó: nehéz... Verebes kesergője Zalaegerszegen az ősz sikercsapatának, a Rába- ETO-nak vereségén túl az is meglepetés volt, hogy a sok gólról híres győriek egyszer sem tudták bevenni a ZTE kapuját! A mérkőzés után Verebes József edző így kesergett: „Végigtámadtuk csaknem az egész mérkőzést, az irányítás a mi kezünkben volt, s kidolgoztunk annyi helyzetet is, amennyi egyébként bőségesen elég szokott lenni a győzelemhez. Szabó egymaga eldönthette volna a mérkőzést, ezúttal azonban a helyzetek kihasználása nem sikerült, sőt egy váratlan és elkerülhető gól a vereségünket okozta.” Megkérdeztük, mi a véleménye a volt zalaegerszegi csatár, Szentes Lázár teljesítményéről, aki ezúttal egyáltalán nem remekelt. A válasz: „Ha a játékvezetők azt megengedik, amit Szentessel és általában a játékosaimmal műveltek, néhány hét múlva nem lesz épkézláb játékos a pályákon. És még valami! Szentes kapott egy sárga lapot a labda sípszó utáni elrúgásáért. Nos, erről az a véleményem, hogy a bíró fújja meg úgy a sípját, hogy azt hallani lehessen, mert különben — mint Szentes esetében is — a bíró hibájából éri méltánytalan büntetés a vétlen játékost.” A győri edző nyilatkozatából kiderül, hogy játékosaira nem haragszik, de a bíróra annál inkább. Pedig nem ő hagyta ki a helyzeteket! * Mennyibe kerül egy pont? Kispesten a találkozó előtt az öltözőfolyosón egy őszülő hajú férfi sétált fel és alá. Bent a békéscsabai együttes készülődött csendes elszántsággal. Zalai László, az élvonal ötvenhárom évtis, „újonc” edzője derülátó volt és meg is indokolta, hogy miért? — A csapat becsülettel elvégezte azt, amit a rendkívül rossz téli körülményeink között elvégezhetett Igaz, mindenhol edzettünk az utóbbi két hónapban, csak éppen futballpályán a legritkább esetben, de én ennek ellenére megmondom őszintén: bizakodó vagyok! Sőt, azt sem titkolom: győzni jöttünk ide, Kispestre is. .. Ezt kértem a fiúktól is, de legrosszabb esetben bízom a döntetlenben. Nagy kár, hogy annyira mély, sáros a talaj, érzésem szerint ez inkább a Honvédnek kedvez. A gól nélküli döntetlennel véget ért találkozó után Zalai László ugyanolyan nyugodt arccal fogadta az érdeklődőket, mint korábban. Csak akkor borult el kissé a tekintete, amikor Kőhalmi és Pásztor sérülésére, valamint Kerekes kiállítására terelődött a szó. — Boldog vagyok, mert sikerült elhitetnem a csapattal, hogy a fővárosban sem vagyunk eleve esélytelenek. És, ha nem tíz emberrel kellett volna befejeznünk ezt a mérkőzést, akkor elképzelhető, hogy most még boldogabbak is lehetnénk... De így félek, hogy túlságosan is nagy árat fizettünk az egy pontért... Hamarosan kiderül, így van-e. Bravúros 2-1 Vajon ki kíváncsi egy olyan csapatra, amely gyászosan szerepel olyannyira, hogy huszonegy mérkőzésből csupán háromszor tudja győztesen elhagyni a pályát, s félszáznál több gólt kap?! Nagyon kevesen. Nem csoda, hogy a Tiszamenti városban Szegeden, alig kétezren voltak kíváncsiak a táblázat végén kullogó csapatukra, no meg az ellenfélre, a Nyíregyházára. Bezzeg, ha sejtették volna, hogy bravúros nyitány lesz?! Mert az volt. Bizonyára lesznek olyanok, akik ezt a 2-1-es győzelmet elintézik egy kézlegyintéssel, mondván — és akkor mi van? Mi viszont nagy jelentőséget tulajdonítunk annak, hogy a nyitány előtti napokban a szegedi játékosok nemcsak fogadkoztak — mint már oly sokszor —, hanem állták is a szavukat: mindent megtettek a győzelem érdekében, azért, hogy végre emelt fővel hagyhassák el a pályát. Kozma akkoriban arról beszélt, hogy a vereségsorozatot meg kell szakítani, mert szégyenükben nem akarnak a városban elbujdosni, s borzalmas lenne, ha az együttest hazai pályán is mindig elpáholnák. Eljutott Szegedre az MLSZ elnökének, Szepesi Györgynek az a kérése is: minden mérkőzésen az utolsó percig teljes erőbedobással küzdjenek, akkor is, ha helyzetük már reménytelennek látszik, mert ha nem ezt teszik, lejáratják önmagukat és a magyar bajnokságot. A szegedi vezetők és a játékosok egyetértettek az elnökkel, s ezt tettekkel is bizonyították. Nem játszottak ugyan fényesen, de szívüket adták a győzelemért. Igaz sportemberekhez méltóan. NÉPSPORT 3 Egy 7-es háttere Ápolt körszakállával, bajuszával akár a márciusi ifjak egyikét is alakíthatná egy történelmi filmben. Magabiztos fellépése alapján meglett férfiúra emlékeztet, pedig mindössze 21 esztendős. Tatabányai bemutatkozásából ítélve megértjük, miért harcolt a DVTK foggal-körömmel, hogy harmadik számú kapusának leszerződtesse Gulyás Istvánt. A kapuvédők számára kínos meglepetéseket tartogató sártengerben rutinos labdarúgókat megszégyenítő magabiztossággal őrködött az újonc. Sorozatban ragadtak kesztyűjébe a magas beadások, pedig a diósgyőri kapu előterében, olykor hatannyolcan is felemelkedtek fejelni. Hogy már a 41. percben elkönyvelhette pályafutásának első kapott gólját, arról mit sem tehetett, hiszen Weimper büntetőből vette be hálóját. Vétlen volt a második gólban is. A folytatásban néhány sokat ígérő megmozdulás után aztán megismerkedett a kapussors könyörtelenségével is. Fischertől mindenki beadást várt. Az alapvonalról ritkán lődöznek gólt manapság. Így okoskodhatott Gulyás is, mert kilépett, s aztán már csak kétségbeesetten nézhette a háta mögött a kapuba hulló labdát. A három gól ellenére minden tekintetben rászolgált a hetes érdemjegyre, amely tömören minősíti a fiatal kapus bemutatkozását. Gulyás István a mérkőzés után beismerte, hogy a harmadik gólnál felült Fischer trükkjének. Majd hozzátette: — Engem harmadik kapusnak hoztak ide. Veréb Gyurival és Szabó Lacival egyelőre nem vetekedhetem, de az életkor az én javamra szól! Nem adom fel egyhamar! A társalgást hallgató Puskás Lajos megjegyezte: „Veréb és Szabó most sérült volt. De ha mindketten egészségesek, akkor is Gulyás Pistával kezdtük volna a tavaszi idényt!” A két „Kicsi” A PMSC-ben és a Debrecenben is szerepelt egyegy olyan játékos, akiket alkatuk miatt társaik „Kicsi" névvel illetnek. Az egyik a pécsi Gallai István, a másik a debreceni Sallai Sándor. Ezen a találkozón mindkettőjük az érdeklődés középpontjába került, de ellenkező előjellel. A pécsi szurkolók kíváncsian várták a vendégek egyik legjobbjának, Sallainak a játékát, hiszen őszi teljesítménye kitűnő ajánlólevélnek bizonyult. Nos, Sallai számára ez a tavasz rosszul kezdődött. Csapatának egy pillanatig sem volt esélye Pécsett a pontszerzésre, és ebben meghatározónak bizonyult, hogy ő és középpályás társai messze elmaradtak attól a teljesítménytől, amire képesek. Sallai nem fogott embert, nem sikerültek az indításai, jobbára csak légüres térben lézengett. Gallai csak úgy kerülhetett be a kezdő csapatba, hogy hét közben Lutz megsérült, Mészáros megbetegedett, és Nagy két sárga lapja miatt pihenni kényszerült. A bizalmat jó játékkal és egy góllal hálálta meg. Ügyesen szervezett, és rendszeresen ott volt a hazai támadások befejezésénél. Kitűnt a szürkeségből. — Eddig egyetlen gólt lőttem, azt is 1980 őszén. Így aztán kimondhatatlanul örülök, ennek a fejesnek — mondotta a mérkőzés után. — Ősszel csupán három alkalommal kaptam lehetőséget mint kezdő játékos, és már-már a távozás gondolatával foglalkoztam. Ez a mai mérkőzés visszaadta az önbizalmamat, nem elégedhetek meg azzal, hogy csak nagy ritkán kapjak lehetőséget. Tudom, elsősorban rajtam múlik, beférek-e a csapatba. Azon leszek, hogy minél többször megismételjem a mostani teljesítményemet. 1-1 ellenére elégedettség Ősszel a Sóstói-stadionban a Haladás nagy meglepetésre 2-0-ra legyőzte a Videotont. A szeptember esti nem várt fiaskó akkoriban alaposan megviselte a székesfehérvári legénységet, így aztán egyáltalán nem csoda, hogy a visszavágás vágyával érkeztek Szombathelyre. A mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón ezt Szentmihályi Antal nem is tagadta, bár nagyon óvatosan fogalmazott. A mérkőzés képe aztán azt igazolta, hogy bizakodása nem volt alaptalan. Bátor támadójátékkal kezdtek, megzavarták ellenfelüket, akadtak helyzeteik is, de a gól elmaradt, mert ezeket nem tudták kihasználni. Egy kicsit a hazaiak válasza is hasonló volt, mert, miközben a vendégek lestaktikával próbálkoztak, a Haladás előtt is nyílt néhány gólszerzési alkalom, de ők is hadilábon álltak a befejezésekkel. Nagy volt a küzdelem, a döntetlennel láthatóan egyik csapat sem volt elégedett. Ezért aztán a közönség elégedetten távozott a nézőtérről. A törzsszurkolók megállapították, hogy a Haladás tavaszra is átmentette az ősszel sokszor megcsodált küzdőképességét. Igaz az is: a forma még valóban idényeleji. A Videoton feltétlenül jobb, egységesebb benyomást keltett, sok mindent megvalósítottak abból, amit totális futball néven ismerünk, támadásban gyorsan felfejlődtek, a labda elvesztése után pedig ugyanilyen módon visszazárkóztak. Ezért az egy pontot a vasiak is sokra értékelték.