Népsport, 1982. szeptember (38. évfolyam, 212-237. szám)
1982-09-01 / 212. szám
2 NÉPSPORT A hét végi labdarúgó bajnoki A JÁTÉK FENT ÉS LENT Miért szomorkodott Szarvas László? — Először is azért, mert győzelmet vártam a csapattól, s a két pontból csak egy lett. Ilyen van, néha egy korábban várt siker helyett a döntetlennek is nagyon lehet örülni. De a szombati mérkőzés véleményem szerint egyértelműen nekünk állt! Legalábbis, ha az ordító gólhelyzeteket összeadom. Nagy Imre például kétszer is százszázalékos helyzetbe került, de mindkét lehetőségét elrontotta. Esküszöm, az utóbbi volt a nehezebb. Mármint a hibázás... A héten az edzéseken még nagyobb gond ön az öltözőben és a kispadon mindig higgadtan viselkedik, arcáról aligha lehet leolvasni mérget, indulatot. Hogy csinálja ezt? — Ilyen a természetem. Előbb megvárom, amíg elpárolog az első haragom, s utána bírálok. Ami a meccseket illeti: az én idegeskedésem nem segíthet az ügyön. Attól még nem játszik jól senkil ... • A Haladás elleni találkozó előtt egy picit sem volt nyugtalan? A vasiak legutóbb borsot törtek a csapat orra alá. De igen. A vasárnapi 90 perc kezdete előtt egy kicsit ideges voltam, hőt kell fordítani a csatárokkal való foglalkozásra. Ehhez kapcsolódik a tudatos elemek állandó gyakorlása. Védelmünknek elég volt egyszer elhibáznia a lestaktikát, máris mehettünk középkezdéshez. Lehangoltságomhoz ugyancsak hozzájárul az a tény, hogy játékosaink túlontúl tisztelik a nagycsapatokat! Úgy lépnek ellenük pályára, hogy alig adnak némi esélyt saját maguknak. Pedig ha jobban hisznek a győzelemben, az talán most sem maradt volna el. • Nem hitt a győzelemben? — De. Számítottam rá. • Akkor mi nyugtalanította? — Elsősorban az, hogy lesz-e középhátvédem. • Dózsa talán sérültet jelentett? — Nem. Egyszerűen nem jött! Fél óra volt már csak a kezdésig, de a fiú sehol. Végül 20 perccel a kivonulás előtt befutott, s örülni kellett, hogy nagyjából épen és egészségesen. Csak a vállát fájlalta a karambol miatt, amely érte. Amikor láttam, hogy egyben van, már megnyugodtam. • Az első félidőben is lett volna oka némi izgalomra, hiszen akkor még gyengélkedett a Fradi. Manapság bizony ritka dolog, főleg honi futballmeccsen, hogy egy középcsatár a mezőny legjobbja legyen. Egy középcsatár ugyanis sűrűn ki van téve a védők keménykedéseinek, egy középcsatár esetében mindig kéznél van egy bokánrúgás, egy gáncsolás, egy „bodicsek”. Egy középcsatárt minden. Akkor igen. De vártam, hogy talpraáll. S így is lett, hol gondosan őriznek, néha a szó igaz értelmében rajta áll a söprögető, meg a beállás, avagy a soron kívül kijelölt testőr. Ilyen körülmények között nagyot alakítani igazi férfimunkák közé tartozik. A nyíregyházi Kiss Miklós a Bp. Honvéd elleni találkozón bizonyította, hogy egy center milyen sokat kellemetlenkedhet az ellenfél kapuja előtt, ha gyors és lendületes, ha nem ijed meg a legszigorúbb védők dobogásától sem! A szőke csatár kivételes gyorsaságát kihasználva, kis híján megszakította az utána rohangáló Lukácsot és Garabát. Szabályosan csak a regnaet de bálnkito^^^| •/ jelent^^^^a hazaiak javára. Kiss önmagát és szombati játékát meglehetősen szűkszavúan értékelte. — Most ment egy kicsit a játék, de a következő meccseken jó lenne betalálni a kapuba is. Mert egy center mégis csak ez ügyben lófrál a kapu előtt. Ha egy középcsatár mondja... Miért volt egy kicsit ideges Kovák Dezső? (villáminterjú) A középcsatár volt a legjobb L __ „ _ Visszavágás — 24 év múltán 24 évvel ezelőtt Baján találkozott utoljára Baja és Kecskemét NB II-es együttese bajnoki találkozón (Bajai Ép.—Kecskeméti Dózsa), s ekkor a kecskemétiek elporolták a hazai gárdát. A nemes bosszúról egy időre le kellett tenniük a Duna-parti legényeknek. Nem sokat kellett várniuk, csupán huszonnégy esztendőt, hogy elégtételt vegyenek a korábbi elnáspángolásért. A dolgot meglehetősen nehezítette, hogy a visszavágást a KSC otthonában kellett lerendezni, s ez első ránézésre nem tűnt egyszerű feladatnak. Olyannyira nem, hogy kevesen adtak volna még egy pipadohányt is a vendégek pontszerzéséért. Nemhogy a győzelmükre! A lelátó egyöntetűen arra készült: jönnek majd a bajaiak, beássák magukat a tizenhatosukra és „üsd, vágd, nem apád!” felkáltással püfölik majd a pettyest arra, amerre állnak. Erre mit ad isten: a vendégek egészen megdöbbentő, mondhatni mellbevágó taktikával álltak elő. Idegen pálya ide, idegen pálya oda, mintha otthon lettek volna, elkezdtek támadni! S aki támad, az alkalmanként gólt is szerez. Mint a bajaiak. Erre jött a válaszlépés, a hazaiak is nekidurálták magukat, kezdtek támadni, mire kaptak még egyet__Utána már nem maradt más hátra, mint megünnepelni a diadalt. A képen látható vidám társaság a 90 percet követően állt össze. Nem kis tettet hajtott végre! AHOL JÓ A JÁTÉK... Győrött naponta hosszú sor kígyózik a Rába ETO belvárosi szervező irodája előtt. Folyik az NB I-es labdarúgó-bajnokság őszi idényére a bérletek árusítása és megkezdődött a Standard Liege elleni szeptember 29-i BEK-visszavágó jegyeinek elővétele. A csapat jó szereplésének tulajdonítható, hogy eddig több mint háromezer bérletet adtak el, s óriási az érdeklődés a BEK-visszavágó iránt. Valamennyi ülőhely már elfogyott. A nagy érdeklődésre való tekintettel megkezdték a stadion nézőterének bővítését. Mindkét kapu mögött öt-öt szektorból kiszerelték a műanyag székeket, s az ötezer ülőhely helyén 18 ezer állóhelyet létesítenek. Ezzel 35 ezer fősre bővül a győri stadion. A játékoskijáró felett már félkész állapotban van az új fedett sajtópáholy. Megkezdték a világítás korszerűsítését is,fényerejét kétezer luxra növelik. A munkálatok előreláthatólag október közepére fejeződnek be. Erre szokták mondani: megy ez, csak csinálni kell... XXXVIII. 212. ♦ 1982. szeptember 1 A vakmerőség veszélyei Az új rendszerű NB II-ben fordulóról fordulóra sorjáznak a meglepetések, a csapatok általában nagy közönség előtt, élénk érdeklődéstől kísérve lépnek pályára, s alacsony színvonalú összecsapásról jószerivel alig szólnak a beszámolók. Most még természetesen a nagy helyezkedés folyik, amolyan erőfelmérő köröket futnak az együttesek, azt azonban máris kijelenthetjük: az NB II-ben ezúttal nem lesznek „futottak még” csapatok, itt a szó szoros értelmében mindenki mindenkit legyőzhet... Vasárnap például a Dorog hódmezővásárhelyi diadala előtt tisztelgeti a mezőny. A Dorog nem az az együttes, amely országos visszhangot kiváltó idegenbeli bravúrjairól híres, a Hódmezővásárhely pedig nem olyan gárda, amely csak úgy két vállra fektethető saját otthonában, messze földön híres közönsége előtt. Ezúttal sem ígérte szinte semmi a dorogiak győzelmét... A csapat jól rajtolt ugyan, de a 3. fordulóban már megtorpanni látszott, hiszen a SZEOL AK Dorogon győzte le , minden különösebb nehézség nélkül. A Hódmezővásárhely viszont két magabiztos hazai győzelemmel a háta mögött várta az újabb otthoni fellépést. A nézőtéren helyet foglalók között nem akadt senki, aki esélyt adott volna a dorogiaknak, akár egy pontszerzés erejéig is, jószerivel ők is úgy voltak vele: „Csak a nagy különbségű vereséget kerüljük el valahogy...” Oka bőven volt a vendégek kishitűségének! A csapat alaposan megváltozott, átalakult a nyáron, az új edző — a Kubából öt esztendő után hazatért — Ivanics Tibor 15 szerződtetett játékossal vágott neki a bajnokságnak. A rutinos védő Knapik, s a játékmester Arany távozása, majd a csapat leggólerősebb játékosa. Laczkó súlyos sérülése rossz szereplés árnyékát vetítette elő, ám amikor a rajt Ózdon a nemrégiben még NB I-es Kohász ellen pontszerzéssel zárult, egy csapásra megacélosodott a fiatal játékosok önbizalma. A következő fordulóban 4-1-re verték a Nagykanizsai Olajbányászt, s ekkor már igazán nem tűnt nagyzolásnak, felesleges időtöltésnek az, hogy a SZEOL ÁK elleni találkozójukat a hódmezővásárhelyiek képmagnóra (!) rögzítették ... Ám miközben ők szorgalmasan nézegették, jegyzetelték, elemezgették következő ellenfelük játékát, a Dorog közel sem nagy reményekkel készülődött az utazásra... A hét közben Dorogon jártunk, s azt tapasztaltuk, hogy a kezdeti sikerek, a szép rajt ellenére ennek a most alakuló, formálódó együttesnek bizony lesznek még szomorú vasárnapjai is ebben a bajnokságban! Ivanics Tibor a roppant szűk játékosállományról beszélt, többek között arról, hogy a Tatabányáról a napokban leigazolt Tamást például úgy viszi majd magával Hódmezővásárhelyre, hogy az utazás napján találkoznak életükben először... De láttuk azt is, hogy milyen döcögős a csapat játéka egy egyszerű egymás közötti mérkőzésen, hogy a két szélső, Demján és Török az elképzelhető legnagyobb helyzetekből sem képes a hálóba találni... Az egyébként halkszavú edző a tüdejét is kikiabálta, fokozottabb összpontosítást, jobb, eredményesebb helyzetkihasználást kérve az érdekeltektől. S milyen a futball , a Dorog Hódmezővásárhelyen a két szélső, Demján és Török góljával győzött! A hazaiak a jelek szerint vajmi keveset hasznosítottak a képmagnófelvételből, hiszen elkövettek egy durva taktikai hibát: minden óvatosságot nélkülözve ellenfelük torkának ugrottak, nagy erővel, elsöprő lendülettel támadott a kapuson kívül a teljes csapat, s a Dorog éppen ezt a túlzott vehemenciát használta ki. Villámgyors, a szélsők állandó foglalkoztatására, mozgatására épülő ellencsapásokkal került a vásárhelyiek háta mögé, s alakította ki helyzeteit. A középpályán Csizmazia — aki még jobb teljesítményre lenne képes, ha megszabadulna jelentős súlyfeleslegétől — okosan, taktikusan gyűjtötte össze a labdát, irányt, fazont adott a játéknak, a két szélső a leshatáron cikázva várt kiugratásra, a többiek pedig elzárták a kapujuk felé vezető utat. A Hódmezővásárhelynek egyszerűen nem volt válasza erre a játékra, s a találkozó végén kénytelen volt levonni a tanulságot: a hazai pályán való játékot is tanulni kell... Mindez, persze, közel sem rájuk vonatkozik csupán, hovatovább a mezőny valamennyi tagjának egyik legégetőbb gondjává válik! Beszélhetne erről a vasárnapi fordulóban történtek után például a Kazincbarcika, hiszen úgy vesztett otthon a Volán SC ellen, hogy végigtámadta a mérkőzést, helyzetet helyzet után teremtett, ám egyetlen percnyi kihagyásért két ponttal kellett fizetnie. De szinte kísérteties hasonlósággal vesztett a KSC pályaválasztóként a Baja ellen, s elégedett meg sovány döntetlennel az LTC a Debreceni Kinizsi, a Szekszárd pedig az Ózd ellenében. A játék formája, mikéntje egyre inkább specializált eszközöket kíván a hazai pályán játszó együttesektől. Mert hol van már az az idő, amikor a hazai, megszokott környezet, a szurkolók buzdítása jószerivel a biztos győzelem záloga volt... Az erők kiegyenlítődtek, nincsenek kiemelkedő képességű együttesek, olyanok, amelyek annyival jobbak ellenfelüknél, hogy a mérkőzésen pusztán ezt a tényt kell eredményre váltaniuk. Hazai győzelemre elsősorban az a gárda számíthat, amely óvatosan játszik, van bátorsága ahhoz, hogy ne legyen túlságosan bátor... A közönség ugyan elvárja a parázs támadójátékot, a szűnni nem akadó rohamozást, azt azonban nem, bocsátja meg, ha ennek következtében, az óvatosságot mellőzve kedvencei kikapnak! Szó sincs arról, hogy nem kell mindent megtenni a győzelemért, a közönsgének is tetsző, bátor, látványos, támadó szellemű labdarúgásért. A vakmerőség azonban nem egyenlő a bátorsággal, s amikor egy csapat látja, hogy ellenfele szinte teljes létszámban rárohan, játszi könnyedséggel fordíthatja ellene saját fegyverét, s a fellazuló védelmet ilyenkor akár egyetlen gyors csatár is lehetetlen helyzetbe hozhatja ... A fordulóban egyébként 21 gól esett, három hazai és három vendégcsapat könyvelhetett el győzelmet, a közönség pedig úgy távozott a stadionokból, hogy soha rosszabb mérkőzést ne lásson ...