Népsport, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-24 / 19. szám

XXXIX. 19. ♦ 1983. január 24. Grundbirkózó-parádé Negyedikes és ötödikes fiúk a küzdőtéren 9 Országos csapatverseny — értékes díjakért 9 A döntő a Budapest Sportcsarnokban, az Európa-bajnokság idején 9 A legjobbak helyet kapnak az EB nézőterén 9 Iskolai háziversenytől az országos döntőig Grundbirkózó-parádé ’83 címmel nagyszabású gyermekversenyt hirdet meg a Budapesti Birkózó Szövetség és az 1983. évi budapesti birkózó Euró­pa-bajnokság szervező bizottsága , a KISZ KB, a Magyar Birkózó Szö­vetség, a Népsport és a Szivárvány Áruház Vállalat támogatásával. Országos csapatverseny keretében küzdenek meg egymással az általános iskolák — birkózásban vagy cselgáncs­ban nem igazolt — fiú tanulói. A leg­közelebbi birkózószakosztályok szak­emberei természetesen segítséget nyúj­tanak az iskoláknak a küzdelmek ren­dezésében, lebonyolításában. A ver­seny házibajnokságokkal kezdődik, ahol a legjobbakból kialakul az isko­la negyedikes és ötödikes válogatott­ja. A helyi, iskolák közötti összecsa­pások után a legjobb csapatok jutnak el az országos döntőbe. A dobogós helyezésekért 1983. ápri­lis 24-én a Budapest Sportcsarnokban folyik a küzdelem, a birkózó Európa­­bajnokság kötöttfogású döntői előtt. Az április 23-i előcsatározások résztve­vői, s természetesen a végső küzdelem­ben is érdekelt csapatok tagjai tiszte­letjeggyel nézhetik végig az EB két zárónapjának küzdelmeit. A legjobbak igen értékes díjakat kapnak. A két korosztályban az 1—3. helyen végző csapatok iskolái 10, 5, illetve 2 ezer forint értékű sportszer­­vásárlási utalványt vehetnek át. Erről a „sportágról” röviden csak annyit: erőt, kitartást, virtust, ötletet kíván, netán némi furfangot is, persze, amennyit a szabályok megengednek. A jó kedvű, izgalmas játék a Népsport 1978. évi akciójában már sikert aratott a fiatalok között, és sok minden más mellett azt is bebizonyította, hogy nem balesetveszélyes. Ha az ország iskolái kedvet kapnak erre a játékra és az ország birkózó­szakosztályai segítik őket , nagysze­rű játék kísérheti a felnőttek komoly Európa-bajnokságát. A szervezők any­­nyit máris elárulnak, hogy az előké­születek során valamennyi budapesti és számos vidéki szakosztály lelkesen fogadta a grundbirkózó-viadal gondo­latát, és részvételéről biztosította a Budapesti Birkózó Szövetség elnöksé­gét. És most már aligha marad hátra más, mint hogy ismertessük a grund­­birkózás szabályait és a részvétel fel­tételeit. A küzdőjáték szabályai A grundbirkózás küzdő­körben zajlik, és célja az, hogy a versenyző ellen­felét felemelje vagy a körből kitolja. KÜZDŐTÉR A mérkőzés a lehetősé­gektől függően 4-5 méter átmérőjű bárhol megraj­zolható küzdőkörben zaj­lik. A GYŐZELEM MÓDJAI — tiszta győzelem­ — pontozásos győzelem. TISZTA GYŐZELEM — az ellenfél egyszeri, függőleges testhelyzetben való felemelése és leve­gőben tartása három má­sodpercig; — az ellenfél lelépteté­se szabálytalanság miatt. AKCTŐK — az ellenfél függőle­ges irányú felemelése, amikor a társ mindkét lá­ba elhagyja ugyan a ta­lajt, az emelés azonban nem éri el a három má­sodperces időtartamot — 2 pont­ — az ellenfél kitolása vagy rögzített kilendíté­se (tehát nem kilökése!) a küzdőtérről úgy, hogy annak mindkét talpa tel­jes terjedelmével túl le­gyen a határvonalon, mi­közben a támadó a ki­léptetés pillanatában leg­feljebb fél lábbal kerül­het a küzdőkörön kívül — 1 pont; — ha a versenyző a körből való kitolás, illet­ve az emelés ellen úgy védekezik, hogy leül vagy lefekszik a küzdőkörben, az első esetben figyelmez­tetést kap, minden továb­bi esetben viszont 1 pont megítélendő az ellenfél­nek; — ha a két versenyző egyszerre kerül a küzdő­téren kívülre, akció egyik félnek sem ítélhető. szabálytalanságok A grundbirkózásban az egyértelmű durvaságokon (ütés, rúgás, karmolás­ stb.) kívül leléptetés jár az alábbi szabálytalansá­gokért : — az ellenfél gáncsolá­sa ; — az ellenfél szándé­kos földre lökése, illetve rántása; — az ellenfél nem füg­gőleges testhelyzetű, te­hát balesetveszélyes eme­lése. MÉRKŐZÉSI­Dő A grundbirkózó-mérkő­­zés időtartama 2 perc. Ha a találkozó azonos pont­számmal ér véget, hosz­­szabbítás következik az első, értékelhető ak­cióig. SÚLYCSOPORTOK A Grundbirkózó-parádé ’83 csapataiban nyolc ver­senyző szerepel. A negye­dik osztályosok (1972. szeptember 1—1973. szep­tember 1. között születet­tek) felső súlyhatárai: 29, 32, 35, 38. 42, 46. 50 és + 50 kg; az ötödikesek (1971. szeptember 1—1972. augusztus 31. között szü­letettek) felső súlyhatára: 30 34, 38, 42. 40, 50. 55 és + 55 kg. Döntetlen csa­pateredmény esetén a több tiszta győzelem, má­sodfokon az egész csapat­mérkőzés során elért több akciópont dönt, s ha az­ is egyenlő, a legalsó súly­csoportban szereplők is­mét megmérkőznek egy­mással — természetesen a győztes csapata jut to­vább. (Helyi versenyen, esetleges körmérkőzéses formában a döntetlen eredmény nem kizárt, ugyanezek a szabályok a végső sorrend holtverse­nye esetén lépnek életbe.) NEVEZÉS Kérjük az ország álta­lános iskoláinak testneve­lő tanárait, hogy csapataik nevezését 1983. február 5-ig adják postára a Bu­dapesti Birkózó Szövet­ség címére (1364 Budapest, V., Váci utca 62—64.), a nevezési időszak február 10-én lezárul. A beneve­zett iskolák részére a Grundbirkózó-parádé ’83 szervező bizottsága pontos versenykiírást küld, és javaslatot tesz, melyik — legközelebbi — birkózó­szakosztály szakemberei­hez forduljanak tanácsért, konkrét szervezési, lebo­nyolítási segítségért. Kérjük az ország vala­mennyi birkózószakosztá­lyát, hogy mozgósítsa a vonzáskörzetébe tartozó iskolákat, és a lehetőség szerint kollektív jelentke­zési lapon küldje el név­sorukat a BBSZ címére (ez esetben az iskolák­nak külön nem kell je­lentkezniük). A beneve­zett szakosztályok ugyan­csak írásban kapják meg a további teendőket, hi­szen azt természetszerű­leg befolyásolja majd az érdeklődés nagysága. ORSZÁGOS DÖNTŐ 1983. április 24-én a Budapest Sportcsarnokban a két korosztály helyosz­tóira kerül sor. Az előző napon (szombaton) dél­után ugyancsak Budapes­ten folynak a küzdelmek, amíg a helyosztók mező­nye kialakul. A vidéki je­lentkezők figyelmét fel­hívjuk arra, hogy az or­szágos döntőre utazásuk és­ szállásuk feltételeit ma­guknak kell biztosítaniuk. Ebben a szakmai támoga­tást nyújtó szakosztály — a helyi erők összefogásá­val — jelentős segítséget tud adni. A kép a Népsport 1978. évi grundbirkózó-akcióján ké­szült. Ez bizony gáncs — ezért leléptetés jár! A szigorú szabályoknak köszönhetően a grundbirkózás nem lett balesetveszélyes sportág ZÁSZLÓVIVŐK H­arc és béke „A kánikula után bekö­szöntött az esős évszak, amely éppen az olimpiai megnyitóra érte el tetőpont­ját. Olyan kegyetlenül sza­kad az eső, mintha dézsá­ból öntenék. A stadionban csak az A-lelátó fedett, a közönség háromnegyed ré­sze szabad prédája az idő­járás viszontagságainak. A salakon akkorák a tócsák, mint Londonban az 1500 méteres döntő alatt. A víz túlságosan sok a csatornák­nak. A zenekar is elunja a játékot és esőszünetet tart. Közben az égi áldás tovább ömlik, a szél is erősen fúj, egyszer például az olimpiai esküemelvény előtt felállí­tott dísznövények is eldől­tek ...” (Részlet a Népsport 1952. július 20-i számában megjelent tudósításból. Az előző napon nyitották meg a XV. olimpiát.) ■ Igen, így, ilyen borúsan, ilyen hideg szelekkel kezdő­dött az az olimpia, amelyre emlékezve még ma, három évtized múltán is felfényle­­nek a szemek, melegség járja át az élő tanúk egész benső lényét. Mert csoda­várás, öröm volt a helsinki olimpia 1952-ben, és nagyon kellett azokban a borús, hi­deg szelekkel, borzongással teli időkben a csoda, az öröm. Ezt hozta az az arany­­vonat: a sport magyar hő­seit és velük jött a várt cso­da, az ujjongás, a könnye­ket fakasztó boldogság. Akkor, amikor az immár legendás hírű magyar olim­piai válogatott felvonult a finn főváros stadionjában a megnyitó ünnepségen, a csa­pat előtt a magyar zászlót Németh Imre kalapácsvető, a londoni olimpia bajnoka vitte.■ „Emlékszem, míg a sta­dionon kívül gyülekeztünk a felvonulás előtt, ragyogó idő volt, tűzött a nap, az egyik pakisztáni ellenfelem kölcsönadta a turbánját, hogy védjem már akkor is csak gyér hajjal fedett, fe­jemet, így sétálgattam, nagy derültséget keltve. Ez az időszak, a felvonulás előtti gyülekező, minden nagyobb versenyen a legoldottabb, ekkor nyílik alkalom arra, hogy szót váltsunk olyanok­kal, akikkel később, a ver­senyek sodrában már nem is tudunk találkozni. Hel­sinkiben különösen örömte­li volt a felvonulásra ké­szülődés színes forgatagá­ban felfedezni a jó baráto­kat, ellenfeleket és ismerő­söket, mert ez volt a hábo­rú utáni első olyan olimpia, amelyen együtt volt az egész „olimpiai család”, először vettek részt a játé­kokon a szovjet sportolók, nagy létszámú csapatokkal képviseltették magukat a háborúban különösen sokat szenvedett európai országok, így boldogan ölelkezhettek össze olyanok, akik a vi­lágégés óta itt találkozhat­tak először egymással.­­ Mire sorokba rendeződ­tünk és megkezdődött a fel­vonulás, hatalmas vihar ke­rekedett, ömlött az eső. Be­vonulásunk idejére azonban megszűnt a vihar, a stadion lelátóit zsúfolásig megtöltő közönség lelkesedését pedig cseppet sem hűtötte le a hű­vösre fordult idő. Még ma is sokszor eszembe jut, mi­lyen érzések töltöttek el, míg fegyelmezett csapatunk élén a magyar zászlóval el­vonultam az ujjongó, tap­soló tömeg előtt. Kérdezget­tem másokat is, akik akkor ott meneteltek a helsinki stadion salakján, ők mit éreztek, és kiderült, hogy mindannyiunkat hasonló gondolatok és érzelmek töl­tötték el. Velem együtt val­lották, hogy ott, az idegen stadionban, lobogónk mö­gött vonulva sokkal súlyo­sabban érezték, sokkal vilá­gosabban megértették, hogy itt most hazájukat, Magyar­­országot képviselik a világ figyelő tekintete előtt, mint amikor megtudták, hogy olimpiai válogatottak lettek. Megéreztük, hogy amikor nekünk tapsol a lelátó, né­pünknek tapsol. Alapvetően ez az érzés motivált aztán bennünket a versenyek so­rán is. Természetesen szerettem volna megismételni a lon­doni diadalt, ehhez megfe­lelőnek mutatkozott a for­mám is. Minden nap bizo­nyítani akartam magamnak, hogy képes vagyok a szük­séges eredmény elérésére, az edzéseken nagyokat do­báltam. A verseny előtti na­pon aztán elhatároztam, hogy a délutáni edzést ki­hagyom, ehelyett sétálok egyet a közeli erdőben. El­gondolkozva küszködtem magammal és­­ eltévedtem. Órákig bolyongtam míg ké­ső este visszataláltam a tá­borba. Talán ez is hozzájá­rult ahhoz, hogy nem sike­rült győznöm, csak harma­dik lettem, de fő, hogy ma­gyar fiú állt a dobogó tete­jén. Csermák Jóska..." ■ A londoni olimpia, a vi­lágégés után rendezett első ötkarikás találkozó. Itt már ismerték, becsül­ték a magyar atlétákat, akik az olimpia előtt többször szerepeltek sikeresen ang­liai versenyeken. Különös tisztelet övezte Németh Im­­­­rét, aki világcsúcsot dobott, és ezzel a kalapácsvetés baj­noki címének várományosá­vá lépett elő. Az eredményét ismerték, de nem tudhatták, milyen kemény elszántság, makacs hit vezérelte, ezt a szálló termetű, de kalapács­vető­nek túlontúl vékony sport­embert a készülődésben. Alig csendesedtek el a har­cok a budai várban, ő már a Városmajorban dobálta a kalapácsot. Szovjet harco­sok voltak a lelkes nézői és segítői is, amikor egyszer egy fa tetején kötött ki egyetlen és féltve őrzött sportszerszáma . .. " „A londoni olimpiai fel­vonulás előtt is megható ta­lálkozásoknak lehettünk szemtanúi, régi sportbará­­tok örvendeztek a viszont­látásnak. A még romos, so­kat szenvedett London kö­zepén, az olimpiára készül­ve sokakban itt vált, először erős hitté a remény: van lehetőség arra, hogy a gyű­lölettel fertőzött, fájdalmak­kal, gyásszal teli világ meg­békéljen és szebb jövő épüljön az emberiség szá­mára. Mi, akik az országok nem­zeti lobogóit vittük, arról beszélgettünk, ki hogyan hajtja majd meg a zászlót a királyi páholy előtt. Em­lékszem, akadtak, akik ber­zenkedtek az ellen, hogy egy király előtt tisztelegje­nek ... Én tudtam, hogy a meghajtott zászló nem a király személyének, hanem a népének szól, amelyet ak­kor a stadionban ő képvi­selt. Bennünket Londonban senki sem tekintett olyan ország fiainak, amely a há­borúban a felszabadulásig az angolok ellenségének ol­dalán harcolt. Soha úgy, mint akkor, nem éreztük, hogy a sport milyen nagy­szerű eszköze a megbéké­lésnek, a népek közötti ba­rátság és megértés erősíté­sének. Ezt a kifejezést az­óta is, ma is használják, de azt hiszem — és ez érthető — ma már nem érzik át annyira a sportolók ennek az igazát, mint ahogy mi éreztük egész valónkkal ott, 1948-ban Londonban, a há­ború utáni első olimpián! A háború még ott volt körülöttünk — és idegeink­ben. A gépkocsikat, amelye­ken edzésekre, a versenyre mentünk, azok az angol ka­tonalányok vezették — hal­latlan nyugalommal és biz­tonsággal — akik a bombá­zott, romos, égő, halálszagú városban szolgáltak a hábo­rú alatt. A stadionba ve­zető út mentén végelátha­­tatlanul sorjáztak azok a bádogházak, amelyekben a kibombázott londoniak húz­ták meg magukat. Minden hozzájárult ahhoz, hogy bennem is felerősödjenek a gondolatok vereségről és győzelemről. Éreztem, hogy itt egy háborúba sodort kis nép békevágyáról, tehetsé­géről is vallanom kell az eredményemmel. Az előző­leg elért világcsúcs, a cí­­­­meres mez is kötelezett. Ezek a gondolatok kavarog­tak bennem, amíg mentem a stadionba a versenyre, így harcoltam meg a magam harcát. Az is nyomasztott, hogy a kalapácsvetés dön­tőjéig a magyar sportolók nem értek el kiemelkedő eredményt. Éreztem, hogy egy győzelem lendületet­­ adhat egész csapatunknak. Olimpiai bajnok akartam lenni. És még egy döntő : mozzanat: hittem is eb­­­­ben...”-­­ Három évtized távolába­­ tekintett vissza Németh Im­re olimpiai bajnok, aki két­­­­szer vitte olimpiai csapa­­­­tunk előtt a magyar lobo­gót. Üzenete —­a mának szól. Pap Kornélia Útban a helsinki stadionba NÉPSPORT 5

Next